Pest Megyi Hírlap, 1979. január (23. évfolyam, 1-25. szám)

1979-01-24 / 19. szám

1979. JANUÁR 21., SZERDA Móra Feren c emlékére Az idén július 19-én lesz Móra Ferenc születésének 100. évfordulója. A centenárium ünnepségeit az író életének két fontos színhelyén, Kis­kunfélegyházán és Szegeden rendezi meg az országos Móra-emlékbizottság. Szülővárosában, Kiskunfél­egyházán már február 8-án, halálának évfordulóján meg­kezdődnek a centenáriumi rendezvények. Megkoszorúz­zák a félegyházi Móra-szob- rot, s ekkor rendezik meg a város szocialista brigádjainak emlékversenyét, a Bács-Kis- kun megyei középiskolások Móra-vetélkedőjének, vala­mint . a Móra Ferenc nevét viselő általános iskolák, diák­otthonok, és úttörőcsapatok emlékversenyének országos döntőjét Április 6-án és 7-én a kiskun városban kerül sor a középiskolások országos prózamondó emlékversenyére is. Szegeden a Móra Ferenc általános iskolában május 28- án emléktábla avatása vezeti be az ünnepségsorozatot. Az első fecskék követői KÖZÖS FENNTARTÁSBAN A NAGYKÁTAI JÁRÁS MŰVELŐDÉSI HÁZAI Ritka év az idei a nagykátai járás művelődésügyében: első ízben került közös fenntartás­ba a járás összes művelődési háza, központja. 1971-ig nyúlnak vissza a közös fenntartás kezdetei. Ak­kor a tapioszentmártoni mű­velődési központ támogatását vállalta a Rákóczi es Kossuth, termelőszövetkezet, a helyi takarékszövetkezet és Afész. A példa három évig egyedül állt; az első fecske itt sem csinált nyarat. A tápiószent- mártoni támogatás egyoldalú volt még: a művelődési köz­ponttól semmiféle ellenszol­gáltatást nem vártak mecéná­sai. öt esztendő alatt mindösz- sze újabb három művelődési intézménynek akadtak segitői, a tóalmásinak, tápiógyörgyei- nek és szentlőrinckátainak. Az ugrásszerű változás tavaly következett be, amikor a mű­velődési házak helyzetét felül­vizsgálva az MSZMP járási bizottsága intenzívebben kezd­te szorgalmazni a közös fenn­tartás ügyét. Az eredmény? Idén a járáis tizenkét közművelődési intéz­ményének több mint egymillió forintnyi támogatóst ajánlot­tak fel a gazdasági üzemek, termelőszövetkezetek. Csak egy példát arra, mi­RÁDIÓFIGYELŐ SZORONGÁSOK'. Vasárnap délelőtt Vekerdy Tamás rádió­játéka — Félek, de nem na­gyon. Egy kisfiút életében elő­ször egyedül hagynak este a szülei otthon. Nagy dolog ez, mindenki tudja, akinek gyere­ke van, s az is, aki még nem felejtette el saját gyerekkori szorongásait. Sőt, ha a felnőt­tek őszintén bevallanák, jó ré­szükről kiderülne, hogy nem szívesen vannak egyedül este a lakásban, a sötétben vagy az elhagyatott utcán — egyszóval, hogy félnek. Bezzeg a gyere­kek előtt nagy hangon kérde­zik: „De hát mitől félsz? Ma­gyarázd meg nekem, mitől? Ilyen nagy fiú!” A felnőttek szégyellik, ha félnek, és ezt igyekeznek a gyerekekben is követendő magatartásként ki­alakítani: nem bevallani, leg­alább úgy tenni, mintha bát­rak lennénk. Hát még egy fiú­nak! Egy férfiú mindig bátor! Csakhogy ezek a sémák nem segítenek, legföljebb elleplezik a bajt, és életre szóló szoron­gásokat alakíthatnak ki. Vekerdy Tamás rádiójáté­kában az egyik szereplő azt mondja a kisfiúnak: „A fiúk gyakran félnek, de nehezen mondják. A lányok is félnek, de nem szégyellik. És aki nem szégyelli, az már bátrabb." S ez az őszinte szó segít: a kis­fiú fél ugyan ezen az estén, de nem nagyon. Időnként megri­ad, de annyi új élményt is kap ebben a magányban, hogy vé­gül is félelmeivel együtt is jól érzi magát. Társalkodók a tej­jel, a papuccsal, a nyári szele­ket őrző nyírségi almákkal a kamrában, odaálmodja magát nyári kedves pajtásához: az egyedüllétben csodákkal teli világot fedez föl magában és maga körül. Szép, őszinte da­rab Vekerdy Tamás rádiójáté­ka. FIATALOKNAK. Hétfő este a harmadik műsorban az Isko­larádió sorozata: Fiataloknak — kortárs zenéről. Ez a soro­zat tavaly ősszel indult, zenei szerkesztője Dimény Judit. Egy-egy alkalommal harminc­negyven fiatalt hívnak mag a stúdióba, olyanokat, akiknek nincs különösebb zenei elő­képzettségük. Együtt meghall­gatnak egy kortárs zenei mű­vet, ami a hagyományos zenei kultúrában felnőtt ember szá­mára „érthetetlen”, „fülsértő”. Meghallgatják, beszélnek róla, elmondják kérdéseiket, kifogá­saikat, benyomásaikat, beszél­getnek a szerzővel és egymás­sal arról a számukra nehezen feldolgozható zenei élményről, amit kaptak. Mert nemcsak a nagymamák számára idegen ez a zenei világ, hanem a fiatalok számára is; ők sem ezen a ze­nei kultúrán nevelkedtek — legföljebb nyitottabbak, mint egy idősebb ember. Kevesebb előítélettel hajlandók meghall­gatni ezt az új zenét. De ez is a legfontosabb: hogy hajlandók. „A fülnek gyakorlatozni kell” — mondta Sáry László, ennek az adásnak a meghívott zene­szerzője. „Nagyon nagy erőfe­szítéseket kell tenni a hallga­tónak is.” Megéri ez az erőfe­szítés, mikor annyi olyan zene van, amit a fülünk könnyen befogad? Kicsit olyan ez, mint­ha azt kérdeznénk, megéri erő­feszítéseket tenni azért, hogy eligazodjunk abban a város­ban, ahol élünk? Persze meg­tehetjük, hogy csak a legszük­ségesebb útvonalakat ismer­jük. De magányosan fogunk élni abban a városban. Mosonyi Aliz ként változott meg a művelő­dési ház és a fenntartásából reszt vállalók viszonya: o tá- pioszecsoi művelőaési ház munkatervi felaaatává tette, hogy támogatóinak helyiséget, miisort adjon az üzemi, szö­vetkezeti rendezvények idején, TiT-előadásokat szervezzen a dolgozóknak. Hetvenöt száza­lékos tagdijkedvezményt ad az ifjúsági klub, a kertbarát­kor, a pávakör, valamint a fo­tó-, kézimunka-, irodalmi, sakk- és asztalitenisz-kör tag­jainak, ha a művelődési házat segítő intézményben dolgoz­nak. A színházterem hatodik sorát a tsz-tagok sorává nyil­vánították, s a kulturális mű­sorok idején hasonló 75 szá­zalékos jegy kedvezmény illeti meg azokat, akik ide ülnek. A tsz-tagok kirándulásaihoz ide­genvezetőt ad a művelődési ház, s a vetélkedőkre is meg­hívják őket. A megújított mű­velődési házi társadalmi ve­zetőség tagjai közé választot­ták a mecénások képviselőit. Hogy mi lesz az egymillió forint sorsa? A pénzből egy 1975-ös pénzügyminiszteri ren­delet alapján nem fordítható egyetlen fillér sem honorá­riumra, fellépti díjra, hanem a művelődés, az ismeretelsajá­títás feltételeinek gyarapítását kell szolgálnia. így a könyvtá­rak, művelődési házak, köz­pontok otthonosabb, bárátsá- gosabb, kulturáltabb körülmé­nyek között, megújult, jobb felszereléssel várják látogatói­kat ez évtől a nagykátai já­rásban. V. G. P. KEDVEZŐ TAPASZTALATOK Könyvszerető munkások AZ SZMT PEST MEGYEI KÖNYVTÁRÁBAN „A könyv csodálatra méltó szerepet tölt be: arra késztet, hogy hazugság, igazságtalan­ság és előítéletek nélkül él­jünk.’’ Ez a Sadoveanu-idézet olvasható az egyik úgyneve­zett szórólapon, amelyet a Szakszervezetek Pest megyei Tanácsa megyei könyvtára ké­szített. A szórólap célja, hogy a dolgozók figyelmét felhívja az üzemekben működő szak- szervezeti könyvtárakra. Nagy felelősséggel A megyei könyvtárnak két körzeti, tizenegy önálló és száznyolcvan letéti könyvtára van Pest megye üzemeiben, gyáraiban. Az idén különö­sen előtérbe került feladatok­ról, a tervekről Csőke Anna, a könyvtár vezetője a követ­kezőket mondotta: — Mi, a megye szakszerve­zeti könyvtárait módszertani útmutatással látjuk el, tehát mint módszertani, valamint mint letétet adó központ mű­ködünk. Minden túlzás nélkül elmondhatom, hogy felelőssé­günk nagyon nagy. Hogy ez miből adódik? A szakszerve­zeti könyvtárak a dolgozók munkahelyei szerint szerve­ződtek, többnyire az ipari üzemekben jöttek létre. Ma, amikor annyi szó esik a mun­kásművelődésről, nem lehet figyelmen kívül hagyni a szakszervezeti könyvtárak je­Nemzetiségi kutatóközpont A Gorkij Könyvtár új feladatköréről Országos feladatkörű tudo­mányos szakkönyvtár lett az Állami Gorkij Könyvtár. A közelmúltban megjelent mi­niszteri rendelet — a könyv­tári rendszert szabályozva — az ország egyik legfiatalabb közművelődési könyvtárát az akadémiai és a többi szak- könyvtár rendszerébe sorol­ta. Miként Tóth Gyula igazga­tó elmondta, az utóbbi tíz év­ben módosult a könyvtár funkciója: egyre hatékonyab­ban szolgálta az idegennyelv­oktatást. tanulást, az idegen nyelvű irodalom kutatását. Szolgáltatásainak megfelelően alakult a gyűjtőköre. A csak­nem 250 ezer könyvet és fo­lyóiratot tartalmazó állomá­nyának zöme idegen nyelvű. Kétszázezer kötetének 40 szá­zaléka orosz nyelvű szépiro­dalmi, irodalomtudományi, színház-, film- és képzőművé­szeti könyv, 15 százaléka az európai népi demokratikus országokban megjelent kiad­vány, 35 százaléka angol, né­met, francia, spanyol, olasz nyelvű társadalomtudományi mű. \ * Bővülő nemzetközi kapcsola­tainak eredményeként a moszkvai Világirodalmi Könyvtár márciusban kiállí­tást rendez Budapesten Solo- hov a világ népeinek nyelvén címmel. lentöségét, ezzel párhuzamo­san felelősségét. — Mit tudnak tenni az ol­vasottság növeléséért? — Sokat. Ügy tervezzük, hogy egy-két éven belül 30 százalékos olvasottságot érünk el az üzemekben. Ehhez há­rom alapfeltétel szükséges. Az első, hogy jó, könnyen meg­közelíthető helyen álljon a könyvtár. A második, hogy megfelelő, a dolgozók munká­idéi éhez alakított legyen a nyitva tartás. Végül pedig a könyvtáros személyét emel­ném ki, akinek tudásán és aktivitásán nagyon sok mú­lik. — Milyen nehézségeket je­lent Pest megyében minden­nek a megteremtése? — Ügy vélem, ez egyértel­mű. Az ideális helyiség kiala­kítása legtöbb helyen gond. A Diósdi Csapágy gyárban úgy segítettek magukon az elmúlt évben, hogy egy ÉRDÉRT fa­házban helyezték el a könyv­tárat. Egyébként új könyvtár­ral gazdagodik márciusban a Lenfonó és Szövőipari Válla­lat is. Sok múlik a helyi szak- szervezeti bizottságokon. A textilesek szakszervezete pél­da lehetne. Megfelelő hozzá­állásuk eredménye, hogy váci és budakalászi üzemeikben igen magas az olvasási kedv és a könyvtár látogatottsága. Hivatástudattal — A nyitva tartásra íkülö- nösen az agglomerációs öve­zetben kell nagy figyelmet fordítani. Hiszen a munkaidő leteltével általában azonnal indulpak a buszok, hogy la­kóhelyükre szállítsák a dol­gozókat. így legtöbbször az ebédidőben jut idő a kölcsön­zésre, ez persze nagyon kevés. Itt van kiemelkedő szerepe a könyvtárosnak abban, hogy vonzó körülmények kialakí­tásival könyvtárba csalogassa, az emberekét, még a munka­időn túl is, esetleg olyan áron, hogy kicsivel később ér­nek haza. Ez természetesen a bejáróknál igazán nem köny- nyű és esetenként nem kis ál­dozat. Meggyőződésem egyéb­ként, hogy igazán jó könyvtá­ros csak hivatásszeretetből, hivatástudatból lehet valaki. — Hogyan képezik a társa­dalmi munkás, vagy tisztelet- díjas könyvtárosokat? — Alapfokú tanfolyamokat szervezünk, ebben az évben három ilyenre kerül sor. A fluktuáció azonban olyan nagy, hogy nem győzünk lé­pést tartani a könyvtárosok alapfokú képzésével. Ennek oka egyébként jobbára az, hogy társadalmi munkában legtöbbször fiatal nők vállal­ják el a kölcsönzési szolgá­latot, a szülés, majd a gyer­mekgondozás ideje alatt az­után újabbak kerülnek he­lyükre. Ez természetesen ért­hető, változtatni ezen egyelőre nem is tudunk. Kölcsönös kapcsolatok — A szocialista brigádokat hogyan patronálják? — Szerencsére lassan ott tartunk, hogy nem mi patro­náljuk őket, hanem ők min­ket. Közülük egyre többen vállalják ugyanis könyvtá­raink segítését. Szeretnénk elérni, hogy minden brigád­ban legyen egy könyvtári megbízott. Amikor a szocialis­ta brigádok támogatását el­kezdtük, valamennyiünkben csak a jószándék volt meg. Mi már felnőttünk — s ők is felnőttek a feladatokhoz. Cé­lunk az, hogy a szocialista brigádok tagjai jó barátságba kerüljenek a könyvvel. Mi az ajánlott könyvek listáját ál­landóan küldjük nekik. A könyveket az ízlésfejlesztés figyelembevételével válogat­juk ki. Tapasztalataink örö­met jelentenek. — Többen először csak azért olvastak, mert a vállalásban ez is sze­repelt. Ha nem is mindenki, de sokan már túl vannak ezen, valóban megszerették a könyvet. — Szerveznek-e valamilyen programot a Tanácsköztársa­ság kikiáltásának 60. évfordu­lója tiszteletére? — Terveztünk, de végül úgy döntöttünk, nem szerve­zünk vetélkedőt. A megye Üzemeiben már elegendő ve-, télkedő indul, számukat nö­velni nem lenne helyes. Fel­adatunk azonban, hogy az ezekben részt vevők felké­szülését segítsük. Sok vetél­kedő ugyanis azon bukik el. hogy a versenyzők nem tud­ják a megfelelő irodalmat be­szerezni. Az SZMT megyei könyvtára, mint hálózati köz­pont, könnyebben tudja moz­gatni a könyvállományt, és eljuttatni a könyveket a ve­télkedők színhelyére. K. É. SZÍNHÁZI ESTÉK Pisti a vérzivatarban Örkény groteszk játéka a Pesti Színházban Feltámadt végre tetszhalálából az abszolút Pisti. Családfáját akár a középkorba vezethetné vissza, azok közé a népi komédiahősök közé, akik farizeusokat, moralizálókat pukkasztottak, ha kellett hősök vol­tak, ha úgy fordult soruk: történel­mi áldozattá váltak, s ha éppen kedvük tartotta, hát megalkudtak, féltek és még a saját halálukat sem vették komolyan. Ráadásul Pisti mindig feltámad, hogy bizonyítsa a magyaros, a valóság feletti opti­mizmust, amellyel mi, pistik, korsza­kokon keresztül adjuk egymásnak az életbenmaradás stafétabotját. Ör­kény István önmagából, apáinkból és belőlük gyúrta életre Pistit, pa­pírra fektette; hogy hosszú évek múltával a Pesti Színházban végre színpadi alakként sokszor meghal­jon és továbbéljen. A pistiség olyan, mint az asztal- ság, amely az összes asztal, az ösz- szes Pisti — és még véletlenül sem István — tulajdonságát egyesíti: va­lami történelmi kiskorúság ez, amely miatt néha nem értjük a vi­lágot — és benne önmagunkat sem mindig. Sokszor sodródunk a viha­rok között közép-európaiként és kicsinységünket és nagyságainkat, gyávaságunkat és bátorságunkat, bu­kásainkat, még híresebb újrakezdé­seink követik. Pistiről szól Örkény darabja, a kis és nagy emberről, az egyszerű és bonyolult hősről, aki ha­lálaival és feltámadásaival egyre nagykorúbb lesz. Pontosan annyira nagykorú, amennyire képes reálisan mérlegelni és cselekedni, helyét, ten­nivalóját meglelni a világban. A darab tipikus történelmi gro­teszk. Nem hús-vér figurák, hanem karakterszimbólumok élik meg az eseményeket. Mint a történelem so­rán annyiszor: szólamok ösztönöztek látszathősöket, eszmék keveredtek téveszmékkel, hitek álhitekkel és cselekvések látszat tettekkel. Mond- hatámk: ilyen a világ. De hát a pis­tiség nem kizárólag magyar sors, Pistik mindenütt léteznek. Csakhogy a Pistipistipisti Pistit hazai szerző állította színpadra a második világ­háború magyar viszonylatú zivata­rába, a felszabadulás tétova per­ceit is idézve, aztán a vákuum pisti hatcentis szobrocskái elé állított gyertyák; a bronzba öntött példa­kép hamis üvegcsengéssel törik da­rabokra, lezuhanva az egylábú lét­ráról. És Pisti ki tudja hányadik halálát leli az 56-os ellenforrada­lomban. Örkény Istvánnál kevesebb hu­morral megáldott szerző bizonnyal tragédiát farag e történelmi sors­ból, hadd rímeljen csak a nagyhírű Istvánokkal. Végül is a mindenestül idézőjelbe tett hős négy alakban je­lenik meg a színpadon: az abszolút Pisti, a tevékeny Pisti, a félszeg Pisti és a kimért Pisti sorsát példáz­va Nem mintha a szerző képtelen lett volna egy alakban sűríteni a kanyargós életutat. Bizony minden kor Pistije más pistik között szüle­tik újjá. Egy ilyen nagyvonalú pa­rabolára emlékezve szinte anakro­nizmusnak tűnik leírni: más emberi viszonyok között keresi életbenma- radását. Az előadás Örkény abszurd hely­zeteit a Cafe Hungária csipkés han­gulatú kávéházába helyezi. Ez a könnyed, már-már orfeum jellegű keret — Fekete Tamás díszlete — még könyörtelenebbé, még számon- kérőbben komikussá változtat min­dent. Várkonyi Zoltán rendező — és az ő betegsége miatt a végső si­mításokat végző Marton László — kitűnően jelenítette meg az elő­adásban a szerző fanyarul érzel­gős, keményen őszinte, de mindig többes szám első személybe tett — mi — gondolatait. A rendezés a szi­nuszgörbe hullámvonalán táncol: viharosan komédiázó jeleneteket tragikus részletek követnek. S hogy a szélsőségeket mégis képes egy me­derben tartani, egy tűzről ková­csolni a Várkonyi—Marton kettőst éppen ezzel valósítják meg a tra­gikomikus groteszk stílusát. A színészeket elsősorban az ör- kény-darabhoz kiválóan alkalmaz­kodó játékstílus dicséri. Mitagadás: féltettük a társulatot, a feladat ugyanis rendkívülien nehéz: ki-ki egy-egy viselkedésformát jelenít meg hatalmas szélsőségek között, s a közjáték i betétek ettől eltérő karak­tereket követelnek. A tizennégy színész hozzávetőleg ötven figurát alakít, s köztük olyan már bevett típusokat, amelyek — ebben a tör­ténelmi parabolában — meghatáro­zott színészi eszközökhöz kötődnek. Szinte lehetetlen különválasztani írót, rendezőt és színészt. Örkény; Pisti a vérzivatarban című darab­ját leginkább epikus szerkesztésű tragikomikus groteszknek lehet ne­vezni, mintha csak egy-, és ötperces novelláit fűzte volna színpadi művé. A főszereplőt, a darab fő Pistijét Tordy Géza játssza nagy-nagy si­kerrel. Minden bizonnyal tíz-tizenöt előadás után lazulni fog a játéka, ezt ígéri az a jelenet is, amelyben bemutatja fél tucat feleségét. A leg­hangsúlyosabb figurává emelte fél­szeg Pisti alakját Garas Dezső, villanásnyi gyorsasággal vált kaba­réba illő színfoltról mély emberi tragédiákat megjelenítő karakterré. Jó alakítást nyújt a további két Pisti megformálásával Balázs Péter és Szombathy Gyula is. A színpadi játék motorja egyér­telműen Gobbi Hilda, aki Rizit, a látnok öreg asszonyt személyesíti meg. Számára minden bizonnyal a szerep kulcsmondata, hogy „o jövő nem egyéb, mint a várható múlt". S a sors, amelyet erre alapozva megszemélyesít, már önmagában is történelmi vizsgálódásra ösztönöz. A színlap szerint Halász Judit, a Szőke lány, de három-négy figu­rálisán egymásnak ellentmondó alakot hoz létre, kitűnően. Kevéssé sikerült Sörös Sándor és Szakácsi Sándor alakítása. Ugyanakkor meg­lepően jó Szegedi Erika és Miklósy György, mama, illetve papa figurá­ja. Korai még becslésekre vállalkoz­ni, vagy éppen jósolgatni, hiszen a színházi évadnak a közepén tar­tunk; azt azonban mégis kimond­hatjuk, hogy a kiemelkedően sike­res bemutatók közé tartozik majd' ez az Örkény-mű. Kriszt György ft

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom