Pest Megyi Hírlap, 1978. november (22. évfolyam, 258-282. szám)

1978-11-11 / 266. szám

*xMd(W 1978. NOVEMBER 11., SZOMBAT DUNAKESZIN Fórum a munkásművelődésről A munkásosztály műveltsé­ge egyben vezető szerepének érvényesülését is jelenti — ez a politikai dokumentumok­ban többször is megfogalma­zott igazság nagyonis kézen­fekvőnek tűnik. Hiszen a gondolat logikai megfordítása már bizonyítás: a vezető sze­rep teljes érvényesülésének feltétele a folyamatos mű­velődés. Adatok rengetegét tudnánk felsorakoztatni annak bizonyítására, hogy a közmű­velődési párthatározat és a közművelődési törvény meg­jelenése óta is számottevően növekedett a munkásosztály műveltségi szintje. S ennek nem mond ellent az a tapasz­talat, hogy nincs ok a megelé­gedettségre. A kultúra, közösségi magatartás A munkásművelődés aktuá­lis feladatairól rendezett fóru­mot tegnap délután — a du­nakeszi művészeti napok ke­retében — a városi tanács. Vitaindító előadást tartott Gö­löncsér Dánielné, a Szakszer­vezetek Pest megyei Taná­csának titkára. — A szocialista kultúra nemcsak tanulást és a művé­szeti élmények keresését, ha­nem közösségi magatartást is jelent, amely a termelésben, a közéletiségben és a hétköz­napi viselkedésformákban egyaránt megnyilvánul — mondta az előadó. — A mű­velődés tehát a társadalmi életnek nem egy elkülönült szférája, hanem a mindenna­pi gyakorlatban van je­len ... Meg kell állapítanunk, hogy többi között a szakszer­vezeti mozgalom erejét, esz­közeit is még hozzáértőbben kell felhasználni, hogy a mű­veltségfejlesztés valóban er­kölcs-, világnézet- és életfor­maalakító legyen. — Mindennek érdekében közművelődési tevékenysé­günkben nagy figyelmet kell szentelnünk a politikai, vi­lágnézeti és hazafias nevelés­nek; a szocialista erkölcsi nor­mák érvényesítésének; a munkáshagyományok megbe­csülésének, kulturális öröksé­günk megőrzésének és a szo­cialista társadalmunk valósá­gát tükröző alkotások megis­mertetésének. A Pest megyei pártbizottság, közművelődési határozatában részletesen ele­mezte a munkásművelődés fel­tételeit és jelenlegi szintjét, de kiemelten is foglalkozott a bejáró dolgozók, a termelőszö­vetkezeti parasztság művelő­désével és a könyvtárak hely­zetével. Ezek a határozatok a szakszervezeti közművelődési munka feladatait is alapvetően megszabják. Ezt követően az előadó be­szélt azokról a vitathatatlan eredményekről, amelyeket Du­nakeszi tíz jelentősebb ipari üzemében elértek. A tapasz­talatok összegezéséből vonva le a következtetéseket néhány mai gondra hívta fel a figyel­met. Így például még mindig sok intézmény és szocialista brigád együttműködési szer­ződése általánosságokat tar­talmaz. Néhol nem megfele­lő a függetlenített közműve­lődési felelős és a közművelő­dési bizottság kapcsolata. Még mindig probléma a közös munkában, hogy ki vállalja a kezdeményezést, ki tegye az első lépést; a művelődési in­tézmények dolgozói, vagy a munkahelyi népművelők. Fel kell figyelni arra; miközben nem csökken számottevően a nyolc osztályt nem végzettek száma, egyre kevesebb a je­lentkező a dolgozók általános iskoláiba. El kell érni, hogy a szocialista brigádok hármas jelszavában megfelelő rangot kapjon a tanulás, a művelő­dés és a szocialista életmód. Nemcsak a feltételek oldaláról A vita felszólalói mintha csak igazolni akarták volna az előadót; egy-egy konkrét ta­pasztalatból kiindulva ele­mezték a gondokat a tovább­lépés érdekében. Tóth Ist­vánná, a Dunakeszi városi ta­nács művelődési osztályának vezetője a vállalatok közre­működési bizottságainak tisz­tázatlan jogkörét és munká­juk tárgyi feltételeit tette szó­vá. Bősz József, a MÁV Jár­műjavító közművelődési bi­zottságának vezetője felhívta a figyelmet arra, hogy a szo­cialista brigádok munkájának értékelésénél még mindig nem veszik kellően figyelembe a közművelődési vállalások tel­jesítését, sőt még a brigádok önértékelésénél is elsikkad ennek a tevékenységnek az ér­tékelése. Veress Gábor, a Jó­zsef Attila Művelődési Köz­pont igazgatóhelyettese az eredmények ismertetése mel­lett szóvá tette, hogy megkö­tötték az együttműködési szer­ződést a város mind a tíz vál­lalatával, de gyakorlatilag csak öttel dolgoznak közösen, a többi vállalattal nincs kap­csolatuk. Az estébe nyúló eszmecse­rén sok nagyon hasznos gon­dolat hangzott el, s még több megoldásra váró probléma. De szinte kivétel nélkül a mun­kásművelődés személyi, tár­gyi és szervezeti kérdéseit érintették a hozzászólók. Ar­ról alig esett szó: hogyan ta­lálkoznak az igények és o le­hetőségek, mennyire vonzóak a programok, felkeltik-e a munkások érdeklődését, s jók-e a módszerek, amelyek­kel a népművelők meg akar­ják oldani a munkásművelő­désben rájuk váró feladatokat. Leginkább egy munkás hozzá­szólását hiányolhattuk, hogy olyan valaki is mondott volna véleményt a munkásművelő­désről, aki leginkább érintett. Közvetve legalábbis, de el­hangzott a sokat emlegetett érdeklődéshiány, hogy érté­kesnek, izgalmasnak ígérkező programok gyakran az érdek­telenség falába ütköznek. S elhangzott a summás kijelen­tés is: ma már mindenki ter­mészetesnek veszi a közmű­velődési lehetőségeket, ma már nem tűnik szocialista tár­sadalmunk vívmányának a sokfajta művelődési lehetőség. Meglehet: a gondolatokban nem vívmányként fogalmazó­dik meg, hogy rendelkezésre állnak a szakkörök, a színhá­zak, a hangverseny- és kiállí­tótermek, hanem — joggal — művelődési jogként. S ritkán lehet a beteget hibáztatni, ha a műtét nem sikerült. Kr. Gy. Kisplasztikák a kék iskolában SZENTENDREI ÉS VÁCI FESTŐK VIDÉKI KIÁLLÍTÁSAI Esztétikai nevelés Honossá válik Pest megyé­ben az a helyes gyakorlat, hogy iskolákban rendeznek képzőművészeti kiállításokat. Ez több, mint az audióvizuális szemléltetés, hiszen nem nyo­matok, reprodukciók, hímem igazi alkotások hatnak a fia­talságra. Ez a kezdeményezés Dobás, Ráckeve, Vác, Gödöllő közép- és általános iskoláiban tért hódít. Dunakeszin is. A kék iskola arról nevezetes, hogy évek óta rendszeresen kiállítják a folyosó falaira a gyerekek legjobb rajzait, s mintegy továbbképzésként, csöndes művészettörténeti óra keretében láthatók a meghí­vott képzőművészek alkotásai. Szuppán Irén szőnyegei, Uh- rig Zsigmond festményei után az idén Rózsa Péter kisplasz­tikái érkeztek vendégségbe. E szobrok tényleges élmé­nyeket rögzítenek, s monumen­tális méretű emlékművek elő­készületét, hajnalt szimboli­záló emberről, kohászokról, békéről, Petőfiről, szerelmes- párról, a köz- és magánélet jelentős állomásairól látha­tunk alkotásokat. Rózsa Pé­ter integrált formái az eszmei elkötelezettség jegyében, mag­vas közérthetőséggel érvelnek, melyek támpontot adnak, gondolati elmélyülést a ma gyerekeinek. A dunakeszi kék iskola megyénk új képzőmű­vészeti műhelye, ahol az íz­lésfejlesztés ilyen természetes és alapos eszközökkel érlelő­dik. Ennek a nyilvánvaló elő­relépésnek bizonyítéka, hogy a dunakeszi úttörők Szorgalom, Kolumbusz és Spartacus őrse életkori sajátosságuknak meg­felelő lelkesedéssel, értéssel egyben; nemcsak regisztrál­ják, hanem értelmezik a mű­veket. Az meg a kiállító mű­vészek jövő iránti tapintata, hogy Szuppán Irén is, Uhrig Zsigmond is textilt, illetve festményt adományozott a kék iskolának. Rózsa Péter SZÍNHÁZI ESTÉK Tilitwn Molnár-bemutató J-jtttUrrt a Népszínházban Zavarba ejtő figura a bohém. Né­ha elfogadjuk, vagy irigyeljük, néha elutasítjuk, de aligha tudunk közömbö­sek lenni iránta. Kedvessé teszi köny- nyedsége, s még felelőtlenségbe hajló könnyelműsége is, mert nagyvonalú­ság rejlik mögötte. Mégis a legvonzóbb a bohémben, hogy nagyon tud szeret­ni: annyira tud kötődni valamihez, hogy még ezt a valamit is feláldozza azért, hogy szerethesse. Ma sem tűnt le egészen a bohémek világa; itt róják az utcákat nap-nap után. Csakhogy fi­gurájuk egyre inkább összeolvad a va­gányokéval, keményebb karaktert kap­tak. A Népszínház józsefvárosi színpadá­nak függönye előtt Cseh Tamás, dalá­ban egészen addig merészkedik; hogy egy kicsit valamennyien Liliomok, bo­hémek vagyunk, de legalább lelkünk mélyén azokká szeretnénk válni. Az előadás indításában az a legjobb, hogy az első pillanatban érezzük: nem a ha­gyományosan értelmezett, mosolyogta- tó es szívfacsaró ligeti idillben lesz ré­szünk. Liliomot ezúttal úgy keltették életre, hogy lehántolták róla a fakult romantikát és egy lépéssel közelebb hozták napjainkhoz. De csak egy lépéssel, s így érzelmi zavar keletkezik és ettől nem válik elég hatásossá az előadás. A darab — a ren­dező által adományozott — alcíme: kül­városi legenda. S a szereplők valóban külvárosi emberek, sőt, a társadalom­ból kiszorult szegények. A szerzőt, Molnár Ferencet ebben az alkotásban mégsem ezek a sorsok érdekelték, ha­nem a vurstli romantikája. Az elvará­zsolt kastély görbe tükrét villogtatja: az erőművészek, kintornások, céllö- völdések és körhintások aprócska tra­gikomédiáit. A bohém természetrajzát írta meg. Liliom kikiáltó. Csak egy dolgot sze­ret igazán: a körhintát. Liliom a ma­ga nemében művész, legalábbis mes­terségének művésze. Elvárja magától, hogy ő legyen a legjobb, a pótolhatat­lan, s ha mégis tudják helyettesíteni, akkor inkább lemond a körhintáról. De mást nem tud csinálni: hiszen ő „mű­vész”, nem jó sem esztergályosnak, sem házmesternek, még rablónak sem. Liliom: egy ember, aki elmegy a sa­ját élete mellett — talán ez a gondo­lat hozhatta volna hozzánk egészen kö­zel, frissként a hét évtizedes tragiko­médiát. S ezt a nevetséges és ijesztő, kicsit torz elemek erősebb hangsúlyo­zásával elérhette volna a társulat. A címszereplő Beregi Péter von­zó egyéniség, s ez a darab indításában fontos szerepet játszik, mert el tudja hitetni, hogy „fehérnép-bolondító” és Juli, a kis cseléd az ideált látja ben­ne. Arról azonban nem tudta meggyőz­ni a közönséget, hogy figurája a pó­tolhatatlan kikiáltó lenne. Játékának minden részlete a realitásokra épül, nem bolondozik felszabadultan, nem adja vissza a nagy érzelmi hullámzásokat; nincs költöisége Liliomának. Pedig az író még Liliom halálából is groteszk esetet formál: nem is igazi ez a halál, hiszen a túlvilági ítélőszék csupán egy piszkos kis rendőrőrszoba. Sőt, onnan még vissza is lehet jönni egy rövid látogatásra Julihoz. A Bere­gi Péter által megformált kikiáltó túl­zottan súlyos egyéniség: az ő életét kerékbe törik a századeleji hatalmas körhinta küllői. A rendezés ugyancsak a társadal­mi kényszerpályákra helyezi a hang­súlyt Liliom belső, emberi alkata he­lyett. Ezt akár dicsérhetnénk is, de Molnár Ferenc túlságosan jó drámaíró ahhoz, hogy műve könnyen tűrné az ilyen mértékű áthangolást. Így Szigeti Károly rendezésében megmagyaráz­hatatlanok a háttér-cselekményszálak: a jómódú esztergályos kisiparos figurá­jával és Hugó, a mamlasz hordár meg­gazdagodásával, ráadásul a szerző Li­liomnak is felkínáltatja a biztonságos egzisztenciát ígérő házmesterséget. Eb­ben a megoldásban a néző gyakran úgy érzi: lusta ez a Liliom, vagy egy­szerűen bolond, el kellene mennie ház­mesternek és minden rendbe jönne. Csakhogy ez Liliom eredeti — megírt — egyéniségének mondana ellent: hi­szen ő az életét tette föl a körhintára, s lényege, hogy valamit önpusztító mó­don tud szeretni. A díszlet is ez utóbbi gondolatot su­gallja a tér közepére állított stilizált körhintával, amely akár betegszállító kocsinak, akár térelválasztónak is alkal­mazható. A tervező, Malgot István számtalan kitűnő megoldással szolgálja az előadást. Szigeti Károly rendező színpadi beállításainak többsége is na­gyon kifejező, különösen szép jelenet, amikor a túlvilágról hazatérő Liliomot és Julit falként választja el a körhin­ta. Kitűnő megoldás a koporsó formá­jú vasúti töltés, amelyen Liliom elkár­tyázza a még rablással meg sem szer­zett pénzét. A színészek többsége elismerésre méltó teljesítményt nyújtott. A fiatal Grúz Anikó határozott drámai karak­tert sejtett Juli megformálásával, kár, hogy a kis cselédből csak a keserű vo­násokat mutatta meg, pedig a lány a darab elején nagyon boldog Liliom mel­lett. A legérettebb színészi alakítást Illyés Maritól láthatjuk. Muskátné, a körhintás özvegy ezerarcú fantomként fonja körül a kikiáltót, hol szerelem­mel, hol bosszúval, hol pedig könyör­géssel. Ugyancsak dicséret illeti Haj­dú Endrét, aki Ficsúr szerepét játsz- sza; hiteles karaktert formál a kissé megkeseredett és mindenre elszánt útonállóból. Az előadás egyik kellemes meglepetése a hordárt alakító Valkay Pál sokszínű játéka. Említésre érdemes megoldásokat láthatunk Zubor Ágnes­től, Ecsedi Erzsébettől és Somfay Évá­tól is. Kriszt György Rózsa Péter: Partizán. pedig új szobrot tervez Duna­keszinek. Élmény és alaposság Gräber Margit a harmincas évek közepétől dolgozik Szent­endrén. Kifogástalan felké­szültségű festő, csendéletei és tájai élményt közvetítenek: a lelkűket, a látvány és az in­tellektus összegezett sűrítmé­nyeit. Nagybányán tanulta meg, hogy a kép csak friss és eleven szemléleten alapulhat, önmagától azt, hogy lazításra a festőnek nincs lehetősége. Egyetlen művén sem vehetjük észre a felületességnek a nyo­mát sem. Minden rezeiül ésé- ben lelkiismeretes és komoly. Pécsett, a képcsarnok kiál­lítóhelyiségében erről győződ­hetnek meg a tárlatlátogatoK, az élmény és az alaposság ha­tékonyságáról. r a Árnyalt művészet Lelemény és állandóság jel­lemzi. Évek óta él és alkot Vácott, Hídvégi Valéria. Min­den egyéni és közös kiállítá­son meglepi művészetének ba­rátait érlelt és árnyalt újdon­ságaival. Komoly felkészült­ségű, nagyra hivatott festő Hídvégi Valéria, erről ad szá­mot most nagyatádi kiállí­tása is. Petőfi fájából a költő portréja Pólyák Ferenc szobrász! munkásságát ismerjük a tele­vízióból, továbbá budapesti és püspökhatvani bemutatkozá­sáról. Sajátos és eredeti te­hetség, baltával hívja elő a fából a szobrokat, s keze nyo­mán, ihletettsége segítségével azok rendre megszületnek. Most is hírt ad magáról. Mint azt annak idején jeleztük, a nyári vihar megtépte Petőfi híres dömsödi fáját. A nagy tölgy egyik súlyos ága lesza­kadt, s azóta a földön hever. Ambruska Péter, a dömsödi nagyközségi tanács elnöke most meghívta Pólyák Feren­cet, aki haladéktalanul hozzá­lát a művészi munkához. Pe­tőfi fájából Petőfi portréját fa­ragja meg! Amit a vihar rom­bolt, azt az ember és a művé­szet helyreállítja. Losonci Miklós A tenor és basszus hullámain ÉSZT KORUSMUVESZEK VÁCOTT Az Országos Filharmónia bérleti hangversenyeinek ke­retében Vácott is bemutatko­zott a hazánkban vendégsze­replő Észt Szovjet Szocialista Köztársaság Állami Akadémiai Férfikara. A világhírű, nagy­múltú kórus 1944-ben, a má­sodik világháború alatt kato­nai együttesként alakult a szovjet hadtestek szolgálatára. Ez az együttes volt a magja a mai kórusnak. Az alapító, összefogó nagy karmester- egyéniség és zeneszerző, a Le- nin-díjjal kitüntetett Gustav Ernesaks kovácsolta egységes, magas színvonalú férfikarrá, amely az évek során szinte egész Európát bejárta. Tizen­nyolc nyelven énekelnek — néhány dalt magyarul is. A Szovjetunióban 1958-ban elnyerték az akadémiai meg­tisztelő. címet, amely a hiva­tásos művészek által elérhető egyik legmagasabb rang. Műsorukat a XVI—XVII. századi olasz kórusművekkel kezdték, a kor egyházi zené­jéből válogatva. Gabrieli: Ju­bilate Deo, Palestrina: Bene- dictus és Lotti: Madrigál cí­mű műveinek előadásában a basszus szépsége és szinte szo­katlan tiszta mélysége hatott, Lassus Visszhangjának pe­dig vidámsága, játékossága, Rubinstein romantikáját, ■ a XIX. századi zenét Goethe versére írt A tenger csendje című dal képviselte. A hetven éves Gustav Ernesaks beteg­sége miatt nem tudott részt- venni az együttes magyaror­szági útján, de zenéjét megis­merhettük, részleteket hallot­tunk a Halászélet című szvit­jéből. Nagyszerűen kihasznál­ta a kórus adottságait, jóllehet az észt szöveget nem érthet­tük, a zenéből tökéletesen megéreztük a halászok ke­mény sorsát, a tengeren töl­tött nehéz életet. Az 1963-ban elhunyt Mark Saár népdalfeldolgozásai és népdalhangulatú művei hí­resek. Bölésödalát az együttes férfias lírával, megragadóan adta elő, olyan sikerrel, hogy meg kellett ismételni. Az el­ső rész zárószáma: Kodály Karádi nóták című műve ész­tül szólalt meg, de magyaros temperamentummal, s a vas­taps itt sem maradt el. Orff: A hangok összecsengé- sének harmadik részét ora­tóriumszerű előadásban hall­hattuk a szünet után. A kó­rus tagjai szólistaként is ki­válóak voltak, maga a darab a Carmina Burana életörömét sugározza. Sosztakovics Hű­ség című ciklusából a Dolma- tovszkij-versre írt Ballada hangzott el. Az est legna­gyobb sikerét V. Tormisz észt zeneszerző Litániája arat­ta, megérdemelten. Felejthe­tetlen élmény volt. A következő szerző, a szin­tén észt Vettik saját költemé­nyét zenésítette meg. A Hold című dal fátyolos szomorúsága megnyugtató ellenpontja volt az előbbi vad érzelmekkel te­li műnek. Novikov népdalfel­dolgozása, a szovjet kórusiro­dalom egyik slágere, az Est­harang ugyanezt a hangulatot folytatta, csak a harangszó ke­ménysége ellenpontozta a lágy nyárestét árasztó dallamot. A műsor befejező száma után — Willem Kapp Északi part­vidék — a közönség viharos tapsa nem engedte távozni a művészeket. Ráadásként Ko­dály—Berzsenyi: Forr a vi­lág című kánonját kaptuk magyarul, végül pedig Erne­saks vidám, humoros Sör- dalát. Az est folyamán két kar­mester: Ozsev Ója és Kuno Areng vezényelte a kórust. Nagyszerűen kiemelték a kó­rus két fő erősségét, a tenor tisztaságát és a basszusok cso­dálatos mélységét. A hangversenylátogatóknak nagy segítséget nyújtott Kuthy Tamás műsorismertetése. Hajós Anna

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom