Pest Megyi Hírlap, 1979. február (23. évfolyam, 39-49. szám)
1979-02-18 / 41. szám
~iMdap 1979. FEBRUÁR 18., VASÁRNAP „A FORRADALMAK A TÖRTÉNELEM LÖKÖMOTÍVJAI” Plakátok és emlék müvek ►ernes Ijimpórth József—Kmetty János: Be! A hengert és a megdöntött • -í®- téglatestet vörösre festette a művész. Síneket, talpfákat, lámpákat rajzolt, majd füstöt bodorított a kémény fölé. A vasparipát kemény, szögletes formákkal vette körül, mintegy érzékeltetve: ha a Vörös mozdony elindul, útját senki és semmi nem akadályozhatja meg. Bortnyik Sándor olajkartonja jelképes erejű. Marx gondolatát visszhangozza: „A forradalmak a történelem lokomotív jai”. 1918 őszén a művész erre utalt mozdonyának lendületével: a tömeget, a súlyt, az erőt, a visszafordíthatatlan változást érzékeltette. Ilyen erősnek, máig eljuttató- nak érezzük napjainkban is. Egy új kor nyitányának, beköszöntőjének. A Vörös mozdony a Magyar Tanácsköztársaság művészetét bemutató mappa első lapja. Harminckét képtábláján politikai, gazdasági és kulturális plakátok, tervek, festmények sorakoznak fel az őszirózsás forradalomtól. Egry József 1920 körül festett Vörös Igazságáig. Ezt a rövid másfél-két évet nem véletlenül fogja össze a Vörös mozdony és a Vörös Igazság. A megidézett idő naprakészen állítja elénk a történelmet 1918. október harmincegyedikének éjszakája Bíró Mihály plakátján a tróndöntő, jakobinussapkás munkás alakjában jelenik meg: Köztársaságot! Vértes Marcell vádirata Budapest városparancsoka, Luka- csics tábornok nevét írja fel vérrel a falra, aki a monarchia nevében agyonlövette a háború ellen fellépőket. A férjét sirató munkásasszóny, az apjáért zokogó két gyermek rajzi megformálása már nem tudósítást jelent, hanem egy elkötelezett előadásmód kezdetét is: a művészek nem illusztrátorként tartoztak korukhoz. Nemcsak megérezték, hanem meg is értették a kor parancsait. Szántó Lajos plakátján (Proletárok! Előre! Ti vagytok a világ megváltói!) a sorsát alakítani kész proletariátus szerveződik hatalmas egységgé, Pór Bertalan falragasza (Világ proletárjai, egyesüljetek!) az Oroszország után újabb vihart fakasztó „magyar kommün” forradalmi hevületét fogalmazza meg a zászlót lengető két figurában. Bármelyik plakátot nézzük — Bíró Mihály május elsejei kalapácsos vörös emberét, Bereut; Róbert: Fegyverbe! Fegyverbe! című közismert remekművét, Nemes-Lampérth József—Kmetty János: Be! és Uitz Béla: Vörös katonák, előre! címet viselő falragaszát.—, átüt rajtuk készítőik „egy életre szóló kötelezettségvállalása”. Aradi Nóra fogalmaz így bevezető tanulmányában, s megállapítja: „A Magyar Tanácsköztársaság képzőművészeti életét intézkedések és kezdeményezések összefüggő sora határozta meg, amelynek során körvonalazódott a munkásmozgalom kialakuló viszonyainak és tervezett további fejlődésének megfelelő intézményrendszer”. Valamennyi megvalósítására az idő rövidsége — 133 nap — miatt nem kerülhetett sor, de hatásuk a későbbiekben is mérhető volt. Nemcsak a művészetoktatás átszervezésében, hanem a nagy proletárfestők, Derkovits, Dési Huber és mások munkásságában. 1 ntézményrendszert emlí-*■ tettünk az előbb, s ennek megfogalmazására (tervezett majdani felállítására) aligha kerülhetett volna sor dalmi magyar avantgarde hagyományát. A forradalom plakátjai a múlt emlékművei. De nem abban az értelemben, ahogyan ezt ma általában értelmezzük. Ezek az emlékművek napjainkban is mozgósítóak, képesek lelkesedéssel, csodálattal eltölteni a Tanácsköztársaságra emlékezőket. Ezeket a plakátokat most is érdemes felkasírozni, klubok, hivatalok, üzemek falán elhelyezni. Nem dekorációként — mint ahogy a belőlük készített kiállításokat sem azért rendezik —•, hanem gondolatébresztő tanulságként: „bizonyítva a forradalmi mozgalom és a képzőművészet egymásrautaltságát”. 'T’öbb mint tízezer példány- ban adta közre a Magyar Tanácsköztársaság művészetét bemutató válogatást a Képző- művészeti Alap Kiadóvállalata. A Magyar Munkásmozgalmi Múzeum közreműködésével megjelent album képeit Cseh Mária és Theisler György válogatta, az ismertetőket dyőrffy Sándor írta. Okulásként a múltra, példaként a Vértes Marcell: Lukacsiéi olyan művészek nélkül, mint Kemstok Károly, Bíró Mihály, Szilágyi Jolán, Pór Bertalan, Bortnyik Sándor, Vértes Marcell, Uitz Béla, Nemes-Lampérth József, Berény Róbert Az agitáció, az elkötelezettség új formáinak vállalása ugyanis nem holmi szóbeszédekben nyilvánult meg, hanem (többek között) egyik napról a másikra elkészített — és szükség diktálta — plakátokiban, alkalmi dekorációkban, ünnepi emlékművekben, pénz- és bélyegtervekben. A történelem e sodró lendületű hónapjaiban nem volt divat az üres szó- cséplés, a „majd én megmutatom, hogy ki mit ér” lelkületű önámítás. Itt a tettek számítottak, művészet és politika eggyéválása, egymást vállalása „az új munkáseszmény, a munkás-paraszt szövetség, a proletárhatalom védelme, a célszerű életmódra nevelés érdekében”. Aradi Nóra arra is felhívja a figyelmet, hogy ennek a művészetnek a kiindulópontja nem egy elvont-ideális modell volt, hanem a mindig is meghatározó helyi (magyar) adottságok. Az alkotók pedig ezen keresztül fejlesztették tovább a forrajelenre,' megemlékezve egy olyan korról, amelynek a harcosai — névtelenül és híresen — a történelem lokomotívján teljesítettek szolgálatot M. 7a. NÉPMŰVÉSZEKNÉL DUNAVARSANYBAN Kerámia és karikás ostor Pest megyében nincsenek hagyományai a fekete kerámia készítésének, az ostor — a karikás — fonásának. Du- navarsányban mégis készül mindkettő: egy fiatal házaspár formálja, égeti az agyagot, vési a fát alakítja a bőrt: Kálmán Imre és Bujáki Klára. Ráckevei kiállításukkal 1974-ben léptek a megye nyilvánossága elé, munkáik a Népművészek Háziipari Szövetkezetén keresztül rendszeresen eljutnak az érdeklődőkhöz, vásárlókhoz. Nádudvaron tanultak A műhelyben együtt dolgoznak. A férj agyagot készít elő — pogácsáz —, a tulajdonképpeni fazekas, a feleség, kaviccsal dörzsöli a megformált, kiszárított edényeket: nádudvari fekete kerámia készül. A látvány idézi fel: Bujáki Klára munkáival már Béres András 1965-ben megjelent, A nádudvari fekete kerámia című könyvében találkoztam: finom vonallal rajzolt tervei, harmonikus díszítései közül jó néhányat reprodukált. S hamar kiderül az is: mesterségüket mindketten a „Hortobágy-mellyéki” községben tanulták. — 1954-ben kerültem tanulónak Fazekas Istvánhoz, aki azóta Nádudvarról Hajdúszoboszlóra költözött. Tanultam a formálást, díszítést, aztán igyekeztem továbbfejleszteni. Az ősi, geometrikus, a szűr- hímzéses és a mázas kerámiáról átvett virágmotí vamokat a debreceni Déri Múzeumban is tanulmányoztam. A Magyarország című lap 1961-es fényképét mutatja. Képaláírásként mesterének szavai: „...nemcsak keze, de szíve is van a mesterséghez ..Béres András így írt róla: „Igen jó rajzkészsége, arányérzéke Fazekas Lajosné mellett a legkitűnőbb díszítővé avatta.” 1969-ig dolgozott együtt mesterével. — És Kálmán Imre ismerte-e már ekkor az ostorkészítés titkait? — Néhány éve már igen. A hatvanas évek közepéig bányában dolgoztam, hazatérésem után Kiss János hortobágyi gulyás népművész tanított meg néhány fogásra. A faragás korábban is érdekelt, így hát gyorsan elkészítettem az első karikást. 1966-ban fel is vettek a szövetkezetbe. Előbb évekig csikóbőrös kulacsot szállítottam. A hortobágyi karikás ostor iránti érdeklődésem csak később kezdődött. Közben megtanultam az edénykészítést is. Amikor elváltunk Fazekas István mestertől, kezdetben nehéz volt. Sokan mondták: „Na, ezek is elmehetnek tarlót kaparni!” Erre egy másik mondással felelhettünk: „Aki egyszer megérezte az agyag szagát, többé nem tud tőle szabadulni.., — Miért éppen Dunavarsányba költöztek? — Itt élt a nővérem családja — feleli a férj —, megismertem és megszerettem ezt a tájat Fonás, égetés — A vásárló csak a készterméket látja, de amíg az ostor, a kerámia végleges formáját elnyeri, számos műveletet kell elvégezni. — Az ostor nyele szilvafából készül. Az anyagot nedvdús állapotban veszem meg, gyorsan felszabdalom — mondja Kálmán Imre. — A pincében tárolt nyeleket azután legyalulom, négyszögletesítem. LegTV-FIGYELŐ Uitz Béla: Vörös katonák, előre! Forint. Mintha illetékes gazdái megcsapdosták volna a tv-műsorok szekerének — képletesen értelmezett. _ ám amúgy lassan bandukoló — lovát: amint azt több adás is tanúsítja, mostanában szaporábban üget az a képzelet szülte paci. Elég csak a múlt vasárnap esti Hétre hivatkozni, amely minden borzossága ellenére is gyors riporteri cselekvés mintapéldája volt: vagy —hogy egy eddig itt még nem említett műsort is felidézzünk — arra a Kockázat című félórára, amely szerdán éjjel tájt elemezte mindazt, amit jószerivel aznap hoztak nyilvánosságra félteni való váltópénzünk, a forint dolgában. Lévén minden hazánk lakója bukszanyitogató, így hát kit ne érdekelt volna ez a bravúros sebességgel reagáló elemzés! Figyelték is bizonyára nagyon sokan, s aki netalán még a jegyezgetést sem res- tellte, az most a maga papírjait forgatva idézheti fel az okos szakemberek mondandóját, miszerint igenis bátrabban kell kapcsolódnunk a világpiachoz, a valóságos áraknak megfelelően kell átigazítanunk pénzrendszerünket. S e föltételezett skiccekből ugyanígy az is kiolvasható, hogy egyáltalán nem csak egyszerű elhatározás kérdése az a bizonyos — mostanában oly sokat emlegetett — konvertibilitási (Kislexikonszerűen hadd vessük ide, hogy konvertibilis az a valuta, amely hatósági beavatkozás nélkül váltható át más valutára.) A forint ilyetén való átminősítése elsősorban a pénz fedezetéül megtermelt áruk minőségétől, mennyiségétől — tehát a végzett munkától függ. Jó volt mindezt megtudni, s ugyancsak jó volt tapasztalni, hogy az immár férfikorát élő — most harminchárom éves — pénzünk sorsa bátran ítélő, de higgadtan mérlegelő szakemberek kezében van. Ha nem is a fönt dicsért Kockázat gyorsaságával, de mindenesetre nem elkésve jelentkezett a Jogi eseteknek az új Büntető Törvénykönyvet elemző híradása. E paragrafus magyarázó sorozatban maga az igazságügyminiszter, dr. Markója Imre vállalkozott rá, hogy e fontos jogszabály- gyűjteményt ismertesse. Tőle tudtuk meg tehát, hogy társadalmunk fejlődésének új szakasza /követelte meg a korábban érvényes — hadd minősítsük most mi is jogásznyelven; hatályos — törvénykönyv átigazítását, amely megreformálás elsősorban arra irányul, hogy a korábbinál differenciáltabb legyen a felelősségre- vonás. Ehhez teremtették meg a szükséges jogi eszközöket, s e jogi eszközökkel lépnek majd fel mind határozottabban a közlekedési vétségek elkövetői ellen, no meg azok ellen a külföldi állampolgárok ellen, akik hazánk területén teszik azt, ami tilos errefelé. Hallhattuk ugyanis, hogy javarészt e két bűn- és hűnöző- csoport ad újabban igen sok gondot a hatóságoknak, míg — s ezt elégedetten vehettük tudomásul — a többi bajkeverők száma általában nem szaporodik. E jogi különkiadást ilyenformán jóérzéssel nyugtázhattuk, s a benne elhangzottak ismeretében sokkalta jobban igazodunk majd el a törvények némileg átformált világában. Péli Tamás. Egy kedves és tehetséges cigányfestővel ismerkedhettünk meg csütörtökön késő éjszaka. Az illetőt Péli Tamásnak hívják, és amellett, hogy — ritka dolog az ilyesmi! — Hollandiában tanult, még arról is híres, hogy nem tagadja, de nem is hivalkodja túl a maga cigányságát. Népének egész múltjával, sorsával együtt akar beilleszkedni; mint találóan jelezte: innen is, onnan is bontani kell azt a bizonyos falat — így jobban fogy. Hatalmas vállalkozásának, a magyarországi cigányság históriáját megörökítő harminchat négyzetméteres tablójának az elkészültét vele együtt nagyon várjuk, s persze majd Záfni is szeretnénk. De ez mér megint kedves dobozunk gazdáinak a dolga ... Akácz László fontosabb a berakás: a bepácolt, megsötétített fába kerülnek a műanyag lemezből kivágott figurák. Helyüket kivésem, a műanyagot ragasztással és szögecseléssel rögzítem. Ezután következik a sallangozás, pillangózás, az ostor megfonása. Általában 12 szálú ostort készítek, de került ki a kezem közül 24 szálú, belsejében további nyolc fonaté ostor is. Közben a keramikus sem tétlenkedik, de szívesen avat a titokba: — A Nádudvarról ideszállított agyagot iszapoljuk — néz fel a készülő vázáról a feleség. — Majd a gyúrás kő" vetkezik. E műveletet mi még kézi erővel végezzük, mert az építkezés miatt gépesítésre még nem jutott pénz. A megfelelő minőségű agyagot ki- pogácsázzuk, majd korong óljuk. Szárítás után a díszítés és — 7—800 fokon — az égetés következik. Egymás mellé kerülnek a legkülönbözőbb formák, a vázák, a kancsók, butéliák, fűszer-, gyertyatartók, dohányzókészletek, hamutartók. Nem beszéltünk még az égetés utáni fényesítésről és kiöntésről: az edényeket paraffinos, nyersgumis oldattal vízhatlanítom. Havonta egyébként négy-ötszáz edényt szállítunk. A férjem? Évente kétszáz berakásos ostort készít A megújulás igénye — Ez a nagy mennyiség azt is feltételezi, hogy igen sok motívumot alkalmaznak. Mert nincs két tárgy, amelyen egyforma díszt látnék. — Igyekszünk minden' edénynek, ostornak „egyéniséget” adni. A díszítésmódot az edényeknél a kikorongolt forma is befolyásolja; a feleségem elsősorban a régi orna- mentikus díszítéseket alkalmazza, de láthat virágdíszest is. Az igazán reprezentatív, komoly vázára, főleg szűrrá- tétes motívumok kerülnek. Én magam gyermekkorom óta ismerem a Hortobágyot, a gulyások, csikósok hajlékait Az ostomyeleken megjelennek az emberek, a nádkunyhók, de rákerül a gólya, a szamár, a távolban feltűnő templomtorony is. Általában az ostornyél három oldalát díszítik figurák. Éppen kérdezni akarom, hogy a rendelésre készített darabok megmunkálása mellett jut-e idejük arra, hogy saját kedvtelésükre is munkálkodjanak, amikor a másik helyiségből karcsú, igen szépen díszített vázát, faragott dobozt fésűtartót díszes botot hoznak elő. Marad hát kedv ezekhez is — idő sajnos annál kevesebb. — Főleg a szállítás után jut egy kevés idő arra is, hogy saját kedvünkre is korongoz- zunk, faragjunk. Pedig idő kellene ahhoz is, hogy akár múzeumokban, akár reprodukciós kiadványokban a régi formákat tanulmányozva folyamatosan továbbfejlesszék azokat a motívumokat, amelyeket alkalmaznak. — Ezerféle tervünk van — és természetesen belső igényünk a megújulás. A letelepedés, házépítés miatt azonban nehezek ezek az évek. Két kislányunk általános iskolás, rájuk is több figyelmet kell fordítanunk. Szóval, még két-három nehéz évünk lesz. Az a ‘szerencsénk, hogy né- hányan segítenek, támogatnak bennünket; a ráckeveiek például azzal, hogy az Árpád Múzeumban lehetőséget kaptunk a kiállításra. Ösztönző a helyi termelőszövetkezet s dunavarsányi barátaink érdeklődése is. P. Szabó Ernő
