Pest Megyi Hírlap, 1978. december (22. évfolyam, 283-307. szám)

1978-12-23 / 302. szám

PEST MEGYEI VILÁG PROLETÁRJAI. EGYESÜLJETEK! 'S AZ MSZMP PEST MEGYEI' BIZOTTSÁGA ES A MEGYEI'TANACS LAPJA XXII. ÉVFOLYAM, 302. SZÁM ÁI1A 80 FILLÉR 1978. DECEMBER 23., SZOMBAT For fa után Betonyp Óvoda — hatvanhét nap alatt A népgazdaság 1979. évi terve (A lap 3. oldalán) Lázár György az ELTE-n Lázár György, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Minisztertanács elnöke pén­teken az Eötvös Loránd Tudo­mányegyetemre látogatott. El­kísérte Király Andrásné, a budapesti pártbizottság titká­ra és Borbély Gábor, az V. kerületi pártbizottság első tit­kára. A kormány elnökét az egye­tem központi épületében az intézmény vezetői fogadták, majd Eörsi Gyula rektor adott tájékoztatót a felsőoktatásban, szellemi és tudományos éle­tünkben kiemelkedő szerepet játszó intézmény életéről, Bencze László, az egyetem pártbizottságának titkára pe­dig az ELTE pártéletéről szá­molt be. Lázár György egyebek kö­zött az oktatás eredményessé­géről érdeklődött, s az elhang­zottak alapján örömmel nyug­tázta: az egyetemi munka ha­tásfokának növelése, illetve az oktatás-nevelés feltételeinek javítása mellett az intézmény tanárai minden törekvésükkel a hallgatók szakmai és világ­nézeti nevelésének egységét igyekeznek megteremteni. Lá-] zár György ezután — a ven­déglátók társaságában — az egyetem természettudományi karát kereste fel, ahol először a szervetlen és analitikai tan­szék, majd a fizikus tanszékek munkájával ismerkedett. Dél.] után a látogatás az egyetem aulájában folytatódott, aholj Lázár György részt vett a?' egyetemi aktíva ülésén, ezfj követően pedig felkereste a? egyetem Eötvös klubját is. Budaörsön összefogással enyhítettek a gondon Folytatás Géniben Az új óvoda, melynek ablakaira hópelyheket, fenyőágat, hóembert festettek temperával a gyerme­keket váró óvónők. December 10-i lapunkban adtuk hírül, hogy az agglo­merációs övezet egyik népes településén, Budaörsön szep­tember végén óvodát kezdtek építeni, s a munkálatok a be­fejezéshez közelednek. Tegnap délelőtt 10 órakor a zászlódíszbe öltözött Lévai úti 7. számú óvoda pirosfalú épületében ünnepségre gyüle­keztek az építők, a nagyköz­ség vezetői, lakói: ekkor — két nappal karácsony előtt — adták át az új gyermekintéz­ményt. Krasznai Lajos, az MSZMP Budai Járási Bizottságának titkára meleg szavakkal üdvö­zölte az építőket, a vendége­ket, közöttük Cservenka Fe­rencijét, az MSZMP Központi Bizottsága tagját, a Pest me­gyei pártbizottság első titká­rát, dr. Polinszky Károly ok­tatási minisztert, dr. Mondok Pált, a Pest megyei Tanács elnökét, valamint Antal Imrét, a 19. és Bánáti Gézánét, a 21. számú körzet országgyűlési képviselőjét. Avatóbeszédében dr. Mon­dok Pál hangsúlyozta: az 1970 óta kibontakozott széles körű társadalmi összefogásnak kö­szönhető, hogy a megye óvo­dai ellátottsága 50,7 százalék­ról 72 százalékra emelkedett, de a születések számának emelkedése, az agglomeráció és a megye népességének nö­vekedése miatt — noha a terv­időszakban 4 ezerrel több óvo­dás korú gyermeknek terem­tünk második otthont a terve­zettnél — az óvodai igényeket csak részben tudjuk kielégí­teni. Ezért fontos, hogy a gyermekjóléti intézmények építésekor olcsó, korszerű, könnyen és gyorsan kivitelez­hető megoldásokat keressenek. Ilyen a Forfa-szerkezetes épí­tés, s annak korszerűsített változata, amelynél Betonyp elemekből készül a falburko­lat. A most átadott óvoda kísér­leti jellegű, a szabványokat még nem dolgozták ki erre az óvodaépítési eljárásra, de mel­lette szól az alig hatmillió fo­rintos építési költség — ez fe­le a hagyományos eljárással épülő óvoda értékének — s magáért beszél az adat: az el­ső kapavágástól számított 67-ik napra készen állt az épület. A gyors és jól végzett mun­kában a környék gazdasági üzemei, szövetkezetei össze­fogtak. A legkiemelkedőbb se­gítséget nyújtóknak Naszvadi János, a budaörsi tanács elnö­ke adott át emléklapokat. Így Pénteken Genfben folyta­tódtak Andrej Gromiko szov­jet és Cyrus Vance amerikai külügyminiszter megbeszélé­sei a hadászati támadófegy­verzet korlátozásáról. Szombaton reggel kilenc órakor a két delegáció újabb ülést tart a szovjet képviselet épületében. A szóvivői tájé­koztatás szerint Gromiko szov­jet külügyminiszter jelezte, hogy ebéd után visszautazik Moszkvába. A megbeszélések szombati befejeződésére utaló elem to­vábbá, hogy Vance külügymi­niszter kíséretével, ugyancsak a délutáni órákban, tovább utazik Brüsszelbe. A sorrendben ötödik idei szovjet—amerikai külügymi­niszteri találkozó, és egyben a SALT—2. egyezményről fo­lyó Gromiko—Vance megbe­szélések eredményes befejező­dését jelző tényekőként érté­kelhető, továbbá az a péntek esti bejelentés, amely szerint a két külügyminiszter szom­baton, a délelőtti ülés befejez­tével, közös sajtóértekezletet tart, és nyilatkozni kíván az újabb SALT-megállapodás kér­déséről. Az amerikai külügyi szóvivő péntek esti tájékoztatójában háromszor is elismételte, hogy „jó haladást értek el a pén­tek délutáni találkozón, és kö­zel van az út végéhez”. Hod- ding Carter ugyanakkor azt is közölte, hogy sem közle­mény, sem nyilatkozat nem várható a szovjet—amerikai csúcstalálkozóval kapcsolatban. Teljesítette tervét a ÜCM Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára és Lázár György, a Minisztertanács elnöke táv­iratban fejezte ki jókívánsá­gait Helmut Schmidtnek, a Német Szövetségi Köztársaság szövetségi kancellárjának 60 születésnapja alkalmából. Dr. Mondok Pál avatóbeszédét mondja. A képen, balról Jobbra: Cservenka Ferencné, dr. Mondok Pál, Valentin Károly, az MSZMP budaörsi nagyközségi bizottságának titkára és dr. Polinszky Károly. Halmágyi Péter felvételei Németh Attilának, a budai já­rási hivatal tervosztálya fő­tanácsosának, aki az épületet társadalmi munkában tervez­te, s vezette a munkálatokat. A Mezépszernek, melynek dol­gozói a burkoló- és ácsmun­kákból vették ki részüket, a PVCSV-nek, amely a csator­názási és vízszerelési, a Tex- elektrónak, amely a villany- szerelési és üvegezési munká­kat végezte. A Vízgépészeti Vállalat és a Középmagyar- országi Közmű- és Mélyépítő Vállalat az alapozásnál, a Mezőgéptröszt a kerítésépítés­nél, a Hórvölgye Tsz a fűtés- szerelésnél, a kisiparosok a te­tőszerkezet szigetelésénél, a festésnél, két katonai alakulat a tereprendezésnél, a Boscoop mezőgazdasági közös vállalko­zás pedig fuvarozással segéd­kezett. Az építőket, énekes, játékos műsorral s virágcsokrokkal köszöntötték az óvodások, majd a vendégek megtekin­tették az új gyermekintéz­ményt. A nagyablakos, vilá­gos, meleg színűre festett négy foglalkoztató a szokásos 48 négyzetméter helyett 54 négy­zetméteres, csempével burkolt szép mosdók, konyha, irodák, szociális helyiségek szolgálják a kisgyerekek egészséges ne­velését. Nagy gondosság érződik itt mindenen: a fűtőtesteket fá­val burkolták, hogy a gyere­kek ne üthessék meg magu­kat, jó a hő- és zajszigetelés, biztonságot ad a betonnal ke­vert, fából készített burkolat, még a műanyag padló alá is gumimorzsalék szigetelőréteg került. Az ablakokon függö­nyök, a színes polcokon játé­kok, a falakon pedig a Sasad Tsz által adott virágok várják, hogy január első napjaiban beköltözzenek ide a budaörsi óvodások. Eddig a nagyközségben 585 óvodái helyen 780 kisgyerme­ket fogadtak, s még így is 171 jogos kérelmet kellett eluta­sítani. S mert a településen tovább nő a lakosság, az óvo­dagond nem oldódik meg ez­zel a 100 új hellyel. Így máris elhatározták, hogy jövőre ha­sonló óvoda építésébe fognak Budaörsön. V. G. P. A Cement- és Mészművek váci gyára — tájékoztatott Koltai Imre igazgató — teg­nap gyakorlatilag teljesítette 1978-as tervét, s a hátralevő napokban már elsősorban az újesztendei gyártáshoz készí­tenek alapanyagot. Az idei terv 1 millió 165 ezer tonna volt, ezt haladták túl az éjszaka, s így kész ce­ment is jócskán gyűlik a két ünnep között a tárolókban. letkési avatéiinnep Négy tanterem, száz diáknak Üjabb négy tanteremmel gazdagodott tegnap délután a letkési általános iskola. A köz­ség felszabadulásának 34. év­fordulója alkalmából rende­zett avatóünnepségen Schnei­der Tibor, a letkés—ipolytöl- gyesi közös tanács elnöke kö­szöntötte a megjelenteket, so­raikban Barát Endrét, az MSZMP Pest megyei Bizottsá­gának Osztályvezetőjét, ország- gyűlési képviselőt, valamint Princz Lenkét, az MSZMP Vá­ci Járási Bizottságának osz­tályvezetőjét és dr. Rissanek Klárát, a váci járási hivatal elnökhelyettesét. A tanácselnök megnyitó sza­vai után Barát Endre mondott ünnepi beszédet. Kiemelte, hogy a négy új FORFA-tante- remben a legkorszerűbb ok­tatástechnikai berendezések segítik a pedagógusok munká­ját. Elismeréssel szólt az iskola nevelő testületének tevékeny­ségéről, a járás és a megye egyik, kiemelkedő eredménye­ket felmutató iskolájaként jel­lemezte a letkési tanintézetet. Barát Endre a továbbiakban köszönetét mondott az építők­nek, a Pest megyei 6-os számú Építőipari Vállalat dolgozói­nak, akik nyolc hónap alatt hozták létre az együtt 400 négyzetméteres alapterületű, 100 diák befogadására alkal­mas központi fűtéses tanter­meket. Ugyancsak elismerését fejezte ki a község lakosságá­nak, amiért társadalmi mun­kájukkal hozzájárultak a tan­intézet mielőbbi átadásához. Az ünnepi beszédet követő­en a kisdobosok és az úttörők adtak műsort. Valamennyi Északi szélesség, 47 fok, 11 perc, keleti hosszúság 19 fok, 33 perc. Bárki felütheti a föld­rajzi atlaszt, s a hosszúsági és a szélességi körök metszés­pontjában megleli Magyaror­szág középpontját. Azt a pon­tot, amelyet tegnap óta hiva­talosan is tetszetős emlékmű jelöl Pusztavacs határában. Az ország középpontjának megha­tározása régóta foglalkoztatja a pusztavacsiakat. Helybeli pe­dagógusok javaslatára először az iskola közelében alakítot­tak ki egy emlékművet. Időközben a Magyar Termé­szetbarát Szövetség is szer­vezett ide túrákat. Az emlék­mű tervezese 1976-ban kezdő­dött. A Kartográfiai Válla­lat hivatalosan is kijelölte az ország középpontját, s hamaro­san megkezdődött a fából ké­szült épület kialakítása, amely­nek a csúcsára — szimboliku­san — egy réz színű gömb ke­rült. Az emlékjelet tegnap avat­ták fel. Az ünnepségen dr. megjelentnek emlékezetes él­mény marad József Attila Csoszogi, az öreg suszter című novellájának előadása, a kék- nyakkendős Magyar Tímea előadásában.. Az ünnepség végén Barát Endre vágta el az avatószala­got, majd a diákok birtokukba vették az ezúttal karácsonyi meglepetésnek tekinthető új tantermeket. H. I. KÖZÉLET Ax ország középpontién Emlékjel Pusztavacs határában i Barcza Zsolt felvétele Tóth Károly, a Kiskunsági Nemzeti Park igazgatója be­szélt a munkálatokról és is­mertette a környezetben elte­rülő természeti kincsekben, gazdag tájvédelmi körzetet. Ezt követően Rakonczay Zoltán, az Országos Termé­szet- és Környezetvédelmi Hi­vatal elnökhelyettese avató­beszédében elmondta, hogy más országokban is szokás a különféle nevezetes pontok — legmagasabb, legmélyebb, null- kilométer — megjelölése. A jö­vőben olyan látnivalója lehet ez az országnak, amely vonz­za a turistákat, segíti megis­mertetni az emberekkel az észak-alföldi tájakat. Végezetül a tervező, Kerényi József, Ybl-díjas építész el­mondta, hogy az épület köré borókabokrokat ültettek, ame­lyek jelzik a téli, a nyári nap­fordulókat. A jövőben lehető­ség nyílik arra is, hogy a te­tőnyíláson beszűrődő fénysu­garak segítségével nevezetes történelmi dátumokat jelölje­nek meg, s mérjék az időt. V. F.

Next

/
Oldalképek
Tartalom