Pest Megyi Hírlap, 1978. november (22. évfolyam, 258-282. szám)

1978-11-10 / 265. szám

2 ‘y^ggfcfl» 1978. NOVEMBER 10., PÉNTEK Az NSZEPKB ülése A Német Szocialista Egy­ségpárt Központi Bizottsága, a Német Demokratikus Köz­társaság Államtanácsa és kor­mánya csütörtökön délután a berlini Német Állami Opera­házban megtartott ünnepi gyűlésen emlékezett meg az 1918. novemberi németországi forradalom 60. évfordulójáról. Az ünnepségen Erich Ho- neckerrel, az NSZEP KB fő­titkárával, az NDK Államta­nácsának elnökével az élen részt vettek az NDK párt- és állami vezetői, a német mun­kásmozgalom veteránjai, kül- I földi vendégek. Paul Verner, az NSZEP KB I Politikai Bizottságának tagja, | a Központi Bizottság titkára beszédében hangsúlyozta, hogy az 1918 novemberi for­radalmi eseményekre 1917 ok­tóberének egyenes folytatása­ként került sor német földön. Az NSZEP az 1918-as fórra­Amerikai g a tüntetők ellen Az iráni sah az ellene folyó tüntetések lecsendesítésére vizsgálatot kért saját vagyo­na eredetének tisztázására. Az Egyesült Államok kül­ügyminisztériumának szóvivő­je szerdán megerősítette: az amerikai kormány könnygáz- gránátokat, gumibotokat és más, tüntetők ellen felhasz­nálható felszereléseket kül­dött Teheránba. Kétórás tanácskozást tartott csütörtökön az új iráni kato­nai kabinet. A kormány uta­sította az ország tartományai­nak kormányzóit, hogy állít­sanak fel különleges bizottsá­gokat a '„rendbontásokért és zavargásokért felelős elemek Begin ellen tüntettek Újabb nehézségek? Géniben, Becsben A ísgyverzetkorlátozásról Új szakasz a kapcsolatokban Közös közlemény n szovjet—vietnami tárgyalásokról D ajan, izraeli külügymi­niszter és Weizman hadügy­miniszter szerdán találkozott Vance külügyminiszterrel. E találkozó, valamint Szadat el­nök szerdai, feltételes mód­ban fogalmazott nyilatkozatai után azonban amerikai hiva­talos személyiségek már nem látják annyira egyértelműnek, hogy még e héten megtörtén­het a békeszerződés parafálá­SZERETI-E a tokajit? — * li. kérdeztem egy este a szállo­dában az éjszakai portást. Lát­szott rajta: borissza ember. A tokajit azonban nem issza. Elzászi* mondta fitymálóan, s megvallotta, hogy inkább a délvidéki tőkék nedvét kedve­li. Tokaji és Elzász? Bámul­tam. De nem az öreg portás földrajzi ismereteivel volt baj. Párizsban valóban árusítanak egy Elzászban termett savany- kás fehér bort, palackján a címkével: Toka-y. Tokaj-hegy világhíres aszú­borát jobban ismerik a tenge­rentúl, mint Franciaországban. Minden borivóknak e Mekká­jában a tokaji elvész a sok száz fajta nedű között. A Pick és a Hercz szalámi — bár a legtöbb fűszerüzletben kapha­tó — szintén nem olyan nép­szerű itt, mint azt mi itthon hisszük. Nagy tételben fogy viszont a libamáj: évente 600 tonnát szállít Magyarország. A híres francia libamájpástétom­készítmények alapanyagának java része. A francia—magyar kereske­delemre és gazdasági kapcso­latokra jellemző ez a libamáj. A számunkra hagyományosan kedvezőtlen — jó évben 40— 60, gyengébb évben 35—65 szá­zalékos — kereskedelmi mér­leg magyar serpenyőjébe csak ritkán tudunk kemény árut dalmárok — köztük a Német Kommunisták Pártja alapítói — internacionalista harci örököseként dolgozik az NDK szocialista társadálmá- nak további erősítésén. Az évforduló alkalmából koszorúzási ünnepségeket ren­deztek az 1918-as berlini for­radalmi események emlékhe­lyein, emlékműveinél. I. JÁNOS KÁROLY spanyol király fogadta a Madridban tartózkodó Vlagyimir Alek- szandrovics Dzsanibekov szov­jet űrhajóst. A BIZTONSÁGI TANÁCS vitáját Namíbiáról meghatá­rozatlan időre elnapolták — jelentette be szerdán az ENSZ szóvivője. A hivatalos indok­lás szerint a BT-tagok számá­ra a vártnál több időt igényel­nek a Namíbiával kapcsolatos konzultációk. felkutatására és megbünteté­sére”. A kormány döntésével kap­csolatban a hírügynökségek fontos ténynek minősítik azt, hogy a kabinet felkérte a síita vallási vezetőket: kap­csolódjanak be a válság meg­oldásába és ennek keretében vegyenek részt a bizottságok munkájában. Azhari tábornok-kormányfő csütörtökön először nyilatko­zott hivatalba lépése óta a sajtónak. A francia rádió tu­dósítójának adott interjújá­ban cáfolta azokat a feltéte­lezéseket, hogy a hadsereg „valamikor is elfordulhat a sah rendszerétől”, leszögezve: a katonaság tántoríthatatla- nul hű az uralkodóhoz. A kanadai látogatáson tar­tózkodó Begin izraeli minisz­terelnököt Ottawában és Montrealban tüntetők felvonu­lása fogadta. A kanadai par­lament előtt összegyűlt tömeg követelte az izraeli csapatok kivonását a megszállt arab területekről és a Palesztinái arab nép törvényes elismeré­sét. tenni. Élelmiszeripari nyers­anyagok, könnyűipari termé­kek szerepelnek kiviteli lis­tánkon, s csak elvétve nagy értéket képviselő giép, beren­dezés. Ezeket inkább a fran­ciák szállítják nekünk. Lehet-e ezen a történelmileg is kedvezőtlen mérlegen javí­tani? Magyarországnak min­denképpen ez az érdeke. Va­jon van-e erre mód, lehetőség a két ország gazdasági szer­kezetének, fejlettségének kü­lönbségei mellett? Ezen töprengtem, míg szin­te lépésben haladtunk a pári­zsi motorizált tenger közepén. Egyórás döcögés után csak né­mi szerencsével sikerült a hömpölygő autófolyamból ki­válni, parkolóhelyet találni a l’Usine Nouvelle szerkesztősé­ge előtt. A LAP 80 éve jelenik meg, a maga nemében egyedülálló vállalkozás. Üzleti körökben a francia ipar bibliájának neve­zik, 50 ezer kis- és középvál­lalat van Franciaországban, a l’Usine Nouvelle hozzájuk akar eljutni, az ő érdekükben szól. Pár éve sok energiát fordíta­nak a kelet—nyugati gazdasá­gi kapcsolatok szerteágazó, bo­nyolult kérdéseinek megvilá­gítására. Christian G. Marmain fő­szerkesztő-helyettes tömören összefoglalja a lap álláspont­Récsben De Vos nagy­követnek, a holland küldöttség vezetőjének elnökletével meg­tartották a közép-európai fegyveres erők és fegyverzet kölcsönös csökkentéséről folyó tárgyalássorozat 185. plenáris ülését, ahol Luc Smolderen nagykövet, a belga küldöttség vezetője szólalt fel. A plenáris ülést követő saj­tó táj ékozía tón ismertté vált, a nyugat-európai NATO-or- szágok, valamint Kanada to­vábbra is elzárkóznak attól, hogy konkrét kötelezettségeket Az ENSZ-közgyűlés őszi ülésszakának a ciprusi kér­désről folyó vitájában Algéria, Guayana, India, Mali, Sri Lan­ka, és Jugoszlávia — az el nem kötelezettek úgynevezett „összekötő csoportja” — kö­zös határozat-tervezetet ter­jesztett a közgyűlés plénuma elé, amely követeli a közgyűlés és a Biztonsági Tanács e kér­désben hozott korábbi határo­zatainak „azonnali és haté­kony foganatosítását” az ide­gen csapatoknak a Ciprusi Köztársaság területéről való A Német Demokratikus Köztársaságban országszerte kegyelettel megemlékeztek a hírhedt náci „birodalmi kris- tályéjszaka” 40. évfordulójá­ról, amikor a náci rohamosz­tagok általános hajszát indí­tottak a III. Birodalom zsidó lakossága ellen. A mostani megemlékezések fő színhelye Drezda volt. A kegyeletes aktusra számos külföldi vendég is érkezett az NDK-ba, többek között Ma­gyarországról. Emlékező gyászüléseket tar­tottak egyebek között Berlin­ben és az egykori sachsen- hauseni koncentrációs tábor­ban is. Az évfordulóra az NDK városaiban helyreállítot­tak több zsinagógát és temetőt. A Német Szocialista Egy­ségpárt Központi Bizottsága Erich Honecker főtitkár alá­írásával megemlékező üzenet­ját. A klasszikus kereskedelem formái — eladni-venni — sze­rintük ma már elavultak. A technikai, technológiai és ke­reskedelmi kooperáció sokkal korszerűbb módja az együtt­működésnek. Sok kutatás, a legújabb tudományos ered­mények alkalmazása, licenc- és know-how eladás — ezek a versenyben maradás föltételei. De hol adjanak el? Nyugat- Európában négy éve tart a gazdasági visszaesés, csak ke­vesen keresik a gépeket, tech­nológiákat, beruházási javakat. Nincs vevő. S ez különösen a francia kis- és középvállalato­kat érinti érzékenyen. A tu­dományos-technikai haladás­ban még lépést tudnak tarta­ni, de a korszerű exporttevé­kenység már meghaladja erőiket. Szeretnének minél több üzletet tető alá hozni, ugyanakkor mégis tartózkodók. Többek szerint költséges a szocialista országokkal folyta­tott kereskedelem, mert a tárgyalások a szokásosnál több időt vesznek igénybe. De azt is elismerik, hogy a szocialis­ta üzletfelek megbízhatók és pontosan fizetnek. Annak sem örülnek, hogy a kapcsolatok fejlesztésére leginkább az úgynevezett kompenzációs üz­letkötések révén lenne mód. Azaz: a szocialista partner ter­mékkel fizetne a megvásárolt gépekért, beruházási javakért. Ettől azért idegenkednek a kis- és középvállalatok, mert vállaljanak nemzeti haderőik csökkentésére. Azt is ellenzik, hogy a csökkentés a tárgyalá­sokon közvetlenül részt vevő országok haderőinek fontosabb fegyverzetére is kiterjedjen. A haderőcsökkentési tárgyalások következő plenáris ülésére jö­vő csütörtökön kerül sor. ★ Genfben csütörtökön meg­tartotta soronkövetkező ta­lálkozóját a hadászati tá­madófegyver-rendszerek kor­látozásáról tárgyaló szovjet és amerikai küldöttség. kivonását, az érdekelt felek tárgyalóasztalhoz ültetését egy új ciprusi alkotmány létreho­zása érdekében: felkéri Wald­heim ENSZ-főtitkárt a továb­bi közreműködésre a török és a görög közösség tárgyalásai­nál. A vitában felszólaló Hollai Imre nagykövet, a Magyar Népköztársaság állandó ENSZ- kápviselője, hangsúlyozta, hogy a magyar kormány az ismert elvi alapon támogatja a cipru­si kérdés rendezését. ben fordult a „kristályéjsza­ka” tragédiájának 40. évfor­dulója alkalmából az NDK zsidó közösségei szövetségé­nek elnökségéhez. Az üzenet egyebek között hangsúlyozza, hogy az NDK szilárd és biz­tos hazája a humanizmusnak. Csütörtökön az NSZK-ban is megemlékeztek a negyven évvel ezelőtti hírhedt „kris­tályéjszakáról’’. Az évforduló alkalmából Walter Scheel köztársasági elnök televíziós beszédben arra szólította fel az NSZK közvéleményét, ne feledkez­zék meg a négy évtizeddel ezelőtti szörnyű események­ről, és nézzen szembe a múlt­tal akkor is, ha az fájdalmas és szégyenletes. A Kölnben tartott központi emlékünnepségen Helmut Schmidt kancellár mondott beszédet. nincs erejük a visszahozott terméket elhelyezni. Az ame­rikai Pepsi Cola az egész vi­lágon árusítja a Szovjetunió­ból kompenzációs üzlet fejé­ben kapott vodkát. Ezt a mód­szert csak kevesen képesek kö­vetni Franciaországban. Ven­déglátóm szerint mégis kény­telenek a kompenzációs egyez­mények útját járni, mert ha nem francia vállalatok kötnek üzletet, az Elbától keletre, he­lyettük megteszi a konkurren- cia. TAVALY végigutazta az eu­rópai szocialista országokat Guy Schwartz, a Le Matin gazdasági rovatvezetője. Hosz- szú cikkben értékelte a fran­cia és a szocialista országok vállalatai közötti kapcsolato­kat. Az együttműködés lehe­tőségeit mérlegelve Magyaror­szágot az ötödik helyre sorolta. Svéd módon, vaskos, gyalu- latlan gerendákkal berende­zett brasserie (söröző)-ben, lármás társaság szomszédsá­gában ültünk le megvitatni ta­pasztalatait. Kamionsofőrök tértek be, csörgött-csilingelt az amerikai játékasztal, s vas­tag Gitane-füst úszott a leve­gőben. Ez is Franciaország. Schwartz egy régi francia kereskedőszokást idéz. A Szaj­na partjáról először a szom­szédos országokban néznek szét: mit lehet venni, eladni? Majd a népes, nagy országok felé fordul a figyelem... S Magyarország nem tartozik eb­be a sorba. A közömbösségnek történelmi gyökerei is van­nak. A franciák hagyományo­san baráti érzelmeket táplál­A Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottságá­nak, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének és a szovjet kormány meghívására november 1 és 9 között hiva­talos és baráti látogatáson a Szovjetunióban tartózkodott a Vietnami Szocialista Köztársa­ság párt- és kormányküldött­sége, amelyet Le Duan, a Vietnami Kommunista Párt Központi Bizottságának főtit­kára és Pham Van Dong, a Vietnami Kommunista Párt Központi Bizottsága, Politikai Bizottságának tagja, a Vietna­mi Szocialista Köztársaság mi­niszterelnöke vezetett. A viet­nami párt- és kormánykül­döttség tárgyalásokat folyta­tott a Leonyid Brezsnyev ve­zette szovjet küldöttséggel — hangzik a közös közlemény — amely a továbbiakban hang­súlyozza, hogy a szívélyesség, az elvtársiasság és a kölcsönös tisztelet légkörében folytatott tárgyalásokon megállapí­tották, hogy valamennyi kér­désben teljes közöttük a né­zetazonosság. Leonyid Brezsnyev és Alek- szej Koszigin, illetve Le Duan és Pham Van Dong szovjet— vietnami barátsági és együtt­működési szerződést írt alá, ami új szakaszt nyit a szovjet — vietnami kapcsolatok fejlő­désében és célja a két párt és Angola nagyvárosaiban tö­meggyűléseken és tüntetése­ken tiltakozik a lakosság a pretoriai rendszer agressziós tervei és sorozatos provoká­ciói ellen. A gyűlések résztve­vői hangoztatják, hogy eltökél­ten szembeszállnak mindenfé­le imperialista támadással. Luandába érkező hírek sze­rint Pretoria további csapato­kat és hadifelszerelést — fő­— Az amerikai időközi vá­lasztások, mint az várható volt, semmilyen tényleges változást nem eredményeztek az Egyesült Államok politikai életében. Bár a demokraták egészében megtartották pozí­cióikat, a választások a poli­tikájuk iránti növekvő elége­nak a lengyelek iránt, míg Magyarország jó esetben is csak közömbös maradt. Így az együttműködésnek vannak még tartalékai. A kibontakozást egyelőre ne­hezíti, hogy nagy különbségek vannak a két ország kereske­delmi, pénzügyi gyakorlata kö­zött. A párizsi, lyoni gyárosok főleg attól félnek, hogy a francia technikával Magyar- országon készült termékek a világpiacon konkurrenciát je­lenthetnek. Az itteni üzletem­berek ritkán gondolkodnak hosszú távra, inkább a közvet­len piaci impulzusok hatására cselekednek. Ezért is vállal­nak olyan nehezen kooperá­ciót hosszú távra. A FEJLŐDŐ VILÁGBAN Franciaországnak erős pozíciói vannak, az üzleti körök mégis a kelet—nyugati üzletkötések­től várnak többet. Hiába van például rengeteg pénz egyes arab országokban, s másutt igen olcsó munkaerő, hiányzik néhány fontos feltétel. A ki­épített háttérágazat, a hozzá­értő műszakiak és a képzett munkások. Ez mind megtalál­ható a szocialista országokban. A harmadik világbeli üzletfe­lek a munkások betanítását is szeretnék bevenni a szerződé­sekbe. Erre Franciaország nem vállalkozik. Ezért a gyártulaj­donosoknak, külkereskedőknek — ha eiadni akarnak — alap­vető érdekük a magvar (és a többi szocialista) partnerral való jövedelmező kapcsolat. Csupor Tibor Következik: Visszaküldeni a liftet. a két ország közötti megbont­hatatlan testvéri barátság és sokoldalú együttműködés to­vábbi előmozdítása. A vietnami küldöttség is­mét megerősítette azt a koráb­bi meghívást, hogy a szovjet párt- és kormányküldöttség tegyen hivatalos látogatást a Vietnami Szocialista Köztársa­ságban. A látogatás időpontját diplomáciai úton egyeztetik. ★ Csütörtökön elutazott Moszk­vából a Vietnami Szocialista Köztársaság párt- és kormány- küldöttsége, ALVARO CUNHALT, a Portugál Kommunista Párt főtitkárát 65. születésnapja al­kalmából a Szovjetunió Kom­munista Pártjának Központi Bizottsága üdvözlő táviratban köszöntötte. VLAGYIMIR SZEMJONO- VOT nevezték ki a Szovjet­unió új NSZK-beli nagyköve­tévé. Szemjonov 1955-től kül­ügyminiszter-helyettes, majd 1989-től a hauászati támadó fegyverrendszerek korlátozá­sáról tárgyaló szovjet kül­döttség vezetője volt. Valen- tyin Falint más munkakörbe való áthelyezésével kapcsolat­ban felmentették a Szovjet­unió NSZK-beli nagyköveté­nek teendői alól. ként harckocsikat és légierőt — szállít az angolai—namíbiai határra. Az angolai felségvizek határainál szüntelenül dél-af­rikai hadihajók cirkálnak, a fajüldöző rezsim repülőgépei rendszeresen berepülnek An­gola légiterébe, a dél-afrikai tüzérség pedig az Angola déli részén lévő településeket tart­ja tűz alatt. detlenséget bizonyította — mutat rá Tornász Kolesznyi- csenko, a Pravda New York-i tudósítója csütörtöki kommen­tárjában, amelyben rámutat, hogy pusztán az a tény, hogy az előzetes adatok szerint a választók mindössze 36 száza­léka vett részt a ,35 szenátor, 36 kormányzó és a 435 tagú képviselőház megválasztásá­ban — ez a második világhá­ború utáni legalacsonyabb választási és részvételi szín­vonal — ékesen szól az ame­rikaiak politikai közömbös­ségéről. A választók elveszí­tették az ország „demokra­tikus” rendszerének dicsőíté­sébe vetett hitüket. A kongresszusi és kormány­zói választások végleges ered­ményei szerint a 435 tagú képviselőházban a demokra­táknak 277, a republikánusok­nak 158 képviselői hely ju­tott. A 35 megújított szenátusi mandátumon a demokraták és a republikánusok 15:20 arányban osztoztak meg. A betöltendő 36 kormányzói posztból a szavazók huszon­egyet a demokratáknak, ti­zenötöt a republikánusoknak juttattak. Carter energiatörvénye A washingtoni kongresszus­sal folytatott hosszú alkudo­zás és vita után J. Carter el­nök csütörtökön végre aláír­hatta az energiatörvényt, amelynek elfogadását gazda­ságpolitikája kulcskérdéseként kezelte. Az elnök ezt egyér­telmű győzelemnek értékeli, bár az aláírt törvény vajmi kevéssé emlékeztet Carter eredeti törvényjavaslatára. A törvény arra hivatott, hogy visszafogja az amerikai kőolajfogyasztást és importot, javítson a meglehetősen pa­zarló gazdálkodáson. Az ENSZ cipru Gyászünnepség Drezdában és Xölnben A „kristályéjszakára” emlékeztek Provokációk Angola határán Egyesült Államok Választási végeredmények Franciák és magyarok © Tokaji és libamáj

Next

/
Oldalképek
Tartalom