Pest Megyi Hírlap, 1978. december (22. évfolyam, 283-307. szám)
1978-12-29 / 305. szám
1978. DECEMBER 29., PÉNTEK xM,i tm Nemcsak papírén marad A tanács, a népfront és az üzemek Ócsa fejlődéséért Az együttműködési megállapodást ketten írták alá: Barta István, az ócsai nagyközségi tanács elnöke és Fo- garassy László, a Hazafias Népfront nagyközségi bizottságának elnöke. Nem első alkalommal tették ezt, de az 1971-ben kelt első és a mai megállapodás között akkora a különbség, mintha azóta nem hét, hanem hetven esztendő telt volna el. Iskola vagy óvoda Az 1971-ben kelt tanácstörvény mondta ki először, hogy a településfejlesztést és a lakosság szükségleteinek kielégítését szolgáló feladatok megoldásában a tanácsi és a nem tanácsi szerveknek együtt kell működniük. A népfrontbizottság csak egyike ezeknek a nem tanácsi szerveknek, amelyek közül a tanácsnak egyik sem lehet fontosabb partnere mint a másik, függetlenül attól, hogy szóval segít-e — vagy pénzzel. Ez a mostani megállapodás olyan tartalmasra sikerült, hogy a járási vezetők nem állták meg, hogy meg ne dicsérjék a községet, mert ilyen konkrét, a részfeladatokat is rögzítő egyezményeknek nemcsak nagyon lehet örülni, hanem példaképp is lehet állítani más községek elé. Ennek a megállapodásnak most mégis csak egyetlen pontjára térünk ki, mert ez vezet el ahhoz a kérdéshez, amelynek boncolgatását Barta István tanácselnök fontosnak tartotta. Ez a pont röviden: a népfront arra törekszik, hogy erősítse azt a fajta szervező szerepét, amellyel a tanácsnak, azaz a községnek segít abban, hogy a gazdálkodó szervek mindjobban kivegyék a részüket a község fejlesztéséből. S a tanács fontosnak tartja azt is, hogy a szóbeli megállapodások a gazdálkodó szervekkel papírra is kerüljenek. Nem mintha nem bíznának az adott szóban, de nem lenne jó, ha a mindennapok sodrában bármi is feledésbe merülne. — Valóban, jobb mindent világosan tisztázni — mondja Barta István. — Az ember nem egykönnyen felejti el a nagy ijedtségeket, s az ezt követő fejtöréseket. Amikor például az ötödik ötéves községfejlesztési terv összeállt, azt biztosan tudtuk, hogy mi az, amire múlhatatlanul szüksége van a községnek, de azt már kevésbé, hogy honnan is lesz majd rá pénz. A kiadási oldal az szépen összejött, de nem volt meg mindennek a bevételi háttere. A járási pénzügyi osztályon azt kérdezték: akkor most melyik legyen? Iskola vagy óvoda? Mondtam: mind a kettő kell. Igenám, de miből! Nem volt fedezet. Majd valahonnan lesz. gondoltam. De még magam se tudtam, hogy honnan. Tudtok-e adni? Akkoriban még csak feltételes módban beszéltünk a helyi üzemekkel — folytatja a tanácselnök. — Emlékszem, hiányzott az akkor 75 személyesre tervezett óvodához — amit az idén átadtunk — az a pénz, ami a felépítéséhez kellett. Jóval előtte megkérdeztem a gazdálkodó szerveket: tudtok-e adni? A Felső- babádi Állami Gazdaság akkori igazgatója így felelt: százezer forint?! Az nagy pénz! De azért végül volt százezer forintja a gazdaságnak akkor, később jóval több is. Megegyeztünk velük is, másokkal is, de itt a tanácsnál azért csak nem voltunk olyan nyugodtak, amíg nem volt a pénz a számlán. Ügy éreztük, az együttműködési megállapodások feljogosítanak bennünket arra, hogy emlékeztessük partnereinket szóbeli ígéreteikre. Ha nem is kötöttünk még annak idején írásbeli megállapodásokat, kérésünkre mindig készen állottak mások is. Mióta írásba foglaljuk megegyezéseinket, nagyobb bizlegnagyobb rendben megy, még kavicsot is kaptak innen önköltségi áron, sőt ha kell, a brigádjait is mozgósítja a gazdaság. Az Épületasztalos és Faipari Vállalat ócsai üzeme is több tételből álló hozzájárulást ajánlott fel a közjó javára. Az a 210 ezer forint, amelyért önköltségi áron ajtót, ablakot küldtek az óvodához, a valóságban többet ér. Kommunista műszak, társadalmi munka — és 50 mázsa fa szerepel még a listán. Ez utóbbinál a szociális gondozottak melegszenek. Barta István nem mulasztja el megjegyezni: — A községből évente ötven általános iskolás gyereket küldünk a dömsödi úttörőtáborba. A gyerekek ezt a lehetőséget az ÉPFÁ-nak köszönhetik, mert az üzem sokat áldozott a tábor építésére. A FÉG-gel is aprólékosan megegyeztek abban, hogy évente mikor, hogyan, menynyit ajánl fel, s az Áfész sem állt meg annál a százezernél, sünit eredetileg ígért. A község egy másik munkahelyi kollektívája pedig öt gyereknek kapott helyet az óvodában, amelynek építéséhez gyerekenként 65 forinttal hozzájárultak. De a valamit — valamiért elv a többi üzem esetében is érvényesül. Utolsókból elsők — Dinamikusan fejlődünk — mondja Barta István. — Ma már ott tartunk, hogy a lakosság társadalmi munkájával is dicsekedhetünk. 1975- ben a járásban az utolsók voltunk, 1976-ban első helyre kerültünk. Talán az 1978-as évvel se szégyenkezhetünk. Ami a további fejlesztéseket illeti: megkezdtük az iskola- építést. Harmincmillióba kerül. mire kész lesz. Kát ütemben építjük; 1979 szeptemberére lesz meg a nyolc tanterem, 1981-re a tornaterem, az étkező és a konyha. A tanács ebből a 30 millióból is keveset tudott vállalni. Ezért is becsüljük olyan nagyra minden, az együttműködésre kész partnerünket Hatos Erzsébet Állami gazdaságok, szövetkezetek Lakások — közös erővel A SZÖVOSZ és az állami gazdaságok közötti megállapodás alapján szövetkezeti szervek is közreműködnek az állami gazdaságok dolgozói számára készülő lakások építésében. Egyebek mellett vállalkoznak az építkezések tervszerű előkészítésében, az építési tervek ajánlásában, továbbá a kivitelezéssel összefüggő szervező, beruházói és adminisztratív munka ellátásában való részvételre is. Az érdekelt dolgozó közreműködésének és az állami gazdaságok sokoldalú támogatásának jó összehangolásával az építkezések számos helyen lakásszövetkezeti keretben valósulnak meg. Különösen jó eredményeket értek el a bólyi, a bajai, a csákvári és á kisalföldi állami gazdaságokban létrejött üzemi lakásépítő-szövetkezetek. E tevékenység országos elterjesztése érdekében működik együtt az Állami Gazdaságok Országos Központjával a SZÖVOSZ. NÉGYEZER TOLL EGY MŰSZAKBAN Színes írónők a dobozban Az Elzett Művek írószergyárának szigetbecsei kirendelt* ségében színes rostirónokat gyártanak automata gépeken. Képünkön: a csomagoló részlegben egy műszakban 4 ezer darab toll kerül a dobozokba. Halmágyi Péter felvétele Ifjúsági ház ifjú vezetője Számítanak rám, sikerülni fog Két hónap után Tárnokon — Azoíc ide többé nem teszik a lábukat! Határozottan csattan a mondat, ki sem néznék ekkora in- nulatot a törékeny fiatal nőből. Lepsényi Katalin a tárnoki új ifjúsági ház vezetője. Azok: néhány pesti csövező, akik kedvenc zenekarukat fellépésre elkísérve, randalíroztak, hagoskodtak egy szombat este. Bizalom előlegben — A mieink ilyet nem csinálnak — csendesedik a magát huszonhét évesnek mondó, tizenhétnek látszó lány —, ők részt vettek új otthonuk építésében, nem rombolják kezük munkáját. November 3-án készült el az impozáns épület, több millió forintos társadalmi munka eredményeként. Nagyon várták már a helybeli fiúk-lá- nyok, néhány italbolton kívül nem akadt számukra szórakozóhely, már amennyiben egy kocsmát annak lehet nevezni. Így nem csoda, hogy a több millióban az ő kezük munkája is bőséggel benne van. — Két hónap nem nagy idő egy ilyen intézmény életében, mégis, mi történt ezalatt? — Például: kineveztek — mondja Lepsényi Katalin —, még csak harmadéves levelező vagyok a szombathelyi Tanárképző Főiskola népművelés-magyar szakán, a nagyközBABA MIHÁLY: Az őrnagy úr csicskdsa B , ízzátok rám a külföldi vendégeket — mondta Szegedi Kálmán kereskedelmi igazgató, amikor látta, hogy munkatársai menekülnek még annak a gondolatától is, hogy karácsony és szilveszter között egy-egy órát töltsenek a külföldi tárgyaló partnerekkel. — A gyerekek elutaznak, ketten maradunk a feleségemmel, majd elszórakoztatjuk őket. Mindenki megkönnyebbülten lélegzett fel. És már futottak is szerte ünnepi gondjaik megoldása után. Szegedi mosolygott. Feleségére gondolt, aki az utóbbi időben sokat panaszkodott, hogy oly ritkán mennek el együtt szórakozni. — Most majd bepótoljuk a mulasztást — gondolta, s csöngetett a titkárnőnek. Lediktálta a programot, utasítást adott az asztalfoglalásokra, a változatos vacsoramegrendelésekre. Az ünnep első estéjét a Háromszögű Hotel éttermében töltötték. Szegedit a ruhatárban érte a meglepetés. A ruhatáros, egy magas, jótartású, öregedő férfi, bizalmas hangon fordult felé: — Parancsoljon, Szegedi elvtárs. Négyen vannak? Igenis! Külön teszem a kabátokat. Foglalt asztalt? Igen? János, vezesse Szegedi elvtársékat az asztalukhoz. Külföldi zászló! Szegedi zavartan pislogott. Soha nem járt még itt, honnan ismeri a ruhatáros a nevét? A felesége sziszegését hallotta: — Gyakori vendég lehetsz itt, ha a neved is tudják! A ruhatáros már a két külföldi vendégnek bókolt angolul, franciául, azok meg csak mosolyogtak, nevettek. — Kedves ember. Szimpatikus ruhatáros — mondták Szegedinek, aki csak bólintott és megindult a libáriás János után. Honnan ismer ez az alak? Honnan Ismerem én? — töprengett. — Mert olyan ismerős az arca. Alig tudott feleségére meg külföldi vendégeire figyelni. A vendégek viccet meséltek, felesége bárgyún mosolygott, nem értette a poént, ő pedig nem tolmácsolt, mert úgy érezte, megbénult a nyelve. Egyszer aztán váratlanul felnevetett. — Hát persze! Kitörését azzal leplezte, hogy csak akkor értette meg a viccet, és sebtiben elmondta feleségének, hogy az amolyan kétértelmű volt. Hát persze!, gondolta, az őrnagy úr a ruhatáros, akinek csicskása voltam. J ól emlékezett az utolsó együtt töltött napokra. Akkor is karácsony volt. Az oroszok áttörték az első vonalat, a tisztek ide-oda rohantak eligazításért. Csak az ő őrnagya nem mozdult a helyéről. — Szegedi, milyen nap van ma? — kérdezte. — Alázatosan jelentem, karácsony szent estéje. — Ügy van. Tehát szerezzen fenyőfát, vagy fenyőágat, gyertyákat, meg ami kell. Megértettük? — Parancsára őrnagy úr! Ma már nem emlékszik rá pontosan, hol is szerzett egy két arasznyi fenyőágat, gyertyákat. Mire visszament, az őrnagy újságból kivágott díszeket fűzött cérnaszálra. Elrendezgették a fenyőágakat, meggyújtották a gyertyákat. Az őrnagy rumot öntött neki. — Kellemes karácsonyi ünnepeket, Szegedi. A lövöldözés ekkor már erősödött, és egyre közelebbről hallatszott. Alig bírta meginni a torokégető rumot. Lárma, ló- tás-futás kerekedett. Az őrnagy nem mozdult. Konzervet bontott. — Betörtek az oroszok — üvöltötte valaki. — Szegedi — kiáltott az őrnagy — derékszíját, "fegyvert az asztalra. Köpenyt, sapkát, kesztyűt fel — pattogtak szavai. — Indul a törzshöz. Ez parancs. És engem keres. De nem akarom többet látni, még a fogolytáborban sem. Megértette? A parancsot végrehajtani! Villámgyorsan teljesítette az őrnagy kívánságát. Soha többé nem látta, öt elnyelte az a különös éjszaka. Egy szalmakazalban húzódott meg, aztán gyalog vágott neki az útnak, és hazament a falujába. Néha még eszébe jutott az őrnagy, hogy vajon mi is történt vele, de aztán végképp megfeledkezett róla. A külföldi vendégek kellemesen szórakoztak. A felesége is, akinek szünet nélkül udvaroltak. Szegedi csak boldogan mosolygott. Éjfél is elmúlt már, amikor felkerekedtek, hogy haza induljanak. Mire a ruhatárhoz értek, kabátjaik ott sorakoztak a pulton. Az őrnagy vigyázzban állt mellettük. — Régen dolgozik itt őrnagy úr? — kérdezte Szegedi. — örülök, hogy megismert. Kérem, én csak nyugdíjas kisegítő vagyok. Ünnepek idején, ha nagy a forgalom. Négy nyelven beszélek. Oroszul is. A fogságban tanultam meg — mondta halkan. — Szóval a nyelvtudásomat akceptálják. Parancsoljon — segítette Szegedire a kabátot. — Tudja őrnagy úr — csippentett Szegedi —, azt az utolsó parancsát már nem teljesítettem. — Akkor megértette, Szegedi elvtárs! — Meg — bólintott. H úszast akart az őrnagy kezébe nyomni, de az hirtelen maga mögé rejtette tenyerét, határozottan nemet intett. Szegedi vidám társasága kisodródott az ajtón. — Miért nem vette el a húszast — rontott az őrnagynak a főruhatáros. — Ne rontsa nekem az üzletet. — Nem tehettem — komorodott el az őrnagy. — Hogyhogy nem tehette? — Nem tehettem — ismételte meg határozottabban, aztán feszesebbre húzta kissé görnyedő alakját, s hozzátette: — A csicskásom volt! Majdnem ugyanabban a pillanatban felesége faggatására, hogy honnan ismeri az az alak, Szegedi nevetve, jókedvűen azt mondta: — Hogyne ismerném, hiszen a csicskása voltam! Az asszony megérthetetlen tekintetet vetett rá. ség vezetői azonban bíztak bennem. — Nem fél a feladattól? Megtelt élettel — Nem. Engem is ismernek, én is mindenkit Ismerek. Ezért is sikerült már az első naptól kezdve életet vinni a falak közé. Hetenként öt napon vagyunk nyitva, kora délutántól késő estig. Kettőtől- háromtól az általános iskolásoké, úttörőké a ház. Játszanak, őrsi gyűlést, raj foglalkozást tartanak. Az iskolában voltam eddig képesítés nélküli pedagógus, jó a kapcsolatom a régi kollégákkal. Nemcsak tanítványaikat hozzák, ők maguk is itt tartották az ifjúsági parlamentjüket. Kétszer a községi KISZ-szervezet taggyűlésének adtunk otthont. És mert ifjúsági ház vagyunk: volt kát névadó ünnepség itt, és kát házasságkötésnek Is szép, hangulatos keretet adott a nagyterem. Késő estig folyik a játék a pingpongasztalnál, rexnél. Szombaton — disco. Pestről jár le Tóth Zoltán, remek felszereléssel, jó számokkal. Már próbálnak a helyi srácok, fél év múlva saját zenekaruk szórakoztat majd. — Ha már itt tartunk, vannak tervei jövőre? — Jaj, rengeteg! Ha félek, csak attól, hogyan tudom minden elképzelésemet megvalósítani. Szeretném újjászervezni az ifjúsági klubot. Ide rátermett vezetőt kell találnom, aki programokat szervez, műsorokat, vetélkedőket álljt össze, tud mozgósítani, tekintélye is van. Akarunk gyermekklubot csinálni, diavetítéssel. mesedélutánokkal, bábelőadással, úgy, hogy a gyerekek szórakozva tanuljanak. Gondolunk az idősebbekre is, jó programú nyugdíjasklubot szervezünk. Lesz képzőművészkor, rádióamatőröknek is adunk helyet, újjáalakítjuk a szlovák nemzetiségi pávaikört, sok TIT-rendezvényt akarunk, gitáriskolát indítunk. — Győzi majd? Elmélet a gyakorlatban — Hát... Remélem, lesznek segítőim. Bár a múltkor a discón cserbenhagytak a felkért rendező fiúk, elugrottak egy kicsit a kocsmába. Bizony, a főiskolán tanult elméletet az itteni gyakorlat teszi próbára. Itt van a rengeteg adminisztráció, gazdasági ügyek, értekezletek, úgy elszalad a nap, észre sem veszem. A tanács vezetői mondták,: Kati, ránk mindig számíthat. Ök is bíznak bennem, tudom, a fiatalok is számítanak rám; sikerülni fog. Andai György | tonságban érezzük magunkat. Nem kellett csalódnunk: több mint hárommillió forint jött össze az együttműködésből; a legtöbbet a Vörös Október Mg Tsz és a Felsőbabádi Állami Gazdaság adta. Igaz, az óvoda sem 75, hanem százszemélyes lett... Az ígéretnél többet Most, amikor a nagyközségi tanács végrehajtó bizottsága az ötödik ötéves fejlesztési terv időarányos teljesítéséről tárgyalt, felvetettek még egy, ezzel nagyon is összefüggő napirendi pontot: „Ocsa nagyközség tanácsa és a nem tanácsi szervek között létrejött együttműködési megállapodások gyakorlati megvalósulása, az együttműködés szélesítésének további lehetőségei". Sok vendéget hívtak meg ennek a napirendi pontnak a tárgyalására, s hogy pontosan kik kikkel és miben egyeztek meg, annak ismertetésére nem is vállalkozhatnánk. De néhány dolgot meg kell említeni. Első helyen az ócsai Vörös Október Mg Tsz-t, mert a tanácselnök is mindig első helyen említi. Tavaly és az idén több mint kétmillió forintot utalt át a tsz a községfejlesztési számlára. Ebből csaknem egymillió forint a kommunista műszakokon keresett pénz — a tervezett 200 ezer forint helyett. Ez elmond egyet s mást a tsz dolgozóiról is... Ebből a több mint kétmillióból jutott valami a sportolóknak és a tűzoltóegyesületnek is, s míg tavaly 40, az idén már 140 ezer forinttal támogatták a művelődési házat — ugyancsak együttműködési megállapodás keretében És akkor még nem is beszéltünk arról, hogy a tanácsi beruházásokra is a tsz építő- részlegében találtak kivitelezőt. Mindent egybevetve — a termelőszövetkezet túlteljesítette a támogatási tervét. Bár az iskola még hátra van... A Felsőbabádi Állami Gazdasággal abban állapodott meg a tanács, hogy 1976. és 1979 között 900 ezer forintot utal át a tanács fejlesztési számlájára. Eddig minden a
