Pest Megyi Hírlap, 1979. április (23. évfolyam, 77-100. szám)

1979-04-13 / 86. szám

1979 Aprít,Ts 13., péntek Nlép fronttemássk&xás Érd él a városi raggal Nem egy-egy várost, hanem Magyarország valamennyi te­lepülését kell az urbanizáció előnyeiben részesíteni — fo­galmazták meg a fejlesztési teendőket a Hazafias Népfront Országos Elnöksége település­politikai albizottságának csü­törtöki ülésén. A HNF OT székházában megtartott fóru­mon a várossá válás folyama­tát vették górcső alá Kör- mendy Klára minisztériumi tanácsosnak, az Építésügyi és Városfejlesztési Minisztérium osztályvezető-helyettesének előadása nyomán. A nagyközségek várossá vá­lása az urbanizációs folyamat egyik ágát jelenti — húzta alá a vitaindító. A felszabadulás­kor 56 várost tartottak nyil­ván, s az elmúlt 34 évben 46 nagyközség kapta meg az El­nöki Tanácstól a városi címet. A kormány hosszútávú tele­pülésfejlesztési koncepciója szerint az ezredfordulóra elő­reláthatóan 130 városa lesz Magyarországnak. A szakem­berek tavaly 47 „sorban álló” nagytelepülésnek a helyzetét mérték fel, megvizsgálva, hogy milyen beruházások kellenek a következő években. A vá­rossá váláshoz ugyanis szigo­rú, az ellátás minden terüle­tén mércét emelő követel­ményrendszer teljesítésén át vezet az út. A vitában felszólalók — köztük a nemrégiben várossá vált települések tanácsi és népfrontképviselői — egyaránt hangsúlyozták: a várossá vá­lás nem rang, hanem köteles­ség. A várossá válást kérők közül néhányan azonban csak a vitathatatlan előnyöket vár­ják: a nagyobb központi fej­lesztési támogatást, a látványos beruházásokat, a vezetők ma­gasabb rangját. Pedig — az eddigi gyakorlatnak megfele­lően — csakis az egységes te­lepülésfejlesztésnek, a népgaz­daság teherbíró képességének megfelelően lehet újabb tele­püléseknek a városi státust megadni. A tanácskozás résztvevői tetszéssel fogadták Kara Pál­nak, az Érdi Városi Tanács végrehajtó bizottsági titkárá­nak beszámolóját. Hangsú­lyozta: nagyon sok még a ten­nivalójuk azért, hogy a tavaly még „Európa legnagyobb fa­lujának” titulált 40 ezres te­lepülés széles körű szolgálta­tásaiban is ténylegesen város legyen. A rangot, s a vele járó meg­növekedett támogatást az ér­diek előlegnek tekintik. A ta­valy óta megháromszorozódott költségvetési, fejlesztési ősz- szeghez, a VI. ötéves tervidő­szakban megépülő Dél-Pest megyei kórházhoz, a stadion építéséhez, a 3000 négyzetmé­teres áruházhoz, vagyis min­den fejlesztéshez saját lehető­ségeik még jobb kiaknázásá­val kívánnak hozzájárulni. Nem feledkeznek meg arról sem, hogy a budapesti agglo­meráció városaként a környe­ző községek, kistelepülések lakóit is segíteniük, szolgál­niuk kell. Feffesíeges m®st3aafafok (I.) Az fs szervei, aki nem akar Címbeli megállapításunk ta­lán meghökkentő, mégis igaz. Tegyünk ugyanis bármit, mindenképpen kialakítunk va­lamiféle sorrendet, igénybe ve­szünk hozzá valamilyen helyet is, eszközöket alkalmazunk — vagyis meghatározzuk tevé­kenységünk tér- és időbeli le­folyását, ha úgy tetszik, ösztö­nösen vagy tudatosan megszer­vezzük. Magánéletünkben többnyire ösztönösen. Mindenesetre kevés olyan háziasszonyról hallottam ezidáig, aki a hét végi nagy- takarítás előtt hálótervet ké­szített volna, mialatt férje a garázsban a családi autót va­lamilyen korszerű munkaszer­vezési módszer alkalmazásával javította. De azért mielőtt hoz­záfogtak a munkához, nyilván mindketten végiggondolták, mit és hogyan szeretnének az­nap elvégezni. A gyakorlati ki­vitelezésben pedig segítette őket a tapasztalat, meg aztán — különösen a családfő eseté­ben — az idő se sürgetett any- nyira. Maga a szervezés ténye azonban tagadhatatlan. Szokások, beidegződések Ami a legkisebb gazdasági egységnél fellelhető, nyilván sokkal erőteljesebben jelentke­zik ott, ahol emberek százai és ezrei dolgoznak: a vállalatok­nál. Eredetileg ugyan, a tech­nológiai adottságokon kívül itt is csak szokások, beidegződé­sek határozták meg elsősor­ban, hogy ki, hol, mikor és mit csináljon, napjainkban azonban egyre több helyen és mind gyakrabban szóhoz jut­nak azok a szakemberek, akik erre a legjobb megoldásokat kutatják: a szervezők. Szerve­zők alapvetően két helyen te- I vékenykednek. Napjainkban | már minden nagyobb vállalat- j nál működik szervezési osztály j vagy főosztály, másrészt van­nak önálló, közvetlenül az il­letékes minisztériumok hatás­körébe utalt szervező intéze­tek, melyek egy-egy szakterü­let, népgazdasági ágazat szer­vezési kérdéseinek legfőbb tu­dományos — és gyakorlati — bázisát jelentik. A bula gép Hová lett asztalunkról a hal? A megyébe mandíBssxe 5Q vagonnyi Holnap, halnap! Olvashat­tuk e szellemes réklámrig- must alig egy esztendeje az utcai hirdetőoszlopokon. Nap mint nap hallhattuk a rádió­ban is, hogyan ajánlgatják a táplálkozástudomány és a ke­reskedelem szakemberei e fe­hérjékben gazdag élelmiszert. Azóta sok holnapot hagytunk magunk mögött, halnapot vi­szont annál kevesebbet. Hetekre eltűnik Ennénk tehát halat, de va­jon lehet-e kapni? És mi újság a halpiacon? — Erről kérdez­tem a hazai forgalmazó válla­lat, a HALÉRT igazgatóhe­lyettesét, dr. Harcsár Istvánt. — A kérdés jogos és idő­szerű. Sokan kíváncsiak; vá­sárlók, háziasszonyok, de nem utolsósorban mi is. — önök is kiváncsiak? Hi­szen a Halértékesítő Vállalat forgalmazza az ország halter­melésének csaknem 60 száza­lékát. — Ez igaz. Csak nem mind­egy, hogy hány vagon termés­nek a 60 százalékáról van szó. Forgalmazó vállalat vagyunk, nem pedig termelő. Eladni vi­szont csak azt lehet, amit elő­zőleg már megtermeltek. > Fogyasztásra szolgáló élő hal 1975-ben 22 ezer 500 tonna volt, 1980-ra korábban 35 ezer tonnát jeleztek a termelők. Tavaly a halgazdaságokból és halászati szövetkezetekből összesen 1400 vagon élő halat vettünk át, nagyjából annyit, mint 1977-ben. Az idén viszont már örülnénk 1000 vagonnak is. Néha hetekre eltűnik az üzletekből a hal. Májustól szeptember elejéig szinte nem is lehet kapni. Persze, a nyári halhiány évek óta közismert — hiszen ez részben a hal biológiai jellegéből adódik. Csak szeptemberre, az őszi le­halászások kezdetére érik el azt a súlyt, amikor a gazda­ságoknak már érdekük kifogni a vízből. Az idén a termelő gazdaságok az év első hat hó­napjára nem egész 300 vagon átadására kötöttek csak szer­ződést. Ez a mennyiség vi­szont egy negyedév ellátásá­hoz sem elegendő. Csak vendégrőkh?n — Pest megyébe az első ne­gyedévben mindössze 5 vagon élő halat tudtunk szállítani. Ezt az igen csekély mennyi­séget, elsősorban a Dunaka­nyar . reprezentatív'- vendéglá­tóhelyei, mint a váci Pokol­csárda, Leányfalun a Halász- csárda kapta. így a halat áru­sító élelmiszer- és szaküzletek : r igényeit csak a legritkább esetben tudtuk kielégíteni. Előfordult, hogy az áru hiánya miatt két-három héten keresz­tül nem indítottunk élő halat árusító túrakocsit a megyébe. Ma már a vásárlók a kony­hakész élelmiszereket keresik, ezek előállításában viszont a halfeldolgozó ipar elmaradt a többitől. Pest megye üzleteibe az év első három hónapjában 40 mázsa feldolgozott, csomagolt halat szállítottunk, de ha len­ne, többet is értékesíthetnénk. — A népszerű panír és na­túr fiiéból — vagy ahogy a vásárlók ismerik, tonhalból — is kevesebbet láthattunk az üzletekben. — Hosszú hónapokon ke­resztül nem volt belőle, tavaly augusztustól viszont kínála­tunk már a keresletnek megfe­lelően alakult, összesen 150 vagont hoztunk be az ország­ba. Az idén — a külkereske­dők előrejelzése szerint — lesz elegendő tonhal az üzle­tekben. Nehéz helyzet Megkerestem dr. Dobrai La­jost, a Mezőgazdasági és Élel­mezésügyi Minisztérium halá­szati főosztályvezető-helyette­sét is, aki a jelenlegi halter- melés'ünk és forgalmazásunk gondjairól a következőket mondotta: — A hazai piacon az utóbbi időszakban kétségtelenül ke­vesebb a hal. De a jelenlegi helyzet mégsem kritikus, no­ha elsősorban a tavalyi ked­vezőtlen időjárás miatt az or­szág haltermelése nem várt, nehéz helyzetbe került. Ta­valy a hazai haltermelés az 1976. évi szinten maradt. Ugyanakkor szükséges elmon­dani, 1976-ban a tervidőszak első évéhez képest a mezőgaz­dasági üzemek és halászati szövetkezetek termelése 7 szá­zalékkal haladta meg a terve­zettet. Az ország tavalyi hal­termelése 93 százalékos volt, mintegy 7 százalékkal keve­sebb. mint amit eredetileg ter­veztünk. Nem szabad viszont figyel­men kívül hagynunk, hogy a hal ex port — amelynek növe­lése népgazdasági érdek, az 1977. évi 5 százalékkal szem­ben tavaly már elérte a 24 százalékot. Ma a nemzetközi piacon keresett a magyar hal. Nyugat-Európába pontyot, angolnát, harcsát és pisztrán­got, a közel-keleti piacokra, Iránba, Irakba, Kuvaitba nö­vényevő halait szállítunk. Segít a horgász Most joggal kérdezhetik a vásárlók, miért exportálunk növényevő halat vagy ismer­tebb nevükön busát és amurt, hiszen néhány évvel ezelőtt napirenden volt ezeknek a halaknak a hazai propagandá­ja. A válasz egyszerű. Hosz- szú éveken keresztül a terme­lők és forgalmazók együttes próbálkozása ellenére sem si­került a belföldi vásárlókkal megkedvelteim ezeket a hala­kat. Ez részben azzal magya­rázható, hogy a növényevő halak sovány húsuk miatt, legalábbis a magyar ízlésnek megfelelő halászlé készítésére nem alkalmasak. A Halértékesítő Vállalat kétségtelen jelentős szerepet játszik a hazai halforgalma­zásban. Ám ha a HALÉRT kí­nálata szegényes, nem egyenlő azzal, hogy nincs az országban hal. Pest megyében elsősorban a halhiányos hónapokban a ter­melő, mezőgazdasági üzemek és szövetkezetek, mint például a Dömsödi Htsz vagy a Bu­dakalászi Htsz jelentősen se­gíti a megye ellátását. Hiszen ezen a területen a halászati szövetkezetek piaci részesedése eléri az 50 százalékot. Továb­bá Pest megyében és a fővá­rosban a horgászok száma meghaladja az 50 ezret. Ta­valy az ország mintegy 200 ezer horgásza 3600 tonna halat fogott ki természetes vizeink­ből. És mikor? Elsősorban a nyári üdülőszezonban, amikor amúgyis kevés a hal. És ha ez a mennyiség a forgalmazó vállalat számláján nem is je­lentkezik, végül is eljut a fo­gyasztóhoz. Persze mindez nem szolgál­hat vigaszként és nem pótol­hatja a kulturált halkereske­delmet, sem Pest megyében, sem az ország többi részén. Sugár Róbert Ilyen többek között a Kohó­éi Gépipari Számítástechnikai és Szervezési Intézet, melynek három, különböző Pest megyei vállalatnak végzett szervezési munkáján keresztül egyben a korszerű szervezés néhány fon­tos területét is be lehet mu­tatni: az adatfeldolgozást és a gépi nyilvántartások készítését, a munka- és üzemszervezés egy-egy érdekes mozzanatát, a sokat emlegetett 3M-módszert és az ergonómiát. A Pestvidéki Gépgyárban már régen felismerték, hogy a számítógépes termelésirányí­tási rendszer hiányában hol a készletek növekedtek az égig, hol az anyagbiztosítás nem ment úgy, mint szerették vol­na. Egy szó mint száz, korsze­rűsíteni, gyorsítani kellett az adatfeldolgozás rendszerét. Kapóra jött tehát, hogy a Kohó- és Gépipari Számítás- technikai és Szervezési Intézet eredményesen végezte az Új­pesti Gépelemgyárban a Mini- tip elnevezésű termelésprogra­mozási rendszer bevezetését, mert ez — némi módosí­tással — alkalmazhatónak j tűnt Szigethalmon is. Szer- I ződéist kötöttek tehát 1977- ben, s megkezdődött az első * lépés, a munkerő nyilvántartá­si, anyaggazdálkodási és elszá­molási rendszer kialakítására. Az, amit az előbb némi módo­sításként jelöltünk meg, tu­lajdonképpen maga a lényeg. Arról van ugyanis szó, hogy a vállalat adottságainak min­den egyes részletében megfe­lelő programokat kell készíteni — s ezzel még nem is tettek meg mindent. A másik, döntő lépés az adatbázis létrehozása. Ez alatt ne valami harcászati csodabogarat vagy építészeti remekművet tessék érteni, ha­nem egészen egyszerűen a vál­lalat műszaki-gazdasági jel­lemzőinek összességét, vala­mint annak meghatározását, hogy honnan, mikor, milyen adatokat kapjon a számítógép. Ha ez nincs rendben, sutba le­het vágni az egész rendszert. A számítógép ugyanis — mint ezt az intézet egyik munkatár­sa, Máté Károly megfogalmaz­ta — a legbutább szerkezet a világon, nem tudja eldönteni, jó adatot kapott-e vagy rosz- szat, és ez utóbbiból nyilván még nagyobb butaságot fog ki­hozni. Mivel az adatbázist a gyár műszaki gárdája állítja fel mindennapi munkája mellett, Lénárt István szervezési és el­lenőrzési főosztályvezető sze­rint a jó eredmény érdekében elengedhetetlen az ösztönzési rendszer kidolgozása. Házilag vagy profikkal A szervezési aprómunka nemcsak azért érdemel külö­nös figyelmet, mert végered­ményben itt dől el bármilyen rendszer használhatósága, ha­nem azért is, mert — most el­vonatkoztatva példánktól — sok vállalatnál éppen ilyenkor fogy el a cérna, vagyis úgy érzik, csak munka van az egésszel, az eredmény pedig sehol. Azt a vállalati magatartást, ahogy a szervezési eredmények bevezetését elősegítik, fogadó- készségnek nevezik a szakem­berek. Az adatbázis precíz fel­állítása vagy a szükséges türe­lem megőrzése csak egv része, megnyilvánulási formája en­nek a fogadókészségnek. Alap­vetően az a meghatározó té­nyező. van-e a vállalatnál ele­gendő. iól felkészült szervezési szakember. Ha az intézet ki­dolgoz egy rendszert — nem beszélve arról, hogy már a kidolgozás idején nélkülözhe­tetlen az együttműködés — azt utána működtetni is kell. A Pestvidéki Gépgyárban is gyor­sabban tudtak volna előreha­ladni, ha rendelkeznek saját szervezői szakgárdával. (Ez egyébként egy adalék lehet a saját szervezés vagy intézetek­nek adandó megbízás vitában, önmagában egyik megoldás sem visz sokra. Nyilvánvaló ugyanis, hogy az egy-egy gyár termelési rendszerében gon­dolkodó belső szervezők adott esetben kevésbé látnak túl a vállalat kapuin, nehezebben tudnak lépést tartani tudo­mányáguk általános fejlődésé­vel. Erre sokkal nagyobb lehe­tőségük van a szakintézetek munkatársainak, ők viszont könnyen eshetnek abba a hi­bába, hogy a valóságtól elru­gaszkodott, alig megvalósítha­tó javaslatokat dolgoznak ki. Az igazi gazdasági eredményt kettőjük együttműködése biz­tosíthatja.) Mára már a Pestvidéki Gép­gyárban is sikerült enyhíteni a szakemberhiányon. Az intézet folyamatosan adja át az anyag- gazdálkodás, a munkaerő-nyil­vántartás programjait, a gyár szakemberei végzik az adat- felvételt. Az intézet R 12-es számító­gépén először a gyár készlet- gazdálkodását fogják felülvizs­gálni. A több tízezer téte’es raktárállomány ugyanis nyil­vánvalóan sok elfekvő, időköz­ben feleslegessé vált anyagot tartalmaz, ami azonban a ha­gyományos. kézi nyilvántartá­si rendszerrel nem fedezhető fel. Ha csak tíz százalékkal si­kerül ezáltal a készletállo­mányt csökkenteni, máris bő­ségesen megtérülnek a szerve­zés tel jes költségei olyan mel­lékes haszonról nem is beszél­ve,. hogy a gépesített anyag­nyilvántartás rengeteg ma­nuális munkát tesz felesleges­sé, s ezáltal megtakarithatóvá. Weyer Béla Következik: Ilyen volt — ilyen lesz. Jó úton a mezőgépipar Az Agromasexpo tanulságai A napokban befejeződött Agromasexpo ’79 kiállításról beszámolva hírt adtunk keres­kedelmi tárgyalásokról, kezdő­dő nemzetközi kapcsolatokról.' Az ilyen és hasonló bemu­tatóknak azonban csak egyik jelentős mozzanata az ott fo­lyó üzleti tevékenység. Leg­alább ilyen fontos, hogy a mű­szaki szakembereknek lehető­ségük nyílik a partnerek, vagy ha úgy tetszik, a konkurrencia eredményeit közelebbről is megismerni. Szász Imrét, a Mezőgép Tröszt műszaki fej­lesztési főosztályvezetőjét ar­ra kértük, összegezze a vásár technikai tapasztalatait. — A kiállítást járva megál­lapíthattuk, hogy hazai mező- gépgyártásunk fejlesztési el­képzelései helyesek, jó úton járunk. Ez elsősorban annak köszönhető, hogy magas szín­vonalon tevékenykedő mező- gazdaságunk hasonló értékű gé­pekre tart igényt. Állandóan visszatérő gondunk ugyanak­kor, hogy mégoly nagyszerű fejlesztési ötletek is csak ne­hezen valósíthatók meg, mivel technológiai adottságaink és a sokat emlegetett háttéripar nem teszik lehetővé a korsze­rű gyártást. Többször előfor­dult eddig is, hogy viszonylag kedvező feltételekkel megvásá_ rolható licencekről végül azért kellett lemondanunk, mert nem volt biztosítható a hazai gyár­tás. Ezzel együtt van fejlődés ezen a területen, tehát a gyár­tástechnológia feltételeiben is. Míg néhány évvel ezelőtt a kiállítást végigjárva ránézésre meg lehetett állapítani, melyik gép származik hazánkból vagy valamelyik másik szocialista országból, és melyik a nyuga­ti, addig ma már csak hosszas tanulmányozás után fedezhe­tők fel a különbségek. Megta­nultunk ugyanis ügyelni az esztétikus kivitelre, az üzem­biztos kialakításra is, tehát a mennyiségi fejlődés mellett ma már a minőség is követelmény. W. B. A modern oktatásügy alapjai Befejeződtek a megyei pedagógiai napok Április 11-én kezdődött, s tegnap gazdag programmal, pedlagógiai műhelymunkával zárult a Pest megyei pedagó­giai napok rendezvénysoroza­ta, amely a megye csaknem 3 ezer óvónőjét, tanítóját, ta­nárát mozgósította. A zárónapon Vácott a hát­rányos és veszélyeztetett hely­zetű, valamint fogyatékos gyermekek egyenlő tanu­lási esélyeinek megteremtésé­ről szóló előadást és két szekcióülést tartottak, s a pszi­choszomatikus, illetve érzék- szervileg sérült gyermekek helyzetéről és rehabilitációjuk­ról rendeztek ankétot. Gödöllőn a nevelők témá­ja a tanulói életmód, az is­kolán kívüli és ifjúsági szer­vezetekben zajló nevelés volt, Cegléden pedig az oktatás- technológia korszerű eljárá­sait vitatták meg, s ismerked­tek ezekkel a bemutatók so­rán sa pedagógusok. A rendezvénysorozat ne­gyedikszínhelyére, az érdi Vö­rösmarty Gimnáziumba két­száz Pest megyei nevelő ér­kezett. Itt a tegnapelőtti anya­nyelvi témájú tanácskozást ugyancsak izgalmas probléma­kör taglalása követte: a pe­dagógiai kísérletek jelentősé­géről és hatásáról volt szó. Dr. Köllner Ferenc, a bu­dai járási hivatal elnöke a járás oktatásügyének fejlődé­séről szólva elmondotta: — A jelenlegi ötéves terv­időszakban kereken tízszer annyi — összesen 71 — tan­terem épül a járásban, mint a korábbi tervciklusban s 425 óvodai hely létesül a tervezett 8,75-ön felül. A forfa-betonyp építési mód teszi lehetővé á gyors fejlesztést. Bevezető előadásában dr. Bakonyi Pál, az Országos Pe­dagógiai Intézet főmunkatársa a pedagógiai kísérletező- és kutatómunka feltételeiről be­szélt. Hangsúlyozta, hogy á komplikált kísérletek eredmé­nye csupán statisztikailag mér­hető, s minél egzaktabb egy- egy nevelési vagy oktatási kí­sérlet, tanulsága, eredménye annál nehezebben alkalmazha­tó a sokszínű pedagógiai gya­korlatban. Ezután vita következett: en­nek során kilenc felszólaló be­szélt a különböző kísérletek­ről, hatásaikról. A tanácsko- zásnák otthont adó Vörösmar­ty Gimnázium igazgatója, Di- zseri Sándor elmondotta, hogy az iskola tizenöt éves fejlődé­sét áthatotta a pedagógiai ku­tatómunka, amelyben a ter­mészettudományos és labora­tóriumi ismeretek magasabb szintű oktatása volt a vizsgá­lódás fő iránya. Tóth Mihály, a ceglédi Kossuth Gimnázium igazgatója a középiskolai, má­sik két felszólaló pedig az ál­talános iskolai fakultatív ok­tatási kísérlet eredményeit ismertette. A többi korreferátum az új tankönyvek — például a 4. osztályos történelem, illetve orosz nyelvkönyv — kipróbá­lásáról adtak számot, s érde­kes volt Kovács László ha­lásztelki iskolaigazgató be­számolója is arról: az 1972 óta folyó iskolai kísérletek és vizs­gálódások miként késztették alaposabb munkára a nevelő­ket, miként nőtt alkotóked­vük, s hogyan sajátították el a csoportos kutatómunka kö­vetelményeit. Ahogyan Érden is elhang­zott: a jövő iskoláját a ma kutatómunkája,, napjaink pe­dagógiai kísérletei formálják. A Pest megyei pedagógiai na­pok ezúttal harmadízben tar­tott rendezvénysorozatát öve­ző érdeklődés is tanúsítja, gyarapszik megyénkben az oktatás ügyét alkotóan szol­gálni akaró nevelők köre. V. G. P.

Next

/
Oldalképek
Tartalom