Pest Megyi Hírlap, 1979. április (23. évfolyam, 77-100. szám)

1979-04-07 / 81. szám

Versengő falvak A legsikeresebb a szomszédolás Együttmunkálkodás, kollektív gondolkodás VI. ÉVFOLYAM, 81. SZÁM 1979. ÁPRILIS 7., SZOMBAT Dinamót, generátort javítanak Új gépekké! gyarapodtak Kartalon Jószerszám, elektromos próba pad Amikor egy-két évvel ez­előtt felvetődött a versengő falvak járási közművelődési vetélkedő gondolata, sokan ké­telkedéssel fogadták az ötletet, attól tartva, hogy a sok vetél­kedő mellett ez is egy lesz a sorban, nem hoz semmi újat, •többletet. Az eltelt hónapokban — augusztusban indult a vetélke­dő —, innen is, onnan is ér­keztek jó hírek. A községekből beszámoltak a versengésről, amelynek a legjelentősebb ese­ménye mindig a szomszédolás volt, amikor a vendég község egy vagy két napra birtokába vette a vendéglátó helység mű­velődési házát, s igyekezett átfogó képet adni saját telepü­lésének kulturális életéről. A bemutatkozások később a köz­ségek politikai, társadalmi, gazdasági vezetőinek tapaszta­latcseréjével bővültek. Volt rá eset, hogy az ifjúsá­gi klubok egymás községeiben közös társaaalmi munkát vé­geztek, de volt olyan is, ami­kor' a kisállattenyésztők, vagy éppen a zöldségtermelők ta­lálkozója színesítette a szom­szédolás programját, nem is beszélve a sakkozók, asztalite­niszezők versenyeiről. Közben természetesen személyes kap­csolatok, barátságok is szövőd­tek. A hévizgyörkiek veres- egyházi, szadai látogatása után többen mondták: Milyen kicsi a járás. Valamikor ezek a köz­ségek egy hévizgyörki ember­nek a világ végét jelentették. A megismerést, az egymás gondjaiba, örömeibe való bete­kintést segítette a vérségiek bagi szomszédolása is. Vetél­kedtek a két község iskoláinak csapatai, a Tanácsköztársaság eseményeiről, történetéről szól­tak a kérdések az ifjúsági klu­bok szellemi tornáján. Volt sport is, és nem hiányzott a bagi körséta sem. Találkoztak a községek ve­zetői, néhány kedves órát töltöttek együtt a nyugdíja­sok, s megnézték a bagiak a vérségi öntevékeny művészeti csoportok műsorát. Hogy mi­lyen kíváncsisággal várták a vendéglátók a szomszédolókat, arra példa, hogy a művelődé­si központ négyszázötven szé­ke mind foglalt volt ezen az estén. Dicséretére legyen mond­va a versegieknek, hogy a Val­ter Menyhértné által dirigált művészeti csoportokban is itáncolt, énekelt, játszott, mó­kázott vagy százhúsz fiatal. Ilyen érdeklődésről számol­nak be más községek is, ahol az előkészítés gondos volt. Ko­vács Dezső, a bagi nagyközségi közművelődési bizottság elnö­ke a bizottság tagjainak akti­vitását dicsérte és a versengő falvak mozgalmát a szunnya- dozó bizottságok felrázására, egybekovácsolására is alkal­masnak látja. Dé nemcsak a bagiak bizo­nyították a találkozás alkal­mával, hanem a vérségiek Ke­lemen Mihály községi tanács­elnök által vezetett csapata is. A község tanácselnöke már szombaton délután Bagón volt azzal a lelkes társasággal, ame­lyik a Verseg életét bemutató kiállítást rendezte, s ott volt másnap is mindenütt, ahol biztatásra, segítségre volt szük­ség. Ugyanilyen törődéssel moz­gott a gyerekek között Valter Menyhért iskolaigazgató, s az ifjak között Pintér Mihály KISZ-titkár. Ez a lelkesedés, a kollektív gondolkodás és együttmunkál­kodás látszott elsősorban a ver. segiek bagi szomszédolásán. Remélhető, hogy az április 22-i visszavágón, amikor a bagiak látogatnak Versegre, ez a hasz­nos szellem újabb sikereket, eredményeket hoz. F. M. — A Vándor Sándor kórus ad hangversenyt április 7-én, szombaton este hat órakor Gödöllőn, a járási hivatal nagytermében. Ma, a városban Áramszünet Áramszünet lesz ma, szom­baton délelőtt 8-tól délután 4 óráig Gödöllőn a Szabadság tér 20-as élelmiszerbolt és a Moziiskola között, a Gábor Áron, a Petőfi út, a Szabad­ság úton a Petőfi utcáig, Bajosy-Zsilinszky út, Szilhát utca, Szőlő utca, Mátyás ki­rály utca, a Csehszlovák— Magyar Barátság útjáig és a Rákóczi utcában. Gödöllőn, a diákklub ma esti vendége Dévai Nagy Ka­milla előadóművész. A fiata­lok délután ötkor találkozhat­nak a művelődési házban, ahol disco is lesz. Hétőn, 9-én, délután fél öt­kor a Ganz Árammérőgyár Esős időben nem éppen irigylésre méltó azoknak a helyzete, akik a kartali Petőfi Termelőszövetkezet bagi kerü­letében a gépjavító műhelyben dolgoznak. Ez a kerületköz­pont a szélső háztól alig két­száz méterre található s ezen az útszakaszon egy alacso­nyabb traktor nemcsak kere­keivel, a hasa aljával is a sa­rat tolja. Ellenség a sár A sár a mezőgazdaság gya­kori ellensége. Ha sokáig tart, az utakon belefúl a traktor, a táblákon a növény. Dolgozni persze ilyen körülmények kö­zött is kell. A gépek sem egy­formán bírják, van amelyik jobban, van, amelyik rosszab­bul alkalmazkodik. — Az MTZ—80-as például elég magas építésű traktor, de ha megsüllyed, ügyes ve­zető kell, aki kikapassa a sár­ból — mondja Traxler Csaba gépészmérnök, a bagi kerület gépjavító műhelyének veze­tője. KISZ-klubjában kezdődik a költészet napja és az ünnepi könyvhét alkalmából rende­zett városi eseménysorozat. Ekkor Bella István költővel találkozhatnak az érdeklődők. Aszódon ma este 6-kor kez­dődik a helyőrségi művelő­dési házban a Dalolj velünk című műsor, amelyen fellép Béres Ferenc énekes, Béres János furulyaművész, Szőlős Beatrix cimbalomművész és a művelődési ház művészeti együttesei. Ezt a műsort va­sárnap, 8-án megismétlik az ikladi klubkönyvtárban is, itt a művészeken kívül a klub­könyvtár vegyes kórusa, tánc­kara, citera- és fúvószenekara szerepel. Galgahévízen ma este nyolc órakor kezdődik a művelődési házban a Sirokkó együttes bálja. A változékony, szeszélyes tavaszi időjárás ellenére most már állandósult a primőrök felhozatala. Igaz, inkább a piacon és a kiskereskedők üz­leteiben kaphatók a friss zöldségek. A Pest megyei Zöldért üzleteibe és a város többi boltjába csak hetente kétszer, kedden és csütörtö­kön hoznak tavaszi újdonsá­gokat. A Zöldért téli, tartós zöldségeinek ára változatlan. A Dózsa György úti boltban uborka és zöldpaprika volt a polcokon, az előbbi kilója öt­ven, az utóbbi darabja 5 fo­rint. Még mindig tart a nagy burgonyavásár, 1,20-ért adnak egy kilót, de egyszerre legke­vesebb tíz kilót lehet venni ebből. Hfisvét előtt van elég tojás, 1,60-ért. Kapható sze­mes kukorica is, ára kilón­ként 3,40. — Mit tehet á tratoros? — Egyrészt alkalmaznia kell mindazt, amit ebben a tárgy­ban az iskolán tanult, más-, részt sokat számít a gyakor lata. Van azonban más fegy­ver is: az MTZ—80-as trak­torba eredetileg olyan szer­kezetet szereltek, amely az első kerekek hatfokos elfordí- tásakor már kikapcsolja a dif­ferenciálzárat,' így a két hátsó kerék külön-külön elforog. A sárban az egyik kipörög, a másik áll, így nehéz a kátyú­ból kijutni. Ezért mi egy olyan kapcsolót készítettünk, amely a traktor légfékének tartályából magas nyomású levegőt kap és segítségével a vezetőfülkéből a differenciál­zárat újra bekapcsolhatjuk. — Nem balesetveszélyes ez? — A traktor vezetőjének fi­gyelmét felhívtuk rá, hogy amint kijutott a nehéz hely­zetből, a zárat azonnal kap­csolja ki. Felkészülve A bagi műhelyben már be­fejezték a nagyobb gépek téli javítását; 13 MTZ, egy DT— 75, egy T—54-es kis lánctal­pas és egy Rába—Steiger ment át a szerelők kezén. Ugyancsak munkára készen állnak már a kora tavasszal használatos simítók, gyűrűs­hengerek, kombinátorok, mű­trágyaszórók és permetezőgé­pek. A borsóbetakarítók és a fejtőgépek javításához április elején látnak hozzá. Néhány éve maguk újítják fel a személy- és tehergépko­csik, a rakodógépek önindítóit, dinamóit, vagy generátorait. Ehhez jól képzett szakembe­rük, megfelelő szerszámaik és korszerű elektromos próba­padjuk van, s hogy kellően A megyei asztalitenisz-baj­nokság első tavaszi fordulójá­ban a Gödöllői SC felnőtt és ifjúsági csapata elsöprő győ­zelmeket aratott a zsámbéki- akkal szemben A felnőttek 20-0-ra lelépték a vendéglá* [ Színesedik a piac. Piros re- I tekcsomók halmai virítanak, s virág is van, igaz még ke­vés. A retek csomója 5—6 fo­rint, de megéri, mert szép, friss. Fejes salátát egy őster­melő kínált fejenként 5 fo­rintért. A piacon a tojás 1,40—1,60. A zöldhagyma csomója 4—5 forint. Van bő­ven kertimag is. A piaci kiskereskedőnél sóskát láttunk, kilója 30 fo­rint. Egy kiló uborka itt hat­van forintba, darabonként 7 forintba kerül, a nagyméretű hegyes paprika 2 forint. Új­donság a még főszezonban is nagynak számító fehérpapri­ka, amelynek tíz forint da­rabja. A starking alma 12, a jonatán 6 forint kilónként. A virágkedvelők* 1,50-ért vehet­nek egy szál nárciszt. M. M. kihasználják adottságaikat, másoktól is elfogadnak meg­rendeléseket. A környező gaz­daságok, a Közép-magyaror­szági Közmű- és Mélyépítő Vállalat, a Pest megyei Tő­zegkitermelő ' Vállalat, az aszódi Ferromechanika Szö­vetkezet és mások jelentkez­tek: évenként mintegy 450— 500 indítómotort és dinamót újíthatnak fel. Még egy hasznos munkájuk­ról érdemes szólni. A szövet­kezeti tagok a gazdaság erdei­ből kapnak tüzelőt, s hogy ne legyen sok vesződség a fa fű­részelésével, a gépműhelyben most egy traktorra szalagfű­részt szerelnek, amivel bér­munkában aprítják fel a tagok udvarán. Irány az olvasztó A maguk szerkesztette új­donság mellett egy SPS két­ezerkettes növényvédelmi per­metezővel is gyarapodtak. A kiselejtezett kombájnokat, lánctalpas tratorokat, pótko­csikat és más munkagépeket a hatvani KOKÖV szállította el beolvasztásra. Novemberben és decemberben nem kevesebb, mint 450 mázsa ócskavastól szabadították meg a kartalia- kat. Az idén is lesz mit vin­niük, hiszen a régi gépek egy része megérett a selejtezésre, ideje, hogy helyet adjanak az újaknak. F. I. Állatorvosi ügyelet Gödöllőn és környékén áp­rilis 8-án, vasárnap: dr: Szőke Ferenc, Gödöllő, Stromfeld sétány IS, Aszódon és környékén 8-án, vasárnap: dr. Szőke Pál, Aszód, Kossuth u. 86. tókat. Imre József, Juhász László, Marsaiké Zoltán és Orgoványi Ferenc egyaránt kitett magáért. Az ifjúsági csapat 9-1 arányban diadal­maskodott a zsámbékiak ellen. A Bense Tünde, Kaputa Lő­rinc és Varga Gábor össze­állítású gárdából csak Bense Tünde veszített egyetlen mér­kőzést. A legutóbbi mérkőzéseken is folytatták jó szereplésüket asztaliteniszezőink. Újra ide­genbe látogattak, a felnőtt csapat 20-0-ra, az ifjúságiak pedig 10-0-ra győztek. Az if­júsági csapat erőssége, Varga Gábor ezúttal a felnőttek kö­zött is bizonyította tehetségét, az ifjúsági csapatban pedig a még serdülő korosztályú Pak­kéi József játszott kitűnően. A következő fordulóban Nagy­kőrösre utaznak a gödöllői asztaliteniszezők. — Kispályás labdarúgó-vil- lámtornát és kötélhúzó ver­senyt rendez a KISZ városi sport- és honvédelmi bizott­sága április 8-án, vasárnap délelőtt 9 órától a GEAC- sporttelepén. Az Edzett ifjú­ságért mozgalom jegyében, a Tanácsköztársaság kikiáltásá­nak 60. évfordulója tiszteleté­re szervezett versenyen kor­határ nélkül mindenki részt vehet. Szombati jegyzet Játékosan A minap sportújságunk híreit olvasva bukkantam rá az egyik világhíres lab­darúgó-szaktekintély, ha­zájában a válogatott tizen­egy szövetségi kapitánya, fölöttébb figyelemre méltó nyilatkozatára. Imigyen pa­naszkodott: „Amíg a legte­hetségesebb focistáink nem hajlandók szenvedni, fog­csikorgatva küzdeni a pá­lyán, amíg csak a maguk kedvére, szórakozásból és a testmozgás érdekében ját­szadoznak, addig ne is vár­junk kiugró eredménye­ket.’’ A derék sportvezető min­den bizonnyal akaratlanul, de talán nem minden ön­irónia nélkül a sport igazi, az emberiség arany fényű gyermekkorából: a görög civilizációból örökölt esz­méjének megvalósítását vetette a játékosai szemé­re. Vagyis éppen azért ma­rasztalta el őket, mert fel­üdülésként, szórakozás gyanánt, az egészségük megóvása végett, edzettsé­gük fokozására kergetik a bőrgolyót. Tudom persze, hogy a dolog nem ilyen egyszerű. Hiszen az ókori olimpiák óta nagyot fordult a világ, s az önnemesítő, testben és lélekben hasznos tulajdon­ságokat, értékeket adó test­kultúra mellett, mi több, inkább helyette, kialakult a versenysport, s annak tisz­tán üzleti válfaja, a profi élsport. Sokan és sokszor elmél­kedtek már arról, hogy va­jon milyen társadalmi sze­repet hordoznak a gyakran hormonokkal fölfújt izom- pacsirták, vagy a valóban egyedülálló akaratukról, küzdőképességükről híres, s így feltétlenül példát mu­tató sportemberek. Nem feledkezhetünk el a másik oldalról, a közönségről, ró­lunk, a nem sportoló szur­kolókról sem, akiknek az élsportolók küzdelme lát­ványosság, cirkusz, sőt nemegyszer művészi pro­dukció. Ellentmondásos tehát a kép. Egy dolog azonban biztos, az élsport hatalmas lendítője, kedvcsinálója le­het a tömegsportnak, an­nak a mozgalomnak, ami­ben mindenki megtalál­hatja saját örömét, felfris­sülését, szórakozását. Azt is gondolhatnánk, miért kell erre agitálni, hi­szen ki-ki maga tudja, hi- ányzik-e neki a sport. A dolog mégsem így áll. Hi­szen a legkézenfekvőbb célok sem valósulnak meg maguktól, meggyőzésre, példamutatásra az élet va­lamennyi területén szükség van. A bevezetőben idézett szakember, vagy ha nem ő, hát az utódja minden bi­zonnyal megtalálja majd az ellenszerét játékosai já­tékosságának. Hiszen az él­sport törvényszerűségeit sokan és hatásosan kutat­ják, pszichológusoktól, or­vosokon át szociológusokig, s a műkedvelőkig. A tömegsport törvénysze­rűségeit már kevésbé is­merjük. Sokszor érvelünk rohanó korunkkal, az ülő­foglalkozással, s a divatos korjelenségekkel a mozgás, a testedzés fontossága mel­lett. Pedig talán nem is er­re volna szükség. Bizonyára kevesebben mennek ki a pályákra azért, mert okul­nak a propagandából, s jó előre gondolnak öregségük­re, amikor majd milyen jól jön, ha nem csikorog az ízület, ha nem szuszog a tüdő. Sokkal inkább kicsalha- tók az emberek a közössé­gi játék, az együttes él­mény, a nagyszerű szórako­zás ígéretével. Csak éppen érteni kell a szervezéshez. S hogy mindinkább ér­tünk hozzá, tanúsítják a Gödöllőn, Galgamácsán, Pécelen, Aszódon, s szinte a járás valamenn 'i községé­ben a mind népszerűbb kis­pályás focibajnokságok, a nyitottpálya-akciók, a sport­napok. A tavasz beköszön- tével hadd adjak egy jó ta­nácsot a vállalati, szövet­kezeti, iskolai szervezők­nek: a még lustálkodik elé állítsák példának a faáguk­ról megfeledkezett es meg­bírált labdarúgókat. Gáti Zoltán MEGNYÍLT korszerű önkiszolgáló boltunk Gödöllőn, a Dézsa György u. 5-7. sz. alatt papír- és írószerek ÜVEG ÉS PORCELÁNOK, SPORT ÉS JÁTÉKOK, VALAMINT AJÁNDÉKTÁRGYAK NAGY VÁLASZTÉKÁVAL VÁRJA KEDVES VÁSÁRLÓIT A PEST MEGYEI IPARCIKK KISKERESKEDELMI VÁLLALAT Hét végi program író—olvasó találkozó, együttesek és népdalműsor Piaci körkép Változatlan a téli zöldség ára Asztalitenisz Két elsöprő győzelem

Next

/
Oldalképek
Tartalom