Pest Megyi Hírlap, 1979. május (23. évfolyam, 101-125. szám)
1979-05-10 / 107. szám
4 S«em Tf Ksimm) 1979. MÄJÜS 10., CSÜTÖRTÖK VÁGYAK ÉS LEHETŐSÉGEK Választottak a vecsési nyolcadikosok HOGYAN SEGÍTHET A NEVELŐ? Tisztelt igazgató néni! Ez. úton szeretném értesíteni az L István Gimnázium orosz tagozatos első osztályában elért félévi eredményemről — kezdődik a levél, s alább felsorolás következik, 14 tantárgyi osztályzaté, akad közötte ötös és_ gyengébb jegy is. Az aláírás: A tavalyi VlII/a osztály tanulója, Simák János. örül a pedagógus az ilyen levélnek. Több éves fáradó, zásának gyümölcséről kap hírt Arról, hogy egykori tanítványának sorsa miként alakult Hogy boldogul-e iskoláiban, később, hogy elégedett-e szakmájával, hivatásával. Idén negyvenegyen A vecsési 1. számú általános Iskolában 490-en tanulnak, s közülük 41-en, a két nyolcadik osztály tanulói a közelmúltban választottak pályát, vagy ha azt nem is, legalább iskolát, ahol folytatják tanulmányaikat. Mert mind a 41- en továbbtanulnak. Hatan gimnáziumban, tizenhármán szakközépiskolában, húszon, ketten szakmunkásképző intézetben. Ketten súlyos betegség miatt kaptak felmentést, ügyükben a Pest megyei Pályaválasztási Tanácsadó Intézet nyújt majd segítséget Nem egyszeri kampány a pályaválasztás. Legalább is erre engednek következtetni Bácskai Katalin tanárnő, pályaválasztási felelős szavai: az ötödik osztálytól a nyolcadikig pályaválasztási órákat tartanak az osztályfőnökök, s természetesen kötetlen beszélgetések, üzemlátogatások, tanát—szülő eszmecserék' témája a majdani hivatás, a továbbtanulás. Például az iskolában pálya- választási tárgyú filmeket vetítettek a gyerekeknek. a Gázművek, a Ganz-Mávag szakemberei jártak itt ismertető előadásokat tartani, a Ferihegy Termelőszövetkezetben a savanyítóüzemet tanulmányozták a nyolcadikosok, a halásztelki Mezőgazda, sági Szakmunkásképző Intézet pedig autóbuszt küldött a gyerekekért, hogy megismerkedhessenek az iskolával. Tar. tottak pályaválasztási szülői értekezletet is, ahol a továbbtanulási lehetőségekről beszélt az igazgatónő, Spengler Györgyné. Miért ezt választottad? Ma még nyolcadik osztályosok. Két kérdésre felelnek: hová jelentkeztél, s miért ezt választottad? Atlasz Gyöngyi: a közgazda- sági szakközépiskola angol- orosz szakát jelöltem meg. Érdekel a gazdaság, oroszból pedig ötösöm van. Az unokanővérem is közgazdaságiba jár. Korábban szerettem volna ápolónő, óvónő lenni, azután vegyésztechnikus. A szüleim a Taurus Gumiipari Vállalatnál dolgoznak. Másodiknak a vegyipari szakközépiskolát jelöltem meg. De nem volt rá szükség, tegnap érkezett a pa. pír, felvettek a közgazdaságiba. — Én bolti eladó szeretnék lenni, méghozzá élelmiszerüzletben — így Hantal Mária. Nevetve meséli, hogy amikor kisgyerek volt, tökhéjból készített szalámit, azt szeletelte, mérte. Még nem kapott értesítést Az osztálytársai próbálták lebeszélni, szerintük értelmesebb annál, semhogy ezt a pályát válassza. De ő döntött Ha nem élelmiszerüzletben, akkor ruhaboltban. Brunner Józsefet először kudarc érte. Közlekedésgépészeti szakközépiskolába jelenke- zett, de elutasították. Nem kaphat hivatásos gépjárművezetői igazolványt, mert enyhén szólva színtévesztő. A szerelés a mindene. Korán kezdte, először a kerékpárokkal (ezeket néha a szerelő rakta össze, amikor egy-egy alkatrész nem illett helyére), ma már Verhovina motorját bütyköli — több sikerrel. Most készül a felvételi beszélgetésre, a másodikra, ezúttal a szakmunkásképző intézetbe. Természetesen szerelőnek. Ha nem sikerül? Akkor karosszéria-lakatosnak, esetleg valamilyen kereskedelmi pályára megy. Bűz Angéla rendkívül határozottan mondja: — Nem döntöttem, nem választottam pályát. Ezért jelentkeztem a Landler Jenő Gimnáziumba, s másodikként is egy gimnáziumot írtam be. Orvos, tanár is szerettem volna lenni. Azután kiderül, hogy tagja a vecsési Jókai amatőr együttesnek, szaval, járási ének. versenyt nyert, sikeresen szerepjelt a Kazinczy szép magyar beszéd versenyen, s ugyancsak a győztesek között volt a járási úttörőszemle mezőgazdasági vetélkedőjén és a természetbarátok versenyében. Nem csoda, hogy még nem választott életpályát... így látja az osztályfőnök Bölöni Béláné a 8/a osztályt vezeti, ide járnak a gyerekek, akiké eddig volt a szó: — Akadnak néhányan, akik irreális vágyakat dédelgetnek, de a gyerekek többsége reálisan választ. A négyéves p>á. lyaválasztási előkészítő munka célja éppen az, hogy a tanulók adottságait, a továbbtanulási, pályaválasztási lehetőségeket, s a család igényeit összehangolják. Ezt a célt szolgálják a családlátoga. tások, a beszélgetések a szülőkkel, például a fogadóórák, s még sorolhatnám. — Korábban , sokan jelentkeztek az olyan divatos pályákra, mint a fodrász vagy a műszerész, az ápolónői hivatás, idén inkább a gyors-gépírói, idegennyelvi szakmákhoz vonzódnak, s a legtöbben például az asztalos, víz. és gázvezetékszerelő, bolti eladó és kőműves pályákat keresik. Nem minden gyerek érett a végleges döntésre. Néha elegendő ismertetni egy-egy foglalkozás követelményeit, hogy a tanuló vagy szülei más munkát, iskolát keressenek, máskor szükséges a meggyőzés, a rábeszélés is. De mindenkép- p>en érdemes. Az a fő, hogy az első választás, ha sikertelen is, ne okozzon kudarcélményt, s a gyerek utóbb mindenképpen olyan munkát találjon, amelyben meglelheti boldogságát, élete értelmét. V. G. P. Jancsó-trilógia A CANNES.l FILMFESZTIVÁLON A harminckettedik alkalommal sorra kerülő cannes-i film- fesztiválon — amelyet május 10—24 között tartanak — a magyar filmgyártást Jancso Miklós tervezett trilógiájának már elkészült két része, a Magyar rapszódia és az Allegro Barbaro képviseli. A hivatalos feszti válprogrammal egyidejűleg sor kerül a rendezők két hete című eseményre is. Ezen szerepel Gábor Pál Angi Vera című produkciója, az Egy bizonyos nézőpont elnevezésű szekcióban pedig Kézdi Kovács, Zsolt A kedves szomszéd című filmje; a rendezőt meghívták a nemzetközi filmfesztivál zsűrijébe is. MUNKÁS ÉS KÖLTŐ , Váci találkozás Barcs Jánossal A Körmikrofon — írásban Azt hiszem, a Magyar Rádió egyik’ legnépszerűbb műsora volt a Körmikrofon. S talán — így emlékszem — úttörő is a műfajában. Ma már kiterjedtek rádióban, televízióban, sajtóban a különféle kerékasztalok, vitaműsorok a mai életet érintő, a mai embert foglalkoztató társadalmi, gazdasági, erkölcsi, ifjúsági, kulturális, sőt immár tudományos, bel- és külpolitikai kérdésekről. így talán már el is feledkeztünk az első ilyenfajta beszélgetésekről a Körmikrofonban. Ezért is öröm látni e címet egy könyv fedelén egy mikrofon képe mellett, s Mester Ákos meg Vértes Csaba, a két ismert riporter neve alatt. Az RTV—Minerva kiadásban megjelent kötet a népszerű műsor elhangzott adásaiból nyújt át egy csokrot — Írásban. Mi mindenről is beszélgettek a Körmikrofon beszélgető partnerei — köztük a megszólalás időrendjében Ácsai István művezető és Bor Ambrus író, Katona Éva újságíró és dr. Ró - zsa József közgazda, dr. Pozs- gay Imre, akkor még nem mint miniszter, hanem a Társadalmi Szemle főszerkesztőhelyettese, Lázár István, a Valóság munkatársa és még sokan mások? Mit hogy látunk ma az akkor vitára tűzött kérdésekből — mi időszerű kérdés még ma is? A kötetben huszonegy műsor beszélgetései olvashatók. Bizonyára valamelyest csiszolták, rövidítették a mondottakat, hogy írásban is épkézlábak. világosak és tömörek legyenek — bár ezt nem érezni: eleven, élőbeszédszerű, friss ma is, írásban is a beszélgetés S szerep>el köztük a munkásvándorlás — akkor érhette el a csúcsot —, a mundér becsületének védelme, az őszinteség kérdése, a munkás társadalmi helye és értékelései, a boldogulás útjai, a hűség és a fele lősség. S ma is jó olvasni az eszmecseréket! Ma talán ismerősebbek, mint akkor, s ez nem utolsósorban a Körmikrofon érdeme. Az ilyen vitafórumok, eszmecserék egészséges erjedést serkentettek a közvéleményben, valóban közvéleményt formáltak. Fogalmakat és nézeteket dobtak be a köztudatba vonzóan és gondolkodásra, beszélgetésre ingerlőn, indulatokban lappangó megítéléseket tudatosítottak — azt segítették elő, hogy a társadalom figyelje magát, új jelenségeit, azokat megértse és helyére tegye, legyen magatartás- és erkölcsformáló véleménye. Németk Ferenc mindennapos kenyérgondok éles pengéi faragtak maga- mért és másokért emberré és költővé — vallja magáról a szerző a könyv borítólapján. Nagy tervek Miért kellene még mindig külön jelzővel illetni, csodálkozni azon, ha valaki történetesen nem az egyetemen válik jártassá az irodalomban, hanem egyéni úton tanulja meg a versírás szabályait? Ha nem értelmiségi fiatalok társaságában csiszolódva, intellektuális élményeket gyűjtögetve válik költővé, hanem ennél nehezebb út és sors élményei feszítik benne a kimondani szánt gondolatokat, s a fizikai munka marad kenyérkereső foglalkozása? Érkeztek így mások is. Az indítást adó társadalmi háttér fontos és részben meghatározó, de a döntő az, ki mit és milyen hitelességgel ír a munkásokról, a munkások érdekében. Tiszteletre méltó törekvés A költészet csak ritka kevesek számára nyújt biztos megélhetést. Sokan a költői szabadság érdekében is vallják, dolgozni kell. Tanárként, értelmiségiként is tapasztalva, formálva a valóságot, szolgálva a célt, amelyért verseikben is szólnak. Barcs János kőművesként teszi ezt, ahogy azért még mindig nehezebb. Az esztendő hat hónapjában napi tízórás munkával igyekszik megkeresni a megélhetés- hez szükséges anyagiakat, hogy aztán az év másik felében ősztől tavaszig írással, önmaga képzésével foglalkozzék. Tiszteletre méltó törekvés ez. Éppúgy, mint a már hagyományként folytatott irodalmi rendezvények sora a váci Híradástechnikai Anyagok Gyárában, ahol a munkásként induló tehetségek bemutatására is rendszeresen vállalkoznak. S erre igenis szükség van. Személyes élmények Vácott, a gyári házigazda szerepét, a szerzői délután megrendezését a közművelődési könyvtár és a Bolyai Farkas szocialista brigád tagjai vállalták legutóbb, amikor Barcs Jánost mutatták be. A meghívó kinagyított fotóján könyvespolc előtt, írógép mellett ülve néz a fényképje- zőgép lencséjébe a költő. Ez a nyilván beállított kép, nem hasonlít arra a zömök, munkában edzett emberre, aki egy kissé zavartan, megilletőd- ve hallgatja az őt méltató szavakat, figyeli a művész tolmácsolásában megelevenedő verssorok ritmusát. Nem látszik rajta, hogy ötvenkét éves, három leánya férjnél és öt unokája van. Barcson született, tízgyerekes család legidősebb fiaként. Első verseit a háború élményei sugallták. Tudom már című verse egy lányról szól. akit elvitt a vonat, keze kétségbeesetten tapadt a rácshoz. Ez az élmény húsz év múlva is visszatér egy felnőttkori versében. Leventeként Nyugatra hurcolták, egészen Szicíliáig sodorták a háborús események. A hadifogságból hazatérve kitanulta a kőműves mesterséget. Az ország nagy építkezéseit járva vált személyes élményévé a munkásélet minden gondja és öröme. Ezért szólhat hitelesen a téli hidegben dolgozó kőművesről, a hazainduló munkásvonatokról, a munkásszállások világé" ról. magasra épülő piros falakról. Saját bevallása szerint 16 éves korában írta az első verset, de komoly biztatást először 1954-ben kapott Vészi Endrétől. Hosszú virrasztás című 102 verset tartalmazó gyűjteményét saját kiadásban jelentette meg, 1970-ben. A humánum legszebb parancsának jegyében fogant ez a kötet — írja Bajor Nagy Ernő ajánló előszavában. Verset nem szórakoztatásból írok, Az élet, a munka, a Kötetének megjelenése óta már szerepelt a Csordulj idő és a Pannóniái ének című antológiában, gyakran a Kénes Újságban. A Csepel újság Olvasó Munkás című mellékletébe verseken kívül novellákat is küld. Többen úgy vélik, Barcs Jánosban már az epikus is érik. A Magvető Kiadóhoz nemrég két verseskötetet küldött. Az egyik gyermekverseket tartalmaz. Tervezi novel- láskötet kiadását, Toronydaruk árnyékában címmel riportkönyvet szeretne írni az építőiparról, az építőmunkások életének alakulásáról a felszabadulástól napjainkig. Nagy tervek. — Sok szabad idő és energia kell hozzá — jegyzem meg a beszélgetés közben. — Elég erre évente hat hónap? — Hát nem. Szabad szombaton is írok, sokszor még a villamoson is. Előfordul, hogy éjszaka is felkelek. Barcs Jánossal nem először találkoztak a HAGY dolgozói. Sokszor vendégeskedik a gyár irodalmi műsorain is. Személyes, közvetlen kapcsolat alakult ki közte és a váci irodalombarátok között. Ezért vállalták szívesen a szerzői délután megrendezését, s ezért jött örömmel a költő. Kovács T. István HETI FILMJEGYZET Molnár Piroska és Nagy Anna a Fogjuk meg és vigyétek! elint film egyik jelenetében. Jelenünk egyik legégetőbb kérdése, a lakáshelyzet áll Oláh Gábor filmvígjátékának középpjontjában. A szobakonyhában együtt élő három nemzedék — nagypapjóék, anyukáék-apukáék meg a gyerekek — percenként adódó konfliktusai nagyon is ismertek; nem a Varró család (ez a filmbeli família neve) az egyetlen Magyarországon vagy Budapesten, amelyik így él, s reméli, hogy . egyszer majd végre olyan lakáshoz jut, amelyben élni is lehet, nemcsak meghúzódni. Bizonyos szociográfiai igény nem vitatható el tehát a filmtől. S nem vitatható el a do- kumentarizmus sem. Oláh kitűnően ismeri ezt a közeget, a nehéz fizikai munkát végzők világát, a három műszakban dolgozó gyári munkásokat, a szállítómunkásokat, a külvárosi csehók, a roggyant házakkal szegélyezett pjoros utcák, a zsúfolt, egészségtelen, mégis oly ragaszkodva szeretett szobakonyhák világát. Dokumentumfilmjeiben — a Társbérlőnk az ecetfa, az. Utak, a Nyomozás u zöld házikó után, az Egymás mellett, s mások a televízióban is láthatók voltak — mintegy előre feltérképezte a város érdes részét, s ezek az előtanulmányok most igen jótékonyan hatnak vissza a film stílusára. Rég láttunk ennyi természetes, oldott, őszinte színész' alakítást, mint ebben a filmben. Ráadásul olyanoktól akik többségükben még fris. arcok a magyar filmen: Molnár Piroskától, Szigeti Andrástól, Kovács Jánostól, Ma- kay Sándortól, Kőszegi Gyulától, id. Tatár Endrétől. A film témájával, jelenete: hitelességével, alakjai életszerűségével hát nincsen különösebb baj. Dicsérhető a humora is, megejtő néhány szép. finom lírai jelenete, kitűnő a mozgékony, friss, mesterkéletlen fényképezés (Bánok Tibo: munkája). S valami mégis irritál ebben a filmben. Ez a valami pedig a zsúfoltság. Tulajdonképpjen önnön erénye — az alapos tárgy- ismeret — fordul át hibává. Oláh Gábor mintha nem lenne képes eléggé koncentrálni. A számtalan jó, jól megfigyelt jól ábrázolt részprobléma mintha elfedné magát a fi mondanivalót, azt, hogy ebben a társadalomban mindenkinek joga van az ember: élethez, mert csak az adhat teljes értékű munkát a társadalomnak, akr így él. A film ezt a' fő gondolatot gyakran elmossa, epizódok, anekdoták, humoreszkek vagy érzelmes tárcák sorában oldja fel. Nagy kár. Mértéktartóbb szelektálással, koncentráltabb dramaturgiával a film erényei megsokszorozódtak volna. A vihar fia Nem túl gyakran jutnak el hozzánk ausztráliai filmek. S amelyek eljutnak, azokból is nehéz valamiféle átfogó képet alkotni az ausztráliai filmművészetről. Így inkább önmagukban ítélendők meg az egyes alkotások, nem pedig egy nemzeti filmművészet folyamatának részeként. A most mozikba kerülő film, A vihar fia, egy ismert filmtípus újabb példánya. Talán vannak, akik még emlékeznek a Kés című angol filmre, mely egy kisfiú és egy vadászsólyom története volt. A kisgyerek- és állat- történetek mindig igen hatásosak, különösen, ha sikerül megfelelő gyermekszereplőt találni. Nos, A vihar fia ebbe a filmtípusba tartozik. írója. Sonia Borg, egy tízéves kisfiú, Mike kalandjait meséli el, s nagy szerencse, hogy enSógorok, A francia Jean-Charles Tachella filmje (írója és rendezője is egyszemélyben) nem sok keresztvizet hagy a francia családi eszményképen. Ha akarjuk, akár cinikusan frivolnak is tarthatjuk ezt a filmet, hiszen valósággal tobzódik abban, ahogy egy keresz- tül-kasul összesógorodott-só- gornődött népjes famíliában bemutatja *a csaknem követhetetlenül összekuszálódott flörtöket, viszonyokat, csalásokat, visszacsalásokat, fel- szarvazásokat és ellenfel- szarvazásokat. De ha egy kicsit komolyabban vesszük a filmet — és nyilvánvalóan ez Tachella célja —, akkor azt is észrevesszük, hogy e mögött a mulatságos összevisszaság mögött nagyon keserű gondolatok húzódnak meg. Elsősorban nek a fiúcskának az alakját olyan tehetséges kis színész kelti életre, mint Greg Rőtre. Ez a fiúcska őszintén átéli a film minden pjercét. Valóban barátságot köt a pelikánokkal, akik éppúgy ragaszkodnak hozzá, mint ő a fura madarakhoz. A rendező, a francia származású Henri Safran egyébként épp csak annyi érzelmes- ságet enged meg a filmben, amennyi szükséges. Az elhagyatott tengerparti halásztanyán élő Mike komor, megfáradt apja, meg a nemesszívű bennszülött, Gulpilil, s a pjeli- kánok története nem ázik könnyben és meghatottságban, bár elég sok benne a naivitás. A néhol bravúros, néhol meg- ejtően szép képek Viszont (operatőr: Geoff Burton) sok mindenért kárpótolnak bennünket. sógornők o a családi (férji-feleségi) kapcsolatok üressé, tartalmatlanná, mechanikussá, unottá válása szomorítja el Tachellát. Úgy látja, a mai francia pjol- gári családokat már-már csak a családokat összetartani hivatott eszmények tagadása tartja össze. Érdek, megszokás, anyagiak, lustaság — er a cementjük. Boldogság, társra találás, szeretet, sőt szerelem — ismeretlen fogalmak. Ludovic és Marthe e szom on. érzelmi és erkölcsi nyomorúság ellen lázad fel: nyíltar vállalt szerelmükkel legalább őszinték egy hazug és önámító közegben. Így nézve, érdekes film a Sógorok, sógornők, de terjeng öss égét, vontatott- ságát, körülményességét a két kitűnő főszereplő, Victor La- noux és Marie-Christine Barrault sem feledtetheti. Takács István
