Pest Megyi Hírlap, 1979. február (23. évfolyam, 39-49. szám)

1979-02-22 / 44. szám

1979. FEBRUÄR VI., CSÜTÖRTÖK Törpetorony- vízhűtésre Űj típusú hűtőtornyok gyár­tását kezdték meg — az Ener­giagazdálkodási Intézet szaba­dalma alapján — a Hűtőtech­nika Ipari Szövetkezetben. A mindössze 3,2 méter magas és négy négyzetméter alapterüle­tű törpetorony a felmelegedett hűtővizek újrahűtését végzi az üzemekben. Jelenleg a felme­legedett, de tiszta vizet a leg­több helyen a csatornákba en­gedik. Az új típusú törpeto­rony alkalmazásával ennek elejét vehetik: a jó hatásfokú kis toronyban megfelelően le­hűtik a vizet, s aztán újra és újra .visszavezetik a technikai folyamatba. A torony mű­anyag elemein pergetik le a vizet és ventillátor segítségé­vel hűtik le újbóli felhaszná­lásra. Az új berendezés alkal­mas a vízben levő gázok kivo­nására is. Az első törpetomyokat — amelyek óránként 60 köbmé­ter víz hűtésére szolgálnak — a Budapesti Műanyagipari Vállalatnak és több élelmiszer- gyártó üzemnek szállították. Nagy az érdeklődés az új ter­mékek iránt, mert egyre nehe­zebb és egyre drágább a meg­felelő mennyiségű víz beszer­zése. Ezért az üzem az Ener­giagazdálkodási Intézettel kö­zösen egy egész hűtőtorony­családot alakít ki. A hűtőto­rony-család tagjainak kapaci­tása az óránkénti 3 litertől a 250 literig terjed. Amit kértek tőlük — teljesítették Fiafalok a nagykovácsi Rozmaring Tsz-hen Amikor beléptem a nagyko­vácsi Rozmaring Egyesült Tsz irodahelyiségébe, Bauer Hen- rikné személyzeti osztályveze­tő-helyettes éppen a kiváló minősítésű növényvédő és méregraktárkezelő oklevelet adta át Áy Lajosnak, Radvá- nyi Istvánnak, Kunkli István­nak, Barlai Istvánnak, akik a napokban fejezték be a tanfo­lyamot. — Szövetkezetünkben jelen­leg negyvenötén tanulnak to­vább — mondja Bauer Hen- rikné. — Heten gimnázium­ba, huszonhármán pedig kü­lönböző szakközépiskolákba, négyen egyetemre — szakmér­nöki továbbképzésre, hatan politikai főiskolára, öten nö­vénytermesztői tanfolyamra járnak. Ismerkednek a szakmával A Rozmaring vezetősége rendszeresen segít a főiskolát, egyetemet, közép- és általá­nos iskolát éppen befejezett fiataloknak, hogy minél köny- nyebben beilleszkedhessenek az új környezetbe. A közel­múltban friss főiskolai, egye­temi diplomásokkal folytat­tak megbeszélést. A fiatalok javarészt a Gödöllői Agrártu­dományi Egyetemen, a Kerté­szeti Egyetemen, a Kecske­méti Kertészeti Főiskolán, a Gyöngyösi Főiskola zöldség­termesztési szakán végeztek, kultúránezető-helyettesi beosz­tásban dolgoznak egy évig. Ezután sem pihennek , • Újabb társadalmi munkák a ráckevei járásban A ráckevei járás 19 telepü­lésének 11 tanácsa összesen 48 millió forintos társadalmi munkára számított az V. öt­éves tervidőszakban. A tények nem a terveket igazolták, túl­szárnyalták ■ azokat.. 1976-ban 19 millió, egy évvel később 34 millió forint volt a társadalmi munka értéke a járásban, s így két esztendő alatt már túlteljesítették a vállalást. Aki pedig azt gondolná, hogy ez­után az itt lakók és dolgozók megpihentek babéraikon, té­vednek ... Harminchárommillió Csak példákat említünk: Dunaharasztin partvédőműve­ket építettek tavaly csaknem 2 millióért, Dunavarsányban az utakat, járdákat javították- építették, Kiskunlacházán az orvosi rendelő, s az óvoda volt társadalmi munkák színhelye, Dömsödön karbantartották az iskolát, bölcsődét, Ráckevén csaknem 2 millióért segítették a 100 személyes óvoda építé­sét, s 300 ezerért a parkosítást. Szigetszentmártonban a sze­méttelepek felszámolásáért te­vékenykedtek önként, Tökö­lön iskolai sportpályát építet­tek, Szigetszentmiklóson az üdülőterület rendezésére szán­tak félmilliónyi társadalmi munkát, Lóréven a könyvtár és az óvodai konyha építését támogatták, Makádon strand épült, és sétányt alakítottak ki, Szigethalmon az óvoda és is­kola karbantartására jelent­keztek, s másfél kilométernyi lit épült itt több mint 2 millió forintért, Taksonyban pedig az iskola karbantartását vállal­ták. Külön említést érdemel a ha­lásztelki összefogás. Itt hatezer híján 7 millió forint értékű volt a társadalmi munka, a járásban a legtöbb. Vízvezeték­hálózat épült 1,7 kilométer hosszon, az óvodát alakították át, autóparkolót építettek, s Zőteret, felújították a tűzoltó őrszobát, parkosítottak, járdát készítettek, s több mint 100 ezerért kijavították az iskolai felszerelések egy részét. Mindent összevetve a járás­ban tavaly újabb 33 millió fo­rinttal járultak a települések gyarapításához. S hogy ez nem •sekély érték, az mutatja, fej­lesztésre 150 millió forintot költhettek tavaly a tanácsok. A társadalmi munka tehát több mint egyötödét érte a fejlesztési alapnak! Érdekes tendencia volt, hogy a legtöbb társadalmi erőt a bölcsődék, óvodák, iskolák építésére, bő­vítésére sikerült mozgósítani. Kell a segítség S hogy miként lesz to­vább? A járási hivatalban még csak most latolgatják, mire számíthatnak idén. De a leg­szerényebb számítás mellett is 20 millió forintos társadalmi munka várható erre az évre, például a kiskunlacházi és szi­gethalmi iskolaépítésekhez, az óvoda elkészítéséhez. Persze másutt is okkal igényelhetik ismét a társadalmi összefogást, a segítséget: ebben az eszten­dőben 190 millió forintot, a ta­valyinál 40-nel magasabb ösz- szeget költhetnek fejlesztésre a ráckevei járásban. Több min­den épül itt, mint korábban, s ehhez többel járulhat a járás 103 ezer lakója. V. G. P. Hogy megismerhessék a szö­vetkezet minden virágkultúrá­ját, különböző időszakokban helyet cserélnek. Egy év eltel­tével megismerkednek a vi­rágtermesztésre profilírozott szövetkezet minden szakágá­val, így kialakul teljes képük a munkahelyükről, s a szövet­kezet is megismeri az ő mun­kájukat. Ezután képességeik, kedvük szerint választhatnak, hogy melyik virágfajtával akarnak foglalkozni. Az igények és lehetőségek szinkronja csak úgy valósul­hatott meg, hogy rendszeresen meghallgatták a legfiatalabb munkaerők véleményét, akik frissen, bíráló szellemben reagáltak bizonyos hiányossá­gokra. Csoportvezetőik sok­szor nem adták meg nekik kellőképpen azt a hosszú távú tájékoztatást, ami a helyette­seket megilletné. A szak- és betanított munkásfiatalok föl­vetették például az öltöző és zuhanyozó hiányából adódó nehézségeket. A vezetőség az­óta megoldotta ezeket a prob­lémákat, Fiatal értelmiségi kör A fiatalok azt tartják leg­fontosabbnak, hogy rendszeres továbbképzési lehetőségekhez jussanak. Karits László, a pártvezetőség titkára, Lénért László KISZ-titkár javasolták, hogy alakítsák meg a fiatal értelmiségi kört. A Rozmaring Tsz vezetősége messzemenően segítséget nyújt ahhoz, hogy minél teljesebb programok várják az érdeklődőket. A klub profilját a szövetkezet szakmai jellege meghatározza, előadásokat hallanak, vitákon vehetnek részt a tagjai. A ve­zetőség tájékozódik a Kerté­szeti Egyetem előadásairól, és lehetőséget ad arra, hogy az egyetemet végzett, egyetemre, szakközépiskolába készülő fia­talok minél többet hallhassa­nak ezekből az előadásokból. Jogos volt az a kérésük is, hogy képet kapjanak a szövet­kezet egészéről. Azóta tanul­mányozhatták a kőbánya, a műkőüzem, az asztalos-, a mű­szer, a savanyító, a gyümölcs- üzemágak munkáját is. Nincs munkaerő-vándorlás A szövetkezet kihelyezett szakmunkásképző osztályában 35 fiatal dolgozó tanul. Az oktatásban kiemelkedő részt vállalnak a fiatal mérnökök. Nagyné Novák Lívia, Buchler Aba kertészmérnök, Németh László gépészmérnök, dr. Fe­hér Mihályné, a virágkerté­szet mérnöke munkaidőn túl is sokat foglalkozik a legfia­talabb generációval. — Frissen végzett fiatal­jaink beilleszkedését legjob­ban az segíti, ha nem támad az az érzésük, hogy végleg el­szakadtak az iskola padjaitól. Majdnem mindenki élt a to­vábbtanulás lehetőségével. Ez sok órát ellopott a munkaidő­ből, de hosszú távon visszaté­rül a látszólagos áldozat. A fiatalok jól érzik magukat, szívesen dolgoznak nálunk. Nagykovácsiban egyáltalán nem tapasztalható az agglo­merációra annyira jellemző elvándorlás — tette még hoz­zá Bauer Henrikné. Pósa Zoltán Korszerű írógépek Az Irodagépipari és Finommechanikai Vállalat — mely az idén ünnepli alapítása 30. évfordulóját — korszerű írógépeket gyárt exportra. Termékeiket a világ hetven országában érté­kesítik. A képen: Szalagrendszerben készülnek a korszerű írógépek. Kereső kertészkedők Jönnek—s mennek a vevők Tréfás kedvű instruktor Az időjárás egy ideje min­denáron igyekszik elhitetni velünk, hogy március végén járunk. A naptár mást mu­tat, de akárhogyan is van: készülünk a tavaszra. A házi­kertek gazdái máris szorgos- kodnak, metszenek, kerítést javítanak, s igyekeznek be­szerezni mindazt, amire szük­ség lesz: vetőmagvakat, nö­vényvédő szereket, műtrágyát, szerszámokat. A monori háztartási szak­üzlet kirakatában már hetek óta tavaszt idéznek a tasakos vetőmagok, a borsó, a retek, a zöldségfélék, s fehér betűk­kel virít a felirat: fólia is kapható. Bérelt raktárban — Felkészültek? — kérdez­tük Tripiska Bélánét, az üz­let vezetőnőjét­— Száz mázsa műtrágya már elfogyott — válaszolt — de a hét végére újabb két vagonnal várunk, s ugyancsak a hét vé­gére jelezték a növényvédő sze­rek érkezését is. Mindent ide­jében megrendeltünk, remél­jük, folyamatos lesz a szállí­tás. Máris sokan keresik a ki­lós csomagolású borsót, a sár­garépát, hamarosan ezekre a kérésekre sem kell nemet mondanunk. Béreltünk egy raktárhelyiséget, eddig ugyan­is az árut vagy nem mertük megrendelni, vagy tárolni nem tudtuk. Az új raktárral az a gondunk is megoldódik, s mindenkit ki tudunk szolgálni. Forgalmas már a Petőfi ut­cai gazdabolt is. Amíg Her- czeg Sándorné kiszolgálja a vásárlókat, a falon „kiállított” kerti szerszámok árait böngé­szem. Százharmincöt forint a jugoszláv importból származó ásó, a trágyavilla 116, a kasza 100 — bizony egyik sem olcsó. Tóth István, a VASÉRT in­struktora, aki éppen megren­delések ügyében toppan be, széttárja a kezét: — Ez van. A magyar gyárt­mányú, olcsóbb kerti szerszá­mok a hiánycikklistán szere­pelnek ... Udvarnyi távolság Tréfálni próbál: a régi gaz­dák azt mondták, egy ásó há­rom liter bor árába kerül, hát