Pest Megyi Hírlap, 1979. január (23. évfolyam, 1-25. szám)

1979-01-10 / 7. szám

1979. JANUÁR 10., SZERDA 5 Télen sincs munkaszünet A budaörsi la­kótelepen a 43. számú Építőipari Vállalat dolgozói a jövőben elké­szülendő torony­darupályához szállítják a sala­kot. Halmágyi Péter felvétele helyiket a kilenc közűi? Mint mindenütt az ország­ban, Pest megyében is szép számmal vannak olyan embe­rek, akik számos társadalmi •megbízatást látnak el. Ilyen embert kerestem. Meglepő, hogy milyen könnyű volt ta­lálni. A főváros határát át­lépve, Alsónémediben kérde­zősködtem először. Megnevez­tek egy embert, aki öt funk­ciót visel. Öt társadalmi meg­bízatás egy teljes embert kí­vánó főfoglalkozás mellett — nem csekélység. A következő településen, Ócsán is azt kérdeztem a nagy­községi tanács elnökétől, Ber­ta Istvántól: van-e olyan em­ber náluk, aki sok funkciót visel? — Van ilyen — mond­ta az elnök. — Katona Sán­dor. — Hány megbízatása van? — kérdeztem. Az elnök el­kezdte az ujjaim számolni. Amikor az egyik kezén az ötödik ujjához ért, áttért a másikra. A kilencedik' ujjbe­gyet is lenyomta, aztán meg­állt és bejelentette: — Több nincs, kilenc van neki. — Nem sok ez egy kicsit? — Nagyon sok. De mit csi­náljunk? Kevés az olyan em­ber, aki akár egyre is vállal­kozik. Katona Sándor mind­egyiket jól csinálja. Mégis azt mondom, elég lenne neki egy is. ’ ..................... — Melyik lenne az az egy? — Ezt tőle kellene megkér­dezni. Hát jó, vállalom Katona Sándor nyugdíjas cipész, de még most is dolgo­zik a szakmájában. Legalábbis akkor, amikor jut rá ideje. A kis műhely polcai örökké töm­ve vannak cipőkkel. Amíg egy csizmát bütyköl, néhány mon­datban összefoglalja az utóbbi harmincvalahány év történe­tét: nek. Tavasszal versenyre ké­szülünk, ott mutatjuk meg, mit tudunk. Tűz egyre keve­sebb van, de Lkészülni azért ugyanúgy kell. Három éve, öt- venévi munkám után, meg­kaptam a Tűzbiztonsági Érem arany fokozatát. Hogy jobb legyen — Mi következett? — ötvenhétben időszakos ta- nácstagválásztós volt. Megvá­lasztottak. Máig is, tanácstag vagyok. Először a tízes körzet­ben, aztán mindig a tizenha­tosban. Nem a saját lakókör­zetemben. Így jobb... — Hogy mennyi a tanács­tagi munka? Attól függ, mikor, mi van. Most járdaépítésre szervezünk. Akartok? Nem akartok? Agitálunk azért, hogy nekik jobb legyen! Van­nak fafejűek. Azt mondják: ne­kik jó volt eddig így is, ez­után is jó lesz. Hát, nekünk meg nem jó. Aztán ismertet­ni kell az új rendelkezéseket. Van elég. Tanácstagi beszá­molót télen szoktam tartani. Mindig az előszervezéstől függ, hogy mennyien jönnek el. — Hány megbízatása is van? — Most már kilenc. Mert volt idő, amikor tizennégy volt. Például 15 évig voltam a pénzügyi bizottság elnöke. "Járási"" tanácstaggá"'!«' válasz­tottak. Most másodszor tet­tek meg a termelési és ellátási bizottság elnökének. Határ- szemlékre járunk, megnézzük, milyen a boltokban az ellátás. Lakossági panaszok nyomán is. A társadalmi népi ellenőri megbízatásom az előbbihez kapcsolódik, a kettőt szinte egyszerre lehet csinálni. Az­tán: tagja vagyok a népfront­elnökségnek, meg — ki ne fe­lejtsem — a megyei tűzren­dészen bizottságnak is. — Ez eddig hat. A másik három? eszem. Amikor valami eszem­be jut, fölpattanok, megyek. A feleségem már megszokta, tudja, mindig belémüt vala­mi. De a mesterséget se hagy­hatom abba, a régi kuncsaf­tokat nem lehet cserben hagy­ni. Újaktól már nem vállalok. — A község dolgaiba mennyi beleszólása van? — Egy példát mondok. A ta­nácshoz vb-titkár kellett vol­na. Mondtam az elnöknek: lá­tok én ott az OTP-nél egy be­levaló fiatal gyereket... Egy hét leforgása alatt a tanácsnál volt. — Nem lenne jobb mégis, ha kevesebbet vállalna? Me­lyik megbízatásától válna meg: először? — Amit másodszorra kér­dezett, arra nehezen tudnék válaszolni. A KIOSZ-nak mondjak nemet? Mondjam azt, hogy itt hagylak benne­teket, csináljatok, amit akar­tok?! Vagy kinek mondjam? — Mások nem tudnának eb­ből valamit átvállalni? — Biztos tudnának, de nem akarnak. Hányszor mondtam: próbáljatok már valaki mást! Azt hiszi, vállalják? Részmun­kát. azt még igen, szívesen, egy szóra. De felelősséget, ön­állóan, art már nem. — Megmondaná hány éves? — Azt megmondhatom, hogy mikor születtem. 1913-ban. De azt tagadom, hogy hatvanöt éves vagyok... — Mégis, meddig akarja csinálni? — Nézze, tizennégy megbí­zatásom volt, de ettől a kilenc­től már nehezen tudnék szaba­dulni. Fiatalon arattam, ka­páltam, voltam paraszt, tiszt­viselő, iparos — voltam én már minden. De legalább nem mutathat rám senki, hogy egész életemben nem csináltam sem­mit. .. ■ Hatos Erzsébet Változatos, színvonalas tervek Parcellázás, lakásépítés Kiskunlacházán A kiskunlacházi nagyközsé­gi közös tanács végrehajtó bi­zottsága úgy határozott, hogy az építési telkek biztosítása érdekében tovább kell folytat­ni a kisajátításokat és erre anyagi fedezetet kell teremte­ni. A szakigazgatási szerv az­óta felmérte a népesség vár­ható alakulását, a telekellá­tottságot, tájékozódott a la­kásépítési formákról, az épí­tőanyag-ellátásról, a tervezési és a kivitelezői kapacitás fe­lől és az építési kölcsönfelté- telekről. Nő a lélekszám Megállapították, hogy Kis- kunlacházának és Áporkának együttesen 9380 lakosa van, számuk 1985-re 11 ezer lesz, az ezredfordulóra pedig 13 ezer lakossal számolnak. A népesség növekedésével eddig lépést tartott a lakásépítés, de a telekkínálat az utóbbi idő­ben egyre csökkent. A nemrég jóváhagyott ren­dezési terv meghatározta Kis- kunlacháza jövőbeni arcula­tát Házhelyrendezési és par­cellázási terv is készült, s ez­zel a belterületen valameny- nyi építkezésre alkalmas he­lyet feltártak. A lakóházépítkezéseket há­rom ütemben tervezik lebo­nyolítani. Az első ütem feltá­rási munkálatai befejeződtek, ennek nyomán 52 állami és 175 magántulajdonban levő telken lehet majd építeni. Nagy gond a közművesítés hiánya, bár a keresletre ez nincs befolyással. Lakótelepet is Nemcsak családi házakat építenek Kiskunlacházán. Az Építőipari és Mezőgazdasági Gépjavító Szövetkezeti Közös Vállalat tervezi, hogy dolgo­zói számára hatvanlakásos lakótelepet épít, lakásszövet­kezeti formában. A rendezési terv további lakásépítkezése­ket is meghatároz; a Kinizsi, a Zrínyi és az Alkotmány ut­ca által határolt területen j újabb 1200 ház építhető. A telkek nagy részét már le is' kötötték, sokan OTP-kölcsön- nel építkeznek. A szakigazgatási szerv meg­vizsgálta az építőanyag-ellátás helyzetét is, kedvezőnek talál­ta. A szerelvényeket a helyi vasboltban is megvásárolhat­ják. A tervezésben előrelépést tapasztalnak: a dokumentá­ciók színvonalasak, változato­sak, megteremtik a korszerű építkezés alapjait. A kivitelezői kapacitás azonban itt is szűkös, különö­sen képesített kőművesből van kevés. A tanács kapcsolatokat keres a szakmunkásképző in­tézettel, szeretnék, ha arra ösztönöznék a fiatalokat, hogy minél többen szerezzék meg a mesterlevelet, mert Kiskunlacházán éppen olyan kőművesekben van hiány, akiknek megvan a mestervizs­gájuk, ennélfogva önállóan is felelősséget vállalhatnak új lakóépületek kivitelezéséért. Cigánycsaládoknak A lakosság magánépítkezé­seit, a lakóházbővítést és kor­Ködös, hideg téli reggelieken nagyon sokszor figyelmeztet bennünket a rádió; korábban induljunk el munkahelyünkre, mert csúszósaik az utak, rosz- szak a látási viszonyok, s a kocsi motorját is tovább kell melegíteni. A DKV-tól kapott tájékoztatás szerint hamaro­san enyhítik a gépkocsitulaj­donosok téli gondjait, hiszen megépült Százhalombattán az izomerizáló üzem, amely a vállalat benzintermelé- sében minőségi változást jelent. Az itt előállított benzin­komponensek (izopentán és izohexán) elősegítik a motor jobb indíthatóságát, s egyben olyan könnyű párlatokból ké­szülnek, melyeknek eredetileg alacsony aiz oktánszámúk. Környezetvédelmi szempont­ból is nagy jelentőségű, hogy tökéletesebb égést biztosít. Amint Érszegi Andor, a Dunai Kőolajipari Vállalat termelési főmérnöke elmond­ta, az eljárás lényege az, hogy a Szovjetuniótól vásárolt be­rendezésben elhelyezett ka­talizátorok segítségével megváltoztatják az anyag szerkezetet, s így nyerik a magasabb ok- tánszámot hordozó, értékesebb vegyületet. A könnyűbenzán-izomerizá- lás technológiáját és az üzem terveit a leningrádi LEN- GIPROGAZ tervező intézettől vásárolták 1973-ban. Mintegy 321 millió forintba került ez a kiemelt állami beruházás, mely tavaly októ­ber végére készült el. Azonnal szerűsítést eddig is kölcsön­nel segítette az OTP. Tavaly és az idén összesen 115 új ház épült Kiskunlacházán több mint 14 millió forint kölcsön­nel; egy és negyedmillió fo­rintot adott az OTP toldalék­építéshez, 38 épület korszerű­sítését pedig a két év alatt másfél millió forintos hitellel segítették. Ugyanígy támogat­ja az OTP a szociális köve­telményeknek meg nem fele­lő építmények felszámolását; tavaly 13 lakást vásároltak és kettőt építettek cigánycsalá­doknak OTP-hitellel. H. E. megkezdték az üzemi próbát, s most már jelentős eredmé­nyekről számolnak be. Igaz, hogy ésak idén az első ne­gyedévben értékelik majd a próbaüzem végleges tapasz­talatait, s ekkor kerül sor a menet közben észlelt kisebb hibák kijavítására is, már most örömmel nyugtázzák, hogy a technológiai leírásban szereplő 96 százalékos izopen­tán tartalom helyett már most sikerült 97 százalékos tisztasá­got elérni. Ez megfelelő ga­ranciát nyújt arra, hogy a jó technológiát megfe­lelően tudják alkalmazni az üzem szakemberei és dol­gozói. Az új üzem történetéhez tartozik az is, hogy a ha­sonló hatékonysággal működő nyugati berendezéseket mint­egy 6 millió dollárral drágáb­ban „árulják”, s a szovjet fél nemcsak a berendezést bocsá­totta a magyar partner ren­delkezésére, hanem az üzem felépítése idején egyik saját gyárában betanította a száz­halombattai dolgozókat is. Az űj berendezések kezeléséhez jól képzett szakemberek áll­tak a vállalat rendelkezésére ez év negyedik negyedévében. Mit várnak az új izomerizáló üzemtől? Jövőre 50 ezer ton­na izopentánt és ugyancsak 50 ezer tonna izohexánit. Ezenkí­vül az sem közömbös, hogy a fázós, téli hajnalokon keve­sebb autótulajdonosnak kell majd bundába burkolózva vár­nia, hogy „beugorjon” végre az a fránya motor. T. Ágoston László A DKV új üzeméből , Jobb minőségű benzin — 1949. június 15-én jöttem haza négyévi fogság után— de ez nem érdekes. A nyom­daipari központba, az üzemi tűzoltósághoz kerültem. Ak­koriban nem vették sokba a kisipart, nem is váltottam ki az engedélyt, ötvenegyben, a kispesti fedéllemez gyárban kaptam az első társadalmi munkát: légoltalmi oktató let­tem. Amikor hazajöttem a fog­ságból, sokszor szóba került, lépjek be a pártba. Gondol­tam rá azért, mert odakint an­tifasiszta vezető és lágerpa­rancsnok voltam. Mégis mond­tam. várjunk egy kicsit, hadd szedjem össze, ismerjem ki magam. Így ment ez ötvenha­tig. Amikor kitört az ellenfor­radalom. a gyárban az egyik csapatnak voltam a szolgálat- vezetője. Akkor már a férfi­ruhagyárban dolgoztam. Jöt­tek oda taknyos gyerekek, * hosszabb volt a puskájuk, mint ők maguk. Rábeszéltem őket, menjenek szépen haza. Egy tűt sem vittek el a gyárból. Aztán ötvenhétben úgy gon­doltam, nem járok be tovább Pestre, kértem iparengedélyt, megkaptam, hazajöttem. . Ab­ban az időben már az Orszá­gos Tűzoltóparancsnokság ösz- szekötője voltam. Jött a ta­nácselnök és a titkár: vállal­jam el a községi tűzoltó-pa­rancsnokságot. Elvállaltam. Öt- venhét nvara óta egyfolytá­ban csinálom. — Sok munkával jár? — Eleinte nehéz volt. min­dent elölről kellett kezdeni, összeszedni az embereket He­lyünk se volt. Most? Havonta járok továbbképzésre Amit 1a- nulok, átadom a gyerekek­— Az a három a KlOSZ-ezal kapcsolatos. A helyi szerve­zetnek titkára vagyok, a Pest megyei KlOSZ-válaszbmány- nak tagja, a megyei adókö­zösségnek meg elnöke. Most is Salgótarjánba kell men­nem. vonattal Pestig onnan a KIOSZ elvisz. Ősszel tapasz­talatcserékre szoktunk járni, most a télen már Győrben is voltam. Szóval, elég nagy stra­pa. — Mihez kell érteni? — Az adóhoz, az ipartör­vényhez, mindenhez, ami a kisiparral kapcsolatos. Külön­féle közlönyök jönnek, azo­kat bújom. A rendeletek szin­te naponth módosulnak. Ha valamit kérdeznek, nem áll­hatok ott. mint Bálám szama­ra. Tavaly kaptam arany fo­kozatot a KlOSZ-tól. A nép­fronttól is, a 25 éves szolgá­lat után. A könnyűipar kivá­ló dolgozója vagyok. Elisme­résben nincs hiány, az biztos. Sanyi bácsi, segíts! — Soha nem mondott ne­met? — Mindig azzal jöttek: Sa­nyi bácsi, te itt vagy helyben, segíts. Mondtam: gyerekek, annyi már a megbízatásom, hogy ha naponta csak öt per­cet szánok mindegyikre, az is rengeteg. De öt perc ?! Az nem elég. Kertem van, jószágom, azzal is törődni kell. Az a baj. hogy nem tudok nemet mon­dani. — Mennyi ideje marad a cipészkedésre? — Az úgy van. hogy itt ülök — ha nincs értekezlet, vagy va­lami más —, javítom a cipő­ket. Közben máson jár az Éjszaka kifényesedtek a csillagok. Reggelre mély, szürke felhő jött, s most itt kavarog a terhe bő omlásban. Hull a hó, ráadásul a hegyek felől rázúdul az északi szél. A kutyát se verik ki a ház­ból ebben az ítéletidőben. A falu szélén, a viharral szemben da­cosan áli a téesz darálója. Vakolat nincs rajta, ablakán ki-be járkál a szél. Hej, de sokfajta vihart állt már ki ez az épü­let. A szél most is körülkavarogja. Job­bára az egyik oldalát veri, a másik vé­gén egy ember áll meghúzódva. Pa­rasztember. Mellette tele zsák darálni- való kukorica. A daráló ajtaja még zárva. Tehát a darálást várja. Vas Mis­ka volna az, csak hát neki se nagyon akaródzik szolgálatba lépni ebben az ítéletidőben. A várakozó parasztember egyhelyben topog, néha nagy vörös ke­zét a térdéhez verdesi. Olykor kiles az útra, vajon feltűnik-e Vas Miska sudár alakja. De mindjárt vissza is kapja fe­jét, mert veri a havas szél. Csak nem akar jönni a darálós. Leg­alább ne egyedül várakozna rá. Lenne valaki, akivel szót váltana, akinek ezen az eldugott helyen elmondaná szíve nagy fájdalmát. Bizony, meg is köny- nyebbülne, ha valakinek kiönthetné a lelkét. Mert ő világ életében kocsis volt. Olyanféle nyomja ugyan mostanában a lelkét, mintha bűn volna az, hogy any- nyira nagysokára szánta el magát a kö­zösbe való belépésre. Na de nem akarja őt senki megérteni? Hogy mekkora aka­rat volt az a másik, amelyik visszatar­totta még vénségére is: a két pej lova, a Ráró meg a Csillag. Behozta ő mind a kettőt a közösbe. S hát mivel kezdte az első napon a vezetőség?: odaültette a két gyönyörű jószág mögé — Dékány Bálintot. Azóta ő már sertéstenyészjő is volt, meg kertész is, piaci árus is, kutat fúrt a központi major udvarán, aratott, de szivattyúgépet is kezelt. Hát mi do­log ez? Éppen olyan fonák dolog, mint­ha egy kátéeszbe belépő lakatosnak most azt mondanák: na tagtárs, ezen­túl nem fogsz reszelni, esztergálni, ka­lapálni, hanem ehol a tű, meg a cérna, és most már ruhát varrsz. Üjra kiles az útra, de a darálós Vas Miska sehol. Hanem az út végén feltű­nik két deres, mögötte egy szán. Hallik is a csilingelősük. Hát bizony az nem más, mint a Ráró meg a Csillag. Milyen szépségesen rakják a lábukat, hogy a szíve valósággal kalapál. És azok az iz­mos szügyük, rátarti fejük. Pedig a zab­lával nem is akkurátusán bánik a, ko­csis. Ügy tartja a zablára a gyeplűt, mintha kappankokasokat hajtana vele. És hogy feszít az ülésben Dékány... de nicsak, nem is Dékány Bálint. Nahát... maga az elnök ül a lovak mögött. Kö­zelednek. Szemét már marja a széltől csípett jeges hóié, de azért nézi őket erős nézéssel. Hej, ha most váratlanul kilépne az útra, megragadná a két állat zabláját, s az elnök helyébe maga ülne az ülésbe, mi lenne akkor? Mi lenne? Már itt járnak a daráló túlsó véginél. Most. Most kellene kilépnie. De a lába nem mozdul, csak ökölbe szorult kezébe szalad az akarat. Visszahőköl. Gerincén meleg fut át, amitől a szemére fagyott hóié kiolvad és csurog le, kabátja ele­jére. A lovak csilingelését se hallja már. A süketség az öregséggel jár. Tán el is vágtáztak. Megtörli szemét, s hát ott áll előtte az elnök. Mosolyog. Áll előtte zsebre dugott kézzel. A lovak meg az úton lihegnek. Ö, de röstelli magát. Jól megdörzsöli a szemét: — Merthogy gyengül már a sze­mem. Könnyedzik. Az elnök rríég tovább is mosolyog: — Hát.ilyen ember maga? — mond­ja. — Ilyen rátarti ember? Néma gye­reknek az anyja se, tudja. A saját fele­ségétől kellett megtudnom, hogy magát mi bántja. Mért nem szólt előbb? Itt a két lova, meg a szán, mától fogva foga- tos. Csak áll, mint aki szoborrá mereve­dett. Álmodik-e, vagy betegláz gyötri? Sokat nem bír gondolkozni, mert hulla­nak rá a szavak: — Ne álljon, hanem üljön bakra. Vár­ják a majorban, szállítani kell. Én majd megdaráltatom a zsák kukoricáját, a ze- tor meg hazaviszi. Menjen egész nyu­godtan. Nem is magától indul, csak úgy vi­szik a lábai a szánhoz. Botladozva fel­száll az ülésbe. Megrántja a gyeplőt, a lovak felvágják fejüket. Előbb szép fi­noman, a jobb gyeplőt húzza, majd hir-, télén a balon húz egy erőset, mire a szán bal felé nagy ívben megfordul, há­tulja ostorként kifarol. Egyet pöccent a gyeplőn, s máris suhan a puha havon. Elrepül a daráló előtt, mintha a puha hó a felhők felett a kék, puha levegő volna. Mikor az utolsó házat is elhagy­ja, feláll az ülésben. Elkiáltja magát: — Ráró ne! Csillag ne! — Érzi, hogy sza­vára meggyorsul a repülés. Hej, a két pej is hátra-hátra pislog, nem felejtet­ték el gazdájukat. Megduplázódik az erejük, úgy vágtáznak, mint még soha. — Ráró, Csillag! Hegyibe, hagyigya- be, hujj azt a ... ! A hegyekről ömlő szél szembecsapja. Marja arcán a bőrt, de ő csak áll az ülésben, biztatja lovait, és olyan örömet érez kongó mellében, amit hatvanöt éven át nem érzett. Nem is tudná ezt az örömet megmagyarázni. De lehet-e a parasztember lelkét magyarázgatni? És nem érzi már a hideget, szinte tüzel a teste. A jövőre gondol, a munkára, amely jó lesz, szép lesz még így nyug­díjasán is, mert dolgozni fog, mert most lesz már igazán értelme a közös­ben a munkának. Hogyisne lenne értel­emé, mikor olyan két derék ló, mint a Ráró meg a Csillag, nincs tán még ezen a kerek világon! Dénes Géza ítéletidő

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom