Pest Megyi Hírlap, 1979. június (23. évfolyam, 126-151. szám)

1979-06-17 / 140. szám

Gyermek, család, társadalom Fórum a városban Gyermek, család, társada om címmel tartanak gyer- neknevelési és családvédelmi lórumot Gödöllőn, hétfőn, 18-án délután két órai kezdet­tel a járási hivatal nagyter­mében. Közreműködik dr. Ranschburg Jenő pszicholó­gus, dr. Szatmári Elek gyer­mekgyógyász főorvos, Barkó- czi István művelődésügyi osz­tályvezet ő, dr. Kovács János­áé városi óvodai felügyelő, Kiss Zoltánná nevelési ta­nácsadó vezető. Szolidaritási bélyeg A Pécel—Isaszegi Áfész dol­gozói aiz idei szocialista mun- .iaverseny kiírásakor vállal­ták, hogy a gyermekek nem­zetközi éve alkalmából jelen­tősebb összeggel járulnak hoz­zá a gyermekszolidaritási alaphoz. Egynapi munkabérü­ket, 47 ezer 300 forintot már át is utalták a számlára. Az áfész szaiksizervezeü bizottsága kezdeményezte és szervezte a Vietnam újjáépítését támoga­tó akciót is, sikerrel járt, amelynek során eddig összesen 8 ezer 250 forint értékű szo­lidaritási bélyeget vásároltak meg. Pályázati első Mogyoródi évszázadok Jelentős művel gazdagodott a járás helytörténeti irodalma. A járási közművelődési bizott­ság kezdeményezésére, a mo­gyoródi és az aszódi tanács támogatásával, az aszódi Pető­fi Múzeum gondozásában ki­adták dr. Farkas György Mo­gyoródi évszázdok címmű mo­nográfiáját Ez a munka a Pest megyei Levéltár helytör­téneti pályázatán első díjat nyert A köttet megvásárolható a helytörténeti gyűjteményben, és az aszódi múzeumban. Bozóttűz Hétfőn Gödöllőn a Blaháné út 176-os számú házban, a le­endő nyári napközi előkészítő munkái során az ott dolgozó munkások meggyújtották a száraz gazt és bozótot A tűz percek alatt több száz négy­zetméternyi területet lángba borított, veszélyeztetve és megperzselve a szomszédban az értékes fákat. A tanulság csak egy lehet, különösen ilyen száraz időben a szoká­sosnál is fontosabb az elővi­gyázatosság. ___________Cs. J. — A MÉM Műszaki Intézet és az Eger-Mátravidéki Bor­kombinát szőlőtermesztési szaktanácsadási programja keretében gépújdonságok be­mutatóját tartják június 22- én az ostorosi Egyetértés Ter­melőszövetkezetben. A gépbe­mutatót egy rövid szakmai ta­nácskozás előzi meg, amely kilenc órakor a novaji műve­lődési házban kezdődik. » G alga parti Termelőszövetkezet Átcsoportosítják a munkaerőt ";V-V-'-VÁ'pc /rí ni rj «11\ n>' ui1 1 AMI/IAHAC M r í :p 1 ilvlfe t» l r El Hl REAP KUL UIVKIQUAo /A • >. .1 VI. ÉVFOLYAM, 140.^ZÄM 1979. JÜNIUS 17., VASÄRNAP Pád irányítás a tsz-ben Együtt erősödtek a gazdasággal Beszámoltatás és személyes tapasztalat Hatezer hektárnál nagyobb terület, melyből a szántóföld meghaladja a négyezer hek­tárt. A teljes létszám három­ezer, az aktív dolgozók száma 2200. Sokoldalú gazdálkodás. A szántóföld negyven száza­lékán gyógy- és illóolajos nö­vényeket termesztenek. Szarvasmarhát, juhot tenyész­tenek, jelentős a tojóállomá­nyuk, évente háromezer má­zsánál több vágóbaromfit ál­lítanak elő. A legerősebben az élelmi­szerfeldolgozás fejlődik. A Szi­tás ételízesítő országszerte is­ismert, a különböző cseppek, szeszek és aromák, a konyha­kész áruk úgyszintén. Számot­tevő helyet foglal el a gazda­ságban a szolgáltatás, az épí­tőipar és a kereskedelmi te­vékenység. Az itt elért nyere­séget az alaptevékenység fej­lesztésére fordítják. A szövetkezet irányítási rendszerét a Gödöllői Agrár- tudományi Egyetem üzemta- ni tanszéke dolgozta ki. Az alaptevékenységet kerületi fel­osztásban, a kiegészítő és egyéb üzemeket ágazati szisz­témában vezetik. Az irányítási rendszer 80 egységre, üzemre, telepre terjed ki. Átlagosan 20 különböző profilú egység tartozik egy-eigy pártalapszer- vezethez. Röviden összefoglalva, ilyen gazdasági környezetben dolgo­zik a Szilaismenti Termelőszö­vetkezet pártszervezete, amelynek bizottsága a minap adott számot a járási párt- végreha.itóbizottságnak a poli­tikai irányítás helyzetéről és fejlesztésének további felada­tairól. Fegyelmi jogkör Tavaly választottak a szö­vetkezetben először pártbi­zottságot, az idén megkapták a tagfelvételi és fegyelmi jog­kört is. Időközben szükségessé vált a nagy létszámú alapszer­vezetek újjászervezése, hogy a politikai, gazdasági munkát hatékonyabban átfogó alap­egységek jöjjenek létre. Az eredményességet szolgálta a decentralizálás is, amely még nem ért véget, hiszen jelenleg is van olyan alapszervezet, amelyhez több ágazat, kerület és osztály tartozik. A néhány esztendeje ismé­telten egyesült termelőszö­vetkezetben az alapszerveze­tek és a pártbizottság gazda­ságirányító, szervező és ellen­őrző tevékenysége együtt erő­södött a gazdasággal. Általá­nos tapasztalat, hogy a párt­tagok és a vezietőségek tagjai is a gazdasági kérdések tár­gyalásakor a legaktívabbak. Az alapszervezetek munkájá­ban is egyre inkább a gazda­ságpolitikai munka kerül a fő helyre, ami azonban koránt­sem jelen ti a pártélet egyéb fontos kérdéseinek elhanya­golását. Döntés, javaslat Tavaly a pártirányítás hom­lokterében a gazdasági ter­vek jelentős túlteljesítése, új, exportképes árualap létreho­zása, a választék bővítése, a vetésszerkezet átalakítása, a termelékenység növelése vé­gett az élelmiszerüzem re­konstrukciója, hatásosabb üz­letpolitika kialakítása szere­pelt. Nagy gondot fordítottak az állami gazdálkodó szervek­kel való, .kölcsönös, előnyökre és kockázatvállalásra épülő sokoldalú együttműködés szer­vezésére, gazdasági társulások létrehozására, a kisegítő és háztáji gazdaságok termelésé­nek növeléséire, a dolgozók kommunális, és szociális ellá­tottságának javítására. Az alapszervezetek és a ve­zető szervek döntései és ja- jaslatai mindinkább olyanok, amelyekre a gazdasági vezetők és a dolgozók támaszkodhat­nak. Bátran nyúlnak minden olyan kérdéshez, amelynek a gazdaságban politikailag vagy gazdaságilag jelentősége van. A kijelölt feladatok megoldá­sa gyorsítja a szövetkezet sokirányú fejlődését. De az is megfigyelhető, hogy a napi gondok közül még nehezen si­kerül kiválasztani azokat a lényegeseket, amelyek a leg­Me^ezdcdött a borsószezon A vácszentlászlói Zöldmező Termelőszövetkezet az Idén 553 hektár területen ültetett zöldborsót. A betakarított termést a képen látható korszerű telepen dolgozzák fel. A be­rendezés segítségével 24 óra alatt 8—10 vagon borsót is meg lehet tisztítani. Sarcza Zsolt felvétele inkább meghatározók mind gazdaságilag, mind politikai­lag. Felelősség, elismerés Magától értetődik, hogy a pártbizottság célja a párt- és állami határozatok helyi vég­rehajtásának elősegítése,' az akadályok elhárítása, a ter­melőmunka javítása. Munka- módszerükre nem a minden­áron való hibakeresés, hanem a kerületek, ágazatok, osztá­lyok és a szövetkezet vezetői­vel való jó együttműködés jel­lemző. A gazdaság ellenőrzésének két fő módja a beszámoltatás és a személyes tapasztalat. A felsőbb pártszervek és a saját határozatok ellenőrzésekor ál­talában előre megadott szem­pontok alapján számoltatják be a különböző szintű gazda­sági vezetőket. A feladatok megoldásának értékelésekor, ha szükséges, a felelösségre- vonás sem marad el. Ellenke­ző esetben természetesen az elismeréssel sem fukarkodnak. A szakszervezeti és a KISZ- bizottság vezetőivel is állan­dó a kapcsolat, a fontos kér­dések eldöntése előtt velük is konzultálnak. Végiggondolva és összefoglalva azt mondhat­juk, hogy mindezek révén a: szövetkezet valamennyi dől-: gozóját bevonják gazdaságuk jelenének és jövőjének alakí­tásába. K. P. A tevékeny ember számára aligha van középút. Más kér­dés, hogy amikor munkáját, sikerét valami kedvezőtlenül befolyásolja, rövid időre meg­áll, eltöpreng a dolgokon. Ilyenkor megengedhető, hogy lehangoltnak látsszék: hiszen tudós, kutató és művész sincs mindig a csúcson. Am legyen az illető iparos vagy éppen mezőgazdász, a szakembert éltető ösztöne az átmeneti ne­hézségből is tenniakarást ko­vácsol. Ennyi makacsság, s még ennél is több csakazértis tulajdonképpen egészséges. Valami hasonló hangulat fogadott Ikladon, amikor — még a nagy májusi, június eleji szárazságot némiképp megszakító eső előtt egy nap­pal — a Galgaparti Tsz-ben jártam. Somodi Károly elnök és Juhász József főmezőgaz­dász, rajtam kívül mást is várt, a nagybetűs esőt. Nem véletlenül. Ilyen tavaszi szá­razságot nemcsak mostanában vészeltek át, de alig kezdtünk ezekről a dolgokról beszélni, az elnök hamar belém fojtot­ta az együttérző sopánkodás szavait. — Tudja, régi igazság, hogy az agronómusok sírásától nem lesz puhább a föld — mondta, utalva rá, hogy a mezőgazda­ságban is mind többet kell tenni azért, hogy ha egyszer ilyen kedvezőtlenül alakult az idő, azért meg kell próbálni a veszteséget másképpen pó­tolni. — Takarmánytermeszté­sünkben eddig nincs lemara­dás — folytatta —, a vörös­here negyven hektáron átlago­san 30, a lucerna első kaszá­lásban 130 hektáron több mint húszmázsás széna termést adott. Legjobban o gabona sínylette meg a szárazságot. Most az a dolgunk, hogy a kiesést a tő­lünk telhető módon pótoljuk. Például úgy, hogy az ipari ágazat termelését pótlólagos megrendelésekkel növeljük, ezért megbeszélésre hívtuk azokat a cégeket, amelyek régi partnereink, amelyeknek évek óta különféle berendezéseket gyárt lakatosüzemünk, kosár­fonó- és a gumiüzemünk. Nyilvánvaló, hogy minden tekintetben nem tudják kéré­sünket teljesíteni, hiszen éves tervük köti őket, de ezt a lé­pést bűn lett volna kihagy­nunk. Mi tagadás, sokszor eltöp­rengünk rajta, mennyit ér egy jó vezetői ötlet, legyen szó ipari vagy mezőgazdasági üzemről. Lám itt a példa: a termelőszövetkezetek legfőbb szerve a közgyűlés, vagyis a teljes tagságot magában fog­laló kollektíva. Az a közös­ség, amely zárszámadáskor el­bírálja, elfogadja az elmúlt gazdasági év eredményeit, azután jóváhagyja az új ter­vet. Ezzel, ez utóbbit mint végrehajtandó f eladatot, a ve­zetőségre ruházza, amelynek év közben joga, sőt köteles­sége a felmerült nehézségek közepette intézkedni. Ikladon ezt tették, s az a tervük, hogy ha ipari részlegeik számára újabb megrendelést kapnak, átcsoportosítják a munkaerőt. F. É 1 SPORT - SPORT - SPORT - SPORT-SPORT KÉZILABDA A GSC nyerte a járási rangadót Galgahévizen szerepeltek a legutóbbi fordulóban a GSC kézilabdázói. Mind a felnőt­tek, mind az ifjúságiak meg­nyerték a járási rangadót. GSC—Galgahévíz 34-19 (17-10) GSC: Tóth L. — Székely (1), Szabó (7), Szlifka (2), Horváth (5), Bede (9), Sasvári (3, egy VÁROSI KISPÁLYÁSOK Feljutott a HTÜ és a VKTSZ AZ I. OSZTÁLY BAJNOKA A BARÁTSÁG Az utolsó forduló napján még tombolt a szárazság és a kánikula, egyik-másik pályán akkora por volt, hogy alig lát­ták egymást a játékosok. A Vegyesipari Szövetkezet nagy erőbedobással vette fel a küz­delmet a Pedagógus ellen, s győzött. Az egyetem sportte­lepén egyszerre hat csapat játszott. Az Állami Biztosító­nak semmi sem sikerült az MGI ellen. A Gépgyár jó já­tékkal lepte meg az alsópar­kiakat, a Veresegyház nagy küzdelemben győzte le a Sza­badság térieket. A nagy rangadó, a Barátság —Áfész találkozó késve kezdő­dött, mert az Áfész egyik já­tékosa a Vízmű—ATE. Gm. mérkőzésen volt megfigyelő. A két együttes nem bírt egymás­sal, de a Barátságnak a dön­tetlen is elég volt a bajnoki címhez. A HTÜ és a VKTSZ jövőre az I. osztályban szerepel, ahonnan az Állami Biztosító és a Szabadság tér esett ki. Az utolsó forduló eredmé­nyei: I. osztály: Barátság—Áfész 1-1, Vízmű—ATE Gm 7-4, Al­sópark—Gépgyár 1-3, Veres­egyház—Szabadság tér 5-4, Tv. Mikro—Erdőgazdaság 7-1, MGI—Állami Biztosító 2-1. II. osztály: Vegyesipari Szö­vetkezet—Pedagógus 5-2, HTÜ —István köz 4-2, Szilasmenti —Ganz SzB 1-2, Elektromos- Járási Hivatal 2-9. A csütörtöki szövetségi na­pon már sok szó esett a kö­vetkező bajnokságról. Ügy hírlik, lesznek visszavonuló es újonnan nevező csapatok is. Az együttesek napokon belül megkapják az 1979—80. évre szóló versenykiírást Nevezni 1979. július elsejéig lehet. A nevezési díj 150 forint. Min­den olyan labdarúgó pályára léphet aki 1979. június 30-ig befejezi aktív labdarúgó-pá­lyafutását Egy-egy csapat leg­feljebb tizenöt játékost nevez­het. A bajnokság végeredménye: I. osztály: 1. Barátság 22 14 5 3 31-40 33 ■" " 22 15 2 5 100-57 32 22 14 2 6 76-49 30 2. Vízmű 3. Áfész 4. Veresegy­ház 5. Erdőgazd. 6. Tv.Mikro 7. ATE.Gm. 8. Gépgyár 9. Alsópark 10. 3IGI 11. Állami Biztosító 12. Szabadság tér 22 13 4 22 8 6 5 8 8 3 11 8 3 11 6 6 10 7 2 13 5 6 11 7 1 14 6 2 14 hétméteresből). Csere: Balogh, Koza (1), Tóth G. (6). Galgahévíz: Mészáros M. — Lajtos (6), Danyik D. (2, egy hétméteresből), Hajdú M. (4, valamennyi hétrpéteresből). Hajdú M. (4, kettif hétméte­resből), Darnyik A. (3, kettő hétméteresből), Kiss. Csere: Mészáros J. Kiegyensúlyozott első ne­gyedórát láthatott a közönség. A felváltva esett gólokat kö­vetően 8-6-os állás után a GSC lendületesebb játékával a félidő végéig hétgólos előny­re tett szert. A második játékrészben is­mét a gödöllőiek bizonyultak jobbnak, mint az utóbbi mér­kőzéseken, most is jól bírták erővel, és ragyogó, fegyelme­zett játékkal biztosan nyer­teik. A találkozón sportszerűt­len, sőt durva mozzanatokat is láthattunk. Jó: Balogh, Bede, Tóth G., illetve Hajdú M., Lajtos. GSC ifi—Galgahévíz ifi: 20-13 GSC: Fibecz — Gál (7), Krieger (6), Balogh (4), Pin­tér, Terjánszki (3). Galgahévíz: Péli — Tóth (1), Vonó (4), Keserű (1), Bo­bos (1), Raffael (6), Gedei. Csere: Obreczán, Hosszú. A:, idegenben 5 mezőnyjá- Ifleg i1| tékossal pályára lépő gödöllői 55-65 16 j ifjúsági csapat kiegyensúlyo- 32-71 16 ( zott, jó és lelkes játékával, 39-71 15 ! kiemelkedően biztos védake- : zéssel megérdemelten nyerte 34-72 14 meg a találkozót. Cs. J. I 83-65 30 63-33 22 80-79 19 Mitru Mihály Valkó Meglepetést nyújtó játék Megkezdődött a labdarúgó-bajnokság Valkón is. Már az I. fordulóban sokan nézték meg a mérkőzéseket. KIOSZ—Tsz esztergályos­üzem 0-2 (0-1). Remek küz­delem, színvonalas játék jel­lemezte a találkozót. Gólszer­ző: Lénárt, Vass. KSK-öregfiúk—Tsz Volán 8-0 (5-0). A tartalékosán ki­álló Volán nem késztette kü­lönösebb erőfeszítésre az öreg­fiúkat. Gólszerző: Takács (3), Hasznost (2), Balogh L., Si- bak, Sziráki. Kossuth út—Tsz lakatos­üzem 3-1 (1-0). Meglepetésre kispályás [ a Kossuth útiak nagyszerű já- tékot produkáltak és legyőz­ték nagyobb tudású ellenfelü­ket. Gólszerző: Köles (2), Ge­dei, illetve Kovács J. RFC—Tsz Építők 2-1 (0-1). Meglepetést keltett a kupa­győztes Építők csapkodó játé­ka. Az RFC időnként jól ját­szott. Gólszerző: Radies I., Nagy S., illetve Sebestyén. Erdészet—Diák FC — elma­radt. A Diák FC utólagos ne­vezését elfogadta a szervező bizottság, első mérkőzésüket későbbi időpontban játsszák le. Bényi József

Next

/
Oldalképek
Tartalom