Pest Megyi Hírlap, 1979. március (23. évfolyam, 50-76. szám)
1979-03-23 / 69. szám
MONOMIDEn XXI. ÉVFOLYAM, 69. SZÁM 1979. MÁRCIUS 23., PÉNTEK Veteránok az elnökségben Büszkék vagyunk az elődökre Ünnepi párthizoffsági ülést tartottak A Magyar Tanácsköztársaság kikiáltásának 60. évfordulója alkalmából kibővített ünnepi pártbizottsági ülést tartottak az MSZMP Monori Járási Bizottsága székházában. Az emlékülésre meghívták azokat a járásban élő veteránokat, akik tevőlegesen részt vettek az akkori mozgalomban, harcokban. Váratlan volt Skribek József, a járási pártbizottság titkárának bevezető szavai után Cselényi Dezső, az MSZMP monori járási bizottságának első titkára tartott ünnepi beszédet. — Amikor 1919. március 22-én a csepeli szikratávíró az éter hullámain keresztül hírül adta a világnak a mami dalai, egész napos tánc és zene nyújtott maradandó élményt az embereknek. De még el sem csitult az első május elsejei hangulat, amikor Monoron ellenforradalmi megmozdulás történt. A munkástanács azonnal intézkedett. A Budapestről érkező karhatalmi alakulatok néhány óra alatt felszámolták az ellenforradalmi megmozdulást. Sajnos, a külföldi és belföldi reakció túlereje a Magyar Tanácsköztársaságot leverte és a román királyi hadsereg bevonulásával itt is megkezdődött a kegyetlen megtorlás. A já- rásj területén összegyűjtött vöröskatonákat, szám szerint 53 személyt, a helybeli agyagbányában agyonlőtték, minden ítélet és kihallgatás nélkül, 1919. augusztus 3-án. Két moCselényi Dezső ünnepi beszédét mondja Az elítéltekre összesen 42 év büntetést róttak ki. A Magyar Népköztársaság, a Magyar Szocialista Munkáspárt joggal tekinti elődjének a magyarországi Tanácsköztársaságot, munkánkkal, tovább fejlesztjük és megvalósítjuk azokat az eszméket, amelyeket 1919-ban a munkáshatalom harcosai írtak loboyó zásaikra — mondotta végezetül beszédében-Cselényi Dezső. Baráti beszélgetés Felszner János a járás ifjúkommunistáinak üdvözletét tolmácsolta a jelenlevő veteránoknak. — Büszkék vagyunk a for- raddlmár elődökre, s igyekszünk az ő példájuk nyomán teljesíteni egyre nagyobb feladatainkat — mondotta egyebek között. KISZ-tagok vonultak ezután a terembe, kezükben egy-egy szál vörös szegfűvel, amelyeket átadtak a veteránoknak. A monori József Attila Gimnázium és Szakközépiskola irodalmi színpada és énekkara adott ezután színvonalas műsort, majd baráti beszélgetésre került sor a veteránokkal a pártbizottság tanácskozótermében. n .1 gyarországí proletárdiktatúra kikiáltását, nem csupán azok a külföldi politikusok döbben- tekj meg, akik a háború befejezése óta energiájuk java részét Szovjet-Oroszors'zág és az európai forradalmi mozgalmak leverésére fordították, hazánkban is sok embert ért váratlanul az események új fordulata — mondotta bevezetőjében Cselényi Dezső. Az 1919 márciusi események voltak azok, amelyek gyökeres változást hoztak és még többet ígértek a monori járás területén is. A megalakult direktóriumok és munkástanácsok célul tűzték ki a régi politikai, gazdasági rendszer felszámolását, a szocialista átalakulás megindítását, a fővárosi dolgozók ellátását, a lakosság szükségleteinek kielégítését, a helyi ellenforradalmi megmozdulások elfojtását. Létrehozták a forradalmi törvényszéket, lefoglalták az úrikaszinó épületét és Népház elnevezéssel nyitották meg a lakosság előtt. A falusi és városi tanácsok választására április 7-én került sor. A direktórium vezetője Pattermann Dezső, később Magócsi Károly volt. Tagjai: Bekker Imre és H. Kovács István. Azonnal intézkedtek A munkástanács tisztviselői között volt Magócsi Károly mellett Erős András, Figur István közélelmezési felügyelő, Dabinszki András, lakásügyi vezető, Horváth Mihály közgyem. A Pest megyei Munkás- tanács tagjai a monori járásból Bokus János, Klein László, Kollár Mihály. Nyisztor György. Pattermann Dezső, Reviczki József, Szabó Ferenc, Sabata József és Tamás Áron. Örömmel ünnepelte a iá- fás lakossága az első szabad május elsejét. Az Ébredj Munkásdalkör tagjainak forradalnori lakos volt közöttük: Klank József és Szarka Károly. Negyvenkét év A monori direktórium és munkástanács tagjai felett 1921. október 20-án mondott ítéletet a budapesti törvényszék. Spiesz József 8 évi, Babin, szki András 7, Pattermann Dezső 4, Magócsi Károly 6, Horváth Mihály 5, Deli György 4 évi fegyházbüntetést kapott. Tanácsi vezetők értekezlete Telkek, üdülők, lakások A pénzügyi ellenőrzések tapasztalatai A járási hivatalban értekezletet tartottak a községi tanácsok elnökei és vb-titkárai részére. Elsőként Göblös Imrévé, a járási hivatal pénzügyi osztályának vezetője a tavalyi pénzügyi ellenőrzések tapasz^ talatairól adott tájékoztatót. — A járási hivatal 14 átfogó pénzügyi ellenőrzést tartott 1978-ban, a tanácsok tizenkilencet. Sajnos, előfordult, hogy fele- lősségrevonást is kellett alkalmazni néhány tanácsi dolgozóval szemben a pénzügyi szabályok be nem tartása miatt. örvendetes viszont, hogy járási szinten a pénzügyi feladatokat teljesítették a községi tanácsok. Az ellenőrzések feltárták azt is, hogy a beruházások, fejlesztések, felújítások ütemes, a lakossági igényeknek megfelelő gyors végrehajtásával nem tartott lépést a pénzügyi bonyolítás szabályszerűsége. Az igazgatási, gazdálkodási rendszer korszerűsítésében az elmúlt évben is jelentős változások történtek. Egyszerűsödött az ügyviteli és elszámolási rendszer a költségvetési gazdálkodásban. A párhuzamos, úgynevezett átfedő információkérések megszűntek. Összefoglalva, elmondható a jövőben még átfogóbban, mélyrehatóbban kell a pénzügyi ellenőrzéseket végrehajtani a községi tanácsoknál és a felügyelete alá tartózó szerveknél, intézményeknél. Csak így érhető el, hogy kevesebb legyen a fegyelemsértés, s javuljon a pénzösszegek célszerű felhasználása mindenütt. Hét évvel ezelőtt született meg az a rendelet, amely előírja, hogy az állampolgárok egy lakóházzal és egy üdülőtelekkel rendelkezhetnek. Ismeretes, hogy a rendelet kétirányú célt szolgál. Egyrészt aft szabályozza, hogy egy személy, illetőleg egy család a jogszabály hatálybalépése után a meghatározott mértéket meghaladó telket, lakást vagy üdülő-tulajdont ne szerezhessen, illetve a meglevő többlettulajdont a jogszabályban megna- tározott határidőben adja el másnak. E rendelet végrehajtásának járási tapasztalatairól számolt be dr. Illanicz György, a járási hivatal igazgatási osztály- vezetője. A rendelet végrehajtásának üteme nem megfelelő — hangsúlyozta. Még most is 188 lakótelek és 70 többlet üdülőtelek szerepel a nyilvántartásban. Különösen Monoron és Pilisen találhatók a többletingatlanok. Minél előbb gondoskodni kell ezek eladásáról. A jogszabály végrehajtását nemcsak a kényszerértékesítés elrendelésével, hanem az azt megelőző gondos előkészítő munkával is lehet segíteni. Az előzetes intézkedések — a meghallgatás, a felhívás ugyanis — kedvezően befolyásolják az állampolgárok ingatlanainak .eladását. Itt azonban nem lehet megállni, a gondos előkészítés után _ el kell rendelni a tanácsi értékesítést azoknál az ingatlanoknál, amelyeket a tulajdonos még nem adott el. Februárban az adócsoport megvizsgálta a járás területén a telek- és lakásgazdálkodás jelenlegi helyzetét. Általános megállapítás, hogy a nyilvántartások vezetése többségében nem naprakész, azok nem a valóságos helyzetet tükrözik, de a községekben rendszerint nem is használják arra a célra, melyre azt létesítették. Sok községben még mindig egymástól eltérő adatokat tárt nyilván az adó-, a műszaki és az igazgatási csoport, pedig Éjszakai hívások Hitiig készenlétben áll Az ügyeletes orvos hétvégéje A rendelő ajtaján kis cédula: Az Erdősor utcában vagyok. Útvonal: Gyömrői— Ócsai—Kinizsi út. Nem sokat kell várni a rendelő előtt, a piros Polski Fiat hamar visszaér, dr. Balázs László, a fiatal orvos kicsit fáradt, kicsit kedvetlen, az éjszaka folyamán ugyanis öt alkalommal hívták, többek között olyan helyre is, ahol a családi perpatvar alig látható nyomait kellett gyógykezelni. Nem volt olyan nagy baj, nyugodtan várhattak volna reggelig, amikor a rendelő már úgyis nyitva van, hiszen a hét végi készenléti szolgálat során Üllőn Vasárnap reggel a három körzet több mint 30 rendszeres kezelés alatt álló injekciós betegét kellett orvosi ellátásban részesíteni. A sirós kisfiú Kisfiú szalad be sírva, szipogva, tessék jönni azonnal, doktor bácsi, apuka nagyon rosszul van! — eldarálja még a lakcímet, azzal már rohan is. Az orvos tanácstalan, a tünetek ismerete nélkül nem tudja, mit vigyen. Aztán amikor visszatér, kérdezés nélkül csak annyit mond: alap'i gyomorrontás. A tegnapi disznóvágás és az esti italozás eredménye... Beteg a mama... Szombat déltől hétfőn reggelig tartó készenléti szolgálat alatt általában 20—25 hívás történik, napközben a rendelőt is majdnem annyian keresik fel, hiszen a sietős ház körüli munka során könnyen ficamodik a boka, sebesedik a tenyér, sérül a szem. — Nem is ez a' gond — folytatja a fiatal orvos, ahogy a rendelő ajtaja becsukódik a beteg mögött. — Sokszor az bánt. ha olyan helyre hívnak sürgősen, ahol a betegséget már hosszú évek óta ismerjük és ha a beteg az orvosi előírás sokat szigorúan betartja, még évtizedekig elélhet. Gyakori az ilyen eset, évek , óta távol élő családtag orvoshoz rohan, mert beteg a mama, azt hiszi, hogy az orvos kihívásával az édesanya iránti szeretet néhány évre ismét kiegyenlítést nyert. — Szívesen megyünk valamennyien éjszaka is, hiszen hivatásunk a fájdalmak csillapítása, a segítségnyújtás, a gyógyítás. A hatásos gyógyszerek mellett sokszor nem hiányozhat a vigaszt nyújtó szép szó sem. Sok esetben a 'szükségszerű, gyors beavatkozással a betegség súlyosbodását előzzük mag, nem ritka a beteg azonnali kórházba szállítását szolgáló intézkedés sem. Még éjszaka is. Baleset az országúton Az esti csendet a segélykérő telefon éles hangja töri meg, az országúton baleset történt. Az amúgy is tömött táskába még újabb kötszercsomó kerül, a rendelőajtóra pedig a kis papírlap, amely arról értesít, hogy az orvos hol található. K. S. ezeknek az adatoknak as egyeztetésére és nyilvántartására még 1976-ban egy külön erre a célra összehívott értekezleten intézkedtek. További feladat azokon a helyeken, ahol az egységes Ingatlannyilvántartás elkészült a teleknyilvántartás egyeztetése, kiegészítése es az új telekminősítések elvégzése. Ez nagyobb munkát jelentő, hosszabb távú feladat. Az egységes ingatlannyilvántartás _ a járás egész területére előreláthatólag jövő év végére készül el. Azokban a községekben, ahol ez már elkészült, mielőbb el kell végezni az adatok egyeztetését és a nyilvántartás íelülvizsgálatát, mert annak halogatása esetén az in- gatlannyilvántartásban időközben bekövetkező változások miatt a munka egyre bonyolultabbá és nehezebbé válik. Gér József A nap kulturális programja Gombán, 16 órától: honismereti oktatás, szabás-varrás tanfolyam, 18-tól: ifjúsági klub. Gyomron, 16-tól: a rajzszakkör; 18-tól: a magnósklub. Menőén, 15-től: a dolgozók iskolája, 18-tól: ifjúsági klub- foglalkozás. Monoron, 14-től: ismeretterjesztő előadás, Foglalkozási ártalmak (a Vetőmag Vállalatnál), 19-től: a P. Mobil együttes koncertje. Pilisen, Kitől: logopédiai tanfolyam, 18- tól: ifjúsági és magnósklub, 19-től: ismeretterjesztő előadás (az ifjúsági klubházban). Úriban, 14-től: gyermek sportszakkör. Üllőn, 18-tól: szakmaközi klub. Vecsésen, 19-től: a honismereti és a galambászszakkör. Rajt, meglepetések nélkül Az összevont járási bajnokság eredményei A monori—ceglédi összevont járási labdarúgó-bajnokság tavaszi első fordulója nem hozott különösebb meglepetést. A találkozók előtt — a megyei bajnoksághoz hasonlóan — váltófutóversenyt rendeztek mindenütt. Sajnos, több helyen nem a szabályok szerint jártak el. A szövetség kiírása szerint mind az ifjúságiak, mind pedig a felnőttek a pálya teljes hosszában kötelesek futni. A vecsésiek fordulatokban gazdag mérkőzést vívtak Dánszentmiklóson, 2-0-ra elhúztak, majd 3:2-re fordítottak a hazaiak, az utolsó negyedórában mégis Vecsésé lett a győzelem. Gyömrőn kitűnően előkészített pálya fogadta a csapatokat. Sportvezetők, játékosok, szurkolók csinosították a hét végén a sporttelep környékét. Az ecseriek biztató teljesítményt nyújtottak, s ha így folytatják, sikerülhet a csapat kátyúba ragadt szekerét kihúzni... Mende idegenben is győzni tudott, a többi találkozón is a papírforma érvényesült. A Karateiétlen—Bem SE II mérkőzésről nem kaptunk jelentést. GYÖMRÖ—ECSER 4-1 Gyömrő, 300 néző. Vezette: Gavló. Négy kihagyott hazai helyzet, egy vendéggól — ez volt az első félóra krónikája. A hazaiak a félidő előtt néhány perccel egyenlítettek. A második 45 percben szinte egy kapura játszott Gyömrő, nagyon sok gólhelyzetet hagytak kihasználatlanul, így viszonylag kis arányú győzelmet arattak. Az ecseriek határtalan lelkesedéssel, helyenként ötletesen játszottak. Góllövő: Kákái, Bíró J., Gudra G., Oldal, illetve Fehér. Jó: Leiner, Dóczy, Kókai (a mezőny legjobbja), Szemők, illetve Takács, Murár, Harsányt. VECSÉS— DANSZENTMIKLÓS 4-3 Dántszentmiklós, 100 néző. Vezette: Szuda. Fordulatos, gólokban gazdag mérkőzés, közepes színvonal jellemezte ezt a találkozót. A döntetlen jobban megfelelt volna a játék képének. A mérkőzés hőse Gergely (Vecsés) volt, aki három fejesgóllal járult hozzá a minimális győzelemhez. Göbölyöst (Dánszentmiklós) a bíró utánrúgásért kiállította. ABONY—MAGLÓD 3-0 Maglód, 300 néző. Vezette: Ágoston. A kulturáltabban játszó vendégek győzelme ilyen arányban is megérdemelt. MENDE—PÉTERI 3-1 Péteri, 200 néző. Vezette: Bálint. Szikrázóan kemény mérkőzésen a mendeiek megérdemelt győzelmet arattak a gyengén játszó péteriek ellen. Tóth F. (Mende) kiállítva, ÜLLŐ—NYÁREGYHÁZA 2-0 Üllő, 200 néző. Vezette: Hörömpő János. Közepes színvonalú mérkőzésen, a hazaiak félgőzzel is biztosan nyertek Tóth S. és Pénzes góljaival. TŐRTEL—MONOR 3-0 Törtei, 200 néző. Vezette: dr. Csenki. A fiatal monori csapat ellen biztos győzelmet aratott a rutinosabb törteli csapat. AZ ÉLCSOPORT ÁLLÁSA: 1. Bem SE II. 13 12 — 1 59-13 24 2. Gyömrő 14 9 3 2 27-11 21 3. vecsés 14 9 2 3 38-28 20 4. Mende 14 8 2 4 42-20 18 5. Üllő 14 8 1 5 39-20 17 6. Abony 14 7 3 4 38-20 17 Ifjúsági eredmények: Gyömrő—Ecser 10-0, Dánszentmiklós—Vecsés 2-5, Maglód— Abony 3-4, Péteri—Mende 2-1, Üllő—Nyáregyháza 0-0, Törtei—Monor 1:0. G. J. Birkózás Egy első, két második hely A Monori SE birkózói két helyen is szőnyegre léptek és nagyszerűen szerepeltek. Jászberényben, a kötöttfogású felnőtt területi bajnokságon a 100 kilós súlycsoportban Róth Artúr első helyet szerzett. Szegeden, az országos ifjúsági kötöttfogású versenyen a 70 kilós súlycsoportban Czö- vek József második, a 87 kilós súlycsoportban Tóth Zoltán szintén második lett. ' I k A meghívott veteránok megilletődve hallgatják a megemlékezést. Mutnéfalvy Zoltán felvételei