Pest Megyi Hírlap, 1979. január (23. évfolyam, 1-25. szám)

1979-01-12 / 9. szám

I K^fítiav 2 mi 1979. JANUAR 12., PÉNTEK Kambodzsa: Kikiáltották a népköztársaságot fiz új kormány élénk diplomádéi tevékenysége Brezsnyev Bulgáriába utazott A Kambodzsai Népi Forra- dalrhi Tanács csütörtökön ki­kiáltotta a Kambodzsai Nép- köztársaságot. Az erről szóló közleményt az SPK, a Kam­bodzsai Nemzeti Egységfront hírügynöksége ismertette Phnom Penhben. A forradalmi tanács nyi­latkozatában hangsúlyozza: „A Kambodzsai Népi Forradalmi Tanács elhatározta, hogy va­lóra váltja a kambodzsai nem­zeti egységfront 1978. decem­ber 2-i, 11 pontos programját, amely célul tűzi ki egy békés, független, demokratikus, sem­leges, el nem kötelezett és a szocializmus felé haladó Kam­bodzsa sikeres felépítését. A Kambodzsai Népköztársaság biztosítja a nép demokrati­kus szabadságjogait, s a béke, a barátság, valamint az el nem kötelezettség politikáját folytatja. A közlemény bejelenti, hogy c Pol Pót—leng Sary dikta­tórikus rendszert teljes egé­szében felszámolták. Hun Sen; a hétfőn megala­kult Kambodzsai Népi Forra­dalmi Tanács külügyminisz­tere New Yorkba utazott, hogy részt vegyen a Biztonsá­gi Tanács Kambodzsával fog­lalkozó ülésén — közölte a Phnom Penh-i rádió. Mint Ismeretes, a BT összehívását az eltávolított kambodzsai veze­tők kérték egy állítólagos „vi­etnami agresszióra” hivatkoz­va. Norodom Szihanuk kedd óta tartózkodik a világszervezet székhelyén, de még egyáltalán nem biztos, hogy felszólalhat a BT ülésén. Ha Van Lau, Vietnam ál­landó ENSZ-képviselője szer­dán este tiltakozott Kurt Waldheim ENSZ-főtitkárnál amiatt, hogy Kambodzsa Vi­etnam ellen benyújtott pana­szával kapcsolatban összehív­ják a Biztonsági Tanács ülé­sét. A vietnami nagykövet hangsúlyozta: amennyiben az ülést megtartják, erre csak Kambodzsa új kormánya kül­ügyminiszterének jelenlété­ben kerülhet sor, mivel ez az JANUAR 7-ÉN a Kambod­zsai Nemzeti Egységfront erői elfoglalták a fővárost. Phnom Penht, január 8-ra felszaba­dították az indokínai ország egész területét. Ezzel lezárult o Pol Pót—leng Sary-féle re­zsim csaknem négyéves ural­ma az indokínai országban. A bukott rendszer képvise­letét az ENSZ-ben, s általá­ban a nemzetközi politikai küzdőtéren Norodom Szihanuk vállalta. Norodom Szihanuk vezetésével ötéves harc után, 1975. április 17-én került ha­talomra Kambodzsában a ki­rályi nemzeti egységkormány. Az amerikaiak által támoga­tott Lón Nol-rezsim 1970. már­cius 18-i államcsínyét köve­tően Pekingben Szihanuk ve­zetésével létrejött egy nevé­ben kambodzsai egységfront. Az új vezetés demokratikus, független, el nem kötelezett politikát ígért az ország sokat szenvedett lakosságának, s az etlső lépések után úgy tűnt, hogy ez az ígéret valóban po­litikai gyakorlattá válik. 1976. január 5-én nemzetgyűlés el­fogadta az ország új alkot­mányát. amelynek értelmé­ben az állam hivatalos elne­vezése Demokratikus Kam­bodzsa lett. Nem sokkal ez­után Norodom Szihanuk le­mondott trónjáról, s április 6-tól Khieu Samphan. addigi miniszterelnök-helyettes volt az ország államfője. A kor­mány élére Pol Pot, a Kam­bodzsai Kommunista Párt központi bizottságának titká­ra került, a külügyekkel meg­bízott első miniszterelnök-he­lyettes tisztét leng Sary töl­tötte be. A VÁRAKOZÁS ellené­re a monarchikus államrend megdöntését nem követte de­mokratizálódási lolyamat. A kambodzsai vezetés bel- és külpolitikája egyre inkább Pe­ország egyedüli törvényes kép­viselője. Hun Sen, a Kambodzsai Né­pi Forradalmi Tanács külügy­miniszteri teendőkkel megbí­zott tagja Sri Lanka külügy­miniszteréhez. illetve az or­szág ENSZ-képviseletéhez in­tézett üzenetében követelte a bukott rezsim képviselőinek kizárását az el nem kötelezett országok mozgalmából. Az üzenet a többi között rámutatott, hogy 1979. január 7-ével a Pol Pot-kormány megszűnt létezni és ettől kezd­ve Kambodzsa egyetlen tör­vényes képviselője a .nemzet­közi szervezetekben, beleért­ve az el nem kötelezett or­szágok mozgalmát is, a Kam­bodzsai Népi Forradalmi Ta­nács. Hun Sen felkérte Sri Lankát mint az el nem köte­lezett országok koordinációs bizottságának soros elnökét, tegye meg a megfelelő intéz­kedéseket a Pol Pót—leng Sa- ry-klikk képviselőjének eltá­volítására az el nem kötele­zettek mozgalmának intézmé­nyeiből. A thaiföldi külügyminiszté­rium közleményéből ismere­tessé vált, hogy leng Sary és Khieu Samphan, a Phnom Penh-i bábrezsim egykori fő­kolomposai — a nép haragja elől menekülve — azzal a ké­réssel fordultak a thaiföldi hatóságokhoz: engedélyezzék számukra, hogy thaiföldi terü­leten keresztül Kínába men­jenek. Bangkokban közölték, hogy a thaiföldi hatóságok a kérést teljesítették. Kambod­zsából származó értesülések szerint a Peking-barát klikk vezetője, Pol Pót már Kínába szökött. Hanoiban csütörtökön este forró hangulatú nagygyűlést tartottak annak a kambodzsai küldöttségnek a tiszteletére, amely Ros Samay, a Nemzeti Egységfront központi bizott­sága főtitkárának vezetésével tartózkodik a vietnami fővá­rosban. A hanoi nagyszínház­ban megrendezett találkozó résztvevői melegen ünnepelték a kambodzsai nép képviselőit, king befolyása alá került. Az ultrabalos jelszavakkal vég­rehajtott politikai kampányo­kat tömeges kivégzések kí­sérték, rendszeressé vált az országban a népirtás. Gazda­sági téren a kambodzsai ve­zetés a Kínában ismert gazda­ságpolitikai koncepció iegra- dikálisabb változatát tette magáévá. A parasztság és más rétegek teljes helyzetközös­sége mellett, megszüntették a pénzt, és „egyenlősdin” ala­puló elosztási rendszert vezet­ték be. Az értelmiségieket „át- nevelés” céljából internálták, és bezárták a közép- és főis­kolákat. Phnom Penh kapcso­latai a kizárólagos pekingi orientáció folytán nemcsak a szocializmus útját járó Viet­nammal és Laosszal romlot­tak meg, hanem más indokí­nai országokkal, így Thai­földdel is. A vietnami—kambodzsai ha­tárincidensekről először egy bangkoki forrás számolt be, 1977. augusztusában. Kambod­zsa 1977. december 31-én állí­tólagos vietnami agresszióra hivatkozva, „ideiglenesen” megszakította diplomáciai kap­csolatait Vietnammal. Ezt követően a vietnami kormány nyilatkozatban fogal­mazta meg a két ország kö­zötti, Kambodzsa által provo­kált nézeteltéréseket. A do­kumentumból kitűnik: Kam­bodzsa már 1975-től kezdve határincidenseket provokált szomszédja ellen, és 1977. áp­rilisától nagy katonai erők­kel támadta Vietnam határ­menti területeit. A Vietnami Szocialista Köztársaság kor­mánya mindent elkövetett. akik átadták a Nemzeti Egy­ségfront aranytomyos vörös zászlaját. Ros Samay beszédében sík- raszállt a vietnami és a kam­bodzsai nép hagyományos, tör­ténelmi hírű barátsága melleit. ★ Etiópia szerdán hivatalosan elismerte az új kambodzsai vezetőséget, úgy ítélve, hogy a Népi Forradalmi Tanács áll az ország és annak új kormá­nya élén. Az etióp külügymi­nisztérium közleményt adott ki, amely szerint az elismerés szerda óta lépett hatályba. Sapur Baktiar iráni minisz­terelnök a teheráni parlament alsóházában csütörtökön be­mutatta kormányát. Ennek so­rán elmondott első beszédé­ben ígéretet tett arra, hogy Iránban tiszteletben tartják hogy szomszédját a konflik­tus békés; tárgyalások útján történő rendezésre bírja. Viet- nam kifejezésre juttatta: bár­milyen szinten, bármikor haj­landó megkezdeni a tárgyalá­sokat a kambodzsai vezetés­sel. Az 1978. február 5-én, jú­nius 2-án és július 6-án köz­zétett vietnami javaslatok és jegyzékek is békés rendezés­re irányuló törekvés szelle­mében fogantak. A KAMBODZSAI ELLEN­ÁLLÁSI MOZGALOM 1978. november 16-án hallatott elő­ször magáról, s felhívásában a világ elé tárta a kambodzsai belső helyzetet és közölte: a népellenes rendszer egymillió kambodzsait ölt meg a rette­netes terroruralom során, fel­kelésre szólította fel a lakos­ságot, a Pol Pot-rezsim ellen. 1978. december 3-án megala­kult a békeszerető, független, demokratikus és szocialista kambodzsáért küzdő Nemzeti Felemelkedés Egységfrontja, vezetője Heng Samrin lett, aki korábban — 1976 óta — maga is magas tisztséget töltött be a Pol Pot-rezsim főnöke hadse­regében : a keleti országrész he­lyettes vezérkari főnöke volt. A szervezet létrehozta saját hírügynökségét. A kambodzsai hazafiak gyors sikereket értek el, s 1979. ja­nuárjának első hetében vég­leg felszámolták a Peking ál­tal támogatott klikket. Janu­ár 8-án megalakult Kambod­zsa új kormánya, a népi for­radalmi tanács, s január ll-én kikiáltották a Kambodzsai Népköztársaságot. K. M. Jelelégyűíés a Szovjetunióban A Szovjetunióban folytatód­nak a jelölőgyűlések a már­cius 4-én sorrakarülö válasz­tásokra, amelyeken a Leg­felsőbb Tanács két házának küldötteit választják meg. Moszkva Bauman kerületé­ben, ahol számos üzemi és körzeti jelölőgyűlésen már ja­vasolták, hogy a kerület la­kossága ismét eddigi képvise­lőjét, Leonyid Brezsnyevet, az SZKP KB főtitkárát, a Szov­jetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének elnökét küldje a Legfelsőbb Tanácsba, csü­törtökön kerületi választói gyűlést tartottak. A jelenlévők nagy lelkesedéssel fogadták az üzemi kollektívák előterjeszté­sét s egyhangúlag támogatták azt A gyűlés résztvevői fel­kérték az SZKP főtitkárát, hogy fogadja el a jelölést. az emberi jogokat, s országát „a szociáldemokrácia felé” fogja vezetni. Kilátásba he­lyezte, hogy — amennyiben a parlamenttől megkapja a kor­mányzáshoz szükséges bizal­mat — feloszlatja a Savak nevű titkosrendőrséget, útjára engedi azokat a külföldieket, akiknek „munkájára nincs szükség”, szabadon bocsátja a „kizárólag politikai okok mi­att” börtönben tartott foglyo­kat Baktiar közölte, hogy csü­törtökön 68, életfogytiglani börtönbüntetésre ítélt politi­kai foglyot engedtek szabadon. Bejelentette, hogy fokozato­san felszámolják a rendkívüli állapotot és rövidesen országos és helyi választásokat írnak ki. A síita felekezet képvise­lődtől — akik a sah legheve­sebb ellenzékét képviselik — támogatást kért, s kilátásba helyezte a kormány és az egy­házi vezetők „szoros együtt­működését”, amely lehetőséget fog nyújtani a síitáknak, hogy „betekintést nyerjenek a kor­mány tevékenységébe”. Khomeini ayatollah, az Irá­ni síita felekezet emigráció­ban élő vezetője a francia rá­diónak adott nyilatkozatában kijelentette: a sah távozása Iránból semmit nem változ­tat az ország helyzetén, ha a távozás nem jár együtt le­mondásával. A mostani kor­mányzat törvénytelen és a rendszert kell megdönteni ah­hoz, hogy a nyugalom helyre­álljon az országban. Felszó­lította az iráni népet. hogy folytassa sztrájkjait és tünte­téseit. amíg csak az uralkodót nem sikerült letaszítani a trónról, de kerülje az önbírás­kodást, az idegen javak eltu­lajdonítását, „mert mindez az iszlám törvényeivel ellenté­tes”. ★ Cyrus Vance amerikai kül­ügyminiszter csütörtöki sajtó- értekezletén 1 megerősítette, hogy az iráni sah napokon be­lül elhagyja országát és fel­szólította az iráni hadsereget: álljon a Baktiar-konmány mel­lé, amely Washington mara­déktalan támogatását élvezi. Leonyid Brezsnyev, az SZKP KB főtitkára, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa 'Elnöksé­gének elnöke Todor Zsivkov- nak, a Bodgár Kommunista Párt KB első titkárának, a Bolgár Népköztársaság Ál­lamtanácsa elnökének meghí­vására rövid baráti látogatás­ra csütörtökön Moszkvából Szófiába utazott. Leonyid Brezsnyevvel együtt utazott Szófiába Konsztantyin Cser- nyenko, az SZKP KB Politi­Csütörtökön elutazott Moszk­vából az Egyesült Államok sze­nátusi küldöttsége, amely Ho­ward Baker szenátorral az élén, január 7-e óta tartózko­dott a Szovjetunióban. Elutazása előtt adott sajtó- nyilatkozatában Howard Baker kifejezésre juttatta azt a re­A rendőrség hivatalos köz­leménye szerint sikerült azo­nosítani Miguel Cruz Cuenca legfelsőbb bírósági tanácsel­nök gyilkosát. Szemtanúk ugyanis, fényképről, határozot­tan felismerték azt a Grapo- terroristát, aki kedden dél­előtt egy forgalmas madridi utcán két lövéssel megölte a bírót. Kézírása alapján ugyan­csak azonosították a terror- szervezetnek azt a tagját, aki írásos üzenetben jelentette be A HADÁSZATI TÁMADÓ- FEGYVEREK korlátozásáról tárgyaló szovjet és amerikai küldöttség között csütörtökön Genfbem újabb találkozóra került sor. PARLAMENTI VÁLASZ­TÁSOKAT tartanak május 6- án, öt hónappal a jelenlegi tör­vényhozási időszak lejárta előtt Ausztriában — közölte szerdán Bruno Kreisky oszt­rák szövetségi kancellár. ÜJ RÉSZECSKEGYORSÍTÓ berendezést helyeztek üzembe Dubnában, a szocialista orszá­gok egyesített nukleáris kuta­tóintézetének magreakciós la­boratóriumában. HUSZONNÉGY ÓRÁS SZTRÁJKOT tartott szerdán Több mint 50 ezren vonul­tak fel szerdán Managua, Ni­caragua fővárosának utcáin, hogy gyászmeneten emlékez­zenek meg Joaquin Chamor- róról, akit Somoza diktátor egy évvel ezelőtt gyilkolhatott meg és követelték Somoza állam­elnök távozását. Hírügynök­ségek szerint több ember meg­sebesült. a hatóságok több tu­cat személyt letartóztattak. Kedd este Managuában, a nyílt utcán több lövéssel meg­gyilkolták Luis Alberto Med­kai Bizottságának tagja, a köz­ponti bizottság titkára. Leonyid Brezsnyev a látoga­tás befejeztével néhány napot pihenéssel tölt Bulgáriában. A szovjet párt- és államfőt Moszkva kijevi pályaudvarán az SZKP KB Politikai Bizott- sáigának tagjai, póttagjai, a központi bizottság titkárai, va­lamint más párt- és állami vezetők búcsúztatták. Jelen volt Dimitr Zsulev, a Bolgár Népköztársaság moszkvai nagy­követe. menyét, hogy a moszkvai ta­lálkozások a két állam közöt­ti kapcsolatok javulását fog­ják eredményezni. Baker és több szenátortár­sa állást foglalt, a most befe­jeződő látogatáshoz hasonló típusú parlamenti találkozók folytatása mellett. a Grapo nevében, hogy ők kö­vették el a merényletet A rendőrség azt ígéri, hogy rövi­desen nyilvánosságra hozzák a két terrorista nevét és ada­tait. Csütörtökön délelőtt Adolfo Suarez elnökletével összeült a spanyol minisztertanács. Az egy nappal előbbre hozott ülés fő napirendi pontja a terroris­ta akciók nyomán megrom­lott közbiztonsági helyzet meg­vizsgálása. Portugália ötezer vegyipari munkása. A sztrájkolók új kollektív szerződés megköté­sét követelik. A FÖLDGÁZ KITERME-' LÉSE egyetlen év alatt csak­nem tíz százalékkal emelke­dik a Szovjetunióban. CSÜTÖRTÖKÖN BEFEJE-; ZŐDÖTT Berlinben a szocia­lista országok testvérpártjai képviselőinek a társadalomtu­dományok területén kibonta­kozott sokoldalú együttműkö­déssel foglalkozó háromnapos tanácskozása. A megbeszélé­sen elemezték e fontos tevé­kenység eddigi eredményeit és megvitatták az együttműkö­dés még hatékonyabbá tételé­nek lehetőségeit. rano Florezt, Nicaragua har­madik legnagyobb szakszer­vezetének főtitkárát. Granadában, Maniaguától mintegy 50 kilométerre, a ka­tonák tüzet nyitottak egy temp­lomból távozó csoportra. Chi- nandegában a kormánvcsapa- tok gerillákkal ütköztek meg és a tűzharcban többen életü­ket vesztették. León városa közelében gerillák megtámad­tak egy földbirtokot és több mezőgazdasági gépet felgyúj­tottak. HÁTTÉR Út a népköztársaságig Irán Bemutatkozott az áj kormány Az ellenzék változatlanul a sah lemondását követeli Dr, Sapur Baktiar, Irán új miniszterelnöke bemutatta kormányát a teheráni parlamentben Hazatértek a szenátorok Madridban Mismerték a gyilkos terroristát CSAK RÖVIDEN... Nicaragua: Újabb heves tüntetések Nicaragua fővárosában Pedro Joaquiir Chamorro ellenzéki politikus meggyilkolásának egyéves évfordulóján baloldali fiatalok annak a temetőnek a bejáratán helyezik el jelszavaikat, ahol a meggyilkolt politikus sírja van. i 4 á

Next

/
Oldalképek
Tartalom