Pest Megyi Hírlap, 1979. június (23. évfolyam, 126-151. szám)
1979-06-14 / 137. szám
Péntektől Keramikus és szőnyegszövő kiállítása Gy. Kamarás Katalin keramikus és Szekeres Erzsébet szövő iparművész közös kiállítását pénteken, június 15-én délután fél öt órakor nyitja meg Remsey Iván festőművész a városi helytörténeti gyűjtemény kiállítótermében. A szőnyegekkel és kerámiákkal egy időben Pest megyei óvodások rajzait is bemutatják. Ebből az alkalomból vasárnap, 17-én délelőtt 10 órai kezdettel gyermekfogalkozást tartanak a kiállító művészek irányításával. A két művész tárlata június 30-ig tekinthető meg, kedden, csütörtökön és pénteken 14- től 18 óráig, szerdán, szombaton és vasárnap 10-tól 14 óráig. PECEL Bővítették a klubot Bővítették a péceli sportpályán levő klubhelyiséget. A sportbarátok rövid idő alatt egy helyiséggel és egy raktárral nagyobbították az épületet. A bővítéshez a Pécel—Isaszeg Áfész 25 ezer forinttal, a nagyközségi tanács bontott anyaggal járult hozzá. A fuvaros kisiparosok közül többen ingyen szállították a helyszínre az anyagot. A munkát tovább folytatják; még az idén bővítik az öltözőket is. — Sikeresen vizsgáztak Pé- eelen a marxizmus—leniniz- ínus középiskola végzős hallgatói. Tizenheten szereztek öt- hónapos pártiskolának megfelelő bizonyítványt. A tanulmányi átlag is igen jó volt, 3,9, ami a két propagandista, Kovács István és Tihanyi István jó munkáját is dicséri. A hallgatók közül többen az ML esti egyetemen folytatják tanulmányaikat. Érett a borsó a dáíiyi határban Mf ti VI. ÉVFOLYAM, 137. SZÁM 1979. JÚNIUS 14., CSÜTÖRTÖK Egészségügyi elláfás Városunkban nincs orvoshiány A legutóbbi tanácsülésen megtárgyalt és elfogadott beszámoló jelentés Gödöllő lakosságának egészségügyi helyzetéről elsőül azt állapítja meg, hogy a szolgálatok és intézmények tárgyi, dologi és személyi ellátottságának színvonalában különbségek vannak, amelyek a működést alapvetően meghatározzák. Többségében a tárgyi feltételek megfelelnek a kívánalmaknak, a jelenlegi ötéves tervben is jelentősen javultak. Átadták az ideggondozó intézetet, egy központi körzeti orvosi rendelőt, egy 60, illetve 30 személyes bölcsődét. Néhány intézményt bővítettek, korszerűsítettek, felújítottak. Általában megfelelőnek mondja a jelentés az eszközellátottságot. Az alapvető felszerelések mindenütt megvannak, gondot okoz azonban a műszerek karbantartása és javítása. Kilenc körzet Ami a legfontosabb, Gödöllőn nincs orvoshiány. Csupán két állás betöltetlen, egy röntgen- és egy higiénikus orvosi hely. Ugyanez áll a szakközépkáderekre is. A rendelőintézeti asszisztensek és a körzeti ápolónők létszáma a szükségesnél kisebb. Sártenger — mesterségesen örülünk az esőnek. Ekkora Szárazság, annyi por után azt sem bánjuk, hogy egy kis sár van. Igaz, a sarat kikerülve tűrjük a legjobban, ha ez módunkban áll. Ami a Gödöllő étterem előtt elhaladókat illeti, ők nincsenek elkényeztetve, noha a régi virágüzlet helyén, annak áttelepítése után lerakott járdalapok sokáig jól szolgáltak. Mindaddig, amíg egyes gépkocsivezetők alkalmazni kezdték a régi elvet: hogy két pont között az egyenes a legkisebb távolság. Mert bár az étterem déli oldalán külön utat építettek a gépkocsik számára, többen az utat rövidítve, a járdán át gázolva hajtanak ki a Dózsa György útra, illetve a 30-as főútra. így a járdalapok a földdel, a sárral váltak egyenlővé. Ekkora sáron főként a tehergépkocsi-vezetők merészkednek át, a gyepet viszont — úgy látszik — a könnyebb járművek vezetői is szívesen kikezdik, tisztelet persze a kivételnek. A gyeptiprás legújabban a Szabadság tér 1-es számú ház előtt, a HÉV-állo- mással szemben lévő gesztenyefás parkban indult meg. Itt már van egy parkírozóhely, a volt GÖFÉM-épület előtt, de néhány autósnak a gyepes rész szimpatikusabb Nem számolnak azzal, hogy később por, azután meg sártenger lesz ott is. F. I. A gyógyítás, megelőzés legfontosabb területe a körzetorvosi hálózat. Városunkban kilenc orvosi körzet található, egyre-egyre a megyei átlagnál kevesebb, 2387 tizennégy éven felüli lakos jut. Az új lakótelepek kialakulásával azonban jelentős különbségek mutatkoznak a rendelők vonzáskörzetéhez tartozó lakosság lélekszámúban. Rövidesen felül kell vizsgálni a mostani felosztást, s elképzelhető új orvosi körzet kialakítása is. Elsősorban az új gyógyszer- felírási rendszernek tulajdonítják a betegforgalomnak az utóbbi években tapasztalható csökkenését. Naponta átlagosan 30 személy keresi fel körzeti orvosát. A körzeti orvosok az országos és megyei átlagnál többször látogatják meg fekvő betegeiket a körzeti ápolónők ezzel szemben ritkán. A városi egészségügyi vezetés az ésszerű munkamegosztás mielőbbi megteremtésére törekszik. Öt gyermekorvosi szolgálat működik a városban, egy-egy körzetre 1050 14 éven aluli lakos jut. A hatodik ötéves tervben egy újabbat terveznek kialakítani. A betegforgalom alakulása, a felnőttekével ellentétben, növekvő tendenciát mutat. A gyermekorvosok a legifjabbak gyógyításán kívül fontos szerepet .játszanak a csecsemők gondozásában és az oktatási intézmények ellátásában. Az utóbbi javítására a tanács művelődési osztályával közösen intézkedési tervet dolgoztak ki. Bázisintézmény A járóbetegek ellátásában bázisintézmény a szakorvosi rendelőintézet, amelynek feladata a város és a járás 76 ezer lakosának ellátásán kívül az egészségügyi szolgálat szakmai irányítása, a kereső- képtelenség elbírálása, a gondozási munka koordinálása. Több mint harminc százalékkal volt' nagyobb a beteg- forgalom az intézetben az 1970. évinél. Az orvosok egy- egy betegre jutó percei ezáltal tovább csökkentek, különösen a sebészeten, a szemészeten, a fül-orr-gégészeten. KÖZELEDIK AZ ÉVZÁRÓ Nyári napközi a Biaháné úton MÉG LEHET JELENTKEZNI AZ ÓVODÁBA Itt a június. Ez a hónap iskoláinkban, óvodáinkban az év végét jelenti. Ez nálunk annál is inkább igaz, mert Gödöllőn a szokásos nyári felújítások máris megkezdődtek a Damjanich János, a Petőfi, a Török Ignác utcai iskolában, valamint az 1. és 2. számú óvodában. Barkóczi István, a városi tanács művelődésügyi osztályának vezetője és Litavszki János gazdasági előadó tájékoztatása szerint június 20-ig minden általános iskolában meglesz az évzáró. 25-én pedig megtörténik a középiskolai beiratkozás is. Ezen idő körül több helyen már csak meszelni kell. Július 15-ig alsófokú intézményeink felében be is fejeződik a felújítás. Általános iskolásaink a hatályos rendelkezések értelmében csak csoportos nyári munkát vállalhatnak, egyénit nem. Nyári pihenésüket az Idén nemcsak a balatonlellei rárosi járási úttörőtábor biznyában számháborúk is lesznek. A napközis nevelőkön kívül állandó szakkörvezetők is vezetik a foglalkozásokat, a sportpályák is valószínűleg nagyon vonzóak lesznek a gyerekeknek. Az óvodák két szakaszban zárnak: július 2—29. között az 1., 2. és 3. számú, július 30. és augusztus 26. között a másik négy, tehát a 4-es, 5-ös, 6-os és 7-es számú. Az óvodai rendtartás előírása szerint: A szünetelő óvoda helyett’ rendkívül indokolt esetben az üzemelő óvoda két hét időtartamra biztosítja a gyermekek elhelyezését. Az óvodai felvételek megtörténtek. Eddig négyszáznál több gyerek iratkozott be. A felvételi bizottság július 27-én bírálja el az igényeket, tölti be véglegesen az iskolába menők megüresedett helyét. Felvételre még van lehetőség, de aki elmulasztotta volna eddig a jelentkezést, sürgősen adja be, mivel a felvételi bizottság csak azok jelentkezését veheti figyelembe, akikről az óvónők elkészíthetik a környezet- tanulmányt. A gyes-en levők gyermekei közül is felveszik azokat, akik az 1980—1981. iskolai évben már iskolások lesznek. Dobák József tosítja, hanem a Blaháné út 176. számú házban nyíló kihelyezett nyári napközi, amelyben mind a négy iskola tanulói tölthetik idejüket. Balaton- lellén egyébként nyolc turnusban 1200 városi és járási úttörő táborozik, a nyolc turnus közül az egyik őrsvezetőképző lesz. A nyári napközi egészséges körülményeket teremt a száznál több gyermekiek, mivel a foglalkozások a szabadban lesznek, amelyeknek tematikájával együtt az épület és a telek berendezését, létesítményeit is a nevelési célok szolgálatába állítják. Jelenleg a terepet rendezik, fölállítják a tornaszereket, kialakítják a tisztálkodó helyiségeket és a konyhát. A program kulturális tevékenységből, kirándulásból (az állatkertbe, múzeumokba, út- törővasúthoz) és helyi gyalogtúrákból, az öreg- és a Ku- kuk-hegvre, a sétaerdőbe, a Boncsokba. A gyalogtúrák iráÜjabb orvosok azonban csak akkor működhetnek, ha a rendelőintézetet bővítik, hiszen az épületben több munkahely nem alakítható ki. Fejlesztési koncepció Megszoktuk, hogy az egészségügyi ellátás fejlődését is mennyiségi ismérvek alapján ítéljük meg, hangsúlyozza a beszámoló, holott igen fontosak azok a változások, amelyek a módszerekben következnek be egy-egy időszakban. A városi egészségügyi dolgozók, szem előtt tartva a megelőzés jelentőségét, mind többet foglalkoznak a betegek életmódjával, élet- és munka- körülményeivel, kiterjedten alkalmazzák az úgynevezett gondozási módszert. A betegségek korai felismerésére gyakrabban tartanak onkológiai, urológiai. szemészeti és komplex szűrővizsgálatokat. Egészségnevelési tevékenységük is rendszeres és folyamatos. Az egészségnevelési napokon, heteken, hónapokon, előadásokat tartanak, fórumokat, kiállításokat, vetélkedőket szerveznek, melyek mindmind a megelőzés szemléletének erősítését szolgálják. A városi tanács a beszámolóval kapcsolatos határozatában utasítja a szakigazgatási szervet, hogy dolgozza ki az ágazat VI. ötéves tervének fejlesztési koncepcióját', vizsgálja felül az orvosi körzetek lélekszámát és ha szükséges módosítsa a körzethatárokat, illetve körzetesítse a fogorvosi ellátást K. P. IP' m 4 y' *Megkezdődött a több mint 300 hektárnyi zöldborsó betakarítása a dányi Magvető Termelőszövetkezetben. Az SZK—4-es kombájn vágja a borsót. Munkában a három fejtőgép. Barcza Zsolt felvételei Évente ötszáz Felvételi a zeneiskolán Június 11-én a gödöllői Ady Endre sétányon levő zeneiskola folyosóján nagy volt a nyüzsgés. Vizsga volt. Méghozzá felvételi vizsga, A kis nebulókon nem látszott az ügy komolysága, annál jobban a szülőkön. Igen, komoly dolog ez a felvételi. A zenét kedvelő, szerető fiúk, lányok számára is hasznos, lelket nemesítő elfoglaltság lesz. Ki fúvós, ki húros, és lesz, aki ütős hangszert fog kezelni, mert szakértő szemek és fülek ítélik meg a gyerekek tehetsegét, és aszerint javasolnak, illetve döntenek. Ez a vizsga a 79,'80-as tanévi« gyűjti össze a tanulókat. A város zeneiskolája évente csaknem ötszáz gyermeket oktat zenére és annak szerete- tére. Nem mindenkit vesznek föl majd a konzervatóriumba, de mégis megéri. Legjobban a szülőle ítélhetik meg gyermekük embert-gyarapító fejlődését. A cél elsősorban: zene. értő, -szerető, művelt embert csiszolni a tanulókból. Hogy ez elérhető, bizonyíték az elődök tudása, kiegyensúlyozott, közösséget szerető emberekké válása. Mert a zene erre is megtanít. L. Gy. SPORT — SPORT — SPORT — SPORT — SPORT — SPORT — SPORT Járást labdarúgó-bajnokság Valkói győzelmével első az Aszód Befejeződött az 1978—79. évi járási labdarúgó-bajnokság. Ennek a versengésnek is célja volt a sportág további népszerűsítése, a labdarúgás színvonalának emelése, új tehetségek nevelése és felkutatása. Az éles küzdelmekre jellemző, hogy a bajnoki cím sorsa az utolsó fordulóban dőlt el. Az Aszódi Spartacus jobb gólkülönbséggel végzett az első helyen, miután vasárnap idegenből is sikerült elhoznia a két pontot. Izgalmas mérkőzést vívott a GEAC a HMSE-vel. A honvédosok már 3-0-ra vezettek, de még ez is kevés volt az egyetemisták ellen, akik igen jó teljesítményt nyújtva a maguk javára fordították az ered- mányt. A heti szövetségi napon a szokásosnál is több érdekességet jegyezhettünk fel. Híven a régi szokáshoz, a bajnokcsapat ezúttal egy futball-labdával ajándékozta meg a játékvezetőt, amelyre a játékosok ráírták nevüket. A legtöbb csapatnak már kész a terve a nyári vakációra. A pécelieka Balatonra mennek, a veres- egyháziak Csehszlovákiába utaznak. A Galga mentieknek nem lesz sok pihenőjük, újságolta Éliás Pál túrái intéző, a Galgamenti Magyar—Kubai Barátság Termelőszövetkezet megalakulásának 30. évfordulója tiszteletére labdarúgótornát írtak ki a Galga Kupáért. A turaiakon kívül ezen a bagiak, a hévízgyörkiek és a galgahévíziek vesznek részt. A döntő alkotmányunk ünnepén, augusztus 20-án lesz. Az utolsó forduló rövid krónikája: HMSE—GEAC 3-4 (3-1). Vezette: Lovász (Mészáros). A sportszerű, jó iramú mérkőzésen 0-3-ról fordított a lelkes egyetemista gárda, amely nagyszerű játékával rászolgált a győzelemre. Zsámbok—Galgahévíz 1-0 (1-0). Vezette; Unger (Födi). A hazaiak szerencséjüknek köszönhetik a két pontot. Dány—Túra 2-1 (0-0). Vezette: Surman (Legéndi). Küzdelmes mérkőzés, a második helyezett nehezen győzött. Az első félidőben a tu- raiak sok helyzetet elpuskáztak. Hévízgyörk—Pécel 1-3 (0-1). Vezette: László (Hegedűs, Imre). Az első félidőben a péceliek önmaguk számára tették nehézzé a mérkőzést. A küzdelem egyébként sportszerű volt, a játékvezetői hármas jól működött Veresegyház 4-1 Isaszeg— (2-1). Vezette: Lázár J.). Darnyik (Pintér, A bajnokság végére magára talált Isaszeg megérdemelten nyert. Valkó—Aszód 1-4 (1-1). Vezette: Molnár (Maszlag, Bodor). Sportszerű mérkőzés, a szünet után magára talált Aszód megérdemelten győzött és nyerte meg a bajnokságot. Ä játékvezetői hármas itt is jól helytállt. Mogyoród—Bag 2-3 (0-1). Vezette: Keglovits (Máté). A célratörő Bag megérdemelten győzött a lélektelenül játszó mogyoródiak ellen. Mindkét oldalon kihagytak egy 11-est. A játékvezetők jól bíráskodtak. Ifjúságiak: isaszeg—Veresegyház 0-1, Valkó—Aszód 3-0, Zsámbok—Galgahévíz 2-3, Hány—Túra 1-0, Hévízgyörk— Pécel 0-0, Mogyoród—Bag 5-1. Az intéző bizottság kéri a játékvezetőket, hogy június 19-én 17 órára jelenjenek meg a játékvezetői értekezleten. Megemlítjük még, hogy a bajnoki évzáró 26-án lesz, ekkor osztják ki az érmeket és beszélik meg a jövő évi bajnokságot. Az 1978—79. évi bajnokság végeredménye: 1. Aszód 26 18 6 2 77-21 12 2- Dány 2S 17 8 1 62-29 42 26 17 54 87-41 39 26 15 4 7 54-39 34 2« 1« 1 9 70-41 33 26 11 7 8 51-30 29 26 13 3 10 52-41 29 26 13 2 11 49-55 28 9 2 15 46-51 20 6 5 15 45-70 17 3. HMSE *. Pécel 5. GEAC 6. Túra 7. Zsámbok 8. Bag 9. Valkó 10. Mogyoród 11. Veresegyház 12. Hévízgyörk 13. Galgahévíz 14. Isaszeg 26 26 26 6 2 18 37-63 14 26 7 1 18 40-77 13 26 6 — 20 31-85 12 2« 4 2 20 31-79 10 Csiba József í