Pest Megyi Hírlap, 1979. június (23. évfolyam, 126-151. szám)

1979-06-24 / 146. szám

PEST MEGYEI VDifi PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! AZ MSZMP. PEST MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA í xxm. ÉVFOLYAM, 146. SZÄM Ára 1,60 forint 1979. JÜNIUS 24., VASÁRNAP Nem esőre, napra várva M egtanultunk búzát ter­meszteni. Egy olyan tájon például, ahol sem a talaj, sem az éghaj­lat nem mondható ideális­nak, tavaly 45 mázsát meg­haladó termést takarítottak be hektáronként. Pest me­gyéről van szó, szűkebb pátriánkról: az elmúlt esz­tendőben az országosnál jóval több termett itt egy- egy földdarabon. S a siker — még az irigykedők sem foghatják ránk — nem a külső tényezők szerencsés összejátszásának tudható be. A téli kemény fagy, az aszály sok kárt tett a veté­sekben, de egyben az is be­bizonyosodott, azokban a gazdaságokban viselte meg kevésbé a mostoha időjá­rás a gabonaféléket, ame­lyekben a jól elmunkált talajba, időben került a mag, az esedékes növény- ápolást gondosan elvégez­ték, s nem sajnálták a mű­trágyát és a vegyszereket sem a növényektől. A ho­zamok természetesen ezek­ben a termelőszövetkeze­tekben is alacsonyabbak lesznek a tavalyinál, de az ország, a népgazdaság szá­mára létfontosságú ter­mékből mégiscsak többet tudnak szállítani, • mint ahol kevésbé gondos mun­kát végeztek. Most nem az időjárás okozta nehézségekre aka­runk hivatkozni, mert ép­pen a szervezettségre, a gondosságra kívánjuk fel­hívni az aratást irányító vezetők figyelmét, öntevé­kenységre, körültekintésre van most szükség, hogy az aszály, majd a hirtelen jött bő csapadék okozta káro­kat csökkentsük. Mint pél­dául a pátyi Zsámbéki medence Tsz-ben is már jóval a betakarítás előtt pontos ütemterv készült, kire, mikor, milyen feladat hárul. Vagy azokra a nagy­üzemekre gondolunk, ahol tisztázták a bérezés feltéte­leit, s számbavették, mi­ként jutalmazzák az elvég­zett munkát, annak meny- nyisége és minősége sze­rint. Van mit tanulni az 50-esek klubjától, vagy a félszáz mázsa fölött terme­lőktől. Hiszen ma már ar­ról sem kell túl sokat be­szélni : a kenyerünk van veszélyben, azt kockáztat­juk, ha rosszul, késedelme­sen takarítjuk be a gabo­nát. A nehézségekről szólva, nézzünk nyíltan szem­be a tényekkel. A ta­valyi rekordtermés jó né­hány mázsával megemel­kedhetett volna, ha jobban ügyelünk arra, kevesebb mag hulljon el a tarlón. Ahol sok van, persze fel sem tűnik az ilyen köny- nyelműség. Az idei nyáron azonban gyengébben fi­zet a búza. Keresni kell tehát a módját annak, csöpp se vesszen kárba a kenyérnekvalóból. Hallgas­sunk a rendszergazdák in­telmeire, akik szerint leg­alább 1 mázsa termés menthető meg, ha jól idő­zítik a kalászosok vágását. Mondják, tanácsolják, ak­kor induljanak meg az> ara­tó-cséplő gépek, amikor a mag nedvességtartalma 18 százalékra csökken, s feje­ződjék be a munka, mire a víztartalom a 15 százalékra esik vissza. így a termés­nek csak egyharmadát kell mesterségesen szárítani, s a szempergés is minimális lesz. Gyakori hiba az is, hogy a kombájnosok, amint a terep és a gabo­naállomány lehetővé teszi, begyújtják a rekétamotoro- kat és a megengedettnél nagyobb sebességgel ha­ladnak a táblákon. Monda­ni sem kell, a tökéletlen cséplés következménye, hogy jelentékeny mennyi­ségű szemtermés megy po­csékba. S ha már itt tar­tunk, a hamarmunkánál, nem mehetünk el szó nél-, kül amellett sem, hogy a teljesítmények hajszolása közben a szakemberek sok­szor megfeledkeznek a kombájnok dobjának át­állításáról. Pedig figyelni kell arra is, hogy össz­hangba hozzuk a gépet a várható hozamokkal, a ga­bona érettségével. Tudjuk jól, hazánk hosz- szú ideje szinte játszva megtermeli szükségleteit. Azt azonban kevesebben értik, érzik, a mezőgazda­ság e terméke egyike leg­fontosabb exportképes áruinknak. S hogy Pest megye jelentősen hozzájá­rult 1978-ban is búzakivi­telünkhöz. Csak néhány adat ennek érzékeltetésére; A megyében az elmúlt nyáron 327 ezer tonna ke­nyérgabona termett, az ét­kezési igény pedig a 190 ezer tonnát sem éri el. A különbözet jó része a kül­kereskedelmi forgalomba került. E xportkötelezettségeink az idén sem kisebbek. Mint ahogy nem ki­sebbek feladataink a gyü­mölcs. és zöldségtermesz­tésben sem. Sem a kuko­ricatermesztésnél, sem a takarmány biztosításánál, sem a másodvetéseknél nem várhatnak — mint, ahogy nem is várnak — a terme­lőszövetkezetek, az állami gazdaságok a természet ál­dására. Az eső és a nap für- készése helyett minden nap minden órájában cselek­szenek. Felhasználják a korszerű technikát, az em­beri leleményt, öntöznek, - ahol kell és védik a ter­mést a belvíztől, a zöldár­tól. Felelősség, körültekin­tés, szorgalom: ezek a jel­zők illenek ma Pest megye legtöbb gazdaságára. S hogy így van: az ara­tás most következő napjai bizonyítják majd, amikor minden szem búzáért, ga­bonáért kellő csatát vív­nak. Valkó Béla A DÍVSZ és az NDSZ tanácskozása Szombaton délben befejező­dött Budapesten a Demokra­tikus Ifjúsági Világszuveiseg és a Nemzetközi Diákszövet­ség kétnapos közös tanácsko­zása, amelyen megvitatták a haladó ifjúsági és diákmozga­lom legfontosabb feladatait a békéért és a leszerelésért, az antiimperialista szolidaritás erősítéséért, a demokráciáért, és a társadalmi haladásért, az ifjúság jogaiért, az új nem­zetközi gazdasági rend megte­remtéséért és a nemzetközi együttműködés kiszélesítéséért vívott harcban. A két nemzetközi szervezet különösen nagy fontosságot tulajdonít hagyományos együtt­működésük továbbfejlesztésé­nek. Közösen kívánnak tevé­kenykedni olyan jelentős kez­deményezések megvalósítá­sáért, mint a tervezett ifjúsá­gi és diák világkonferencia a béke és a leszerelés létfontos­ságú kérdéseiről, a javasolt nemzetközi fórum a fejlődő országok fiataljainak problé­máiról. Korkép a beruházásokról Kevesebb épület — több gép A félig kész beruházás nem hoz hasznot, sőt, mindaddig amíg nem készül el, tetemes kárral jár. Ezért sorolta a leg­fontosabb tennivalók közé a Pest megyei pártbizottság cse­lekvési programja, hogy az eredeti tervek szerinti határ­időre, s a megszabott költsé­geken belül készüljenek el. A megye legnagyobb beruházásai közül - néhánynál annak néz­tünk utána, jó ütemben ha­ladnak-e a munkákkal. Gyömrői Vegyi- és Divatcikkipari Vállalat Tavaly ősszel, angol tervek, pontosabban licenc alapján kezdték építeni az új szinte­rező üzemet. A korszerű eljá­rás segítségével a különböző fémeket a leghatékonyabb, korrózió ellen védő bevonat­tal lehet ellátni. A nevezetes bevonat a rilsan por elekt­rosztatikus, vagy forgókemen- cés módszerrel kerülhet a fé­mekre. Az új berendezések segítségével a korábbinál egy­részt lényegesen több fémet láthatnak el bevonattal, más­részt az elektrosztatikus eljá­rással a két milliméternél vé­konyabb lemezeket is be tud­ják vonni. Az építkezés 11 millió fo­rintba került, ugyanennyit költöttek a gépekre is. A csu­pán néhány hónapig tartó, egy hónappal ezelőtt elkészült be­ruházás öt év alatt megtérül. A tavalyi 195 millió forinttal szemben idén a gyáregység termelése 233 millióra nő idén. Százhalombatta, Dunai Kőolajipari Vállalat A DKV a megye egyik leg­fiatalabb, mégis a leggyorsabb ütemben megújuló vállalata. Folytatják a DKV III. néven ismert beruházási programot, exportfejlesztést célzó hitele­ket is vettek fel. A DKV harmadik beruhá­zási ütemében épül az új gáz­olaj kénmemtesítő illetve kén­kinyerő, valamint több üzem­közi anyag és energiatovábbító rendszer — tájékoztatott Menyhárt Tibor beruházási főosztályvezető. Az új techno-, lógiai berendezések, illetve üzemek segítségével az évi millió tonna nyersolajat ma­gasabb színvonalon dolgozhat ják fel: jobb minőségű, tisz­tább termékeket készíthetnek. Az összesen 3,2 milliárd forin­tos beruházási programból kő­ér­rülbelül 770 millió forint tékű készül el az idén. A beruházási program késve valósul meg, mondta el a fő­osztályvezető. A külföldi és hazai szállító partnerek nem küldték időben a technológiai berendezéseket Sőt további csúszás is előfordulhat, ha bu-, dapest nem gyorsítja az üzem­részeket összekötő, összekap­csoló vezetékrendszerek szere­lését Egyelőre úgy látszik, hogy a gázolajkénmentesítő, illetve a hasznos ként előál­lító berendezések július vé­gére megérkeznek, s az év vé­gére befejeződnek a szerelési munkák is. Örvendetes viszont hogy a tervezettnél 2 hónappal ha­marabb helyezhettek üzembe három 20 ezer köbméteres tá­roló tartályt, s valószínűleg újabb három is a határidő előtt segítheti a vállalatot A hónap végére elkészülnek az elektromos energiafogadó ál­lomás bővítésével, ami az áramellátást teszi az eddiginél biztonságosabbá. Hírt adtunk . róla: a DKV élt a Nemzeti Bank rövid le­járatú ..exportfejlesztést szol­gáló kölcsöneivel. Ennek segít­ségével építik, s az év vége előtt már munkába is állítják a Tiszai Vegyi Kombinát pi- robenzinjéböl aromás termé­keket előállító berendezéseket Ügy kell előkészíteniük az üzembe helyezést, hogy a le­hető legrövidebb ideig kelljen szüneteltetni a termelést Csökkent a hiánycikkek száma Javuló építőanyag-ellátás Magánerőből az idén Pest megyében az előzetes felmé­rések, becslések szerint 7700— 7800 lakást építenek fel. Az építkezők az anyagot a TÜZÉP és az áfészek építőanyagtele­pein szerezhetik be. Milyen most az ellátás? — néztük meg a Budapest kör­nyéki TÜZÉP-nél. Az építőanyag-ipar az év első felében a tavalyi mennyi­ségnek 103 százalékát termeli, A TÜZÉP viszont januártól eddig — 110,4 százalékos for­galmat bonyolított le. (Ez pénz­ben kifejezve 60 millió forint­tal jelent többet.) Ügy tudták kielégíteni a megnövekedett keresletet, hogy eleve nagyobb készletek­kel indultak, s a helyi ipartól is szereztek be árut. Jelenleg a Pest megyei épí­tőanyagtelepeken fogyasztói áron számolva mintegy 150 millió forint értékű áru van, míg tavaly ilyenkor 129 millió forint volt. összességében néz­ve a nagyobb igényeknek a tavalyinál is kevesebb zökke­nővel tudnak eleget tenni. Szinte teljesen megszűnt pél­dául a fenyő fűrészáru hiánya. Egyes termékekre azonban egyik-másik telepen szállítási nehézségek miatt várakozni kell. Vasbeton gerendából pél­dául már 70 ezer folyómé­terrel többet eladtak, mint tavaly ilyenkorra, de most több helyen nem kapha­tó, mert a gyártó vállalat csak egy-egy telepre küld nagyobb mennyiséget irányvonattal. A TÜZÉP vagy elfogadja az irányvonatos szállítási megol­dást, vagy nem kap árut. Ter­mészetesen az első változat mellett döntöttek. Sokat segít­het az építkezőknek, ha anyag- biztosítási szerződést kötnek. Többletkiadással nem jár, vi­szont amint a telepre megjön az áru, a megrendelőket azon­nal értesítik. Egyre többen győződnek meg a szerződés hasznáról, s a Budapest kör­nyéki TÜZÉP a forgalma 30— 35 százalékát most már így bonyolítja le. Telefon Monyból Mintegy 200 ezer telefon készül idén a Mechanikai Művek abonyi gyárában. Az új típusú szerkezet, a CB 76 MM, a hagyományosnál egyszerűbb, könnyebben szerelhető, s külső doboza törhetetlen mű­anyagból készül Bozsán Péter felvétele A gyömrői szinterező Üzemcsarnok, ahol a buszok kapaszkodóit és a legkülönbözőbb fém alkatrészeket vonják be korróziógátló műanyaggal A Nagykunsági Erdő- és Fafeldolgozó Gazdaság 1975-ben kezdett hozzá a 130 millió forintos rekonstrukcióhoz. Ennek része az a nagykőrösi üzem, melyben néhány hónapja a legkorszerűbb berendezéseken gyártanak havonta 360 köbméter bútoralkatrészt hazai bútorgyárak­nak. Képünkön: hatféle technológiai műveletet tud elvégezni ez a sokoldalú berendezés Barcza Zsolt felvételei Kérnéd, Március 15. Tsz A megye egyik legnagyobb idei mezőgazdasági beruházása készül Dabason. A hernádi Március 15 Termelőszövetke­zet, mint fővállalkozó, itt építi a járás takarmánykeverő üze­mét Azért határozták el a kor­szerű tápgyár létesítését, mert az eddigi, meglehetősen drága, ráadásul gyenge minőségű ab­rakok a baromfitenyésztésben nem hoztak jó eredményeket. Ha elkészül a keverőüzem, egyenletes és bőséges lesz. a járás valamennyi termelőszö­vetkezetében a tápellátás, s garantálják az egyenletesen jó minőséget is. Remélik, így gazdaságosabb és biztonságo­sabb lesz a baromfitenyésztés­nek ez az ága. A beruházás csaknem fél- milliárd forintba kerül, s né­hány éven belül megtérül az ára. Cs. A. KÖZÉLET Púja Frigyes külügyminisz­ter meghívására hétfőn hiva­talos látogatásra hazánkba ér­kezik U Mynt Maung, a Bur­mái Unió Szocialista Köztár­saság külügyminisztere. Szabó István elnök vezeté­sével a Termelőszövetkezetek Országos Tanácsának küldött­sége szombaton hazaérkezett a Szovjetunióban tett látogatá­sáról. A delegáció útja során ellátogatott Kazahsztánba, Uk­rajnába, s felkeresett több kol­hozt és más mezőgazdasági üzemet. Nagy Imre miniszterhelyet­tes vezetésével szombaton ha­zaérkezett a munkaügyi kül* döttség Moszkvából, v

Next

/
Oldalképek
Tartalom