Pest Megyi Hírlap, 1978. december (22. évfolyam, 283-307. szám)

1978-12-19 / 298. szám

"xMßap 1978. DECEMBER 19., KEDD Az ötletben több volt A GYERMEKKÖNYYHÉT TAPASZTALATAI PEST MEGYÉBEN Közeledik a karácsony, ilyenkor különösen fontos, hogy a könyvesboltokban minél na­gyobb választék álljon az ajándékozó szülők rendelkezé­sére. Ebből a meggondolásból határozta el a Móra Könyvki­adó kezdeményezésére több ál­lami és társadalmi szerv, hogy közvetlenül a gyermekek éve előtt, idén először, december 4. és 9. között, megrendezik a Byermekkönyvúetet, a hagyo­mányteremtés nem titkolt szándékával. Kis választék Sajnos, a látszólag megfelelő időpontban elhatározott ese­ménysorozat gyakorlati meg­valósítása sok akadályba üt­között. — Pest megyében a terjesz­tők és a könyvkiadók szink­ronja nem alakult mindenütt megfelelően, a könyvhét alatt még jobban megmutatkozott, hogy bár az utóbbi időben a gyermek- és ifjúsági könyvek száma ugrásszerűen megnöve­kedett, mégis hiány van az ilyen könyvek bizonyos típu­saiból — mondta Fridii Jenö­né, a Művelt Nép szentendrei könyvesboltjának vezetője, amikor a gyermekkönyvhét forgalmáról érdeklődtünk. A szentendreiek tulajdonképpen megelőzték az országos ren­dezvényt, hiszen már tavaly karácsonykor óvodai könyvna­pokat rendeztek. A gyermekin­tézmények idén is jól együtt­működtek az üzlettel, rendha­gyó irodalomórák, kisebb-na- gyobb ifjúsági könyvkiállítá­sok tették hangulatosabbá, tel­jesebbé a könyv újabb ünne­pét. Sajnos nagyrészt régebbi mesékből, verseskötetekből, if- . júsági regényekből kellett megtölteni a tárlókat. A könyvheti újdonságokból ugyanis igen keveset kaptak. Általános hiányosság: nagyon kevés a gyerekeknek való le­porelló, pedig az érdeklődés irántuk olyan nagy, hogy a vi­szonylag kevés szövegű, ide­gen nyelvű képsorozatokat is megvásárolják. Kevés újdonság A nagykátai Áfész könyves­boltjának vezetője, Pintér An- talné és munkatársa, Gödöllei Katalin is terjesztési gondok­ról panaszkodtak. Az Áfész- könyvesboltok hálózata jóval kisebb mint a Művelt Nép Könyvterjesztőé. Alig kaptak az újdonságokból, érkezett vi­szont hozzájuk mintegy 78 ezer forint értékű kiadvány — javarészt régi könyvekből, Pedig már csak azért is szük­ségük volt ennél jóval több kötetre, mert az egész járást ők látják el könyvvel, na­gyon sok a rendszeres vá­sárlójuk. Szinte minimális volt a propagandaanyag, nem kap­tak egyetlen könyvheti plaká­tot sem, alig jutott a pros­pektusból is. A járásban ennek ellenére nagyon sok színvonalas ren­dezvényen vehettek részt a legkisebbek. A nagykátai könyvtár irodalmi órákat tar­tott Sellei Zoltán, Balogh Bé­ni, Rockenbauer Pál részvé­telével. Író—olvasó találko­zón vett részt ugyanitt Bá­lint Agnes, és Szentiványi Jenő. Nagykátán, Szentmár- tonkátán, Szentlőrinckátán, Tápiógyörgyén, Tápiószecsőn, Tápiószentmártonban, Tápió- bicskén előadóesteket rendez­tek Kertész Lilla közreműkö­désével. Ez volt a hatodik A Csepel Autógyár köny­vesboltjában Kárpáti Erzsébet is az ellátásról panaszkodott. Alig kaptak az újdonságokból, mesekönyvük egyáltalán nem volt. A Pest megyei járásokban sok gondot okozott a könyv­szállítás. Talán az időpont sem igazán szerencsés, néhány héttel karácsony előtt a gye­rekek félévi záródolgozatokra készülnek, a vakáció közel­sége pedig, az iskolai felada­toktól függetlenül is, elvonja figyelmüket. Járásainkban a könyvesboltvezetők, a könyv­tárosok, az óvodai, iskolai pedagógusok igyekeztek a tőlük telhető maximumot nyújtani a gyerekeknek. A könyvkereskedők véleménye azonban az, hogy az év má­sodik felében túlságosan sok könyves rendezvény van, gon­doljunk csak a műszaki könyv­napokra, a politikai könyv­napokra, a szovjet könyv ün­nepi hetére, az őszi megyei könyvhetekre, a téli könyvvá­sárra, de sorolhatnánk a ki­sebb rendezvényeket is. Ezek számát egy újabbal szaporí­tani többszörös túlterhelést jelent a különben is nehéz körülmények között dolgozó könyvesboltok számára. Pósa Zoltán KÍÁLLÍTÖTERMEKBEN Két város képtára bemutatkozik A DÖMSÖDI BAZSONYI ARANY HARMADIK DÍJA Gazdag a decemberi ajánlat. A Szépművészeti Mú­zeumban a prágai és a moszkvai képtárak anyagából láthatunk érdekes összeállítást, a Műcsarnokban Hun- dertwasser osztrák festő kiállítása fogad nagy közönsé­get. A Munkásmozgalmi Múzeumban Fenyő A. Endre és Farkas Aladár közös tárlata látható, a Hadtörténeti Múzeumban honvédelmi tematikájú képzőművészeti ki­állítás várja az érdeklődőket. Tudományos összegezés is Tény, hogy a Budapesten ott­honra lelt külföldi impresszio­nista és modern festészet anya­ga jelentős, de az is tény, hogy a prágai Nemzeti Képtár és a moszkvai Puskin Múzeum fő­városunkba küldött összeállí­tása széleskörűbben informál. Ezzel gazdagabb és pontosabb lesz bennünk az a kép, me­lyet Cézanne, Van Gogh, Gau­guin, Renoir művészetéről ki­alakíthatunk. A prágai Corot- és Rodin-rajzok módosítják a francia festőről és szobrász­ról alkotott szemléletet; elő­nyükre. A moszkvai Picasso- művek az avignoni kisasszo­nyok utórezgései, bepillantást engednek a század egyik lé­nyeges életművének műhely­titkaiba. E mesterművekkel Gödöllő muzsikáló hétköznapjai A VÁROS ZENEISKOLÁJÁNAK JUBILEUMA A december mindenkit év végi összegezésre késztet, s jól­eső, ha a summázás értékes eredményeket összegez. A Gö­döllői Körzeti Állami Zene­iskola idei számvetése egyide­jűleg öt év mérlege is, hiszen most ünnepük megalakulá­suk 5. évfordulóját. Ebből az alkalomból hangversenysoro­zatot rendeztek: a nyílt napon bemutatkoztak a tanszakok, bárki végighallgathatta az órákat. A hó elején a tanárok barokk hangversenyt adtak és egy növendékhangversenyre is sor került. December 14-én Benedek János, Gödöllő város tanácselnöke köszöntötte a ju­bilánsokat. A legjobb növen­dékek ünnepi hangversenye, majd a tanárok romantikus művekből összeállított műso­ra zárta az ünnepséget. A város érezte, hogy fejlő­déséhez hozzá tartozik az is, ha lakói zeneszeretők. Nem az volt a céljuk, hogy öt év alatt muzsikáló város legyen Gö­döllő, hanem az: akik szeret­nének közelebb kerülni a ze­néhez, megtanulni a muzsiká­lást olyan fokon, hogy az örö­met adó, szép időtöltés legyen, azok elérjék céljukat a zene­iskola segítségével. A három­száz körüli tanuló elsősorban a háromszáz családba viszi haza a zenét. Többszöröse ennek az a sok zenekedvelő, aki Gödöl­lőn, de nemcsak a városban, hanem környékén is a zene­iskola hangversenyein ismer­kedik a muzsika géniuszai­val. Munkájuk eredményeihez természetesen nélkülözhetet­len a város és a megye támo­gatása. Elmondhatjuk, hogy nem sok zeneiskola működik az ország­ban ennyire alkalmas kör­nyezetben, egyre szépülő tan­termekben, újabb és újabb hangszerekkel gazdagodva, mint a gödöllői. A pedagógus- gárda lelkesedése rövid idő alatt is eredményekkel büsz­kélkedhet. A tanulók rendsze­resen jelen vannak a különbö­ző országos növendékhang­versenyeken, koncertjeikre szí­vesen jönnek a szülőkön kí­vül is sokan, és a város is szá­mít közreműködésükre az ün­nepélyes alkalmakkor. A ju­bileumi növendék- és tanár­hangverseny közötti szünet­ben arról folyt a beszélgetés a város vezetői és az iskola igaz­gatója. tanárai között, hogy mennyire üdvös volna, ha a művelődési központ elkészül­tére már saját zenekara is len­ne Gödöllőnek. Ehhez az is­kola tanárai, tehetséges növen­dékei mellé szeretnék bevonni a városban élő, s a közös mu­zsikálást szerető és értő, de önmagukban elszigeteltein ját­szó felnőtteket is. A terv meg­valósulásának az eddigi ered­mények — a város és az is­kola összefogása a biztosíté­kai. Pintér Emőke SZÍNHÁZI ESTEK Szerelmi bájital Donizetti vígoperája az Erkel Színházban Legendák szólnak a komponista, Domenico Gaetano Maria Donizetti szé­dületes munkatempójáról. Munkásságá­nak nem egy olyan esztendeje volt, amelyben négy operát is megírt, de ar­ról is tud a fáma, hogy egyes műveit két-három hét alatt komponálta. Mi több: tény, hogy az A csengő című egy- felvonásosának szövegkönyvét és parti­túráját kilenc (!) nap alatt írta. Ez a tempó nem volt ritkaság az 1830-as évek operaszerzői között, így hát nem is ezt kell jellemzőnek tekintenünk Donizetti­re, s főként: operáira nézve. A lényeg ugyanis nem a ma már valóban boszor­kányos gyorsaság, hanem az, hogy m i t hozott létre a művész? Azaz: minő­ségileg milyen a rekordidő alatt megírt mű? Nos, ebből a szempontból a Donizetti- művek kiállták az idő próbáját. Voltak ugyan évtizedek, amikor csak egy-két vígoperáját játszották a világ opera­színpadain, de az 1950-es évek óta — néhány nagy énekművész jóvoltából is — töbo drámai operáját (ún. opera se­riát) is szilárdan beépítették a világ nagy dalszínházainak műsorába. Doni­zetti semmivel sem volt gyöngébb ké­pességű szerző, mint nagy kortársai: Rossini vagy Bellini. Sőt: Rossini dal­laminvenciója nem volt oly megejtő, bő­séges, mint Donizettié, Belliniből pedig majdnem teljesen hiányzott az a hu­morérzék, amelytől viszont olyannyira duzzadnak Donizetti vígoperái. Az opera buffa, a vígopera ugyanis az, amely végül is^ mindmáig igazán élteti a szerző életművét, noha operák tucatjait írta, s ezek közül vi­szonylag kevesebb a víg, mint a komoly témájú mű. Nevéhez ma is elsősorban a Don Pasquale, a már említett A csengő, és — A szerelmi bájital muzsikáját asz- szociálja az operakedvelő. Joggal. A zenei humornak senki nem volt olyan mestere abban a korban — kivéve az egyszeri zseniális remekmű­vet, Rossini A sevillai borbélyát —, mint ő. Az olasz commedia deli’ arte világá­nak operaszínpadi megfelelőjét teremti meg, kissé polgárosultabb, szalonképe­sebb, kevésbé népi környezetben, mint amilyenben amaz játszódik. De az ő fi­gurái is az utcai-vásári komédia kötele­ző alakjai: az epedő, de kissé félszeg if­jú szerelmes, a kacér leány vagy me­nyecske, a teszetosza, ostoba, felszarva­zott férj, az agyafúrt barát vagy szolga, a minden hájjal megkent, rokonszenves szélhámos csodadoktor, a nagy hangú, de szűk agyú katona stb., stb. Ezeket a sablonokat képes Donizetti élettel meg­tölteni, s képes olyan pergő, jókedvű bolondozást a színre varázsolni, hogy a néző szinte nem is operában érzi ma­gát, hanem egy szellemes prózai vígjá­tékot játszó színház nézőterén. A rendezés — Békés András mun­kája — ezúttal tökéletesen összhangban tudott lenni az Erkel Színház színpadán azzal a humorral, amely a zenéből árad. Nagyobb elismerése Békés minden sze­replőt gondosan felkészítő, az egyes fi­gurák közti kapcsolatokat alaposan ki­elemző, ötletes, szellemes és sosem to- lakvó munkájának aligha lehet, mint az, hogy minden megoldása a zenéből fakad, arra épül, arra rezonál. Hagyja élni a szituációk, a karakterek humo­rát, s — eltekintve attól a két-három túlzott fizikai megpróbáltatástól, mely­nek a szerelmes Nemorinót aláveti — a játék mozgásbeli megszervezése is kifo­gástalan. A csodadoktor Dulcamara alakjának „megkoreografálása" például egészen kitűnő. Békés még a naiv mese naiv fordulatait is át tudja hidalni, s — legalábbis amennyire egy vígoperában szükséges — el tudjuk hinni, hogy a szerelmi bájitalként osztogatott musko­tály bor valóban csodákra képes, és megszerzi Nemorinónak a szép Adina kezét (mert meghozza a fiú önbizalmát — és ez tényleg csodákra lehet ké­pes ...). , Zeneileg ugyancsak kifogástalan a produkció, és ez főként a vezénylő Medveczky Ádám érdeme. Abból a par­titúrából, mely leginkább csak az áriák, kettősök, finálék stb. kíséretét biztosít­ja, s kevés önálló életet él, Medveczky képes olyan színeket kicsiholni, melyek fölébe lendítik a zenét a puszta kísérés funkciójának. Összefogja, felépíti a je­leneteket, kellő súlypontokat teremt, s nem utolsósorban: hagyja áradni a dal­lamokat, melyek ebben a műben külö­nösen bőven és különösen szépen árad­nak. A látott szereposztásban az éneke­si teljesítmények közül ki kell emelni a bővérű komédiázással pályája egyik leg­jobb alakítását nyújtó Begányi Feren­cet Dulcamara csodadoktor szerepében; Kelen Pétert, aki nem nagy volumenű hangjával ideálisan testesíti meg Nemo­rinót; Kalmár Magdát, akinek talán az olyan „szubrett” szerepek az igazi fel­adatai, mint amilyen Adina. Sólyom Nagy Sándor kissé nehézkesebb a nagy hangú Belcore káplár alakjában; Zemp­léni Mária villanásnyi szerepében (Gia- netta) jól illeszkedik az előadás stílusá­ba. Igen ötletes Forray Gábor napfé­nyes díszlete; ugyanez kevésbé mond­ható el ezúttal a jelmezekről (Márk Ti­vadar tervei). Dicséretet érdemel a kó­rus, főleg a női kar, a II. felvonásbeli teljesítményéért. Kedves, derűs, igen jó színvonalú elő­adás; remélhetőleg ilyen marad akkor is, ha majd „repertoár darab” lesz be­lőle. Takács István szerkesztett vendégeskedés jel­zi azt is, hogy a,z orosz művé­szet minden külföldi áramlat ellenére megmaradt saját tör­vényei között, míg a cseh ku- bizmus Kupka révén nemzet­közivé vált. És mi? Mérlegel­tünk. A Nyolcak munkássága és a magyar aktivizmus át­vett és őrzött, Európától gya­rapodva maradt meg a saját nyomvonalán. A prágai és a moszkvai modern anyag az egyes nemzeti művészetek kü­lön fejlődési karakterét is ér­zékeli, s így ad eddig nem elég­gé teljesen felmért útmuta­tást. Ebből az is következik, hogy a magyar, szovjet, cseh múzeumok cseretárlatai túl kulturális, közművelődési je­lentőségükön tudományos Csz- szegezést is érlelnek. A manifesztumok jegyében Hundertwasser siker, festő, jelenség. Bécsből indult világ- kőrútra ez a nagyszabású kiál­lítás, dr. Bruno Kreisky kancellár vállalta a fővédnök­séget. Hundertwasser, erede­ti nevén Friedrich Stowasser 1928-ban született, bejárta ő is, művei is a világot, nem­zetközi festő. Első hazája Ausztria, de egyik felesége ja­pán volt, a másik spanyol, — járt Toszkánában, mesterének, Patti Klee-t vallotta életének egyik szakaszában. Képeinek forrása lett marokkói, tuniszi, ugandai, szudáni utazása, ki­állított Párizsban, díjazták Sao Paulóban, Normandiában vá­sárolt birtokot de kedves tar­tózkodási helye a Regentag fe­délzete, mely saját tulajdo­na. Képzelete robbanékony és gyors, erős törvénye; egyéni­sége. Mégsem Csontváry. Min­den világsikere ellenére ki­sebbek a határai, annak elle­nére, hogy ő is manifesztu­mok jegyében alkot, hisz a spi­rálalakzat egyetemességé­ben, meg akarja reformálni az építészetet nem is mindig használhatatlan tervekkel. Mégis, nem a zaj lényeges kö­rülötte, hanem a minden színt meghívó fantázia elementáris ereje. Ez a képzelet ösztönein épül, nem úgy, mint Hincz Gyulánál, aki intellektusának erejével alapozza képtermő vulkanizmusát, ezért nagyobb és használhatóbb művészete. Ezt nem így tudja a világ Bu­dapesten sem. Nem az ő mű­vei körül keringenek a nézők, nem az ő festményei keinek világkörútra, pedig több az in­venciója, impulzusa, serkentő ereje. Mégis, Hundertwasser és az osztrákok példája nyomán itt az idő, hogy művészetünk valós nagyköveteit akkreditál­juk a kontinenseken. Nekünk és a világnak is egyre inkább illő tudomásul venni festésze­tünk nemzetközi hivatását, mely önfény helyett szolgála­tát akarja megkezdeni. Festői és szobrász! dokumentumok A szemlélő, különösen ha fiatal, nem ért valamit. Azt, hogy miért e sok ököl, rángás, sikoly a szobrok és festmények mozdulatrendszerében. Ez a múlt, a spanyol anya és a Fan- tó-gyár e nehéz közeg tarto­zéka. Festői, szobrászi doku­mentumokat látunk — a szo­cialista képzőművészek cso­portjának emberi helytállását is —, nemcsak a képi ered­ményt. S azt, hogy ez a gyöt­rődés megszűnt, más ábrázo­lás tudósít a valóságról. Far­kas Aladár szobrainak merész vonalvezetése és Fenyő A. Endre rendezett csendélete, gyárudvarai a vizualitás vég­legesített formáiban alakítja művészetté azt, ami az életből szerencsére elmúlt. Képek a honvédelemről Mint minden évben, az idén is megrendezte a magyar nép­hadsereg politikai főcsoport- főnöksége képzőművészeink­nek a honvédelemmel kap­csolatos alkotásaiból a tárla­tot. Korrekt kiállítást látha­tunk a Hadtörténeti Múze­umban. Kimagaslóan szép, mert egyedi a dömsödi Bazso- nyi Arany Történelem című al­kotása; komoly, érett, meg­rendítő festmény. Harmadik díjjal jutalmazták. Az újdon­ság erejével hat Béres Jenő, Szkok Iván, Szentgyörgyi Kor­nél több műve, Bükkösi Gá­bor, Tenk László és Csavlek András témaismerete meggyő­ző. Losonci Miklós TV-FIGYELŐ Musical. Szombat esti fő­műsorként sorolták be azt a Játsszunk musicalt! című ösz- szeállítást, amelynek figyelé­se közben néhány, most ké­szülő zenés-táncos játék ízlel­getésére nyílt alkalom. Szó se róla. Szitányi András rendező gazdag körítéssel kínálgatta ezt a szokatlan csinálmányt: mintha csak egy alkalmilag összeverődött színjátszó társa­ság nyitotta volna szóra és dalra a száját — oly ötletsze­rűen kezdődtek a produkciók, és a- befejezésüket sem füg­gönyhullás jelezte, hanem az egyszerű jelmezek ledobálása. E könnyednél is könnyedebb start és vég között — kár len­ne tagadni — hasonlóképp zilált képsorok követték egy­mást. Talán jól kiötlött, de hevenyészve megcsinált mímu- si lelemények, amelyek köz­vetítésére — s ez is bevallha­tó — nem éppen a legjobb hangú és mozgású teátristákat kérték fel. Mindezek után immár nyil­vánvalóan kitetszhet: ez a musicales negyven perc in­kább a csinálmányok, mint­sem az igazi művek sorába il­leszthető be, s bizony nagy csoda lenne, ha némely per­cét hosszabban is megőrizné az emlékezet. Talán-talán csak a befejezésül látott kóstoló — Szakcsi-Lakatos Béla és Cse- mer Géza mostanában össze­álló, ördögi kísértetek című játékának részlete — emelke­dett ki e kavargásból, Egy- i részt azért, mert ennek mind I a muzsikája, mind pedig a szövege élvezhetőbb, tartal­masabb volt a többinél; más­részt meg azért, mert e súlyo­sabb zenei és szóanyagot jó­val több igyekezettel közvetí­tették a szereplők. Százhalombatta. Persze, hogy jobb dolog egyetlen pöc­cintésre beindítani kedves gépjárművünket, mintsem öt­ször, tízszer, hússzor kínozni az akkumulátort és az önin­dítót. Jó dolog, de nem mindig végrehajtható tevé­kenység, mert az azonnal való gyújtást gyakran épp az üzem­anyag — magyarán: a benzin — teszi lehetetlenné, lévén hol elégtelen oktánszámú, hol meg koszos. Hanem ezután — hallhattuk, s láthattuk a Tv-híradó szom­bat esti adásában — nem kell annyit csavargatni az indító­kulcsot, mert Pest megye ro­hamosan fejlődő helységében, a mindenféle csőrendszerektől ékes Százhalombattán decem­ber végén dolgozni kezd az a berendezés, amely a sokad- szorra gyulladó benzint tüs­tént robbanóvá finomítja. A rövid, de annál jobb szívvel fogadott híradásban láthattuk is a kétféle folyadék közötti különbséget: a sokszori köszö­rülést, majd azt a mindig vá­gyott, azonnali indulást. E két jelképes cselekményt figyelve mi mást is hajtogathattunk, mint azt: csak már a tizen­kettedik hónap legutolja len­ne.., Akácz László

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom