Pest Megyi Hírlap, 1979. április (23. évfolyam, 77-100. szám)
1979-04-01 / 77. szám
A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIA D Á S A XXIII. ÉVFOLYAM, 77. SZÁM 1979. ÁPRILIS 1., VASÁRNAP Üzemekben és a közéletben Miért kevés a női vezető? Az MSZMP városi bizottsága a napokban aktívaértekezletre hívta össze a városban gazdasági, párt. és tömegszervezeti vezető munkakört betöltő nőket. A tanácskozáson részt vett Pásztor István, az MSZMP városi bizottságának első titkára. Protapopov Viktorné, a városi PB végrehajtó bizottsága tagja, konzervgyári csoport- vezető megnyitó szavai után Farkas Sándorné, a városi pártbizottság nőreferense tájékoztatta a megjelenteket a nők helyzetéről városunkban, k ülönös tekintettel vezető megbízatásaikra. Mint mondotta, Nagykőrösön kilenc üzemben foglalkoztatnak többségében nőket. Ezek közül mindössze egyben, a Középmagyarországi Tejipari Vállalat helyi üzemében került az első számú vezető posztjára nő. Ö is mindössze néhány hónapja látja el ezt a munkakört. Ugyancsak nemrég óta nő a vezetője a postahivatalnak is. Az üzemek többségében a legmagasabb elérhető gazdasági vezetői állásnak a főkönyvelő helye látszik. Az államigazgatásban Sok nőt foglalkoztatnak az oktatási és egészségügyi intézmények. A kilenc általános és középiskolai igazgatói állás közül egyet tölt be nő. Az egészségügy területén csak középvezetői szintig jutottak el a nők, igaz a 18 főorvosi állásból hat nekik jutott. A legtöbb nővel a vezetésben az állam- igazgatásban találkozhatunk. Nő a városi tanács elnöke, vb- titkára, s nő vezeti a városi bíróságot és az ügyészséget is. A közép és alsó szintű vezetői munkakörökben jóval több nő dolgozik, mint az első számú vezetők között, ám számarányuk még itt sem kielégítő. A gazdasági élethez viszonyítva kedvezőbb helyzet alakult ki a közéletben. A párt, a társadalmi és tömegszervezetek vezetésében jóval arányosabb a nők részvétele. A 45 pártalapszervezeti titkár között 10, a 85 KlSZ-alapszerve- zeti titkár között 41 nőt találunk. A 40 szakszervezeti vezető között pedig hatot. Nő a vezetője a Magyar Vöröskereszt városi szervezetének és a városi úttörőelnökségnek is. Az MSZMP városi bizottsága végrehajtó bizottságában két nő dolgozik. A konzervgyári párt vb tagjainak viszont már a többsége nő. Ugyanez a helyzet a KISZ városi bizottságában, s a vöröskereszt városi vezetőségében is. A Hazafias Népfront „városi elnökségének egyhar- mada nő. Jelentős szerepet vállaltak a város asszonyai, lányai a szocialista brigádmozgalomban is. E kollektívák felét ők vezetik. Változtatni a szemléleten Az adatok ismertetése után Farkas Sándomé felvázolta azokat a tényezőket, melyek a nők vezetővé válását akadályozzák városunkban. Mint mondotta, a korábbi években készült, s még ma is ható káderfejlesztési tervek nem vették figyelembe számarányuknak megfelelő mértékben a nőket. Ezt érthetővé tette ugyan a nők szakmai és politikai képzettségének hiánya, ám éppen ezért több figyelmet kellett volna fordítani beiskolázásukra, továbbképzésükre. Persze gyakran megtör, tént, hogy maguk a nők utasították vissza a felkínált lehetőségeket, mondván, hogy azok elfogadását családi éle tűk nem teszi lehetővé. Min dent egybevetve, mondotta vé- gezetül az előadó, a nők veze tővé válásának legfontosabb feltétele a nők és természete sen a férfiak szemléletének megváltoztatása. Személyes példák A rendkívül érdekes elő adáshoz hozzászólt Friss An talné, a konzervgyár szakszervezeti bizottságának titkára, Nagy Istvánná, az MSZMP Pest megyei bizottságának tag' ja, Pásztor István, az MSZMP városi bizottságának első titkára, Bódizs Antalné, az Épí tőipari Szövetkezet pártalap szervezetének titkára, Hunyá né dr. Orlita Magda városi vezető ügyész, Rosta István né, a NEFAG főkönyvelője, Tanai Istvánná, a konzervgyár egyik pártalapszervezetének titkára, Pintérné dr. Torma Mária, a városi tanács vb-tit- kára, Botocska Dezsőné, Nagykőrös és Vidéke Áfész személyzeti vezetője és Káló József, az MSZMP városi bizottságának titkára. A hozzá szólásokat, melyek munkahelyi és személyes példákkal egészítették ki a bevezető elő adást, Farkas Sándorné foglalta össze. F. P. A SZÖVOSZ országos vezetőségének határozata értelmében az ünnepi könyvhét keretében városunkban tartják az országos szövetkezeti könyvnapok megnyitóját, június 2- án. A nevezetes eseménnyel kapcsolatban a napokban a városi pártbizottságon tanács- kbzásra gyűltek össze a SZÖVOSZ, a megyei tanács, a MÉSZÖV, a Megyei Könyvtár és Művelődési Központ, a Kiadói Főigazgatóság és a Könyvértékesítő Vállalat szakemberei. Mint Szőke Sándor, A szolnoki rádió műsora Április 2-től 8-ig Hétfő, 17.00: Hírek. 17.05: Nyugdíjasok magazinja. 18.00: Alföldi krónika. Ritmikus percek. 18.26—18.30: Hírösszefoglaló, lap- és műsorelőzetes. Kedd, 17.00: Hírek. Kocsár Miklós csongrádi népdalfeldolgozásaiból. Nők negyedórája. Világhírű előadók szovjet szerzők dalaiból játszanak. 17.40: A barátság hétköznapjai. Közelkép az alföldi MSZBT tagcsoportokról. Operarészletek. 18.00: Hangképek a szolnoki Szigligeti Színházból. 18.05: Alföldi krónika. Könnyűzene vonósokra. 18.26—18.30: Hírösszefoglaló, lap- és műsorelőzetes. Szerda, 17.00: Reménység, napsugár, tavasz. Zenés irodaitól összeállítás. Közreműködnek a szolnoki Szigligeti Színház művészei. 18.00: Április fénye. A munkásmozgalom dalaiból. 18.30: MűsorzáCsütörtök, 17.00: Hírek. Könnyűzene. 17.15: Üvegváro- S'k az Alföldön. John Travolta éz Olivia Newton John énéből. 18.00: Alföldi krónika. 1 eatparádé. 18.25—18.30: Hír- i szefoglaló, lap- és műsorelő- Z2Í6S. Péntek, 17.00: Hírek. Schubert dalok. Részletek a szolnoki Bartók zeneiskola énektanszakának február 15-i hangversenyéből. 17.15: (grafikon. Gazdaságpolitikai riportműsor. (A tartalomból: Az Állami Építőipari Vállalat új kollektív szerződéséről. A számítógép szervezi. Kooperálni is , tudni kell. Hírek az Alföld gazdaságából.) Délutáni minikoktél. 18.00: Alföldi krónika. Kiskunsági pászton és betyárnótákat énekel Csapó Károly. 18.26—18.30: Hírösszefoglaló, lap- és műsorelőzetes. Szombat: 10.00: Hírek. 10.05: Rádióvíkend. Hétvégi magazinműsor. (A tartalomból: Szerkesztik a hallgatók, közben: Riportok a hét eseményeiből. Tárlatvezetés. Előadók ABC-ben). 18.00: A nap hírei. Programajánlat. Sport-, lapszemle. 18.30: Műsorzárás. Vasárnap, 17.00: A költészet napján. A tartalomból: Ünnepi jegyzet. Milyen legyen a vers. Négyszemközt Iluh Istvánnal. Közreműködik Med- gyessy Pál. Nagy költők megzenésített versei. 18.00: Sport és muzsika. Az adások mindennap a 222 méteres középhullámon hangzanak el. az MSZMP városi bizottságának reszortfelelőse elmondotta, városunk állami és társadalmi vezetői, s a könyvterjesztéssel foglalkozó helyi áfész örömmel fogadták a MÉSZÖV felkérését. Az ünnepi alkalom valószínűleg kedvezően hat majd a könyvesbolt ellátására, s megnöveli a város lakóinak olvasási kedvét is. Az említett tanácskozáson elkészültek az országos szövetkezeti könyvnapok megnyitójának, s az ünnepi könyvhét rendezvényeinek tervei is. Június 2-án, szombaton az Arany János Művelődési Központban ünnepi irodalmi est keretében kerül sor a megnyitóra. Az esten neves művészek lépnek majd fel, s a rendezők meghívták erre az alkalomra Raffai Saroltát, Sántha Ferencet, Soós Zoltánt és Végh Antalt is. Június 3-án a Könyvértékesítő Vállalat rendez irodalmi estet. A hét további programjainak szervezésére a rendezők az Arany János Művelődési Központot és a városi könyvtárt kérték fel. Választás előtt a jövő embere A tudás ás a tudás erkölcse Az MTA elnökének előadása a termőföld területe 400 ezer hektárral csökkent hazánkban, s várhatóan még további i százezer hektárt vonnak ki a termelésből építési, célokra. A levegő minősége is romlott, de ez a folyamat megfordítható, ezt London példája bizonyítja. A környezet degradációja (leértékelődése) a bennünket fenyegető veszély. A hosszú idő alatt kialakult biológiai egyensúly könnyen felborul. Hasznos találmányok Az egyik legnagyobb kérdés, amellyel szembe kell nézni, a jelentős népszaporulat. A magas fejlettségű országokban — úgy látszik — ez a probléma megoldódott, ám ez nem jelenti azt, hogy más oldalról nem vet fel gondot. Egyes kontinenseken a születésszabályozás lehetősége elől mereven elzárkóznak. — Ebben a helyzetben milyen a tudomány és a tudós szerepe? — tette fel a kérdést az Akadémia elnöke. Válaszként elmondotta, hogy ha ma a száz évvel ezelőtti agro- technológiával és egészségügyi ellátással akarnánk élni, csak feleannyi embernek volna életlehetősége, mint ahánynak jelenleg van. A tudomány szerepe a ma élő emberek számára mindenképp pozitív. A népszaporulatnak ez az óriási, előre nem látott fejlődése az orvostudomány és a kémia eredménye. Sikerült megfékezni sok halálos, fertőző, járványos megbetegedést, bár az j is igaz, hogy a víz, a talaj és a levegő szennyeződése az ipar fejlődésének és a fokozott kemizációnak az eredménye.-4 humanizmus szellemében Az akadémikus utalt néhány olyan jelentős találmányra, amely a magyar tudósok munkásságához fűződik, így például a vízfüggönyös fóliasátort említette. Ugyancsak tudósaink érdeme a víz sóta- lanítására szolgáló eljárás. — A tudósok kidolgozhatják az alapelveket, a technológiákat, de a döntésre hivatott politikai erők súlya a meghatározó. A tudósok felkészítik a társadalmat és a politikusokat a veszélyekre és tájékoztatják a lehetőségekről. Ebben rejlik erkölcsi felelősségük. Einstein ebben volt példamutató, ő az emberi, társadalmi tudatban fontos alapvető változások szükségességére is felhívta a figyelmet. Helyes a mi társadalmunk tudománypolitikája, amely hosz- szú idő óta nagy figyelmet fordít a tudományok közötti ■együttműködésre. — A jövő embere súlyos választási lehetőségek előtt áll — mondotta befejezésül Szentágothay János — és a humanizmus eszmei kincsei ismeretében mi sem lehetünk közömbösek és önzők. Látnunk kell, hogy a világ javainak elosztása nem megfelelő, s ezért tennünk kell valamit. Tamasi Tárná* SPORT — SPORT — SPORT — SPORT — SPORT Felújítás, karbantartás Építők a környékbeli településeken Alvállalkozókkal könnyebb A nagykőrösi ipar, s főleg az építőipari üzemek elevenségére és életképességére vall, hogy a helyi feladatokon kívül a szomszéd városokban és községekben is vállalnak és végeznek építkezéseket és rekonstrukciós munkákat. A nagykőrösi Építőipari Szövetkezet Cegléden, a Köztársaság utcában, még a múlt évben egy 48 lakásos épület több millió forintos, teljes rekonstrukcióját vállalta. A felújításhoz alvállalkozóként csatlakozott a Mészáros János Tsz építőbrigádja és a Városgazdálkodási Vállalat két villany- szerelője is. A munkát a zárt részeken egész télen végezték. A háromszintes épület rekonstrukciója előreláthatólag még hónapokig eltart — mondotta Kőházi Pál művezető. Az építőipari szövetkezet Cegléden máshol is dolgozik: 5 tagja a Kossuth Ferenc utcában a Ceglédi Városgazdálkodási Vállalat építkezésén segít. Zombori István brigádve- &ető vezetésével. A nyársapáti vasútállomáson folytatják a rekonstrukciót Cs. Kiss József origádvezető irányításával. Városunkban, a Toldi-sport- csarnokban sorra került téli teremkézilabda Toldi Kupa mérkőzéssorozat befejező játéknapján 5 női mérkőzésre került sor. Nk. Toldi DSK I.—Ceglédi VSE 21-9 (12-2). Nk.: Acsbog — Somogyi (2), Rekeczki (5), Sáfár (4), Németh (7), Szabó (3), Gyarmati. A női elsőséget eldöntő találkozón a jóval határozottabban védekező toldi- sok az első félidőben sokkal jobbak voltak. Szünet után feljött az ellenfél, de csak hétméteresekből tudott gólt dobni. Ceglédi Egészségügyi DSK —Nk. Toldi DSK ll. 17-10 (4-5). Nk.: Vefcró — Csőke, Fityó, Radeczki (4), Szilágyi (6), Kovács, Kiss. A helyosztó jellegű mérkőzés elején mindkét fél sokat kapkodott és a 12. percben mindössze 1-1 volt az állás. Sokáig változatos volt a küzdelem, az utolsó negyedórában a vendégek voltak a küzdőképesebbek. Nk. Toldi DSK 1.—Ceglédi Egészségügyi DSK 26-7 (15-4). Nk.: Ácsbog — Somogyi, Rekeczki (9), Sáfár (5), Németh (12), Szabó, Ráfli; csere: Gyarmati. A jó erőben levő körösiek a 10. percben már 8-1-re vezettek. A 6-os vonalaknál a hazaiak bátrabbak, határozot- tabbak voltak. Ceglédi VSE—Nk. Toldi DSK 11. 34-15 (22-10). Nk.: Kovács — Kanász, Radeczki ('/), Szilágyi (7), Csőke (1), Fityó, Kiss. A megyei felnőtt bajnoki mezőnyben szereplő CVSE biztosan győzött a szükségkapussal kiálló és a védekezésben hullámzó teljesítményt nyújtó tol- dis tartalékok ellen. Lajosmizsei KSE—BACSÉP (Kecskemét) serdülők 24-4 I (14-2). Hétközben játszották: Nk. I Toldi DSK I.—Nk. Toldi DSK [ 11. 15-1. A kilenchetes mérkőzéssoroa tavaszi szabadtéri tétmérkőzésekre. A női végeredmény: 1. Nagykőrösi Toldi DSK I. 2. Ceglédi VSE 3. Lajosmizsei KSE 4. BACSÉP (Kecskemét) ifi 6 5 —- 141- 38 12 1 140- 73 10 6312 129- 95 7 6 2 1 3 90- 82 5 Toldi DSK II. 7. BACSÉP serdülők 8. Gyulai SE 4 93-106 4 5 76-140 2 61—5 27-162 2 visszalépett Moziműsor Aladdin és a csodalámpa. Színes, magyarul beszélő francia meserajzfilm. Előadás kezdete: 4 óra. Az erőd. Színes magyar kalandfilm. Előadások kezdete: 6 és 8 óra. MATINÉ A koppányi aga testamentuma. Színes magyar kalandfilm. Előadás kezdete: 10 óra. A KOCSÉRI PETŐFI MOZIBAN Hattyúdal. Magyar film. Előadások -kezdete: fél 4-kor és 6 órakor. HÉTFŐI MŰSOR 2001. Űrodiisszeia I—II. Színes. angol—amerikai tudományos, fantasztikus film. Előadások kezdete: 4 és 7 óra. KISKÖRZETI MOZI A HANGÁCSI ÜTI ISKOLÁBAN Kétéltű ember. Szovjet fiím. Előadás kezdete: fél 7-kor. A KOCSÉRI PETŐFI MOZIBAN A felkavart víz. Színes, magyarul beszélő amerikai film. (16 éven felülieknek!) Előadás kezdete: 6 óra. Az utánpótlás keretben Palotai Jánost (Nk. Pedagógus SE) meghívták az országos utánpótlás atlétikai válogatott keret március 28-tól- április 9- ig Tatán tartandó edzőtáborozására. S. Z. Hétfői sportműsor Kézilabda I Jászapáti: J. Gimnázium— Nk. Toldi DSK, középiskolás női országos középdöntő kupamérkőzés. Labdarúgás Ifjúsági-sporttelep, 15 óra: Városgazdálkodás—21. sz. Volán, 16: Mészáros Tsz—Tormás, 17: DÉMÁSZ—Városi Tanács; Kinizsi-sporttelep, 16: PVCSV —TRAKIS, 17: Konzervgyári jármű—TRAKIS Ifjúsági Klub, kispályás TRAKIS Kupa-mérkőzés. Körösi győzelem a Toldi Kupában A szomszéd városban im már negyedik alkalommal tar tották meg a közelmúltban i Ceglédi beszélgetések cími találkozót. Az elhangzottal bizonyára mindenkinek tanul ságosak és hasznosak, ezér lapunkban is beszámolunk i hallottakról. A városi pártszékház zsúfolásig telt tanácskozótermében A tudás erkölcse címmel Szentágothaj János akadémikus, a Magyai Tudományos Akadémia elnöke beszélt a napjaink társadalmát foglalkoztató fontos tudománypolitikai kérdésekről. — A (tudományos és technikai forradalom nyitószakaszában élünk. A világban szétnézve, nem a legmegnyugtatóbb kép tárul elénk, még he az európai szocialista országok viszonyai közepette ezek a problémák kevésbé is jelentkeznek. A gazdasági korszakváltás küszöbéhez érkeztünk. A tudomány és a technika ^ eddig soha nem látott lehetőségeket kínál, ugyanakkor oíyat is jelent, ami a fejlett országok és a visszamaradt társadalmak számára félelmetes változásokkal jár — mondotta az akadémikus, és példákkal illusztrálta megállapítását. Kimerülő készletek Az energiahordozók és az ipari nyersanyagok végeláthatatlannak tűnő mennyisége kimerülőben van. Az úgynevezett római klub kutatói megpróbálták kideríteni, hogy a ma ismert nyersanyagkészletek mikor fogynak el. Alapvető kérdés az is, hogy a táplálék meddig lesz elég a gyors ütemben szaporodó emberiségnek. Ha nem tudunk az élelmiszer termelésében jelentősen előrehaladni, a világ nagy részén sok tízmillió ember éhínségével kell számolni. Már a fejlett országok sem tekintenek nyugalommal a gazdasági viszonyokra. Hosszú ideig a nyersanyag- árak aránytalanul alacsonynak tűntek a késztermékek árához képest. Most lényegesen felemelkedtek. Bizonyos alapvető, fontos nyersanyagok, mint az energiahordozók, kimerülésének reális veszélyével számolni kell. A nyersanyagok árának emelkedése megváltoztatja a helyzetet az úgynevezett harmadik világ országaiban, ahol szék — például az olaj és a iöldgáz — nagy mennyiségben őrdulnak elő. Az ember tör- ;énelmi igazságszolgáltatásra gondolna, de nem erről van >zó. Az óriási bevételek nem pldották meg a társadalmak problémáit: a túl gyors fejlőlés újabb gondokat vet fel. Viindez a nagyhatalmak közti ' eszültségek potenciális kiéle- ődéséhez vezethet. Még dőnytelenebb azoknak a fejetlen országoknak a helyzete, ihol ezek a nyersanyagok uncsenek meg: rosszabb kö- ülmények közé kerülnek, nint eddig voltak. Szentágothay János előadá- a további részében a fenye- ;etg környezeti ártalmakról, a evegő, a víz és a termőtalaj zennyeződéséről beszélt. — Egy emberöltő alatt is elentős változások mennek • rágbe a természetben. Ma ' nár nemzetközi egyezmények zólnak a folyók vízének vélelméről. A háború vége óta Szövetkezeti könyvnapok Országos megnyitó városunkban Irodalmi estek, olvasótalálkozók