Pest Megyi Hírlap, 1979. június (23. évfolyam, 126-151. szám)

1979-06-09 / 133. szám

Jelentkezőket várnak XXI. ÉVFOLYAM, 133. SZÁM 1979. JŰNIUS 9., SZOMBAT A kukorica még tűri Szárazak, szomjasak a földek Már a gépszemlékre készülnek Fotókellék a gyomrai ktsz-ből A Papírárukészítő Ktsz gyömrői részlegében naponta 44 ezer fotósarkot készítenek. Cseh Tiborné, Balaton Pálné é3 Gidai Elemérné is ezen dolgozik. Barcza Zsolt felvétele Az első közgyűlés Helytörténet, tárlatok Hivatalosan is megalakult a kör Fiatalok—az NDK-ba Az idén ismét jelentkezhet­nek szakképzett és szakképzet- len fiatalok az NDK-ba mun­kavállalás céljából, szakmai gyakorlat megszerzésére, mely­nek időtartama három év. A szakmunkások két évre is köthetnek szerződést. Kari Marx-Stadtba betanított esz­tergályosokat és betanított marósokat. Erfurtba karusszel esztergályosokat és horizontál esztergályosokat, köszörűsöket, lakatosokat és villanyszerelő­ket, Premnitzbe betanított be­rendezésszerelőket, Erfurtba betanított elektroműszerész lányokat várnak. Jelentkezni a Monori Járási Hivatal első emeleti 102-es szobájában lehet. A Mezőgép dolgozóinak Átadták a serleget Az MSZMP monori járási bizottsága több szempontból is értékelte a május elsejei se­regszemlén részt vett intézmé­nyeket. A legszellemesebb, legimpozánsabb dekorációért, s a dolgozók magas részvételi aránya miatt az első ízben kiírt kupát a monori Mező­gép Vállalat nyerte el. A szépmívű serleget csütör­tök délután 2 órakor Tóth Já­nos, a járási pártbizottság agi- tációs-propaganda osztályának vezetője nyújtotta át dr. Sán­doréi László igazgatónak. Nem várt fejleményekkel fejeződött be a féregirtás a Budapesti és Pest megyei Ga­bonaforgalmi és Malomipari Vállalat vecsési telephelyén, ahol hevenyészett, kátránypa­pírral fedett fabarakkokiban tá­rolják a gabonát. Leégett tárolók A Gabona forgalmi és Ma­lomipari Szolgáltató Vállalat szakemberei május 14-én dél­előtt láttak munkához. A mű­velet igen bonyolult és nagy figyelmet igényel. A Delicia jelzésű hatóanyagot 30 centi­méter mélyen kell a gabonába ágyazni, de előtte meg kell vizsgálni a termény nedves­ségtartalmát. Erre azért van szükség, mert a fóregirtáshoz használatos vegyszernek az a tulajdonsága, hogy magas víz­tartalom esetén a foszforhidro­gén túl gyorsan szabadul fel, ami öngyulladást okozhat. A gázmester és munkatársai délután 5 órára végeztek a munkával és nyugodtan távoz­tak. A helyszínen azonban ott felejtették az. üres vegyszeres zacskókat, az aktív szénnel megtöltött dobozokat, vala­mint számos fel nem használt Deliciát tartalmazó tasakot. Néhány órával később a fele­lőtlenül otthagyott vegyszer felszívta a levegő nedvessé­gét, megindult a gázosodás, majd bekövetkezett az öngyul­ladás. A tűz a gabona letakarására használt polietilén fóliát meg­gyújtva hamar tova terjedt. A tároló teljesen leégett, csak a megszenesedett oszlopok maradtak állva, a 620 tonna rozs alaposan megpörkölődött, de csak a felületi részeken látszott égési nyom. A szom­szédos két tároló is porig égett. A tűzoltók viszonylag gyorsan megfékezték a tüzet, de a kár így is 95 ezer fo­rintra rúg. Veszélyes vegyszer Szilágyi Antal igazságügyi vegyészszakértő megállapítot­ta, hogy a fertőtlenítésre hasz­nált anyagok rendkívül veszé­lyes, az egészségre ártalmas, öngyulladásra hajlamos mér­gek. A gázosítást ezért foko­zottan kell ellenőrizni, erre azonban a vállalatnak nincs elegendő kapacitása. A terményeket kényszerű­ségből sem lehet gyulladásve­szélyes épületben elhelyezni. A tűz még így is elkerülhető lett volna, ha a Delicia he­Tavaly ilyenkor a mezőgaz­dászok, ha tehették volna, leg­szívesebben eldugaszolták vol­na az ég csatornáit. Akkor a bőséges csapadék, ma a tik­kasztó szárazság okoz gondot a szakembereknek. Kovács Benő, a járási hiva­tal élelmiszergazdasági és ke­reskedelmi osztályának veze­tője gondterhelten pillant az ablak felé. amelyen csak úgy zúdul befelé a napfény. — Körülbelül 40—60 milli­méter csapadék kellene most, hogy vidámabbak legyünk. Ritka búza... — A korai nyár, a gyors érés, milyen bajjal jár? — Megsínylik a kalászosok és a kapásnövények is, bár egyelőre csak az látható, hogy a terméseredmények alacso­nyabbak lesznek, mint tavaly. A kényszerű kiszántások miatt lyett veszélytelen egyéb ké­szítményeket alkalmaznak. A polietilén fóliát is lehet pévé- cével, vagy úgynevezett önki­oltó fóliával helyettesíteni. Fülöp József járási tűzoltó- parancsnok' elmondotta, hogy ilyen tűzveszélyes szükségtá­rolóban nem szabad gabonát tartani, mert semmi biztosíték nincs arra, hogy a jövőben nem következik be újabb tűz­eset. A barakkokat minden év­ben felújítják, pedig a ráfor­dított pénzből már betonsilóra is telne. A vegyszer, amit használtak, viszonylag olcsó, de igen veszélyes készítmény. Az olcsó a drága Ismét bebizonyosodott, hogy ami olcsó, az nem mindig ki­fizetődő. Általában mindenütt ezt a vegyszert használják, pedig az utóbbi időben or­szágszerte számos tűz okozója volt Igaz, hogy más .ható­anyagokkal drágább a fertőt­lenítés, de tűzeset nem fordul­hat elő. Egyébként nem csak 95 ezer forint a kár, mert mint később kiderült a gabo­nát már csak állatok etetésére tudták felhasználni. Jó hír a horgászoknak, kö­zülük is azoknak, akik a pon­tyok esküdt ellenségeivé sze­gődtek. A MOHOSZ a közelmúlt­ban intenzív vízterületté nyil­vánította a Gorpbai-tavat. amelynek gazdája a Monor es Vidéke Horgászegyesület. A szabályok ilyen esetben lehe­tővé teszik az általános tila­lom feloldását, s más kedvez­ményekre is lehetőséget ad­nak. A Gombai-tavon tehát Je­lenleg is lehet pontyot fogni, kap a csuka, s a balinnal is érdemes próbálkozni. Az egye­sület horgászrendjének meg­felelően hétköznapokon reggel 3 órától 9 óráig lehet horgász­ni. Hét végén, szombaton 3 órától vasárnap 21 óráig sza­bad horgászni A tavon naponta 2 darab pontyot, I—1 csukát, illetve balint és 2 kiló keszegfélét le­het kifogni. A méretkorlátozá­csökkent a gabona vetésterü­lete, az átlagos tőszám sem éri el a kívánt szintet, és a nagy szárazság miatt a kalász­képződés is gyengébb az op­timálisnál. — Hogyan viselik el a szá­razságot más növények, első­sorban a kukorica? — Talán az a leghelyesebb kifejezés, hogy a kukorica — még tűri. A jobb vízháztartá- sú területeken nincs gond, de a lazább talajon kikelt nö­vény levelei már furulyáznak. Nem tett jót az sem, hogy a május elejei hideg napok után csapadékos átmeneti idő­szak nélkül tört ránk a káni­kula. Egyre több a gond a la­za talajon 'termelt szántóföldi zöldségfélékkel, a palántázás­sal, megeredéssel, pótlással. Közeleg az aratás Tavaly járásunkban is egé­szen kiváló burgonyatermést takarítottak be ott, ahol fog­lalkoznak e növénnyel. Ha ha­marosan megváltozna, az idő­járás, s elegendő eső esne, az idén is jók lennének a kilátá­sok, jelenleg azonban még alig észlelhetők a gumókép­ződés jelei. A szakemberek úgy számít­ják. hogy a sietősen érkezett nyár miatt a szokásosnál kö­rülbelül egy héttel korábban lehet hozzáfogni az aratáshoz. A héten a járási hivatalban értekezleten találkoztak a kö­zös gazdaságok gépesítési ága­zatvezetői. Tanácskozásukon szó esett az esetleg szükséges­sé váló kölcsönös segítség- nyújtás lehetőségeiről, a dol­gozók ellátásának, a táblákra Gombán, Bényén és Káván: dr. Nagy Márta (Káva, ta­nácsháza), Gyomron és Péte­riben: központi ügyelet (Gyömrő, Steinmetz kapitány u. 12., telefon: 26.); Monoron, Monori-erdőn, Csévharaszton és Vasadon: központi ügyelet, dr. Óberle Lenke (Monoron, az új egész­ségházban). Maglódon és Ecse- ren: dr. Móczár István (Mag­lód), Pilisen és Nyáregyházán: központi, ügyelet (Pilis, Rá­kóczi u. 40.); Sülysápon és Üriban: dr. Zolesz László (Sülysáp), Ül­sokat a vezetőség nem enyhí­tette, erre tehát szigorúan kell ügyelniük a vendéghorgászok­nak is. A közelmúltban kisebb hal­pusztulást észleltek a tavon, jó néhány 3—10 kilós csuka tetemére bukkantak. A labo­ratóriumi vizsgálat megállapí­totta, hogy szerencsére nem fertőzés történt. Az elhullást az okozta, hogy a halak nem tudtak megfelelő időben leív­ni, az ikrák „belesültek” a csu­kák testébe, s felemésztették energiájukat. Az eset szomorú tapasztala­ta, hogy több horgász, aki idő­ben észlelte a veszélyt, nem jelentette azt — az országos és a helyi horgászrendnek meg­felelően — az egyesület- ve­zetőségének, hanem többen is vámot szedtek az elgyengült, víz színén sodródó halakból. A kapzsi horgászok ellen az egyesület vezetősége fegyelmi eljárást indít. való kiszállításának megszer­vezéséről. — Mikor kezdődnek a gép­szemlék? — Az eredeti tervek szerint 19-én és 27-én fejeződnek be — mondja Krikus Béla, az osztály műszaki és munkavé­delmi felügyelője, de azonnal hozzáteszi: — Persze a gazda­ságok szakemberei figyelem­mel kísérik a kalászosok fej­lődését, s ha kell közösen, egyeztetve, akár egy héttel is előbbre hozzuk a gépszemlék I időpontját, hogy megkezdőd­hessen az aratás. Ehhez a ja­vítókapacitás. és az alkatrész- ellátás megfelelő. Az alkatrészellátással tehát nincs, s reméljük nem is lesz gond. Információnk szerint 'azonban több termelőszövet­kezetbe még nem érkeztek meg a megrendelt kombájnok. Jó lenne, ha emiatt nemcsak a helybeli szakemberek feje fájna. Előre gondolkozni — Talán néhányan korainak gondolják — mondja Kovács Benő —, de nem árt felhív­ni a közös gazdaságok szak­embereinek figyelmét, hogy időben készüljenek fel a má­sod-, és tarlóvetésekre. Főleg silóval, takarmánynövények­kel váltható ki a kukorica. A szárazság nem tart örökké, s ha a másodvetések bőséges csapadékot kapnak majd, ösz- szességében hozni lehet a gaz­dasági évre tervezett eredmé­I nyékét. 1 Vereszki János Monori-ceglédi összevont já­rási labdarúgó-bajnokság: Gyömrő—Törtei. Vezeti: dr. Csenki, (Partjelző: Mészáros Imre, Pdpp), Monon—Üllő, Bá­lint (Kása, .Sárkány), Vecsés— Ecser. Szuda (Hegyes István), Nyáregyháza—Bem SE II., Gavló (Maros), Mende—Mag­lód, Lusták (Sülé), Péteri— * Lezajlott az idős Pál Mihály Baruti Kor alakuló közgyűlése Gyomron, a Petőfi Sándor Művelődési Házban. Először Lakatos László, a H.NF gyom­rai bizottságnak elnöke és Kites Gyuia, a nagyközség ta- nácsánaK elnöke köszöntötte az egybegyűlteket, majd a ta­nácselnök röviden ismertette a községben folyó helytörté­neti munka múltját, jelenét es jövőjét. Beszámolt a baráti kör nagyszabású terveiről, többek között szóba került egy új, az eddiginél nagyobb, szebb kiállítóterem létrehozd, sának gondolata. A terveket már el is készítette Törőcsik Sándor építészmérnök. Lakatos László felolvasta a közgyűlés előtt a baráti kör alapszabályát, amelyhez kérte a jelenlevő tagság hozzászólá­sát esetleges kiegészítések, módosítások végett. Javaslatot tettek, például dr. Horváth Iván muzeológus, Hegyi Füs­tös István, Varga Mária mű- velődésiház-igazgató, Rakó József, a helytörténeti klub vezetője és Mondok Lajos helybeli nyugdíjas. Ezt követően a közgyűlés megválasztotta a baráti kör elnökségét, amelynek tagja lett Bodócsi Béla, Dankó Emil, Gáti Géza, Börzsei Gyuláné, Hegyi Füstös István, Ballon József, Józsa Imre, Kertész Gyula, Lakatos László, Palotai Sándor, Pál Aranka, dr. Pál József, ifjú Pál Mihály, Rakó József, Szabó Gyula, Szilháti Sándor, Szewczyk Ede, Unyi István, Varga Mária, Z. Hor­váth Gabriella, dr. Záhonyi Aladár, Tarsoly Lajos, dr. Horváth Iván, Klics Gyula, Simon László, Jámbor Ottó és Magyar Istvánná. A baráti kör elnökét és titkárát a követ­kező közgyűlés választja majd meg. Ezzel tehát a gyömrői idős Pál Mihály Baráti Kör hiva­talosan is megalakultnak te­kinthető. A Pest megyei Ta­nács Monori Járási Hivatalá­nak javaslata alapján a hely­beli művészek vállalták az új klub körbélyegzőjének meg­tervezését. A kör tagjai ugyanis évenként .beragasztott bélyeggel hitelesített tagsági igazolvánnyal rendelkeznek. Legfontosabb feladataik kö­zé tartozik majd a művelő­dési ház programjainak gaz­dagítása, a helytörténeti és művészettörténeti kutatómun­ka továbbvitele minél maga­sabb szinten, kiállítások, tár­latok és a többi klubbal való közös programok rendszeres szervezése. Fölmerült a helyi Ságvári Endre úttörőházban tevékeny­kedő diák helytörténeti szak­Karatetétlan, Hörömpő János (Sárosi), Abony—Dánszent­miklós, Ágoston (Zsuzsandor). Valamennyi felnőtt mérkő­zés 17 órakor kezdődik az elöl- állók otthonában, megelőzően az ifjúsági csapatok lépnek pá­lyára 15 órakor. II. osztály: Gomba—Monor II., Káván, 15 órakor. körrel való kapcsolat felvéte­lének a lehetősége is, mint­egy az utánpótlás kinevelése érdekében. Még el sem kezdődött a ba­ráti kör első közgyűlése, ami­kor szakmai segítséget ígért a ceglédi Kossuth Múzeum Varga' Mária, a művelődési ház igazgatója pedig bejelen­tette, hogy Kocsis Zoltán zon­goraművész is jelentkezett a baráti kör pátfogói. patroná- lói közé, s június- 23-án, este fél 7-kor Gyömrőn, a műve­lődési házban zongoraesten lép fel. Műsora bevételét a gyer­mekek nemzetközi éve alkal­mából a nemzetközi szolidari­tási alapra ajánlotta fel. Aszódi László Antal Vecsési ifjúsági napok Fórum, beatjuniális Az idén június 14. és 17. között lesznek a vecsési ifjú­sági napok rendezvényei. A programok teljes bevételét a nemzetközi gyermekév tiszte­letére a szolidaritási alapra fizetik be. Az ifjúsági napok ünnepé­lyes megnyitójára június Iá­én, csütörtökön 18 órakor ke­rül sor, amikor Fodor Sándor, a KISZ járási, bizottságának titkára mond beszédet. Ugyan­csak ő nyitja meg a szolida­ritási plakát- és könyvkiállí­tást is. A nagyközség politikai és tanácsi vezetőivel találkozhat­nak a fiatalok a 18.15-kor kez­dődő ifjúsági fórumon a szak­maközi bizottság székházában. Másnap, június 15-én, pén­teken 19 órakor ifjúsági klub­találkozó lesz a termelőszövet­kezet kultúrtermében. Vetél­kedő, diaporáma műsor, pol- beat, discó váltja majd egy­mást a programban. Belépés csak meghívóval. Június 16-án, szombaton sportdélelőttel kezdődnek a programok. A V1N Kupa 79 kispályás labdarúgó-bajnok­ságra június 2-ig jelentkez­hettek a nagyközség vállala­tainak, szövetkezeteinek, ut­cáinak, tereinek csapatai. Lesz még ötoróba, női kézilabda és labdarúgó-mérkőzés, lábtenisz­verseny, karate-bemutató, MHSZ-verseny is a sportpá­lyán. Este 6 órakor kezdődik a „Beatjuniális”, amelyen köz­reműködik a Skorpió és a Rokka együttes, a Stiller-dísc jockey, a Jókai együttes. A 30 forintos belépőjegyek elővé­telben a művelődési házban kaphatók. A juniális tervezett színhe­lye a Jókai szabadtéri színpad, rossz idő esetén a művelődési ház. Június 17-én, vasárnap 8 órától ínyenctúrát szerveznek a fiataloknak Pilisszentiván- ra, ahol lesz szalonnasütés, borkóstoló, folklór műsor, tánc és természetesen — ínyenc fa­latok. Este 6 órakor a Jókai ifjú­sági parkban bállal fejeződ­nek be a vecsési ifjúsági na­pok rendezvényei. A programokat a József At­tila Művelődési Ház, a KISZ nagyközségi bizottsága és a Ferihegy Tsz szervezi. Drága feledékenység Megpörkölődött a gabona Sokba kerül az olcsó készítmény K. L. Jó hír a horgászoknak Gombán nincs tilalom Nem fertőzés okozta a halpusztulást Orvosi ügyelet a járásban lön: dr. Balázs László, Vecsé- sen: dr. Szilvás Balázs tart ügyeletet vasárnap. Ügyeletes gyógyszertár: Mo­noron a főtéri, Vecsésan a Já­nos utcai. Ügyeletes állatorvos: dr. Bá­lint Ferenc, Üllő, Kossuth L. u. 18. Beteg állatok bejelentése a monori járás területén: szom* baton 12-től 16 óráig és va­sárnap reggel 8-tól 13-ig Mo­noron, a főtéri gyógyszertár­ban, egyéb időpontban az ügyeletes állatorvos címén. A nap kulturális programja Gyömrőn, 15 órától: balett- tanfolyam, 19-től: műsoros est, a 2. számú iskola tanulóinak közreműködésével. Menüén, 19-től: Kutyaszorítóban (kecs­keméti művészek vendégjá­téka). Magyarnóta, táncdal Magyárnóta és táncdalestet tartanak június 10-én, vasár­nap este 8 órakor az üllői mű­velődési házban. Vasárnapi futballmérkőzések

Next

/
Oldalképek
Tartalom