Pest Megyi Hírlap, 1979. február (23. évfolyam, 39-49. szám)
1979-02-18 / 41. szám
A múlt térképe Készül Pest megye régészeti topográfiája „A Kiskevély északi lejtőjén körülbelül 380 méter magasságban nyílik az észak felé néző, 26—28 méter hosszú mintegy 400 négyzetméter alapterületű barlang.' Koch Antal 1868-ban geológiai kutatásokat végzett benne, és ekkor a kincskeresők által kihányt földben barlangi medvecsontokat talált.” így kezdődik a kéziratban a Mackó-barlang ismertetése. Abban a kéziratban, amelyből kinyomtatása után születik meg a Pest megyei régészeti topográfia első kötete. Középkori falvak A régészeti topográfiai munkák Magyarországon a 60-as évek elején kezdődtek meg. Azóta tart, járásokra bontva, a régészeti lelőhelyek teljes feltérképezése. Pest megyében javában dolgoznak az első részen, mely a szentendrei és a budai járást foglalja magában, és melyet Magyarország Régészeti Topográfiája 13/1. köteteként vehetnék majd kezükbe az olvasók. Hogy kik? Nos, elsősorban a szakemberek, de rajtuk kívül bizonyára örömmel forgatják majd a helytörténeti körök tagjai és mindazok, akik szívesen tekintenek vissza a múltba, és akiket izgat lakóhelyük története. Az első kötet kézirata a befejezéshez közeledik, tájékoztatott dr. Tettamanti Sarolta régész, a szentendrei Ferenczy Múzeum munkatársa. Segítenek az idősek — Lassan haladunk, mivel alapvető rendteremtésről van szó. Sokszor alaposan beleveszünk a részletekbe. Egy tárgyat közöltek mondjuk ötször az irodalomban, mind az ötször más lelőhelyet tüntetnek fel. Ilyenkor meg kell állapítani, hogy a falu nyugati, vagy északi részén került-e elő a lelet. A pontosítás a néprajzi gyűjtéshez hasonló módszerrel történik. Zsámbékra például többször ki kellett menni, hogy az idős emberek segítségét kérve azonosítani tudjuk a helyi szőlőben említett római kori kőemlékek pontos helyét. — A megyét, illetve a két járást, ha jól tudom, nemcsak ilyen esetekben keresték fel, hanem már előbb is, a terepbejárások során. — Valóban. A terepbejárásokat már 1969-ben elkezdtük. Hosszabb- rövidebb megszakításokkal több évig tartott, míg az emberi letelepedésre alkalmas területeket bejártuk. A patakvölgyeket, a szántókat, és legelőket, mindent, ahol eddigi ismereteink szerint régészeti lelőhelyekre számíthatunk. A mezőgazda- sági munkáktól függően egy-egy területre újból és újból el kellett látogatni. — Mi követte a terepbejárásokat? — A nagy leltározások évei, melyek 1975. és 1976—77-ben voltak. (Szükség volt erre azért is, mert a szentendrei múzeum 1951-ben alakult, és jó ideig egyetlen régésze volt. Ezért sok volt a leltározatlan anyag.) Ugyanekkor megkezdődött a leletek fotózása is. Eddig 4 ezer tárgyat fényképezett le az MTA Régészeti Intézete a Ferenczy Múzeum gyűjteményéből. Érdekességként megemlíteném, hogy légi felvételek is születtek a szintvonalas térkép elkészítéséhez. Borony vagy Csobánfca? — A kéziratot 1977-ben kezdtük el írni, a folyamatos munkát meg-meg- akasztotta, hogy közben minduntalan hiányosságokba ütköztünk. Nemcsak a mi múzeumunk anyagát, hanem a Nemzeti Múzeum, a Budapesti Történeti Múzeum valamint a székesfehérvári múzeum ránk vonatkozó leleteit is át kellett néznünk. Ezen'a területen először fordult elő, hogy a középkori falvakat terepbejárással és okleveles kutatással együtt azonosítottuk. — Okozott-e nehézséget az azonosítás? — Inkább gondot. Különösen a Vörösvári völgyben, egyebek között Nagyszántó, Garancs és Borony esetében, Szerencsére a völgyben a Garamcsi hegy alatt a Pilisvörösvári Február 1 • T~ 7“ 4 SNY 6 J r1 9 q 7) 11 72“ • 13 14 15 76 TT 18 19 • 20 • I 21 • 22“ 2J • 24 I • 25 26“ • • 27 n 28~ 29 • 30 31 32 33 34 35 36 • JT ___ 38 39 • 40 41 42 43 • 44 • 45~ • 46 47 • NY • 48 • 49~ 50 □ 51 52 53 9 54 55~ 56 • 57 ® W~ • 39“ W~ 61 • ÖT 63 • 64 65~ 66 m 67 9 6Ő • — L □ 69 (Függőleges 14.) költeményének két sorát kell beírni a (vízszintes 1., függőleges 18. és 12) sorba. A sarokkockák betűi: H, T, E, VÍZSZINTES 1 Beküldendő. 12. Kabát belseje. 13. Nesz (két szó). 15. Kerékpánt. 17. Láb része. 19. Sierra..., afrikai állam. 20. Púpos tulokfaj. 21. Plakettek. 23. Központi Sportiskola. 24. Függeszt. 25. Csepű, névelővel. 27. Mázolja. 28. Visszahí.” 30. A kanális. 33. Feltételes kötőszó. 34. Om- ladék. 36. A fluór, klór, bróm összefoglaló elnevezése. 37. Vissza: kecske hímje. 38 Táplálkozás. 40. Vissza: szórakozik. 4L összeszorított kézfeje. 42. Akadályoz. 44. Fürdőedény. 45, Belgrád hegye. 46. Gabonát kaszál. 48. Ájul. 49. Tova. 51. Vadkutya. 54. Fölé. 55. Ipari növény. 57. Mátka. 58. Időhatározó névutó. 59. Hím állat. 60. Esztendők. 62. A dal. 64. A Nemzetközi Bíróság székhelye. 65. Titokban megfigyelte. 67. Végtag. 68. Marokkó fővárosa. 69. Fővárosunk régi réFÜGGÖLEGES 2. A munkadíj. 3. Zajongás. 4. Indulatszó. 5. Fagylaltot fogyaszt. 6. Férfinév. 7. Hajszolni, 8. Svéd, osztrák és spanyol autók betűjele. 9. TJ. 10. Nyúlfajta. 1L sziget Venezuela fölött. 12. Beküldendő. 14. Beküldendő. 16. Beküldendő. 18. Súlyegység, rőv. 20. övezet. 22. ... Róbert, neves német bakteriológus. 24. Alul. 26. Kapocs. 27. Kenőcs. 29. Melyik helyre? 31. Forma. 32. Vissza: gyömöszölő. 33. Ablak nélküli lakószoba. 35. Labdajáték. 37. Vissza: fénymáz. 39. Végzet. 41. Tulajdonuk. 43. Ritkás, tág. 45. ... iacta est (a kocka el van vetve). 47. Becézett Teréz. 48. Ajándékozta. 50. Az ebéd első fogása. 52. Enyhe lejtő. 53. Vissza: károsan. 54. Tapad. 56. Halk zaj. 59. Sakkfigura. 61. Zavaros (!) kút. 63. Óra betűi. 64. Vlzfodor. 66. Mutatónévmás. 68. Vés. Megfejtési határidő: 1 hét. A FEBRUÁR 4-1 REJTVÉNY helyes MEGFEJTÉSE: „Februáriusban alighanem tél lesz, Még a sóhaja is arc-csippentő szél lesz...** KÖNYVJUTALMAT NYERTEK: Kovács Mihály (2339 Majosháza, Petőfi u. 12.), Sinkó Miklósné (2441 Százhalombatta, Hága László u. 5.), Várkonyi László (2200 Monor, Kossuth Lajos u. 88/a.), Kovács Péter (2600 Vác, Rezeda u. 25 ), Szatmáry Béláné (2100 Gödöllő, Bocskai u. 5.), Zaka István (1183 Budapest, Nagyfürdő u. 6—8.), Lvomszki Lászlóné (2738 Cegléd, XI. k:r., Külső-Budai út 16.), Józsa Julianna (2700 Cegléd, V. kér., Szolnoki út 19.), Vincze Ferencné (2143 Kerepestarcsa, Toldi u. 3.), Barcs Lajos (2131 Göd, Felszabadulás út 59.), GYERMEKREJTVÉNY Pajtások! Fadrusz János (1858—1903) szobrász, a magyar emlékműszobrászat kiemelkedő alakja volt. Nagy alkotásai szerepelnek mai rejtvényünkben. VÍZSZINTES 1. Az egri csillagvizsgáló torony egri elnevezése. 8. A ezó kétharmada. 9. Hatalmas termetű kutyafajta. 10. Indíték. 11. Itt készítette Fadrusz a híres Wesse- léiiyi-szobrát 1902-ben. 12. Motorsportot űző személy. 13. A Duna egyik szakasza. 14. Kettős mássalhangzó betűi. 16. Elán egynemű betűi. 18. Fadrusz 1897-ben elkészítette a Mária Terézia-szobrot, amely- lyel nagy sikert aratott. Hol készült a szobor? 21. Buliban van! 22. Évike. 23. A megye vége! 24. Korallból készült csiszolt ékszer, nyaklánc. 25. Közlekedési szaknyelven: viszonylat.’ FÜGGŐLEGES 1. Amit ikszelünk a lottószelvényen. 2. Mesterkélten, nagyképűen viselkedik. 3. Szeptember 16-án van a neve napja. 4. Fadrusz legfőbb műve a Mátyás király szobor, amelyet 1895—1902 között készített. Hol van ez a szobor? 5. Parlagföld. 6. Gyors léptekkel, lihegve siet. 7. Régi hordófajta, 32 pint bor fért bele. 13. Becézett édesapa 14. Légáramlat. 15. Este franciául (SOIR). 17. Macskaféle ragadozó, kedvenc csemegéje a baromfi. 19. Nafta. 20. Kaput szélesre tár. Pajtások! A vastag betűkkel szedett sorok megfejtését írjátok le egy levelezőlapra, és február 25-ig küldjétek be a szerkesztőséghez. A helyes megfejtők részt vesznek a februári jutalomsorsolásban. I1 2b H O c? "! r A (O (2Ü <5 \b l& <4 20 21 21 2b ■ w 25 és a Csobánkai út mentén a patak partján középkori településnyomokat találtunk a felszínen. Az Országos Levéltárban végignéztük a XVIII. századi térképeket és azonosítani tudtuk a falvat. A kulcskérdés azonban nem Garancs, hanem a középkori Csobánka, Borony volt. Cso- bánka határában talált középkori templom nyomaiból, valamint a földrajzi nevek egyeztetéséből, arra a feltételezésre jutottunk, hogy valamikor Borony ott volt. A térkép megrajzolásakor a középkori falu feltételezett helyéből indultunk ki és a határjáró oklevelet olvasva rajzoltuk meg a határjárás térképét, így alakult ki sakktáblaszerűen a többi középkori falu valószínű helye. — Hol tartanak most a topográfia írásában? — A szentendrei és budai járás régészeti lelőhelyei feltérképezésének 90 százalékát már megírtuk. A megye régészei ezzel a munkával párhuzamosan dolgoznak a következő kötetek előkészítésén is, egyetemisták és a Régészeti Intézet munkatársainak segítségével: a váci, a gödöllői és a nagykátai járásban — mondotta befejezésül dr. Tettamanti Sarolta. A próbálkozást, hogy bepillantsunk az éltek óta tartó munkába egy idézettel vezettük be. Ezt tesszük a befejezéskor is. A leírást különösen a biatorbágyiak figyelmébe ajánljuk. A fantázia szárnyalása A Kígyós és a Békás patak közüli alacsony dombtetőn a Kígyós patak bal partja és a vasútvonal közötti szakaszon mintegy 500-szor 250 négyzetméter területen késő bronzkori vízszintes peremű és alagútfü- les táltöredékeket figyeltünk meg, épületomladékkal együtt. Ennyi az idézet. A táltöredék leírása nyilván csak a szakemberek számára ad tudásuk rendszerébe azonnal beépülő információt. A környékbeliekkel mást közöl. Azt, hogy ahol napjaikat élik, a patak mellett, merre többször vezethet útjuk, a földet ember taposta már a bronzkorban is. Az információ pedig képes arra, hogy teret adjon a fantáziának, esetleg kitágítsa annak korlátáit. Ezenkívül segíti a megismerést, történelmi tudatunk kiteljesedését. Koffán Éva A rádió és a televízió műsora VASÁRNAP KOSSUTH RADIO: 5.55: Rákóczi induló. 6.00: Hírek. Lapszemle. Időjárás-jelentés. 6.05—7.20: Kellemes vasárnapot! 7.2ű: Múzeumi híradó. 7.23: Faluról mindenkinek. 7.54: A közönségszolgálat tájékoztatója. 8.00: Hírek. Lapszemle. Idójárásjelentés. 8.05: Ütközően. 8.10: Öt kontinens hét napja. 8.25: Hallgatóink Ügyeimébe! 8.26: Kálmán Imre operettdalainól. 8.55: Zenés reklámturmix. 9.00: Kulturális Magazin. 10.00: Hírek. Időjárásjelentés. 10.03: Ütközben. 10.08: Zenés mesejáték. 11.10: Reklám. 11.15: Gyurkovics Mária és Székely Mihály nótaíclvételeibol. 11.36: Üj lemezeinkből. 12.00: Hírek. Lapszemle. Időjárásjelentés. 12.10: Édes anyanyelvűnk, 12.47: Tiszta szívvel. 12.57: Régi híres énekesek műsorából. 13.18: kozmosz. 13.38: Fischer Annie zongorázik. 14.40: Pillantás a nagyvilágba. 15.00: Hírek. Időjárásjelentés. 15.05 Ütközben. 15.10: Reklámkalauz. 15.12: Daloló, muzsikáló tájak. 15.52: A spirituálé kiváló előadói. 16.10: A Rou- gon-Maxquart család. 17.00: Hírek. Időjárásjelentés. 17.05: Ütközben. 17.10: Azt beszélik ... 17.40: Rita Streich operaáriákat énekel. 18.15: Hol volt, hol nem volt... 18.28: Hallgatóink figyelmébe! 18.30: Hírek. Időjárásjelentés. 18.40: Ütközben. 18.45: Sporthírek. 18.50: Rádiószínház. 20.20: A zeneirodalom remekműveiből. 21.16: A Belügyminisztérium Duna Művészegyüttesének népi zenekara játszik. 22.00: Hírek. Időjárásjelentés. 22.10: Sporthírek. 22.15: Kamarazene. 24.00: Hírek. Időjárásjelentés. 0.10: Hölgyválasz. 0.25: Műsorzárás. PETŐFI RADIO: 6.58: Hallgatóink figyelmébe! 7.00: A római katolikus egyház félórája. 7.30: Hane Heintze Pachelbei-müveket orgonái. 7.54: Torna. 8.00: Hírek. Lapszemle. Időjárásjelentés. 8.05: Mit hallunk? 8.30: Miska bácsi levelesládája. 9.00: Szívesen hallgattuk. 10.30: Hírek. 10.33: A Magyar Rádió és Televízió gyermekkórusa énekel. 10.47: Világhírű előadóművészek könnyűzenei felvételeiből. 11.43: Szellemi térképolvasás. 11.53: Jó ebédhez szól a nóta. 12.50: Micimackó felfedezi az Északi-sarkot. 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés. 14.00: Reklámparádé. 14.05: Híres zenekarok albuma. 14.30: Hírek. 14.33: Táskarádió. 15.30: Jelenidőben. 16.00: Lehár operettjeiből. 