Pest Megyi Hírlap, 1979. június (23. évfolyam, 126-151. szám)
1979-06-22 / 144. szám
NAGYKŐRÖS! JL A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XXIII. ÉVFOLYAM, 144. SZÁM 1979. JÜNIUS 22., PÉNTEK A tanácsülés tárgyalta Egészségügy és közművelődés Megyei támogatás, együttműködési szerződés Tegnap ülést tartott Nagykőrös Város Tanácsa, melynek tagjait s a meghívott vendégeket Kocsis Jánosné'• tanácselnök üdvözölte. A megnyitó után ugyancsak ő ismertette a testülettel a legutóbbi tanácsülés óta hozott fontosabb végrehajtó bizottsági határozatokat, majd a napirendnek megfelelően a járóbeteg-ellátás helyzetéről szóló tájékoztatót hallgatták meg a tanácstagok. Régi épület A beszámolót dr. TJray György igazgató főorvos tartotta, s egyebek között elmondta, hogy a rendelőintézetben különféle okok miatt nem került sor a korábban elhatározott szakmai integráció megvalósítására. A városi kórháztól korábban, a belgyógyászati és szülészeti osztály kivételével, több orvos megvált, ennek következtében 2—3 hónapon át szünetelt az ellátás például a sebészeti, a gégészeti és két hétig a gyermek- gyógyászati osztályon. Rendkívül nehéz időszakban — mondotta az igazgató — felbecsülhetetlen értékű munkát végzett a rendelőintézet a felnőtt- és gyermekkörzeti szolgálat, valamint a belgyógyászati osztály. Készségesen segített a ceglédi kórház is. Idinthogy abban az időszakban a szabadságokat is rendezetlenül, szabályozatlanul vették ki az egészségügyi dolgozók, a járóbeteg-ellátás folyamatossága veszélybe került. Három igen fontos fejlesztés kezdődött ekkor el: a központi laboratórium és röntgen bővítése, illetve kialakítása, a szülészeti osztály új kazántelepének, valamint a rendelőintézet új, hat munkahelyes szárnyának építése. Ez utóbbi, mint ismeretes, tavaly év végén be is fejeződött, s az épületet átadták rendeltetésének. Legfőbb ideje volt ennek, hiszen a csaknem nyolc évtizede épült régi épület bővítését már csak távolabb eső helyiségekkel lehetett megoidani. Így jelenleg is a Losonczy utcában működik a reumatológia, a fizikoterápia, az ideg- gyógyászat, a Rákóczi utcában az iskolafogászat. Külön van a nőgyógyászat, a terhes-szakrendelés, a család- és nővédelmi tanácsadó s a rákszűrő állomás. A város első, egészségügyi célokra tervezett és épített a járőbeteg ellátást szolgáló intézetében 8 általános körzet, a belgyógyászati szakrendelés, valamint az audiológiai állomás kapott helyet. Lehetővé vált a korábban a Kecskeméti úton működő körzetek központi elhelyezése is. A régi épületben felszabadult helyiségekbe pedig a még kintlevő szakrendeléseket kívánják betelepíteni. Ehhez azonban feltétlenül renoválni kell az ■ épületet, s egyidejűleg szükséges a röntgen, a laboratórium és a sebészet átalakítása is. Állandó hely Különös figyelmet kell fordítani tehát a gyógyító munka feltételeinek javítására, mivel a nagykőrösi rendelőintézet jelenleg összesen 31 ezer ember ellátásáról gondoskodik. Az új épület átadásával eny- iültek ugyan a helygondok, de a régi épületben még mindig nagy a zsúfoltság, a diagnosztikai szakrendeléseken elavultak a berendezések. Szólt ezután az előterjesztő a különféle járóbeteg-szak- ■cndelések munkájáról és a ’.vermekellátásról. Ez utóbbi ;tócsán egyebek között megállapították, hogy a gyermek- rendelés épülete nem alkalmas a korszerű gyógyító munkára, felújítása rendkívül költséges lenne. Az egyetlen 'célszerű megoldást az jelentené, hogyha a gyermekgyógyászati osziályt áthelyeznék a írásként utcai kórházba, s a jelenlegi Losonczy utcai gyermekresz- legoen szerveznék meg a járó- beteg-ellátást. Számos más, az érintett témát taglaló megállapítás után több hozzászólás hangzott el. A tanácsülés határozati javaslatokat fogadott el, egyebek között a szakmai integráció megvalósításáról, a szakmai feltételek javításáról. Ezt követően ismertették a város közművelődési intézkedési tervének végrehajtását. Ez a tervezet 1975-ben készült el, s szellemében öt intézmény és két egyesület végez ilyen jellegű tevékeny-, séget. Munkájuk tárgyi feltételei kedvezően, ha nem is a kívánatos mértékben változtak. Felújították például az Arany János Múzeum épületét, ahol ezt követően új állandó hely- és irodalomtörténeti kiállítást nyitottak meg. Filmszínház Tanácsi támogatással és nem kevés társadalmi munkával alakították ki az ifjúsági klubházat, melyet két évvel ezelőtt vehettek birtokukba a fiatalok. Berendezéséhez a megyei tanács 50 ezer forint támogatást adott. Remélhetőleg mielőbb sor kerül a Dal- mady Győző utcában a városi könyvtárnak szánt öt helyiség felújítására: ezekben a gyermekrészleg kap helyet. A tervek elkészültek, s most már csak a kivitelezőn, a Városgazdálkodási Vállalaton van a sor. Sajnos, sok hiányosságra leltek a művelődési központban a munkavédelmi ellenőrzések során. A legfontosabb és legsürgetőbb javításokra, felújításokra a városi tanács póthitelt ad. Kisebb zökkenőkkel folyik a filmszínház stúdiórészlegének kialakítása. A munkát néhány műszaki probléma hátráltatta, így az átadás csak ez év végére várható. Kedvezőtlenebb a helyzet a személyi feltételekben: a művelődési központban és a könyvtárban is kevés a szakember. Az utóbbi időben nagymérvű volt a fluktuáció, s az eltávozottak helyére képesítés nélküli dolgozót alkalmaztak. Sajnos» mindkét köz- művelődési intézményben több probléma adódott a gondatlanság és hanyagság miatt előforduló pénzügyi szabálytalanságok következtében — állapította meg az előterjesztő. A vizsgálatokat s a fegyelmi eljárásokat lefolytatták, s megtették a szükséges intézkedéseket. Sajnálatos ez az ellentmondás, hiszen a művelődési központ is, a városi könyvtár is a korábbinál nagyobb állami támogatást kap munkájához. Ezekkel a lehetőségekkel pedig lelkiismeretesebb, pontosabb munkával lehet csak igazán jól élni. A tárgyi feltételek javításán túl tehát a legfontosabb feladat megfelelő szakemberek alkalmazása. Ilyen gond a megyei irányítású intézményekben, a múzeumban és a levéltárban nem fordul elő. Mint a beszámoló megállapította, az érintett intézmények sokat, de még mindig nem eleget tettek a munkásművelődésért. A művelődés’ központ például együttműködési szerződést kötött néhány vállalattal. Létrehozták a szocialista brigádok klubját, nőtt a művészeti csoportok tagjainak száma. Az eddiginél hathatósabb irányítással, változatosabb programokkal, jobb szervezéssel, előkészítéssel még hatékonyabbá tehetik munkájukat. A könyvtárban a zsúfoltság miatt nem fejlődtek megíelelően a szolgáltatások, ennek következtében csökkent az olvasók száma, de nem volt kielégítő az üzemekkel, a szocialista brigádokkal kialakított kapcsolat sem. Javult viszont a múzeum kapcsolata a munkahelyi közösségekkel, s a megyei levéltár helyi osztálya is több kiállításra invitálta az olvasókat. Szólt a beszámoló a filmszínház munkájáról, a TIT helyi szervezetének tevékenységéről, az Arany János Társaság rendezvényeiről. Körültekintően E témához is többen szóltak hozzá, javaslatokat, ötleteket adtak a közművelődési munka javítására. Különböző feladatokat is elfogadott a tanácsülés, melyek közvetve vagy közvetlenül ugyanezt a célt szolgálják. A tanácsülés napirendjén szerepelt még az építési, kommunális és városfejlesztési bizottság munkájáról szóló beszámoló megvitatása, melyet Monostori József, a bizottság elnöke terjesztett a testület elé. Részletesen szólt e fontos közösség tevékenységéről, ismertetve körültekintő, összehangoló munkáját. A tanácsülés mindhárom előterjesztést tudomásul vette, s jóváhagyólag elfogadta. Khim Antal Beköltözés előtt Közös képviselőt választanak Mint lapunkban hírül adtuk, a Kossuth Lajos úti lakótelep házainak átadását már nem akadályozzák a hőközpontban végzett munkálatok. Megtartották a próbaüzemelést, és az OTP helyi fiókja már megkezdte a szerződések kötését. A múlt héten tartották az úgynevezett lakásbemutatót. Ezen a tulajdonosok, az építők és az OTP képviselői együtt tekintették meg a lakásokat, s aláírták az erről szóló okiratot. Mielőtt felkeresték volna az újonnan épült otthonokat, Demény András, az OTP Fest megyei Igazgatóságának képviselője tájékoztatta a leendő lakókat új otthonaik használatának fontosabb tudnivalóiról. Mint mondta, a lakók közös képviselőt választanak majd, aki érdeküket képviseli, s ügyes-bajos dolgaikban eljár az illetékes helyeken. Megválasztására lakógyűlést hívnak össze, majd az OTP jogügyi osztálya elkészíti a társasház működését szabályozó alapítólevelet. A lakók úgynevezett közszolgáltatási szerződést kötnek az ellátó vállalattal. Miután lakásonként csak egy tűzhely üzemel gázzal, így a gázfogyasztás díját átalányban állapítják meg. Hasonlóképpen a lépcsőházban használt villanyvilágítás díját is. A tanácsi ki jelölésű OTP-laká- sok ára 220 és 540 ezer forint között alakul. Cseh Ferenc, a Bács megyei Építőipari Vállalat művezetője, Horváth Albert, az OTP helyi fiókjának vezetője és Sárkány Péterné, az OTP Pest megyei Igazgatóságának munkatársa végigjárta a lakásokat, melyeknek leendő lakói elégedettek voltak az új otthonokkal. A felmerült hibákat, hiányosságokat Cseh Ferenc feljegyezte és intézkedéseket tesz kijavításukra. A szerencsés lakók előreláthatóan a jövő hónapban kezdhetik meg a beköltözést. Elegendő táptekarmány Kedvezménnyel adnak vetőmagvakat A Zöldért helyi telepén Irházi Gyula vezetőtől arról érdeklődtünk, hogy az idei rendkívüli szárazságban miként alakult Nagykőrösön a zöldség és gyümölcstermesztés, milyen az értékesítés, s hogyan tudtak gondoskodni a város és környékén lakók ellátásáról. — Mint mindig, az idén is elsősorban a lakosság minél jobb ellátására törekszünk — mondta a telepvezető. Cseresznyét és meggyet az Arany János Termelőszövetkezettől, s az Áfész felvásárlása nyomán a kistermelőktől kaptunk. A kiskertesek számottevő meny- nyiségű szamócát, retket, tavaszi salátát neveltek a fóliasátrakban. Paprikát és paradicsomot a Mészáros János termelőszövetkezetszállít, s zöldHárom raj mutatkozott be Ifjúgárdisták versenye a Pálfája erdőben A helyi ifjúgárdisták, mint minden esztendőben, az idén is szorgosan készültek a megyei ifjú gárda szemlére. A Pálfája erdőben, az aréna mögötti kis sátortáborban példás rend és fegyelem jelezte, hogy a felkészülést az egész csapat komolyan veszi. Lázár Albert, a helyi egység parancsnoka elmondta, hogy 9-e óta táboroztak a Pálfája erdőben, s folyamatosan gyakoroltak a 4 napos megyei szemlére. Csütörtökön utaztak Pátyra, a megyei verseny színhelyére, ahol az eddigi eredményes szerepléshez méltóan most is szeretnének sikerrel helytállni. Az eddigi eredmények valóban biztatóak; öt alkalommal bizonyultak a legjobbaknak a körösiek, s az idén is a legjobbakat küldik Nagykőrösről a megyei szemlére. A 25 fiatal szakáganként és szakaszonként gyakorolt. A X. megyei szemlén három raj mutatkozik be, az úszóké, a futóké és a lövészeké. Lázár Albert futók raja. szakaszparancsnok irányításával készül a ségféléket vidékről is hoznak Nagykőrösre. — A piacon már kínáljuk az újburgonyát, fehéret 7, a pirosat 11 forintért árusítjuk. Nagy gondot fordítunk a táp- takarmány-ellátásra is. Az esetenkénti hiány ellensúlyozására még a szárazság előtt nagyobb készletet szereztünk be. A forgalom nagyságát bizonyítja, hogy az idén már június 17-ig ugyanannyi terményt adtunk el, mint tavaly egész esztendőben. — Az Áfész-szel együtt most arra kérjük a kistermelőket, hogy, amint a nagy gazdaságok is teszik, a terméskiesések pótlására vessenek minél több másodterményt. A szövetkezet ehhez 50 százalékos kedvezménnyel ad uborka, zöldbab és zöldborsó vetőmagot. Ezekre a másodvetemé- nyekre a konzervgyár is számít. Ajánljuk; úgy vessenek és ültessenek zöldségféléket, hogy az őszi derek előtt fóliasátrat lehessen föléjük húzni. • Így tovább lehet termésüket értékesíteni. Tudományos előadás A szervezés szerepe a vezetésben A Szervezési és Vezetési Tudományos Társaság helyi szervezete június 25-én, hétfőn délután 2 órai kezdettel előadást rendez a Nagykőrösi Konzervgyár bemutató termében. Az érdeklődőknek A szervezés szerepe a vezetés színvonalában címmel tart előadást dr. Berci Gyula, az SZVT főtitkára. Új növényvédő szerek Űj növényvédőszer-alap- anyagot kísérleteztek ki a különféle vegyszereket gyártó szegedi Univerzál Ipari Szövetkezet szakemberei és a József Attila Tudományegyetem szerveskémiai intézetének tudományos kutatói. A közös produktummal évi tizenötmillió forint értékű import vegyszer behozatalát teszik feleslegessé. A rovarölő szerek gyártásához nélkülözhetetlen import alapanyagot a készítmény hatékonyságban, a lebomlási idő tekintetében és minden más szempontból tökéletesen helyettesíti. Az új vegyszer gyártásához átalakítják a meglevő berendezéseket. A viszonylag nem nagy költséggel járó átalakítást a Nehézipari Minisztérium anyagi támogatásával oldják meg. A befektetés a jelentős devizamegtakarítás révén gyorsan megtérül. Átadják a vásárlási utalványokat A Nagykőrös és Vidéke Áfész a tavalyi vásárlási visz- szatérítéseket június 30-ával befejezi. Azok a szövetkezeti tagok, akik még nem vették át a vásárlási utalványt, addig jelentkezhetnek érte. , Moziműsor A csodatevő palatábla. Színes, szinkronizált szovjet film. Előadás kezdete: 4 óra. Elcsábítva ős elhagyatva. Színes, olasz filmvígjáték. (14 éven aluliaknak nem ajánlott!) Előadás kezdete: 6 és 8 óra. SPORT - SPORT - SPORT - SPORT-SPORT Palotai aranyjeívényss dobása Az erőpróba feladata! között szerepel a kötélmászás is, melyen a lányoknak, a fiúknak egyaránt helyt kell állrd k , Varga Irén felvételei Gödöllőn rendezték a megyei ifjúsági és serdülő A-kor- csoportos atlétikai bajnokságot. A kétnapos viadalt ások versenyző miatt országossá nyilvánították. Számonként együtt indították a felnőtte- ket-juniorokat és a fiatalabbakat. A nagykőrösi Pedagógus SE fiataljai jól helytálltak az igen erős mezőnyben. A legjobb eredményeik a következők voltak. Palotai János ifjúsági díszkoszvetésben 52,94 méteres dobásával ifjúsági aranyjelvényes szintet teljesített. Férfi ifjúsági távolugrásban 601 centiméterrel Kenyeres Ambrus második lett, ugyancsak ő az ifjúsági hármasugrásban 12.01 méterrel szintén a második helyen végzett. Cegléden rendezték a XV. nyári úttörő-olimpia kisterületi atlétikai döntőjét, nagyon sok indulóval. Nagykőröst 45 pajtás képviselte. Nagy részük Kossuth-iskolás volt. A dobogós eredmények felsorolásánál ezért csak a nem kossuthosok- nál jelöljük meg a hovatartozást. A négy- és háromtusában az A- és B-kategóriások együtt versenyeztek. A körösiek jobb helyezései a következők voltak. Négytusa: Fiú I. korcsoport, csapatban: 3. Nk. Kossuth" isk. 989 ponttal. Leány I. korcsoport: 3. Nk. Arany isk. Fiú II. korcsoport, egyéni összetettben: 2. I-Ierpai Tibor 173 pont. Leány II. korcsoport: 2. Nk. Kossuth (Vilesák, Kecskés, Tóül, Molnár) 555 pont (országos viszonylatban is számottevő eredmény); egyéni összetettben: 2. Vilesák Márta 212, 3. Kecskés Andrea 190 ponfai. Kisdobos háromtusa, fii csapatban: 3. Nk. Kossuth 3S€ pon't. Leány csapatban: 2. Nk.' Kossuth 367 pont, egyéni; 4. Zsuffa Dóra. Egyéni számok. Fiú A-kate- góriás súlylökés: 1. Horváth László 11,30, kislabdahajítás: 2. Hegedűs Gergely 70,70 méter. Fiú B-kategória, súly: 3. Gregor Zoltán (Nk. Arany), kislabda: 1. Pintér Dénes 73,50 méter. Leány A-kategória, 4x100 méteres váltófutásban; 1, Nk. Rákóczi isk. (Sebestyén, Vágó, Horváth, Padá- nyi) 56,8 másodperc. Csapatszámokban a győztesek, egyéniben az 1—2. helyezettek jutottak a megyei döntőbe. Kudri az első helyen birkózásban. Egyidőben két versenyen szerepeltek a Nagykőrösi Kinizsi birkózói. Debrecenben 20 sportsgyesület 121 sportolójával két nap alatt zajlott le a felnőt kötöttfogású Németh Gyula-emlékverseny, amelyet 12 NDK-beli birkózó elindulása nemzetközivé. avatott. A világbajnokságra utazók kivételével az egész magyar élmezőny rajthoz állt. A három körösi fiatal közel állt súlycsoportjában a legjobb 6 közé jutáshoz, de kissé bátortalanok voltak a lehetőségeknél, kevés a versenyrutinjuk. Nagykátán egynapos volt az országos úttörő B-korcsoportos szabadfogású viadal, 70 főnyi mezőnnyel. A Nk. Kinizsi a mezőny többi tagjánál fiatalabbakat indított, akik elég jól helytálltak. A 41 kilogrammos súlycsoportban (10 induló volt) Kudri Károly végigvert« a mezőnvt és az első helyen végzett. 35 kg-bao (9-en voltak) Budai Zoltán a szőrei élc'onnft után negyeik lett. 4 többiek nem értek el h°T”ezésf S. Z. I t