Pest Megyi Hírlap, 1979. március (23. évfolyam, 50-76. szám)

1979-03-03 / 52. szám

1979. MÁRCIUS 3., SZOMBAT 5 Ismerik a termelési mutatókat Brigádok a veszteségek csökkentéséért a BVM-ben Fekete betűkkel került a gyár történetébe az 1976-os esztendő: kilenc millió forint­tal kevesebb értékű terméket és 13 millió forinttal alacso­nyabb árbevételt értek el, mint tervezték. Nagy erőfeszítéssel és természetesen számos szer­vezési-műszaki intézkedéssel tavaly év végéig nemcsak be­hozták a lemaradást, hanem 600 ezer forinttal már túl is teljesítették a tervidőszak há­rom évére előirányzott terme­lési értéket termelést. A hangsúly mégis a minőségre kerül. A nem szab­ványos (hibás) lapok aránya •nem haladhatja meg a 15 szá­zalékot, a selejt nem emelked­het 2 százalék fölé. Három műszakban Hangsúly a minőségen A Beton- és Vasbetonipari Művek szentendrei gyárában szép hagyománya van a szo­cialista brigádmozgalomnak. A célt, hogy idén még nagyobb lendületet kapjon a munka­verseny, minden eddiginél konkrétabb javaslatokkal se­gíti a gyárvezetést. Mert miként is járulhatnak hozzá vállalásaikkal a szocia­lista közösségek a célok meg­valósításához? Csak úgy, ha tudják, milyen feladatok vár­nak üzemükre, mit kell ten­niük a minőség javítása érde­kében. A mozaiklap üzemben a tavalyinál többet, 120 ezer négyzetméter burkolóanyagot kell idén gyártaniuk. Ennek érdekében növelik a műszak­számot, s el kell érniük a mű­szakonkénti 300 négyzetméter Nem csökkent az igény a gravitációs betoncsövek iránt sem. Épp ezért a Siómé üzem­től 300 ezer folyómétert vásá­rolnak. A legfőbb célok egyi­ke a termelés ütemessé téte­le, alkalmazkodás a szállítási szerződésben előírt időpontok­hoz. A brigádok elsősorban a gyártósablonok karbantartá­sával, valamint az átmérővál­tás megfelelő előkészítésével segíthetnek a legtöbbet. Feb­ruár közepétől háromműsza­kosra állították át az üzemet, ezáltal megteremtődött a le­hetősége a napi 1700—1800 fo­lyóméter betoncső gyártásának. Csakis így ellensúlyozható az a három-négyhetes terme­léskiesés, amely a berendezé­sek nagyjavítása miatt bekö­vetkezik. Az is igaz, hogy fel­újítás után valószínűleg jelen­tősen csökken a géphibából adódó munkaidőkiesés. Miután a minőségi követelmények a betoncsövekkel szemben is nőnek, e téren is van tenniva­lójuk' a brigádoknak. A cél: úgy kell dolgoznia a műhely valamennyi munkásának, hogy a 30 centiméter átmérőjű csö­Hírek innen-onnan Gyámhatóság a gyermekvé­delemben. A szentendrei gyer­mek- és ifjúságvédelmi bizott­ság a gyámhatósággal közösen munkálkodik azon, hogy a rendezetlen körülmények kö­zött élő gyermekek sorsa ja­vuljon. Rendszeres családláto­gatásokon vesznek részt, s ja­vaslatultra állami gondozásba kerülhetnek a rászorulók. Az utóbbi négy évben 350 védő­óvó intézkedést tettek az ifjú­ság érdekében. Haltermelés, tógazdálkodás. Az árbevételt tekintve a har­madik helyre küzdötte fel magát az ország halászati téeszei között a budakalászi Kék Duna. Az árbevételt két­szeresére növelték, tehát ta­valy már 36 millió forint be­vételük származott a halászat­ból és a tógazdálkodásból. A haltermelést néhány év alatt hatszorosára szeretnék növel­ni. Integráció — termelésnöve­kedés. A szentendrei járás szö­vetkezeteinek integrációs te­vékenysége nyomán az idén várhatóan 15—20 százalékkal növekszik a háztáji és kisegí­tő gazdaságok termelése. A Kék Duna Szakszövetkezet húsüzemében a feldolgozott sertések 25 százalékát a ház­tájiban gazdálkodók adták. Értékesíti a Hungarocoop. A pomázi Faipari Szövetkezet termékeinek 39 százalékát tő­kés piacokon értékesíti a Hungarocoop szövetkezeti kül­kereskedelmi vállalat. Az Edzett ifjúságért. Több mint 4 ezer fiatal kapcsolódott be Szentendrén az Edzett if­júság mozgalomba. Az amatőr sportolók körében legnépsze­rűbb a kispályás labdarúgás és a különféle villámtornák. Kö­vetendő példa a lakótelepek közötti versenyek megrende­zése: labdarúgás, asztalitenisz, kerékpár, úszás sportágakban. Ez utóbbi, a testedzésen kívül, jó alkalom a lakótelepen élők ismerkedésére, barátkozására. Könyvek — betegeknek. A pomázi Munkaterápiás Inté­zetben évente negyvenezer forintot költenek a könyvtár gyarapítására, a legújabb kö­tetek megvásárlására. veknél 6, a többieknél pedig 10 százalék alatt legyen a veszteség. Április elsejétől még egy új, nagy feladat vár a Siómé üzemre: a paksi erőmű építé­séhez 423 betonkehelylapot és 410 pillért szállítanak Szent­endréről. Cél: az első osztály Feszített beton nyomócsőből tavaly 25 ezer folyóméter ké­szült a Sentab üzemben, idén 28—29 ezer a tervük. Ez azt jelenti, hogy két műszakban naponta 22—24 csövet kell gyártaniuk. S mi szükséges ehhez? Főként a technológiai utasítások pontos betartása a feszítés, a betonozás, a hydro- préselés és a gőzérlelés során. A termelési fegyelem javulása várhatóan elősegíti a jobb mi­nőséget is. A csövek 85-92 szá­zalékának el kell érnie az el­ső osztályú minősítést. Várhatóan a Siómé és a Sentab üzemek 60—65 ezer köbméter osztályozott folyam- kavicsot dolgoznak fel, terme­lésük alapfeltétele, kapják-e időben és folyamatosan a szükséges anyagot. Az osztá- lyozó-betongyár tevékenysége tehát elősegítheti vagy hátrál­tathatja a többi üzem mun­káját. Mit vár a gyár vezeté­se tőlük? A brigádtagok fel­adata, hogy mindig legyen ele­gendő kavics. Így ritkábban fordul elő, hogy változtatni kell a keverési programokat. A keverőüzemektől ugyanak­kor egyenletesen jó betonmi­nőséget várnak. Ez az egyik alapfeltétele, hogy a készter­mékek első osztályúak legye­nek. A váci telepen is nagy szük­ség van a brigádok tavalyihoz hasonló jó teljesítményére. Feladatuk 2 millió 500 ezer födémbélés- és 1 millió 600 ezer darab útépítési betonelem gyártása. Természetesen ná­luk sem mehet a mennyiség a minőség rovására: a födémbé- léstesteknél 6,6, a többi beton­élemnél pedig 1,6—2,6 száza­lék alá kell szorítaniuk a ter­melési veszteséget. D. Gy. Parkavató előtt Megnyitás előtt az Omszki park. A Sasad Tsz traktorosai már a gyepesítéshez készítik elő a terepet. Ma alapot ásnak! Hosszú ideje vár új oktató­bázisra az MHSZ szentendrei városi-járási szervezete. Sok­rétű munkájukhoz gépjármű- oktatóteremre, klubhelyisé­gekre lenne szükségük. A fel­tételes módnak hamarosan vé­ge, ugyanis az Óbuda Tsz Hild József tervező brigádja társa­dalmi munkában elkészítette a Dózsa György úton épülő MHSZ-bázis tervrajzait. A je­lenleginél legalább ötszörié nagyobb épület kivitelezésé­hez az MHSZ országos köz­pontja kétmillió forinttal já­rult hozzá. A város és a járás MHSZ-klubjainak tagjai pe­dig sok száz óra társadalmi munkát vállaltak azért, hogy az idén, a fegyveres erők nap­ján felavathassák az új szék­házat. Ma az MHSZ szentendrei vezetői és a tagság az építke­zésen tölti szabad szombctját, az alapozásban, tereprendezés­ben, földmunkákban segéd­keznek. Kevesebb zsúfolt járat Forgalomirányítás URH-ad óvevővel — A jó közlekedéshez két dolog szükséges — mondta Major Pál, a Volán 20-as Vál­lalat szentendrei önálló főnök­ségének vezetője: — igények és feltételek. A város és a járás lakói­nak utazási szándékában nincs hiány. Ehhez számoljuk még hozzá, hogy Szentendre város, valamint a járás idegenforgal­mi és kulturális központ, szá­mosán keresik fel a szezonban, az ország más tájairól is. A vöröskői emléktúra-verseny idején például 20—22 ezerrel több utas kulturált szállításáról is gondoskodni kell. És a feltételek? Korszerű járművekre, modem pályaud­varra, jó műszaki adottságok­ra, használható utakra és nem utolsó sorban, megfelelő sze­mélyzetre van szükség. Ma az önálló főnökség 37 minden igényt kielégítő autó­busszal rendelkezik. Tavaly decembertől működik az új Munkában az új automata Karbantartás, építkezés a Márka-üzemben A Pest megyei Pincegazda­ság szentendrei palackozójá­ban a február a karbantartásé volt. A nagycsarnokban szét­szedték a gépsorokat, kicse­rélték a hibás alkatrészeket. A régi, literes üvegeket töltő gép­sorral szemben felszerelték az új NDK-gépsort, amelynek üzembehelyezésétől a termelés 25 százalékos növekedését várják. Még két újdonságot láttunk a csarnokban. Az egyik aSu- permatik NDK címkézőgép, amelynek üzembeállításával értékes munkaerő szabadul fel: ez a masina ugyanis a . habzóbor palackjaira az úgy­nevezett vállcímkét is felra­gasztja. A második változtatással a töltő- és mosógépeket kezelő munkásnők régi panaszát or­vosolta a pincegazdaság: a most felszerelt termoventillá- torokkal télen is kellemes szobahő­mérsékleten dolgozhatnak a korábban gyakran fagyosko- dó asszonyok. A gyárudvaron elkészült a szemét elhelyezé­sére alkalmas betontároló és, hogy higiénikusabb legyen a hulladékszállítás, konténereket vásároltak. Nemrégiben kezdett hozzá az Óbuda Tsz a 200 személyes ebédlő, öltöző, fürdő és orvosi rendelő építéséhez. A 10 mil­lió forintos beruházás még az idén elkészül. E hónapra ígéri a várva várt trafóházat a Rá­kosvölgye Tsz, amely már több­ször módosította az átadási ha­táridőt, s ezért havonta ezer forint kötbért fizet. Nagyon is meggondolandó tehát a már­ciusi átadás! Az új palackozó gép 3000 literes üveget tölt meg óránként autóbuszpályaudvar, jól kép­zett szerelők, műszakiak tart­ják karban a sokat futó bu­szokat Az úthálózat nagy­jából megfelelő, de itt-ott még van javítani való. Pócsmegye- ren például egy 200 méteres szakaszt kell minél hamarább rendbehozni, hogy az új járat, amely április 1-én indul Szent­endre és Surány között za­vartalanul tudjon majd üze­melni. Az önálló főnökség idei ter­vei között szerepel az egyes járatok zsúfoltságának meg­szüntetése. Ez főleg a Felszabadulás­lakótelepre közlekedő bu­szokra vonatkozik. A főnökség vezetője, Major Pál elmondta, hogy a napok­ban, a városi tanács, a rend­őrség közlekedési szakembe­reivel közösen megvizsgálják annak a lehetőségét, hogy ezen az útvonalon a szólóbuszok helyett hogyan lehetne csuk­lós autóbuszokat járatni. Ha a feltételek megfelelőek lesz­nek, tehát kialakíthatók a leállósávok, akkor április 1_ tői már csuklós buszok jár­nak a lakótelepre. A feltételekhez tartozik az is, hogy a végállomásokon, a járás területén, az autóbuszok­nak legyenek megfelelő for­dulóhelyeik. Pilisszántón már idén megépítik, 1 millió forintos költséggel. A helyi tanács azonban egyelőre 300 ezer forinttal rendelkezik. Az utazási feltételek még további javítása érdekében a pályaudvaron április 4-én ad­ják majd át az új forgalom- irányító irodát, amelyet URH adó-vevővel is felszerelnek. Természetesen az autóbuszo­kon is lesznek ilyen készülé­kek, így állandóan élő kap­csolat lesz a kocsik és az iro­da között. A gépkocsivezető, ha látja, hogy az egyik megálló­ban lényegesen több az utas, mint amennyit el tudna szál­lítani, akkor rádióján jelzi ezt, a forgalomirányító iroda pe­dig azonnal tud intézked­ni. Az autóbuszpályaudvaron, az irodákban, a műhelyekben jó a munkahelyi légkör. Talán ennek is az eredménye, hogy az utóbbi időben végre meg­szűnt a munkahelyi fluktuáció, s a város és a járás lakód egy­re elégedettebbek a közleke­déssel. K. L A beilleszkedést segítik Bár Szentendrén sok szó esik az iskolák zsúfoltságá­ról, mégis meg kell jegyezni, hogy az oktatási intézmények tárgyi és személyi ellátottsá­ga jó. A városban már öt éve nem alkalmaznak képesítés nélküli nevelőt! Az intézmé­nyek szaktanári ellátottsága 90 százalék felett van. A vá­rosi tanács azzal is segíti a fiatal pedagógusok beilleszke­dését, hogy szükség szerint szolgálati szobát, illetve la­kást biztosít számukra. Jelen­leg harminc pedagógus szol­gálati hely van Szentendrén. A legújabb a lakótelepi óvoda tetőterén kialakított tizenöt pedagógus számára berende­zett miniszálló. Közösen munkálkodnak A kertbarát szövetség és az Áfész A Hazafias Népfront Szent­endre városi bizottsága mel­lett tevékenykedő Kertbará­tok és Kistenyésztők Társa­dalmi Szövetsége együttmű­ködési szerződést kötött a szentendrei járási Áfész- szel. Eszerint az idén közös ismeretterjesztő előadásokat, kiállításpkat, vásárokat szer­veznek, s szaktoborzással nö­velik a kertbarátok létszá­mát. A megállapodás szerint az Áfész vállalta az ismeret- terjesztésben közreműködő néhány előadó tiszteletdijá­nak átutalását, s ígérte, hogy segíti a szentendrei gazdabolt áruellátását. Az utóbbival a kertbarátok gazdálkodását se­gíti. Az ízbégen élők öröméra felvásárlótelepet is létesít, ahol a kistermelők, gazdál­kodók gyümölcstermését át­veszik.

Next

/
Oldalképek
Tartalom