ez most is így van... A baju­szos idős férfi, aki a kaszát nézegette, meglehetősen han­gosan csukja be maga mögött az ajtót. Mint kiderül, a gazdabolt­ban sok olyan árut keresnek hiába a vásárlók, aminek meg­rendelését — a bizonylati tömb tanúsága szerint —már tavaly októberben leadta az üzletvezető. S bár látszólag apró dologról van szó, hiszen a megrendelés igazán nem nagy tétel, kínos jelenet kö­vetkezik. — Horganyzott vödör? — kérdi az instruktor. — Ez a háztartási osztályra tartozik. — Az ásó, kapa, lapát megint egy másik osztályra, s itt, ez a két tétel, egy harmadik osz­tályra. Hát ezért nem érke­zett meg az áru. Mert azt iga­zán nem lehet kívánni egy or­szágos vállalattól, hogy az egyik osztály átvigye a nem rá tartozó megrendelést az udvar másik végébe. Itt például a kasza a legnagyobb tétel, azt meg is kapták, a többit, mi­vel nem rájuk tartozott, nem továbbították. Az üzlet vezetőnője hallgat Nem, azt valóban hogyan is kívánhatná bármelyik osztály akármelyik dolgozójától is, hogy ' menjen át a másikhoz, az udvar túlsó végébe...? Van azonban a VASÉRT-nek egy katalógusa is, ahonnan megtudhatná, melyik megren­delést hová kell címeznie. A gazdaboltba ilyen katalógus nem jutott. S nem tud a ve­zetőnő arról sem, hogy más­nap zárul a VASÉRT három napos nagy kiállítása, ahol a sarlótól a fűnyíróig mindent bemutattak, s minden meg is rendelhető... A Monor vidéki Áfész kapott meghívót a kiál­lításra ... Jönnek-mennek a vásárlók. Hiába keresik a takarmányrépa-magot, a ki­lós csomagolású vetőmagva­kat, talán a jövő hétre ide­érnek. Nincs kielégítő válasz, ték paprikafajtákból sem. — A megrendeléseket fel* adtuk — mondja Herczeg Sán­dorné. tV Remélni — szabad Feladták a megrendelést, a remélhetőleg idejében megér­kezik az áru, még a munkák megkezdése előtt, hiszen Mo- noron mindössze két üzlet — a háztartási és a gazdabolt — az, ahol a helyiek, s a kör­nyékbeliek megvásárolhatnák mindazt, ami a tavaszi ker­tészkedéshez nélkülözhetetlen. Szerencse, hogy a szerszá­mokat az ABC-áruházakban, s a vas-műszaki szaküzletek­ben is megtalálják. Ha meg­találják. K. Zs. Bába Mihály: (garázs J ól emlékeztem a takaros kis házra, a tiszta udvarra, a gon­dozott, ápolt gyümölcsöskert­re. De nem találtam sehol. Vissza­fordultam a kis utcán. Biztosan elté­vedtem. Eltelt néhány év azóta, hogy Kovács Sándoréknál borozgat- tam utoljára. Egy kisfiú kerékpározott el mel­lettem. Megállítottam. — öcsikém, te itt laksz? — Itt — döntötte meg egy kicsit a kerékpárt, hogy a lábát letehesse a járdára. — Nem tudod, hol laknak itt Ko­vács Sándorék? A gyerek kissé furcsán nézett rám. — Nem tetszett még ott járni? — De, egyszer, régebben. — Ja. Mert az a házuk, ni — mu­tatott egy alig ötven méternyire lé­vő villára. Sándor bácsi tárt karokkal foga­dott. — De sokat emlegettük, öcsém, tyű, de sokat — sodort be a hatal­mas nappaliba. Percekig nem tudtam szólni: sem­mi sem emlékeztetett a régi, taka­ros kis házra. Bor került az asztal­ra, meg pogácsa. — Egyedül vagyok, a feleségem az unokámmal bement Pestre vásárol­ni — nevetett. — Mindig kell vala­mi, na. A harmadik pohár bor után Sán­dor bácsi szinte kilökte maga alól a széket. — Most pedig nézzen csak körül egy kicsit, mert a legutóbbi látoga­tása óta ugyancsak megváltozott itt minden. Négy szobánk van. Kettő a mienk, kettő a lányoméké. Mert ők velünk laknak. Hatalmas, üveges veranda, kerti lóca, székek, asztal. A vendégváró, ahogyan Sándor bácsi nevezte. A nappaliból jobbra, balra vezettek a szobák. Meg kellett dicsérnem az új bútorokat, a csempét a fürdőszo­bában, a konyhában, a tapéták szí­neit, a gyerek szobáját, nyerges hin­talovat. — Csak nem nyertek a lottón? — kérdeztem őszintén álmélkodva. — Az is bejött. Három darab há- romtalálatosunk volt közben. De nem arra vagyok én büszke, hanem a magunk erejére. Amikor a lá­nyom férjhez ment, elővettem a vöt és megkérdeztem tőle; akartok tisz­tességes otthont magatoknak? Hát persze, hogy akartak. Na. akkor, mondom, lássunk hozzá. És neki­láttunk. Négyen kerestünk, öt évig raktuk félre a filléreket — nevetett —, aztán belekezdtünk. Már mért ne kezdtünk volna, hiszen OTP is van a világon. Tíz évre kaptunk kölcsönt, már csak azt törlesztget- jük, meg egy szobabútornak a rész­leteit. — Akkor kellett volna idelátogat­ni, amikor húszán is dolgoztunk a házon — folytatta Sándor bácsi egy cseppnyi szünet után. — Én is szól­tam a komáknak, gyertek szomba­ton, vasárnap. És jöttek. A vejem barátai is. No, még az asszonyok is verbúváltak egy kis munkaerőt. Ma­gam sem hittem, hogy milyen ha­mar tető alá került a ház. Persze a benti munka már lassabban ment, pepecselgettünk hónapokig. M egint letelepedtünk, hogy íz­lelgessük a házi bort, aztán Sándor bátyám kivezetett a kertbe. A konyha kinti bejárata előtt megmutatta a kis füves, ho­mokos teret, unokája birodalmát, aztán a fáit, na meg a nyolc vagy tíz sornyi szőlőt, a lugast, ami a kis kaputól a verandáig vezetett. — Szép, szép — mondtam, ami­kor körbe tekintettem a kerten, az udvaron. Talán egy pillanatig egy csepp­nyi irigység is bújkált bennem, hogy lám-lám, nekem is jó lenne egy ilyen kis házikó, egy kis kerttel, ahol kapál gathatnék. Sándor bácsi zökkentett vissza a valóságba. — Tudja öcsém, én mégis a ga­rázsra vagyok a legbüszkébb. — Garázsra? Kocsijuk is van? — Nekem ugyan nem hiányzik, de a vejem emlegette, hogy bizony jó lenne, mert akkor nem a vicinális­sal járnának be dolgozni. Na, gon­doltam magamban, hát akkor legyen kocsi is. — És lett! Hangosan kacagott. — Nem, nem. Azért nincs nálam terülj asztalkám. Lassan lépegetve mentünk az ud­var végében álló garázs felé. — Megcsináltuk a garázst, igazán olcsó volt, mert maradt egy kis épí­tőanyag. Szóval amolyan toldott, foldott ez, de garázs! Amikor ké­szen volt, mondom egy szombaton a családnak: megyek, hozom a ga- rázsbavalót. Nevettek. Bolondozik az öreg, gondolták. Én pedig elmentem a téeszelnökhöz, akivel amolyan köszönő viszonyban voltam. Mond­tam neki, hogy mi járatban vagyok. Egy cseppet sem lepődött meg a tervemen. Sőt, segített Hogy rövid­re fogjam, hizlalási szerződést kö­töttünk. Kaptam öt süldőt, meghíz- laltam, elvitték, hozták a következő ötöt. Ez már a negyedik váltás és ezzel vége is lesz, mert ezzel együtt már meglesz a kocsi ára. A léckerítés mellett álltunk. A garázs téglapadlóján, vastagon terített fűrészporban öt hatal­mas szőke hízó heverészett lustán. — Hát szóval a garázs meghozza a belevalót. Mert azt a kis munkát. ami a hizlalással járt, meg sem érez­tük. Behajolt a kis kerítésen, megsi­mogatta a legközelebb fekvő hízó hátát. — Még egy hónap, vagy kettő, és akkor már igazi garázs lesz ez, ko­csival — mondta büszkén.

Next

/
Oldalképek
Tartalom