Pest Megyi Hírlap, 1978. november (22. évfolyam, 258-282. szám)

1978-11-28 / 280. szám

‘^ííöp 1978. NOVEMBER 28., KEDD ELSŐK KÖZÖTT AZ ISMERETTERJESZTÉSBEN A ráckevei titok nyitja Amikor benyitottam hozzá, kissé szabadikozott: sürgeti a munka, és tudni, látni lehe­tett, hogy így van, nem kibú­vót keres, nem a megnyilat­kozástól idegenkedik. Ígértem, jó fél óra alatt végzünk a be­szélgetéssel, aztán visszaadom a munkájának, de a félórából egy óra lett. Csak a sürgős munka miatt köszöntem el akkor is, jó lett volna még maradni Botladozó kérdései­met vendéglátóm személyre szóló és nagyon is elevenbe vágó kérdésekkel viszonozta. A megtisztelő érdeklődés kel­tette zavaromban kis híján el­mondtam az életrajzomat, és szokatlan módon, jólesett volna részletezni Is. Ekkor kaptam észbe: igazi pedagó­gussal állok szemben; groteszk és nem ide illő házigazdámat csak a nevén . szólítani Nem­csak elég, hanem több lett vol­na azt mondani: tanár úr. Vagy inkább: tanár úr ké­rem... Amit szeret r A tanár úr Fejérdy Győző, a TIT ráckevei járási titkára, nyugalmazott latin—görög— német—orosz szakos tanár. Kezdetben tudásom csak anv- nyi, hogy a ráckevei TIT mun­kája alapján a megyei élvo­nalba került Mit jelent ez az élvonal? — Biz itt a TIT 1977-es sta­tisztikai évkönyve, eszerint az országban csak a szegedi já­rásiak előznek meg beiüuin- ket i Ékre nem számítottam. To­vábbi adatokat kérek, me­gyeieket is. A tanár úr kinyit­ja könyvet a Pest megyéről szóló oldalon, s máris fogom a tollat, hogy kiírjam belőle a számokat De a házigazda sze­líden leint: ' — Nem kék ezt följegyez­ni ... ■ — Miért? í — Nem méltányos, mert nem azonosak, a feltételek. < — Ezt ügy kell értelmezni, hogy a TIT ismeretterjesztő munkája szempontjából az egyes országrészek, járások adottságai eltérőek? i — Nem erről van szét ha­nem arról hogy én ezt. a mom.- kát nagyon régóta csinálom. 1950 óta, mióta Ráckeveit va­gyok. Huszonnyolc óv alatt sok tapasztalatot szereztünk. Helyzeti előnyöm az is, hogy a járásban mindenhol dolgoz­nak volt tanítványaim. Éppen tegnap tartotta az egyik osz­tályom a 15 éves találkozó­ját, az akkori 41 diákból 22 választotta a pedagógus pá­lyát, és ma is tanítanak. Má­sokból tscz-étaölk. óvónő, mér­nök, tanácsi dolgozó lett. Rá­juk lehet támaszkodni. De nemcsak velük vagyok jó munkatársa viszonyban, ha­nem másokkal iskola- és mű­velődési ház igazgatókkal is. A fiam tsz-elnök a járásban... — Van valami különleges módszere? • — Ha már módszerről van szó, megemlítem, hogy ha le­velet írok a helyi TIT-csodot- tokma'k. soha nem küldök sok­szorosított példányt, hanem kézzel írott, személyre szóló levelet Ezt még apámtól ta­nultam, aki meg a -nyomdász nagyapámtól tanulta, ■ — Ez rengeteg munka! 1 — Amit szeret csinálni az ember, az nem fárasztja. Meg kell adni l Amíg a tanár úr telefonál — a kiskunját házai audio-vizuä- ks nyelvi laboratóriumról tár­gyal —, mégiscsak föíljegyzek néhány adatot Tavaly a rác­kevei járásban 60 ezer 624 hallgatója volt a 3259 órában megtartott TIT-előadások- naik, rendezvényeknek; a hall­gatók 61 százaléka fizikai dol­gozó. A megye egy másik já­rásában 503 órában hallgatott meg előadást 11 642 ember. öt-hatszoros a különbség. i — Mégis, hogy csinálják? i — N-incs séma, az emberi természetből kell kiindulni. Először, mondjuk így, divatos előadóval előadóművésszel kell kezdeni, akinek a szemé­lyére is kiváncsiak az embe­rek. Aztán ott esetleg valami megsuhintja, hall valamit, amiről többet is szeretne tud­ni, és máskor is eljön. A si­kertelenség miatt nem szabad elkeseredni, hanem másként, mindig újra kezdeni Nem sza­bad belesüippedni a monotó­niába. És mindent felhasznál­ni, ami nem vetélytárs: rádiót, televíziót, könyvet. írókkal, költőkkel fokozatosan alakítot­tuk ki a kapcsolatainkat Van olyan előadóművész, aki még pénz nélkül is kijön. — Vannak anyagi megfon­tolásaik is? — Az előadóknak több mint felét a munkahelyek fizetik, évente 200 ezer forintot áldoz­nak a járásban erre A TIT- előadások nem a legjobban fi­zetettek. Ezért is örülünk an­nak, hogy gyarapszik a járás­ban a TlT-tagok száma. A já­rás párt- és állami vezetőitől, munkatársaitól kapott elvi és gyakorlati segítség hosszú évek óta alapvető biztosítéka járási szervezetünk eredményes munkájának. A vezetők közül többen is aktív TIT-tagok. Re­mek községi TIT-csoportjaink vannak, sok helyen liincá mar szükség különösebb előkészítő munkára. A Csepel Autógyár­ban csodálatos a munkásaka­démia! Ha nem is kell nagy előkészítés, azért persze elme­gyek mindenhova Meg kell adni az embereknek a tiszte­letet Hiába vannak — Miből áll a munkája? — Tájékozódásból és tájé­koztatásból — Miről kell tájékozódni? — Sokat és folyamatosan kell olvasni, újságot folyó­iratot különféle kiadványokat, Ismerni kell a valóságot, tudni kell hogy mit várnak az em­berek, és mit vár tőlünk a közművelődési politika. — Az utóbbi kettő egybe­esik? — Nem mindig. Goethe mondta: az embereknek nem azt kell adni amit igényelnek, hanem azt amit igényelniük kellene. Tisztában kell lenni azzal hogy egy nép, egy or­szág fejlődése a kulturálódó- són. áll vagy bukók. Hiába van­nak a legkorszerűbb gépek, és hiába a legnagyszerűbb mun­kateljesítmény, ha emögött nem olyan ember áll aki az életmódjában is kulturált Mit kell megtanulnunk és felfognunk ahhoz, hogy kultu­ráltan élhessünk ? — kérdez­hettem volna, de a választ anélkül is megkaptam. — Az embernek fel kell Is­mernie, hogy felelős önmagá­ért és a társadalomért. Es vál­lalnia kell ezt a felelősséget. El kell indulnia azon az úton, amelyen az önművelés egy- szercsak nélkülözhetetlenné, szükségletté válik, mint a le­vegő. Olyan emberből szeret­nék egyre többet látni, akinek fáj az utcán eldobott papír látványa Olyanokat, akik nem státusszimbólumokat hajszol­nak, nem azoknak a módos embereknek az életmódját akarják utánozni, akiknek már a század első felében fürdő­szobájuk Volt. A tanár úr kérdés nélkül válaszol arra is, hogy lát-e ha­ladást ezen az úton. — Évtizedek kellenek még ahhoz, hogy az emberek tuda­ta megváltozzon. De van fej­lődés, higyje jel. Már a nagy­apáink is szerették, ha tiszta a környezetük, szombatnál, va­sárnap tisztára söpörték az ut­cát, az udvart. Ez aztán elma­radt, most megi nt elkezdődik. A söprés átmeneti elhagyását — jelképesen szólva — nem tekinthetjük visszafejlődés­nek, nincs ellentmondás. Ez a technika korszaka, össze kell rázódnia az embernek a tech­nikával, a gépkocsis életmód­dal hogy aztán megint az em­ber kerülhessen előtérbe. Ami­kor még pedagógus voltam, mindig azt mértem fel hogy hány könyve van a gyereknek az elsőben, és hány a negye­dikben. Szeretném... A tanár úr azt mondja, Jő velük, a volt tanítványokkal barátokkal, ismerősökkel ta­lálkozni a községekben. El­mondják keserveiket, örömei­ket. Biz a mindig megújuló va- lóságismeret alapja — Mit szeretne még elér­ni? — Szeretném, ha az embe­rek jobban vigyáznának a kör­nyezetükre. Szeretném, ha az unokáim is láthatnák azokat a természeti szépségeket, ami­ket én látok, ha tiszta helyen, tiszta vizet ihatnának, jó gyü­mölcsöt ehetnének És szeret­ném megtisztulva látni anya­nyelvűnket. Hatos Erzsébet Hazai tájakon — Barátaink Befejeződött az országos honismereti diákkonferencia Egerben vasárnap befejezte munkáját a 3. országos honis­mereti diákkonferencia. A há­romnapos tanácskozáson meg­állapították, högy a diák hon­ismereti munka az utóbbi években jó irányban, a hon­ismereti mozgalom céljainak megfelelően fejlődött. A KISZ nevelő munkájának szerves részeként jól szolgálta a ta­nulófiatalok szocialista hazafi- ságra, proletár internaciona­lizmusra nevelését, örömmel nyugtázták, hogy a honisme­reti munka a 14—13 éves fia­talok kedvelt tevékenységi formájává vált A tanácskozáson bejelentet­ték, hogy az 1979—80-as tan­évben tovább bővülnek a honismereti tevékenységi for­mák. Az akció ezúttal a Ha­zai tájakon elnevezést kapja, és arra hívja a KlSZ-szerve- zeteket, hogy vállaljanak konkrét feladatokat a honis­mereti munkában, a hagyomá­nyok gyűjtésében és bemuta­tásában. A közeljövő prog­ramjában szerepel a Bará­taink elnevezésű akció is, amely a baráti országok kul­túrájához, művészetének, diák­életének alaposabb megisme­résére ösztönöz. A diákok kezdeményezték, hogy a gimnáziumokban a néprajz oktatása is szerepel­jen a fakultatív tantárgyak között. Javasolták azt is, hogy a szakmunkásképző iskolák­ban a jövőben kapjon több helyet a történelemtanítás. Cobors Generosa A Vox Humana hangversenye a váci Híradástechnikai Anyagok Gyárában A 40 éves jubileumát ün­neplő váci Vox Humana együttes szombaton délután a váci Híradástechnikai Anya­gok Gyára dísztermében újra kiemelkedően színvonalas hangversenyen mutatkozott be. A koncerten megjelent az a régi dalkör, amely még a vál­lalat elődjénél, a Horgany­hengermű Részvénytársaság­nál 1939-ben alakult meg, Sü- megh Miklós karnagy — a Vox Humana alapító karnagya — vezetésével. A jelenlevő két­szeres alapítót és a dalkör tag­jait a gyár nőblzottsága kö­szöntötte. A Vox Humana kórus 40 éves múltjáról szóló fotó- és dokumentumkiállítást Venesz Ernő, a váci városi ta­nács művelődési osztályának vezetője nyitotta meg, majd Fasang Árpád zeneszerző, a Magyar Zeneművészeti Szö­vetség és a Kórusok Országos Tanácsának vezetőségi tagja beszélt az együttes jelentősé­géről, szerepéről a mai zenei életben. A Vox Humana (jelentése: emberi hang) nevéhez híven vokális elemekkel dolgozik. Nagyrészt amatőrökből áll, akik viszont hivatásos kórus­énekesek szintjén képviselik a műfajt. Az ünnepi koncer­ten a lehető legsokoldalúbban igyekeztek bemutatkozni, pre­klasszikus daraboktól kezdve (Lassus) modemekig (Kodály, Daróczi, Karai), egyaránt sze­repeltek neves zeneszerzők kórusművei. Az első részben Kodály Zoltán: Cohors Gene- rosa, Túrót eszik a cigány, Lassus: Csónakos ének, Scan- delli: Bongiorgo Madonna, Magyar vidék a Hatvani Galériában A SZENTENDREI PIRK JÁNOS DÍJA A Hatvani Galériában december végéig tekinthető meg e* a nagyszabású tárlat, melynek kezdeményezője Moldvay Győző, egyik rendezője is. Jövő januárjában és februárjában ezt az anyagot a Magyar Nemzeti Galériában is bemutatják« Pest megyei alkotók részvétele ráckevei és dömsödi táj Patay László és Bazsonyi Arany festményein. Patay a fény­özön súlyát elemzi magas szakmai felkészültséggel, s Bazsonyi Arany is újra újdon­sággal lépi meg művészete nö­vekvő barátait — a Kálvária olyan mély és festőileg tiszta elemzésével, mely méltán vív­ta ki Moldvay Győző elisme­rését; alapítványának díját ez a mű vívta ki magának. Ecser, vagy a pilisi hegyvi­dék ritkán ragadta meg kép­zőművészeink figyelmét; ez­úttal Mácsai István és Kánig Róbert jellemezte olajjal és rézkarcokkal e két vidék sa­játos szerkezeti összetételeit, s komoly érték Miháltz Pál szentendrei városképe is. A zsámbéki tanítóképző festőta­nára Szlávik Lajos formarend­je és színfegyelme révén nem­csak művészetének pedanté­riáját jelzi, hanem azt is, Az eszme életképes, mert a hatvani biennálélc nyomán fellendült a magyar tájfesté­szet. örvendetes, hogy Pest megyei fejlődésről is számot adhatunk. Szerencsére nem pusztán arról van szó, hogy a mi vidékünk is jelen van mű­vek egész sorával, hanem az a lényeges, hogy egyre jobbak e képek, új tájakról fogantak és a szerzők köre is bővül. Gödöt felfedezte érzékeny akvarellel Bernáth Aurél, a tárlat arany diplomáját kap­ta. Pirk János Szentendrén él, alkotó csöndben. Mindkét szentendrei olajfestménye ki­tűnik a tárlat jó átlagából; méltán kapott ezüst diplomát. Változatlanul téma a Duna­kanyar. Luzsicza Lajos, Mol­nár József, Joó Margit, Novák Lajos jelzi ezen ünnepi motí­vummal a vihart, a táj szerke­zetét, a dunai kompot. E té­ma igazi megoldása azonban Kristóf János nevéhez fűző­dik, aki Dunabogdányban él, sajnos, méltatlanul keveset hallunk róla. A díjak is elke­rülik az utóbbi időben; nem igazságosan. Áttételesen jelenik meg a hogy ilyen szinten Zsámbékon a művészi nevelés jó kézben j irá ítani lehetne nagyobb el­van. A korábbi kiállításokhoz „ Nagymaroson dolgozó Batári László alkotásai is biztosítják a tárlat magas átlagszínvona­lát. Régebben Vásárhely jobban meghatározta a hatvani táj- festészeti biennálé karakterét, mint most. Ez jó is, probléma is. Szalay Ferenc, Vecsési Sán­dor, Hock Ferenc, Szurcsik János hiányzik, s ezúttal Né­meth József sem remekelt er­dőben szálló gólyáival. így az anyag kicsit tarkább, nagyobb az értékingadozás, ugyanakkor szinte minden országrész je­lentkezik; művekkel. A minő­séget illetően fontos Pál Gyu­la, Csohány Kálmán, Réti Zol­tán, Tóth Menyhért, Máger Ágnes, Nagy Előd, Fodor Jó­zsef, részvétele. Fejlődik jó ütemmel Aranyi Sándor, Decsi Ilona, Pataki Ferenc, s külö­nösen izgalmas Szily Géza ké­pi gondolkodása, mely jól tár­sul Tamás Ervin és Szinte Gábor fakturális alaposságá­hoz. Jó az átlag, de várat magá­ra a remekmű, pedig ez a maradandóság. Bizonyos téma­korlátozással pályázati cél­kitűzéssel még az alkotókat is mérve Pest megyét vegyes mű­vészgárda képviseli ezúttal, hiszen a szentendrei Szántó Piroska, Kóka Ferenc, a mélyültségre, mely már a negyedik hatvani biennálén is éreztetné jó hatását. Losonci Miklós Jannequin: A madarak éneke című kompozíciók hangzottak el. Makiári József Liszt-díjas karnagy az egységes hangne­men belül így valósította meg a változatosságot. A második részben dalmű­veket — Bruckner: Locus iste, Jannequin: Ce moys de mai, Faria: Trai-trai, Telemann: Friede, Ernesaks: Te drága föld — hallhatott a közönség. Hajnóczy Katalin karnagy temperamentumos karvezeté­sével az énekkari művek ere­dendő vitalitását, a belőlük kicsendülő határtalan életörö­möt hangsúlyozta. A hangverseny befejező ré­szében magyar hangzású fel­dolgozások, Karai: Vidám nó­ta, Kodály: Gömöri ’dal, Jel­ige; Daróczi: Mikóházi nagy­harang című tréfásabb, vidá­mabb dalműveit hallhattuk Makiári József karvezetésével. A koncert szervezésében lel­kesen közreműködő Ady End­re szocialista brigád is minden elismerést megérdemel. ” Fosa Zoltán Tízéves nemzetiségi klub Együtt a község lakóival Az országban elsőként ala­kult meg 1968. november 29- én a pomázi szerb nemzetiségi klub. Eredeti céljának megfe­lelően, kettős feladatot látott el az évtizedes működése alatt: megismertette a szerb hagyo­mányokat a helybeli magyar, valamint német és szlovák la­kossággal; emellett biztosította az anyanyelv használatának folyamatosságát. Ennek érde­kében a klub programjaira rendszeresen hívtak vendége­ket a nagyközség és a környék lakói közül. A nemzetiségi kultúra ápolásának erős alap­jai vannak Pomázon, hiszen az óvodában és az általános iskolákban is van anyanyelvi képzés. Immár 40 éve működik Po­mázon a szerb nemzetiségi kó­rus, s ennek tagjai adták a tíz éve alakult klub magját. Az­tán gyors egymásutánban jöt­tek létre a további művész- együttesek, mindenekelőtt egy tamburazenekar, majd egy né- pitánccsöpört, s innen indult az országos siker útjára a Vu- jicsics együttes is. Még egy kezdeményezéssel büszkélkedhet a klub: ők ja­vasolták először az országban, hogy a nemzetiségi települése­ken kétnyelvű feliratokat al­kalmazzanak a középületek­ben. Az egész klub eredmé­nyes és hasznos munkáját is elismerték azzal, hogy Csobán Ignácnak, aki kezdettől vezeti a klubot, a Hazafias Népfront Pest megyei elnöksége a Ki­váló társadalmi munkáért ki­tüntetést adományozta, ugyan­ezt az elismerést kapta Belos Péter, a csobánkai általános Iskola igazgatója, a klub ve­zetőségének tagja is. A pomázi szerb nemzetiségi klub szombaton este ünnepel­te működésének tízéves évfor­dulóját. Az eseményen többek között megjelent Csedomir Ba- jics, a jugoszláv nagykövetség első titkára. Az ünnepi prog­ramban műsort adott a klub valamennyi művészegyüttese, s a Szentendréről „hazaláto­gatott” Vujicsics együttes. TV-FIGYELO Talajerő. A Pest megyei Tsz-szövetség két laboratóriu­ma — a fővárosban, a Ménesi úton, meg a Cegléden tevé­kenykedő — is szóba került abban a riportban, amelyet a vasárnap esti Hét sugárzott a műtrágyák fölhasználásáról. Mint az ország más tájegysé­gein működő hasonló vizsgá­lati helyeken, ezeken az állo­másokon is a talajmintákat elemzik, mégpedig azért, hogy megállapítsák: melyik tábla milyen műtrágyától ad majd több s jobb termést. Mint a megkérdezett szak­emberek elmondták, a szükség kényszere hozta létre a talaj- búvárlás új rendszerét, mert eddig — hiába követett zsák zsákot, mázsa mázsát — csak nem serkentette szaporább növekedésre a mind nagyobb tömegben szétszórt műtrágya. Nem, mert csak úgy, ötletsze­rűen, minden előzetes vizsgá­lat nélkül került a földbe — függetlenül attól, hogy hol mi­lyen összetevőkben szűkölköd­tek a szántók. A mostanában folyó — mind nagyobb s na­gyobb méreteket öltő — rög­vallatás azonban rendre meg­mutatja, hogy hol kell több nitrogén, s hol tetemesebb mennyiségű foszfát — hogy csak e két, leginkább ismert anyagot említsük. Január 1-től pedig már egy olyan mérőhálózat kezdi meg működését, amely — így szólt a nem egészen magyaros, de azért tartalmát tekintve igen­igen biztató magyarázat — táblakonkrétsággal jelöli ki a szórandó tápok mennyiségét és minőségét. Ezzel megszűnik a műtrágyák tudománytalan s meglehetősen pazarló hasz­nálata. Megtelepedés. Az oly szíve­sen nézett — mind látványát, mind mondanivalóját tekintve egyaránt izgalmas és okos — históriai sorozat, A magyarok elődeiről és a honfoglalásról című adásfolyam legutóbbi, vasárnap délutáni jelentkezé­sekor az immár megtelepült magyarságról mondott el sok­sok újdonságot. Miképpen az előző ötven percek — ez a mostani is arról győzte meg az érdeklődőket, hogy eleink kevésbé voltak afféle vitézke­dő barbár ivadékok, mint azt eddig hittük, hanem alapos ismerői voltak ők mind az ál- lattenyésztésnek, mind a föld­művelésnek. Ilyenformán pe­dig állandó telephelyeik is voltak, ahol nemcsak a köny- nyen odébb szállítható jurták­ban éltek, de építettek maguk­nak gerendaszerkezetű háza­kat is. A honfoglaláskori sí­rokból előkerült tárgyi emlé­kek pedig azt is jelzik: nem akármilyen képeségű mesterek forgatták akkoriban a mintá­zó-, formázószerszámokat. Játékok. Szombaton este is, vasárnap este is könnyed-vi­dám játszadozással traktálták az előfizetőket kedves dobo­zunk műsorellátói. Az, előbbi alkalommal Szigligeti Ede A mama című színművének tv- változatát sugározták, pihenő-' napunk élemedettebb óráiban pedig egy 1975-ben forgatott szovjet filmet pergettek le. Mosolyfakasztó célzattal ké­szült ez is, az is, csakhogy amíg a hazai sütetű termék nem adott többet egy átlagos szalonvígjáték félreértéseken alapuló csetlés-botlásánál — a Nősülni tudni kell című darabhármas egyszerre volt jókedvű viccelődés és találó stílusparódia. Mintha csak a húszas évek burleszkjei pe­regtek volna le szemünk előtt, olyan mulattató kapkodással, a látványbeli ötleteknek olyan szűnni nem akaró sziporká- zásával elevenedett meg a sze- relmetes férjeknek, hitvesek­nek, alkalmi és állandó ked­veseknek kedves bolondériája. Közben pedig — az író­rendező Leonyid Gajdajnak erre is futotta tehetségéből — még a forradalom utáni Oroszország zűrzavaros hét­köznapjaira is vethettünk egy­két pillantást. Remek egy csi- nálmány volt! Akácz László

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom