Pest Megyi Hírlap, 1978. december (22. évfolyam, 283-307. szám)
1978-12-01 / 283. szám
A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA. ,.A_ CEGLÉDI JÁPÁS ÉS CEGLÉD v. XXII. ÉVFOLYAM, 283. SZÁM 1978. DECEMBER 1., PÉNTEK Harmincéves a rendelőintézet Készülnek az új épület tervei Tudományos ülés a kórházban Cegléden a szervezett szakorvosi ellátás harmincéves múltra tekint vissza: 1948 nyarán nyílt meg a rendelőintézet a városban, a jelenlegi Magyar Nemzeti Bank épületében. Kezdetben csupán összesen napi nyolc órában fogadta a betegeket, sebészet, nőgyógyászat és fogászat működött. A Rákóczi út 7. szám alatti bérházba 1952-ben költözött be: az eredetileg üzleteknek szánt helyiségeket alakították szakrendelőkké. Egy épületben helyezték el a belgyógyászatot, a sebészetet, a nőgyógyászatot, az orr-, fül-, gégészetet, a szemészetet, a fogászatot, a laboratóriumot, a röntgent, majd az urológiát, az idegszakrendelést, az alkoholgondozót, a sportorvosi rendelőt, a rheu- matoiógiát és a fizikotherá- piát, továbbá a gyermekszakorvosi rendelőt. Ez utóbbi 1962-ig működött, akkor alakult ki a körzeti gyermekorvosi hálózat. A fogászat 1957-ben, a Reiner Albert utcában kapott helyet, s ma már kilenc fog- szakorvost foglalkoztat. A nagy zsúfoltság enyhítése érdekében, 19Ő3-ban a Marx Károly utca 6. szám alatti épületben helyezték el a röntgent, a laboratóriumot és a sebészetet. Időközben a felülvizsgáló főorvosok helyére csoportvezető belgyógyász főorvosok léptek, akik a táppénzes felülvizsgálatot is ellátják. Az új kórházat 1970-ben átadva, a Bocskai úti szülészet végre megfelelő helyre költözhetett, s a felszabadult helyiségeket a járóbetegellátás céljaira használták fel. A körzeti és gyermekkörzeti rendelőkön kívül, ott kapott helyet a terhesgondozó, a nővédelmi tanácsadó. a sportorvosi rendelő és a fiziikotherápia. Ott működik az onkológiai gondozó is. Időközben a fizikotherá.pia, a baleseti utókezelő részeként, továbbá az alkoholgondozó és az ideggondozó a kórházban (jutott megfelelő körülmények közé. A felsoroltak azt mutatják, hogy a gyógyítás színteremek száma ugyan nőtt. de a sajnálatos szétszóródás sok nehézség forrásává vált. Már az 1970-es évek elején látható volt. hogy a jáiróbeteg-ellátást a kórház segítsége nélkül nem lehet megoldani. Rendelőintézeti szakorvosok nem jelentkeztek a meghirdetett állásokra, s hiányuk szintén indokolta a később rendeletben is előirt integráció megkezdését. A kórház — még mielőtt hivatalosan feladata lett volna — megértette a járóbetegek szakorvosi ellátásának gondjait, és rendszeres segítséget nyújtott. A város egészségügyi intézményeinek integrációja 1977. január elsejével ment végbe, általa szervezeti egységbe került a kórház a szakorvosi rendelőintézettel, a gondozóintézetekkel és a védőnői szolgálattal. Azóta a rendelőintézeti szakrendelések a kórház megfelelő osztályainak ambulanciájaként működnek. A kórházi orvosok meghatározott rend szerint, felváltva dolgoznak a fekvőbeteg osztályon, illetve a szakrendelésen, ily módon nemcsak a szakrendelések szakemberhiánya pótlódott, hanem a gyógyítás színvonala is emelkedett. A sebészeti ellátás javulásához vezetett a traumatológiai szakrendelés és az általános sebészeti szakrendelés szétválasztása. A röntgenátvilágítás viszont ma is nehézségekkel jár: bár a Reiner Albert utcai rendelőben új helyiséget kapott, a városban négy helven végzik a különféle vizsgálatokat. A kétségtelen nehézségek ellenére, jelentős a három évtized fejlődése. Amíg az első évben 13 ezernél alig több gyógyításra várót fogadtak, addig az idén várhatóan 350—360 ezer beteg fordul meg a rendelőkben, a jelenlegi már 27-sze- rese a kezdeti betegforgalomnak. Az 1948-as napi 8-ról, 174-re emelkedett a szakorvosi órák száma. Mindezek ellenére, a nagyfokú széttagoltság, a korszerűtlenség párán - csolóan sürgeti egy megfelelően kialakított, szorosan a kórházhoz kapcsolódó, korszerű rendelőintézet felépítését. A mostani épületrekonstrukció a Rákóczi úton átmenetileg enyhíti, de nem szünteti meg a súlyos gondot. Az új rendelőintézet tanulmánytervei már készülnek, felépítése várhatóan a hatodik ötéves terv feladata lesz. Moziműsor Cegléd, Szabadság Filmszínház, szombaton és vasárnap, délután: Nem élhetek muzsikaszó nélkül (zenés magyar film). Este: Sokat akar a szarka (magyarul beszélő francia film). Szombaton éjszaka: Égő pajták (színes francia—olasz bűnügyi film). Vasárnap délelőtt : A dollárpapa (magyar filmvígjáték). A tnűvészmoziban: Volt egyszer egy család (magyar filmvígjáték). A mesemoziban, délutánonként: Öriás király és a varga. Abony, szombaton és vasárnap: A nagy balhé (amerikai bűnügyi film). Vasárnap délelőtt: A Pál utcai fiúk (színes magyar film.) A művészmoziban: A homok asszonya (japán film). A mesemoziban: Ruszalka meséje (bolgár— szovjet mesefilm). Albertirsa, vasárnap délután: Bob herceg (magyar film). Este: Válás olasz módra (olasz filmszatíra). Ceglédbercel, vasárnap: A kis hableány (japán meserajzfilm). Jászkarajenő, szombaton és vasárnap: Blöff (olasz filmvígjáték). Törtei, szombaton: Nápolyt látni és— (magyar film). Vasárnap: A dunai hajós (magyar film). CEGLÉDI APRÓHIRDETÉSEK A Dél-Pest megyei Sütőipari Vállalat pá- l5<t?.atot hirdet szám- vweli osztaií vezetői és petső ellenőri munkakör betöltésére főiskolai. illetve mérlegképes végzettségűeknek. Bérezés a 16/1976. MüM. szerint. Cím: Cegléd 2701. Pí. 22. (Csikós) Gépírást vállalok. Ceg- téd, Damjanich utca U. szám. Megkímélt 46-os női panofixbunda eladó. Cegléd. Várkonyl István utca 50. szám. Egyedül élő szívbeteg idős férfi gondozót keres, rövid elfoglaltságra naponta. Hod- ruszky Kálmán, I., Eötvös tér 1. (Csirkepiac). Menyasszonyi ruha kölcsönkapható. Cegléd, Szálkái István utca IG. szám. Eladó Csengeti középső dűlőben 400 négyszögöl szőlő, termő gyümölcsfákkal. Érdeklődni: Cegléd, Gu- bodi utoa 2/a. Amadéknál _________________ Kü lön bejáratú bútorozott szoba, konyha gyermektelen házaspárnak kiadó. Cegléd. Thököly u. 7. Hofmann pianínó eladó. Érdeklődni: Haty- tyú utca 9.17 óra után. Ha tető alá kerül, a Rákóczi úti épületbe körzeti orvosi rendelőket, anya- és csecsemővédelmi központot, anyatejgyűjtő állomást, központi orvosi ügyeleti szolgálatot telepítenek. A rendelőintézet fennállásának 30. évfordulója alkalmából, mint a lap szerdai száma hírül adta, a ceglédi kórházban tudományos ülést rendeztek. Dr. Hollósi Ildikó főorvos, városi-járási egészségügyi osztályvezető megnyitója után, dr. Tengelyi Vilmos főorvos, a megyei tanács egészségügyi osztályának vezetője, Pest megye szakrendelőinek szakorvosi ellátásáról és problémáiról tartott előadást, Dr. Mohos György főorvos, a járóbetegellátást irányító igazgatóhelyettes a ceglédi rendelőintézet harminc éves történetét ismertette, dr. Szabadfalvi András igazgató-főorvos Az inter- disciplinaris (szakmák közötti) szemlélet az integrált egészségügyi intézmények tevékenységében címmel tartott előadást. Dr. Bíró Éva csoportvezető főorvos az egészségügyi alapellátás korszerűsítésének problémáival foglalkozott Dr. hörincz Erzsébet csoportvezető főorvos, dr. Jójárt György adjunktus, dr. Czinege Imre adjunktus és dr. Kovács Éva főorvos a gyógyító munka egy-egy részterületére tért ki előadásában. Kiváló munkáért miniszteri kitüntetésben részesült dr. Lő- rincz Erzsébet, dr. Bíró Éva, dr. Rajki Ilona főorvos, Rolkó Gyuláné, a tüdőgondozó intézet vezető asszisztensnője, Kása Viktor né, a sebészeti szákrendelés asszisztensnője, a pacemaker terápiás programban elért eredményes munkájáért dr. Illanicz Béla főorvos, dr. Túri József főorvos és dr. Öze Béla adjunktus. T. T. Olvasok, akik pályázni akarnak Nagy érdeklődés kíséri a Kell a jó könyv olvasópályázatot, sokan keresik fel a ceglédi városi-járási könyvtárat, és veszik kölcsön a kijelölt műveket. Apáti-Tóth Sándor felvétele VETÉLKEDŐ KISDIÁKOK Fogászat, testápolás — egészség MÉG EGY KIS TORNA IS BELEFÉRT A DÉLUTÁNBA A ceglédi Kossuth Művelődési Központ emeleti nagytermében, a fogászati és testápolási hónap alkalmából, vetélkedőt rendezett a város és a járás úttörőinek a Vöröskereszt városi és járási vezetősége, a városi és a járási úttörőelnökség, a városi tanács és a járási hivatal művelődésügyi osztálya. Az eseményen részt vett dr. Veres Judit, a Magyar Vöröskereszt országos vezetőségének egészségnevelési osztályvezetője, Aranyosi László, a Magyar Vöröskereszt Pest megyei vezetőségének titkára, Velikov lvanovné, a Magyar Vöröskereszt ifjúsági és szervezési osztályának főelőadója, valamint dr. Krizsanyik Pálné, a Magyar Vöröskereszt megyei szervezője is. A zsűri soraiban a rendező szervek képviselői foglaltak helyet. A vetélkedő játékvezetője Márky Péterné tanárnő, a Vöröskereszt ifjúsági szervezetének városi titkára volt. Húsz csoportban, száz gyerek várta lázasan a kérdéseket, amelyeket valamennyi asztaltársaság jókora borítékban kapott meg. Nemcsak a versenyzőket, hanem a népes hallgatóságot is bevonták a játékba, egy-egy okos válaszért jutalom járt, alkalomhoz illő, egy tubus fogkrém, rágcsálnivaló ízletes alma, lévén fogászati, testápolási vetélkedő. A kis versenyzők alaposan felkészültek, tudásuk tanúbizonysága, hogy a pontszámok elég magasra nőttek és csak csekély eltérést mutattak, ötletes volt a vetélkedő kérdéscsokrainak szerkesztése, ügyesek a kapcsolódó játékok. Még egy kis torna is belefért a délutánba. Míg a zsűri a végeredményt összegezte, a gyerekeket uzsonnán látták vendégül. A vetélkedő győztesei a ceg- lédberceli általános iskola versenyzői lettek. Második helyre jutott az abonyi Somogyi iskola, harmadikra a ceglédi Várkonyi iskola. A győztesek oklevelet, könyvet kaptak jutalmul. Mindaz, amit játékos igyekezettel ezen a délutánon tanultak, emlékezetükben megerősítettek, valamennyiük javát szolgálja. E. Nsmeskiirty István — a történelemről A Ceglédi beszélgetések sorozatában december 4-én, hétfőn, 18 órai kezdettel, a városi tanács emeleti dísztermében Nemeskürty István író, Miért jussa a népnek ismernie történelmét? címmel tart előadást. A vidám koldusok Zenés pódiumjáték A ceglédi Kossuth Művelődési Központ emeleti nagytermében december 12-én, kedden délután öt órakor, az ifjúsági bérlettulajdonosoknak, este hét órakor, a felnőtt Pódium I. irodalmi bérlettel rendelkezőknek bemutatják Burns—Mikó—Benkő A vidám koldusok című zenés pódiumjátékát, Benkő Péter, Zsurzs Kati, Mikó István, Walla Ervin és Nyerges Ferenc közreműködésével. Olvasói fórum Régi kívánságunk teljesült Egy novemberi vasárnap reggelén gépek zajára, emberek hangos beszélgetésére ébredtek a ceglédi Dohány utca lakói. Nosza, nyíltak az ablakok, még az sem volt baj, hogy a hideg beözönlött a lakásba. Álmosan, borzasán, kíváncsian kukkantottak ki az ELKERÜLHETŐK A TRAGÉDIÁK A lakástüzek megelőzéséért A FŰTŐBERENDEZÉSEK HELYES HASZNÁLATA A technika fejlődése, a modern világ újabb és újabb veszélyforrásokat teremt a lakóházakban. Ahogy növekszik a gáz, a fűtőolaj, és az elektromos áram felhasználása, szaporodnak a lakástüzek is. Tar Mihály tűzoltó hadnaggyal, a tűzmegelőzési előadóval beszélgettünk, a városi és járási tűzoltóparancsnokságon. — Elkerülhetők a tűzesetek — mondotta. — Igaz, a járás és a város statisztikája nem mutat kedvező képet, hiszen a lakóházakban tavaly harmincszor keletkezett tűz, hárman meghaltak füstmérgezés következtében. A megelőzés érdekében meg kell ismerni a szabályokat, amelyek alkalmazásával a veszélyek elháríthatok. Elsősorban a tüzelő- és fűtőberendezések használatára kell ügyelni. — Hogyan? — Csak engedélyezett típusú, kifogástalan műszaki állapotú tüzelő- és fűtőberendezést szabad használni. Arról is meg kell győződni, hogy a kémény műszaki állapota megfele-e a követelményeknek. A jó hatásfokú fűtés, a tűzbiztonság megkívánja, hogy a kémény és a füstcső tiszta legyen. A háztartási kéményeket évente kell kiégetni, négy- évenként füst-nyomáspróbát kell végeznie a kéményseprő vállalatnak, hogy meggyőződjék a kémény hézagmentességéről. A rossz, repedezett kémény nemcsak tűzokozó, de a kiszivárgó füst az életet is veszélyezteti. Ugyancsak tűzveszélyes a kiesett vagy eltörött kéménytisztító ajtó, főleg akkor, ha éghető anyagot tárolnak a kémény közelében. Sok régi építményben köny- nyen tüzet foghat a kéménybe épített gerenda. Nagyon fontos, hogy a füstcsövek szorosan illeszkedjenek egymásba és a kéménynyílásba. A füstcsöveket szétesés ellen mindenkor ajánlatos fémbilinccsel a falhoz, födémhez rögzíteni. Az égéstermék elvezetéséről úgy kell gondoskodni, hogy az tüzet vagy robbanást ne okozzon. Szilárd tüzelőanyaggal üzemelő berendezések begyújtásához, a tűz élesztéséhez tűzveszélyes folyadékot, benzint, petróleumot használni nem szabad, mert súlyos következményekkel járhat. ■— Melyek a leggyakoribb tűzkeletkezési okok? — Bármilyen halmazállapotú anyaggal működik a tüzelőberendezés, leginkább a sugárzó hő, a kipattanó szikra, a túladagolt fűtőolaj és a légtérbe szivárgó gáz a veszélyes. A hősugárzás veszélye nem áll fenn, ha a fűtőberendezés és a gyúlékony lakberendezési tárgyak között egyméteres távolságot hagyunk. A fa- és széntüzelésű berendezés elé helyezett, nem éghető anyagú parázsfelfogó lehetővé teszi a kihulló parázs és a szikra veszélymentes el- hamvadását. Szárítás céljából ruhaneműt ne teregessünk a háztartási tűzhelyek veszélyes közelségébe. A kályhából kiszedett hamut, salakot, csak gondos hűtés után helyezzük el a megfelelő tárolóhelyein. A fűtőberer a- zéseket üzemelés közben ne hagyjuk felügyelet nélkül. Gyerekekre semmiképp se bízzuk a tüzelést, vagy a felügyeletet A tűzgyújtó eszköz zárt helyen legyen, hogy kisgyermek ne férhessen hozzá. A megelőző tűzvédelmi rendelkezések megtartása mindannyiunk közös érdeke és feladata. V ' ■V' "V P. J. ml emberek, hogy lássák, történik odakint? Hatalmas, sárga gépek, úthengerek, kocsik s emberek kezdtek serényen munkába, jól szervezetten, néhány óra alatt felújították az úttestet. A lakók régi kívánsága vált valóra. Kérésüknek tanácstagi beszámolókon is hangot adtak, mert az utca évek óta igen rossz állapotban volt. A tanács műszaki osztályától és más hivatali szervektől sok segítséget kaptak, javítgatták az utat, amennyire lehetett, sebességkorlátozási táblát helyeztek el, de pénz híján, teljes felújításra eddig nem kerülhetett sor. Most viszont jó már az út. Az itt élők nevében megköszönöm a város vezetőinek, hogy lehetővé tették a teljes felújítást. Köszönjük azoknak a munkásoknak is, akik vasárnap dolgoztak, amíg mások pihenő idejüket töltötték. További munkájukhoz is sok sikert kívánunk. Kívánjuk azt is, hogy a következő években mind több utca lakói részesüljenek olyan örömben Cegléden, mint mi, a Dohány utcaiak. Az. utca lakóinak nevében: Ferencvári Tiborué Köszönetét mondunk mindazoknak, akik felejtheteLlen jó férjem, édesapánk, nagyapánk, id. Zsemlye György temetésén részt vettek, sírjára virágot, koszorút, helyeztek. Külön köszönetét mondunk a KÖZGÉP, a FŐNIX, valamint a Ceglédi Cipőgyár dolgozóinak. A gyászoló család.