Pest Megyi Hírlap, 1979. május (23. évfolyam, 101-125. szám)
1979-05-12 / 109. szám
Befejezés előtt a hatodik Május 30-án lesz a hatodik tízemeletes ház műszaki átadása. A házat a Pest megyei Állami Építőipari Vállalat dolgozói építik Vácott, a Földvári téri lakótelepen. Barcza Zsolt felvé. ele Ma és holnap Motosrcssverseny lesz Városszerte színes plakátok ] hívják fel a figyelmet arra, hogy a hét végén benépesül a I Naszály-hegyi pálya: újabb | érdekes viadalra kerül soir a Dunakanyarban. Szőke Pál szakosztályvezető, a Váci DCM Sportegyesület elnökhelyettese elmondta, j hogy a versenyt a Budapesti ! Honvéd SE és a Váci DCM SE közösen rendezi a város határában levő crosspályán. Az első napon lesznek a gépátvételek, minicross edzést tartanak a résztvevőknek, j Az első rajt 12.30-kor kezdődik. A versenyt másnap folyatatják a különféle kategóriákban. A szabályzat szerinti nevezéseket május harmadikáig be- küldték a Váci DCM SE címére; az I. és II. osztályú versenyzők nevezéseit pedig a Budapesti Honvédhoz. A verseny a minicross-bajnokságért indul 50—125 köbcentiméteres kategóriában; a junior bajnokságért 250—500 köbcentiméteres kategóriákban, s végül lesz senior meghívásos verseny 250 —500 köbcentiméteres csoportokban, a legjobb magyar versenyzők részvételével. A pálya megközelíthető a 2-es számú főútról. A győztesek tárgy- jutalmat, illetve oklevelet kapnak. A vidékről érkezettek a verseny színhelyén táborozhatnak. P. R. Ilyen gazdagok vagyunk? Fiatal lány ácsorog a törökmezei turistaház büféje előtti sorban. Hóna alatt üres üdítő italos üvegeket szorongat. Kicsit lassan megy a kiszolgálás, pedig a pult másik felénél álló fiatalember egy pillanatra sem hagyja abba a munkát. A lány végre sorra kerül. A pultra állítja az üvegeket, de a kiszolgáló szó nélkül nemet int a fejével. A lány kicsit sután mosolyogni próbál, majd bátortalanul megkérdezi: — Azt akarja mondani, hogy nem veszi vissza? ... Pedig itt vettük magánál... — Nincs hová tennem — mutat maga mögé a kiszolgáló. — Inkább dobja el, vagy vigye haza — mondja. A lány bátortalanul ismét próbálkozik, de a kiszolgálót nem lehet meggyőzni. — Értse meg, hogy nincs hová tennem az üvegeketl — mondja határozottan. A fiatal lány kicsit bosz- szúsan a hóna alá szorítja ismét az üvegeket, aztán elmegy. Néhány perccel később, alig húsz méterrel odébb egy sátorban felállított büfé előtt megismétlődik a jelenet. Siető férfi tesz a pultra három, üdítő italos üveget. — Nem tudom visszavenni — mondja az eladó. — Itt vettük... — Akkor sem. Már minden rekesz megtelt, nincs hová tenni, A férfi azonban nem egykönnyen lerázható ember. Hosszas vita alakul ki. amíg sikerül bebizonyítania igazát. Mindez a törökmezei békenapon történt, délután három óra körül. Ott. ahol több száz ember gyűlt ösz- sze az első májusi vasárnapon ... Még szerencse, hogy a kiszolgálásra nem ez volt a jellemző. Hiszen sem a szobi Áfész-nak, sem pedig a Pest-Budai Vendéglátóipari Vállalat dolgozóinak nem lehet az elsődleges érdeke, hogy a náluk vásárolt üvegeket eldobál- tatja a vásárlókkal az üdítő italok elfogyasztása után. Vagy mégis? Lehet, hogy mi annyira gazdagok vagyunk, hogy „csekélyke” három forintot üvegenként igazán beledobhatunk a szeméttárolóba? Nehéz elhinni. Márcsak azért is, mert a közelmúltban az Erdei Termék Vállalat váci üzemében az egyik vezető arról beszélt, hogy náluk üres üvegből szinte sohasem lehet elég. Azt is megemlítette, igen komoly gondokat okoz, hogy az üzletek, pontosabban a kereskedelem nem tud megfelelő mennyiségű üres üveget — a csúcsfogyasztások idején — visszaküldeni a vállalatnak. Ez időnként nehezíti a töltést és a forgalmazást is. Vagyis egyes kiszolgálók „önkénye" — a rendelet ellenére — egész bosszúságláncolatot indít el. Hiszen először a bátortalan kislányok, aztán a vállalat, majd ismét a vásárlók károsodnak ... Cs. J. VÁC I MAPL0 A PEST MEGYÉI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA A VÁCI JÁRÁS ÉS VÁC VÁROS RÉSZÉRE XXIII. ÉVFOLYAM, 109. SZÁM 1979. MÁJUS 12., SZOMBAT Hatékony a szakszervezetek párti rá nyitása Aktív, felkészült bizalmiak Élni kell az egyetértési joggal A szakszervezetekben tevékenykedő kommunisták munkájáról hallgatott meg legutóbbi ülésén tájékoztató jelentést a városi párt-végre- hai tóbizottság. Vácott az üzemekben és intézményekben összesen 23 ezer 500-an dolgoznak. A különböző szakszervezeteknek 22 ezer 525 tagjuk van. Ez a két adat jól jelzi: a szakszervezeteknek nagy befolyásuk van az emberek között, ezért nem mindegy, milyen szerepet vállalnak a politika helyi megvalósításából, hogyan vesznek részt a szocialista építésben, tagjaik nevelésében. Önállóság A szakszervezetek munkájának minősége a pártirányítás hatékonyságától függ — állapította meg tájékoztatójában Kiss László, a városi pártbizottság párt- és tömeg- szervezeti osztályának vezetője. Hogy Vácott valóban hatékony a pártirányítás, ez annak a több mint ezer kommunistának is köszönhető, akik a szakszervezetekben munkálkodó mintegy 2 ezer 60J párttag közül a tömegszervezetek különböző testületéiben, másmás megbízatásokkal dolgoznak. Különösen magas a párttagok aránya a szakszervezeti tanácsokban és bizottságokban : képviseletük mindkét helyen meghaladja a 40 százalékot. A városi pártbizottság és az irányítása alá tartozó párt- szervezetek az elmúlt három évben rendszeresen foglalkoztak a szakszervezetek irányításával, az ott dolgozó kommunisták tevékenységével, amelyet az MSZMP Politikai Bizottságának 1966. május 10-i és a városi pártbizottság 1976. december 17-i határozatai szerint végeznek. Mint Kiss László tájékoztatójában megállapította: egyre inkább jellemzővé válik az irányítás eszmei, politikai jellege, emellett azonban maradéktalanul érvényesül a szak- szervezetek szervezeti önállósága. E tömegszervezetek kommunista vezetői évente egy-két alkalommal beszámolnak pártszervezeteiknek tapasztalataikról is. Továbbképzés A párt-végrehajtóbizottság részletesen elemezte a szak- szervezetek belső életét is. Elismeréssel állapította meg, hogy egyre aktívabb a szerepük az üzemi demokrácia továbbfejlesztésében, a gyárak, intézmények rövid- és középtávú elképzeléseinek megfogalmazásában, a kollektív szerződések és a mun- kaverseny-szabályzatok megvitatásában. A szakszervezetekben munkálkodó 1 ezer 261 bizalmi többsége felelősséggel dolgozik. s mind jobban megfelel a követelményeknek. Gondot okoz azonban, hogy az erőfeszítések ellenére egy részük a felkészültség, politikai érettség hiánya miatt nehezen birkózik meg a funkciójával járó feladatokkal. E hiányosság megszüntetésére egyre több váci üzemben — egyebek között a Híradástechnikai Anyagok Gyárában, az Egyesült Izzó váci gyárában, a DCM-ben, a Forte-gyárban és a Váci Kötöttárugyárban — rendszeres bizalmi-továbbképzéseket tartanak. Szintén kedvezőtlen tapasztalat, hogy a bizalmiak egy része elsősorban a bérezéssel kapcsolatos kérdéseknél hallatja a hangját, az egyéb, jogkörükbe tartozó döntéseknél passzívabbak. A munkahelyi vezető és a szakszervezeti bizalmi közötti partnerkapcsolat sok helyen formálisnak mondható, a gazdasági vezetők ugyanis néhol a bizalmiak véleményét szükségtelen fontoskodásnak tartják, sőt ritkábban ugyan, de előfordul. hogy az egyetértési jogot figyelmen kívül hagyva döntenek. Kész tények Jellemző eset az is, amikor a béremelési vagy jutalmazási listát legépelve és a munkahelyi vezető által aláírva teszik a bizalmiak elé, ezzel szinte kész tények elé állítva őket. Az egyik váci vállalatnál megtörtént: a bizalmi a szak- szervezeti bizottsághoz fordult, mert állásfoglalása ellenére hoztak .meg egy döntést. Az. szb rendkívüli ülésen tárgyalta az esete, és megfelelő intézkedéseket hozott A sz-.k.szervezetékben tevékenykedő kommunisták munkájáról befejezésül a tájékoztató jelentés megállanította: a párttagok segítségével eredményesen fejlődött a tömegszervezetek nevelő, tudat- formáló hatása. A pártszervezetek propagandistái közül több mint százan szakszervezeti oktatásokat is vezetnek. Furucz Zoltán Kosdi Lenin Tsz Használt a segítség Néhány évvel ezelőtt még súlyos gondokkal küzdött a kosdi Lenin Termelőszövetkezet. Többszöri szanálás után a járási pártbizottság és más szervezetek segítségével sikerült túljutniuk a mélyponton. A tavalyi mérleg szerint a szövetkezet termelési értéke 9, nyeresége pedig 14 százalékkal emelkedett 1977-hez képest. Az ötödik ötéves terv végére tervezett 123 millió forintos termelési értéket már most elérték, hústermelési tervüket is 18 százalékkal túlteljesítették. Tanácstagi beszámolók Tanácstagi beszámolót tart Papp József, a városi pártbizottság'első titkára, a 21. számú választókerület tanácstagja május 15-én, kedden este 6 órakor a pártbizottság épületében. ★ Ma este hat órakor Kettler Katalin, a 36-os számú választókerület tanácstagja a Sztáron Sándor Gimnáziumban számol be választóinak. Vasárnap délelőtt 10 órakor Vécsi János (56. vk.) a Kossuth Termelőszövetkezet irodájában, és Horváth László (57. vk.) a máriaudvari tangazdaságban tartja meg beszámolóját. Mérkőzés előtt... Egy pont Szentendréről? Piaci jelentés Ballagások — drága a virág Vácott a pénteki piacon a burgonyát 4.70—5 forintért árulták. A fehér babért 20— 25, a tarkáért 30—40 forintot kértek. A vöröshagyma kilóját 7—10 forintért adták. A zöldséget 12—16, a sárgarépát 8—12 forintért mérték. Zellergyökeret kilóra 14 forintért adtak. A fejes káposzta 8, a savanyított 12 forintért kelt el. Az új kelkáposzta kilóját 20 forintért adták. A sóska ára 8 forintra csökkent. Alig van spenót, kilójáért 20 forintot kértek. A fejes saláta ára 4— 8 forintra emelkedett. A piros retek 1—4. a fehér 4—5 forintba került. Az újhagyma csomójáért 2—3,50-et kértek. A karalábé darabját 5—8 forint közötti áron kínálták. A paradicsom a ZÖLDÉRT-bol- tokban 60, a kiskereskedőnél 90 forint volt. Paprikát hegyeset 2—5, fehéret 4—8 forintért lehetett venni. Uborkát 30 forintért árultak. A sampinyon gombát 84 forintért mérte a kiskereskedő. Láttunk házi paradicsomlét, fél literért 10 forintot kértek. Az alma ára 8 és 20 forint I között váltakozott, minőségtől I függően. Dióbelet 100, mákot I 35 forintért ajánlottak. Kínálták házi füstölt szalonnát 50, és töpörtyűt 35 forintért. A csirke kilója 38 forintért kelt el. Előnevelt csirkét 15—25, kacsát 25—40, libát 35—60 forintért lehetett venni. Változatlanul magas ára van a virágnak. A hét végén a ballagások miatt nagy a keletje. Rózsát 20, szegfűt 16 forintért adtak. A tulipán szálja 2— 3, a fehér nárcisz csomója 3— 4, a gyöngyvirágé 6—10, az orgonáé 4—7 forint volt. A váci játékos elvesztette a türelmét. Volt már más pályán, más mérkőzésen is ilyesmire példa ... Amikor az egyik budafoki játékos — szándékosan?, véletlenül? — megütötte, ő nem hagyta magát, s az első adandó alkalommal ... Ez persze nem méltó dolog a vendégekkel szemben, de hót a vendégek is jobban megválaszthatnák, hogy hol, mikor és miért... Ha egyáltalán bárkinek is szüksége van arra, hogy fizikai erővel szerezzen érvényt akaratának. Egyáltalán kinek volt igaza? Az tény, hogy a második félidőben ráhajtott a Budafok, különösen azért, mert a váci csapat ekkor már 2-1-re vezetett. Azután a végeredmény is ez maradt. A váci játékosnak szerencséje volt a pályán, mert különösebben nem keltett feltűnést egyéni „igazságszolgáltatása”. De edzőjét nem kerülhette el, meg azt sem, amit a pályán kívül kapott tőle a viselkedéséért... Tény, hogy a Budafok játékosai helyenként kemények, erről meggyőződhettünk az elmúlt vasárnap. No, és a Kossuth KESE? A középcsoport harmadik helyét uraló szentendreiek sem panaszkodhatnak. A korábban NB I-ben és NB II-ben játszó, s onnan Szentendrére igazolt katonacsapat tagjai nem túl sűrűn maradnak alul ellenfeleikkel szemben. A múlt héten például 2-0-ás győzelmet arattak a Kecskeméttel szemben, ami bizonyára segített még inkább megnövelni az együttes önbi- zálmát. Amikor ősszel a Kossuth KFSE Vácott vendégszerepeit, a találkozó 2-2-es eldöntetlennel ért véget. A váci csatársorról az utóbbi hetekben többször esett szó. Nem elég gólképesek a játékosok ... Főleg akkor érthetetlen ez a dolog, ha például olyan csatárról van szó, mint Friedmann Tibor. Ö mielőtt bevonult volna sorkatonai szolgálatra, jó néhány gólt szerzett a Híradásnak. Az utóbbi időben „késnek” az ilyen jellegű akciói. A gólok szép csendesed elmaradtak... — Valóban volt egy ilyen hullámvölgy a játékomban. De azt hiszem, hogy az utóbbi két-három hétben már sikerült valamennyire kilábalnom ebből — mondja. S ha már a 22 éves csatárt vettük „nagyító álá”, tőle kérdeztük meg azt is,1 hogy vasárnap a Kossuth KFSE elleni mérkőzésen milyen eredményre számíthat a váci csapat. — A szentendreiekre a kemény, határozott játék a jellemző. Ök is bizonyára győzelemmel szeretnék elhagyni a pályát, de mi sem akarunk veszíteni: csapatunk Szentendrén döntetlenre számít. Reméljük, hogy idegenben is sikerül megismételni a Kossuth KFSE-vel szemben elért őszi döntetlen eredményt. Bár nem lesz könnyű elhozni tőlük az egyik pontot... Győztek az öregfiúk Az első tavaszi siker Egy hónapig látható Kézimunka-kiállítás Kézimunka-kiállítás nyílik május 15-én, kedden 10 órakor a Göd-alsói öregek napközi otthonában. A kiállítás, amely egy hónapig lesz megtekinthető, egyben azt a célt is szolgálja, hogy megismertesse a látogatókkal az otthon életét. A Váci Húsos öregfiúk labdarúgócsapata a bajnokság hatodik fordulójában Budapesten szerepelt, ahol megszületett a tavaszi forduló, első győzelme. A váciak jó játékkal biztosan szerezték meg a két pontot. Váci Húsos—Középület- építők 4-1 (3-1) A Népligetben rendezett mérkőzésen a váciak a következő összeállításban szerepeltek: Csorba — Pindes (Ga- raba), Kárpáti, Seben, Balogh, Sima, Pintér, Liebhardt, Kriska, (Kiss, Neugan), Halácsi, Ozsvári. A gólokat Sima, Kriska, Pintér és Halácsi szerezték. Jók: Pindes, Kárpáti, Pintér, Liebhardt, Halácsi. Ny. J. Járási labdarúgó-bajnokság A bajnokságban szereplő csapatok vasárnap délután három órakor és fél négykor kezdik a mérkőzéseket. I osztály: Váchartyán— Nagymaros (v. XIII. kér.), Szob—Galgavölgye I. (v. Fodor, Huszár), örbottyán— Sződliget (v. Strell, Ferenc K.), Márianosztra—Főt Tsz (v. Kutai, Vigh), Szokolya—Kösd (v. Styevkó, Heincz), Dunakeszi—Perőcsény (v. XIII. kér.), Vácrátót szabadnapos. II. osztály: Északi csoport: Letkés—Ipolydamásd (v. Lózs 3 órakor), Kóspallag—Vámos- mikola (v. Petrovics 3 órakor), Nagymaros II.—Zebe- gény (v. Kunya 16.30-kor), Verőcemaros II. szabadnapos. Déli csoport: Fát II.—Szód (v Raposa. Füzesi), Vácduka —Penc (v. Tóth J., Nagy L.), Püspökszilágy—Rád (v. Kiss J., Tóth L.), Galgavölgye II. szabadnapos. t