Pest Megyi Hírlap, 1978. november (22. évfolyam, 258-282. szám)

1978-11-28 / 280. szám

PEST NEGYEI HÍRLAP LA CEGLÉDI JÁPÁS ÉS XXII. ÉVFOLYAM, 280. SZÄM 1978. NOVEMBER 28., KEDD Az első összefoglaló mű I tudomány a termelésben Újabb kötetek készülnek Adó — a dolgozók javára Felmérés az eredményedről Év vége előtt a közös gazdaságokban A közelmúltban hagyta el a debreceni Alföldi Nyomdát a Növekedésszabályozók a ker­tészetben című szakkönyv. Szerkesztője és számos tanul­mányának szerzője Surányi Dezső, a Gyümölcs- és Dísz­növénytermesztési Kutatóin­tézet ceglédi kutatóállomásá­nak osztályvezetője. A Mező- gazdasági Kiadó gondozásá­ban megjelent munka jelen­tős a szakirodalomban, mert a témában az első összefog­laló igényű kiadvány. Szerek és veszélyek A kötet hasznáról és to­vábbi szakírói, szerkesztői terveiről beszélgettünk Surá­nyi Dezső tudományos kuta­tóval. — A termelésben miként hasznosíthatók a növényi hor­monok megismerésével kap­csolatos kísérletek tapaszta­latai? — Napjainkban a hormon­kutatás jelentős eredményei alapján a vegyipar sokféle növekedésszabályozó szert ál­lít elő, ám e szerek hatása csak megközelítőleg ismert, több a tudósok feltevése, mint pontos ismerete. Az előszóban magam is megállapítottam, hogy a szintetikus és termé­szetes kemikáliák nem cso­daszerek, nem lehet velük agrotechnikai műveleteket helyettesíteni, csupán kiegé.- szíteni. A készítményekben nagy lehetőségek rejlenek, ám nem szabad figyelmen kí­vül hagynunk azokat a veszé­lyeket sem, amelyek az élő­világ egyensúlyának meg­bomlásához vezethetnek. — Milyen káros mellékha­tásokkal kell számolni? — A növényi hormonok és a szintetikus növekedásszabá- lyozók nemcsak a növények­re hatnak, hanem az állatok­ra és az emberekre is. Hasz­nálatuk nagy körültekintést kíván, mivel mérgeznek, fel­halmozódnak és beépülnek a szervezetbe. Nagy jelentőségű e szerek alkalmazása, de nem pótolhatja sem a gépeket, sem a tápanyagokat, még ke­vésbé az emberi munkát és szakismeretet. Alapvető szempont — A gyakorlati hasznosí­tásban is értek el már sike­reket? — A kertészeti kultúrák szaporítóanyagainak (gyü­mölcs- és szőlőoltványok, csemeték, zöldség- és dísznö­vények) előállításában ma már alkalmaznak hormonsze­reket. Elterjedt az érésszabá­lyozás, a zöldségnövények esetében a hajtatás, a dísz­növényekében a programozott virágoztatás. Könyvünk alap­vető szempontként jelöli meg: az a cél, a hormonkezelést kellő időben alkalmazzák, a növény fejlődésének korai stádiumában, hogy a vegyi­anyagok használata és az em­ber általi fogyasztás között minél hosszabb idő teljék el. Lényeges, hogy ezek a szerek gyorsan bomoljanak, ne ve­szélyeztessék az emberi szer­vezetet. — A kötet megírásában kik voltak a szerzőtársai? — Az egyes fejezetek írói a téma legjobb hazai isme­rői, a kertészeti kutatóinté­zetek, a Kertészeti Egyetem tanszékeinek oktatói és kuta­tói. Magam közreadott tanul­mányaimat a napi munkám során leszűrt gyakorlati ta­pasztalataimból merítettem. Teendőm a könyv elkészülté­vel nem fejeződött be, jelen­leg a kötet idegen nyelvű ki­adását készítem elő,- és né­hány év múlva várható bő­vített, újabb megjelentetése. Lyra Florae — Számos folyóiratban je­lennek meg szakcikkei. Gon­dol-e más témájú könyvek írására? — A kiadóknál vannak más, publikálásra váró kézirataim. Lyra Florae címmel, verses1 tos mértékben elősegítette a . .budapesti... HERMES vetőmag- ellátó és termeltető szövetke-, zet, mely Nyársapáton vető- mag-csomagoló üzemet állított fel. Az üzemben ötven asz- szony és leány, egész esztendő­ben százezerszámra ragasztja a tasakosat, méri, csomagolja azokba a konyhakerti, virág- és egyéb magokat. Ezeket a szövetkezet ellenőrzés mellett, részben belföldön termelteti, részben import útján szerzi be. A Nyársapáton csomagolt magvakat az egész országban árusítja a kereskedelem. Az üzem munkájáról Nagy István üzemvezetőtől érdek­lődtünk. — Szövetkezetünk a vető­mag-termeltetés és értékesítés mellett kertészeti felszerelé­sek, gépek és anyagok eladá­sával foglalkozik — mondotta. Vetőmagcsomagoló üzemünk kettő van, az egyik Budapes­ten. a másik Nv.ársapáton. Mi az idén 1 "0 féle vetőmagot 39 millió forint értékben ta- sa-kolunk. Eddig 15 millió fo­rint áru csomagolásával vé­geztünk, s elkezdtük szétkül­dését a kereskedelemnek. A dolgozók munkájával meg va­gyunk elégedve. Havi kerese­tük 2700—2900 forint között mozog. A konyhakerti termények rajzával díszített tasakokat ra­gasztó asszonyok sorában özv. Kovács Györgynével és Sáfár I stv innéval b eszélgettü nk. Mint mondták, szívesen végzik a jó, tiszta munkát. A másik csoportban Háj<Mné Bojtos Zsuzsa, Kucszra Mária és a többiek, éonen céklaréoa-ma- got mérlegeltek és raktak a színes taszkokba. Na®v ha1- mokban állt asztalaikon a so1' megtöltött tas^k. Kérésük is akadt, szeretnék botanikai antológiát állítot­tam össze, ameiy a Móra Könyvkiadónál jelenik majd meg. Ahhoz kapcsolódó kuta­tásaim leírásait, amelyek részben már folyóiratokban helyet kaptak, egy növény- mitográfiában adom közzé, az Akadémiai Kiadónál. Népsze­rűsítő formában tárom fel az emberiség nagy epikus mű­veinek természetrajzát. A Bibliából, a Koránból, az Iliasból, az Odisszeából, a Mahábháralából és , a Rama- jánából gyűjtöm össze, kom­mentálva a bennük említett növényeket. Ez a munkám, várhatóan, a Gondolat Kiadó gondozásában jelenik majd meg. — Szerződés alapján, jövő­re, mint társszerzőnek, vi­rágbiológiával foglalkozó könyvem jelenik meg, 1980 körül, szerkesztésemben, kaj­szi- és szilvatermesztési szak­könyvek hagyják el a nyom­dát, magas példányszámban. Tamasi Tamás az asszonyok, ha az egyébként jól működő nyársapáti ÁFÉ3Z- vegyesbolt hetenként legalább egyszer vagy kétszer, este 6 óráig tagtana nyitva,..hogy^ha­zafelé menet be tudjahak vá­sárolni, mivel az üzemben 5 óráig dolgoznak. Ifjú egészségőrck az iskolákban Minden tanévben megren­dezik az általános iskolák az ifjú egészségőrök tanfolyamát. Részvevői főleg az alsó tago­zatos kisdobosok. Az iskolák maguk állapítják meg a meg­felelő létszámot, és ők jelölik ki a tanfolyam vezetőjét. Az ifjú egészségőrökre szük­ség van. Az egészségvédelem társadalmi ügy, ezért minél korábban fel kell hívni gyer­mekeink figyelmét az egész­ségügyi követelményekre, az előírások megtartására. A tan­folyam hallgatói megismer­kednek az alapvető szabályok­kal. Fontos, hogy ismerjék és he­lyesen lássák el az őrsök egész­ségőrei vállalt feladataikat, a megszerzett ismereteket to­vábbadva diáktársaiknak. D. TÖBB MINT 9 EZER MÁ­ZSA terményt adott el a’ jó­szágtartó lakosságnak az abo- nyi Ságvári Termelőszövet­kezet, takarmánybúzát, ár­pát, kukoricát, lucernát, szal­mát. Az idei, politikai képzési év kezdete óta immár harmad­szor ültek' össze az iskolák, üzemek, intézmények propa­gandistái, hogy a soron kö­vetkező feladatokkal ismer­kedjenek és számos kérdésre választ kapjanak. A tanácskozáson részt vett Simon István, a KISZ városi bizottságának titkára és Sza­bó Gyuláné, a városi pártbi­zottság munkatársa. Váradi József, a Zrínyi Ka­tonai Akadémia szociológia tanára tartott külpolitikai tá­jékoztatót, majd Szabó Gyu­láné ismertette a propagan­distákkal az ifjúsági mozga­lom szerepét a pártápításben. Hangsúlyozta, hogy a KISZ ajánlásával való párttagfsl- vételt kell szorgalmazni. Pél­A ceglédi járásban, Ceglé­den és Nagykőrösön, minden termelőszövetkezetben idejé­ben elkészült az a jelentés, amelyben összefoglalták az év háromnegyed részében végzett munka eredményeit, együtt az év végére várhatóakkal. A termés színe javát betakarítot­ták, számolni lehet a jószá­gokkal, terményekkel, érvény­ben már a szerződések is. A területen munkálkodó 18 közös gazdaság eszerint az idén 2,4 milliárd forint ter­melési értéket ér majd el, a tavalyit több mint 7 százalék­kal haladva meg, a mérleg I szerinti nyereség viszont a ta­valyi alatt marad, körülbelül 7 százalékkal. Magyarázni e látszólagos ellentmondást a tejtermeléssel és értékesítéssel lehet: a tejértékesítési pré­mium ugyanis, a múlt évihez hasonlítva, az idén 9 millió forinttal kevesebb lesz. Ta­valy a tejtermelés nagyot fej­lődött, ebben az évben nem volt olyan dinamikus a növe­kedése. Az eredményeket még befolyásolhatja az a kártala­nítás, amelyet az Állami Biz­dakét kiemelte a KÖZGÉP, a PENOMAH és a Május 1. Ruhagyár ceglédi gyárában tapasztalható pártépítő tevé­kenységet. A KISZ ceglédi, városi po­litikai képzési bizottságának vezetője, Király József arról szólt, hogy az idei évadot si­került jól előkészíteni. Az új KISZ-tagokkal való foglalko­zás már befejeződött az Áp­rilis 4. Közgazdasági Szak- középiskolában, a KMP meg­alakulásának 60. évfordulója alkalmából került sor az ün­nepélyes fogadalomtételre. A politikai képzésben Ceg­léden 1870 fiatal vesz részt. Propagandistaként 96 áll helyt, pártoktatásra 138 KISZ- tag jár, 129 tanul közép- és felsőfokú állami iskolában, más tömegszervezeti oktatás­ba pedig 200 kapcsolódott be. A propagandisták konferen­ciája a soron következő fel­adatokkal is foglalkozott. Birkózás Az úttörőolimpia megyei döntőjén, Szigetszentmiklóson, ott voltak a ceglédi általános iskolák tanulói is, akik a leg­eredményesebben szerepeltek, a továbbjutást öt fiúnak sike­rült kiharcolnia. Az összetett pontversenyt Cegléd nyerte meg. Eredmények 35 kg-ban 1. Támadi Tibor, 2. Nagy László, 38 kg-ban 1. Sárik József, 41 kg-ban 1. Schaffánberger Csaba, 53 kg- ban 1. Tóth László. A hónap hátralevő részében a területi úttörő-olimpián, va­lamint két nemzetközi talál­kozón vesznek részt a CVSE birkózói. Az ifjúságiak az NDK-beli Suhl megyében, az úttörők Zenién (Jugoszlávia) vendégszerepeinek. Járási labdarúgás A monori—ceglédi járási összevont bajnokság tizen­egyedik fordulójában a Tör­tei—Abony rangadó, nagy küzdelem után, döntetlenül végződött, a Bem SE II. biz­tosan verte a második helyen álló Gyömrőt, a Dánszent- miklós otthonában kapott ki. A fordulóban a hét találko­zó közül csupán egy hozott döntetlen eredményt: három­szor az otthonában, háromszor az idegenben játszó csapat győzött. Eredmények: Bem SE II.—Gyömrő 4:0, tosító nyújt a termelőszövet­kezeteknek. A felmérésben egyelőre még csak a tsz-ek kimutatása szerepel. Az egy személyre jutó jö­vedelemről megállapították, hogy a tavalyinál általában 6 százalékkal magasabb. A ceg­lédi járásban hét közös gaz­daság vállalta, hogy dolgozói megélhetését úgynevezett jö- vedelcmnövekmény-adó révén növeli. Az előzetes jelentés szerint, ezek a gazdaságok összesen 3 millió 900 ezer fo­rint ilyen adót fizetnek be, a mérleg szerinti eredmény ter­hére. A tavalyihoz hasonlítva, va­lamelyest csökken a részese­dési fejlesztés aránya, mivel a központi intézkedések a fejlesztési alap fokozottabb lekötését szorgalmazzák. E. ív. Ma délután Vetélkedő A Vöröskereszt ceglédi, vá­rosi és járási vezetősége, a városi és járási egészségügyi osztály, a művelődésügyi osz­tály és a járási, valamint a városi úttörőelnökség vetélke­dőt rendez a fogászati és test­ápolási hónap alkalmából, az iskolásoknak. A vetélkedő ma, november 28-án, délután fél három óra­kor kezdődik, a Kossuth Mű­velődési Központban. Tüdőszűrés Ki-ki saját érdekében Cegléden ebben az évben még sokan nem voitak tüdő- szűrésen, mert nem érzik a nagyon, hasznos vizsgálat fon­tosságát, pedig a megelőzés fél egészség. A városi tanács kór­háza, rendelőintézete óva inti a 14. életévüket betöltött ceg­lédieket, ha rtiég nem estek túl rajta, okvetlenül menjenek el tüdőszűrésre — maguk és kör­nyezetük egészségvédelme ér­dekében — a Gubody utcai rendelőbe. A tüdőszűrő állomáson hét­főn és szerdán 12-től 11 óráig, kedden, csütörtökön és pénte­ken fél 9-től 12 óráig fogadják őket, nem kell az idézést sem megvárniuk. , Dánszentmiklós—Péteri 1:2, Törtei—Abony 1:1, Karatetét­ien—Maglód 3:1, Nyáregyháza —Monor 0:3, Ecser—Mende 1:6, Üllő—Vecsés 6:1. Az ifjúságiak között az Abony két pontot szerzett és Dánszentmiklósnak is sikerült visszavágnia a felnőttek ve­reségéért : Dánszentmiklós—Péteri 4:1, Ecser—Mende 1:3, Törtei—; Abony 1:3, Üllő—Vecsés 2:7. Tömegsport A Ceglédi Állami Tangazda­ság, az Edzett ifjúságért mozgalomban megrendezi a gazdaság egyéni sakkbajnok­ságát. A kerületi viadalok de­cember 10 és január 15 között zajlanak le, a döntőre január 27-én kerül sor. Asztalitenisz A városi csapatbajnokság­ban a nők közt a Lenin Tsz újabb három mérkőzését meg­nyerte, tartja veretlenségét, első helyét, amit már nem is veszthet el. Eredmények: Nők: Posta—PENOMAH „A” 4:1, Posta—PENOMAH „B” 5:0, Lenin Tsz—PENOMAH „A” 4:1, Városgazdálkodás— Volán 1-es 5:0, Lenin Tsz— Cipőipar 5:0, Lenin Tsz— PENOMAH „B” 5:0. Férfiak, „B” csoport: Konzervgyár— Városgazdálkodás 5:4, Posta— Városgazdálkodás 8:1. CEGLÉDI APRÓHIRDETÉSEK Fiatal házaspár egy gyermekkel szoba, konyhás albérletet ke­res. Válaszokat ..Sür­gős 104 272” jeligére a Hírlapkiadó Vállalat kirendeltségére Cegléd, Teleki u. 30. __________ Ta karmányrépa és burgonya eladó. Ceg- 1 éd. Hátai út 4. szám. Hofmann pianinó el­adó. Érdeklődni: Haty- tyú utca 9. 17 óra után. Menyasszonyi ruha kölcsönkapható. Ceg­léd, Szálkái István ut­ca 16. szám. Megkímélt 46-os női panofixbunda eladó. Cegléd, Várkonyi Ist­ván utca 50. szám. Irhabunda 4—7 éves gyermek részére el­adó. Bercsényi utca 46. sz. 3 éves és 11 hónapos gyermekeimhez gon­dozónőt keresek. Ceg­léd. Kossuth Ferenc utca 61/a. III. Iph. III. em. 8. Telefon: 11— 938. Érdek'ődni lehet: 18 óra után. Külön bejáratú búto­rozott szoba, konyha gyermektelen házas­párnak kiadó. Cegléd, Thököly u. 7. Kopa László Kárpitosok a szcfcsikezeta A kocséri Űj Élet Termelőszövetkezet kárpitos üzemében többféle népszerű gyerrnekbútor készül. Közülük a legkere­settebb a kislakásokban is könnyen elhelyezhető heverő. A varró részlegben ehhez készítenek egyebek között különféle mintás szövetekből huzatot. Szalagszerűen varrják a heverőkhöz szükséges huzatokat a tetszetős kelmékből. Kecskeméti György az utolsó simításokat végzi a népszerű kisbútoron. Barcza Zsolt felvételei Vetőmag Nyársapátról Az egész országban árusítják Nyársapát község ipari fej­lődését a múlt években, jelen­Ajánló: a KISZ-szervezet Sokan gyarapítják ismereteiket Propagandisták — a feladatokról Cs. I. Suhl megyében az ifjúságiak A pontversenyt a CVSE nyerte Rangadó —■ döntetlennel U. L.

Next

/
Oldalképek
Tartalom