Pest Megyi Hírlap, 1979. március (23. évfolyam, 50-76. szám)

1979-03-16 / 63. szám

Monoton is szükség van rá Új utak, járdák A járási székhely útjainak, utcáinak állapota, finoman szólva is, sok kívánnivalót hagy maga után. Évek óta nem jutott pénz sem újak építésére, sem felújításra, az idén viszont már elodázhatatlan a változ­tatás. A nagyközségi közös tanács tervében több útfelújítás is szerepei, egyebek között a Kálló esperes,-a Dobó István, a Munkásőr, a Vörös Hadsereg utcákban, s a Kifut István út egy szakaszán. A Vörös Had­sereg út bölcsőde előtti szaka­szát már reiidbe tették, s ha­marosan sor kerül a művelő­dési ház környékének rendbe- hozáisára is, hogy eltűnjék végre a térdig érő, dagadó sár. Járda épül a<z Ady utcában, a Kossuth Lajos úti Gelka szerviz és a Patyolat szalon előtt, az Állatforgalmi Vállalat portája előtti szakaszra, a Krúdy utca egy részére is szi­lárd burkolat kerül. Pilis Képzőművészeti kiállítás Kiállítás nyílik a szentend­rei képzőművészek munkáiból március 19-én, hétfőn, a pilisi Móricz Zsigmond művelődési házban. Az érdeklődők április 8-ig tekinthetik meg. A nap kulturális programja Gyömrőn, 10-től 12-ig és 14-től 20 óráig: Családi lakó­épület típusterv-kiállítás, 16- tól: a rajzszakkör; 18-tól: a magnósklub foglalkozása. Men- dén, 15-től: dolgozók iskolája, 17-től: a könyvtár nyitva tar­tása, 18-tól: ifjúsági klubfog­lalkozás. Pilisen, 10-től: logo­pédiai tanfolyam (a 2. számú általános iskolában), 9-től 17- ig: bútorkiállítás és -vásár, 18- tól: kismotorvezetői tanfo­lyam, a magnós- és ifjúsági klub foglalkozása. Úriban, 14-től: a gyermek sportszak­kör összejövetele. Üllőn, 14-től: az ének-zene szakkör; 18-tól: a szakmaközi klub foglalkozá­sa. MONOR'VIDftl P EST ME GYEI' HÍRLÁP KÜtONKIAD A. 5 A XXI. ÉVFOLYAM, 63. SZÁM 1979. MÁRCIUS 16., PÉNTEK Tartalmas vállalásokkal Fiatalok a hősprogramért Két alapszervezef védnökségi munkája A monori járás területén a PENOMAH pilisi hizlaldájá­nak és a MEZŐGÉP monori Vállalatának KlSZ-alapszer- vezete kapcsolódott be a KISZ Központi Bizottság húsprog­ramért vállalt KlSZ-védnök- ségi munkájába. Mindkét alapszervezet ifjú­kommunistái sajátos vállalá­sokat tettek a húsprogram- védnöikség sikeréért. A pilisi hizlalda fiataljai védnökséget vállaltak a beszállított állatok beérkeztetése, falkásítása, ol­tása és hizlalása felett. A KISZ-tagok vállalták, hogy az Állatforgalmi és Hús­ipari Vállalat által különböző helyekről felvásárolt és be­szállított süldők fogadását a napszaktól függetlenül meg­oldják. A falkásítás területén, évi 50 ezer darab malac kü­lönválasztását oldották meg jó szervezéssel és mozgósítással. Az elmúlt évben a legjobb eredményt az oltás és beteg­ségmegelőzés területén érték el. A jó munka eredménye­képpen az elhullási arány a tervezett 1,39 százalék helyett 0,93 százalék volt, az így elért hasznos megtakarítás pedig közel 1 millió 400 ezer forint. Az állatok hizlalása terű­letén kisebb gondok vetődtek fel, így az eredmények itt el­maradtak a várttól. A monori MEZŐGÉP Válla­lat fiataljai a KISZ szerve­zeti keretein belül védnöksé­get vállaltak a Miniszterta­nács által kiemelt húsipari nagyberuházások határidőre történő megvalósulásához. Csatlakoztak a gyulai és szekszárdi városi KISZ- bizottságok és a mellettük működő védnökségi ope­ratív bizottságok kezde­ményező felhívásához. A gyulai húskombinát 800 féle húsipari gyártmányát kí­sérték figyelemmel a műsza­ki előkészítés első fázisától a termékek leszállításáig. A KISZ-alapszervezet sajá­tos mozgalmi eszközeivel se­gített mindig a folyamat azon részén, ahol lemaradás mutat­kozott. A KISZ-tagok közül 3—5 fő állandóan részt vett a gyulai helyszíni szerelési munkákban és nagy részben nekik is köszönhető, hogy az 1 milliárd 200 millió forintos nagyberuházást tavaly augusz­tus 23-án, határidő előtt átad ták, és azóta folyamatosan termel. A szekszárdi húskombinát védnökségi munkája egyelőre az 1 ezer 200 féle egyedi gyártmány műszaki előkészí­Természetbarátok — munkában Megalakult a szövetség Megalakult Monoron a já­rási természetbarát szövetség, amelynek feladata lesz az idei túrák szervezése és lebonyolí­tása. Az új szövetség tervbe vette, hogy a jövőben az ed­diginél jobban segítik majd a sportegyesületek természetjá­ró szakosztályainak munkáját. A szövetség elnöke Sass Gyu­la, a maglódi autós-motoros klub vezetője, titkára Horváth Istvánná maglódi túravezető lett. Levelesládánkból A patak csendes folyása mentén Vásár Monorfalván Kutatásaim közben találkoz­tam az Erdélyben fekvő Mo- norfalva nevével, a román szö­vetkezeti „Cooperation” című lapban. Különös örömmel tölt el, hogy járási székhelyünk név szerinti „testvérvárosát” megtaláltam. A vonatkozó an­gol nyelvű szöveget, a címet és az ottani népviseletet bemu­tató képet csatoltan megkül­döm. Az alábbiakban közlöm a — nem szó szerinti — ma­gyar fordítást. „A bisztricai (besztercei) he­gyek között, zöld őszi gyepen, szeptember végén, Románia (Erdély) legfestőibb tartomá­nyában fergeteges tánccal ün­nepelték az aratási, betakarí­tási munkálatok befejezé­sét, Beszterce—Naszód földjén. A vásár első napján rendez­ték a monori fogyasztási szö­vetkezeti tagság vetélkedőjét, s ünnepélyesen kihirdették az eredményeket. A szomszéd falvak lakói be­hoztak mindenfajta élelmezési cikket a piacra. A helyi né­pesség főfoglalkozása a lábas­jószág nevelése, juh, kecske, disznó és szarvasmarha el­adása és vásárlása szövetke­zeti szerződéssel, ök is nagy mennyiségű terméket és ele- séget hoztak a piacra, jó áron. Mindamellett ezen a kétnapos vásáron a szövetkezeti tagok beszerezték a szövetkezeti bolt­ban a ruházatukat, lábbelijü­ket és a szükséges kozmeti­kai cikkeket. Az emléktárgyak kézműves- ipari szövetkezeti készítmé­nyek. Ezer palack Bistrita sört hű- töttek jeges vödrökben ebből az alkalomból. A hideg patak csendes fo­lyása mentén a naszódi fal­vak vidám ünnepségének sok­színű árnyalatai bontakoztak ki. Az alkonyati nap meleg fénye aranyozta be a dombot ölelő mezőt, a legelő juhokat és megindult a népi táncosok forgása-pörgése”. A cikk nem említi, hogy a lakosság székely-magyar vagy román anyanyelvű-e. Ha az erdélyi Monor lakos­ságát nem is ismerjük, re­méljük, hogy szocialista tár­sadalmaink közös vonásai le­hetővé teszik a közelebbi kapcsolatok kialakítását. Kővári József volt mendei lakos tését, technologizálását segíti. A szekszárdi húskombinát az ország legnagyobb és legkor­szerűbb feldolgozó üzeme lesz, melynek átadására a jövő "év végén kerül sor. A kiemelt húskombinátok védnökségén felül az üzemi KlSZ-alapszer- vezet védnökséget vállalt a monori MEZŐGÉP Vál­lalat referencia vágóhídja- ként kezelt, szombathelyi vágóhídi rekonstrukció határidő és jó minőségben történő megvalósítása fe­lett is. Az említett két KlSZ-alap- szervezet védnökségvállalása jól tükrözi azt, hogy a KISZ mozgalmi és szervezeti sajá­tosságai, együtt az üzemi sa­játosságokkal és lehetőségek­kel alkalmasak a tartalmas védnökségvállalásra. Felszner János Megváltozott a termékszerkezet Lámpa, láda, armatúra Csökkentek a készletek és a költségek A napokban tartotta meg mérlegzáró közgyűlését a Gyömrői Vas- és Fémipari Szövetkezet. A szövetkezet erősen meg­sínylette a szakmunkáshiányt, s a harmadik negyedévben már nyilvánvalóvá vált, hogy a megcsappant létszámmal az eredeti terveket nem tudják teljesíteni, ezért módosítaná kellett. Az előirányzott 26 millió 600 ezer forintos terme­lési értéket így is csak 25 millió 716 ezer forintra sikerült teljesíteniük. Az árbevétel elérte a 26 mil­lió 618 ezer forintot, a nyere­ség az elmúlt évihez képesít 436 ezer forinttal növekedett, 5 millió 370 ezer forint volt. Az anyagmentes termelési érték kedvező képet mutat, a létszámgondok ellenére a ko­rábbi esztendőhöz viszonyítva 102 százalékra teljesítették. Az egy személyre jutó anyagmen­tes termelési érték ennél is nagyobb mértékben növeke­dett Tavaly számos új termék gyártásához láttak hozzá, ezek közé tartozik a múzeumi lám­pa, a klímaarmatúra, a gyógy­szeres alumínium láda is. Meg­kezdődtek az előkészületek két új gyártmány, az ötven ampe­res töltőcsipesz és az átvezető szigetelőcsalád gyártására. Sikerült megoldaniuk a vontatványcsatlakozó alj­zatok alumínium házának műanyaggal való helyette­sítését, s ezzel elhárult az akadály a termék ütemszerű gyártása elől. Eredményesnek bizo­nyultak a takarékossági intéz­kedések. Az elektromos áram, a motorbenzin, a fűtőolaj és az alapanyag-takarékossági terve­ket túlteljesítették, míg a fo­gyóeszközöknél, főként a szer­számok árának emelkedése miatt ez n.em sikerült. Az állóeszköz-állomány a különböző gépi beruházások következtében egy esztendő leforgása alatt 138 ezer forint­tal gyarapodott. A szövetkezet készletei 1978-ban nem növe­kedtek, ugyanakkor a költsé­geket is sikerült 916 ezer fo­rinttal csökkenteni. Ebben nagy szerepe volt az egyre javuló anyaggaz­dálkodásnak és a vele kap­csolatos bizonylati fegye­lem betartásának, továbbá a termékszerkezet megvál­toztatásának. A bérköltség megtakarítása a létszám csökkenéséből adó­dott, de a bérmunkadíj, a szál­lítási — és kamatköltségek, valamint a kötbérek kedvező alakulása is nagyban hozzájá­rult az eredményekhez. A Gyömrői Vas- és Fémipa­ri Szövetkezet dolgozói elmúlt esztendei munkájukért átlago­san keresetük 80 százalékát kapták meg, kiegészítő része­sedésként. K. L. Az öröm gyógyít Csak a katedrától búcsúzott Száz tanítványa köszöntötte névnapján Az erdélyi Monorfalva szép népviselete Lelkes Bélát, a monori Mun­kásőr utcai iskola volt igazga­tóját szinte mindenki ismeri a nagyközségben. Nem tud úgy végigmenni az utcán, hogy idősek, fiatalok ne előzzék meg a köszönésben. A közel­múltban, betegsége miatt, kor- kedvezménnyel nyugdíjba vo­nult. Infarktus után — Hogyan telnek a nyugdi- jasnapoK, amiuor közíuuott, nagy mindig aktívan teve- kenykedett? — Ügy tudom, hogy az első pedagugus vagyok, aki kor- Kedvezmennyei ment nyugdíj­ba. De ereztem, csak ezt az egyet tehetem. A szívinfark­tus után a netekig tartó moz­dulatlanság, maja a fizikai tétlenség uj helyzet elé állított mondja Lelkes Béla. — So­kat setaiOK, temet nem vine- tek. Most van idom a koráb­ban vásárolt könyveim rende­zésére. Megszűntek az igaz­gatói beosztással járó tenni­valók, többet törődhetek a két unokámmal. Betegségem aka­dályozott megyei tanácstagi feladataim ellátásában, ezért átadtam a helyemet. Éppen húsz évig voltam megyei ta­nácstag, mindig valamelyik bizottság vezetőjeként. A köz­ségi pártbizottságnak ma is tagja vagyok. — Az iskolával tartja-e a kapcsolatot? — Felüdülés köztük lenni. A volt tanítványaim és a pe­dagógus kollégák szeretettel vesznek körül. A gyerekek szülei is úgy tekintenek rám, mint családtagra. Névnapo­mon több mint száz gyerek jött el köszönteni. A múlt évi évzárón engem kértek fel a búcsúztatásra. Ez igazán meg­ható volt. Huszonkilenc évig dolgoztam a volt iskolámban, az első tanítványaim gyere­keit is tanítottam. Ma is fi­gyelemmel kísérem a gyere­kek osztályzatát, és amikor találkozom velük, megdicsé­rem vagy számon kérem a jó vagy rossz osztályzatot. Na. gyón meglepődnek a gyerekek, hogy még most is figyelem a tanulmányi eredményeiket. Közeli a válás — A szülői munkaközösség tagjaival milyen volt a kap­csolata? — Csak a legjobbat mond­hatom. Közösen terveztünk és cselekedtünk. Mindig egyet akartunk, a gyerekeknek em­lékezetessé tenni egy-egy na­pot, egy-egy tájat, vagy ki­rándulást. Társadalmi munká­ra mindig sokan jelentkeztek. Nagy öröm nekem, hogy az iskola új épületénél is olyan szorgalmasan dolgoztak és oly sokan jöttek, amire 'nemigen volt még példa. — Még közeli a válás, ami igazán nem is r . A falon dí­szeleg a szülői munkaközösség ajándéka, a kis asztalon is áll egy díszes virágtartó, a köny­veim között mutatja az időt a kollégáktól kapott szép óra. ök ajándékaik révét itt van­nak, mint ahogy én is ott va­gyok közztük sok évi tapaszta- | latommal. Minden jelentősebb 1 összejövetelre meghívnak és én elmegyek, mert látni, tud­ni akarom, ami az iskolával és az iskolában történik. — Munkája elismerését ki­tüntetések örzik-e? — Igen. 1957-ben megkap­tam a Felszabadulás Érdem­rendet, majd a Munka Érdem­rendet, ezenkívül miniszteri kitüntetéseket és az úttörő- mozgalomban kifejtett tevé­kenységemért KlSZ-oklevele- ket. A titok — Üj öröm az életemben a két unoka, gyakrabban lehe­tek együtt a mérnök fiammal és a még mindig aktív peda­gógus feleségemmel. Köztük lenni, köztük élni és a volt ta­nítványaim fejlődését látni, a legnagyobb öröm. Mint mond­ják, az öröm' gyógyít. Ha pe­dig ez így van, ez lehet a hosszú élet titka. M. F. D. Vasárnap — horgászvizsga Előadás, tréfás vetélkedő A Magyar Országos Horgász- szövetség határozata értelmé­ben az Idén a vadászokhoz hasonlóan, vizsgát tesznek az egyesületek ifjúsági horgászai és az újonnan belépő felnőtt tagok. A járás legnagyobb egyesü­letében, a Monor és Vidéke HE-ben már felkészültek a beszámoltatásra. Vasárnap dél­előtt 10 órakor a monori zene­iskolában az ifjúsági tagok ad­nak számot ismereteikről. A nem iskolás jellegű vizs­ga előtt összefoglaló előadás segít felfrissíteni tudásukat, s tréfás vetélkedő oldja fel az izgalmakat. Az új felnőtt tagok folyama­tosan tesznek vizsgát az el­következő hetekben. Kulturált szórakozás Hangulatos, színvonalas műsor Jól sikerült az agrárbál A hagyományoknak megfe­lelően az idén is megrendez­ték Monoron az agrárbált, amelyen ismét népszerű buda-. pesti művészek adtak műsort. Szegedi Molnár Géza, Tárká- nyi Tamara, Oswald Marika és társaik pergő ritmusú, jól szerkesztett esztrádműsorában minden benne volt: paródia, operett, népdal, táncdal, hu­mor és egy sziporkázó konfe­ranszié. Alig akarták őket le­engedni a színpadról. A disznótoros vacsorát főne követte, az önfeledt szórako­zás, majd élfél után a tombo­la. Tóthné Fiel Mariann, a Pest megyei KISZ-bizottság titkára húzta ki a nyerőszámokat és adta át az ajándékokat: kerté­szeti, mezőgazdasági szakköny­veket és a fődíjat: a pezsgőt. H.

Next

/
Oldalképek
Tartalom