Pest Megyi Hírlap, 1979. május (23. évfolyam, 101-125. szám)
1979-05-25 / 120. szám
1979. MÄJUS 25., PÉNTEK Vrcrn W kJu9lim A KGST jubileumi ülése (Folytatás az 1. oldalról) A gazdasági növekedés ütemét tekintve az elmúlt három évtizedben hazánk a többi KGST-országhoz hasonlóan felzárkózott a nemzetközi élvonalhoz. A KGST-tagállamok 30 esztendős társadalmi-gazdasági fejlődésének egyik számottevő forrása volt az is, hogy a nagy mértékű mennyiségi növekedést gyorsuló ütemű minőségi átalakulás kisérte. A KGST-tagországok közösségének tekintélye a világban a 30 év alatt jelentősen növekedett. A tekintély és a gazdasági súly növekedéséhez nagyban hozzájárult, hogy a KGST-tagállamok az utóbbi években bekövetkezett viharos erejű, s az országok többsége számára kedvezőtlen irányú világgazdasági változások ellenére is megőrizték gazdasági stabilitásukat. A KGST-t ma már három kontinens — Európa, Ázsia, Amerika — országai alkotják. A KGST 10 tagállama mellett a Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság külön megállapodás alapján aktívan részt vesz a KGST különböző szerveinek munkájában. A KGST legutóbbi, XXXII. ülésszakán különböző minőségben már négy kontinens országai képviseltették magukat. A KGST-vel együttműködési megállapodást írt alá a Finn Köztársaság. az Iraki Köztársaság, valamint a Vlexikái Egyesült Államok. A KGST-nek ez a készsége megnyilvánul az Európai Gazdasági Közösség irányában is A szervezet és a tagországok nemzetközi tekintélyéhez nagymértékben járul hozzá a Szovjetuniónak, a közösség legnagyobb országának békepolitikája csakúgy, mint katonai ereje, továbbá következetes áldozatkészsége a világ elnyomott népei harcának támogatásában. állhatatossága az imperializmus ellőni küzdelemben. A hatvanas évtized második felére valamennyi tagország jelentősen előrehaladt a’ modern gazdaság létrehozásában. Ezzel párhuzamosan — bár eltérő mértékben — kimerültek az extenzív fejlesztés lehetőségei. A tagországok -többsége eljutott a gazdasági fejlettség olyan fokára, ahonnan csak intenzív fejlesztéssel, a gazdasági hatékonyság növelésével lehet továbbhaladni. A hatékonyság javításáért valamennyi országnak magának kell megtennie a szükségek intézkedéseket, ezt semmi más nem pótolhatja. Ehhez széles alapot, biztonságot, pótlólagos erőforrásokat a szocialista gazdasági integráció kibontakoztatása ad. A komplex program végrehajtása során nagymértékben szélesedtek a tagországok közötti termelési kapcsolatpk. 1970—1973; a KGST-tagonszá- gok egymás közötti forgalmában még alig egy százalékkal részesedtek a tartós termelési együttműködésből, a szakosításból és kooperációkból származó termékek; 1973-ban arányuk már 14 százalékra nőtt és 1980-ra előreláthatólag a kölcsönös árucsere-forgalom több mint egyötödét teszik majd ld. Az együttműködés hatékonyságának növelése szempontjából nagy fontosságúak a KGST keretében részben már elkészült, részben jóváhagyás előtt álló hosszú távú, komplex együttműködési célprogramok. Magyarország számára lét- fontosságú a gazdásági együttműködés a Szovjetunióval és a többi KGST-országgal. A külgazdasági kapcsolatok alakulása és eredményessége alapvetően befolyásolja a magyar gazdaság fejlesztésének lehetőségeit, dolgozó népünk életszínvonalának alakulását. Hazánknak az együttműködés keretében módja nyílott arra, hogy a hagyományainak és adottságainak legmegfelelőbb ágazatokat fejleszthesse: az alumíniumipart, a gyógyszeripart, a műszer- és híradástechnikai ipart, a mező- gazdaságot, a vegyipar egyes ágait, a közútíjármű-gyártást. Ezen ágazatok tervszerű, folyamatos egyidejű fejlesztését alapvetően a KGST-tagországokkal és elsősorban a Szovjetunióval kialakított kapcsolatok, a különböző időtávra szóló árucsere-forgalmi, illetve szakosítási és kooperációs egyezmények tették lehetővé. A gazdasági integráció előrehaladását tanúsítja, hogy amíg a 70-es évek elején például Magyarország és a Szovjetunió között csupán két kooperációs kormányközi megállapodás létezett, s értékük alig érte el a két ország közötti áruforgalom 5 százalékát, addig napjainkra a hosszabb távú, kormányközi szakosítási és kooperációs egyezmények száma 25-re emelkedett, értékük a két ország áruforgalmában elérte a 12,5 százalékot, és tárgyalásokat folytatunk további egyezmények kötéséről. Továbbfejlődésünk kulcskérdésévé vált a termelési szerkezet átalakítása és a nemzetközi munkamegosztásba való fokozottabb bekapcsolódásunk. A magyar népgazdaság érdekei megkövetelik, hogy szorgalmazzuk a kölcsönösen előnyös kereskedelmet és gazdasági kapcsolatokat a KGST-n kívüli országokkal is. A szocialista integráció fejlődése javítja ,a világ más országaival való gazdasági kapcsolatainak feltételeit, növeli bővítésük lehetőségeit. Különös figyelmet fordítunk kapcsolataink szélesítésére a fejlődő országokkal, számításba véve a fejlődő világban végbemenő politikai-társadalmi és gazdasági differenciálódást is. Kölcsönösen előnyös, diszkriminációtól mentes kapcsolatok bővítésére törekszünk a fejlett tőkés országokkal. Mély meggyőződésünk, hogy a magyar nép továbbra is minden erejével aaon lesz, hogy az ország erőforrásainak mozgósításával, a tartalékok feltárásával és jó munkával számottevőé".! hozzájáruljon a magyar népgazdaság gyarapításához. A saocialista gazdasági közösség, a KGST szervezetének erősítéséhez. Csak ez lehet a forrása a magyar nép életszínvonala, életkörülményei további javításának. Ez szolgálja országaink biztonságának megszilárdítását, népeink boldogulását. A KGST 30 éves fejlődése megr erősít bennünket ebben a meggyőződésünkben. MySkolaj Fagt/yeje A legdinamikusabb gazdasági erő A Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsa 30 éves jubileumáról megemlékezve büszkén és meggyőződéssel állíthatjuk, hogy az első szocialista típusú nemzetközi gazdasági szervezet létrejötte azon nagy eszmék megvalósulását jelenti, amelyek 1917-ben Oroszországban a Nagy Októberi Szocialista Forradalom győzelmének és 1919-ben Magyarországon a Tanácsköztársaság kikiáltásának idején születtek. 1945-bsn, a fasizmus szétzúzása után, a reakciós nyugati köröket megrémítette a népi forradalmak és a gyarmatokon kibontakozó nemzeti felszabadító (mozgalmak óriási fellendülése, s ezért sietős intézkedéseket hoztak, hogy megállítsák ezt az átütő erejű forradalmi fellendülést, 'visszafordítsák a történelem menetét, fékezzék a világ megújulásának megállíthatatlan folyamatát, mondotta az előadó. Ismét elszámították magukat. Meggyorsult a Szovjetunió és a népi demokratikus országok közötti gazdasági és politikai kapcsolatok .fejlődése. Ilyen történelmi feltételek között jött létre 19-19 januárjában Bulgária, Csehszlovákia, Lengyelország, Magyarország, Románia és a Szovjetunió kommunista és munkáspártjainak döntése alapján a Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsa. A szocialista közösség ma a világ legdinamikusabb gazdasági és legaktívabb politikai erejét képezi, s a világtörténelem egész menetét befolyásolja. Országaink történelmi útját a magas növekedési ütem, a gyors tudományos-műszaki fejlődés, a népjólét állandó emelkedése és gazdasági fejlettségi színvonaluk kiegyenlítődése jellemzi. A kölcsönösen előnyös és gyümölcsöző együttműködés 30 éve alatt a KGST- tagországokban a nemzeti jövedelem növekedési üteme körülbelül két és félszeresen, az ipari termelésé háromszorosan múlta felül a fejlett tőkésor- sságokét. Országaink ipari termelésének öűszvolumene több mint kétszerese a Közös Piacénak. A KGST-országok népgazdaságának magas fejlődési üteme együttjár népeink anyagi jólétének és kulturális színvonalának szüntelen emelkedésével. Magyarország és a többi KGST-tagállam dolgozóinak történelmi eredményei különösen seembeötlőek, ha visszaidézzük azokat a feltételeket, amelyek között országainkban megkezdődött a szocializmus építése, hangsúlyozta Ny. Fagy- gyejev. A szocialista országok társadalmi-gazdasági fejlődésének eredményei arról tanúskodnak, hogy a szocialista rendszer fölényben van a tőkés rendszerrel szemben. A döntő előny abból származik, hogy a szocialista gazdasági rendszer igen széles körű lehetőségetet teremt a termelőerők fejlesztéséhez, a valamennyi anyagi és szellemi értéket létrehozó dolgozó milliók tehetségének és képességének kibontakoztatásához. A szocialista világrendszer évről évre újabb és újabb távlatokat hódít meg. Népeinknek a társadalmi- gazdasági fejlődés terén elért valamennyi eredménye elválaszthatatlan a KGST tevékenységétől. Befejezésül az előadó így szólott: a sokoldalú gazdasági és tudományos-műszaki együttműködés fejlesztésének útján, a szocialista nemzetközi munkamegosztás és a szocialista integráció elveinek következetes megvalósításával segíti a KGST-országok céljainak elérését, a társadalmi haladást és a szilárd béke megteremtését az egész világon. Záróbeszéd Havasi Ferenc záróbeszédében a párt Központi Bizottsága és a kormány nevében köszönetét fejezte ki a testvéri szocialista országok népeinek, testvérpártjainak és kormányainak — köztük a Szovjetunió népeinek, az SZKP Központi Bizottságának — az elmúlt 30 esztendő alatt tapasztalt együttműködési készségéért, gondjaink, nehézségeink mindig baráti, segítőkész, módon történő méltánylásáért. Elismeréssel szólt a magyar munkások, mezőgazda- sági dolgozók, mérnökök és közgazdászok, tudósok és tudományos kutatók fáradhatatlan munkájáról, amellyel segítették gazdasági közösségünk erősítését, közös ügyünk, a szocialista gazdasági integráció kibontakoztatását. Az ünrfepi ülés az Intemacionálé hangjaival ért véget. Ezután az MSZMP Központi Bizottsága és a Magyar Népköztársaság kormánya a Parlament Vadásztermében fogadást adott a KGST jubileuma alkalmából. fíkészUif az of ezredik Szövetkezeti lakások a megyében ötezer lakás. Ennyi épült eddig Pest megyében a szövetkezetek közreműködésével. A szám tiszteletre méltó, különösen akkor, ha azt is hozzá tesszük, hogy ezek az otthonok a legkorszerűbbek közül valók, a telepszerű, többszintes házaknak majdnem 20 százalékát teszik ki. S még néhány fontos adat. A megye építőipari munkásainak 43 százaléka dolgozik av- szövetkezeti szektorban, s 27 településen 52 lakásszövatkezet működik. De nézzünk a számok mögé! Ez vezette a Pest megyei MÉSZÖV 'elnökségét. Dr. Tuza Sándorné, a MÉSZÖV elnöke vezetésével tegijap reggel autóbuszba ültek, hogy a településeken ismerkedjenek meg a lakásépítés, a lakásépítő és -fenntartó szövetkezetek napi feladataival. Részt vett az elnökségi ülésen az MSZMP Politikai Főiskola hallgatóinak egy csoportja is. A rendhagyó találkozás résztvevői először Gödöllő városépítési eredményeit vették számba. Hámori György, a városi pártbizottság titkára és Bamberger Károly tanácselnök-helyettes kalauzolta a szövetkezeti vezetőket. Gödöllőn 9 ezer lakás van, 2588 a telepszerű, s ebből 772 a szövetkezeti. A legtöbbje az alsóparti Stromfeld Aurél lakótelepen található, ahol követendő példaként megvédtek a természetet, felépültek a gyermekintézmények és az üzletek is. Ez utóbbiak létrehozásában jelentős szerepet vállalt a Gödöllő és Vidéke Afész is. Tari Kálmán, Vác város tanácselnök-helyettese Gödöllő és Vác között adott tájékoztatót a váci építkezésekről. Elmondta, a városban évről évre színvonalasabban gondoskodnak karbantartásukról, állaguk megóvásáról, a lakók közösséggé formálásáról. Ezt a gondolatot fűzte tovább Molnár László, a deákvári munkáslakás-építő és fenntartó szövetkezet elnöke. Az eszmecserének ez a része már Vácott, az áfész tanácstermében zajlott. Ott volt pálmai László, az MSZMP Vác városi Bizottságának titkára. Jelenleg a váci lakásszövetkezetek 540 lakás karbantartásáról gondoskodnak, s 300 újat építenek. A jövőben arra is képesek lesznek, hogy a na- gyobbszabású épületíelújítá- | sokat is elvégezzék önköltségi áron. A gyakorlati tapasztalatokkal is kiegészített vita után a MÉSZÖV elnöksége határozatokat fogadott el a szövetkezeti lakásépítés és -fenntartás további tennivalóiról. Ezután az ülés résztvevői megtekintették a váci Földvári téri és a Deákvári lakótelepet. Itt került sor a Pest megyében felépült 5 ezredik szövetkezeti lakás átadására. Doszpod Béla, a Pest megyei Tanács építési és közlekedési osztályé-} nak vezetője köszöntötte a Radnóti Miklós út 1. földszint 3-as lakás tulajdonosát, Novák Márton esztergályost és feleségét, akik rövid házavatóra hívták meg a vendégeket. Ezen a kis ünnepségen adták át Csányi lstvánnénak, a deákvári lakásszövetkezet igazgatósé- ga tagjának a kiváló szövetkezeti munkáért kitüntetést. Htzsfics Népfront Tanácskozás a településfejlesztésről A szigorúbbá vált gazdasági feltételekhez alkalmazkodni kell a településhálózat, a városok, falvak fejlesztésében is, ami azt jelenti, hogy a következő években nem növelhetők számottevően az anyagi alapok — állapította meg Raft Miklós, a Minisztertanács Tanácsi Hivatalának elnökhelyettese, a HNF telepüiéspoli- tikai bizottságának csütörtöki ülésén. A tanácskozáson — amelyen részt vett és felszólalt Sarlós István, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának főtitkára — a településfejlesztési koncepció felülvizsgálatának tapasztalatait vetették össze a következő évek teendőivel. ‘ A felszólalók egyebek között Heves, Pest és Nógrád megyei példákkal támasztották alá azt az általáhos megállapítást, hogy az ország 130 kiemelt települése — néhány részleges középfokú központ kivételével — dinamikusan fejlődött KI VÁLÓ MUNKÁÉR T Olcsó takarmány — növekvő tejhozam Több mint száz mezőgazda- sági üzem vezette be az elmúlt esztendőben a BOSCOOP Agráripari Szövetkezeti Vállalat szarvasmarha-tenyésztési módszerét. A - termelési rendszerhez tartozó taggazdaságokban a 40 ezret meghaladó tehénállomány az országos átlagnál tíz százalékkal több tejet adott. A vállalat által kidolso- zott technológia alapján a szövetkezetek jelentős mértékben csökkentették takarmányozási költségeiket is. Az alig négyesztendős múlttal rendelkező társulás tavalyi eredményei elismeréseképpen megkapta a Kiváló Vállalat címet. A kitüntetést tanúsító oklevél átadására rendezett ünnepi gyűlésen jelen volt Csonka Tibor, a P«:>t megyei Tanács elnökhelyettese, dr. Czár Menyhért, az MSZMP Pest megyei bizottságának munkatársa, Osztás János, a budai járási pártbizottság 'titkára. Dóra Béla, az ócsai Vörös Október Tsz elnöke bevezető szavai után Kállai Miklós, a vállalat igazgatója számolt be a BOSCOOP tavalyi munkájáról. Egyebek között szólt arról, hogy a vállalkozás tizennégy- fél-e szolgáltatást nyújtott 1978-ben a vele kapcsolatban álló üzemeknek: foglalkozott a termelésszerkezet-módosítással, a rét- és legelőgazdálkodás fejlesztésével, de részt vett különböző beruházások előkészítésében is. A tehenészeti szaktanácsadáson kívül segítséget nyújtott a borjak, az üszők, a hízómarhák etetésének gazdaságossá tételében is. Az igazgató beszédét követően Csonka Tibor átadta a magas kitüntetésről szóló oklevelet Kállai Miklós igazgatónak. A Kiváló Munkáért érmet dr. Matuz László és Szabó .Sándor kapták. A TOT Kiváló Szövetkezeti Munkáért elismerésben Kállai Miklós részesült. V. B. Minőség és bevásáriónap Kiegyensúlyozott áruellátás Az évből már mögöttünk levő több mint négy hónap áruellátása kiegyensúlyozott volt, megfelelt a népgazdasági tervben megfogalmazott követelményeknek. Élelmiszerekből és élvezeti cikkekből — a sertés tőkehús kivételével — az igényeket kielégítették. Ugyancsak megfelelő volt s a koráb- biaikhoz viszonyítva javult a ruházati ellátás. Nőtt a vasműszaki áruk kínálata és kielégítő volt a kultúrcikk-, a tüzelő- és építőanyag-ellátás. Dicséret illeti a vállalatokat, szövetkezeteket, a tanácsokat az ünnepi, a húsvéti és a május 1-i forgalom zavartalan lebonyolításáért, Meg kell említeni azonban, hogy a kereskedelem a lakosság igényeit egyes cikkekben nem tudta maradéktalanul kielégíteni; voltak hiánycikkek, választéki problémák — mondta dr. Juhár Zoltán belkereskedelmi államtitkár azon az értekezleten, amelyet dr. Sághy Vilmos belkereskedelmi miniszter vezetésével tartottak csütörtökön Budapesten a megyei tanácsok elnökhelyettesei, kereskedelmi osztályvezetői, a MESZÖV-elnökök és a MESZÖV-ök áfész-titkárai, a KPVDSZ megyei titkárai, valamint a Belkereskedelmi Minisztérium illetékes vezetői. Dr. Juhár Zoltán belkereskedelmi államtitkár vitaindító előadásában a kereskedelem és az Idegenforgalom időszerű kérdéseivel, a belkereskedelem tevékenységének és továbbfejlesztésének, az idegenforgalom területi irányításának és tervezésének új rendszerével foglalkozott. A kiskereskedelmi forgalom folyó úron számolva 8,3 százalékkal, a tervet megközelítően bővült. Az év hátralevő részében kiemelt feladat, hogy a belkereskedelem továbbra is biztosítsa a kiegyensúlyozott ellátást. Ez most nehezebb, bonyolultabb munkát jelent, mint az előző években, mivel népgazdaságunk is nehezebb helyzetben van, s az export növeléséhez határozott gazdasági érdekeink fűződnek. Fontos tényező a szerződéses fegyelem erősítése is, a szállítási határidők betartása, és a minőség állandó javítása.