Pest Megyi Hírlap, 1978. november (22. évfolyam, 258-282. szám)

1978-11-26 / 279. szám

Gyarapítják a közös vagyont Harminc kollektíva, mintegy 150 dolgozó vett részt a Pécel —Isaszeg Áfésznél a KMP 60. évfordulójának tiszteletére meghirdetett munkaverseny­ben. A bolt vagy az üzem he­lyi sajátosságainak megfelelően vállalták az áruforgalom, a termelési érték növelését, a kiszolgálás színvonalának javí­tását, a szövetkezet vagyoná­nak megóvását, gyarapítását, a hatékonyabb gazdálkodást. Ezeken kívül társadalmi mun­kával is hozzájárultak a kö­zösség eredményeinek növelé­séhez. Az elvégzett munka értéke­lésére a közeljövőben kerül sor, s ekkor kiderül, a válla­lásokból végül mit sikerült megvalósítaniok az Áfész dolgozóinak. A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA V. ÉVFOLYAM, 279. SZÁM 1978. NOVEMBER 20., VASÁRNAP Függöny JJ a a városi közművelő­1 *■ dés kerül szóba, rég­óta ugyanaz a megállapítás tér vissza, legyen bárme­lyik területről szó: majd, ha felépül az új művelődé­si ház! Akkor majd lehet jó előadásokat tartani, ak­kor majd több kiállítás lesz, akkor majd igazán fellendül a klubélet s így tovább. Egyik ismerősöm a minap elégedetten beszélt a Pó­dium sorozatról, ami évek óta nagy sikerrel megy a régi, omladozó s kétségkí­vül szűk és elavult művelő­dési házban. Csak éppen, mint mondta, az zavarja a nézőket, hogy a meghívott művészek egy elrongyoló- dott, ócska, hatalmas zsák­öltésekkel egybetartott, jobb időket megért függöny mö­gül lépnek a közönség elé. Ha netán Kellér Dezső lépne fel itt egyszer, akinek szokása volt konferanszai közben a függönyt fogni, alighanem zavarba jönne. Mert ezt a spárgával húzo­gatott valamit megfogni aligha lenne gusztusa. Ha majd elkészül az új művelődési ház, minden bizonnyal szép és jó füg­göny kerül a színpad elé. Ezt a mostanit pedig ki­dobják. De vajon tényleg új ház kell ahhoz, hogy a függöny is új legyen? Nem lehetne addig legalább ezt az egyet kicserélni? G. Esőt varnak a mezőgazdászok Bő termést ad a kukorica Ismét van panaszikodnivaló- juk a mezőgazdászoknak. A korai fagyok és a nyári özön­víz után, most az őszi aszály keseríti a szövetkezetek, gaz­daságok dolgozóit. Novak László, a járási hivatal keres­kedelmi és élelmiszergazdasá­gi osztályának vezetője, aki­től az őszi munkák helyzetéről érdeklődtünk, elmondta; a pé- celiek hét hete hiába várnak esőre, egy csepp se hullott. S így van ez a járás egészében is. De azért nincs még ok az elkeseredésre, az idén egy-két baklövését jóvátette már az időjárásfelelős. Hátha most is megkegyelmez a száraz föl­deknek, amelyekből kihajtot­tak már az első vetések. Foghíjas táblák Éppen ezek mutatják, hogy elkelne a csapadék, hiszen az október 20-a után bevetett táblák meglehetősen foghíja­sak. De ha most jönne egy kis eső, még az alvó magok is ki­kelhetnének. Az őszi vetéssel már régen végeztek a gazda­ságok: a járásban 12 ' és fél' ezer hektáron került földbe a mag, búzából 9 ezer 800 hek­tárt vetettek. Felszedték már a krumplit is járásszer te. Még mintegy 50—60 vagonnyi nem került tisztítóra és osztályozóra, de a szakemberek már felbecsülték a termést: heiktáronként 170 mázsás lesz az átlag. A cu­korrépát is mind betakarítot­ták már, ebből 260—270 rná- zsányi a hektáronkénti ter­méshozam. Ezzel a számmal ! azonban még nem mondtunk 1 el mindent, hiszen az idén a kevesebb több volt; a cukorfok ugyanis jóval magasabb volta szokottnál. Az átlag egyébként a cukorrépánál is csak becs­lés, mert a cukorgyár még nsm vitt el minden répát a szövet­kezetekből. A vácszentlászlói Egyesült Zöldmező és a kar- tali Petőfi termelőszövetkeze­tekben együtt még legalább 200 mázsa vár szállításra. Tíz mázsával több A kukorica betakarítása jó ütemben folyik. A szövetkeze­tekben a majdnem 4 ezer hek­tár több mint 85 százalékán végigmentek már a kombáj­nok. A hét elején jelentették Kartalról és a galgamácsai összefogás szövetkezetből, .hogy elkészültek a munkával, s a többi gazdaságban sincs lábon sok kukorica. Valószínű .hát, hogy még a héten végez­nek a nagy őszi kampány­munkával. Egyelőre a termés­re sem lehet panasz, a késői .érés több magot eredménye­zett. A még érintetlen táblák hozama nem befolyásolhatja különösebben az eddigi átla­got, ez pedig tíz mázsával több hektáronként, mint tavaly volt. A hét végére lefogy a zöld­ség is, már csak sárgarépát és zöldséget szednek a kertésze­tekben. A gyümölcsöt es a szőlőt is leszüretelték minde­nütt. A szőlősgazdák elégedet­lenek a 35 mázsás hozammal, ez bizony nagyon gyenge. De a szőlőt sok csapás érte az idén.: megtizedelték a korai fagyok, elverték a kora nyári jég­esők, ráadásul a sok csapadék és a kevés napfény sem ked­vezett neki. Hajrában Most az őszi mélyszántás adja a legtöbb munkát a föl­deken. Ezzel az utóbbi két hét­ben lódultak meg járásszerte. Korábban másfél hónap alatt 4 ezfer 200 hektárt szántottak fel, az elmúlt két hétben vi­szont majdnem 5 ezret. A ter­vezettből még mintegy hat­ezer hektár van hátra, s ezzel előreláthatóan december ele­jére végezhetnek. Ezután még inkább meggyorsul a munka, hiszen a kukorica és a cukor­répa aratása alól felszabaduló, nagy teljesítményű gépeket is átcsoportosítják. A mélyszán­tással együtt a szervestrágyá­zás is folyik, s most már min­denképpen az őszi munkák hajrája következik. G. Z. Áldozatkészek a város lakói SZEMLÉLETES PLAKÁ­TOK, kiadványok hívják fel figyelmünket a véradás fon­tosságára. Ma már természe­tes, hogy egy-egy súlyos eset­ben a rendelkezésre álló vér, vagy vérkészítmény megmenti a bajbajutottak életét. Azon sem lepődünk meg, hogy az ország lakóinak egyre na­gyobb százaléka lesz rendsze­res véradó, akik életet mentő vérükért cserébe nem várna,; pénzt, jutalmat, elismerést. Pedig a vérkészítmények kor­szakában egyre inkább sze­mélytelen lesz a véradás. Nincs meg az a közvetlen kapcsolat a véradó és a vért kapó között, mint a kezdeti időszakban, amikor a segítsé­get adó saját szemével győ­ződhetett meg arról, miként nyeri vissza arcszínét, erejét az ő vérének hatására a be* teg. Mégis, a számok ezt bizo­nyítják, egyre többen vesznek részt a Vöröskereszt külön­böző szintű szervezetei által rendezett véradónapokon. Az év vége közeledvén a Vörös-' kereszt Gödöllő városi veze­tősége is felmérte, vajon 1978- ban mennyit léptek előre a véradómozgalom szervezésé­ben. A rideg számok mély emberi együttérzésről, segíte- niakarásról tanúskodnak. Olyan emberi tulajdonságok­ról, amelyet az élet más terü­letein olyan gyakran kérünk számon egymástól napjaink­ban. TALÁN csak az orvosok és a rászoruló betegek tudják igazán, mit is jelent, hogy ez évben eddig több mint hat- százhét liter vért adtak a gö­döllői vállalatok, intézmé­nyek, gyárak, üzemek dolgo­zói, az egyetem hallgatói. Már ezzel is alaposan túllépték a várt, a remélt mennyiséget. A havonta más és más gazdasági egység dolgozóinak részvételével rendezett vér­adáson több mint ezerötszá- zan jelentek meg, s közöttük kétszáznál is több volt az olyan, aki első alkalommal szánta rá magát a véradásra. Mert mitagadás, némi bátor­ságra, elszánásra is szükség van ahhoz, hogy valaki a vér­adók egyre népesebb táborá­ba lépjen. Elszánásra, hiszen sokan átélték már azt az ide­gesítő kis szorongást, amit az injekciós tű, vagy a csordo­gáló vér látványa kelt. Gödöllőn a Ganz Műszer Művek Árammérőgyárának, az Agrártudományi Egyetem gépészmérnöki karának dol­gozói, hallgatói, valamint a i Gépgyár kollektívái tartoz­nak a leglelkesebb véradók sorába. Természetesen nehéz, csaknem lehetetlen valamiféle rangsort felállítani a vér­adásra jelentkező kollektívák között, hiszen egyformán nagy szükség van mindany- nyiuk segitségére, az általuk adott néhány deciliter vérre. SOKSZOR HALLOTTAM a többszörös véradók tisztele­tére rendezett összejövetele­ken maguktól az ünnepeitek­től, hogy bár a társadalom számtalan megható formában igyekszik megköszönni áldo­zatkészségüket, ők nem ezért teszik. Számukra elég köszö­net, ha tudják, hogy vérükkel embertársaik életét, egészsé­gét mentették meg. Mégis azt hiszem, nem árt, ha évenként legalább egy alkalommal, az önmagukért beszélő eredmé­nyek hallatán megemléke­zünk a város azon lakóiról, akik a véradómozgalom ki­emelkedő aktivistái, s a kö­zeljövőben megrendezésre ke­rülő véradó-találkozó kitünte­tései mellé a nyilvános kö­szönetét is átnyújtjuk. Gáspár Mária TIT előadói ankét Erdőtelepítés, környezetvédelem A Tudományos Ismeretter­jesztő Társulat különböző szintű szervezeteinek nagy szerepe van abban, hogy a közösség valamennyi tagját érintő fontos kérdésekben megfelelő Jártasságra tegyünk A direktórium tagja volt Orvul gyilkolták meg A hatvan évvel ezelőtti ese­ményekre emlékezve aligha akad beszélgetés Gödöllőn, amelyen ne kerülne szóba Illés István, a város mártírja, akinek nevét ma utca őrzi. Az az utca, amelyben szerény otthona volt, melyből 1919 egyik augusztusi hajnalán el­hurcolták, hogy már soha többé ne térhessen haza. De ne vágjunk a dolgok elébe, kövessük nyomon Illés István élettörténetét, attól kezdve, hogy fiatalon Gödöllőre került Albertirsáról, ahol 1886-ban született szegény szülők gyer­mekeként. Munkás lett Gödöllőn először Neszvada Antal mézeskalácsos gyertya­öntő mesternél vállalt mun­kát, majd miután megnősült, — gödöllői lányt vett felesé­gül, László Ilonát, — a MA- VAG-ba ment dolgozni. Be­tanított munkás, fémesztergá­lyos lett. A pesti gyárban nemcsak a szakmát tanulta meg, politikailag is képezte magát, s hamarosan a szo­ciáldemokrata párt tagjai kö­zött találjuk. Az első világháború okozta megpróbáltatások méginkább harcos munkásmozgalmi em­berré nevelték, s miután a háború végén hazakerült, újra a MÁVAG-ba vitt az útja. Az 1918—19-es esemé­nyek nem érték váratlanul, s a Tanácsköztársaság kikiál­tása után rögtön tudta, hol a helye. Gödöllőn tagja lett a direktóriumnak s mint füg­getlenített vezető dolgozott a dicsőséges 133 nap alatt. Hi­vatala a máriabesnyői vörös iskola épületében volt, ahol sokan megfordultak abban az időben. Illés István emlékei után kutatva, a városban olyan embereket kerestünk, akik még emlékeznek a hatvan év­vel ezelőtti eseményekre. Ke­vesen vannak már, akiknek memóriája tisztán megőrizte a viharos napok krónikáját, de akik még élnek s felidézték emlékeiket, egyöntetűen nyi­latkoztak az egykori direktó­riumi tagról. Olyan ember portréja kerekedett ki szava­ikból, aki nem sajnálta a fá­radságot, s aki higgadt fejjel értékelte a helyzetet. Kerülte az erőszakot, békés, meggyőző eszközökkel képviselte a munkásérdeket. Munkáját lel­kiismeretesen látta el, s min­dent megtett, hogy az új tör­vényességet megalapozzák Gödöllőn is. Lakást osztott Nagy gond volt az akkori időkben az egyszerű munkás­embernek fedélhez jutnia. Harminc család lakott pél­dául a vasútállomáson vesz­teglő vagonokban. A nincste­lenek gyakran felkeresték Il­lés Istvánt, segítse őket vala­hogy lakáshoz, hiszen Gödöl­lőn sok olyan villa állt üre­sen, amelyet nem használtak a tulajdonosok. Illés István a nehezebb, de igazságosabb megoldást választotta. Tár­gyalt a villák tulajdonosaival, és sikerült velük megegyez­nie. Fenyegetés, kényszerítés nélkül juttatta otthonhoz a rászorulókat. A Tanácsköztársaság bu­kása után gyorsan követték egymást a tragikus esemé­nyek. Nyerges Pál, aki 1906­ban született, s ma a gödöllői Tél utcában lakik, jól emlék­szik azokra a napokra: — Egy-két nappal a bukást követően, Incső irányából megérkeztek az első meg­szálló román katonák, akik nem sokat teketóriáztak. So­kakat kizavartak az ágyból, s ruhástul, csizmástul feküdtek be a még meleg takarók közé. S rögtön megkezdődtek a házkutatások is. — Amíg a, román katonák nálunk nyomoztak, édes­anyám .odasúgta nekem, hogy eredjek a Pista bácsiékhoz, s mondjam meg neki, hogy me­neküljön amerre lát, mert ha­marosan hozzá is eljutnak. Én siettem, s elmondtam azt is, hogy már eszik azt a szép fehér kenyeret, amit előző nap édesanyám sütött. Ezzel gyerekfejjel érzékeltetni akar­tam, hogy nem ismernek kö- nyörületet. Illés István sógornője, októberben múlt 79 éves, s a Szabadság úton lakik, ma is Besnyőn, ahol akkor. Sajnos már ágyhoz kötött, de beteg­sége sem gátolta abban, hogy elmondja amit tud: „Nincs nekem bűnöm" — Illés igen csendes, meg­fontolt, halk szavú ember volt. Már amikor Pestre járt, olyan dolgokat hallottunk tőle, amin nagyon elcsodál­koztunk. Arról beszélt, hogy­ha egyszer megváltozik ez a rendszer jobb világ lesz, min­denkinek jár majd nyugdíj. De hogy valóban így lett azt ő már nem érhette meg. — Amikor megjelentek a románok, pni >s figyelmeztet­tük Pistát, hogy menjen el, mert meglátja elviszik. De ő azt válaszolta, miért vinnék, hiszen nincs neki bűne, nem rabolt, nem ölt. Ügy emlék­szem, mintha ma történne, — folytatja az elbeszélést Tercsi néni — jöttünk reggel haza a templomból, amikor a román csendőrök megérkeztek s ke­resték a sógort. Aztán nem sokára jött a hír, elvitték őt is, másokat is. Sokukat hajtot­ták el, köztük volt Rónay (Reisman) Dezső is. Sajnos az elhurcolásban olyanok is segítettek, akik az­előtt barátnak mutatkoztak. Nekik is szerepük lett hát Il­lés István tragikus halálában. A városi tanács anyakönyvi hivatalában Koza Imréné la­pozta fel az 1919-es halotti anyakönyvet. Ott olvasható a bejegyzés: Illés Istvánné au­gusztus 5-én jelentette, hogy előző nap, déltájban, lőtt seb­től elvérezve találták férjét az erdészeti ház mögött, az árokban. A halálos lövés A halál körülményei után kutatva megtudtuk, hogy Il­lést és Rónayt két napig fag­gatták majd a már említett helyre vitték. Ott azt mond­ták nekik, hogy szabadok, el­mehetnek. De alig tettel: egy­két lépést, lövések csattantak s mindketten lerogytak. Elő­ször Rónay esett a földre, majd Illés kapott halálos se­bet. Rónaynak szerencséje volt, a lövés nem volt végze­tes, s miután azt színlelte, hogy meghalt s a katonák el­mentek, lábra állt s elvon- szolta magát a szörnyű hely­ről. öt vidéken élő rokonai bujtatták tovább, Illést a fe­lesége temette el. A mártír nevét nemcsak az idősebbek, az egyre gyérülő kortársak őrzik. Az utókor hálás szívvel emlékezik Illés Istvánra, s ezekben a napok­ban őt is ünnepeljük. Csiba József szert, a társadalom egészét foglalkoztató ■ problémákban világosan lássunk, s a gondo­kat ismerve a megoldásban is részt vehessünk. A TIT által szervezett előadásokon ugyan­is legtöbbször a tudományom érdekességen túl, valamilyen a nagyobb közösségekre is kiha­tó kérdés megvitatása szere­pel. Nyilvánvalóan nem mind­egy, kik, milyen előadók, vitavezetők segítenek bennün­ket eligazodni egy-egy bonyo­lult probléma útvesztőjében. Ezért fontos, hogy a szakmai­lag jól felkészült TIT-elő- adók ismereteit az időszerű témákban tovább szélesítsék. Felüdülés A TIT Pest megyei szerve­zetének mezőgazdasági és élel­mezésügyi szakosztálya, a TIT gödöllői városi-járási szerve­zete, valamint a Hazafias Népfront Pest megyei bizott­sága mellett működő környe­zet- és természetvédelmi ui- zottság ankétot rendezett a közelmúltban Gödöllőn, az Agrártudományi Egyetemen. A mezőgazdaság-tudományi kar dékáni tanácstermében szép számmal összejöttek azok az erdészeti szakemberek, a különböző intézmények kép­viselői, akik a TIT előadóiként maguk is foglalkoznak az an­két témájaként megjelölt kér­déssel. Mészöly Győző, a Me­zőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium Erdészeti és Fa­ipari Főosztályának osztályve­zető-helyettese az erdőtelepí­tés és fásítás helyzetéről, Pest megyére vonatkozó feladatai­ról, s a környezetvédelemmel kapcolatos teendőkről beszélt. Nagyüzem Előadásában kiemelte, hogy a fővárosban és a környezeté­hez tartozó agglomerációban alapvetően fontos szerepet töltenek be az erdők. Azön túl, hogy a fakitermelésben döntő fontosságúak, környe­zetvédelmi és a szabad idő eltöltését, a pihenést szolgáló hatásuk pótolhatatlan. Ennek következménye, hogy Pest me­gyében különösen nagy gondot fordítanak az erdőtelepítésre. A nagyüzemi mezőgazdaság által megműveletlenül hagyott területeken kitűnő lehetőség nyílik újabb és újabb erdők telepítésére, amelyet ki is használnak. Gödöllőn és kör­nyékén főként a Rákos patak mentén telepítenek majd újabb erdőket, de a kialakított két parkerdő már most is a felüdülést, a pihenést kínálja a fővárosból vagy a Gödöllő­ről és a szomszédos községek-! bői érkezőknek. Közszemlélet A telepítések mellett na­gyon fontos feladat az erdők, a zöldövezet megóvása is. S e téren még bőven akad tenni­való. A jelenlevő szakembe­rek az előadáshoz kapcsolódó hozzászólásaikban elmondták, hogy sokan felőtlenül nagy károkat okoznak az erdőkben, a községekben a frissen kiül­tetett fákat is megrongálják, elviszik. Az erdőgazdaságok­nak és a községeknek egyaránt nagy gondot okoznak az illegális szemétlerakó he­lyek. A helyi tanácsok csak a bejelentett, konkrét esetekben tudnak eljárni, a szemetelők kilétét viszont a legtöbb eset­ben homály fedi. Gyakran ta­lán éppen a nemtörődöm közszemlélet miatt marad rej­tett a szemetelők személye. Az ankét sok ismeretet nyújtott a résztvevőknek, akik a hallottakat munkájukban, s a későbbiekben előadásaikban is jól hasznosíthatják. G. M. Öregek napja Récéién Az öregek tiszteletére nagy­sikerű összejövetelt rendezett a közelmúltban a Vöröske­reszt és a Hazafias Népfront helyi szervezete Péceien. A művelődési ház nagytermé­ben mintegy háromszáz idős férfi és nő nagy élvezettel nézte végig az általános isko­lások kedves műsorát, majd a neves fővárosi művészek bemutatóját. A műsorban fel­lépett Zsoldos Imre, Sárosi Katalin, Bojtor Imre, és Pécsi Kiss Ágnes.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom