Pest Megyi Hírlap, 1979. február (23. évfolyam, 39-49. szám)
1979-02-21 / 43. szám
V 1979. FEBRUAR 21., SZERDA kMIod 5 Új lakások Budaörsön Mérkőznek a hideggel az építők Olyan felhőtlen kék az ég, mint júliusban, a hideg azonban néhány perc alatt átjárja testünket, pirosra csípi arcunkat, kezünket. —* Jött volna csak tegnapelőtt, amikor váratlanul megenyhült az idő — fogad Varró Bálint, a 43. számú Állami Építőipari Vállalat művezetője, a budaörsi lakótelepen. — Majdhogynem térdig csúszkáltunk az agyagban. Nagyra nőtt gémeskutakként merevednek mozdulatlanságba a daruk, megdermedt óriás, tüskés sündisznókra emlékeztetnek az elkészült fogadószintek. — Szünetel az építkezés, átirányították innen az embereket Siófokra meg a fővárosi lakótelepekre — magyarázza a művezető —, itt most csak afféle ügyeletet tartunk. Ez azt is jelenti, hogy keverünk azért betont, ha kérnek. Ma éppen még semmi rendelést nem kaptunk. Nem hiszi el, legalább húsz éve mondogatjuk, hogy előre meg kellene építeni a közlekedési utakat, hogy nélkülözhetetlen a megfelelő elő- közművesítés. De, nézzen csak körül! Minden áll, nem dolgozhatunk. Ilyen terepet! Ide folyik a hegyekről minden hóié, esőié. Nem gyári munka öt lakóépület alapja, foga- tíószintje készült el, természetesen különböző mértékben. Ötszáz jövendőbeli lakástulajdonos számolja a hónapokat- éveket, mikor jutnak végre otthonhoz. — Az építés — hiába a panelos technológia bevezetése — sohasem lesz gyári munka jellegű. Azt hiszi, nekünk kellemes, amint látják, hogy csak egy-két ember téblábol az építési területen? Mi is azt szeretnénk, hogy mielőbb magasba emelkedjenek ezek a felépítésre váró házak. Budaörs, Pest megye egyik legszelesebb helyén elterülő község. Tegnap 70 kilométeres szél fújt, egyedül náluk az országban. Most ugyan a széljárás is lecsendesült, annyira azonban nem, hogy lehetséges lenne a hatalmas panelek levegőbe emelése, mozgatása. Az időjárás viszontagságait — legyen az fagyás, olvadás, Vagy az említett átlagosnál erőteljesebb légmozgás — nehezen tudják még ellensúlyozni az építőiparban. Mindezt Marties György mondja el, a vállalat mélyépítő egységének kubikosa. — Most az elkészült lakóházak körüli befejező munkákat végezzük egy társammal. A vízvezeték-hálózat úgynevezett felszálló ágait szereljük le, megóvjuk a rendszert a befagyástól. Jobban szeretem, amikor itt van a többi brigádtársam is. Tíz éve kerültem az építőkhöz, ha hiszi, ha nem, a megye déli csücskéből, Tatárszentgyörgyről járok ide. Ide vagy máshova, megyünk, ahol szükség van ránk. Kell az emberkéz Szegfű Pálra és három társára most éppen a fűtési csatorna-ágyazat alapozásánál van szükség. Kis ideig csöndben figyelem néma birkózásukat a súlyos, agyagos földdel, mintha mázsányi súly húzná csákányukat, lapátjukat. — Brigádunk most csak öttagú. Mi a gödöllői Közép-magyarországi Közmű- és Mélyépítő Vállalat budaörsi üzemegységéhez tartozunk — szólal meg Szegfű Pál. Ö a legidősebb a csoportban. — Ami munkát lehet, azt a gépekkel végeztetjük, de ott, ahol a masinák nem használhatók, kell az emberi kéz. Mint most is. Hűh, hova süllyedne a markoló, ha ide vezetnék!... Hogy sokkal nehezebb-e ilyenkor, télidőben? Hát bizony! A saját bőrén is érezheti. Persze, mi munka közben nem fázunk. Jómagam csak öt éve dolgozom a KKMV-nél, s a nyugdíjig is csak másfél évem van. Nehéz ugyan, amit csinálunk, de nélkülünk nem épülhetne meg egy lakótelep. És ez jó érzés. Nem kevésbé az, hallani a fiatal tizennyolc éves Molnár József szavait. — Meglehetősen messziről, Békésről kerültem ide, már mint felszabadult kőműves. S, hogyan lehetséges, hogy most kubikolok? Nem vagyok válogatós, és azt sem akartam, hogy csökkenjen a téli hónapokban a keresetem. Pedig csúfoltak is a társaim: na, mi az, kubikos lettél? Én ugyan ezt nem találom lealázónak. És szeretem az öreg szakikat is, nem bántanak, hogy ezek a mai fiatalok. Építünk itt utakat, lépcsőket, megcsináljuk az útszegélyeket, vagy, mint most, a csőfektetést készítjük elő. Semmi pénzért nem választanék más szakmát. Egyik idős munkatársa hív félre: — Nagyon tisztességes gyerek a Jóska, sajnos, várja a behívóját. A szülei tanárok, de mivel elváltak, ő segíteni akart az anyjának, nem tanult tovább. Szerencsére nem bánta meg. Csak néhány hét A napsugarak hatására gyorsan olvad az éjszaka keményre fagyott föld. Miközben utat keresve bukdácsolok, Fü- gedi Józsefbe, a Pest megyei Beruházási Vállalat műszaki ellenőrébe botlom. Társaival sorra járja az építkezéseket, rájuk aztán igazán nem mondhatná senki, hogy íróasztalmunkát végeznek. — Vállalatunk kapott megbízatást a budaörsi lakótelep beruházási feladataira, azt hiszem, éppen a legrosszabbkor jött — magyarázza. — Itt általában 5—6 fokkal hidegebb van, mint a fővárosban, nézze, olyan dermedtek a sóderhegyek, hogy hozzájuk sem lehet nyúlni. Reméljük, néhány hét múlva teljes iramban megkezdődhet az építkezés. Tavaly három épületet — 300 lakást — adtak át, mégpedig tervszerű ütemben. Június 30-án százat, szeptember I5-én a második blokkot, és év végén a harmadikat. — öt új lakóépület alapozása készült el, idén azonban csak 200 lakás átadását tudja vállalni a kivitelező 43-as számú ÁÉV. Legfőbb gond az, hogy az eddigi építő gárdájukat elvezényelték budapesti lakás- építkezésekre, itt tehát új építésvezetőség folytatja a munkát. Reméljük azonban, hogy továbbra is olyan kiváló minőségű lakások készülnek, mint a tavalyiak. Ezt remélik a budaörsiek is... Dodó Györgyi Nagyjavítás a téglagyárban December 8-án kezdték a solymári téglagyár téli nagyjavítását. Felújították a kemeneekocsik hőálló falazatát, s új berendezéseket is beépítettek. Jelenleg olasz és magyar szakemberek végeznek terhelési próbáikat az új gépen. A teljes termelés még februárban beindul, Bozsán Péter felvétele Plusz egy autóbusz Korszerűsített szerelősort helyeztek üzembe az Ikarus székesfehérvári gyárában: felújítással és saját tervezésű célgép beépítésével megtakarítanak vele a korábbi technológiához képest egy nehézkes műveletet, s ez azt jelenti, hogy naponta egy autóbusszal többet, együttesen tizenhármat szerelhetnek ősz- sze az egyes gyártósoron. A technológiai módosítás ugyanakkor biztonságosabbá tette a dolgozók munkáját és megoldották a karosszéria-elemek helyszíni tárolását is. Az Ikarus a tervek szerint az idén összesen 7200 autó. buszt gyárt, 500-zal többet, mint 1978-ban. A növekedést jórészt a gyártósor korszerűsítésével és az alkatrészgyártás megerősítésével érik el. A tervek szerint az év második felében elvégzik a gyár második szerelősorának körszerű, sítését, a végszerelőénél felszabaduló munkáslétszámot pedig főként az alkatrészgyártásnál alkalmazzák. Új iskola épül A szépülő, gazdagodó Taksony Aki öt-hat éve nem járta Taksony utcáit, jó néhány szembeötlő változásnak lehet tanúja. Az utóbbi időben mintha meggyorsult volna a község fejlődése. Valóban így lenne? A kérdésre Szabó Imre, a községi pártszervezet titkára egyértelmű igennel felel. Szívesen elkalauzol a múltba, melyet jól ismer — hiszen néhány éve épp a felesége dolgozta fel a település történetét —, úgyszintén a jövőbe, amelynek alakítója-formálója ő maga is. Mindenkinek szívügye Kezdjük az iskolával. Feszítő gond ez, mert az 5300 lakosú Taksonynak már most sincs elegendő tanterme, 1980- ban pedig már 700 iskoláskorú gyermekkel kell számolniuk a jelenlegi 530-cal szemben. Pillanatnyilag már így is a kultúrotthon egyik termében, valamint a tanácsépüiet tanácstermében kénytelenek tanítaImportpótló tevékenység Szellőzők, játékok, lámpák Polikresz-család, bűvészkocka, Makk Marci, zenélő baba, dominó kockák, sakkfigurák ... Megannyi ismerős játék — műanyagból. Az Ecseren készülő játékok a TRIÁL-vállalaton keresztül az ország minden részébe eljutnak. A Politechnika Ipari Sző* vetkezet 2-es számú ecseri telepének vezetője, Acs István mondja: — Néhány, teljes egészében nálunk készülő játék kivételéA VOLÁN 1. SZ. VÁLLALAT B, C és E kategóriás gépjárművekre gépjárművezetőket képez ki A vállalat a tanfolyam idején munkabért fizet és fedezi a tanfolyam költségeit A kiképzés feltételei: büntetlen előélet, az általános iskola Vili. osztályának elvégzése, betöltött 18. életév. Jelentkezni lehet munkanapokon 8 és 15 óra között az alábbi címeken: Budaörs, Rákóczi u. 40. Százhalombatta, Erőmű u. 3. Érd, Diósdi u. 3. Pilisvörösvár, Fő u. 39. Kiskunlacháza, Rákóczi út 30. Datas, Vasútsor i Cegléd, Külső Körösi iA 12035. hrsz. Nagykőrös, Szurdok-dűlő 3. Nagykáta, Jászberényi u. 1. Monor, Petőfi u. 1. Abony, Janos u. 2. Gödöllő, Dózsa Gy. u. 65. Vác Deákvári fasor Aszód, Pesti u. 25. vei, mi elsősorban alkatrészeket gyártunk. A szerelést, a játék készítésének utolsó műveleteit budapesti központi telepünk dolgozói végzik. Nem csupán játékok készülnek Ecseren. — Fő profilunk természetesen a játékgyártás. De együttműködünk a Biogál, illetve a kőbányai gyógyszergyárakkal és az Ikarusszal. A gyógyszergyáraknak többek között tapaszorsókat, állategészségügyi eszközöket, valamint — például a Fabulon kozmetikai családnál is használatos — csomagoló anyagokat gyártunk. Az Ikarusnak importpótló tevékenységként szellőző, világító egységeket készítünk, nagy tételben. Az ecseri telep az utóbbi néhány év alatt megháromszorozta a termelését, túlteljesítette múlt évi tervét. Kapacitását már most egész évre lekötötték, s minden eddiginél nagyobb, csaknem 72 millió forintos termelési feladatot kell teljesítenie az idén. Az Ecseren készülő játékok közül talán a Polikresz-család a legnépszerűbb, s bizonyára kevesen lehetnek olyanok, akik a közlekedési helyzetképeket tartalmazó tesztlapjain ne próbálták volna ki KRESZ-ismereteiket. — Csupán a Polikresz II- ből — ezt teljes egészében mi gyártjuk — 30 ezer darab készült tavaly. A népszerű és keresett játékok további gyártásán túl, évről évre bővül a termékskála. — Néhány éve korszerű, nagyértékű automata fröccsöntő gépeket állítottunk munkába — mondja a telepvezető. — E gépek kezeléséhez, a hatékonyabb munkavégzéshez minden területen elengedhetetlen alapkövetelmény a nagyobb szaktudás, szakértelem. Tudni kell, hogy többségében betanított dolgozókat foglalkoztatunk, egy részüknek szakmai tanfolyamot szervezett szövetkezetünk. Eredményes vizsga után mű- anyagipari szakmunkás-bizonyítványt kapnak a résztvevők. — Ez lesz az új élelmiszer vegyesboltunk — lépünk a telepvezetővel egy ma még üresen álló tágas helyiségbe. — Most, a tavasszal tervezzük átadását, s úgy alakítjuk ki, hogy a környék lakosai is vásárolhatnak majd itt. ni — délelőtt is, délután is. A tanácsi rendezvényeknek pedig a pártszervezet nyújt otthont. Igazuk van hát a helybelieknek, amikor tréfásan megjegyzik: már csak a kocsma maradt, amiből még nem csináltak iskolát Ilyen körülmények között érthető, hogy mindenki szívügyének tekinti az új iskola építését, s társadalmi munkával, pénzzel egyaránt segíti. Az alapokat 1976-ban rakták le, a szocialista brigádok hatékony közreműködésével. Különösen kiemelkedő munkát végzett az áfész Puskás Tivadar és Táncsics brigádja. (Igaz, nagy gyakorlatuk van már az ilyesmiben, hiszen egymásnak is mindig besegítenek a családi házak építésébe.) Az alapozás után a kis- kunlacházi Égszöv emberei vették át a stafétabotot. Azóta már a szakipari munkáknál tartanak. Érem és pénzjutalom Nézzük a pénzügyi oldalt is. A négytantermes, két foglalkozó teremmel rendelkező iskola tervezett beruházási költsége 5,2 millió forint. A községi tanács minden lehetséges forintját ide csoportosította át, a megyei tanács 3,6 milliót adott. A lakosság 600 ezer forint értékű társadalmi munkával járult hozzá az építkezéshez, s várhatóan még 200 ezer forintnyi munkát végez. Akik betegségük vagy különböző másirányú elfoglaltságuk miatt nem tudtak dolgozni, azok csekken fizették be hozzájárulásukat: kerek 100 ezer forintot A dunavarsányi Petőfi Tsz fuvarral segített, sódert szállított A tenniakarás, az aktivitás egyik rugója talán az is, hogy 1974-ben megalapították a Taksonyért emlékérmet. Túl az erkölcsi elismerésen, ez személyenként ezer forint jutalommal párosul. Jó néhá- nyan birtokolják már ezt a kitüntetést; legutóbb a háziipari szövetkezet Béke brigádja érdemelte ki. Az első idei kiskacsák Kikelt az idei első 25 ezer kiskacsa a PaJotási Állami Gazdaságban, az ország egyik legnagyobb tenyésztői rendszerének vezető gazdaságában. Az életerős, pelyhes kis jószágok 40—50 grammos súlyban látták meg a napvilágot. A gazdaság korszerű keltetőjében jelenleg 22, egyenként 10 000 tojást befogadó gép működik s ezek február végéig körülbelül 60 ezer kiskacsát keltenek. Márciusban mind az 56 berendezést üzembe helyezik és a tavasz első hónapjában legalább 300 ezer kiskacsa kerül majd a keltetőkből az előnevelőkbe. A tenyésztői rendszer ebben az évben 2 millió 900 ezer víziszámyast nevel fel, 120 ezerrel többet, mint az elmúlt esztendőben. Pecsenyére átszámítva ez mintegy nyolcezer tonna kacsahúst jelent. A rendszer igazodva a világpiaci keresletihez, megkezdte az Angliából importált kisebb testű szárazabb húsú törzsalapanyag szaporítását. A két kiló körüli súlyú, nem vízen, hanem szárazon, legelőkön tartott import fajtából az idén 170—200 ezer kacsát nevelnek fel. A község fejlődésének jelentős állomásai: 1975-ben megalakult a vízműtársulás, azóta nincs gond az egészséges ivóvízzel; a rákövetkező évben 12 millió, forintos költséggel elkészült a 600 négyzetméteres ABC-áruház; tavaly átalakították, korszerűsítették az iparcikk- és műszaki boltot. Járdák, utak A járdaépítést olyan apróságnak tekintik a takso- nyiak, hogy csak úgy mellékesen tesznek említést róla. Pedig erre is büszkék lehetnek. Egyedül az elmúlt esztendőben 400 folyóméternyi betonjárdával gazdagodott a község. A tanács adta az anyagot, a lakók pedig — a kőműves kisiparosok irányításával, segítségével — maguk betonoztak. Jó, ha nem kell bokáig sárban járni, ám legalább ilyen fontos a közutak állapota. Az idén 2,5 millió forintot költenek útkorszerűsítésre, hogy megoldják végre a külső település lakóinak a gondját is. Jelenleg csak a község közepéig jár Dunaharaszti felől a busz, az út elkészültével egészen a MÁV-állomásig közlekedik majd. A két és fél millióból futja arra, hogy két kilométer hosszon hat méter széles aszfaltutat építsenek buszfordulóval, s így körforgalmat alakítsanak ki. A munkát várhatóan májusban kezdik, s ebben az évben befejezik. Télen már nem kell a külső településen lakó gyerekeknek sem kilométereket gyalogolniuk, busz viszi őket az új iskolába. Ennyit dióhéjban a takso- nyi változásokról. Aki öt-hat év múlva jár majd Taksonyban, bizonyára még több újdonsággal találkozhat. Mert itt élő, hatékony erő a közösségi összefogás. Paládi József A társadalmi tulajdon védelmére A szigetszentmiklósi Csepel Autógyárban társadalmi tulajdonvédelmi tanácsot hívtak életre. Sokrétű feladatai közé tartozik a társadalmi tulajdon védelme, például úgy, hogy figyelemmel kísérik az anyag- gazdálkodást, tapasztalatokat gyűjtenek a beérkező és a norma szerint felhasznált anyagok mennyiségi különbségéről. Foglalkoznak továbbá az anyagok tárolásával, javaslatokat tesznek az itt tapasztalható visszásságok megszüntetésére, s olyan módszerek bevezetésére, amelyeknek révén ésszerűen csökkenthető az anyagforgalom, a termelési költség és javítható a gazdálkodás színvonala.