Pest Megyi Hírlap, 1979. április (23. évfolyam, 77-100. szám)

1979-04-30 / 100. szám

Az alapító munkásőrök kö­zül többen ma is aktívak, még nem búcsúztak el az egységtől, a kollektívától. A minap találkoztam egyikük­kel, s megkérdeztem .tőle: — Mi volt a legemlékezete­sebb esemény az eltelt 22 év alatt? — Az első olyan május el­sejei felvonulás, amikor már egyenruhánk is volt. örül­tünk, büszkén viseltük ... ★ Elmeséltem a történetet Rá- gyánszki Pálnak, a monori járási Bata Ferenc munkás' őregység parancsnokának. Mosolygott, és hozzátette: — Mi valóban büszkék va­gyunk az alapító tagokra. Tő­lük igazán tanulhatnak a fia­talabbak. Persze, mi annak örülünk a legjobban, ha az idősek és fiatalok aránya megfelelően alakul. Akkor va­gyunk a legjobb helyzetben, s a munkánk is csak így lehat jobb. — Milyen szerepet tölt be a járás politikai, társadalmi, gazdasági életében a járási munkásöregység? — kérdeztük Rágyánszki Páltól. — Először is talán arról szólnék, hogy. a század tag­jai munkahelyükön példamu­tatóan dolgoznak. Szinte vala­mennyien a szocialista közös­ségek, kollektívák soraiba tar­toznak. A munkahelyek veze­tői, a közvetlen termelésirá­nyítók a megmondhatói, hogy az acélszürke egyenruhá­sok a legjobban dolgozók kö­zé tartoznak, szorgalmasak és kitartóak. Ez a legfontosabb feladatuk. Közel sem lenne azonban teljes a kép, ha nem beszélnénk az üzemen kívüli tevékenységükről, társadalmi munkaakcióikról, felajánlá­saikról. — Hallhatnánk erről is részletesebben? — Az önként vállalt szol­gálati feladatok ellátása mel­lett legfontosabb feladatunk­nak azt tekintjük, hogy se­gítsük a járási pártbizottság gazdaságpolitikai cselekvési programjának megvalósulását. Ott vállalunk társadalmi mun­kát, ahol a legnagyobb szük­ség van erre. Ott voltak munkásőreink a kerepestarcsai megyei kprház építésénél, több alkalommal is. Mondhatom nehéz munkát vállaltak. A társadalmi segí­tők a talajt egyengették, ká­belárkot ástak, kábelt fektet­tek, ácsmunkát végeztek, szak­emberek irányításával. Telje­sítményük a kivitelező válla­ßz első névtábla V7 r A vecsési OTP-lakótelep tetszetős, korszerű épületei átformálták a monori járás legnagyobb lélekszámú közsé­gének képét, s ami még fon­tosabb, az új lakásokba köl­tözött emberek életmódját is. A felvonulási területen át­botorkálva leltem rá a leg­utóbb átadott új lakóházra, A lépcsőházban az első névtáb­lán: Sinkovicz János neve áll, földszint 1. sz. Csengetésemre fiatalasszony siet elő, beljebb tessékel. Az előszobában so­rakozó papucsok láttán za­vartan veszem szemügyre az út porában bepiszkolódott ci­pőmet. Benn a négyesztendős Melinda a család legifjabb sarját, az egyéves Zsoltit, szó- rtíkoztatja. — Március végén költöztünk új otthonunkba — mondja Sinkovicz Jánosné. — Nem is tudnám szavakba foglalni azt a boldogságot, amit a kulcsok átvételekor éreztünk. öt esztendeje házasodtunk ösz- sze. Albérletben kezdtük. Ki­csi, nedves szobában húztuk meg magunkat. Gyorsan jöt­tek a gyerekek, a rossz kö­rülmények miatt állandóan megbetegedtek, egyik orvostól a másikig szaladgáltunk. Ez­után a közoonti fűtés, a me­leg víz, a világos szobák olyan­nak tűnnek, »mint egy szép álom. Szinte furcsa megszokni ezt a nagy kényelmet. Hóna­pokkal ezelőtt még ugyanab­ban a helyiségben mostam, főztem, ahol aludtunk. Egy­szerűen lehetetlen volt ren­det tartani. — Hogyan'teremtették elő a lakásra valót? — Mindketten egy munka­helyen, a budapesti Telefon­gyárban dolgozunk. A férjem gépbeállító, jómagam, míg nem maradtam itthon, a gye­rekekkel, betanított munkás, s egyben csoportvezető voltam. A vállalat 90 ezer forintos hosszú lejáratú, kamatmentes kölcsönnel segített bennün­ket. Felhasználtuk az ifjúsá­gi takarékbetétkönyvünket, s annak a kölcsönét is igénybe vettük. Természetesen emellett igyekeztünk minél több pénzt félrerakni. — A bútorokat OTP-re vet­tük. Egyelőre csak a nagyob­bik szobát tudtuk az elképze­léseink szerint berendezni. A másikra később kerül sor. — A gyerekeknek hogy tet­szik az új környezet? — A kisebbik nehezebben alkalmazkodik, szokatlan még számára, hogy külön szobá­ban alszik. Éjszaka keres ben­nünket. Melinda viszont na­gyon jól érzi magát, sok a gyerek a környéken, mindig akad játszótárs. A ház mö­gött ott a füves park mászó­kával, s még ezernyi jóval, ami egy ilyen csöppségnek kell. K. L. Hétköznapi Huszonéves, két eleven fiú- csemete fiatal édesapja. Ön­tödében dolgozik. — Köszönöm — hárítja el a poharat — estére munkába kell mennem, éjszakai műsza- kot vállaltam egy időre. A pótlék miatt is, mert kell a pénz, mag hát az ember is kevés nálunk. A munkájáról faggatom. > — Milyen? — mosolyodik j el. — Öntöde, Forrósággal, vé- | dősisakkal, fémekkel. Jöjjön í el egyszer, ha kíváncsi rá, szí­vesen kalauzolom. — Szereti, amit csinál? Értetlenül néz rám, ami­kor könnyebb munkahelyek­ről, tisztább, levegősebb mű­helyről beszélek, és arról, hogy tudom, nemrég a forró fém miatt baleset' is érte. — Szeretem — mondja. — Hogyne szeretném, különben akármikor elmehettem volna. Hiszen nem a kefegyár öntö­déje az egyetlen hely, ahol I dolgozni lehet. De valahogy már hozzám tartozik. ★ Hajnalok hajnala. Félálom­ban hallom: az utcán zseb­rádió szól, a dallamot szét­szórja a szél, az alvó házak között. A fiatal postás újsá­gokat hord szét: mire feléb­red a környék, minden posta- i ládában ott a napilap, a ké- 1 ’ ünnepeink pes újság. Délelőtt már má­sodszor fordul a levelekkel, pénzesutalványokkal, a nyug­díjjal. Ismerik, szeretik. Fel­tűnik, ha rosszkedvű, rábíz­zák a lottót, ne kelljen a postáig gyalogolni, kérik, kér­dezik. Villámgyors, mintha mesebeli járműve lenne, pe­dig régi kerékpáron jár, s húzza a vállát a jókora bőr­táska. — Valahogy szerencsénk van — mondják a környéken — ilyen rendes postás nincs mindenütt, az biztos. ★ Az idős hölgy sajtot akar vásárolni. Mögötte tömött a sor. Az eladó sorra szedegeti a polcról a kerek, a hosszú­kás, a füstölt, a háromszögle­tű és minden elképzelhető, s a főtéri önkiszolgáló boltban található sajtféleséget. A hölgy egyiket sem ismeri, mind­egyikről megkérdezi, mi a ne­ve. milyen az íze, friss-e? A sorbanállók zúgolódnak, az eladó türelmes. Magyaráz, vá­laszt ad, szeletel, mér, csoma­gol. átnyújtja a nagy nehezen kiválasztott árut, s azt mond­ja — mellékzönge és fintor nélkül, ő mondja, és nem a vevő: — Köszönöm, a viszontlátás­ra. I K. Zs. XXI. ÉVFOLYAM, 100. SZÁM i9"9. Április 30., hétfő lat művezetője szerint meg­haladta a 110 százaléköt. Munkájuk pénzbeli értékét a munkásőrök a kórház mel­letti óvoda építési költségei­re ajánlották föl. Az üllői 16 tantermes, gyö­nyörű általános iskola építésé­nél is ott serénykedtek több alkalommal. A 22 munkahe­lyes monori rendelőintézetnél pedig az egyik legnehezebb munkát vállaltak magukra: a technológiai berendezések szállításánál segédkeztek. Támogatják a községbeli gyermekintézmények felújítá­sát. bővítését. A pilisi sza­kasz például Egy napot az óvodáért — akciót szervezett, amelynek során a kollektíva minden tagja részt vett az óvoda bővítési munkáiban. Szólhatnék még a vecsési, az üllői, a maglódi, a monori és a gyömrői munkásőrök he­lyi kezdeményezéseiről, társa­dalmi munkaakcióiról, ame­lyek ékesen bizonyítják, hogy munkásőreink felelősséget éreznek lakóhelyük fejleszté­séért, gazdagodásáért Valamennyi akciót, társa­dalmi munkát szabad idejük­ben, munkaidőn túl szervez­ték meg és hajtották végre. — A kiképzési tevékenysé­get hogyan értékeli a megyei parancsnokság? — Örömmel mondhatom, az egység 1970-ban is jól teljesí­tette a kiképzési tervet. Szép eredmények születtek a szo­cialista versenymozgalomban is. Ennek is köszönhető, hogy a közelmúltban minket kér­tek fel egy bemutató foglal­kozás megtartására. A monori járási Bata Fe­renc munkásőregységet a kö­zelmúltban az MSZMP mono­ri járási bizottsága a Monori járásért emlékplakettel tüntet­te ki. Az áldozatkész, segítő mun­kát jutalmaztak, amelyből va­lamennyi munkásőr kivette a részét. A mércét magasabbra állították a Bata Ferenc mun- kásőregységben. Idán már megpályázzák a megye leg­jobb százada címet is. Gér József A MA ÉLŐ HETVENESEK, vagy azon túliak még jól emlékeznek a hat évtizeddel ezelőtti május elsejei ünnepsé­gekre. Gyerekfejjel, vagy már serdülő korban ismerték meg 1919 eszméinek, moz­galmainak az újszerűségét, a szépségét. Nekünk, akkori gyerekeknek, a mai öregeknek ez a szépség marad meg em­lékezetünkben. Mert szép volt Monoron a virágba szökkenő orgonák mellett a szélben len­gedező sok-sok vörös lobogó. A villanykarókon kis zászlók, a házak ablakában is, ha más nem egy vörös szalag, a nem- zeíiszínú mellett. A villany­oszlopokat körülbelül két mé­ter magasan vörösre festették a főutakon. A községházán vö­rös lobogó köszöntötte az alat­ta elvonuló munkásokat, ka­tonákat, meg minket, az isko­lásokat. Vörös zászló lengedezett az Űri ,kaszinó épületén is. Az udvaron lévő kuglizó hom­lokzatára nagy vörös betűvel írták ki az új nevét: Népház. A Tanácshatalom birtokba vette és nekünk adta az épü­letet, a szépen gondozott par­kot. Ott játszottunk, körhin­táztunk, haj óhintáztunk. Ad­dig a kaszinótagokon kí­vül senki nem taposhatta a sétányokat. Üj tanítót kaptunk, aki nagy szeretettel beszélt a munkáshatalomról és arról a jövőről, amelyben mi már boldogan élünk. Együtt tartott bennünket és gondja volt rá, hogy mi is kapjunk egy-egy szem cukorkát, amit már hosszú idő óta nem is láttunk. ■Kiflit ettünk és bolondos jó­kedvünkben tapostuk a füvet, SOK VOLT A KATONA­RUHÁS férfi, akik hangosan mesélték merre jártak, mi­lyen is az a háború. Mi, gye­rekek ’áhítattal hallgattuk a történeteket és nagyon saj­náltuk, hogy nem lehettünk olyan hősök, mint ők voltak. Ennyi embert még nem lát­tam az utcákon. Senki .sem dolgozott azon a napon, s bé­kében keveredtek a főszögiek az alszögiekkel, ahogy akkor nevezték Monor két részét. Addig egy alszögi legény nem udvarolhatott egy főszögi lánynak és fordítva. Most elásták a csatabárdot, csak ünnepeltek, mert ilyen még nem volt: az első szabad május elseje. Egy nagy csa­lád volt a község, együtt ün­nepelt mindenki, kivéve a hatalfnukat vesztett és a va­gyonukat féltő burzsujokat. Engem az éhség hazaker- gátett. Otthon népes társaság fogadott. Az ellenforradalmá­rok megállítására fegyvert .kell fogni! — a hír a mi há­zunkig is eljutott. A fiata­labb bátyám tényleges katona lett volna, de már hetek óta otthon volt. s társaival együtt azon tanakodtak, hogy azon­nal, vagy csak másnap jelent­kezzenek Budapesten a Vö­rös Hadseregbe. A DÉLUTÁNI ÜNNEPI hangulatot zavarta a búcsúzó katonák látványa. Sokan ül­tek vonatra és jelentkeztek a laktanyákban. Kisebb röpgyű- léseket tartottak, ahol isme­retlen emberek szólították fegyverbe a férfiakat. Nem só­kat értettem akkor még a jel’­szavakból, csak a lelkesedést láttam, ami magával ragadott és estig nem is hagyott el. Anyám egész éjjel sírt és azt mondogatta, eddig is ne­hezen éltünk,. most még ne­hezebb lesz, mert megint har­colnak a kenyórkeresők. __ Hogy azután mi következett, történelem már. Én arra em­lékszem, hogy a következő év­ben, március 15-én nem men­tem iskolába, hanem egy ba­rátommal, akivel mindig együtt voltam iskolában és otthon is, ebédet vittünk az apjának a szőlőbe. A Tanácshatalom munkaszüneti nappá nyílvání­totta március 15-ét. és má­jus 1-ét, így tanulás helyett egy év múlva is a játékra gondoltunk. Ebből lett aztán a baj. Másnap gyanútlanul mentünk az iskolába, ahol taní­tónk négy haraggal fogadott bennünket. Tanuló‘ársaink előtt dühösen mindenféle kom­munistának elmondott ben­nünket, azután elővette a hosszú nádpálcáját és jól el- íeaekelt mindkettőnket. Amikor elfáradt az ütlege­lésben, a sarokba térdepelte- tett és egész . délelőtt csak minket szidott, meg a kom­munistákat, akik miatt, sze­rinte, elvesztettük az ország nagy részét. FÁJDALMAS VOLT az a lecke, amit aznap kaptunk, de sokat tanultunk belőle, s meg­értettük: május elseje mégis­csak a mi ünnepünk. Akkor is, ha vernek érte, akkor is, ha olyan nyugodt szívvel, boldogan köszönthetjük, mint ma. Monori Für Dezső ’X A nappal kelni — csodá- **■ latos érzés. Májusi reggeleken még az aszfalt fölött is földszagot te­relget a szél. A harmatos fű illata körülöleli a lakótelepek betontömbjeit, kifeszíti, fénye­síti a levegőt. amúgy is az ablak mögül le­selkedő lány esetleges kétsé­geit. Az idő átformálta ezt a hagyományt is. Nemcsak a szeretett lányok kaptak má­jusiét, hanem egyre gyakrab­ban a falu megbecsült, tisz­Hagyomány volt — ma csupán itt-ott felbukkanó szo­kás — a járási székhely körül kuporgó falvakban, hogy a legelső májusi hajnalon na­gyon korán keltek, kimentekv az erdőbe a légényejc, de még az éltesebb férfiak is. Fát vág­tak, suttogó levelű nyárt, szí­nes szalagokkal, ajándékokkal díszítették, s a kiszemelt ház előtt csendben felállították. Az ágak közt legtöbbször meg­bújt egy kis üzenet is,, hogy eloszlassa a rendszerint telt vezetői is. Aztán ezt a szokást is elmosta az idő. A mi májusfánk is csak képzeletben létezik, de szép, sudár törzsű, s színes szalagok helyett azok az eredmények díszítik, amelyekért az utób­bi két évben oly, keményen fáradozott az egész járás la­kossága. Holnap, az ünnepen vendégeink érkeznek szerte a magyáből. s biztosan nem vá­dolják majd a házigazdát sze­rénytelenséggé] ' vagy. udvari­atlansággal, ha a tisztelettel­jes köszöntés után nehéz 'munkával szerzett sikereivel is elbüszkélkedik. Monor, Vecsés, Üllő,' Pilis, Gyömrő, Sülysáp, Maglód, Mende, Ecser, Gomba, Vasad és a többi település lakói — mind öa-ülhettek legalább egy- egy új létesítménynek. A munka közben legyűrt nehéz­ségek mára már mosolyogtató emlékké szelídültek, az ösz- szefogással szerzett helyi kis győzelmek megerősítették a fejlődés láncát. Valamennyiünk közös örö­me a tavaly átadott járási szakrendelő, amelynek felépí­tése talán a közös munka leg­nagyobb, s egyben legszebb erőpróbája volt. Segítették a tsz-ek, az ipari üzemek, a po­litikai és a tömegszervezetek, a szocialista brigádok, de ha kellett, a közintézmények dol­gozói, a diákok is hordták a téglát, a cserepet. S ha a nagy igyekezetben felrepedt a bőr, kiserkent a vér, a „be­teg” legfeljebb legyintett: Képünkön: a monori járási szakorvosi rendelőintézet, fölötte, balról jobbra: a monori Munkásör úti iskola új szárnya, az üllői künyvesház, valamint a vecsési ABC és eszpresszó, amelyekben az új lakó­telep lakait szolgálják ki, Barcza Zsolt felvétele „Majd az új rendelőben meg­gyógyítják!” Annyi iskolai tanterem épült a két év alatt, mint előtte so­ha, s több mint amennyire a jelenlegi ötéves tervidőszak alatt számítottak — a szá- mítgatók. Üllőn például alig akad család, amelynek egy vagy több tagja társadalmi munkával ne siettette volna a tizenhat tantermes iskola át­adását. Vecsésen, Gyomron. Pilisen, Maglódon sem kellett kétszer kérni a szülőket. Az apróságok örömében gyönyörködik a legkeserűbb felnőtt is. Vecsésen, Üllőn, Va­sadon, Sülysápon, Mendén egy- egy új óvodával gazdagodott a lakóközösség. S hogy mire képes egy nagyközség, leg­jobban talán a gyömrőiek példája illusztrálja, akik szin­te egy egész kerület öreg há­zait lebontották, csak miinél előbb felépülhessen az új óvoda. Épül, gazdagodik a járás egésze is. Több száz család költözhetett új lakásba az utóbbi években. Vecsésen ké­szen állnak az OTP-lakótelep házai, Monoron napról napra szemmel láthatóan magasod­nak a Németh Ágoston úti leendő háztömb falai. De büszkélkedhetünk az egyre szélesedő kereskedelmi hálózattal,' az új ifjúsági há­zakkal, s azzal is, hogy a já-< rás valamennyi gazdálkodó egysége ismét összefogott, ez­úttal azért, hogy bővítsék, gazdagítsák a káptalanfüredi járási úttörőtábort. Ajándék a gyermekeknek — a gyermekév tiszteletére. S büszkélkedhetünk vendé­geink előtt gazdálkodó egy­ségeink gazdasági eredmé­nyeivel is: sok gonddal teli esztendő után tavaly egyetlen veszteséges termelőszövetke­zet sem akadt a járásban, s az ipari üzemek is szinte ki­vétel nélkül nyereséggel zár­ták az esztendőt. ITözös, tiszteletbeli május­fánkat fárasztó munkával elért eredményeink díszítik. Ügy hisszük, jó hírét méltán vihetik magukkal a velünk együtt ünneplő vendégeink is. Vereszltí János Májusfánk díszei Akkor is, ka vernek érte... Magasra állították a mércét ^

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom