Pest Megyi Hírlap, 1979. április (23. évfolyam, 77-100. szám)

1979-04-04 / 79. szám

%)Ctö<w ii Sportol a hivatal A budai járás sakkcsapata a megyei közalkalmazott döntőn. Balról jobbra: dr. Köllner Ferenc, Barczi László, dr. Berényi László, Nagy László. Bozsán Péter felvétele Csásiár, a középpályáról 1979. ÁPRILIS 4., SZERDA Kitüntetések sportvezetőknek Kedd délelőtt Buda István államtitkár, az OTSH elnöke hazánk felszabadulásának 34. évfordulója alkalmából kitün. tetőseket nyújtott át a testne­velés és a sport fejlesztésében és népszerűsítésében kiemel­kedő munkát végzett sportve­zetőknek. A Munka Érdem­rend ezüst fokozata kitünte­tést kapta Aján Tamás, a Ma­gyar Súlyemelő Szövetség fő­titkára, és Bérezik Zoltán, a Magyar Asztalitenisz Szövet­ség vezető edzője: A Sportér­demérem arany fokozatával tüntették ki Marthy Gábort, az OTSH testnevelés- és sportfőosztálya osztályvezető­helyettesét A Sportérdem­érem ezüst fokozatát tízen, a bronz fokozatot tizenheten ve­hették át EB az új csontokban? Az Európai Asztalitenisz Unió bécsi elnökségi ülésének legfőbb magyar vonatkozású szenzációja, hogy a testület úgy döntött: amennyiben az új budapesti sportcsarnok ha­táridőre elkészül, a magyar főváros rendezheti az 1982. évi asztalitenisz EB-t. Ha az épí­tők késnek, Svédország a je­lölt ... Papp László Aszódon Papp László, háromszoros olimpiai bajnok, ökölvívó szö­vetségi kapitány lesz az aszódi Űj Tükör Klub vendége ápri­lis 5-én, csütörtökön. A Petőfi Gimnázium könyvtárában es­te 6-kor kezdődik a jeles sportember élménybeszámoló­ja. Totótippjeink 1. Ganz-MAVAG—SZEOL AK x 1 2. Dunakeszi—KKFSE x 2 3. Sz. Dózsa—Volán 1x2 4. KOMÉP—Dorog 1 x 5. Fűzfő—Kaposvár x 2 6. Rákóczi—Komló 2 7. Avellino—Roma x 2 8. Lanerossi—Fiorentina l x 9. Lazio—Catanzaro 1 x 10. Napoli—Torino x 1 11. Cagliari—Udinese 1x2 12. Cesena—Pescara x 2 13. Taranto—Lecce x 2 14. Spal—Pistoiese x 2 15. Papp J. SE—DMTE 1 x 16 Kazincbarcika—Eger l 2 Felkérjük tudósítóinkat, hogy a mai megyei bajnoki labda­rúgó-mérkőzésekről csütörtökön délelőtt adják le telefonjelentései­ket szerkesztőségünknek, a szokott formában. A megyei labdarúgó-baj- .okság április 1-i fordulója a naptári dátumhoz hűen ala­posan megtréfálta a csapato­kat, felborította a papírformát Csupán nyolc pont maradt otthon, tíz pontot vittek el a vendégek, s az 1978/79. évi bajnokságban erre még nem volt példa. A korábbi rekordot a nyolcadik forduló kilenc vendégpontja jelentette. A Dunai Kőolaj—Kartali MEDOSZ rangadó 1-1-es dön­tetlené a listavezető első ha­zai pontvesztése volt. Az első félidőben már érett a kartali gól. A 30. percben például a vendégcsatár már csak a ka­pussal állt szemben, de Heim mentett. Nem sokkal ezután tiszta helyzetben a léc fölé küldték a labdát a vendégek, s aztán nem sokkal az első játékrész befejezése előtt megtört a jég Száraz Zoltán góljával. Fordulás után megváltozott a játék képe. Az éllovas egy- re-másra teremtette helyze­teit. A 77. perc egyenlítését sokkal pergőbb események vezették be, mint a kartali gólt. Králik becselezte magát a kapu előterébe, de lövését Moór kiütötte. A kipattanó labdát Sági lőtte rá, s ez is kipattant Végül harmadszor­ra: Lengyelnek sikerült. Lab­dája a lécet érintve jutott a — A közszolgálat számos foglalkozási ártalmat rejteget. Az érrendszer, a szív, az ideg- rendszer van elsődlegesen ve­szélyben. S a veszély elhárítá­sának, a felfrissülésnek egyik leghasznosabb eszköze: a rend­szeres testedzés, a sport — vallja dr. Köllner Ferenc, a budai járási hivatal 36 éves elnöke. Nemcsak a diagnózist isme­ri, de a receptet is. Maga is él vele, hiszen a vezető személyes példamutatása az egyik leg­jobb invitálási módszer. An­nak idején a Dunakeszi Kini­zsi ifjúsági csapatában ker­gette a labdát, s a sportszere­tet azóta is kíséri. Asztalite­nisz, labdarúgás, sakk, tenisz — széles a skála. Sakk és pingpong — Amikor 1975-ben kine­veztek a budai járási hivatal­hoz, olyan ebédlő- és klubhe­lyiséget alakítottunk ki a pin­cében, amely o sakkozóknak, s az asztaliteniszezőknek egy­aránt otthont ad — emlékezik vissza. — Az első háziverseny 1976-ban volt, közel 50 rész­vevővel. Egy asztal mindig várja az ütőforgatókat. Pon­tosabban : a klubszabályzat ér­telmében munkaidő előtt és után. Heti négy játéknap az álta­lános, s mintegy húszán tar­toznak a rendszeres ütőfoorga- tók közé. A budaiak 1976 óta mindig ott vannak a közalkal­mazottak megyei asztalitenisz- és sakkdöntőjén. Legutóbb a Horváth Balázs, Németh Atti­la, Nagy Zsuzsa, Tomos llkó Anna összeállítású első csapat második lett. A „kettő”, amely­ben dr. Köllner Ferenc is ját­szott, hatodik. — Régen, az Izzóban teni­szeztem, s természetesen igyekszem minden játéklehe­tőséget kihasználni — mondja Hűvös Andrásné, a járási sportfelügyelőség adminisztrá­tora. — Én is gyakran látoga­tom a pingpongtermet, ott vol­tam a százhalombattai megyei asztalitenisz-döntőn is. Másik kedvencem a tenisz. Az 50 esztendős Hűvös And­rásné is jó példa arra, aki el­jegyezte magát a sporttal, nem tud elszakadni tőle. Rajt, kispályán Itt a tavasz, elérkezett a kis­pályás föd időszaka. A budai­A régi labdarúgó-babona sze­rint a szögletrúgás fél gól. Nos, a mondás igazságát a vasárnapi Híradás—Pénzügyőr mérkőzés első félidejében ala­posan megkérdőjelezhettük: a váciak sorozatban küldhették középre a sarokzászlótól a lab­dákat, ám a beíveléseket Dóm­ján I kapus rendre lehúzta. Nem csoda, ha a szünetben Jeszenszky István vezető edző külön kitért a szőgletrúgások végrehajtására. Ácstól azt kér­te, hogy próbálja a „hosszú” oldalra ívelni a pettyest, köz­ben Répási keresztbe futva igyekezzen a „rövid” sarokra csalni a kapust. A recept be­vált: a 47. percben Acs szögle­ténél Répási „elvitte” Domjánt, s a másik kapufánál érkező Garaba kényelmesen fejelhe­tett a hálóba. A régi labdarúgórbabona sze­rint a szögletrúgás — fél gól. A vasárnapi történések azt igazolják: egy jó edzői húzás — egy egész. H. I. kapuba. A találkozó króniká­jához tartozik, hogy az első félidőt három perccel meghosszabbította a bíró. Ennyi időt vett igénybe a játéktér kartali kapu előtti részének újravonalazása. A küzdelem hevében annyira el­kopott a jelzés, hogy a bíró menet közben rendelte el a „festést”. Az első négy fordulóban egy gólt sem lőtt a Gödi TK, ak három éve mindig ott van­nak a szakszervezeti bajnok­ság mezőnyében. Az együttes nem korlátozódik a hivatalbe­liekre, a járási pártbizottság­gal közösen alkotnak csapatot, amelyben a községi tanácsok is képviseltetik magukat. Ott van a játékosok sorában Mó- gor Béla, a járási pártbizottság titkára, Gáspár Ferenc pilis­csabai tanácselnök, Vízkeleti Miklós, a budaörsi tanács fő­előadója. Az edzéseket a MOM-pályán és Budaörsön tartják. Az úszás sem hiányzik. Még­hozzá úgy, hogy kedvezmé­nyes jegyet kapnak a hivatali dolgozók a Rudasba, s minden jegy árához 3 forinttal járul­nak hozzá. Reggeli tenisz Teniszlehetőség is van a Fe­neketlen-tó melletti MTK-VM- pályán 50 százalékos tehervi­seléssel. A bérleti díj felét, s a felszerelés egészét a hivatal biztosítja. Reggelenként mun­kaidő előtt, valamint szombati Tizenhat nemzet tornászai alkotják a tekintélyes mezőnyt a vasárnap Pécsett kezdődő magyar nemzetközi tornász- bajnokságon. A hazánkba ér­kező versenyzők között több az ötödik fordulóban viszont javított. Háromszor vette be a kerepestarcsai hálót. Ugyan­csak három gólt lőtt a győz­tes Óbuda Perbálnak, s mind­három Tóth Mihály nevéhez fűződik. Azért nem lett mes­terhármas, mert egy perbáli gól megszakította a sorozatát. A megyei labdarúgó-baj­nokságban ma lesz a tavaszi hatodik forduló A listavezető Dunai Kőolaj sülysápi vendégszereplése ígérkezik az egyik legérdeke­sebb találkozónak. Párosítás. Az ifjúsági előmér- kőzések 13.30, a felnőtt talál­kozók 15.30-kor kezdődnek az elöl állók otthonában: Ceglédi VSE—Albertirsa (Deb- re), Pilisi KSK—Budaörs (Szarka), Vácszentlászló—Ceg- lédbercel (Boros), Perbál— ÉGSZÖV MEDOSZ (Toldi), Gödöllői SC—Óbuda Tsz SE (Temesvári), Kerepestarcsai SC —lkiad (Halász), Kartali MEDOSZ—Gödi TK (Horváth G.), Sülysáp—Dunai Kőolaj (Szabó J.), Dömsöd—Nagykő­rösi Kinizsi (Hűvé). Az ünnepi sportprogram ke­retében ma délben lesz Rác­kevén a Zsámbéki Medence Kupáért kiírt serdülőtoma döntője. Délután a ráckevei és a dabasi járás felnőtt válo­gatottja mérkőzik. R. L. napokon várja a vörös salak a budaiakat. Hajósi János pv- törzsparancsnok segít az ütő­forgatás tanításában. A pályák beosztása, az idő­pontok egyeztetése nem köny- nyű. Ebben, s a hivatali tö­megsport szervezésében nagy segítséget ad a járási sportfel­ügyelőség, Csiki Károly sport­felügyelő, Kovács Sándor munkatárs. Dr. Köllner Ferenc — érthe­tően — elégedett azzal, hogy a hivatal 70 dolgozójából mint­egy ötvenen vesznek részt a tömegsportban. Az anyagi fe­dezetet a szakszervezet, vala­mint a szociális alap biztosít­ja. De nemcsak a hivatalban, hanem a járásban is fellen­dült a tömegsport. Egyszóval: a bevezetőben említett orvosságot egyre töb­ben használják, hiszen a civi­lizációs ártalom, a mozgáshi­ány, nemcsak a közalkalma­zottakat fenyegeti. Gyarapod­nak az új pályák, hogy otthon­ra találjanak a felüdülésre, ki- kapcsolódásra vágyók. Reitter László nagy nevet is találunk. A Szovjet Torna Szövetség táv­iratban értesítette a rendező­ket, hogy a viadalon elindul Sztella Zaharova is, aki nem. régiben New Yorkban, az Amerika Kupán, majd Moszk­vában, a Moscow News ver­senyén aranyérmet nyert. Az Egyesült Államok is ütő­képes csapatot küld Pécsre. A gárda leghíresebb tagja a világbajnoki csapatban is sze­repelt Christa Canary, de so­kat várnak az amerikaiak sze. rint a dallasi VB-n is elő­kelő helyezésre esélyes Tala- verától is. A román együttes­ben Ungureanu a vezéregyéni­ség, aki jelenleg hazája rang­listáján Comaneci és Eberle mögött a harmadik legjobb tomásznőnek számít. A magyar színeket ezúttal négy-négy női és férfi tornász képviseli. A bővebb keretben Magyar Zoltán, Kovács, Kra- marics, Berényi és Vágány, il­letve Óvári, Kalmár, Csányi, Hrabovszky és Kanyó kapott helyet. Megyei tizenegy A megyei labdarúgó-baj­nokságban a Dunai Kőolaj— Kartali MEDOSZ találkozón volt a legtöbb kiemelkedő egyéni teljesítmény, s így ért­hető, hogy e két együttes já­tékosai alkotják az e heti vá­logatott gerincét. Cseh és Vas- tagh a mezőny legjobbja volt. A hét tizenegye tudósítóink jelentése alapján a követke­ző: Moór (Kartal) — Kiss (Kar- tal), Vastagh (Gödi TK). Eleki (D. Kőolaj), Cseh (D. Kőolaj), Polgár (Dömsöd), Králik (D. Kőolaj), Papp (Budaörs), Tóth M. (Óbuda Tsz SE), Schäffer (Ceglédbercel), Kuszenda (Pi­lis). A KNOPP IMRE UTCÁ­BAN kevéssel a BKV Előre— Dunakeszi mérkőzés előtt va­gyunk, a játékosok már jön­nek is kifelé az öltözőből. Gubán, a közlekedésiek csa­tára nagyot sóhajt: „Szá­munkra létkérdés, hogy itthon tartsuk a pontokat.” Majd nyomban hozzáfűzi: „Csak azt az apró játékmestert tudnánk kikapcsolni a játékból. Hogy’ is hívják? Megvan: Császár." Két héttel később a VSE a Volánnál vendégeskedik. A díszpáholyban egy sor híres­ség foglal helyet, köztük Sán­dor Károly és Deák Ferenc is. A volt MTK-s szélső széles mozdulatokkal magyaráz az egykori gólzsáknak: „Azt a Császár gyereket figyeld, a Dunakesziből: én mondom, azt csinál a labdával, amit csak akar.” Császár János épp olyan megilletődött, ha nyilatkoznia kell, mint amilyen fölényes eleganciával irányít a pályán. Amikor tudomására hozzuk a régi és a mostani kollégáktól hallott hízelgő véleményeket, szinte félénken kérdez vissza: — Valóban ennyi szépet mesélnek rólam? SZERÉNYEN, CSENDESEN BESZÉL. — A KSI-ben kezdtem fut­ballozni — mondja —, onnan kerültem a Ferencvároshoz. A zöld-fehérek ificsapatában olyan labdarúgókkal játszot­tam együtt, mint Vad, Viczkó. Nyilasi és Ebedli. ók azóta már bajnoki aranyérmeket gyűjtöttek, sokszoros* váloga­tottak lettek... — Miért nem sikerült mind­ez Császárnak is? — kérdez­zük. — 1973-ban behívtak kato­nának, s két esztendőn át Veszprémben, a Schönherz SE-ben rúgtam a labdát. Rö viddel azután, hogy leszerel­tem, és visszamentem az Üllői útra, a hirtelen megnöveke­dett edzésmunka hatására egy csúnya Achilles-íngyulladási kaptam. Másfél évig nem ii focizhattam, úgy tűnt, hogy végleg búcsút inthetek a lab­darúgásnak. Felgyógyulásom a csodával volt határos... — Azóta már az első számú játékszervező a Dunakeszi VSE-ben... — TAVALY NYÁRON iga­zoltam a Vasutashoz, és iga­zán örülök, hogy nem keltet­tem csalódást. Ám annak, hogy éppen én játszom az irá­nyító szerepkörben, nincs kü­lönösebb jelentősége: a látvá­nyos cselek, átadások csak akkor érnek valamit, ha a csapat győzni tud. A Volán ellen például lőttem egy sza­badrúgásgólt, de nem vagyok túl büszke rá, hiszen a végén kikaptunk. — A DVSE ebben az esz­tendőben számos vereséget szenvedett... — Szörnyű dolog: a me­zőnyben rendszerint egyen­rangú ellenfelek vagyunk, mégis elmegy a hajó, mert a kapu előtt kevésbé találjuk fel magunkat. Ennek ellenére bízom abban, hogy ha előbb nem, legalább az osztályozón kiharcoljuk a bennmaradást. — Ez a legfőbb kívánsága? — KÉT NAGY VÁGYAM VAN: az egyik, hogy elkerül­jük a kiesést, a másik, hogy egyszer NB I-es játékosként léphessek a pályára. S ha az utóbbi nem sikerül? Akkor 1 sem lesz okom az elkesere­désre: számomra a hosszas betegség után már az is öröm, hogy egyáltalán futballozha­tok! Hegyi Iván Zaharova, Ungureanu, Magyar Tornászcsillagok Pécsett MOZIMŰSOR 1979. ÁPRILIS 5-TOL ÁPRILIS 11-IG: ABONY 5— 8: A sah fia I—II. 9—11: Pillangó I—II.** ABONY. Mese 7—10: Dióbél királyfi ABONY, Művész 7—10: Mama, élek! BUDAÖRS 5— 8: Huszadik század I—II.*** 8: Délutáni előadásban: Szarvacska manócska 9—11: Osceola CEGLÉD, Szabadság 5— 8: Délutáni előadásban: Kovpak a Kárpátokban 5— 8: Esti előadásban: Előkelő alvilág CEGLÉD, Mese 5—11: A találékony nyuszi CEGLÉD, Kamara 5—11: A nap vége DUNAHARASZTI 5— 7: Halálgyár az őserdőben 7— 8: Szerelmem, segíts! 9—10: Fehér telefonok*** DUNAKESZI, Vörös Csillag 5— 6: Holnap elintézzük, drá­gám 7— 8: Kinek a törvénye? 9—11: Kék katona*** DUNAKESZI. Rákóczi 5— 6: Gyilkosság az Orient expresszen 7— 8: A nyomozó dilemmája 9—10: Rocky* ÉRD 5— 6: Fehér telefonok*** 8: Fehér telefonok*** 9—10: Kentaurok I—n. FŐT 5— 8: Ragadozó madarak 9—10: Hulot úr közlekedik GÖDÖLLŐ 5— 8: 2001. — Ürodüsszeia 9—11: Délutáni előadásban: Szarvacska manócska 9—11: Esti előadásban: Kentaurok I—II. GYAL 5— 6: Szöktetés** 7—8: Az inspektor küldetése 9—10: A csavargólány* KEREPESTARCSA 5— 6: Három testőr 7— 8: Négy testőr 9—10: Húszadik század III—IV.*** MONOR t 5—v8: Délutáni előadásban: Cseremen 5— 8: Esti előadásban: Huszadik század III—IV*** 9—11: Délutáni előadásban: Sah fia I—II. 9—11: Esti előadásban; Száll a kakukk fészké- re** NAGYKATA 5— 8: Délutáni előadásban: A leigázottak bolygója 5— 8: Esti előadásban: Egy különleges nap* 9—11: Délutáni előadásban: Aranyember 9—11: Esti előadásban: Angi Vera** NAGYKÖRÖS, Arany János 5-t— 8:- Délutáni előadásban: Lolka és Bolka a Föld körül 5—8: Esti előadásban: Fehér telefonok*** 9—11: Délutáni előadásban: Kovpak a Kárpátokban I—II. 9—11: Esti előadásban: Police Pithon NAGYKÖRÖS, Toldi 7: Fehér telefonok*** 9: Kovpak a Kárpátokban I—II. 11: A keselyű három nap­ja** PILISVÖRÖSVAR 5— 6: Osceola 7— 8: Mindenkinek a maga keresztje* 9—10: Ezüst tó kincse POMAZ 5— 6: Kentaurok I—n. 7— 8: 2001. — Ürodüsszeia I—II. RÁCKEVE 5— 6: Pillangó I—II.*** 7— 8: Kihajolni veszélyes* 9—10: Szenvedély* SZIGETSZENTMIKLÓS 5— 6: Délutáni előadásban: Vége a vakációnak 5— 6: Esti előadásban: Túl a félelmen*** 7— 8: Délutáni előadásban: Vágta a völgyben 7— 8: Esti előadásban: Egy kaland utóélete** 9—11: Vadember SZENTENDRE 5— 8: Délutáni előadásban: Kis manók furulyája 5— 8: Esti előadásban: Kentaurok I—II.* 9—11: 2001. — Ürodüsszeia i—n. TAPIÓSZELE 5— 6: Száll a kakukk fészké­re** 7— 8: Angi Vera* 9—10: Egy különleges nap* VÁC 5— 8: Délutáni előadásban: Vértestvérek 5— 8: Esti előadásban: Zsarutörténet** 9—11: Délutáni előadásban: Rejtelmes sziget 9—11: Esti előadásban: Kinek a törvénye?* VECSÉS 5— 6: BUÉK* 7— 8: Délutáni előadásban: Huckleberry Finn és a csirkefogók 7— 8: Esti előadásban: Az utolsó szolgálat** 9—11: Délutáni előadásban: Lolka és Bolka a Föld körül 9—11: Esti előadásban: A Scotland Yard vendé­ge DABAS 5— 6: Limonádé Joe 7: Fayard bíró, akit se­rifnek hívnak 8: Fotó Háber 9—10: A fej nélküli lovas • 14 éven aluliaknak nem ajánlott 1 •* Csak 16 éven felülieknek! •*• Csak 18 éven felülieknek! Tréfás forduló után - újabb játéknap !

Next

/
Oldalképek
Tartalom