Pest Megyi Hírlap, 1978. december (22. évfolyam, 283-307. szám)
1978-12-24 / 303. szám
Xjfáhw 1918. DECEMBER 24., VASÁRNAP Népgazdaság és tudomány ÍRTA; KÖPECZI BÉLA AKADÉMIKUS, AZ MTA FŐTITKÁRHELYETTESE | Az eJlmúSt éveidben fontos szemfléletl átalakulás ment végbe a társadalomtudományokban. Régebben is nyilvánvaló volt, hogy a társadalomtudományi kutatás nem öncélú, a társadalom fejlődését kívánja szolgálni. Ennek módját illetően azonban eltértek a vélemények. Volt egy olyan időszak, amikor a társadalomtudományokat köz- j. vétlenül akarták — a politikusok és tudósok egyaránt — a politika szolgálatába állítani. A tudománypolitikai irányelvek ezt a felfogást elvetették, s a két tevékenység j sajátosságainak figyelembevételével határozták meg a ; tudomány és politika együttműködését. Eszerint a tár- | sadalomtudományoknak két funkciójuk van, valóság- í feltáró és ideológiai funkció. Feladatuk tehát a helyzet pontos leírása, s egyben a társadalmi tudat formálása. A hatvanas évek második felében a gazdasági mechanizmus kialakítása során világossá vált, hogy milyen ; szoros összefüggés van a helyzetfeltárás és a megoldás | keresése között, s a közgazdaságtudomány és a politika 1 közötti együttműködés egyik jó példája lett e kettős í szempont elfogadása. Részvétel a problémamegoldásban Azóta nemcsak a közgazdaságtudományban, hanem más tudományágakban is egyre inkább erősödik a felismerés, hogy a tudomány sajátosságainak megtartásával a kutatásnak újszerű kapcsolatokat kell kialakítania a társadalmi gyakorlattal — most már nemcsak a helyzetfeltáró vagy az ideológiai funkció, hanem a problémamegoldás szempontjából is. Űj szempont a problémamegoldásban való részvétel, ami gyakran egyet jelent a döntés előkészítésében való közreműködéssel, de nem szükségszerűen azonos vele. Tapasztalataink ugyanis azt mutatják, hogy a kutatások úgy is hathatnak a döntés előkészítésére, hogy abban nem vesznek részt közvetlenül, de formálják a gyakorlat embereinek szemléletét. Ez azt is jelenti, hogy a probléma- megoldásban való részvétel az ideológiai funkció gyakorlását is segíti. Az országos távlati kutatási terv kialakulása, tehát 1972 óta a társadalomtudományokban elfogadták a társadalmi fontosságban, tehát a kiemelt kutatási témákban való gondolkozást. Ez még akkor is eredmény, ha jól tudjuk, hogy a kutatások nem elég koncentráltak, nem elég célra irányo- zottak és nem is elég hatékonyak. A gazdasággal közvetlenül érintkező társadalomtudományi kutatásnak két országos fő iránya van, az egyik a szocialista vállalattal, mint teljes és sokoldalú gazdasági egységgel és mint gazdasági szférával foglalkozik, a másik a gazdaságpolitika továbbfejlesztésének tudományos megalapozásával. Ez utóbbiban előbb inkább történeti jellegű kutatások folytak, s csak két esztendeje indult meg a gazdaságpolitika komplex, egységben szemlélt tanulmányozása, amely magában foglalja a gazdasági szerkezet alakításának, a gazdasági növekedés ütemének az életszínvonal-politikának, valamint a gazdaságirányítási rendszer továbbfejlesztésének vizsgálatát. Téma: a vállalat és a szövetkezet A szocialista vállalat témakörében végzett kutatásokról a múlt esztendő végén adtak számot. Bár világos, hogy a gyakorlat sürgető követelményeinek nem tudunk teljes mértékben megfelelni objektív és szubjektív okok miatt egyaránt, nem kevés az az eredmény, amelyet ez a kutatás hozott, s amelyet — ha csak részben is — a gyakorlat átvett. Itt gondolok elsősorban a vállalati típusokról szóló kutatásokra. Az elmúlt tíz esztendőben szervezési intézkedések jöttek létre igen nagy számban a különböző minisztériumok mellett, amelyek bizonyos ipargazdasági és szervezési kutatásokat végeznek. Sokszor szóba került már, hogy ezekben az intézetekben gyakran nagyon partikuláris kutatások folynak, hogy az egyes ágazatokban vagy vállalatoknál végzett kutatások eredményei szűk körben maradnak, hogy a kutatások szétszórtak és az eredmények szintetizál hatók. Ezzel a kérdéssel a Minisztertanács is több alkalommal foglalkozott. Most a Munkaügyi Minisztérium mellett megalakult a Szervezési Kutatásokat Koordináló Tanács. A Társadalomtudományi Koordinációs Bizottság javaslatára az MTA Ipargazdaságtani Kutatócsoportja vállalta az ipargazdasági kutatások összehangolását. Sürgető igényként merült fel a szövetkezeti kutatások fejlesztése. Erre vonatkozólag még 1969-ben született egy határozat, amelynek megvalósítása azonban csak részben történt meg, szemléleti okok miatt, de azért is, mert ezen a területen csekély és szétszórt bázissal rendelkezünk. Pedig a vizsgálódás azt mutatja, hogy ki kell terjeszteni a kutatásokat és nemcsak a mezőgazdasági termelőszövetkezetekkel kell foglalkozni, hanem egyéb típusokkal is. Vitákra van szükség bizonyos elméleti kérdések tisztázása érdekében, amelyek a szövetkezeti tulajdon jellegével függnek össze és kihatnak a gyakorlatra is. Az összehangolás követelménye Ezzel a néhány példával nemcsak a szemléleti változást akartam jelezni, hanem azt is, hogy a kutatás milyen nehézségekkel ’ találja magát szembe. Minden egyes esetben megállapítható, hogy nemcsak közgazdasági, hanem jogi, szociológiai, történeti, sőt gyakran pszichológiai kutatásokat is kell végezni a problémák megismerése és megoldása érdekében. Ugyanakkor a mi egész kutatási rendszerünk diszciplináris jellegű, tehát egy-egy tudományágban jöttek létre meglehetősen zárt profillal ' intézetek és tanszékek. A közöttük kialakítandó együttműködés nem pusztán szervezési kérdés, hanem tartalmi is, hiszen a tudományos kutatásban kell kialakulni a sokat emlegetett interdiszciplináris szemléletnek. Nem kevésbé izgalmas azonban az sem, hogy hogyan válogatják ki a témákat, ki a megrendelő és ki a felhasználó. A témák kiválogatásában legtöbbször valóságos igények játszanak szerepet, ezeket azonban nem mindig ott fogalmazzák meg, ahol a kutatási eredményeket fel is használják. Gyakran előfordul, hogy helyes politikai döntések alapján kialakítjuk a megfelelő tervet, de már qz eredmények fogadásához nem látjuk a partnereket. Az sem ritka persze, hogy a kutatóhelyek ragaszkodnak régi témákhoz vagy ahhoz, hogy egy egész tudományterületet átfogjanak, s ilyen esetekben éppen az új témákra nem marad elegendő kapacitás, az eredmények nem lehetnék átütök. Problémát jelent az is, hogy a kutatás és a gyakorlat szemlélete nemcsak szubjektív, hanem objektív okok miatt is eltér egymástól, és ezt sem a célkitűzésnél, sem a felhasználásánál nem veszik kellően tekintetbe. Mindezek a nehézségek azonban a jó irányú fejlődés nehézségei, hiszen arra hívják fel a figyelmet, hogy az érdeklődés a valóságok társadalmi problémák iránt a kutatásban megnőtt, és hogy a gyakorlat igényli az új kutatási eredményeket. A fő kérdés ma a helyes módszerek megtalálása a kutatás és a gyakorlat kapcsolatainak kialakításában. DUNAKESZI—VÁC Munkások könyvvel, ecsettel Nagyapáinkkal egyidős gyártelepi utcácskák kanyarognak Dunakeszin. Az egyemeletes házak itt-ott felbukkanó tornyai, a bolthajtásos és szögletes ablakok múltat és romantikát idéznek. A járműjavító félkörös bejárata, alacsony portaépülete, régi, munkásmozgalmi filmek díszleteként is szolgálhatna. Nem törné meg a harmóniát a szomszédos „munkásotthon”, mai nevén a József Attila Művelődési Ház sem. Ezreket százakhoz Hálószatyorban himbálódzó könyvekkel kanyarodott a művelődési ház elé egy kopott ruhás, öreg vasutas. Munkás és művelődés — munkásművelődés: szerepe, ügye, színvonala, problémája, kérdése, segítése az utóbbi években naponta használt (szinte „agyonhasznált”) fogalompárosítások. Gondolatainkban néha már úgy tűnhetnek fel, mint valami újdonsült felismerés elemei, vagy — netán — hosszúra nyúlt kampány friss fordulói. Pedig a munkásművelődés régebbi a munkásosztálynál, hiszen az osztállyá szerveződés egyik feltétele volt A szőnyeggel borított lépcsősor emlékképeket mos egymásra: a József Attila Művelődési Ház színháztermét, a járműjavító szereldéjét, klubszobát és hegesztő műhelyt, könyvtárt és könyvet a szerszámos polcon. Napjainkban aligha akad több lelkesedést és hitet kívánó népművelői feladat, mint a munkások művelődéséhez keresni új formákat, s ezeket színesebb, a gondolatokat erősebben formáló tartalommal megtölteni. Persze harc ez, és nem is könnyű. Szélesíteni kell a partokat, hogy egyre több embert sodorjon magával a folyamat hogy megállás nélkül új igényeket ébresztgessen. Pest megyében a művelődési házak a közös fenntartási és együttműködési szerződésekkel erősen kötődnek a munkásbázisokhoz. De a munkás- műveíődés igazi fellegvárai azok az intézmények lehetnek, amelyek közvetlenül a munkahelyek közelében működnek, például az ISG, a Cseoel Autógyár, a t iki termelőszövetkezet, a százhalombattai két Hetvenezer kötet az olvasóknak Három évvel ezelőtt avatták fel a Pest megyei Művelődési Központot. Ebben az impozáns épületben kapott végleges helyet a megye központi könyvtára, ahol 70 ezer kötet közül válogathatnak az olvasók. A szentendrei intézmény a könyvkölcsSnzésen kívül segíti a járási, városi és községi könyvtárak munkáját, szervezi az olvasóvá nevelést településeinken. Koppány György felvétele energiatermelő üzem mellett található művelődési házak. Előítéletek, statisztikai adatok, több év formálta személyes tapasztalat és megnyugtató eredmények mellett nyugtalanságot keltő arányok keverednek az irodában folytatott beszélgetésbe. Szönyi Lajos, a művelődési ház vezetője büszkén sorolja az amatőr művészeti csoportokat, amelyeknek tagsága túlnyomórészt munkásokból tevődik össze; férfikórus, fúvós- zenekar, színjátszók és a népi együttes. A kimondott számok számolásra késztetnek: ezreket viszonyítunk százhoz, százötvenhez. Csakhogy a Dunakeszi MÁV Járműjavító 60 szocialista brigádjának van együttműködési szerződése a művelődési házzal: olvasópályázat, brigádklub, ismeretterjesztő előadássorozat, s forintban tetemes társadalmi munka jelzi a közös szándékot. Hogy hány munkás művelődik rendszeresen? — nem tudunk adatot mondani. Hogy milyen szinten áll a munkásművelődés? — a választ kereső mondatokban sok a feltételes mód, bizonytalanság. Ellentmondások feszülnek, eljutunk a munka- és életfeltételekig, a szociális körülményekig. Már- már csupa megértés és megnyugvás minden gondolat... Hűséggel viszem... Vagányosan hosszú hajú Fiatalember, enyhén olajos ruhában: Csáki Sándor, a járműjavító betanított lakatosa, s a művelődési ház több mint ötven éve működő fúvós zenekarának fuvolása. Combjához törli tenyerét, mielőtt kezet fogunk. — Előbb Pesten dolgoztam, most meg Dunakeszin, de abo- nyi maradok örökre, itt munkásszállón élek. A muzsikálás? Édesanyám Íratott be hatodikos koromban a zeneiskolába: furulyával kezdtem, aztán jött a fuvola, és ha nagyon kell, hát szaxofonozok is. Ügy rászoktam a zenére, mint a cigarettára. Közben Abonyban elvégeztem a gimnáziumot, de nem érettségiztem, mert egyszerűen nem láttam értelmét, az a fontos, hogy rendesen tanultam négy évig. Elmentem Pestre műkőfaragónak. Nem tett jót a kezemnek. Nem is muzsikáltam két évig. Aztán találkoztam egy trombitás haverral, ő csábított a váci zenekarba, de ott mindig indulókat kellett játszani. Szóval érti? Nem lehet mindig csirkehúst enni. Itt legalább játszunk Brahmstól Josef Kozmáig. Strausstól a modemekig sokfélét. Már két éve voltam a zenekar tagja, amikor beléptem a járműbe betanított lakatosnak. — Nagyon jólesik meló után lamenni a művelődési ház pincéjébe, oda, ahol a hang| szereket tartjuk: én csak ott tudok gyakorolni, a munkás- szállón mégsem lehet. Rengeteget skálázok, mert ez mindennek az alapja, persze azért néhányszor próbálom azokat a számokat is, amelyek éppen repertoáron vannak. — Csak mostanában jutottam el oda, hogy a zenekarban nemcsak a saját szólamomra koncentrálok, hogy végre teljesen átélem az együttmuzsi- kálás örömét. Ezt a karnagyunknak, Szirmai Józsefnek köszönhetem, sokat foglalkozott velem külön: a Keszler- féle összhangzattant magyarázta. Most érzem igazán a zenekar hangulatváltásait, az együttes tempót, dinamikát, és az én szólamom is jobban belesimul az egészbe. Ez már igényesebb zene. Csak másokkal együtt... — Utoljára? Elkezdtem Hemingway: Búcsú a fegyverektől című könyvét, de nem tudtam végigolvasni. Ráadásul a tévében sem sikerült megnéznem. Most kevés az időm, mert szakmásító tanfolyamra járok, aztán még egy év, és végre kezemben lesz a hegesztő szakmunkás-bizonyítvány. Beszélgetés közben egyszer sem mondtuk ki: munkásművelődés ... A húsz embernek semmiképpen sem tágas műterem, délután még csöndes a váci Madách Imre munkás és ifjúsági művelődési központban. Kőből faragott klasszikus görög fej árválkodik dacosan egy emelvényen, mellette a szék üresen várja, hogy este a modell elfoglalja, tucatnyi festőállvány ólálkodik az egyik sarokban, mint pipaszár lábú óriások. Szemben a polcokon mappák simítják az elkészült alkotásokat. Mikes István József festőművész még egyedül rakosgat a rajzok között, kéznél a csoport naplója is. Néhány név már ismerősen cseng: Teknős Erzsébet, Székely László, Jan- kovics János. Végéig futunk a foglalkozásokon: tanár, főiskolai hallgató, villanyszerelő, szakmérnök, szerszámkészítő, honvéd, szobafestő, autószerelő. Az arány: húszból kilenc munkás. Ennek is örülhetünk, de annak inkább, hogy itt a szellemi és gyakorlati stúdiumok közösséggé tömörítik a csoportot: értelmiségiek, alkalmazottak és munkások közös alkotási folyamatának műhelye ez az alig nyolcvan négyzetméteres terem. Nincs rangos és kevésbé rangos alkotó, emberek vannak, akik önképzés árán, szenvedéllyel keresik önkifejezési eszközeiket. A festőművész szakkörvezetővel boncolgatjuk: mi hozza Ide, mi vonzza festőállvány mellé a csoport tagjait, nemcsak a városból, hanem a környező községekből is. Sétálunk a galérián. A vád képzőművészeti stúdió idei termését csodáljuk a kamarakiállításon. Meglepő a képek profi szintű kidolgozása, az egymástól eltérő, de önmagukban tiszta stílustörekvések. Székely László (szobafestő) olajképei avantgárd törekvéseket mutatnak; Debreczeni Sándor (szerszámkészítő) kissé az absztrakthoz közelít, Feró Júlia (raktári dolgozó) akvarelljeinek líraisága technikai biztonságot is tükröz. A stúdió tagjai részt vesznek a képzőművészeti ismeretterjesztő előadásokon — hallom az információt, amelyet a korábban hallottakból megtoldhatunk: nemcsak a képzőművészeti előadásokon vesznek részt, hanem a más témájú rendezvényeken Is... Segítséget várnak. Csupán egy szakkört választottunk .a váci művelődési központból. De Fábián László munkásművelődési előadó sorolja a további klubokat, rendezvénysorozatokat, amelyek közönségének jelentős része munkás. Hogy mekkora része? — nem lehet adatot megállapítani. Sok ezret vonatkoztatunk néhány százhoz. Említi a színház- és a hangversenybérleteket. Hogy hány munkás vásárolt ezekből? — erre sincs adat, de nagyobb felét az üzemi közönségszervezők adták el. — Jövő év elején két vizsgálatot végzünk — mondja —, emellett a váci gyárakban dolgozó munkások helyzetét is elemezni fogjuk. Szeretnénk választ kapni arra, hogy _ milyen segítséget várnak tőlünk a szocialista brigádok, és_ milyen szórakozási lehetőségeket igényelnek. A hat jelentősebb üzemmel — ahol már függetlenített népművelők dolgoznak — megfelelő a kapcsolatunk. de a többi vállalatnál csak kevéssé ismerjük a helyzetet. S éppen ezeknél tűnik esetlegesnek, tervszerűtlennek a munkásművelődést segítő tevékenység. A váci művelődési központ körülbelül másfél tucat vállalat gyújtópontjában helyezkedik el. Ez a szemre tetszetős épület naponta több száz embert vonz, szinte a nappal egvetlen órájában sem üres az előcsarnoka. Diákokat, nyugdíjasokat, értelmiségieket, munkásokat és alkalmazottakat egyformán megtalálunk falai között, akárcsak Dunakeszin a József Attila Művelődési Házban. Krtszt György
