Pest Megyi Hírlap, 1979. március (23. évfolyam, 50-76. szám)

1979-03-22 / 68. szám

A FŐVÁROS KÖZELÉBEN Életmód és művelődési lehetőségek GYÁL-FELSŐPAKONY — ÉS A TERMELŐSZÖVETKEZET A XVIII. kerület már olyan távol esik a főváros központjától, hogy vidéken ér­zi magát az ember. Gyálról, ebből a 23 ezernél is nagyobb lélekszámú községből viszont közelinek tűnik a világváros. Bizonyára ez a közelség von­zotta éveken át az ország ke­leti részéről betelepülőket is. A szélesen elnyújtózó köz­ség jellegzetessége, hogy a hatalmas, nem ritkán emele­tes lakóliázak melllett minden­hol meghúzódnak a mosó­ké n y ha -k u nyh ók. A tulajdo­nosok ezekbe az apró épüle­tekbe húzódva, tizenkét év alatt spórolták össze a pénzt a sízép házna. Aztán a kunyhó­kat kiadták bevándorlóknak. Érthetően magasra szökött az albérleti díj, és a régmúlt idők keserű emlékeit idéző ágybérletéről is gyakran le­het hallani. — Szórakozás? Kulturális élet? Van film­színház és — már szűk —' könyvtár, meg tarka épület­ben rosszul felszerelt ifjúsági klub, aztán kész — mondják« Szabadság Termelőszövetkezet helyi üzemegységében. A téesz a falu legnagyobb munkaadója. Mintegy 3 ezer 300 ember dolgozik a tavaly három szövetkezetből kiala­kult nagyüzemben, amelynek 2 ezer 794 hektárnyi' területe Budapesten a XVIII.. XIX. és XX. kerületben, a dabasi és a monori járásban fekszik. Ta­valy 68 önelszámoló egység­ben gazdálkodtak. Meghatározó tényezők A mezőgazdasági üzem pártbizottsága februárban tá­jékoztatót készített az MSZMP KB közművelődéspo­litikai határozatának végre­Vujicsics Tihamérra, a po- mázi születésű zeneszerzőre 'emlékeznek Óbudán, azzal a kiállítással, amelyet a buda­pesti szerbek, horvátok és szlovének klubja rendezett a Zichy-kastélyban dokumentu­mokból és fényképekből, könyvekből és plakátokból, népi hangszerekből és az 1975. augusztus 19-én repülőszeren­csétlenség következtében el­hunyt művészre emlékező pá­lyatársak műveiből. Szent­endrén zeneiskola őrzi a ze­neszerző emlékét, pomázi szü­lőházán emléktábla — első­sorban azonban művei emlé­keztetnek rá, a zeneszerzőre, a délszláv népzene kutatójára. Az emlékkiállítás azért fon­tos, mert tanúskodik Vujicsics sokoldalúságáról, a művész­ről, aki a korszerűt, az em­berről, aki a közösséget ke­reste. Baráti körben Nevét nyomtatásban a Slo- boda 1946-os évfolyamában, a bajai járás nagygyűléséről szóló tudósításban írták le először. Az 1971-es szentend­rei Teátrum plakátja a Pikko hertzeg és Jutka Perzsi zene­szerzőiéként tartja nyilván: az Ödry Színpadon 1974-ben adták elő Ejféli operabemu­tató című egyfelvbnásos opera farce-át; komponált zenét az Állami Népi Együttes szá­mára, tanulmányai jelentek meg a népzenéről; a tavalyi ünnepi könyvhéten adták ki A magyarországi délszlávok zenei hagyományai című kö­tetét. Megmutatják őt a fény­képek a zongora mellett, tu­dományos kongresszuson, zsű­ritagként, barátaival: Latino- vics Zoltánnal, Örkény Ist­vánnal, Szokolay Sándorral. A legtöbb fénykép azonban talán gyűjtőútjai közben áb­rázolja. A néptől tanult A népzene szépségéről, fon- | tosságáról a példaképének hajításáról. Ebben megállapít­ják, hogy a foglalkoztatottak 41 százalékának nincs meg a nyolc általános iskolai vég­zettsége, az érintett létszám­nak fele 30 éven aluli. A tag­ság köréből sízerzett Informá­ciókból arra következtetnek, hogy körülbelül 15 százalékuk jár moziba, színházba, viszont kivétel nélkül olvasnak vala­milyen napilapot. A szociális tényezők meg­határoz» szerepet játszanak az emberek kulturális igé­nyeinek alakulásában. Ezért is érdeke®, hogy a családok lakáshelyzetét vizsgálva kide­rült: a megkérdezettek 18 szá­zaléka albérletben lakik. A nőit szakmai képzése is azért halad nehezen, mert 30 szá­zalékuk nem végezte el az ál­talános iskola nyolc osztályát. A szocialista brigáamozga- lom, amelyben mintegy ezren vesznek részt, egyik bázisa le­hetne a művelődésnek. Jelen­leg alig többről számolhatnak be a személyzeti osztályon: az idén 454 dolgozó vesz részt az alap-, közép- és felsőfokú po­litikai képzésben* valamint a tömegpolitikai oktatásiban s az ifjúsági klubban — még tavaly — képzőművészeti elő­adássorozatot tartott Fegyö Béla rajztanár. Megállt az élet? A termelőszövetkezet veze­tősége a KISZ-szervezetre bíz­ta a kulturális élet szervezé­sét. Ennek legfontosabb bázi­sa az ifjúsági klub, amely egyben arra is hivatott lenne, hogy a* hiányzó művelődési házat pótolja. Sem a szövetke­zetben, sem a gyáüi tanács­nál nincs művelődési bizott­ság, az ifjúsági klub prog­ramján , kívül nem készült Muszorgszkijt, Makranjacot és Bartókot tartó Vujicsics Tiha­mér többször vallott: „Szere­tem a zenei hangokat és sorba kívántam rakni őket. Volt ki­től megtanulnom: a vidéken élő népi énekesektől, énekes­nőktől, dudásoktól, és tambu- rásoktól, ahol gyermek- és if­júkorom töltöttem” — írta egyszer. A zenéhez és a nép­hez való viszonyát jellemzik a következő mondatok is: „szeretném még egyszer körüljárni tájainkat, hogy fel­kutassam mindazt, amit még nem fedtek fel, s hogy megta­nuljam mindazt, amit még megtanulhatnék. Es akkor egy leendő művemben szintézisét adjam mindannak, amit ta­nultam népemtől, hogy meg­maradhassak költőnek és ze­neművésznek.” Három évvel ezelőtti tra­gikus halála megakadályozta abban, hogy eljusson a szin­tézishez, életműve azonban igazolja, hogy szándékai he­lyesek voltak: azért dolgozott, „hogy ráépüljünk az általános emberi kultúrára, hogy egy­idejűleg legyünk sajátjain­ké és mindenkié”. Elnémult furulya Sokak által ismert kis fu-i | rulyája néma, többé nem I hangzanak fel rajta a szerb, I horvát, a szlovén dallamok. | De felhangzanak újra és újra, I s a legméltóbb módon őrzik I emlékét szerzeményei, folklór­feldolgozásai. drámai zenéje, a ! táncokhoz készült librettói, melyekben — ahogyan a ki- I állítás rendezői írták: „min­den esetben a felfokozott ér­zések hangja ragadja magával a nézőt, hallgatót és előadót egyaránt!” A Vujicsics Tiha­mérra emlékezés méltó módja lenne, ha a kiállítást a fővá­ros után Pest megye délszláv lakta településein —, hogy csak az Óbudához legközelebb levőket említsem; Budakalá- szon, Pomázon, Csobánkán, Szentendrén — is bemutatnák. P. Szabó Ernő más. mint minden korosztály és réteg művelődésügyét át­fogó terv. Az ifjúsági klub szürke, jel­legtelen, néhány helyiségből álló panel-barakk. A vezetőség beszámolója szerint tavaly háromezer látogatója és két­száz állandó klubtagja volt. A főprogramot jelentő discón kí­vül kisfilmek vetítése, kömy- nyűzenrt és komolyzenei be­mutatók, népzenei műsorok, a klubtagok közös színház- és múzeumlátogatása szerepel a programban. Az elmúlt évben már növekedett az érdeklődés, túljutottak a kezdeti gondo­kon. És az idén? Nyirkos hi­degség és csend fogadja a be­lépőt. Nem vitás: az ifjúsági klub vezetőségének fontos szerepe van a fiatalok kulturális ne­velésében. De természetes, hogy egy rétegklub nem ké­pes a szövetkezet egész tag­ságának közművelődését meg­oldani. A népművelő feladata A három mezőgazdasági üzem egyesülésével járó át­szervezés, a termelés egységes feltételeinek megteremtése közben nem maradt erejük a vezetőknek, hogy a művelődé­si gondok megoldására is fi­gyeljenek. Ugyanakkor a kö­zösséggé válás, a termelés szubjektív oldalának erősíté­se érdekében ma már a köz­művelődésben is fontos volna a rendszerteremtés. Erre pe­dig csakis a megfelelő átte­kintéssel , rendelkező, minden réteget képviselő kollektív testület képes. Csigái Ferenc, a Szabadság Termel őszövetkezet pártszer­vezetének titkára szerint leg­hamarabb az általános isko­lai végzettség megszerzése érdekében kell intézkedéseket tenni. Az ifjúsági klub prog­ramjait ki kell vinni az üzem­egységbe és a munkásszállás lakói közé is. Komolyan fog­lalkoznak azzal a gondolattal, hogy egy autóbuszt mozgó­könyvtárnak berendezve szer­veznék meg a kömyvtárszolgá- latot. Szóba került, hogy fel­vennének egy főfoglalkozású népművelőt is, mivel azonban a községben sincs művelődési ház, ezt a kérdést nem tar­tották időszerűnek, hiszen nem volna hol programokat szer­vezni. Vajon csak ez lenne a nép­művelő feladata? Kovács T. István ESfemetfék Hont Ferencet Pályatársai, barátai, tiszte­lői és hozzátartozói búcsúz­tatták szerdán a Farkasréti temetőben Hont Ferenc Kos- suth-díjas színházi rendezőt, az irodalomtudományok kan­didátusát, a Magyar Színházi Intézet nyugalmazott igazgató­ját. A ravatalnál a Kulturális Minisztérium és a Magyar Színházművészeti Szövetség nevében Kazimir Károly, a szövetség főtitkára mondott beszédet, méltatva Hont Fe­renc munkásságát: A Magyar Színházi Intézet nevében Székely György kandidátus vett végső búcsút Hont Ferenctől, az intézet ala­pítójától, megemlékezve szín­háztörténeti tevékenységéről. Az ELTE és az V. kerületi pártbizottság nevében Almási Miklós, az egyetem tanszékve­zető tanára, a barátok, a hoz­zátartozók nevében Tolnai Gá­bor akadémikus búcsúzott Hont Ferenctől. Előadók vetélkedője Befejezéshez közeledik az V. országos vers_ és próza­mondó verseny: március 23- itál hat héten át a televízió- nézők és a rádióhallgatók is bekapcsolódhatnak a vetélke­dőbe. Az utolsó fordulókban a legtöbb pontot összegyűjtött 50 amatőr előadó mérkőzhet meg egymással a döntőbe ju­tásért. A végső küzdelem rész­vevőinek többsége budapesti, de a nagy versmondó hagyo­mányú Győr-Sopron megye például hat versenyzőt dele­gálhat a rangos eseményre. Nagykőrös — a könyvhét városa Nagykőrös lesz a színhelye áz ühnepi könyvhét országos szövetkezeti és megyei meg­nyitójának. Az ezzel kapcsola­tos feladatokról tanácskozott az előkészítő bizottság a váro­si pártbizottság épületében. A megnyitó ünnepségre június 2-án délelőtt 10 órakor kerül sor az Arany János művelődé­si ház színháztermében. Más­nap, június 3-án este neves művészek fellépésével műsoros estet rendeznek. A hét folya­mán gazdag program gondos­kodik a könyvheti újdonságok megismertetéséről. Ezüst páva díjat nyert babák Pap Fcrencné népi Iparművész csaknem két évtizede ké­szíti a magyar népviseletbe öltöztetett babákat. Munkái számos kiállításon arattak sikert, legutóbb Krakkóban Ezüst páva díjat nyert kollekciójával. Vujicsics Tihamér emlékére KIÁLLÍTÁS AZ ÓBUDAI ZICHY-KASTÉLYBAN HETI FILMJEGYZET Bogáncs Makláry Zoltán (Galamb Máté alakítója) és a fő- és címszereplő puli: Bogáncs. Megható film ez bizony | még ma is, bár a meghatódást talán nem ugyanaz okozza, mint huszonegy évvel ezelőtt, a bemutatókor. Annak idején engem elsősorban az indított meg, hogy Bogánccsal — az író, Fekete István jóvoltából — csaknem olyan kalandok estek meg, mint egy elkalló­dott, ide-oda hányódó árva gyerekkel. A történet ember- arcúsága hatott, az a mesék­ből ismert áthumanizáló vo­nás, amely ezt a bozontos kis pulit oly esendővé, oly ked­vessé, oly kitaszítottá és olyan, a szeretet legkisebb je­lére is hálásan reagáló lénnyé formálta, hogy Bogáncsban már-már emberi tulajdonsá­gokat kellett észrevenni. A mese megható szépsége éltet­te a könyvet is, a filmet is, a meséé, melyben a valóság és a valóságfelettiség oly szívbe- markolóan keveredett. Ma sem kevésbé élő a film­nek ez a rétege. Fejér Tamás rátalált a Bogáncs-történet megfilmesítésének jó, meg­felelő stílusára, s ez — bár a film, főként technikailag, az elmúlt két évtized során ter­mészetesen öregedett — ma is hatásos. De bennem mégis az az erősebb érzés most, amely a szereplők láttán ébred. Szo­morú névsor: Makláry Zoltán, Kiss Manyi, Kiss Ferenc, Bor­si Béla, Szabó Ernő. Vala­mennyien elmentek azóta. Mintha valamiféle posztumusz tiszteletadás lenne most a Bogáncs: e nagy színészek ju­talomjátéka. Milyen jó, hogy a filmszalag megőrizte őket; hogy legalább igy köztünk le­hetnek még. Ez persze, csak egy korosz­tály számára érdekes élmény. Azok a gyerekek, akik most nézik meg először a Bogán­csot, ezt aligha érzékelik. Ne­kik Bogáncs története újdo­natúj lesz, mintha tegnap ké­szült volna a film. S még azon is alighanem csak a felnőttek fognak eltűnődni, hogy mi az oka annak az ’ ínségnek, amelyben gyerekeknek szóló filmeket illetően leledzünk? Hogy miért egy jó húszesz­tendős filmet kell előszedni a gyermekek nemzetközi éve alkalmából, ha valami gye­rekeknek valót akarunk játsza. ni a mozikban? S hogy miért nem fért be a magyar film­stúdiók terveibe egy fris°, mai, új gyerekfilm, erre a nem mindennapi alkalomra (vagy akár az alkalom ürügye nélkül, „csak úgy”)? 2001 — Űrodiisszeía Bizonyára megvannak a pénzügyi okok is, amik ennek a filmnek a tizenegy eszten­dős késéssel történt hazai be­mutatását indokolják. Az ilyen okok gyakorta igen nyomósak lehetnek. Ám, mint annyiszor, ez alkalommal is az történt, hogy az eltelt évek alatt ez a film, melyről annak idején le­gendák születtek, szép csönd­ben elöregedett. Stanley Kub­rick és Arthur A. Clarke munkája fölött eljárt az az idő, amelyet pedig oly szí­vesen állítanak egy-egy sci-fi regény vagy film központjába. S itt most tulajdonképpen nem is az idő (és a tér) mond­juk einsteini fogalmáról van szó, hanem arról az időről, amely — mint József Attila mondta — „lassan elszivárog”. A nagyhírű film fölött első­sorban technikai megoldásait illetően szálltak el az évek. Makettjei, műtermi felvételei, operatőri és trükkasztali bra­vúrjai avíttnak, hatnak, mert azóta — 1968 óta — hétmér- földes léptekkel haladt előre a sci-fi filmek készítésének technikája, s hétmérföldes léptekkel haladt előre maga az űrkutatás, a bolygóközi utazások lehetőségének elő­készítése. A Naprendszer bolygóit szondázó automata űrállomások ma már adatuk és ismeretek mjlliárdjalt jut­tatják el a Földre, s ami ti­zenegy éve még a fantázia játéka volt, az ma már napi gyakorlat — vagy legalábbis igen sok vonatkozásban azzá vált. De nemcsak ilyen vonatko­zásban kelt csalódást a 2001 — Ürodüsszeia. Legalább eny- nyire kiábrándító az a — mondjuk így, bár a szó jelen esetben erős — filozófia, amely a filmből árad. Kubrick úgy látja, hogy az egyre tö­kéletesedő komputerek, az egyre szédületesebb technikai felkészültség elkerülhetetlenül az ember szerepének csökke­néséhez vezetnek. A filmben központi szerepet játszó szu­pertökéletes számítógép — a HAL 9000 — már átveszi a döntések meghozásának fel­adatát is az embertől; önálló­sul, s saját „akarata” szerint cselekszik, meghiúsítva ezzel a tervezett „Jupiter küldetés” sikerét. A gondolat nem új: régi, kedvenc ötlete ez a sci- fi íróknak. A baj nem is ez, hanem az, hogy Kubrick film­je a kiutat nem az egyre to­vább ívelő fejlődés felé látja, hanem a periodikusan min­dent újra kezdő, az ismét csak az állati létből felemelkedő emberhez visszatérő recesszió irányában. Nem egy filmjegy­zet feladata a vita ezzel a nemcsak Kubrick által vallott nézettel, de annyit itt is le­szögezhetünk: a film pesszi­mizmusa nyomasztó, s tudo­mányosan sem igazolható. A 2001 — Ürodüsszeia egyébként abban a hibában is szenved, hogy képtelen meg­maradni önmaga optimális terjedelmén. Kubrick, aki — helyesen vagy helytelenül, az most nem nagyon lényeges — úgyszólván mindent a képekre bíz (alig van szöveg a film­ben, s ami van, az is pusztán jmíormatív), nem képes a képi tömörséget megvalósítani. Furcsa ilyet mondani, de a film képekben locsog, s ezzel egyes pontokon kifejezetten unalmassá válik. Ahol pedi® meglódulnak a képek, ott a színek és formák kavargása öncélúvá válik, és a helyen­ként eléggé nehezen követhe­tő cselekményű filmet még jobban összekuszálják. Az egykorú kritikák úgy vélték, a film főként a gyerekeknek készült. Nagyon kétséges, mit és mennyit ért meg ebből a filmből egy mai gyerek, mint ahogyan az is kétes, mit és mennyit fog föl belőle a fel­nőtt néző. Takács István l k K i Á

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom