Pest Megyi Hírlap, 1979. február (23. évfolyam, 39-49. szám)

1979-02-27 / 48. szám

ttrcrrr 1979. FEBRUAR 27., KEDD TALLÓZÁS ÜZEMI LAPOKBAN OLVASTUK Még a harmincas évek ele­jén, bauxitbetonból építették a Nagykőrösi Konzervgyár I- es üzemét. Miután ez az épí­tőanyag az idő múlásával el­fárad, szétmállik, sürgőssé vált az épület lebontása. Egyidejű­leg azonban ‘halaszthatatlanná vált egy új üzem építése is. Sikerül-e rekordidő alatt el­készülni a létesítménnyel, tudja-e fogadni már az idn friss zöldborsót? — fontolgat­ták szorongva a gyár veze­tői. Konzervipar A kérdésre a konzervipari dolgozók üzemi újságjában' a Magyar Konzervipar február 21-én megjelent számában kaptuk a választ. A Gyorsan, jói, rövid idő alatt című írás szerzője elégedetten állapítja meg: .„Előre meghatározott ütemben végezték az egyes részfeladatokat. A bontási tör­meléket azonnal elszállították, s ahogy folyamatosan szabad­dá vált a terület, úgy rakták le az t új épület alapjait... A jó munkaszervezésnek, a rész- határidők szigorú betartásának köszönhető, már az új épü­let falain belül dolgoznak a szakemberek ..Es hadd em­lítsük meg azokat, akik ez­úttal derekasan megdolgoznak az elismerésért: az építők a Ceglédi Építőipari Vállalat szakemberei. Vácról viszont gondokról tu­dósít az izzó Üjság legutóbbi száma. Az Egyesült Izzó fény. csőgyártó üzemeinek folyama­tos termeléséhez elengedhe­tetlenül szükséges az oxigén. Miért akadozott az elmúlt hetekben az ellátás? Két egy­mástól független ok idézte elő a bajt. Egyrészt a karbantar­tási munkák miatt leállt az Újpesti Oxigéngyár, másrészt pedig Vácott meghibásodott a vizbontó berendezés. (Ennek segítségével állítják elő az oxigént.) Az új váci oxigén­gyár már épül. Elkészülte után yalószínűleg nem fordulnak elő hasonló nehézségek. VitlAAOS» Kéthetente jelenik meg az Egyesült Villamosgépgyár dol­gozóinak lapja, az ÉVIG, ezt a ceglédi Kisgépgyár munká­sai is kedvelik, szívesen ol­vassák. Különösen az üzemük­ről szóló, munkájukat ismer­tető cikkeket. Nos, a február . 19—i számban tallózva, mi is találtunk olyan írást, amelyre joggal büszkék a kisgépgyá­riak. Egyik munkásukat a Munka Érdemrend ezüst fo- ’ kozáta kitüntetésre találták érdemesnek. Ilyen elismerést természetesen nem adnak in­gyen. Fekete Margit is meg­dolgozott érte. Ha pontos az információ, közéd negyven évet töltött el a galvanizáló kádak birodalmában. Gratulá­lunk kitüntetéséhez. Ami a modern technológiát illeti, Diósdon sem panaszkod., hatnak. A február 8-án meg­jelent Gördülőcsapágy című üzemi újságban olvashatjuk a következőket: „Az elmaradt gépelt, berendezések és azok üzembe helyezésének értékét is figyelembe véve, mintegy 95 százalékban megvalósult az 1 milliárd forintos nagyrekonst­rukció ... Az új gépek — az edzőberendezések kivételével — mind üzemelnek.” És, hogy milyen eredménnyel zárta az 1978-as esztendőt a gyár? Er­re js választ kapunk. A mi­nőségi változások egyin fel­tétele: a munka módszereinek, stílusának a megváltoztatása” című cikk szerzőjétől. Tava.y már jelentős termelésfelfutást terveztek, s bár a terveket maradéktalanul nem tudták teljesíteni, elkészült 3 millió 733 ezer kúpgörgős és kar­dáncsapágy. Ez a mennyiség pedig 28 százalékkal több az 1977-ben gyártottnál. 1 Közös úton. Kéthavonta vehetjük kézbe a Közös úton című híradót, melyet a dunavarsányi Petőfi Tsz állíttat elő. A februári számban több érdeklődésre számot tartó cikket találtunk. Témában legizgalmasabb a Szakszervezet — a termelőszö­vetkezetben című interjú, amely a MEDOSZ főtitkárával készült. „A termelőszövetke­zeti demokrácia egy és oszt­hatatlan. A módszer lehet más, de a tsz és a szakszervezet céljai azonosak. Tehát a szák­szervezet eszközeivel is a termelőszövetkezeti demokrá_ cia erősítése az alapvető fel­adat — felelte a főtitkár az újságíró egyik kérdésére. k ® * •• Igen szép, ofszet nyomású lappal . bővült idén a Pest megyei üzemi újságok tábora a Közösen-nel. A ceglédi Ma­gyar—Szovjet Barátság Tsz ve­zetősége is ezt a formát talál­ta legalkalmasabbnak dolgo­zóik- megfelelő tájékoztatására. És mi van a tetszetős forma mögött, azaz, mü olvashatunk a híradóban? K«pet kapunk a szövetkezet hétköznapjairól és tájékoztatást a megtett utat jól jelző eredményekről. „Je­lentősen fejlődött a tejterme­lés négy év alatt — a 324 fé­rőhelyes szakosított szarvas­marhatelepen. 1973-ban elér­tük tehenenként a 3774 lite­res átlagot... így Pest megye 62 gazdasága között jelenleg a 13. helyre sikerült feljutnunk” — állapítja meg például A szakosított szarvasmarhatele­pen című írás szerzője Szívesen láttuk a tudósítást — szép képekkel — a szociális bizottság rendezvényeiről is. Azt, ahogy törődnek, gon­doskodnak a gyermekgondozá­si segélyen lévő kismamákkal, vagy, amint meghívják nyug­díjasaikat, hogy láthassák, miként gazdagodik régi mun­kahelyük — követésre méltó­nak találjuk. Dodó Györgyi Vendégvárás télen is Holt szezon az idegenforgalomban Nem vállalnak kockázatot — Mivel foglalkoznak mos­tanában a Dunatours munka­társai? — kérdeztük Földes Jánostól, a Pest megyei Ide- genforgalini Hivatal, a Duna­tours vezetőjétől. — Az elő- és főszezon prog­ramjait szervezzük az ősszel megkötött szerződések , alap­ján; — A tél változatlanul holt szezon az idegenforgalomban? — Igen is, meg nem is. Ne­künk, vagyis az idegenforga­lom főállású dolgozóinak nem az, hiszen folyamatosan dolgo­zunk. Számottevő téli idegen- forgalomról azonban nem be­szélhetünk. A tél klasszikus idegenfor­galmi programjai a sítúrák. Ezeknek viszont Magyarorszá­gon nincs hagyományok, s ke­resettnek vagy népszerűnek még ma sem mondhatók. A Börzsöny, a Mátra, 's ott a Ké­kestető hótakarója nagyon is az időjárástól függ, s oda ki­rándulást, esetleg sítánfolya- mot szervezni kockázatos vál­lalkozás^ Ami persze nem je­lenti, nem jelentheti azt, hogy nem is kell megpróbálkozni vele. De bizony csak elvétve fordul elő, hogy valamelyik utazási iroda vállalja ezt a kockázatot. Januári csend A Cooptourist Szövetkezeti Utazási Iroda forgalma ugyan kisebb, de már túljutott a holt­ponton. November-december- január hónapokban szervezé­sükben külföldre utazott 5338, beutazott 11 766, s belföldön kirándult, üdült 10 785 sze­mély. Arányosan nézve a legna­gyobb forgalmat az Express Ifjúsági és Diák Utazási Iroda érte el. A három hónap alatt belföldön csaknem 80 ezer fia­tal utazását, szórakozását se­gítették. Ebből a Pest megyei kirendeltségük részesedése 1326 volt. 9458 külföldit fogad­tak, s 20 ezer 800 fiatal kül­földi utazását tették lehetővé. Az Express Pest megyei ki- rendeltsége viszont csak no­vemberre és decemberre szer­vezett külföldi utat, összesen 193 fiatal részére, s januárra már semmit sem. Külföldről legtöbben szilr raszterkor jöttek, s a turisták­nak több mint a fele a fővá­rost kereste fel. Budapest után úticélként a téli Balaton, Ba­ranya, és Győr-Sopron megye következett. — Kirándulási, téli üdülési lehetőséget mi is kínálunk — mondta Földes János, a Duna­tours vezetője. — Tizenhét ki­dolgozott túránk van, ame­lyeknek többségét télen is igénybe lehet venni. De most senki sem veszekszik a rész­vételi helyért. Megszállni lehet Ha egy év, például a tavalyi eredményeket nézzük, akkor persze semmi okuk a szégyen­kezésre.'Éppen fordítva; a ta­valyelőttinél 20,2 százalékkal több turistát fogadtak, akik 27 százalékkal több vendégéjsza­kát töltöttek Pest megyében. •Ez 108 ezer vendéget és 492 ezer éjszakát (napot) jelent. A turisták közül több mint 49 ezer külföldről jött, legtöbben az NDK-ból, Csehszlovákiából és Lengyelországból. — Tavaly Magyarországra 17 millió külföldi utazott be. A tizenhétből tízmillió volt a turista. Túlnyomó többségük a főszezonban kereste fel ha­zánkat. A külföldön járt öt­millió-négyszázezer magyar állampolgár többsége is nyá­ron kerekedett fel. De a Pest megyei Idegen- forgalmi Hivatal egyáltalán tudna-e télen turistákat fo­gadni? . Ma 2210 kemping, 1000 fize­tővendég, 360 faház, 84 luxus faház, 263 turista, 90 motel és 151 szállodai hellyel rendel­keznek. Télen a turista- szállók, a fizetővendég-he­lyek és a 151 személy ellátásáé­ra alkalmas — nemrégiben új­jáépített — Danubius szálloda jöhet számításba. Ez sem ke­vés. Jobb híján azonban a Danubiusban tanfolyamokat tartanak, hogy ne álljon üre­sen. Szórakozni nem Szállás lenne. Ugyanígy ét­kezési lehetőség is. S a prog­ram? Sáros erdei úton kirándulni természetesen csak egy-két el­Üzletről üzletre Eszi, nem eszi - nem kap mást? Jó híre van a Szentendre, Tahitótfalu, Visegrád környé­kén kapható kenyérnek. Azok a pesti kirándulók, turisták, akik itt töltöttek néhány na­pot, szinte kivétel nélkül be­csomagolnak hazatérvén, a szatyrukba egy-egy veknit: ilyet otthon nem lehet kapni. Most mégis egyre gyakorib­bak a környéken a panaszok: gyakran ehetetlen a kenyér. Jogosak-e a panaszok, s mi az oka a látványos minőség­romlásnak? Ennek jártunk utána. Új pékség — gondokkal Leányfalu. A 7-es számú üzletbe már pénteken megér­kezett a szombati árulnivaló. Szmodics László üzletvezető tele panasszal: — Csökkent a forgalom, amióta nem a taihitótfalui pék­ség szállít. Nem is csoda, hi­szen gyakran Szobról, vagy Vácról kapjuk a kenyeret, s a hosszú út akkor sem tenne jót neki, ha egyébként kifo­gástalan lenne a minősége. Ha­sonlóan vélekednek a telepü­lés másik boltjában is. De ők a választékot is kifogásolják. Szombaton például cgak a drágább fajtából kaptak, rá­adásul ez is hókadt volt, de kénytelen-kelletlen elvitték a vevők: a hét végén is kell va­lamit énni. A dunapogdányi 113-as szá. mű üzletben kapós a rozs­láng cipó. Most azonban nincs, s bár néhányan várnak' egy darabig a szállításra, meg­unják s maradnak a drágább krumplis mellett. Ügy látszik jobb helyzetben vannak a vi­segrádi 231-es bolt vásárlói, hiszen ők most is háromfélé­ből választhatnak. Fridrich Istvánné üzletvezető elégedett is a sütőiparral. Nem időben hozzák A tahitótfalui 112-es számú bolt vezetője viszont a szál­lításra panaszkodik. — Itt van a pékség a szom­szédban, mégis télen, nyáron, későn kapom az árut. Pedig a vásárlóknak nem mindegy, hányszor kell lejönniök a hegyoldalból bevásárolni. Vagy ötvenen iratkoztak fel délelőtt fél tizenkettőig a szi­getmonostori régi vegyesbolt listájára. Bizonytalan, hogy mikor jön szállítmány, nem ér­nek rá egész nap a pult mel­lett ácsorogni. Nem járt a ke­nyeresautó a település új üz­letében sem, igaz a félhármas zárásig még megérkezhet, de akkor már kinek kell? Meg.- szárad és előbb-utóbb a disz­nók eledele lesz. Arról is, pa­naszkodnak a vásárlók, hogy általában savanykás, más­napra úgy kiszárad, hogy ehe­tetlen. A boltvezető azt is hozzáteszi, hogy nyáron, ami­kor a földekre mennek az em­berek, sosem tud nekik friss kenyeret adni. A szentendrei 260-as ABC- áruházban szintén sorban áll­nak az emberek. Féltizenegy óta várnak, egy óra elmúlt, mégsem jött meg a szállít­mány. Adamsz József üzletve­zető szerint kevés a szállító- eszköz, ezért egymás hegyére- hátára rakják, összenyomódik, szalonnás lesz. A szentendrei kenyér máskor kapós, de most máshonnan szállítanak. A pomázi 99-es üzletben pattanásig feszült a hangu­lat. A kérdés — milyen a ke­nyér? — olaj a tűzre. — Ehetetlen, több mint a felét kidobjuk a szemétbe. A válasz: türelmet kérnek Mit szól a panaszáradathoz az Észak Pest megyei Sütőipa­ri Vállalat. Wágner Ede álta­lános gyártásszervezőtől kap­tunk választ. — Mindeddig nem hallot­tunk róla, hogy a Dunakanyar jobb partján elégedetlenek lennének a kenyér minőségé­vel a vásárlók. Ami a késedel­mes szállításokat illeti, min­dent megpróbálunk, de sajnos a szentendrei és a tahitótfalui pékséget tatarozzuk, a be­rendezéseket felújítjuk! Ezért Vácról, Szobról és Dunakeszi­ről kell pótolni a hiányt. Már­cius 10-ig türelmet kérünk, akkorra a gondok megoldód­nak. Tudomásul kell vennünk, ugyanúgy mint máshol, a sü­tőiparnál is okozhat fennaka­dást a karbantartás. Azt azon­ban, őszintén szólva, nem ért­jük, hogy a panaszok éppen az érdekéiteket kerülték el. Vagy lehet, hogy csalt süket fülekre találtak? Szalai Mária szánt ember szeret. De nyitva vannak a múzeumok, s az egyéb látnivalók is ugyanott találhatók Pest megye városai­ban, községeiben, ahol az ide­genforgalmi főszezonban vol­tak. Az ezekre alapozott prog­ramot színesíteni lehet aztán például disznótorossal, lako­dalmassal, de még akár lovas­bemutatóval is. Csak legyen rá igény. Az első nagyszabású prog­ram április 21—-22-én lesz, Ve- resegyházon, ahol a hagyo­mányőrző népi együttesek ta­lálkozóját rendezik meg. Et­től kezdve aztán, különöskép­pen júniustól válogatni lehet a vonzó, érdekes, látványos ren­dezvényekben. De azoknak már Semmi közük sem lesz a tél­hez, a téli idegenforgalom­hoz. Szente Pál Lőterek - újszerűén Népszerű Pest megyében a lövészsport: a 208 egyesület­ben évente ezrek barátkoznak meg a szakággal, s hagyomány immár, hogy százezrek vesz­nek részt a Magyar Honvédel­mi Szövetség versenyein. A siker egyik alapja a kor­szerű felszerelés. A másik fel­tétel a lőtér. Lőteret építeni lakott terü­leten csupán közbeeső golyó­fogóval lehet, az eddig ismert egyetlen megoldás azonban je­lentősen megnövelte az építé­si költségeket. Ezért a leg­több helyen inkább települé­sen kívülre építették a lövész­sport bázisait. Kikerülve a községekből, városokból, so­kat veszített vonzerejéből a szakág. A Veszprémi Erdőgaz­daság újfajta, fa golyóállója lehetővé teszi a lőterek köz­pontba telepítését. Az új, nagy biztonságú módszer alap­ján 5—20 lőállásra típusterve­ket készített az MHSZ Pest megyei vezetősége, s e tervek alapján énül fel már az idén néháfhy lőtér. Elsőnek Vácott készül el, amelynek átadását április 4-re tervezik. APROHIRDBTESEK ÁLLAS A Vecsési Ruházati Szövetkezet felvételre keres anyagkönyvelőt, belső ellenőrt, fűtőt. Jelentkezés: munka­ügyi csoport Vecsés, Somogyi Bacsó u. 31/a. Felveszünk főépítés­vezetőt mérnöki képe­sítéssel, főkalkulátort, építészkalkulátort, gé­pészkalkulátort, épí- tészelőkőszítőt, építész termelési előadót, or- ganizátort, technoló­giai tervezőt, gyakor­lattal és mérnöki dip­lomával réndelkezőt. Belső ellenőrt több éves gyakorlattal és közgazdasági egyete­mi végzettséggel. Nor­matechnológust vagy időelernzőt gyakorlat­tal és végzettséggel. Bérelszámolási cso­portvezetőt több éves gyakorlattal. „Építő­ipari Szövetkezeti Vál­lalat PmH 49 435” jel­igére a kiadóba. A Lenfonó és Szövő­ipari Vállalat Vezér­igazgatósága felvétel­re keres képesített tűzvédelmi felügyelőt önálló munkakör be-, töltésére. Jelentkezni lehet írásban és sze­mélyesen. Cím: 2011 Budakalász, Szentend­rei út 1—3. Szoros elszámolású vas-műszaki boltjába vezetőt és eladókat keres az Alberíirsa és Vidéke ÁFÉSZ. Jelent­kezés: az ÁFÉSZ Ke­reskedelmi Osztályán. (Albertirsa, Pesti u. 62.) A Gödöllői Agrártu­dományi Egyetem gondnoki osztálya fel­vételre keres kertésze­ti szakmunkásokat, kertészeti betanított ■munkásokat és segéd­munkásokat. Jelent­kezni lehet az Agrár- tudományi Egyetem gondnoki osztályán. — Cím: Gödöllő. Páter Károly út 1. 2103. Belső ellenőrt megfe­lelő végzettséggel, gya­korlati tapasztalattal felveszünk: Cím; Szentendrei Városgaz­dálkodási Vállalat Szentendre, Ady End­re u. 5. 2000. Telefon: 9i—oa. adás­vétel Betonkeverő gépek eladók. Vecsés, Nán­dor utca 43. 2220. Velencei-tó északi partján Sukoró, Zalka üt 12. alatti panorá­más összkomfortos kis ház eladó 300 n.-öl te­lekkel. Polski Fiat 1500-as, 1931-ig vizsgázott, 2 colos vízszivattyú Csonka-motorral és európai csemegebor gyökeres szőlővesszők eladók. (Pannónia, cardinál, Kocsis Ir­ma, Kecskemét virá­ga, pirosszlanka). Ér­deklődni: Cegléd, Kis­falud! utca 58. szám. Telefon: 10—166. Magyar vizslaköiykök 4 hónaposak törzs­könyvi előjegyzéssel olcsón eladók. Cegléd, Kép utca 10/a._________ Eladó Skoda MB mo­tor és sebváltó komp­lett alkatrészenként is. Cegléd, Sövény utca 12. sz. __________________ 80 0 négyszögöl terület­tel tanya eladó. Vil­lany van. Nyársapát, Léc dűlő 3. szám. Mu- csányiék.______________ Ec seren Budapest mel­lett azonnal beköltöz­hetően eladó 2 szobás, verandás ház, közmű­vesített saroktelken, garázs; műhely lehető­séggel. óvoda, közért mellett/ Gyöngyössy, Budapest, Berkenye utca 8. 1025. Eladó Csemő, Várko- nyi István utca 6. szá­mú ház OTP-átválla- lással. Érdeklődni le­het: délután 14 órától 16 óráig. Konczék. Házhely eladó Nagy­kőrösön, Maros út és Gyimesi úti sarok­telek, építési engedély- lyel és alappal, 234 négyszögöl. Érdeklőd­ni lehet: 16 órától Cegéld, Só utca 5. sz. Egy 450-es fűrész és egy szalagcsiszoló gép eladó. Cím: Csom- bai József, Cegléd, Fürst Sándor utca 22. 3 szoba összkomfortos családi ház eladó. Nagykőrös, Béke útja 34. sz. __________________ Re dőnyös ajtó, levél­ajtó tokkal és trágya olcsón eladó. Megte­kinthető bármikor: Nagykőrös* Kossuth L. U. 26. __________ Ol csón eLadó egy szo­ba összkomfortos szö­vetkezeti lakás. Nagy­kőrös, Ceglédi u. 14. II. em. 8. Érdeklődni 8—11-ig. ___ Kertes családi ház el­adó. Nagykőrös, Zrí­nyi u. 101, VEGYES Napos- és előnevelt csibéit: március 1-től kaphatók. ÜU5, Virág utca 16, 2225. Tóthné. Kispesten sióba, kony- hás (éléskafnrás) la­kásomat elcserélném Pest-környéki kisebb házra nagyobb telek­kel, kis udvar is van. „Szanálási területen 116 181” jeligére a kis­pesti hirdetőbe. Január 18-án elveszett 2 db törzskönyvezett német juhászkutya, (egy fekete nagyter­metű 3 éves szuka és egy 8 hónapos, 80 789 sz. fültetovált kan). Kérem a becsületes megtalálót, jutalom el­lenében jelentkezzen. Molnár Gábor, Cegléd II., Mária utca 1. Te­lefon: 11—113. Modern bútorsor. rá­dió, televízió eladó. Cegléd. Kozma Sándor utca 1 III. em. 10. Te­lefon: 10—309. "Farkas. Új hűtőgép vásáriásakor ÖN CSAK JÓL JÁRHAT A DKfflg&O&iaK-BAN mert üzemképtelen hűtőgépét Budapesten díjtalanul elszállítjuk, új hűtőgépét házhoz szállítjuk és üzembe helyezzük. AZ ÜZEMKÉPTELEN HŰTŐGÉPÉRT 300 FORINTOT ADUNK, VISZONT AZ ÚJ HŰTŐGÉP VÁSÁRLÁSAKOR CSAK 10% ELŐLEGET KÉRÜNK. EZENFELÜL EGYES HŰTŐGÉPEKET ÉS HÁZTARTÁSI GÉPEKET RENDKÍVÜL KEDVEZŐ ÁRON KÍNÁLUNK. További felvilágosítás az áruház műszaki osztályán. Telefon: 420—364.

Next

/
Oldalképek
Tartalom