Pest Megyi Hírlap, 1978. december (22. évfolyam, 283-307. szám)

1978-12-10 / 291. szám

1978. DECEMBER 10., VASÄRNAP ****** f <fumap 5 Már ma — a jövőről Együfigondolkodó tanácsi vezetők a dabasi járásban Tisztelet az éveknek Idős lakosait köszöntötte Szentendre A dabasi járási hivatal ez évi munkatervének van egy érdekes pontja. Azt tervezték, hogy kötetlen beszélgetésre hívják meg a községi tanácsok elnökeit és titkárait, s meg­hívnak egyúttal a megyei ta­nácstól is egy-két osztályveze­tőt, akik a spontán terítékre kerülő kérdésekben szakszerű eligazítást tudnak adni. Ép­pen a közelmúltban tartottak egy ilyen összejövetelt, amely­ről mindenki okosabban távo­zott, mint ahogy megérkezett. Mi került itt szóba, milyen gondjaik vannak a községi ve­zetőknek? — erről beszélt Kálmán Ferenc, a dabasi járá­si hivatal elnöke. Terven felül is — A járási hivatalt is érin­tené, s ennek megoldása egy­ben az ügyvitel korszerűsítését is jelentené. Fél éve készítet­tünk ezzel kapcsolatban egy vitatervezetet, s ez a járási hi­vatali elnökök számára tartott továbbképzésen is hangsúlyt kapott. Nem akarok a dolgok elé vágni. Nagy vonalakban arról van szó, hogy a járási hivataloknál is létre kellene hozni egy gazdálkodási cso­portot, amely valamennyi ága­zatot egységesen irányítaná. —- Ez létszámtöbbletet is igényel ? — Ellenkezőleg! Létszám­megtakarítással járna. — Miről volt még sző az ér­tekezleten? házások miatt minden fillért — leszámítva a kötelező biz­tonsági tartalékot — beterve­zünk, ezért már nem is mer­nek a tanácsok előállni ilyen kérésekkel. Így történhetett meg például az a képtelenség, hogy az egyik községben' a gyerekek lapos tányérból ették a levest, mert nem volt pénz, hogy újabb mélytányérokat vegyenek. Ilyen beszerzéseket nem lehet halogatni. Ne feleslegesen — Mit ajánlanak? — Év végén több lehetőség van a maradványok újrael­osztására. A községi vezetők a szakosztályok irányítóival együtt megvizsgálhatják, hon­nan lehet pénzt átcsoportosíta­Véd a fénykorlát A balesetek megelőzésére úgynevezett fénykorlátot al­kalmaznak a Beton- és Vasbe­tonipari Művek üzemeiben. Az egyszerű, de ötletes találmány lényege, hogy a gépi sablon­mozgatást végző, balesetve­szélyes láncpályák vagy gör­gősorok veszélyes területeit optikai fénysugárral határol­ják körül. A fénysugarak meg­szakítása — ha például vala­ki veszélyeztetett területre lép — a mozgó gépet azonnal le­állítja. Újbóli beindítása csak akkor válik lehetővé, ha a fény körébe került akadály megszűnik, vagyis a veszély­zónába került személy eltávo­zik. Négyszáz egykori dolgozóju­kat köszöntötték szombaton délután Szentendre üzemei, intézményei, a város párt-, ál­lami és tömegszervezetei. Szép szokás Szentendrén, hogy de­cember első napjainak egyi­kén vendégül látják az idős lakosokat, kötetlen beszélge­tésen vitatják meg velük gondjaikat. Elmondják, mit tett a város és a vállalatok vezetősége életkörülményeik javításáért, az elmúlt eszten­dőben. A megjelenteket Ma­rosvölgyi Lajos, városi tanács­elnök köszöntötte. Ezután han­gulatos műsort tekinthettek meg ismert művészek előadá­sában, majd az üzemek látták őket vendégül. A Hazafias Népfront és a Vöröskereszt helyi szervezete nem feledke­zett meg azokról sem, akik betegségük miatt távolmarad­ni kényszerültek. Aktíváik el­juttatják a karácsonyi ajánr dékcsomagokat hozzájuk is. , Gyorsan, összefogással — határidőre Jó ütemben épül a FORFA-óvoda Budaörsön — Azért kezdeményeztük ezt a beszélgetést, mert itt az ideje, hogy hozzáfogjunk a következő ötéves tervidőszak feladatainak előkészítéséhez. — Mi volt a legfontosabb témakör? — Több községi vezető szó­vá tette, hogy a tanácsok nem érdekeltek aiz épületfelújítás- ban. Főleg a gyermekintéz­mények bővítésére gondoltak, amire a járás is nagyon rászo­rul. Egy-egy óvoda-, iskolabő­vítés évekre megoldhatja a legégetőbb gondokat, de a ta­nácsok eddig úgy tudták, hogy nem kapnak a bővítés arányá­ban további megyei fenntartá­si hozzájárulást. Pedig kap­hatnak. Bővítésre, azaz felújí­tásra tehát terven felül is van lehetőség, ha a felújítási költ­ségeket — saját fejlesztési alapjából, társadalmi munka hozzájárulással — tudja vál­lalni a tanács. Ezen felül egy­szeri beszerzésként a bővített rész berendezésére is kap pénzt a község. Jó, hogy ezt most már világosan tisztáztuk, több tanácsot is bátorít majd ez az értesülés a halaszthatat­lan feladatok megoldására. — A másik téma, amit meg­beszéltünk, az egészségügyi ágazat integrációjával kap­csolatos. Olyan községekben, ahol nagy létszámban dolgoz­nak egészségügyiek — mint például Gj/álon —, indokolt lenne az ágazat tanácsi gond­nokság alá helyezése. Más megyékben és a mienkben is van erre példa. Elképzeléseink azonosak a megyei tanácsi ve­zetőkével. Az indok: a község a munkáltató, a községi tanács nevezi ki az egészségügyi szakkádereket. Így erősödne a tanácsnak az egészségügyi el­látásért érzett felelőssége is. Konkrét lépések még nem tör­téntek ebben a kérdésben, jö­vőre kell gondolkodni a mód­szer kimunkálásán. — A gondnoksággal járó át­szervezés csak a községeket érinti, vagy a járási hivatalt is? — Arról például, hogy túl szigorúak a hatósági előírá­sok. Tudjuk, hogy a fejlesztés­re szánt anyagi eszközök Hü­lyén szűkösek mindenütt, de ezt a helyi hatóságok — KÖJÁL, tűzoltóság stb. —, il­letve azok a szabályok, ame­lyekhez tartaniuk kell magu­kat, ezt mintha teljesen fi­gyelmen kívül hagynák. Minden — vagy semmi? — Mondana egy példát? — Tatárszentgyörgyön poli­technikai műhelyt építenének, három éve takarékoskodunk erre. A műhellyel együtt ka­zánházat is akarnánk, innen az iskolát is lehetne fűteni. Az előírás szerint egy kazánházba már angol vécét is kötelesek építeni. De hát hol vagyunk az ilyen igényektől, amikor az iskolának még vizesblokkja sincs?! — Ilyen esetekben a tanács­nak le kell mondania az egész tervről? • .o. f - • . - ■ — Le kellene, de ezt meg mi nem nézhetjük tétlenül. Ha a tanács nem tudja elér­ni, hogy engedményeket te­gyenek, akkor mi lépünk; sor­ra vesszük az ajtókat, egyez­kedünk. Tudjuk, hogy az elő- j írások jók, a szándék kiváló, | de nem lehet a választás az, hogy — minden — vagy sem­mi. Ha csak annyira van pénz, akkor „félmunkát” végeznek, de olyat, amit egyszer majd befejezhetnek. Amikor lesz rá pénz. Mondok egy általános példát. Amikor egy négy­vagy hattantermes iskolát ki­egészítenek nyolctantermesre, megváltoznak a normatívák, így nem elég a bővítés költsé­geit viselni, hanem korszerű­síteni kell az egész iskolát. így aztán elmegy a kedvük a ta­nácsoknak a bővítéstől. — A következő téma: gyak­ran az a látszat, hogy fukarok vagyunk, 20—30 ezer forintos évközi beszerezésekre sajnál­juk a pénzt. A nagyobb beru­Téliesített munkahely Huszonnyolc lakásos OTP-házat épít Ráckevén a Kiskun- lacházi ÉGSZÖV. A kétemeletes épület a jövő év első felében elkészül. 1978-ban 89 állami bér- és tanácsi értékesítési! lakás építését is megkezdik a községben, melyekbe még ebben az ötéves tervidőszakban beköltözhetnek majd a lakók. Bozsán Péter {elvétele ni. Továbbmenve: felvetődött egy probléma, amire mi nem tudunk megoldást, csak azt, hogy foglalkozni kell vele. A tervezés mechanizmusa túlsá­gosan bonyolult, a vezetők ál­tal is gyakran feleslegesnek ítélt többletmunkát igényel. — A rendezési tervekre gon­dol? — Arra is, és erről is szó volt a beszélgetésen. A közsé­gek ésszerű fejlődésének alap­ja a jó rendezési terv. A já­rás nagyon szegény e tekintet­ben. Örömmel hallottuk, hogy a tervezés meggyorsul: 1985- re a járás valamennyi telepü­lésének lesz valamilyen szintű rendezési terve. Ezzel megszű­nik az építkezések ad hoc jel­lege. Ha már a fejlesztésnél tartunk: arról is szó volt, hogy mindenütt már most fel kell mérni, 1985-ig évente mennyi gyerek lesz a községekben, hogy elsősorban az iskolaépí­tést eszerint tudják tervezni. Tudjuk, meddig ér a takarónk, tehát majd rangsorolni kell. A járás ennek a kimunkálásával már el is készült, ez lesz a további tervezés alapja. Mind­ezeken kívül még nyolc olyan téma került szóba, amelyben a községi vezetők konkrét út­mutatást, tájékoztatást kap­tak. — Terveznek-e a jövőben is ilyen megbeszéléseket? ' — Nagyon jó lenne. Az egyes ágazatok legjobb szak­embereit szeretnénk ismét meghívni, mert sok segítséget kaphatunk így. Valamennyien egyetértettünk abban, hogy rendkívül hasznos volt ez a beszélgetés. H. E. Piros falai messziről csalo­gatják a tekintetet. Csak egé­szen közeire érve látni, hogy FORFA-elemekből állt össze az épület. Állt össze? Nem is helytálló e kifejezés, valójá­ban majdnem teljesen kész, az utolsó napok hajrája követ­kezik. Terv szerint ugyanis december 20-án birtokba ve­szi Budaörs száz apró állam­polgára az új óvodát. Négy hónap — Ha valahol elmondhatjuk valamire, hogy közös összefo­gás gyümölcse, s nagy részben társadalmi munkával készül, itt bizony igen — mondja Dalmadi Jenő építésvezető, a Budaörs Nagyközségi Tanács V. B. Építőipari Költségvetési Üzemének alkalmazottja. — Nem is lehetne másként négy hónap alatt ilyen létesítményt létrehozni. Szeptember 11-én, amikor a Pest megyei Tanács vezetői el­látogattak a főváros közeli nagyközségbe és itt1 az épülő lakótelepre is, felvetődött, mi zavarja a lakók örömét: nem tudják még, hogy gyerekeiket hová helyezhetik el? A döntés — az összes lehetőséget mér­legelve — hamarosan meg­született. S mivel legolcsóbb­nak és kivitelezhetőnek egy FORFA-óvoda látszott, ezt ha­tározták el szeptember 20-án. — Ahhoz, hogy az elhatá­rozás meg is valósuljon, igen összehangolt, tervszerű mun­kára volt szükség az előkészí­tés első pillanatától — idézi a néhány hónap előtti ese­ményeket az építésvezető. — Először is 4600 négyzetméteren rendezni kellett a terepet, el­szállítottunk több száz köb­méter földet. Hóban, szélben — Miután üzemünk terven felül kapta az óvoda építését feladatul, nem boldogultunk volna egymagunk. Felajánlot­ta segítségét a Pest megyei Víz- és Csatornaépítő Válla­lat, a Mezőgéptröszt, a Tex- elektro Kisipari Szövetkezet, a MEZÉPSZER, a KKMV csak­úgy, mint a Sasad Kertészeti Termelőszövetkezet. Többsé­gük a szükséges anyagokat is maguk adták, sőt kocsijaikkal a helyszínre is hozták. Dere- kas munkát végzett az egyik honvédségi alakulat és az ügyesen mozgósított lakosság is. — Csontunkat is átjárja a hideg. A legvastagabb pufajka és vattázott nadrág is áteresz­ti a metsző szelet. Azért jár fürgén a kezünk, hogy ne fáz­zon annyira — egyenesedik fel foglalatosságából egy fia­talember. Tompa Ferenc fél éve váltott iparengedélyt, fű­tésszerelő. Itt viszont társai­val a kerítéselemeket hegesz- tik össze, ,és a kapukat állít­ják a helyükre. Míg beszélgetünk, vacogva húzódunk az óvoda falához, némi védelmet nyújt a havas eső ellen. — Előrelátó ember vagyok, gondolok a jövőre is. Ha most segítek itt társadalmi munká­ban, talán majd az én kis- gyerekemnek is juttatnak he­lyet. A kisiparosok is Többen körénk gyűlnek, tán még örülnek is a kis cigaret­taszünetnek. Kiderül, a helyi kisiparosok tetemes felaján­lással segítenek abban, hogy a gyermekintézmény elkészül­jön a számított időre. — Az építkezéseken a leg­nagyobb gondot többnyire az okozza, hogy kevés a szak« ipari munkás — szólal meg Karácsonyi Sándor. Vaseszter­gályos, a KIOSZ helyi cso­portjának a titkára. — Ezért vállalkoztunk a munkára. Ter­mészetesen nem pénzért tesz- szük. öt ácsunk zsaluzza je­lenleg a kerítés alapajzatát, kőművesek készítik a lépcső­ket, mi, vasasok a kerítésen dolgozunk e percben, és a vé­dőkorlátokat rögzítjük a he­lyükre. — A festést is társadalmi munkában vállaltuk — veti közbe Králik János lakatos- mester. Akiről csakhamar el­árulják társai, hogy az egyik fő-fő szervező. Egymaga öt lakatost csábított az óvodá­hoz. — Ugyan, honnan szerzett volna a költségvetési üzem elegendő szakembert? Cser Attila és Ilku István fent szi­getelik éppen a tetőt, a köz­ponti fűtést és a vízvezeték­hálózat nagy részét pedig Tóth Sándor, Zámbó János és Fölföldi István szerelték. No, de lóra! Mindjárt ránk sötéte­dik, sietnünk kell! — vet vé­get erélyesen a munkaszünet- hek. Burkolok, üvegesek Dalmadi Jenő büszkén ka­lauzol körbe az óvodában. Ritkán tapasztalt összhang­ban dolgoznak egymás mellett a belső burkolok, az üvege­sek, s fejünk felett a tető- szerkezetről is serény kopá- csolás hallatszik. Kellemes így is a hőmérséklet. A lakótelep távfűtési hálózatából jut me­leg a kis lakók otthonába. Az építésvezető bizakodik, s úgy látszik, nem alaptala­nul. — Bízunk benne, hogy ha­marosan gyerekzsivaj tölti be a szobákat. Dodó Györgyi Czó mi szó, vásott gyerek voltam, de ami azon a hajdani téli napon összejött, az csak a véletlenek találko­zása lehetett. Kezdődött minden azzal, hogy zimankós hideg lévén, hasonszőrű barátoméknál igyekeztünk agyonütni az időt. Minek részletezzem? Dédelőtt le­törtük egy régi szép fotel karfáját, dél­után a rendcsinálás közepette a sokágú csillár egyik buráját törtük darabokra. Sikerült vennünk helyette másikat, a barátom nagyanyjától kikunyerált pénz­ből, a fotelt is megcsináltuk: sok apró egymáshoz ragasztott gyufaszál segítsé­gével illesztettük vissza a tönkrement csapolásnál a karfát. A folytatást cimborám elbeszéléséből ismerem. Vagyis hogy este, újságolva­sás közben édesapja könyöke alatt sza­kadt le a karfa, s utána elcsattant egy jókora pofon, meg hogy barátom min­dent megbánva, csak a következőket is­mételgette: igazán nem fordul ez még egyszer elő, igazán megbánta, amit tett, s egyébként is igazán, igazán... Barátom apja szikár, szigorú ember volt. Csak ritkán mutatta ki érzelmeit. Amikor lecsendesedtek a családi per­patvar hullámai, magához hívta a fiát. — Ami megtörtént, arz megtörtént, borítsunk rá fátylat — mondta. — Csak egyet szeretnék tőled a jövőben ritkáb­ban hallani! Ezt a szót: igazán. Ne iga­zán ne tegyél ilyet, hanem ne tegyél! Villanásként bukkant elő gyermekko­rom emlékei közül ez az epizód. Egy járási értekezleten voltam, ahol a veze­tők rátermettségéről, szakmai felké­szültségéről, emberi vonásaikról esett szó. Nem is tudom, hányszor hangzott el ez a szó, igazán. A gyermekkoromra emlékeztető összefüggésekben, azzal a különbséggel, hogy ezen az értekezle­ten nagyon is komoly dolgokat vitattak meg felelős emberek. — Jó volna gyakrabban szétnéznünk a saját házunk táján, hogy igazán de­mokratikusan vezetjük-e a ránk bízott üzemet — mondta az egyik felszólaló, aki maga is vezető, ugyancsak üzem­ben. — Támaszkodunk-e igazán beosz­tottjaink véleményére, bevonjuk-e iga­zán őket a döntésekbe. Ügy nem megy semmire a vezetés, ha nem teremtünk igazán demokratikus légkört. A másik résztvevő egy példát emlí­tett: tavaly hasonló ülésen hívták fel a járási szervek képviselői egy me­zőgazdasági üzem vezetőinek figyelmét arra, hogy az indokoltnál nagyobb ösz- szeget fordítanak fejlesztésre, ugyan­akkor elhanyagolják pénzügyi tartalék- alapjukat. A vezetők végighallgatták a bírálatot. S miről adhatnak idén szá­mot? A tavalyinál kisebb fejlesztése­ket terveztek, tartalékalapjuk azonban változatlan maradt. Ám az előző évi­nél jóval — súlyos milliókkal — na­gyobb nyereséget számoltak el. — Nem mehet ez így tovább, elvtár­sak — tette hozzá végül szigorúan a felszólaló. — A jövőben igazán változ­tatnunk kell vezetőink szemléletén, na valóban előbbre akarunk lépni a terme­lésben. Ha elindul a lavina, nehéz megállíta­ni. Legutóbb üzemi tanácskozáson ül­tem, ahol ott voltak a vezetők, a szo­cialista brigádok irányítói, a legjobb munkások, az állami és társadalmi szervek képviselői. Azt vizsgálták meg közösen, hogy sikerült-e előre lépniük az elmúlt évhez képest a munkaidő jobb kihasználásában, a munkafegye­lem megszilárdításában. A vita alapja egy évvel ezelőtti hasonló tanácskozás volt. A vitában azután kiderült, hogy keveset sikerült változtatniuk. Márpe­dig, amint azt többen is elmondták, a mostani tervidőszak feladatait csak fe­szített és fegyelmezett munkával lehet megvalósítani. — Csak ha igazán következetesen dolgozunk ezután, ha igazán fegyelme­zett munkahelyi légkört alakítunk ki, ahol a lógás, a sorozatos selejtek gyár­tása, a nemtörődömség igazán nem ma­rad büntetlenül, csak akkor teljesíthet­jük feladatainkat — mondta az egyik brigádvezető. Ezzel mindenki egyetértett, ez volt a vitát összegező hozzászóló mondani­valójának lényege is. Nem tudom, ki hogy van vele, én azonban ezt a szót, hogy igazán, egyre kevésbé szeretem. Most el is mondom erről a magamét. Tapasztalatból tudom, hogy monda­tainkban legtöbb esetben akkor bukkan fel ez a szó, ha mindannyiunk ismerte dolgokról beszélünk, amelyeket számta­lanszor szóvá tettünk, s amelyeken nem sikerült változtatnunk, pedig az emlí­tett káros jelenségek már gátolják fej­lődésünket. Mi lehet a megoldás? Jobb ötlet hí­ján csak egyet tudok javasolni: talán az lenne a legelőnyösebb, ha a jövőben kevesebbet használnánk e szót: igazán. De igazán... Virág Ferenc igazán

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom