Pest Megyi Hírlap, 1979. január (23. évfolyam, 1-25. szám)

1979-01-13 / 10. szám

kMiÍOP 1979. JANUÁR 13., SZOMBAT FÓKUSZ Újra sortüzek Nicaraguában ismét heves összecsapások zajlottak le a Somoza diktátor-elnök le­mondását követelő tüntetők és az úgynevezett nemzeti garda között, amely a dik­tatúra egyetlen tamasza. A somozista „rendfenntartó erőknek” tűzparancsuk is volt és a tömeg közé lőttek. Az összecsapásoknak több halott­juk és sebes ültjük volt. Hír- ügynökségi jelentések szerint a rendszer légiereje újra bom­bázott olyan településeket, amelyeken a „gerillák” moz­gását és tevékenységét észlel­ték” — a hivatalos magyará­zat szerint. Néhány hete, amikor So­moza a közép-amerikai or­szág zsarnoka dölyfösen el­utasította egyes alkudozásra is hajlamos ellenzéki elemek ugyancsak mérsékelt követe­léseit, a kormánypropaganda ezt azzal indokolta, hogy az országot, amelyet tavaly au­gusztusban népi felkelés ráz- kódtatott meg, sikerült telje­sen pacifikálni és a rendszer teljesen ura a helyzetnek. A diktátor hívei magabiztosan mutattak ajtót az Amerikai Államok Szervezete (AÁSZ) közvetítő bizottságának, amely a washingtoni kormányzat megbízottjának vezérletével megpróbálta összebékíteni So­mozát polgári ellenzékének behódolásra kész egyes tag­jaival. A kis köztársaságot negyven éve hatalmában tartó család sarja azonban hajthatatlan volt, s visszauta­sította a legkisebb enged­ményt is. Arra számított ugyanis, hogy a Sandinista Felszabadító Front fegyvere­seinek visszavonulása után a hegyekbe, sikerül majd meg­akadályoznia visszatérésüket a síkságokon és fennsíkokon fekvő városok és falvak kör­nyékére. Különben is — vé­lekedtek kormánykörökben — a front olyan súlyos vérvesz­teségeket szenvedett augusz­tus—szeptemberben a mind számban, mind fegyverben hatalmas túlsúlyban levő kor­mány csapat ok elleni ütköze­tekben, hogy jó időnek kell eltelnie, amíg képes lesz újjá­szervezni sorait. Másrészt — mint ez természetes a forra­dalmi küzdelem átmeneti visszaesései idején — a dik­tatúra kegyetlen terrorintéz­kedéseinek hatására szakadás keletkezett a Széles Ellenzéki Frontban és olyan polgári po­litikusok és erők, amelyek au­gusztus—szeptemberben még egyértelműen Somoza lemon­dását és távozását követelték, most a vele való kiegyezés ál­láspontjára helyezkedtek. A diktátor azonban hibát követett el számításaiban. A Sandinista Felszabadító Front gyorsan kiheverte a súlyos vérveszteséget és január ele­jétől kezdve már újra táma­dásokat volt képes intézni a nemzeti gárda helyőrségei el­len, s rajtaütésszerű akcióival nagy veszteségeket okozott a diktatúra csapatainak. A vé­res terror, amely egyidőre megfélemlítette az ellenzék ingatagabb elemeit, nem volt már képes visszatartani az el­lenállást. A szabadságharco­sok akciói láttán a polgári el­lenzék ingatag része ismét ra- dikalizálódni kezd. A napokban volt Chamorro ellenzéki politikus meggyilko­lásának egyéves évfordulója. Tavaly Somoza hívei azért tetették el láb alól e polgári vezető személyiséget, mert lapjában könyörtelenül lelep­lezte Somoza rémuralmát, rá­mutatott, hogy Washington támogatása nélkül a diktatúra egyetlen napig sem volna ké­pes fennmaradni és amiért kapcsolatot keresett a Sandi­nista Felszabadító Fronthoz, hogy közös difctatúraellenes egységben tegyenek erőfeszí­téseket a gyűlölt rendszer megdöntésére. Somoza termé­szetesen gondoskodott arról, hogy a bűncselekmény végre­hajtóinak a haja szála se gör­büljön meg, s hívei eltüntet­tek minden terhelő bizonyí­tékot. A gyilkosság évforduló­ján több mint félszázezren vonultak fel Managuában az ország fővárosában. A Somoza lemondását kö­vetelő akciók folytatódnak és a terror a jelek szerint már nem képes elnémítani a tilta­kozást. Arkus István R BT nem avatkozhat be Kambodzsa belső ügyeibe A szocialista országok küldöttei megbélyegzik a pekingi mesterkedéseket Csütörtökön a késő esti órákban összeült a Biztonsági Tanács, hogy a megbukott re­zsim követelésének engedve megvitassa az állítólagos viet­nami agresszió kérdését. Az ülés elején Oleg Trojanovszkij, | a a Szovjetunió ENSZ-nagykö- ' vete figyelmeztetett arra, hogy Kambodzsa forradalmi kor­mánya nem kérte ezt a ta­nácskozást, és a Biztonsági Ta­nács nem avatkozhat be ily módon az ország belügyeibe. A BT ülését egy olyan rezsim kérte, amely a kambodzsai nép felszabadító harcának eredményeként teljes veresé­get szenvedett. A szovjet dele­gátus hangsúlyozta: egyedül a Kambodzsai Népi Forradalmi Tanács jogosult arra, hogy a kambodzsai nép nevében be­széljen. A Szovietunió és Csehszlo­vákia kérte az ülés elhalasz­tását hétfőig — ekkorra vár­ható ugyanis az új kambod­zsai kormány képviselőjének New Yorkba érkezése. A Biz­tonsági Tanács végeredmény­ben mégis hozzájárult Szilta­nuk herceg, a már korábban eltávolított volt kambodzsai államfő meghallgatásához. Szihanuk negyvenperces be­szédében a már ismert váda­kat intézte a Vietnami Szocia­lista Köztársaság ellen, s kö­vetelte, „büntessék meg Viet­namot”, és a Biztonsági Ta­nács szólítsa fel: „vonja ki csapatait Kambodzsa területé­ről”. Csen Csu, Kína képviselője nyolcpontos határozatterve­zetet terjesztett be, amelyben „súlyos aggodalmát fejezi ki a kambodzsai helyzet miatt”. A világszervezetet a hazafias erők által megbuktatott rend­szer támogatására szólítja fel, és követeli a VSZK-nak nyúj­tott külföldi segélyek leállító- sát Ha Van Lau, a VSZK ENSZ- képviselője hangsúlyozta: Vi­etnam kormánya a kambod­zsai néphez fűződő baráti kapcsolatok hagyományaira, a függetlenség, a szuverenitás és a területi sérthetetlenség el­veinek tiszteletben tartásával közvetlen tárgyalásokat kezd Kambodzsa Népi Forradalmi Tanácsával az leng Sary-klikk által kreált határproblémák megoldására. Ha Van Lau, Szihanuk be­szédére válaszolva, kijelentet­te: Éppen a kínai egyeduralmi törekvések szolgálatába sze­gődött leng Sary-klikk az, amely agressziót követett el azzal a céllal, hogy Vietnam- ellenes háborút robbantson ki, és ellenőrzése alá vonja az egész délkelet-ázsiai térséget. A vietnami nagykövet rámu­tatott: Peking Vietnamban za­vargásokat szított, és feszültsé­get idézett elő Vietnam és Kí­na szárazföldi és tengeri ha­tárai mentén. A TASZSZ szovjet hírügy­nökség a Biztonsági Tanács csütörtöki üléséről szóló be­számolójában rámutatott, hogy az ülésen Kuba állandó ENSZ- ké'oviselője elsősorban Kínát tette felelőssé az indokínai térségben keletkezett úiabb fe­szültségért. A kubai delegátus megállapította, hogy Peking durva nyomást gyakorol a szo­cialista Vietnamra, és agresz- szív, terjeszkedő politikát foly­tat, amelynek a közelmúltig mama Kambodzsa is áldozata volt. A tudósítás arra is fel­hívta a figyelmet, hogy mint az ENSZ-ből érkező hírek alapján ismertté vált, Jugo­szlávia képviselői a kulisszák mögött olyan tevékenységet fejtenek ki, amely ENSZ-meg- figyelők szerint gyakorlatilag kambodzsai nép által meg­buktatott Pol Pót—leng Sary rezsim védelmének tekinthe­tő. Szingapúri hivatalos körök­höz közelálló befolyásos szem­leírók egyetértenek abban, hogy Pekingben nincs egysé­ges álláspont a kambodzsai események értékelését illetően — írja a TASZSZ szovjet hír- ügynökség szingapúri tudósí­tója. Az idézett körökben az a vélemény uralkodik, hogy a védenceik váratlanul gyors összeomlása miatt elbátortala- nodott pekingi vezetés két cso­portja között éles vita folyik arról, hogyan reagáljanak a kambodzsai eseményekre. Az egyik csoport, rendkívül szél­sőséges álláspontot képviselve, azt szeretné, ha Kína — akár fegyveres beavatkozással is — folytatná a megdöntött Pol Pót—leng Sary-klikk támo­gatását. Ugyanakkor a másik csoport hibának tartja, hogy Peking nem határolta el ma­gát Pol Pót kompromittált fi­gurájától. A kínai fővárosban — úgy tűnik — hajlanak arra, hogy személy szerint Pol Pót szám­lájára írják a rendszere által elkövetett bűnöket, és új tak­tikával próbálkozzanak Kam­bodzsában. Más hírek szerint leng Sary, a bukott kambodzsai kor­mány miniszterelnök-helyet­tese és külügyminiszter pén­teken Pekingbe érkezett. Dip­lomáciai megfigyelők szerint konzultációkat folytat majd kínai hivatalos személyiségek­kel. A Reuter hírügynökség pekingi tudósítója megbízha­tó forrásokra hivatkozva tud­ni véli, hogy leng Sary, aki Hongkongból gépkocsival lép­te át Kína határát, egyedül érkezett. Khieu Samphannak, a megdöntött rezsim elnöké­nek és Pol Pót miniszterelnök­nek a hollétét továbbra is ho­mály borítja. A Bujkál—Amur vasúi új szakaszán Dmitrij Kuzenkij, a 47. számú hídépítő csapat tagja, aki társaival a „kis BAM” északi szakaszán dolgozik. Tavaly 700 ezren vettek részt a nagy épitömunkában, olyanok, akiknek foglalkozása és hivatása az építés — és olyanok, akik társadalmi munkával segítenek a termé­szet megzabolázásában. Képünkön: a 47. számú hídépítő csapat tag­jai. CSAK RÖVIDEN... AZ ENSZ ÚJ LESZERELÉ­SI BIZOTTSÁGA január 24- én ül össze Genfben — közöl­ték csütörtökön a világszer­vezet genfi székhelyén. Az áp­rilis 27-ig tartó ülésszakon 40 ország küldöttei az ENSZ közgyűlésének az atomkísér­letek és vegyi fegyverek kor­látozásáról, illetve betiltásá­ról hozott 41 határozatával s az atomfegyverek alkalma­zásának veszélyességével fog­lalkoznak. SZABADLÁBRA HELYEZ­TÉK Limában a hatóságok ál­tal egy nappal korábban őri- i zetbe vett 30 kommunistát és a pártnak visszaszolgáltatták a lefoglalt okmányokat — jelen­tette be a Perui Kommunis­ta Párt. SZTRÁJKBA LÉPTEK a lo­tharingiai iparvidék dolgozói, hogy tiltakozzanak az acél­ipar átszervezésére, az idén esedékes tömeges munkásel­Madrid A terrorizmus elleni harc a kormányülés napirendjén | A spanyol kormány egyéb­ként csütörtöki ülésén a ter­rorizmus elleni harc kérdé- j sével foglalkozott, de nem hozott semmiféle döntést, csak megerősítette a belügyminisz­ter korábbi intézkedéseit. bocsátásokra vonatkozó tervek ellen. A NATO PARANCSNOK­SÁGA az Észak-atlanti kato­nai szövetség történetében első ízben rendezi meg télen a Reform fedőnevű hadgya­korlatot, amelynek fő mozza­nata az amerikai hadsereg egy­ségeinek átdobása az Egyesült Államokból Nyugat-Európába. Mint hivatalosan bejelentet­ték, a közeli napokban több mint 14 ezer katona érkezik repülőgépen az NSZK-ba, Belgiumba és Luxemburgba. Egyidejűleg 60 ezer tonnányi hadianyagot indítanak el ví­zi úton a nyugait-európai ki­kötőkbe. HÁROM NAPIG tartó utcai zavargások után csütörtökön helyreállt a rend Kingstonban és Jamaica más városaiban is. A hírügynökségi jelentések szerint az öt halálos áldozatot követelő tüntetéseket az el­lenzéki Jamaicai Munkáspárt szította. Első becslések sze­rint több millió dollár kárt okoztak a zavargások. HUSZONNÉGY ÓRÁS sztrájkba léptek csütörtökön éjjel a British-Airways légi- forgalmi társaság rövidtávú járatának pilótái. A pilóták előzetes figyelmeztetése és hi­vatalos nyilatkozata nélkül kezdődött a munkabeszüntetés. II. JÁNOS PÁL pápa pénte­ken a Vatikán városban testü­letileg fogadta a Szentszékhez akkreditált diplomáciai misz- sziók vezetőit és beszédében nemzetközi kérdésekről hal­latta véleményét. Brezsnyev ma érkezik a bolgár lávámba Todor Zsivkovrmk, a BKP Központi Bizottsága első tit­kárának, a Bolgár Népköztár­saság Államtanácsa elnökének meghívására szombaton rövid baráti látogatásra Bulgáriába érkezik Leonyid Brezsnyev, az SZKP KB főtitkára, a Szovjetunió Legfelsőbb Taná­csa Elnökségének elnöke. Leo­nyid Brezsnyev kíséretében van Konsztantyin Csemyen- ko, az SZKP PB tagja, a Köz­ponti Bizottság titkára. Ütőn a Bolgár Népköztársa­ság felé megállt a Moldavai SZSZK-ban és találkozott a köztársaság vezetőivel. Warnke és Schmidt a SAL TII megkötéséi sürgeti A hadászati támadó fegy­verrendszerek korlátozásáról folyó szovjet—amerikai tár­gyalások sikeres befejezéséért és az új SALT-megállapodás aláírásáért — amely fontos szakasz lehetne a fegyverke­zési hajsza felszámolásában — szállt síkra Paul Warnke, az Egyesült Államok fegyverzet- ellenőrzési és leszerelési hi­vatalának volt igazgatója. Warnke Washingtonban új­ságírók előtt kijelentette: el­képzelhetetlen, hogy a még függőben levő kérdéseket ne oldanák meg, és hogy a szer­ződés ratifikálását az ameri­kai szenátus megakadályoz­ná. A politikus hangsúlyozta, hogy a szovjet fél semmilyen „új, merev” követeléssel nem állt elő, s nem felel meg a va­lóságnak az amerikai sajtó ál­lítása, amely szerint ilyen kö­vetelések „zavart keltenek a SALT-megállapodásban dol­gozó küldöttek körében”. A nyugatnémet kormány kí­vánatosnak tartja a hadászati támadó fegyverrendszerek korlátozásáról kezdett szovjet —amerikai tárgyalások mi­előbbi befejezését — jelentette ki pénteken sajtóértekezleten Helmut Schmidt, a Német Szö­vetségi Köztársaság kancel­lárja. A nyugatnémet kormányfő, aki a négy nyugati vezető guadalupe-i csúcstalálkozó­járól adott tájékoztatást, kö­zölte: a francia elnökhöz és a brit miniszterelnökhöz hason­lóan ő is a SALT—II-ről tar­tott tárgyalások mielőbbi be­fejezéséért szállt síkra. Schmidt ehhez hozzátette, hogy a nyugatnémet kormány — a nemzetközi béke érdeké­ben — helyeselné a leendő egyezmény minél gyorsabb szenátusi ratifikálását is. Szük­ségesnek nevezte, hogy a jö­vőben is folytatódjanak a le­szerelési törekvések. A nyugatnémet kormányfő megerősítette, hogy az NSZK nem fog eladni fegyvereket Kínának. Nyugati lapjelenté­sek szerint Helmut Schmidt a guadalupe-i csúcstalálkozón komoly aggodalmának adott hangot azért, mert Nagy-Bri- tannia harci repülőgépeket akar eladni Kínának. Iránban csomagol a CIA Megkezdték Iránban a CIA elektronikus berendezéseinek leszerelését, amelyek a- -Szov­jetunió ellen irányuló kém­kedést szolgálták — jelentette pénteken a The Washington Post. A szigorúan titkos be­rendezéseket leszerelik ugyan, de még„ nem szállítják ki az országból — ezért cáfolja a Pentagon az újabb szükségin­tézkedésekről kiszivárgott hí­reket, állapította meg a lap. Az amerikai kormány egyéb­ként változatlanul a legna­gyobb aggodalommal figyeli az iráni helyzet alakulását. „Egy iráni katonai kormány, még ha nagyszabású elnyomó intézkedések kísérik is, nem lenne a legrosszabb alternatí­va az ország számára” — idézte „magasrangú (washing­toni) kormánytisztviselők” vé­leményét a The New Repub- 4*0. * * £. v,- * %x * • | Sá’púr Báktlar polgári kor­mányának bemutatása nap­ján, egyébként az Irán déli ré­szén fekvő Shiraz városában több ezres sah- és Amerika- ellenes tüntetés robbant ki. A „halált a sahra” kiáltásokkal rohamozó tömeg középülete­ket támadott meg, s többek közt felgyújtotta a SAVAK (titkosrendőrség) helyi hiva­tali épületét. (Az új minisz­terelnök parlamenti beszédé­ben a SAVAK feloszlatását is megígérte.) Hírek szerint a shirazi tün­tetésnek nyolc halálos és vagy harminc sebesült áldozata volt. Libanon Jobboldali légy ver es akciók Egyre fokozódik a feszültség Dél-Libanonban, amint köze­ledik a körzetben ideiglenesen állomásozó ENSZ-erők (UNI- FIL) megbízatásának lejárta, illetve a január 19-én véget érő mandátum meghosszabbí­tásának időpontja. A Dél-Libanon egy részét — az izraeli határtól számí­tott mintegy 10 kilométer szé­lességű sávot — ellenőrző jobboldali erők fegyveres ak­ciókkal igyekeznek megnehe­zíteni a kéksisakosok libanoni tartózkodásának meghosszab­bítását. A Palesztin Ellenállási Moz galom illetékesei, éppúgy, min a libanoni nemzeti hazafia: erők vezetősége szerint, íz rael újabb offenzívát tervez — esetleg a jobboldali erők be vetésével — a körzet ellen. A kéksisakosok mandátumé, nak jövő héten esedékes meg- hosszabítása egyébként alig­ha lesz rutin jellegű lépés: a kontingens jelentős részét ki­tevő francia és iráni katoná­kat hazahívták: januárban, il­letve februárban távoznak és egyelőre nyitott kérdés, kik fogják őket felváltani. Gerillaharcok Indiában Kína segíti a szeparatistákat Az északkelet-indiai Assam állam kormánya pénteken karhatalmi és rendőri erősítést kért a napa-területtel közös határának védelmére. A naga törzs szeparatista erői —ame­lyek mintegy harminc éve folytatnak szórványos gerilla­háborút a terület elszakadásá­ért — a múlt héten öt assa- mi falura támadtak rá, pol­gári lakosokat gyilkoltak meg. A terrorakciók hatására a körzet lakosai pánikszerűen elmenekültek faluikból: hi­vatalos adatok szerint máris 27 ezren hagyták el a határ­körzetet. A Patriot című, Űj-Delhi- ben megjelenő lap a nagák szeparatista törekvéseinek újabb véres megnyilatkozásá­ról írva megállapítja, hogy azokat az országon kívüli erők tervezték. A kinai vezetők sokoldalú támogatásban része­sítik az elszakadásra törekvő nagákat: Kínában felfegyver- zik és kiképzik, majd indiai területre dobják át őket t « Pénteken reggel újabb rend­őrgyilkosság történt Madrid­ban, lakóházának lépcsőházá­ban meggyilkoltak egy közle­kedési rendőrt, Bienvenido Ro­mero Montejót.

Next

/
Oldalképek
Tartalom