Pest Megyi Hírlap, 1979. január (23. évfolyam, 1-25. szám)

1979-01-12 / 9. szám

Városi gazdaságpolitikai cselekvési program Első része tegnapi, csütörtö­ki oldalunkon jelent meg. //. Az év kiemelt beruházásai Az Egyesült Izzó az 1978- ban üzembe helyezett terme­lőberendezéseket az év kezde­tétől törekedjék folyamatosan, teljes kapacitással üzemeltet­ni, az ötödik ötéves tervidő­szakra kitűzött teljes beruhá­zási program megvalósítása — különös tekintettel a termelést kiegészítő, kiszolgáló járulé­kos létesítményekre és beren­dezésekre — véglegesen feje­ződjék be 1979. december 31- ig. Felül kell vizsgálni a DCM portalanításának második üte­mét, a CEMOV vezetőinek biz­tosítaniuk kell, hogy a Il-es program 1980. december 31-ig maradéktalanul valósuljon meg. Folytassák a szükséges segítség igénybevételével a DCM rekonstrukciójának mű­szaki-gazdasági előkészítését. A rekonstrukció — a központi tervekkel összhangban — 7— 10 éves távlatra biztosítsa a gyár egyenletes fejlődését és véglegesen szüntesse meg a vá­ros porszennyezését. A Hazai Fésűsfonó és Szö­vőgyár váci gyára távlati fej­lesztési terveinek ismeretében, véglegesen rendezni kell a Vá­ci Fonógyár jövőjét, a népgaz­dasági érdekek és az üzem dol­gozói érdekeinek figyelembe­vételével. A KAEV váci gyárában a központtal egyeztetett, a köz­pont által elfogadott és jóvá­hagyott rekonstrukciós prog­ram 1979. évre eső részét ma­radéktalanul végre kell haj­tani. A Dunamenti Regionális Vízmű és Vízgazdálkodási Vállalatnál a szennyvíztisztító telep bővítési munkálatait az idén meg kell kezdeni, és az ütemezésnek megfelelően, a feltételeket a városi tanács párttag vezetőivel közösen biztosítani kell. Deákvár za­vartalan vízellátása érdeké­ben, a Déli vízműtől a gerinc­vezetéket, a vízátemelő rend­szert és a víztárolót is e vá­rosrész térségében el kell ké­szíteni. A legfontosabb városfejlesztési feladatok Lakásépítés. Az Országos Takarékpénztár számára az M—6 jelű épületben 65 lakást alakít ki a Pest megyei Álla­mi Építőipari Vállalat, továb­bá a célcsoportos beruházás­ban épülő M—7 jelű 66 laká­sos épületet is tető alá hozza, és elkészíti a C—13 jelű, 45 lakásos ház szerkezetét. A munkáslakás szövetkezet be­ruházásában 108 lakást épít a PETÉV, ebből 72 építése a múlt évről húzódik át. A szö­vetkezet 56 lakását a Nógrád megyei Állami Építőipari Vál­lalat, 34 lakását a TÖVÁL ké­szíti el, ez utóbbiakból 22 épí­tése ugyancsak a múlt évről húzódik át 1979-re. Várható negyven családi ház tető alá hozása is. Áruellátás, szolgáltatás. A Földvári téri ABC-áruház épí­tésének megkezdése és az ütemtervnek megfelelő hala­dáshoz a feltételek biztosítása. A kisváci ABC-áruház építése és még az idén a lakosság szol­gálatába állítása. Művelődés. A városi könyv­tár építési munkáinak meg­kezdése, a tervek és hatósági engedélyek biztosítása az első negyedévben, hogy az intéz­mény 1980-ban működtethető legyen. Szociális és egészségügyi el­látás. A Földvári téri, 160 sze­mélyes óvoda-bölcsőde együt­tes építési munkáit az idén be kell fejezni, a 32 munkahelyes orvosi rendelő építési munká­it úgyszintén, a gombási la­kótelepen a 60 személyes böl­csőde építését elő kell készíte­ni, úgy, hogy a kivitelezés megkezdhető legyen és bizto­sítsa az 1980-as befejezést. Megfelelő területet kell adni — a fejlődés lehetőségeire is gondolva — a METESZ Pest megyei irodái és a Technika Háza részére. Idegenforgalom, vendéglá­tás. Gondoskodni kell a Föld­vári téri Utasellátó Bisztró építésének zavartalan folyta­tásáról, és a vendéglátóhelyet 1980. első negyedében a lakos­ság szolgálatába kell állítani. Egység, következetesség A fentiekben részletezett gazdaságpolitikai célok eléré­se érdekében, gazdasági egy­ségeink pártszervezetei és a városi tanács pártszervezete a megadott irányelvek szerint készítsék el cselekvési prog­ramjaikat. A gazdálkodó egységek gaz­dasági és politikai vezetésének színvonalát tovább kell' emel­ni, a mérce a jövőben a Köz­Anyakönyvi hírek Született: Goüán Flórián és Mocsári Katalin: Krisztián, Vári Lajos és Lakatos Mária: Tamás, Acs József és Bíró Zsuzsanna: Alexandra, Bajfcó Lajos és Fülöp Katalin: Zsu­zsanna, Herczeg Ferenc és Várszegi Magdolna : Péter, ör. Horányi Zsolt és Vécsei Kata­lin: Alpár, Lőrincz István és Pintye Katalin: Gábor, Révész Károly és Cséplő Zsuzsanna: Gábor, Soós János és Oroszi Veronika: Gábor, Gsáky János és Szegner Anna: Attila, Ki- szelák Ferenc és Kollár Éva: Zoltán. Lányi József és Raj­csók Ilona: Róbert, Ligeti Ká­roly és Ragovics Anna: Ká­roly, -vradi József és Gyurina Julianna: Melinda, Brena Bé­la és Ladányi Erzsébet: Fe­renc, Vigh János és Németh Klára: János, Földi Mihály és Bebkó Adrienn: Gábor, Gás­pár Sándor és Szabó Irén: Zsuzsanna, Lózs János és Sza­bói Jolán: Szabolcs, Mészáros Sándor és Gulyás Zsuzsanna: Gábor, Borsos Tibor és Bara Erika: Tibor, Krizmanits Zol­tán és Bogdán Erzsébet: Zol­tán, Pálinkás János és Pintér Klára: Máté, Pásztor József és Pesti Margit: József, Szabó László és Csölle Erzsébet: László, Szobán y a László és Szabó Rozália: László nevű gyermeke. Házasságot kötött: Ober- kamp Péter Schütze Reginá­val, Győré István Mogyorósa Erzsébettel. Vácott hunyt el: Tóth Ká- rolyné Schikora Paulina (Vác, Zrínyi u. 19.), Barczi Gáspár (Dunakeszi), Herczeg Emilia (Vác, Vak Bottyán tér 1.), Pencsev Péter (Vác, Rádi út 28.), Bernáth Pálné Agócs Ilo­na (Göd), Gajzinger Péter (Kisnémedi), Lóslka János (Szokolya), Horváth Imréné Höger Katalin (Zebegény), Pintér László (Veresegyház), Helembai István (Borsosbe- rény), Szilágyi István (Vác, Padmiro T. u. 21.), Petrik Istvánná Gódor Lidia (Főt), Torma József (Nagymaros), Kövesdi Istvánná Szabó Má­ria (Göd), Vörös Pál (Göd), Tóth József (Főt). ponti Bizottság 1978. decembe­ri gazdaságpolitikai határoza­tának végrehajtása során ki­fejtett tevékenység lesz. A vállalatok és gyáregységek, az állami szervek középvezetői körében is emelni kell a köve­telményszintet, tudatosítani keli az előttünk álló feladato­kat, és meg kell követelni azok végrehajtását. A konkrét fel­adatok értelmezése mindenütt legyen egységes, a végrehajtás következetes. A gazdasági és politikai vezetők mutassanak példát a tervfeladatok végre­hajtásában. A szocialista munkaverseny idei feladatai, a szocialista bri­gádok munkaverseny-vállalá- sai a gazdaságosan exportál­ható termékek és gyártásuk hatékonyságának javítására, a tőkés importanyag-felhaszná­lás csökkentésére irányulja­nak. Szocialista brgiádjaink a minőség javítása érdekében vállaljanak konkrét feladato­kat. A vállalatok szakszervezeti bizottságai, KISZ-bizottságai sajátos módszereikkel segít­sék elő céljaink elérését. A tömegszervezetekben dol­gozó kommunisták tudatosít­sák, hogy az 1979-es gazdasá­gi évben minden dolgozó kö­zös és legfontosabb feladata, érdeke a termelés gazdaságos­ságának javítása. Tömegszer­vezeteink politikai felvilágo­sító munkával, mindennapos gyakorlati tevékenységükkel támogassák terveink megvaló­sítását. A Magyar Szocialista. Munkáspárt Vác Városi Végrehajtó Bizottsága VAC I NAPL0 XXIII. ÉVFOLYAM, 9. SZÁM 1979. JANUÁR 12., PÉNTEK Veszteség nélkül Készülnek a zárszámadásra Jó terméseredmények, nagyobb fejhozamok Az év első napjai szorgos munkában találták a mező- gazdasági nagyüzemeket. Most nem a hideg határban, hanem a jól fűtött irodákban folyik a munka, nevezetesen a zár­számadás előkészítése. Az utóbbi hetekben vala­mennyi gazdaság számba vet­te állóeszközeit, készleteit, ösz- szeállt a leltár, valamennyi zárszámadás alapja. Tavaly az időjárás több íz­ben kockáztatta a jó termést, ennek ellenére jogos a bizakodó hangulat a termelőszövetkezetek­ben. Immár ötödik éve örömmel nyugtázzuk, hogy nem volt veszteségesen gazdálkodó szö­vetkezet a járásban. A késő­tavaszi fagyok, a hűvös nyári hónapok és a száraz ősz elle­nére, egyes területeken ki­emelkedő eredmények szület­tek. A búza 38,4 mázsát ter­mett hektáronként, csaknem harmincezer tonna, jórészt kenyérgabona minőségű búzát takarítottak be. Jó termést adott a sörárpa, a burgonya, a Tornaterem Bernecebarátiban 2« Már az álmennyezetet szerelik a Kemencei Vegyesipari Szövetkezet dolgozói Bernecebarátiban, az általános iskola udvarán épülő tornateremben, amelyet alkalmanként műve­lődési házként is hasznosítanak. Barcza Zsolt felvétele Vác a hazai lapokban A Népszabadság és a többi fővárosi napilap is tudósítást közölt arról, hogy a váci Sző- nyi Tibor Kórház előtt ünne­pélyesen felavatták az intéz­mény névadójának szobrát. A Muzsika című folyóirat hírül adta, hogy a Vox Hu­mana énekkar alapításának 40. évfordulóján ünnepi hang­versenyt adott Vácott és kiál­lítás nyílt meg a kórus múlt­jának bemutatására. Az Izzó nevű üzemi újság részletesen beszámolt arról, hogy a Váci Fényforrás- és Alkatrészgyárban kihelyezett nagyvállalati szakszervezeti bizottsági ülést tartottak. A Népszava hírben közölte, hogy a Cement- és Mészmű­vek váci gyárában a cement­üzem Matejka János szocia­lista brigádja vállalta a múlt év végén 5 ezer tonna terven felüli kőliszt gyártását. Az Ifjúsági Magazin közölte egy Vácra utazó tanítójelölt panaszát arról, hogy a fővá­rosi menetjegyirodában előre megváltotta a jegyét, de hely­telen tájékoztatást kapott a vonat indulásáról. A Magyar Nemzet beszá­molt arról, hogy a Magyar Nemzeti Galériában rendéz- ték meg a fiatal képzőművé­szek jubileumi tárlatát, meg­említve a Vácott élő Sáros András Miklós munkáit. P. cukorrépa, a napraforgó, és magtermett az állatállomány tömegtakarmánya is. Néhány zöldségféle, példáuj a paprika, a paradicsom, az uborka, valamint a szőlő, a gyümölcs viszont megsínylette a szokatlan időt. Növekedett az állatállomány is, több szarvasmarha, sertés, juh, baromfi gazdagítja a szövetkezeteket. Különösen a juhtenyésztés fej­lődött sokat, az anyajuhállo- mány megfelel a tervidőszak végére tervezettnek, a jószá­gok száma eléri a tízezret. .Tovább javult a tejtermelés az előző évben, az egy tehénre jutó tej mennyisége megköze­lítette a 3 ezer 500 litert. Pontos adatok még nem áll­nak az üzemek rendelkezésé­re, csupán az előzetes felmé­résekből lehet következtetése­ket levonni. Ezek alapján a szövetkezetek termelési értéke várhatóan 26,7 szá­zalékkal, nyereségük 25,3 százai éltkai lesz nagyobb az előző évinél. E kiváló eredmények azt bi­zonyítják, hogy bár nehéz kö­rülmények között, de teljesí­tette, esetenként túlteljesítet­te a járásban a mezőgazdaság a tavalyi tervet. Török Antal HÍREK + HÍREK hírek hírek hírek — Kommunista szombato­kon — a gyermekintézménye­kért. Az MSZMP Vác Városi Bizottsága mellett működő vá­rospolitikai bizottság javasol­ta, hogy az idei kommunista szombatok bevételét fordítsák óvodák és bölcsődék bővítésé­re. — A Gábor József Általános Iskola tantestülete gyászje­lentésben közölte, hogy 55 éves korában, rövid, súlyos beteg­ség után elhunyt Iván Ferenc- né Jets Edit magyar-történe­lem szakos tanárnő, aki több mint két évtizede működött pedagógusként Vácott. — Újabb gyermekintézmé­nyek. A Földvári téri és a Gombási úti lakótelepen böl­csőde. a Földvári téren óvoda is épül még ebben az ötéves tervben. s — Megjelent a váci Fény­forrás- és Alkatrészgyár köz- művelődési híradójának ja­nuári száma, mely beszámol a január 4-i üzemi véradónap­ról, az ifjúsági klub és a bri­gádok klubja programjáról, az egészségügyi előadásokról, be­mutatja Marosán Györgyöt, a Fórum január 25-1 vendégét. A kritikus hangú Gyárunk éle­téből kérdéssorozat zárja az idei első számot. — Idegenvezető képző. Ja­nuár 31-ig lehet jelentkezni a Madách Imre Művelődési Központ február 6-án. kezdő­dő, díjmentes idegenvezetői tanfolyamára. A kilenchetes kurzus iránt érdeklődők a mű­velődési központ 12-es szobá­jában kaphatnak részletes fel­világosítást. — Rendszeresen vetítenek filmeket a sződligeti szociális otthonban. A múlt év utolsó két hónapjában 560 látogatója volt a vetítéseknek. — Másfél millió forinttal já­rulnak hozzá a fótiak az öt­éves terv végéig lakóhelyük fejlesztéséhez. — Bérleten kívüli előadás­ban mutatja be ma, január 12- én, este 7 órakor, a Madách Imre Művelődési Központban a szolnoki Szigligeti Színház Slawomir Mrozek Tangó című komédiáját, amelyet 15 év óta sikeresen játszanak a világ számos színpadán. A szolno­kiak előadását Paál István rendezte, a főbb szerepeket Falvay Klári, Pákozdy János, Fonyó István és MargittayÁgi alakítja. — Itilencvenkét lakás nem készült el a múlt évben a ter­vezettekből Vácott. — Moziműsor. A váci Ma­dách Filmszínház január 14- ig, délután az Egri csillagok című kétrészes magyar filmet, este a Bocsánat, itt vernek? című színes lengyel bűnügyi filmet játssza. A vasárnapi matiné a Csutak és a szürke ló című magyar ifjúsági film. Holnap és holnapután Galambkiállítás Holnap, január 13-án és va­sárnap, 14-én rendezik meg szokásos kiállításukat a váci galambtenyésztök a Kossuth tér 8. szám alatt, a Spartacus Klubban. Mindkét napon reggel 8 és este 6 óra között nézhetik meg az érdeklődők a tenyész­tők dísz-, röp- és haszonga­lambjait. HA MÉG LESZ HÓ VASÁRNAP... Sí- és szánkóverseny Törökmezőn A KISZ Vác Városi és Já­rási Bizottsága, valamint a vá­rosi-járási sportfelügyelőség január 14-én, vasárnap dél­előtt fél 10-kor, Törökmezőn rendezi meg az idei alapfokú sí- és szánkóbajnokságot, ha vasárnapig megmarad és spor­tolásra alkalmas lesz a hó. Várják az érdeklődők jelent­kezését. A kisdobos, úttörő, serdülő, ifjúsági és felnőtt korosztály­ba tartozók szánkó- és sí­lesiklásban, illetve a kisdobos korosztály kivételével, minden kategóriában sífutásban is versenghetnek az indulók. ÁGYNEMŰGARNITÚRÁK, LEPEDŐK, PÁRNAHUZATOK NAGY VÁLASZTÉKÁVAL VÁRJA KEDVES VÁSÁRLÓIT A PRV VÁCI DUNAKANYAR ÁRUHÁZA: Vác, Széchenyi u. 36. Néhány cikk a választékból: Műszálas dunnahuzat, 3 1/2 szeles Színes nagypárnahuzat Sima, fehér kispórnahuzat Ágyneműgarnitúra, 3 1/2 szeles 330,— Ft helyett 231,— Ft 60,50 Ft helyett 48,40 Ft 21,30 Ft helyett 14,90 Ft 282 Ft (

Next

/
Oldalképek
Tartalom