16.28: Hallgatóink figyelmébe! 16.30: Hírek. 16.33: Ütközben. 16.35: A vasárnap sportja. 17.10: Reklám. 17.15: ötórai tea. 18.20: Mikrofon előtt az irodalmi szerkesztő. 18.30: Hírek. 18.33: Béres János népi kamaraegyüttese játszik. 19.00: Válogatott felvételek. «J.O0: Pesti házak titkai. 20.30: Hírek. 20.33: Sporthírek. 20.38: Sokféle! 21.38: Klasszikus operettekből. 22.20: Kellemes pihenést! Közben: 23.00: Hírek. Idő.járás.ie- lentés. 24.00: Hírek. Időjárásjelentés. 0.10: Műsorzárás. 3. MŰSOR: 7.00: A pécsi stúdió szerb-horvát nyelvű műsora. 7.30: A pécsi stúdió német nyelvű műsora. 8.00: Hírek. Lapszemle. Időjárásjelentés. 8.05: Műsorismertetés. 8.08: Regina Resnik és Flaviano Labo operaáriákat énekel. 8.50: Magyar előadó- művészek felvételeiből. 9.10: Brahms: A szép Magelona — dalciklus. 10.10: Üj Zenei Üjság. 11.00: Hírek. Idójárásjelentés. 11.03: Sztereo beállító hang. 11.06: Karmesterek közvetlen közelről. 11.39: A Magyar Rádió és Televízió énekkara éneke!. 12.21: Mándv Iván hangjátékaiból. 13.00: Hírek. Időjárásielentés. 13.03: Műsorismertetés. 13.05: Slágerlista. 13.40: Üj oneralemezeinkből. 14.35: Műsor.? ?ánJ at. 14.40: Szimfonikus zene. 16.00: Mű* észlemezek. 17.08: A párduc. 18.05: Évszázadok kamaramuzsikája. Közben: 18.45: A magvar szénoróza századai. 19.00: Hírek. IdőiárásjeJentés. 20.03: Wagner-ciklvs. 22.32: Louis Armstrong öné»etrajza. 23.07: A Gregg Smith kórus S^hönherg-felvé- teleiből. 23.30: Hírek. Időjárásjelentés. 23.40: Műsorzárás. TELEVÍZIÓ: 8.05: Tévétorna. 8.10: Mindenki iskolája. Földrajz. Kontinensünk Európa. 8.45: Kémia. Az anyagok felépítése, és csonor- tosítása. 9.15: Óvodások filmműsora. Kis- filmösszeállítás. 1. Mackó Misi a tengeren. Lengyel bábfilmsorozat. 2. Speibl úr fellázad. Csehszlovák bábfilmsorozat. 9 35: Játsszunk együtt! Szópóker. 9.45: Magyarország állatai. Természetfilm-sorozat. A sün. 9.55: Pengető. Verses-zenés műsor gyerekeknek. Allathfvogató. 10.15: Csak gyerekeknek. Kisfilm-összcállltás. 1. A kéz öt ujja. Belga filmsorozat. 2. Az ördög és a paraszt. Lengyel rajzfilm. 3. Szép tájak. Szovjet kisfilm. 11.05: Hírek. H.io: a mi sulink. Ifjúsági vetélkedő szakmából, kultúrából, és sportból. 12.40: Itália múzeumaiban. Olasz filmsorozat. XV/8. rész: Múzeum a mantoval hercegek palotájában. 11.43: Műsorismertetés. 14.45: Gusztáv elment vadászni. 14.50: Másfél milliárd gyermek — az UNESCO és a Francia Televízió közös adása a nemzetközi gyermekév alkalmábóL 15.35: Nótaszó. 15.55: A ponty és horgászata. Magyar rövidfilm. 16.30: Reklámműsor. 16.35: Műsorainkat ajánljuk! 17.00_: Lehet egy kérdéssel több? Vetélkedőműsor. 17.30: Gyorskorcsolya. Sprint VB. Közvetítés Inzellből. 18.30: Reklám- műsor. 18.35: A Közönségszolgálat tájékoztatója. 18.40: Esti mese. 18.50: Tévétorna. 19.00: A Hét. 20.00: Hírek. 20.05: Zeppelin. Angol film. 21.40: sporthírek. 21.50: „Buta Auguszt”. Jobba Gabi műsora. 22.45: Hírek. HÉTFŐ KOSSUTH RADIO: 4.25— 7.59: Jó reggelt! Zenés műsor. 8.00: Hírek. Idójárásjelentés. 8.05: Műsorismertetés. 8.20: A mai nap kulturális programjából. 8.25: Nóták. 9.00: Fabula. 9.10: A hét zeneműve. 9.40: Óvodások műsora. 10.00: Hírek. Időjárás jelentés. 10.05: Nyitnikék. 10.35: Gluck: Herkules és Hébé menyegzője. 11.31: Két filmdaJ. 11.39: Az élet komédiásai. 12.00: Déli krónika. 12.20: Ki nyer ma? 12.30: Reklám. 12.35: Válaszolunk hallgatóinknak. 12.50— 14.35: Zenei érdekességek az elmúlt hét műsorából. 14.35: A megöregedés órája. 14.54: Édes anyanyelvűnk. 15.00: Hírek. Időjárásjelentés. 15.10: A nemzetközi munkásmozgalom dalaiból. 15.28: Képek és jelképek. 15.58: Hallgatóink figyelmébe! 16.00: Ütközben. 16.05: Becsényi János müveiből. 16.30: Melis György operaáriákat énekel. 17.OO: Hírek. Ütközben. 17.07: Reklámkalauz. 17.10: Népzenekedvelőknek. 17.40: Van új a Nap alatt. 17.55: Két Suppé-nyitány. 18.15: Hol volt, hol nem volt... 18.25: Mai könyvajánlatunk. 18.28: Hallgatóink figyelmébe! 18.30: Esti magazin. 19.15: A Rádiószínház bemutatója. 20.25: Magyar előadóművészek. 21.00: Csak arra vagyok kíváncsi... 22.00: Hírek. Idójárásjelentés. 22.15: Sporthírek. 22.20: Tíz perc külpolitika. 22.30: Zenekari muzsika. 24.00: Hírek. Időjárásjelentés. 0.10: Dzsesszfelvételekből. 0.25: Műsorzárás. PETŐFI RADIO: 4.25— 7.55: Jő reggelt! Zenés műsor. 8.00: Hírek. Időjárásjelentés. 8.05: Magyar fúvószene. 8.30: Hírek. 8.33: Slágermúzeum. 9.29: Németh Marika operettfelvételeiből. 9.50: Másképp is lehet. 10.00—11.55: Zene- délelőtt. 11.55: Pillanatkép. 12.00: ífj. Balogh Kálmán cimbalmozik. 12.30: Hírek. 12.33: Kis magyar néprajz. 12.38: Tánczenei koktél. 13.25: Az Orosz Állami Énekkar _ Csajkovszkij-kórusokat énekel. 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés. 14.00 —17.00: Kettőtől ötig... 17.00: Régészeti kalandozások. 17.30: ötödik sebesség. 18.30: Hírek. 18.33: Zeneközelbcn. 19.25: Reklám. 19.30—21.53: Tessék választani! 21.53: Népdalok, néptáncok. 23.00: Hírek. Idójárásjelentés. 23.15: Zeller operettjeiből. 24.00: Hírek. Időjárás jelentés. 0.10: Műsorzárás. 3. MŰSOR: 8.00: Hírek. Idő'árásjelentés. 8.05: Műsorismertetés. 8.08: Operafinálék. 9.00— 9.30: Iskolarádió. 9.30: Glenn Gould Bach-müvcket zongorázik. 10.36: Műsor- ajánlat. 10.40: -Régi magyar dalok és táncok. 11.00: Hírek. Időjárásjelentés. 11.05: A hídon kezdődött. 11.30: A győri filharmonikus zenekar hangversenye a győri Kisfaludy Színházban. 12.58: Műsorismertetés. 13.00: Hírek. Időjárásielen- tés. 13.05: Ooerarészletek. 1L07: Szimfonikus zene. 16.00: Arcok, művek, korok. 16.30: Huszonöt perc beat. 16.55: Ránki Dezső (zongora). 18.09: Mándy .Iván hang- játékaiból. 18.25: Egészségünkért! 18.30: A hét zeneműve. 19.00: Hírek. Időjárás- jelemés. 19.05: Iskolarádió. 19.20: Mindenki iskolája. 19.35: Hangfelvételek felsőfokon.. Közben: 20.20: Láttuk, hallottuk. 21.40: Zenélő nagyvilág, n 29: Louis Armstrong önéletrajza. 23.04: Magyar zeneszerzők. 23.30: Hirek. Idójárásjelentés, 23.45: Műsorzárás, I