Pest Megyi Hírlap, 1979. május (23. évfolyam, 101-125. szám)

1979-05-11 / 108. szám

VILÁG PROLETÁRJAI. EGYESÜLJETEK! MEGYEI AZ MSZMP PESf MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA XXIII. ÉVFOLYAM, 108. szám Ára 1,20 forint 1979. MÁJUS 11., PÉNTEK Forró hangulatú gyűlés a Kőbányai Gyógyszerárugyárban A vietnami ifjúsági szövetség delegációja Szentendrén A vietnami Ho Si Minh Kommunista If­júsági Szövetség küldöttsége, amely Dang Quoc Baonak, a Vietnami Kommunista Párt Központi Bizottsága tagjának, a Ho Si Minh Kommunista Ifjúsági Szövetség Központi Bi­zottsága első titkárának vezetésével tartóz­kodik hazánkban, csütörtökön délelőtt Szent­endrére látogatott. A delegációt elkísérte Varga László, a Magyar Kommunista Ifjú­sági Szövetség Központi Bizottságának titká­ra is. A vietnami vendégek délután a főváros egyik nagymúltú munkáskerületébe, Kőbá­Maróihy László: Közös harcban, munkában nyara látogatták, a Kőbányai Gyógyszeráru- gyárat keresték fel. A látogatásra elkísérte őket Marótliy László, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a KISZ Központi Bi­zottságának első titkára és Nguyen Phu Soai, a Vietnami Szocialista Köztársaság budapesti nagykövete. A gyárlátogatás után a vendégek — a gyógyszerárugyar kultúrtermében — magyar —vietnami ifjúsági és barátsági nagygyűlésen vettek részt, aliol Maróthy László mondott beszédet. — Nagy öröm számunkra, hogy hazánkban üdvözölhetjük a hős vietnami nép küldötteit, s itt találkozhatunk vietnami testvére zervezetü n k, a nagy forradalmár, Ho Si Minh ne­vét viselő ifjúsági szövetség képviselőivel — hangsúlyoz­ta a KISZ Központi Bizottsá­gának első titkára, majd ar­ról szólt, hogy bár Vietnam — földrajzi értelemben — távol esik országunktól, né­pünk és hazánk fiataljai mégis jól ismerik Vietnam hős népének a nemzetközi imperia­lizmus ellen vívott több év­tizedes harcát és azt, hogy milyen küzdelmek árán telje­sedett be Ho Si Minh álma, s jött létre az egységes Vietnam. — A magyar nép — mondot­ta — sokoldalú segítséget nyújtott a testvéri vietnami népnek és ebből ifjúságunk is kivette részét A háború vészterhes éveiben szolidaritá­si akciók sorát szervezték a magyar fiatalok. A KISZ szál. lítóeszközöket, gyógyszert és vért, kerékpárokat és hírköz­lési berendezéseket juttatott el Vietnamba. — Az amerikai agresszorok kiűzése után örömmel figyel­tük, hogyan kezd hozzá Viet­nam sokat szenvedett de győz­tes népe az ország újjáépítésé­hez. Az építőmunka békés idő_ szaka azonban rövid ideig tar­tott. — Kína barbár akciója so­rán — mondotta — nehéztü­zérségi lövedékek zúdultak a békés rizsföldekre, kínai tan­kok nyomultak be Vietnam északi határvidékeire. A kí­naiak nem érték el politikai és hadászati céljaikat, de mindenhol, ahová csak elju. tottak, a földdel tették egyen­lővé a településeket gyára­kat és üzemeket. A támadás nyomán Magyarországon is végigsöpört a felháborodás hulláma: a fiatalok és idő­sebbek együtt vettek részt a tiltakozó megmozdulásokon, és haragvó indulattal ítélték el a kínai vezetés kalandor, hábo­rús politikáját — Amikor most ismét szó. lidaritásunkat fejezzük ki a Vietnami Szocialista Köztársa_ 6ággal, felemeljük szavunkat a maoista külpolitika ellen, és mélységesen elítéljük a Viet­nam ellen indított fegyveres támadást. Szilárdan és hatá­rozottan ítéljük el, mert ez a külpolitika nagyon is messze áll a marxi—lenini alaptételek­től: feladja az osztályszolida­ritás és a proletár nemzetkö­ziség elvét Kifejtette: meggyőződésünk az is, hogy ez a politika nem szolgálja a kínai nép érde­keit. A kínai népnek mi ha­zájuk virágzását, boldogulását, kívánjuk, és azt. hogy mind­ezt a szocializmus utján jár­va, a szocialista országokkal testvéri szövetségben érjék el. Ezért becsüljük nagyra vietnami elvtársaink minden törekvését, amely Vietnam és Kína viszonyának békés ren­dezésére irányul. Maróthy László végezetül arról beszélt hogy a Magyar Kommunista Ifjúsági Sző. vétség és a vietnami fiatalok Dang Quoc Bao: ifjúsági szövetségének barát­sága marxista—leninista párt­jaink — az MSZMP és a VKP — internacionalista együttműködéséből fakad. Kö­zös céljainkért: a békéért ab­ban kovácsolódott ez a ba­rátság és ezért megbonthatat­lan. Pártjain!: elvi politikáját követve a világ minden fó­rumán együtt lépüi k fel kö­zös céljainkért: a békéért, az imperializmus, a gyarmatosí­tás és a fajüldözés ellen —• mondotta befejezésül a KISZ KB első titkára. Együttesen, szolidárisán Azután Dang Quoc Bao, a Vietnami Kommunista Párt Központi Bizottságának tagja, a Ho Si Minh Kommunista Ifjúsági Szövetség első titká­ra emelkedett szólásra. — A vietnami ifjúságot, a vietnami népet öröm és büsz­keség tölti el a magyar nép sikerei láttán — mondotta —, s ezekre ösztönző példa­ként tekint saját szocialista hazájának építésében és or­szágának védelmezése közben is. Külön öröm tölt el ben­nünket annak láttán, amit a Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség, a magyar fiatalok 'tettek népünk forradalmi céljainak valóra váltása ér­dekében. A továbbiakban részletesen szólt a kínai veze­tők világszerte, s így Délkelet- Ázsiában is megnyilvánuló nagyhatalmi törekvéseiről, azokról a provokációkról, amelyekkel Vietnam biztonsá­gát és szuverenitását, a térség békéjét kívánták és kívánják aláásni. Emlékeztetett a Viet­nam ellen indított agresszív kínai támadásra, a kínai csa­patok pusztításaira, rombolá­saira. — A vietnami kommunista ifjúsági szövetség tagjainak 12 milliós tábora — mondotta — e támadás első hírére az egész országban egy ember­ként sorakozott fel. A vietna­mi fegyveres erők, a nép ve­reséget mért a több száz re­pülővel, tankkal és sok ezer ágyúval támogatott kínai ag- ressziós csapatokra, s győzel­me egyben a szocialista kö­zösség, a nemzeti felszabadító mozgalom, a békeszerető és haladó világ közös győzelme is. A továbbiakban részlete­sen szólt arról, hogy Vietnam ifjúsága és népe mélységes köszönettel tartozik a magyar népnek, ifjúságnak a sokféle módon kifejezett szolidaritá­sáért. — A magyar nép és if­júság testvéri szellemétől át­hatott szavai és tettei a prole­tár internacionalizmus ragyogó megnyilvánulásai — mutatott rá. A vietnami ifjúsági szövet­ség első titkára végül — Viet­nam kommunista fiataljainak nevében — a magyar és a vietnami fiatalok barátságát jelképező vörös zászlót nyúj­totta át Maróthy Lászlónak és a gyár KISZ-szervezetének. A nagygyűlés az Intemacio- nálé hangjaival ért véget. (A vietnami delegáció szentendrei látogatásáról a 3. oldalon számolunk be.) j» ★ Csütörtökön békegyűlést tár­tottak a Danuvia Szerszám_ és Készülékgyárban, Buda­pesten, ahol Sebestyén Nán- domé, az Országos Béketanács elnöke mondott beszédet a békeszerető emberiség, a vi­lág békemozgalmának fel­adatairól szólva. A gyűlésen részt vett a hazánkban, tar­tózkodó vietnami delegáció, amelynek vezetője, Tran Hoai Nam, a Vietnami Szolidaritási Bizottság főtitkára is felszó­lalt. Nagygyűlés Nagykőrösön Ä népek a teremte békét óhajtják Megkezdődtek a Pest megyei béke- és barátsághónap rendezvényei Tegnap a nagykőrösi Arany János Műve­lődési Központ színháztermében ünnepélyes keretek között több száz dolgozó részvételé­vel nyitották meg a béke és barátsághónap Pest megyei ünnepségsorozatát. A megyei ün­nep szónoka Sarlós István, az MSZMP Poli­tikai Bizottságának tagja, a Hazafias Nép­front Országos Tanácsának főtitkára volt A nagygyűlésen megjelent Barinkat Oszlcár- né, az MSZMP Pest megyei Bizottságának tit­kára, Kovács Antalné, a Hazafias Népfront Pest megyei Bizottságának titkára, Jámbor Miklós, a Szakszervezetek megyei Tanácsá­nak vezető titkára, dr. Husti István, a KISZ Pest megyei Bizottságának első titkára, dr. Csalótzky György, a Pest megyei Tanács vb- titkára, Tuza Sándomé dr., a MÉSZÖV elnö­ke, Kocsis Jánosné, a városi tanács elnöke, a megye városainak, járásainak párt-, gazda­sági, tömegszervezeteinek vezetői, a Hazafias Népfront mozgalom aktivistái, az ipari, a mezőgazdasági üzemek dolgozói, köztük Végh Jánosné, a Szocialista Munka Hőse, a Nagy­kőrösi Konzervgyár dolgozója, valamint több szocialista brigád tagja. A nagygyűlés a Himnusz dallamaival vette kezdetét, melyet a konzervgyár fúvószenelui- ra adott elő. Az ünnepséget Pásztor István, a városi pártbizottság első titkára nyitotta meg. Sarlós István nagy tetszéssel fogadott be­széde után az Arany János Gimnázium és Óvónőképző Szakközépiskola énekkara adott ünnepi műsort. Az Internacionálé eléneklésé- vel fejeződött be a meghitt, szép nagygyűlés. Pásztor István megnyitja az ünnepséget. A kép első sorában (balról jobbra) dr. Husti István, Végi* Jánosné, Jámbor Miklós, Barinkai Oszkárné, Pásztor István, Sarlós István, Kovács Antalné. Sarlós to« hess édse gyetlenebb, legembertelenebb háborújának. A háború nem akkor tört ki, amikor eldördült az első fegyver, és nem akkor fejeződött be, amikor elhall­gattak a fegyverek. Még nap­jainkban is előfordul, hogy gyermekek játék közben fel nem robbant aknára talál­nak ... A pusztítás, a szenve­dés még ott él a lelkek mé­lyén is, és akik átélték az öí év nyolc hónap, nyolc nap há­borút, soha nem felejtik el, és nem szűnnek meg irtózni, fél­ni a kegyetlen, félelmetes pusztítástól. Minden háború szenvedést, pusztítást hordoz, de a második világháború va­lamennyi előzőnél irtóztatóbb volt. Az emberiségnek van már tapasztalata: az igazságot csak ideig-óráig lehet háttérbe szo­rítani, de nem lehet népeket megsemmisíteni és az igazsá­got végleg legyőzni, s a fasiz­mus soha nem hódíthat tért. Olyan korszak vette kezdetét számunkra 1945-ben, amikor világossá vált: a kis népek egyenrangúan intézhetik sa­ját dolgukat a nagy népek mellett. Minden népnek joga van az alkotásra, a megújulás­ra, joga van hallatni sza­vát. A szónok ezután emlékeztet­te a nagygyűlés részvevőit a németek magyarországi meg­szállására, a Szálasi-uralom győzelmére, arra, hogy az egész országot a pusztulás veszélye fenyegette. A nemzethaláltól, a teljes pusztulástól a szovjet csapatok mentették meg a né­pet. A szovjet csapatok szaba­dították fel hazánkat. Ök nyi­tották ki a koncentrációs tá­borok kapuit, ők verték le a börtönök zárait, s ők hozták fel a lakosságot a pincék sö­tétjéből, a világ nekik köszön­heti a fasizmus szétzúzását. A népek, amelyek telve voltak szabadságvággyal, és készek voltak a cselekvésre, sorsuk önálló igazgatására, hozzákezdtek a romokból fel­építeni országukat és élére álltak az új élet megteremté­sének. Ezek a népek 1939-ben és 1941-ben sem akartak há­borút: az uralkodó osztályok kényszerítették őket a harcra. A népmilliók vágya mindig a Május 9-ét nálunk hol a bé­ke, hol a győzelem, hol a meg­újulás ünnepének nevezik. Történelmi dátum május 9-e, mert lezárt egy nyomasztó, sö­tét korszakot, és megnyitotta az új élet kapuját. Négy évti­zeddel ezelőtt, 1939. szeptem­ber elsején Hitler látszólag Lengyelországot támadta meg. Igazán azonban az egész világ, minden haladó gondolkodású népét támadta meg. A háború végigsöpört Európán, de azon túl is számos országban pusz­tított. Sok tízmillió ember esett áldozatul a második vi­lágháborúban, és sok ezren váltak földönfutókká. Ezek­ben a számokban nem szere­pelnek azonban azok, akik külsőleg épen értéit meg a pusztító háború végét, de va­lójában — ha évekkel később is — a háború hatására vesz­tették életüket. A második világháború 1939- ben vette kezdetét, de az ag­resszió, a nagyhatalmi törek­vés, a háború valójában ré­gen készülődött. A szörnyű háborút már 1919-ben kezdték előkészíteni. A Magyar Ta­nácsköztársaság leverése, a fe­hérterror, az ellenforradalom sötét elnyomása, a kizsákmá­nyolás éleződése, a MussoMni- fasizmus, majd 1933-ban Hit­ler uralomra jutása, a faji megkülönböztetés szítása, a szörnyű nacionalizmus, a kis népek fojtogatása, megsemmi­sítésükre való törekvés — mind előkészítője volt az em­beriség történelmében legke­Győri Imre Vas megyében Győri Imre, a Magyar Szo­cialista Munkáspárt Központi Bizottságának titkára szerdán és csütörtökön Vas megyé­ben tett látogatást. Szerda esti megérkezése után Szom­bathelyen, a megyei pártbi­zottság székházában meghall­gatta Molnár Istvánnak, "Rácz Jánosnak és Takács László­nak, a megyei pártbizottság titkárainak, valamint Bors Zoltánnak, a megyei tanács elnökének tájékoztatóját a megye gazdasági és politikai helyzetéről, eredményeiről, gondjairól. v Csütörtökön délelőtt Győri Imre a szombathelyi Sabária cipőgyárat kereste fel. Ott Horváth Imre vezérigazgató és Demény Enikő, az üzemi pártbizottság titkára kalau­zolta. A Központi Bizottság titkára az üzemlátogatás so­t án elbeszélgetett a dolgozók­ai, gratulált az eredményeik­hez, majd rövid városnézésen vett részt. Győri Imre délután megje­lent a megyei pártbizottság székházában rendezett párt­aktíva értekezleten és elő­adást tartott az időszerű kül- és belpolitikai kérdésekről. A Központi Bizottság titkárának Vas megyei programja Sár- várott fejeződött be. KÖZELET Lázár György, a Miniszter- tanács elnöke csütörtökön a Parlamentben fogadta Jan Kulakowskit, a Munka Világ- szövetségének főtitkárát, a Ki a Szakszervezetek Országos Tanácsának meghívására tar­tózkodik hazánkban. A szívé­lyes légkörű találkozón részt vett Gáspár Sándor, a SZOT főtitkára. Dr. Várkonyi Péter állam­titkárnak, a Minisztertanács Tájékoztatási Hivatala elnöké­nek meghívására csütörtökön hivatalos látogatásra hazánk­ba érkezett dr. Klaus Bölling államtitkár, a Német Szövetségi Köztársaság Szövetségi Kor­mánya Sajtó- és Tájékozta­tási Hivatalának vezetője. béke volt: a teremtő béke. Minden haladó gondolkodó tudja: az embereken múlik a béke. A magyar népnek szüksége van szövetségesre, és a ma­gyar nép megtalálta a hű szö­vetségeseit a Szovjetunióban és a szocializmust építő orszá­gokban. S a békeharcban szö­vetségeseink mindazok, akik haladó gondolkodásúak. Az egész világon megnőtt a szo­cialista rendszer tekintélye, követendő példának tartják harcunkat. Amikor először el­hangzott a békés egymás mel­lett élés lehetősége, a tőkés, imperialista országok szembe­szálltak vele. Ma már úgy tesznek, mintha ők lettek vol­na ennek kezdeményezői. A szocialista országok az enyhülésre, a fegyverkezési hajsza csökentésére töreked­nek, az építés fokozását, a gazdasági és kulturális együtt­működést hirdetik. Az im­perialisták békés egymás mellett élés alatt Korea, Vietnam, Etiópia, Kuba és más országok leigázását értik. Szüntelenül szítják a háború tüzét Közel-Keleten. Üjabban szövetségesre leltek Kínában, amely nagyhatalmi törekvésé­ben nem átallt agressziót el­követni Vietnam ellen. A sza­badságukért, függetlenségü­kért küzdő országok azonban megtanították az Amerikai Egyesült Államokat is, hogy képesek győzelmesen szembe­szállni a támadóval — leckét kapott Kína is. Vietnam példa a világ előtt. Mi, magyarok 1945-ben jó úton indultunk el — mondot­ta a szónok —, és bebizonyí­tottuk, ha szabadon élhetünk, milyen nagyot tudunk alkotni. A béke, a győzelem napján hirdetjük, ma jobban éíünlc, mint bármikor a történelem folyamán. Tíz és fél millió magyar él hazánkban, ereje azonban felér milliárdnyi em­ber erejével: képesek vagyunk átformálni saját életünket és biztos alapot teremteni a jó, a boldog élethez. A béke és barátság napján azon kell gondolkodni, hogy az emberiség a maga javán munkálkodva, a haladást szol­gálva példa lehessen a világ dolgozói számára. Azon kell munkálkodnunk, hogy az emberiség java értse meg egymást, fogjon össze a haladásért, a békéért. Minden tettünk, szavunk segítsen eb­ben. Küzö.iünk azért, hogy a második világháború az utolsó háború legyen a földön, ne lehessen többé pusztítani, el- emberteleníteni az embert. 1945, május 9-e áj korsza­kot nyitott. Lehetőséget bizto­sított az alkotásra, a boldog jövő építésére. Mi élünk ezzel a lehetőséggel — fejezte be beszédét Sarlós István. (Sarlós István nagylcőrösi lá­togatásáról a 3. oldalon tudó­sítunk.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom