Pest Megyi Hírlap, 1979. június (23. évfolyam, 126-151. szám)

1979-06-01 / 126. szám

/ ap 2 1979. JÜNIUS 1., PÉNTEK A Portugál KP kongresszusa Alvaro Cunhal mondott beszámolót Anyagi kár nélkül Földrengés Romániában A bukaresti geofizikai és szeizmológiai központ közle­ményben számolt be arról, hogy csütörtökön helyi idő sze­rint 10 óra 20 perckor a Vran- cea-hegység térségében, 120 ki­lométeres mélységben, a Rich­ter skála szerint 5,3 erősségű földrengést észleltek. A föld­rengés erőssége az epicentrum övezetében a Mercalli skálán 5—6 fokozatú volt. A kéreg­mozgást Bukarestben, Focsani- ban, Buzauban, Birladon, Ad- judon és az epicentrum más körzetében érezték, de nem történt anyagi kár. . Dr. Ingo öser nagykövetnek, az NDK küldöttsége vezetőjé­nek elnökletével csütörtökön megtartották Bécsben a kö­zép-európai fegyveres erők és fegyverzet csökkentéséről fo­lyó tárgyalássorozat 205. ple­náris ülését. A tanácskozáson felszólalt Edwin Holland nagy­követ, Nagy-Britannia küldött­ségének vezetője, aki azt bi­zonygatta, hogy a NATO-or- szágok már véleményezték a négy szocialista ország tavaly június 8-án beterjesztett ja­vaslatának legfontosabb kér­déseit, s ezenkívül 1978. de­cemberében módosították ko­rábbi álláspontjukat. A szocialista országok szóvi­vője a csütörtöki ülést követő sajtótájékoztatón rámutatott, hogy a NATO-országok csupán néhány elemét kommentálták eddig az említett szocialista javaslatnak, és ez nem tekint­hető sem hivatalos válasznak, sem pedig kézzelfogható ellen­javaslatnak. Ezért elvárják a Csütörtökre virradóra Pá­rizsban, pontosan 3 óra 15 perckor a „Korzikai Nemzeti Felszabadítási Front’” (FLNC) nevű szeparatista szervezet kommandói, amelyek függet­lenséget követelnek a földkö­zi-tengeri francia sziget szá­mára, 24 különböző ponton hajtottak végre bombamerény­Az ENSZ Biztonsági Taná­csa szerdán további hat hó­nappal meghosszabbította a Golan-fennsíkon a Szíria és Izrael közötti ütközőövezetben állomásozó ENSZ-békefenntar- tó és megfigyelő erők mandá­Csütörtökön délelőtt a Lisz- szabon vörösövezetéhez tartozó Barreiro iparváros Quimigal államosított vegyi gyárának sportcsarnokában megkezdő­dött a Portugál Kommunista Párt IX. kongresszusa. A tanácskozást Octavio Pata, a KB titkára, a politikai bizott­ság tagja nyitotta meg. A kongresszus elnökségének megválasztása után Dinis Mi­randa, a politikai bizottság póttagja üdvözölte a kongresz- szusra érkezett több mint 60 külföldi pártdelegációt — va­lamint a Portugál Szocialista Párt és a demokratikus szer­NATO tagországaitól, hogy válaszoljanak hivatalos for­mában a szocialista javaslat minden lényeges elemére, vagy terjesszenek elő konkrét ellenjavaslatot. A tárgyaláso­kat csakis egy ilyen lépés mozdíthatja ki jelenlegi hely­zetéből. A bécsi haderőcsökkentési tárgyalások következő plená­ris ülését jövő héten szerdán tartják a Hofburgban. A NATO-külügyminiszte- rek kétnapos konferenciájának befejezése után tartott sajtó- konferenciáján Cyrus Vance amerikai külügyminiszter ki­jelentette: nagyon örül, hogy szövetségesei egyhangúlag tá­letet. Az év eleje óta az FLNC több mint 80, 1976-os megala­kulása óta több száz merény­letet követett el, elsősorban magán „a szépség szigetén", de gyakran az anyaországban és a fővárosban is. A csütörtö­ki merényletek anyagi káro­kat okoztak, de nem követel­tek áldozatot. koztak a libanoni hatóságok képviselőivel is, majd tovább­utaztak Egyiptomba. vezetek meghívott képviselőit. A PKP kongresszusán jelen van az MSZMP küldöttsége is, Fock Jenőnek, a párt politikai bizottsága tagjának vezetésé­vel. Octavio Pato elnökletével tartott első plenáris ülésen hangzott el a központi bizott­ság beszámolója, amelyet Al­varo Cunhal, a párt főtitkára ismertetett. A kongresszus küldöttei, Al­varo Cunhal főtitkár beszámo­lója alapján, a központi bi­zottság által több mint egy hónapja nyilvánosságra hozott téziseket vitatták meg. A té­zisek a marxizmus—leniniz- mus elvei alapján vizsgálják a párt munkáját az 1976-ban tartott VIII. kongresszus óta, s elemzik az ország jelenlegi politikai helyzetét. Különösen élesen szálltak szembe a reakciós erőknek az április 25-i forradalom vív­mányai ellen indított támadá­saival. Követelték az áprilisi vívmányok alapján az ország problémáinak haladó szellemű megoldását és a reakciós kor­mányok által okozott károk orvoslását. Független külpolitikát java­soltak az országnak, amely magában foglalja a tervezett közös piaci belépés ellenzését, a kilépést a NATO-ból és az ország területén támaszpontok megs zün tetősét. ben elért megegyezést, mert „katasztrofális” lenne, ha a szenátus nem ratifikálná a szerződést. Vance-nak ez a ki­jelentése világosan tükrözte, hogy a NATO-konferencia fő témája az volt: mit jelent a SALT—II. egyezmény és mi 'következik utána? A kiadott zárókommüniké üdvözli a SALT-egyezményt, s kétszer is foglalkozik a Varsói Szerződés államférfiainak leg­utóbbi nyilatkozataival. Han­goztatja: a NATO-nak felkel­tette a figyelmét az, hogy ezekben a nyilatkozatokban „bizonyos jelek” arra utalnak, hogy a Varsói Szerződés tag­államai erőfeszítéáeket kíván­nak tenni a világhelyzet ja­vítására. A záróközlemény két sza­kasza is foglalkozik azzal, hogy Nyugat-Európát modem nuk­leáris fegyverekkel kell ellát­ni. Ennek a kérdésnek a ta­nulmányozására különbizott­ságot állítottak fel. A közle­mény azonban nem beszél ha­táridőről, bár egyes külügy­miniszterek bele akarták vé­tetni a zárókommünikébe, hogy az erről szóló döntést még az idén meg kell hozni. Olasz választások előtt Fegyverzetcsökkentési ülés Bécsben A szocialista országok választ várnak javaslataikra mogatták a SALT—11. ügyé­■■ ■ J ■! ■■■ .' i-ll- V-SJ'MV---.JÍH') 1 ■ * Ko rzikai szeparatisták akciói Egy időben 25 bomba robbant Döntés a Golan ügyében Maradnak az ENSZ-erők A NATO-külügyminiszterek konferenciája Üdvözli a SAIT-Íl aláírását Ma befejeződik a korteshadjárat tumát. A 15 tagú testület 14 tagja szavazta meg a meghosszabbí­tást: Kína — szokás szerint — távol maradt a szavazástól. A 'tanács elfogadta továbbá Waldheim ENSZ-főtitkár je­lentését, amely többek között megállapítja, hogy a Golan- fennsíkon tapasztalható nyu­galom ellenére a közel-keleti helyzet egésze változatlanul veszéllyel terhes. A testület ugyanaznap Li­banon ügyében is összeült, hogy a közel-keleti ország ké­résére kötetlen formában megvitassa a Libanon elleni fokozódó izraeli támadások kérdését is. Jasszer Arafat, a PFSZ ve­zetője szerdán Bejrutban fo­gadta azt az ENSZ-bizottságot, amely az izraeli megszállás alatt álló területek helyzetét vizsgálja — jelentette a WAFA palesztin hírügynökség. A palesztin vezetők bemutat­ták a bizottságnak azokat a bizonyítékokat, amelyek az izraeli fegyveres erőknek li­banoni falvak és palesztin me­nekülttáborok elleni barbár támadásait tanúsítják. A vi­lágszervezet képviselői talál ­Olaszországban pénteken be­fejeződik a június 3—4-i rend­kívüli parlamenti választást megelőző politikai kampány. Az egyhónapos korteshadjára­tot fokozódó kommunistáéi le­nesség jellemezte. Valamennyi j polgári párt, továbbá a szo­ciáldemokrácia és a szélső­baloldal is az OKP-ra zúdított össztüzet, és a kommunisták meggyengítését tartotta első­rendű céljának. Az Olasz Kommunista Párt ilyen körülmények között el­sősorban arra törekedett, hogy leleplezze a kommunista- ellenessé? mögött meghúzódó politikai indítékokat. Arra össz­pontosított, hogy megőrizze szavazótömegeit, minél keve­sebb voksot veszítsen a kü­szöbönálló választásokon, s — ha lehet — gyarapítsa tömeg- befolyását, a választási kam­pányban világossá vált, hogy( a kereszténydemokraták veze­tői és a szocialisták Craxi kö­rül tömörülő vezető garnitú­rája kiegyezést készít elő an- I tikom, naun ista éllel. Fel akar­ják újítani „paritásos alapon” az évekkel ezelőtt kimúlt kö­zépbal koalíciós formulát. CSAK RÖVIDEN SCTT. '-2ÜLHWJM—BPITII—im—■ MENGISZTU Hailé Mariam, az Etiópiái Ideiglenes Katonai Kormányzó Tanács elnöke, csütörtökön fogadta a hivata­los etiópiai látogatáson tar­tózkodó Kari Heinz Hoff- mannt. az NSZEP KB PB tag­ját, az NDK nemzetvédelmi mi­niszterét. A PORTUGAL parla­ment szerdán 77 szavazattal 45 ellenében jóváhagyta C. M. Pinto kormányának 1979. évi felülvizsgált költségvetési ter­vezetét. AUSZTRIÁBAN csütörtök­től a szuperbenzin literenkénti hivatalos árát 8,45 százalék­kal, az eddigi 7,30 schillingről 7,90 schillingre, a normálben­zinét pedig 7,20 schillingre gmelték. Biszku Béla látogatása a főváros V. kerületében Szíriái parlamenti küldöttség Túr gyalus a SlOT-bein A Szíriái Arab Köztársaság népi tanácsának küldöttségét —, amelyet Mahmud Hadid a tanács elnöke vezet — csü­törtökön fogadta Földvári Ala­dár, a SZOT elnöke. Biszku Béla, az MSZMP Po­litikai Bizottságának tagja csütörtökön a főváros V. ke­rületébe látogatott. A vendé­get a kerületi pártbizottság székházában Merényi Andorné, a pártbizottság titkára és Bemáth István tanácselnök fo­gadta. A Politikai Bizottság tagja megbeszélést folytatott a bel­város politikai vezetőivel a pártélet időszerű kérdéseiről. Ünnepség a Budapest Szállóban Korányi-vándorserleget nyert Pest megye Tegnap délelőtt 10 órakor száz tüdőgyógyintézeti, kórhá­zi tüdőosztályi és tüdőgondozó intézeti igazgató és a megyei szakfőorvosok részvételével kétnapos tanácskozás kezdő­dött Budapesten. Délután 6 órakor a Buda­pest Szálló különtermében — ahol megjelent dr. Hutás Imre egészségügyi miniszterhelyet­tes is — bensőséges ünnepségre került sor. Ekkor adták át a 20 esztendeje alapított Korá­nyi-vándorserleget, amelyet minden esztendőben a legki­magaslóbb tüdőgyógyászati si­kereket elérő megyének ado­mányoz az Egészségügyi Mi­nisztérium, a Korányi TBC- és Pulmonológiai Intézet. A Korányi-vándorserleget ezúttal dr. Illés Ilona Pest me­gyei tüdőgyógyász szakfőorvos vehette át dr. Schweiger Ottó professzortól. A Korányi-vándorserleget utoljára 13 esztendeje nyerte Pest megye tüdőgyógyászattal foglalkozó, csaknem félezer egészségügyi dolgozója. A ván­dorserleg odaítélésének indok­lásánál dr. Németh Tibor, a Korányi TBC- és Pulmonoló­giai Intézet főigazgató-helyet­tese kiemelte: Az integráció során kimagasló eredményeket ért el Pest megye, megvaló­sult a kórház-gondozói egység, új központi laboratórium, épült, megvalósult az intenzív ellátás és megteremtették a légzős funkciós vizsgálatok le­hetőségét a megyei tüdőgyógy­intézetben. Minden tekintet­ben dicséretes a tüdőgyógyá­szati hálózat fejlesztése, s szá­mos tudományos kutatást foly­tattak a gondozóintézetek or­vosai. Ma a tanácskozás tovább folytatódik: dr. Böszörményi Miklós professzor, az Orvos­továbbképző Intézet tüdőgyó­gyászati tanszékvezető pro­fesszora a tudömegbetegedé- sek megkülönböztető diagnosz­tikájáról tart előadást. V. G. P. Új rendelőintézet Pécelen Nemcsak a mának, a holnapnak is Pécelen, ebben a szépen fejlődő nagyközségben csak­nem 11 ezer ember él. Egész­ségügyi ellátásuk a mai na­pig meglehetősen mostoha kö­rülmények között folyt, teg­nap ázbnbán‘egy riag^szerö lé­tesítménnyel gyarapodott a község: ünnepélyesen átadták az új egészségügyi kombiná­tot Az avató ünnepségen mint­egy háromszázan vettek részt, megjelent Balta János, a gö­döllői járási pártbizottság el­ső titkára, dr. Süpek Zoltán, a járási hivatal elnöke, dr. Tengelyi Vilmos, a Pest me­gyei Tanács egészségügyi osz­tályának vezetője, dr. Mer- sány Géza, a gödöllői járás és dr. Keresztes Miklós, a gödöl­lői rendelőintézet főorvosa. Tóth István péceli tanács­elnök megnyitója után dr. Sü­pek Zoltán arról beszélt, hogy a gödöllői járásban tervsze­rűen fejlesztik az egészségügyi ellátást: Szadán, Túrán, Ve­resegyházon, Erdőkertesen és Kartalon a közelmúltban vagy az elkövetkező hónapok­ban nyitnak új orvosi rende­lőket. A péceli egészségügyi kombinát, amelyben 4 körze­ti orvosi, 2 gyermekorvosi, anya- és csecsemővédelmi ren­delő, ügyeleti szoba, központi kartonozó és laboratórium ka­pott helyet négy és fél millió forintba került. Ehhez az Pécel nagyközség apraja-nagyja ot Egészségügyi Minisztérium kö­zel kétmillióval, a megyei ta­nács több mint két és fél millió forinttal járult hozzá. Jelentős volt a társadalmi segítség is: az építmény ter­veit Váradi István építész­mérnök, Fábián László épí­tésztechnikus, Fóti László vil­lamosmérnök, Ács Béla gé­pészmérnök és Juhász József gépésztechnikus készítette tár­sadalmi munkában. Ezzel ők mintegy százezer forintot ta­karítottak meg. Az elhatáro­zásból, a tervkészítést is be­volt az új rendelőintézet avatásán Barcza Zsolt felvétele leszámítva, két év alatt lett valóság: az egészségügyi kom­binátot a péceli tanács költ­ségvetési üzeme építette és több mint háromezer óra tár­sadalmi munkát adott hozzá a lakosság és az üzemek, Az új egészségügyi intéz­ményt dr. Tengelyi Vilmos ad­ta át a község lakosságának. Elmondotta, hogy ez a rende­lőintézet módot nyújt a kibő­vített egészségügyi ellátásra, s nemcsak a mának, a holnap­nak is megfelel. F. L Bezárt a tavaszi Budapesti Nemzetközi Vásár Befejeződött az idei tavaszi BNV kilencnapos eseményso­rozata. Tegnap este bezárta kapuit a kőbányai vásárváros. Hazánkkal együtt 27 ország és Nyugat-Berlin több mint 1800 kiállítója hozta el termékei legjavát. A nemes vetélkedőben si­kerrel versengett a 700 magyar cég is, a BNV nagydíjával és díjával kitüntetett termékek méltán nyerték el a nemzetkö­zi elismerést is. Külkereskedel­mi vállalataink sikerrel hasz­nálták fel üzleti tárgyalásokra és szerződéskötésekre a BNV-t. Hosszas lenne a felsorolás, milyen üzleteket kötöttek, né­hány, a népgazdasági szem­pontból jelentősebb, azért ide kívánkozik. A Mogürt Külkereskedelmi Vállalat 26 millió rubeles meg­állapodást írt alá a szoyjet Avtoexporttal. Ennek alapján mi pótalkatrészeket szállítunk a Szovjetunióban üzemelő au­tóbuszokhoz, a szovjet part­nerek pedig ellenértékként ter­ven felül vállalták 7300 sze­mélygépkocsi eladását —s el­sősorban a közkedvelt Lada típusaiból és Moszkvicsból. Tizenkétmillió rubeles szer­ződést kötött egymással a Bu- davox Külkereskedelmi Válla­lat és a szovjet Elektronorg- technika Külkereskedelmi Egyesülés: idén és jövőre szá­mítástechnikai távadatfeldol­gozó berendezések szállítására. A vásáron is bemutatott ter­mékeket a Telefongyár és az Orion állítja elő. Egyébként a Budavox a bolgár posta képvi­selőivel is kötött megállapo­dást. Ennek értelmében töb­bek között a Telefongyár szál­lít átviteltechnikai eszközöket Bulgáriába. A vásár — kirakat, hasznos­sága tehát utólag igazolódik be, konkrét üzletkötésekben realizálódik. Pest megyéből minden eddiginél több vállalat és szövetkezet — harminc — kérte részvételét a nemzetközi árubemutatóra, elhozták ter­mékeik színe-javát. Törekvé­süket, hogy bemutassák, mű­szaki-technikai színvonalban megfelelő, minden piacon ver­senyképes készülékeket, be­rendezéseket képesek előál­lítani, jól reprezentálja az idei vásári nagydíj és a vásár­díjak. Érdeklődésben és üz­letkötéseikben sem volt hiány. D. Gy. t

Next

/
Oldalképek
Tartalom