Pest Megyi Hírlap, 1979. március (23. évfolyam, 50-76. szám)
1979-03-10 / 58. szám
A konzervüzemben Meg kell fogni a forintot Csökkenő létszám, növekvő teljesítmény Termelési tanácskozást tartottak a napokban a Nagykőrösi Konzervgyárban. Minta beszámolóból megtudtuk, a gyár tavalyi termelési értéke azonos volt az előző évivel, s összesen 1 milliárd 513 millió forintot tett ki. Az üzemi eredmény 16 millió forinttal maradt el a tervezettől, az eredménytervet viszont 2,3 millió forinttal túlteljesítették. Ennek alapján március 6-án 7,2 millió forintot fizettek ki részesedésként a vállalat dolgozói között. Ez az összeg vállalati átlagban mintegy 17 napi fizetésnek felel meg,' vagyis az éves bérnek mintegy 4 százaléka. Azt is elmondták a termelési tanácskozáson, hogy a nagyörösi és ceglédi gyár konzervüzemeinek dolgozói létszáma 3 év alatt 12 százalékkal csökkent, ám biztató, hogy a termelékenység jobb a vártnál. Szó esett az idei feladatokról is. Mint elmondták, nem kevés gonddal kell számolnia a gyár kollektívájának. Az ónozott lemezek ára például 8 százalékkal emelkedik, ez 10,5 millió forint többletkiadást jelent. A for* rasztó ón áremelkedése csaknem 100 százalékos, s ez további 6,5 millió forinttal növeli a költséget. Drágább lesz a konzerves üveg, s összességében 50 millió forintal növekednek a kiadások a tavalyihoz képest. Az idén így, változatlan gazdálkodás esetén, csak 40 millió forint vállalati eredményre számíthatnának, de körültekintő készletgazdálkodással. még jobb munkaszervezéssel, a karbantartási költségek csökkentésével mégis elérhető a 70 millió forintos eredmény. Tavaly a költségek 33 millió forinttal emelkedtek — mondták a tájékoztatón, jóllehet a termelés mennyisége nem változott lényegesen. A fenntartási költség is 19 millió forinttal lett több, különösen az idegen karbantartási költség nőtt lényegesen. Az idei terv teljesítéséhez szükséges nyersanyagról egyébként a gyár termeltetési osztálya már gondoskodott: 7617 hektár zöldségterületről ösz- szesen 120 ezer tonna zöldséget és 24 ezer tonna gyümölcsöt várnak. Dr. Konrád Zoltán Jegyzet Hogyan utazunk? \ környék településein a " közúti személyszállítást ellátó 20. Volán Vállalat vezetői nem is olyan régen a nagykőrösi városi tanács testületé előtt számoltak be munkájukról, gondjaikról, terveikről. Mint mondták, lehetőségeik szerint fejlesztik járataik számát, e sajátos szolgáltatás minőségét, s azon vannak, hogy Dél-Pest megye városainak, községeinek lakói megelégedéssel fogadják munkájukat, ígéretet tettek több változtatásra is. Nagykőrösön utasszámlálást tartottak, új járatokat indítottak. Elmondható: igazán hasznos volt a helybéliek és a vállalat vezetőinek eszmecseréje. Remélhető, hogy a többi ígéret is valóra válik. Azok, amelyek a járművek tisztaságára, a menetidő megtartására vonatkoznak. A vállalat igazgatója például egy kérdésre válaszolva azt mondta, hogy belső rendelkezéseik szerint a helyből induló helyközi járatokon, tehát amelyek nem máshonnan érkeznek, az indulás előtt legalább tizenöt perccel kötelesek lehetővé tenni az utasok beszállását. Nos, vállalati rendelkezés ide vagy oda, ezt bizony eddig egyetlen alkalommal sem tartották meg, sem Nagykőrösön, sem Geglé- den, sem másutt. Kérdés, hogy miért? A környékről sokan járnak mindkét városba dolgozni, ügyes-bajos dolgaikat intézni, kórházba, rendelőintézetbe, és nemegyszer kis gyerekkel. A hideg, szeles időben pedig különösen nehéz a várakozás. Az erre szolgáló helyiségeket a körülmények miatt nem szívesen veszik igénybe. Ez sok esetben érthető. \ minap például a Ce^léd- ről reggel 7 óra 35 perckor induló autóbuszra, amelyre a legjobb esetben is csak az indulás előtt 2—3 perccel lehet felszállni, nem hogy a vállalat állítólagos rendelkezése szerinti, indulása előtt 15 perccel korábban nem várta az utasokat, de jó tízperces késéssel indult. Az utasok érdeklődésére a forgalmi irodán azt válaszolták: „Majd jön..." Jött is. Igaz, nem időben, ha- aem jóval később, de jött. S ami a legmeglepőbb volt, egy olyan busz, amely néhány mé- ;ernyire állt legalább egy negyedórája. Az utasok, akik nunkába, iskolába, tartanak, érthetően nem késhetnek, de (iát a jelek szerint nincs mit tenniük. Legalábbis addig, imíg a vállalat vezetői meg nem tartják, éppen az utasok kényelmét szolgáló, saját előírásaikat, rendelkezéseiket. Vonatkozik ez természetesen íz autóbuszállomások környékének, és maguknak a kocsiknak a tisztaságára is. Némi lavulás időnként ugyan tapasztalható, de még mindig jócskán lenne mit tenni ez ügyben. Cegléden nem működik, vagy ki tudja, mi okból, csak teljesen rendszertelenül, ötletszerűen a hangosbemondó, s a járatok indulására jelt adó, az egyes kocsiállások mellett felállított lámpák sem használatosak. Vajon miért? A remélhetően forgalomba kerülő új, korszerű járművek, lévén hogy újak, minden bizonnyal tiszták lesznek. De addig vajon nem lehetne-e a meglevő öreg kocsikat is, legalább a minimális mértékben, tisztán tartani? Legalább any- nyira, hogy az utasok, ruhájuk komolyabb szennyeződésének veszélye nélkül foglalhassanak helyet, vagy hogy az ablakodon át látni lehessen az útmenti fákat... Nemrégiben azt mondta egy Kalauz menet közben, ismerődének: „Néni tudtam már megállni, olyan piszkosak voltak az ablakok, s amíg várakoztunk, lemostam, megtisztítottam őket." S valóban, az üvegtáblák fényesen ragyogtak, kívülről beragyogott a napfény. Emlékezetes esemény volt, hiszen a környékbeli járatokon ez meglehetősen ritka dolog. |3adig ez is az utazás, a ■* személyszállítás kultúrájához tartozik. Már most az a kérdés, hogy az említett kalauznak munkaköri kötelessége volt-e megtisztítani az ablakokat? Igen, vagy nem, a következtetés mindenképpen elgondolkoztató. Khim Antal Á , PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA CEGLÉDI JAPAS ES XXIII. ÉVFOLYAM, 58. SZÄM 1979. MÁRCIUS 10., SZOMBAT Ceglédbercel, Egyetértés Tsz Olcsón, sok tejet termelnek Akik jártak már arra, látták, milyen szép, amikor virágba borul a ceglédberceli domboldal. A harminchét hektáron telepített kajszibarackos gyönyörű, amint virágzik. Igaz, még arrébb van ennek az ideje, a gyümölcsösben most is dolgoznak: az olasz síkfalmetszővel nyesik, formálják a fák koronáját. Ideje volt fazonírozni őket, mert az ágak itt-ott már annyira ösz- szeártek, hogy a sorok közt nehezítették a traktorok, gépek útját. A dánszetmiklósi gyümölcstermesztési rendszer tagjaként az Egyetértés Termelőszövetkezet is részesül a szakértelemből, a modem gépekből, eszközökből. A törődést, hozzáértést meghálálja a gyümölcsös: a fiatal fák tavaly hektáronként 87,3 mázsa barackkal fizettek, és ennek jelentős részét exportra szállították. Minden tekintetben kedvező volt az 1978-as év. Giba László tsz-elnök, mint a zárszámadáskor a gazdáknak, lapunknak is jó eredményekről adott tájékoztatást. Ez a kis gazdaság igazán kitett magáért. Százhetvenkét dolgozó tag és 122 alkalmazott munkája áll a számok mögött. Az alig 1 ezer 900 hektáros gazdaság 51,7 millió forintos árbevétel mellett 13,5 millió forint nyereséget ért el, 24 százalékkal többet, mint egy évvel korábban. Az ütemes eredményjavulás egyaránt köszönhető a növénytermesztésnek, az állattenyésztésnek és a melléküzemnek. A búza, majdnem ötszáz hektáron, átlagosan 54,3 mázsát fizetett. Ezzel a termés- mennyiséggel kiérdemelték a mezőgazdasági és élelmezés- ügyi miniszter elismerő levelét. A kukorica termésterületét, a népgazdaság igényeinek megfelelően növelték, és 65,8 mázsás hektáronkénti termést takarítottak be. összesen 37 százalékkal több tengeri termett, mint 1977-ben. A siló- kukorica 351 mázsás hektáronkénti átlaga ugyancsak figyelemre méltó. Ez a közös gazdaság évek óta nagy gondot fordít az igényes rét- és legelőgazdálkodásra. Olcsón, jó minőségű és elegendő tömegtakarmányt állít elő. A szakosított tehenészeti telep lakói tavasztól őszig ezen élnek, abrakon kívül másra nincs szükségük. A tejtermelésben a megyei élvonalban vannak, hiszen a tehenenként fejt tej évi mennyisége 4 ezer 321 liter volt. A megfelelő gyepgazdálkodás jelentőségét alátámasztja, hogy náluk egy liter tej szűkített önköltsége 4 forint 21 fillér, s ez igen kedvező ráfordítás. A szövetkezet egy év leforgása alatt több mint 300 literrel növelte az egyedenkénti tejhozamot. A melléküzem az Elzetlt gyárnak végzett bérmunkát, húzózárakat készítve. Árbevételük meghaladta a 6,3 millió forintot. Nyereségük a termelőszövetkezet alaptevékenységét gyarapítja, és állandó munkalehetőséget ad 73 közságbe- linek. A legfontosabb mező- gazdasági teendők idején, így a barackszedéskor, ők is a földeken voltak, és jól haszno sították magukat. A szakszerű, takarékos és hatékony gazdálkodásban nagy szerepe volt a széles körű munkaverseny-mozgalom- nak, amely szép eredményeket ért el. A szocialista brigádok megálltak a helyüket. Ezt bizonyítja, hogy a jól dolgozók között 124 ezer forint jutalmat osztottak szét. Tavaly legjelentősebb beruházásuk a hat termelőszövetkezet összefogásával megvalósuló csonthéjas gyümölcstelepítés volt, amely a kívánt ütemben halad. A tervek szerint a domboldalban, védve a tavaszi fagyoktól, összesen 360 hektáron telepítenek kajszit, meggyet, Őszibarackot és szilvát az Egyetértés Tsz határában. A telepítést az idei tavaszon és őszön folytatják. A területet biztosították, a szükséges facsemeték rendelkezésükre állnak, s minden remény megvan rá, hogy időben befejezik ezt a nagy programot. Az idén megkezdik a sertéstelep rekonstrukcióját, igénybe véve az ehhez felhasználható állami támogatást. Üj kocaszállást építenek, battériásra alakítják a fiaztatót, hizlaldát létesítenek, és az a céljuk, hogy megduplázzák az évi sertéskibocsátást. Befejezik a legelőterület meliorációs munkáit és tavasszal a terület felén hozzálátnak a legelőfelújításhoz. A tehenészet számára célul tűzték az évi tehenenként! 4 ezer 400 liter tej% Egymillió pár védőkesztyű termelést, oly módon, hogy az abrakfelhasználás az új normákhoz igazodjon. A tél végi határjárás tapasztalata szerint az őszi búza 60 százalékát közepesnek, 40 százalékát gyengének minősítették. Most dől el, hogyan tudja kiheverni a vetés a téli időszak viszontagságait. A fejtrágyázást idejében elvégezték, a megfelelő termés- feltételeket megteremtették. Jelenleg műtrágyát szórnak a rétre, legelőre és istállótrágyát a szántóföldekre. Lassan hozzálátnak a vegyszerezéshez, és megkezdik a kukorica talajelőkészítését. T. T. Hétfőn, tizennégy körzetben Tanácstagi beszámolók Március 12-én, hétfőn Cegléden az alábbi körzetekben tartanak tanácstagi beszámolókat: Délután három órakor 9 74-es körzetnek Békefi Emil, a 76-osnak Arany István, a Lenin Tsz-ben. Este hat órakor az 1-es körzetbelieknek Sze- leczki Mihály, a 2-esben la- koknak dr. Hídvégi Zoltán, a 3- asnak Hegedűs József, a 4- es körzet választóinak Gyi- gór József, az MSZMP városi bizottságának első titkára a városi tanács nagytermében tart tanácstagi beszámolót. A 9-es körzetnek dr. Kerekes Tamás a Várkonyi iskolában, a 17-esnek Bársony Ferenc, a 18-asnak Balázs Sándor a mezőgazdasági szakközépiskolában, a 26-os körzetnek Veres Károlyné, a 27-es- nek Zsengellér Lajos, a 28-as- nak dr. Knolmár Mihály a Kinizsi utcai általános iskolában, a 78-as körzetben élőknek Nagy István a MEZŐGÉP Vállalatnál tart beszámolót. Március 13-án, kedden délután két órakor a' 75-06 körzet választópolgárainak a kecs- késcsárdai iskolában Jászberényi Károlyné ad számot tanácstagi működéséről. Évente egymillió pár kesztyű szabványa készül a ceglédi Lenin Tsz munikavédelmikesz- tyű-üzemének szabászatán. Szúnyogh Jánosnc, Egyed Jánosaié és Virágh Józsefné textil és műbőr részeket szabnak. ApáU-Tóth Sándor felvétele A szolnoki rádió műsora Március 12-től 18-ig Hétfő, 17.00: Hírek. Köny- nyűzene. Forgács Gábor énekel. 17.10: Apró-cseprő közügyek. Szórakoztató gitármuzsika. Kovács Andor játszik. 17.35: Árvácska Jászszentlász- lón. Volt szolnoki színészek operettfelvételeiből. 18.00: Alföldi krónika. Régi slágerek mai ritmusban 18.25—18.30: Hírösszefoglaló, lap_ és műsorelőzetes. Kedd, 17.00: Hírek. Sanzonok, közben: Üzemi lapszemle. 17.20: Üttörőhíradó. A félórás összeállítás a 60 éve kikiáltott Tanácsköztársaság és a nemzetközi gyermekév tiszteletére készült. Tiszai népdalokat énekel Bodza Klári és Torna Andrásné. 18.00: Alföldi krónika. Rock-percek a Rubettes együttes felvételeiből. 18.25— 18.30: Hírösszefoglaló, lap-és műsorelőzetes. Szerda, 17.00: Hírek. 17.05: Farmer és nyakkendő. Ifjúsági magazinműsor. (A tartalomból: Lányok a faluban. Munkásszálláson. Hivatása ápolónő. Iddogálók.) 18.00: Alföldi krónika. Örökzöld melódiák. 18.25—18.30: Hírösszefoglaló, lap- és műsorelőzetes. Csütörtök, 17.00: Hírek. Előadó a szerző. Dinnyés József énekel. 17.10: Üvegvárosok az Alföldön. Riportösszeállítás. Lemezalbum. 18.00: Alföldi krónika. Beatparádé. 18.25—18.30: Hírösszefoglaló, lap- és műsorelőzetes. Péntek, 17.00: Hírek. Üj felvételeinkből. Forradalmi ka- tonanótákat énekel a jászla- dányi népdalkor. 17.10: Sándor, József, Benedek. Köny- nyűzene vonósokra. (Ronald Binge zenekara játszik.) 17.30: Kulturális figyelő. (A tartalomból : Vetélytársak, pályatársak. Tárlatról, tárlatra. Alföldi folyóiratszemle.) Délutáni mmikoktél. 18.00: Alföldi krónika. A nótakedvelőknek énekel Bódi József.. 18.25 —18.30: Hírösszefoglaló, lap- és műsorelőzetes. Szombat, 17.00: Hírek. 17.05: Ritmusrodeó. 18.00: Hétvégi kaleidoszkóp. (A tartalomból: Ma történt. Hírek, információk. riportok. Hétvégi programajánlat. Lapszemle. Műsorelőzetes.) 18.30: Műsorzárás. Vasárnap, 17.00: „Él” a mikrofon Túrán. 18.00: Sport és muzsika. Hírek, tudósítások, riportok a nap sporteseményeiről. 18.30: Műsorzárás. Az adások mindennap a 222 méteres középhullámon hangzanak el. Raft az asztalitenisz NB l-ben TORNA: Cegléden, a sportcsarnokban három szakosztály részvételével rendezték meg a Pest megyei seregszemle korosztályos versenyét. A turaiak egy, a ceglédiek négy évfolyamban nyertek, az 1966- ban születettek küzdelme elmaradt, mivel oít nem volt induló. Eredmények: 1969-es születésűek: 1. Pethő Mónika, 2. Ecseri Cecília, 3. Vörös Erika. 1968-as születésűek: 1. Petrik Erika, 2. Sági Tünde. 1967-es születésűek: 1. Hámori Csilla (Túra), 1965-ös születésűek; 1. Fehér Éva, 2. Gyarmati Erika. 1934-es születésűek: 1. Csipkó Anikó, 2. Mihalik Tünde, A HÉT VÉGE SPORTMŰSORA SZOMBAT: Teke: A Batthyány utcai pályán délután fél kettőkor kezdődik a Bem SE—Magnezit NB III-as csapattalálkozó. A ceglédiek az eddigi két fordulóban ötvenszázalékos sikerrel szerepeltek, itthon nyertek, idegenben vereséget szenvedtek. A hazai pálya előnye a Bem SE győzelmét ígéri. VASÁRNAP: Birkózás: Országos egyéni felnőtt, II—IV. osztályú egyéni verseny lesz a Ceglédi VSE sportcsarnokában, délelőtt 11 órai kezdettel. Az indulók között ott lesznek a Vasutas versenyzői is. Asztalitenisz: Az egyéni versenyek sorozata után az NB I-es csapatbajnokságban megkezdődik a tavaszi idény. Az elmúlt évi ötödik (CVSE) a hatodik Bp. Postást látja vendégül, a Vasutas Teleki utcai kultúrházában délelőtt 11 órai kezdettel. A sorozatos Postás-sikerek tavaly szűntek meg, ekkor a Ceglédnek mindkét összecsapást sikerült megnyernie. Most is a CVSE az esélyesebb, de a jó bajnoki rajtért, a két bajnoki pontért nagyon meg kell küzdeni. A budapestiek az átigazolások során nem gyengültek meg annyira. hogy esetleg kellemetlen meglepetést ne tudnának okozni. Labdarúgás: Második hazai, NB Il-es mérkőzését is a Ceglédi VSE sporttelepén játssza a Bem SE együttese, délután fél háromkor a BKV Előre csapatát fogadja. A váci vereség után úgy nyertek kétszer a ceglédiek, hogy még gólt sem kaptak, legutóbb a Pénzügyőrt otthonában fektették kétvállra, nagy biztonsággal. Most ennek a sorozatnak a folytatását várjuk. A Bem SE együttesében minden bizonnyal helyet kap az MTK-VM-től átigazolt Gru- borovics is. U, L, I