Pest Megyi Hírlap, 1978. november (22. évfolyam, 258-282. szám)

1978-11-05 / 262. szám

NAGYKŰBÖSI A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XXII. ÉVFOLYAM, 262. SZÄM 1978. NOVEMBER 5., VASÁRNAP Levelező tagozatot szerveznek Felnőttképzés — iskolákban A tanulás, a művelődés élet­forma, vagy azzá kell válnia — állapította meg az MSZMP városi végrehajtó bizottsága legutóbbi ülésén, amikor egye­bek között a felnőttoktatás helyzetét vizsgálta Nagykőrö­sön. Kétségtelen, hogy napról napra váltakozó korunk mind nagyobb követelményeket tá­maszt valamennyiünkkel szemben, melyeknek csak gya­rapodó ismereteink birtoká­ban tehetünk eleget. A tanu­lás, legyen akár önképzés, mindennapjaink parancsa, nem ér véget az iskolapadok­ban. Érthetően nagy gondot kell fordítanunk azok segíté­sére, akik ilyen-olyan okból a szervezett oktatásban nem ju­tottak magasabb szintre, vagy eddigi ismereteik ' mellé, fel­nőtt korban, újabbakat kíván­nak szerezni. Gyenge felkészültség Mint a beszámolóból el­hangzott, a dolgozók megnye­rése a tanulás ügyének, min­den munkahelyi vezető alap­vető feladata. Az alsófokú oktatásban az 1976—77-es tanévben 73-an vettek részt, ám csak negyvenketten vé­geztek s kaptak bizonyítványt. Az elmúlt tanévben'38 jelent­kezőt vettek fel az általános iskola esti tagozatára, 26-an fejezték be júniusban a tan­évet. Látható, igen sokan ma­radnak el év közben vagy a vizsgákon, jóllehet a beirat­kozottakat tankönyvekkel, kedvező munkaidő-beosztás­sal is segítették. Sőt, nem egy helyen még pénzjutalmat is adtak azoknak, akik dereka­san helytálltak a tanulásban. Példájuk azonban többeknek mégsem volt vonzó. Hozzá kell tenni ehhez még egy lé­nyeges dolgot: az iskolai ok­tatás tárgyi feltételei jók, a szaktantermek kellően felsze­reltek, szemlélető anyagokban sincs hiány. A pedagógusok is lelkesen vállalják, vállalnák a jelentkezők okítását, tanítá­sát, csak minél többen men­nének. A középfokú iskolákban, például az Arany János gim­náziumban levelező tagozatot szerveznek minden esztendő­ben. Jelentkező is akad elég, s nemcsak Nagykőrösről, de a környék falvaiból is. Erre a tagozatra azok is felvehetők, akiket munkahelye nem java­sol (?), ám őket nem illeti meg a többieknek kijáró ta­nulmányi szabadság, munka- idő-kezdvezmény. A beiratko­zok többségének felkészültsé­ge meglehetősen alacsony, az oktató tanárok mégis a nap­pali tagozaton érvényes elvek szerint kapnak munkájukhoz módszertani, tartalmi tanácso­kat. Tartós terhelés Általános tapasztalat, hogy a munkahelyek közömbösek a tanulásra vállalkozó dolgozóik előmenetele iránt. Nem igy az iskola, amely például korre­petálással is igyekszik segíte­ni a felkészülést, az elmélyül­tebb tanulást. Az idei tanévet 52 elsős, 28 másodikos, 20 harmadikos és 38 negyedikes hallgató kezdte el, tavasszal 36-an tettek érettségi vizsgát. A gimnázium harmadik osz­tályába szakmunkásiskolát végzettek is beiratkozhatnak és folytathatják tanulmányai­kat. Évenként 15—20 jelentke­ző akad, a különbözeti vizsga földrajzból és biológiából azonban csak 5—6-nak sike­rül. A város vezető politikai testületének megállapítása szerint, szorosabbá, élőbbé kell tenni a kapcsolatot az is­kola és a munkahelyek között, csak így érhető el a jelenlegi­nél kedvezőbb eredmény. A Toldi Miklós Élelmiszer- ipari Szakközépiskola és Szakmunkásképző Intézetben az eddigiektől eltérő, más to­vábbképzési formák bevezeté­se miatt megszűnt a dolgozók esti szakközépiskolája. Négy évvel ezelőtt induló szak­munkások középiskolája esti és levelező tagozatán I—III. osztályban folyik a tanítás, összesen 131 felnőtt hallgatót képeznek. A kimaradás itt sem kevés, tavaly elérte a 36 százalékot is. A végrehajtó bizottság előtt elhangzó tájé­koztató szerint a jelentkezők közül sokan nem számolnak a tanulással járó tartós elfog­laltsággal, s a vizsgák ered­ményét rontja a helytelen tanulási módszer is. Ám akik veszik az akadályokat, sike­resen érettségiznek, techniku­si, mester-szakmunkás és mű­vezető tanfolyamokra jelent­kezhetnek. Egyéves tanfolyam Ugyanitt többféle tanfolya­mot is szerveznek minden esz­tendőben. Ezek közül a tech­nikusi minősítő 8 hónapig tart. Tavaly egy 12 tagú csoport vizsgázott — sikerrel. Kon­zervgyártó, sütő és baromfi- feldolgozó szakon szakmun­kásképző tanfolyamokat is hirdetnek minden tanévben. Ez a szak egyébként a legné­pesebb, tavaly például 266-an tettek sikeres szakmunkás- vizsgát. Nem véletlen az ér­deklődés, hiszen a nappali ta­gozaton csak kevés szakem­bert képeznek. öt évvel ezelőtt indították útnak a szakmai továbbképző tanfolyamokat, melynek ke­retében néhány hetes kurzu­sokon frissítik fel ismeretei­ket a konzervipar középfokú képesítésű szakemberei. Az elmúlt tanévben 229-en vet­tek részt ezeken a tanfolya­mokon. Sütőipari tanfolyamot is szerveznek, idén októbertől pedig a megyei tanács peda­gógus-továbbképző kabinetje is ebben az iskolában tartja a kecskeméti óvónőképző fő­iskola Pest megyei levelező tagozatának konzultációit. Idén tavasszal mesterszak­munkásoknak ismét indítottak egyéves továbbképző tanfolya­mot. A jelentkezők nyolc al­kalommal egy-egy hetes bent­lakásos elméleti és gyakorlati foglalkozáson vesznek részt. Tavalyelőtt 841, tavaly 700 hallgató tett sikeres vizsgát. Határozatok A végrehajtó bizottság a tájékoztató kapcsán megálla­pította, hogy bár az nem a teljes képet nyújtotta, hiszen nem szólt a vállalatoknál fo­lyó képzésről, azokról a dol­gozókról, akik a városon kívül tanulnak a legkülönfélébb profilú oktaitási intézmények­ben, mégis jól összegezte a he­lyi iskolákban folyó felnőtt­képzést. Határozatban fogad­ták el a testület tagjai, hogy a városi tanács művelődésügyi osztálya egy olyan felmérést és elemző beszámolót is ké­szítsen, amely a városi okta­tásról teljes és átfogó képet nyújt. Javasolták: megkülön­böztetett figyelmet fordítsa­nak a tanulásra vállalkozó fi­zikai dolgozók segítésére, tá­mogatására. Khim Antal Hők akadémiája November 8-án, szerdán délután 6 órakor tartják a nők akadémiája soron követ­kező előadását, A modern or­vostudomány és a technika címmel. Az előadó dr. Kulin Sándor, a TIT városi elnöke. Áramszünet A DÉMÁSZ Áramszolgálta­tó Vállalat értesíti a fogyasz­tókat, hogy 1978. november 8— 11-ig, naponta reggel 7 órától délután 4 óráig hálózatkor­szerűsítés miatt a Zöldfa, Gu- body, Táncsics, Zátony, Fürj, Pacsirta, Kalocsa Balázs, Pus­kás Tivadar utcákban, vala­mint a Kecskeméti úton és a Kálvin tértől a Zöldfa utcáig áramszünet lesz. Moziműsor Péntek, a bennszülött. Szí­nes magyarul beszélő angol filmszatíra. Előadások kezde­te: 4 és 6-óra __..-. ­Ke dves Michéle. Színes olasz társadalmi filmdráma. (14 éven aluliaknak nem ajánlóit!) Elő­adás kezdete: 8 óra. t,í.vV A Mészáros János Termelőszövetkezet nyárkútréii 70 hektáros területén már a kö­vetkező évi gabona termesztésére készítik elő a talajt: ammóniumnltrát műtrágyával növe­lik termőképességét. Varga Irén felvétele Tavasz a télben Terem a narancs és a citrom Virágja mint a hópehely... A Nagykőrösi Konzervgyár­ban a külföldi és hazai lá­togatók közül sokan megte­kintik a gyár két 'üvegházát is, ahol öt világrész egzotikus gyümölcs-, díszfa- és virág­csodáival találkoznak. A gyár évtizedek óta jelentős össze­get fordít az üvegházas ker­tészet fenntartására. Minden irodába jut virág, menyasz- szonyi csokrot kapnak eskü­vőre a gyári lányok. Most, a tél közeledtével be- hordták a hatalmas üvegház­ba a délszaki növényeket, •melyeket a nyárra a gyár ud­varára helyeztek ki. Most védett helyen, a kellemes me­legben, tavaszi pompában zöl­dellnek és virítanak. A díszfa- és virágbiroda­lomban Kisgyörgy Benőné ka­lauzol. Tíz esztendeje dolgo­zik a kertészetben, s jó is­merőse minden fa és szinte minden cserép virág. A szak­értelem és a gondos munka nyomai lépten-nyomon meg­látszanak. A citromfán már szépen sárgul az érő termés, A szolnoki rádió műsora NOVEMBER 6-TOL 12-lG Hétfő, 17.00: Hírek. 17.05: Nyugdíjasok magazinja. 18.00 —18.30: Sport és muzsika. Összefoglaló a hét vége alföldi sporteseményeiről. Totó. Kedd, 17.00—18.30: A Nagy Október napjaink tükrében. Ünnepi műsor. (A tartalom­ból: A forradalom bölcsője: Leningrád. Lenin évszázada. Irodalmi összeállítás. Arcélek, portrék, vallomások.) Szerda, 17.00: Hírek. 17.05: Farmerklub Tiszaiöldváron, a Hajnóczy József gimnázium és óvónőképző szakközépiskolá­ban. 18.00—18.30: Alföldi kró­nika. A tegnap slágereiből, Hírösszefoglaló, lap- és mű­sorelőzetes. Csütörtök, 17.00: Hírek. Kedvelt melódiák Horváth Jenő dalaiból. Fejlődő váro­sok: Jászberény. Interjú Kár­páti József tanácselnökkel. Palotási János műveiből ját­szik Hagyó Lászlóné, a jász­berényi zen .:ola tanára. Al- föl-i kastélyok. Erdőtelek. Ré­gi korok zenéjéből. Kezdemé­nyezőkészségből jeles. Köny- nyű hangszerszólók. Szemléle­tek ’78. Palatínus István gaz­daságpolitikai jegyzetsoroza­ta. 18.00—18.30: Alföldi króni­ka. Piaci jelentés. Beatparádé. Hírösszefoglaló, lap- és műsor­előzetes. Péntek, 17.00: Hírek. Egy kis rock. Az Uriah Heep együttes játszik. Betűkkel a gyógyulá­sért, betűkkel a megelőzésért. Könnyűzene, vonósokra. Vaj­da Péter pedagógiai hetek Szarvason. A szarvasi 1. szá­mú általános iskola kórusa énekel. A mezőgépipar finan­szírozása 1979-ben. Interjú dr. Kis Pállal, a Maavar Nemzeti Bank mezőgazdasági főosztály- vezetőjével. Délutáni minikok­tél. 18.00—18.30. Alföldi króni­ka. Nótakedvelőknek. Hírösz- szefoglaló, lap- és műsorelőze­tes. Szombat, i7.00: Hírek. 17.05: Ritmusrodeó. 18.00—18.30: Hét végi kaleidoszkóp. Infor­mációs félóra. Vasárnap, 17.00—18.00: Egy regény bölcsője. Az* Űri muri városa. Beszélgetés Kun Zsig- monddal. Mezőtúri citerások felvételeiből. Benedek Péter- szoba Cegléden. Az Emerson trió játszik. Dalok a pénzről. 18.00—18.30: Sport és muzsika, összefoglaló a hét vége alföl­di sporteseményeiről. Az adások mindennap a 222 méteres középhullámon hang­zanak el. a másik most hozott illatos virágot. A narancsfán is nö­vekszenek a haragos zöld, kis gyümölcsök. Ez a fa 15 éves, és már többször adott ter­mést. Virágzik a szentjános- kenyér-fa, dúsan bimbózik a szegfűszeg-cserje, kis virág­ja olyan, mint a hópehely. A kávécserje itt termett mag­ját elvetették, és már 64 újabb hajtás nőtt belőle. Ezeket má­sik kertészettel, más növé­nyért elcserélnék. 37 pálma díszlik itt, 8 banánfa, 23 filo- dendron és sok más különle­ges egzotikus cserje és virág, melyek közt sok ezer forin­tot érő ritkaság is akad. A vi­rágok 1100 cserépben sorakoz­nak. K. L. Hz őszi ültetés előnyei Hullanak a fák levelei, el­érkezett az őszi gyümölcs-, cserje- és bokorfák ültetési ideje. A Borbási Faiskola nagykőrösi lerakatának a ve­zetője, Pesti Dénesné felke­reste a faiskola telepét, hogy Nagykőrös és környéke ter­melőinek minél több és szebb, az itteni talajban legjobban díszlő facsemetéket hozasson. Az első gyümölcsfacsemete- szállítmány megérkezett, fő­leg korai és téli almából, piszke- és riDizlibokrokból áll. Árusításukat megkezdték és szorgalmazzák a további szál­lításokat. A gyümölcsfacse- mete-árusítás iránt élénk, ér­deklődés mutatkozik, mert az őszi facsemeteültetést sokan biztosabbnak tartják a tava­szinál. Mint mondják: az ősz­szel ültetett fa egy évvel ko­rábban terem. SPORT — SPORT«—SPORT-^SPORT-SPORT Iskolások az ÁFÉSZ Kupáért A Nagykőrös és Vidéke ÁFÉSZ a szövetkezet működési területén levő általános isko­lák válogatott csapatainak részvételével ismét megrende­zi az ÁFÉSZ Kupa labdarúgó- mérkőzéssorozatot. öt csapat indul a kétfordulós, őszi-tava­szi rendszerű sportvetélkedőn. Az edzett ifjúságért tömeg­sportmozgalom célkitűzései­nek szellemében, a labdarúgó­sport népszerűsítése és az utánpótlás nevelése érdekében szervezett viadal mérkőzései­re a Kinizsi-sporttelepen ke­rül sor, a kocsériak pályavá­lasztóként viszont községükben fogadják ellenfeleiket. Az első három mérkőzés for­dulatos játékot és némi meg­lepetéseket okozott. A Kini­zsi-sporttelepen : Nk. Arany isk.—Nk. Rákóczi isk. 12:0, Nk. Rákóczi isk.—Nk. Kossuth isk. 3:2, Kocséron: Nk. Petőfi isk. Nk. Kocséri isk. 4:2. Elmaradt játék Az idegenbe kisorsolt Ha­lásztelki Szakmunkásképző —Nk. Szakmunkásképző diák bajnoki labdarúgó-mérkőzés elmaradt. Sakkozók Közbejött akadályok miatt idén kissé későbbre húzódott a sakkozók hagyományos Nyári Kupa egyéni viadala. A KlOSZ-székházban nyolcfős mezőny körmérkőzésével fo­lyik a viadal. Már l?ét játék­nap volt. Igen érdekesek és rendkívül gyors gondolkodás­ra késztetik a résztvevőket a rövid játszmák. SPORTMŰSOR VASÁRNAP KÉZILABDA Tata: Középiskolás női nem­zetközi Dobi Kupa-viadal. KOSÁRLABDA Toldi-sportcsarnok, 14 óra: Nk. Pedagógus—Honvéd Zrí­nyi KMFSE (Budapest) NB li­es férfi bajnoki mérkőzés. LABDARÚGÁS Dunakeszi: Pest megyei— Szolnok megye, ifjúsági válo­gatott mérkőzés. Tata: közép- iskolás kispályás nemzetközi Dobi Kupa-mérkőzések. HÉTFŐ ASZTALITENISZ Sportotthon, 9.30: Nk. Kini­zsi—Vasútépítő Törekvés (Bp.) NB III-as férfi csapatbajnoki mérkőzés. BIRKÓZÁS Szigetszentmiklós: az 1978— 79. tanévi úttörőolimpia me­gyei szabadfogású döntője. KÉZILABDA Tata: középiskolás női nem­zetközi Dobi Kupa-vetélkedő. KOSÁRLABDA Hódmezővásárhely: az Or­szágos Serdülő Kupa országos női elődöntője. LABDARÚGÁS Perbál: P. Tsz SK—Nk. Ki­nizsi felnőtt és ifjúsági megyei bajnoki mérkőzés. Sülysáp: Tápióvölgye Tsz SK II.—Nk. Kinizsi II., összevont járási II. osztályú bajnoki mérkőzés. Pilis: P. KSK serdülők—Nk. Kinizsi serdülők, megyei baj­noki mérkőzés. Tata: középis­kolás nemzetközi kispályás Do­bi Kupa-viadal. Most vásároljon — most érdemes! DIVATOS, MODERNFÁZONU ŐSZI-TÉLI FÉRFI BUNDACIPŐK ÉS FÉLCIPŐK NAGY VÁLASZTÉKÁVAL VÁRJA KEDVES VÁSÁRLÓIT A NAGYKŐRÖSI CIPŐBOLT Nagykőrös, Széchenyi tér 5. NÉHÁNY CIKK AZ ÁRUVÁLASZTÉKBÓL: Férfi bundacipő gumitalppal Férfi félcipő porótalppal fekete és barna színben 410 Ft 351 Ft Férfi félcipő nyers színben, crepp gumitalppal 405 Ft

Next

/
Oldalképek
Tartalom