Pest Megyi Hírlap, 1978. november (22. évfolyam, 258-282. szám)

1978-11-22 / 275. szám

»78. NOVEMBER 22., SZERDA xMdtm 7 Heti jogi tanácsok St«“ I súlyosan sértő önkényes cse­lekedetre vetemedtek. Kétségtelen, hogy a dolgo­zók magatartásában közreját­szott a vállalat mulasztása. A jogszabály ugyanis kötelezően előírja, hogy az újítást hasz­nosító vállalat köteles az újí­tót erkölcsi és anyagi elisme­résben részesíteni. Adott eset­ben ez azt is jelenti, hogy akik elmulasztják a jogsza­bályban előírt kötelezettségük teljesítését, még fegyelmi bün­tetéssel is sújthatok. A brigád azonban elismerve magatartása helytelenségét, a fegyelmi büntetés súlyosságát vitatta, mert olyan összegű, meghatározatlan időtartamú személyi alapbércsökkentésben részesítette őket a vállalat, hogy annak egyévi összege több, mint amennyi újítási dí­jat végül is megállapítottak és kifizettek részükre. Ügy látjuk, az ügy még nincs le­zárva, mert véleményünk sze­rint ez a vállalati döntés sem helyes. Meg kell találni az el­követett cselekménnyel arány­ban álló fegyelmi büntetést, és természetesen arra, hogy a büntetés nem lehet megtorló jellegű. A dolgozóknak joguk van a munkaügyi döntőbizott­ság határozata után a munka­ügyi bírósághoz fordulni ke­resetlevéllel. 8 A rokkantsági nyugdíjra Jogosultság megszűnik-e, ha a nyugdíjas már nem rokkant? — kérdezik olvasóink. Egyik olvasónk azt írja, hogy 56 éves korában rokkant nyugállományba helyezték, jelenleg 62 éves, most helyez­kedett el, de olyan felvilágo­sítást kapott, hogy a 840 óra­keret meghaladása esetén, megvonják a rokkantsági nyugdíját Olvasónk azt mondja, hogy ezzel méltány­megszegi, az a dolgozót még nem jogosítja fel a munkafe­gyelem megsértésére. Egy újító brigád keresett fel bennünket, és tanácsot kért. Elmondták, hogy hosszú idő óta nem rendezték újítási 'díjukat, jóllehet az újítást be­vezették. Legutóbb már ah­hoz folyamodtak: szinte ulti­mátumszerűén szólították fel az igazgatót, ha nem fizet, le­szerelik a gépről az újítás tár­gyát. Ügy látszik, nem vették ko­molyan a brigád levelét, mert a közbenső ügyintézők ezt a felszólítást csak a meg­adott határidő után juttatták el a vállalat vezetőinek. A brigád pedig, miután ügyük­ben intézkedés nem történt, beváltotta ígéretét, az auto­mata berendezést — amelyet maguk kísérleteztek ki — le­szerelték a gépről. Erre már odafigyeltek a vállalatnál. Szomorú, hogy hosszú időn át a vállalat nem törődött, elha­nyagolta a dolgozók anyagi, erkölcsi elismerését, jóllehet a jogszabály szerint is már ré­gen rendezni kellett volna az ügyet. Természetesen, amellett sem lehet elmenni szó nélkül, amit a dolgozók csináltak. Ráadá­sul felszólításra is megtagad­ták az újítás tárgyának visz- szaszerelését. Ez a magatartá­suk súlyos fegyelmi vétség, mert veszélyezteti a termelést. Más kérdés a vállalat mulasz­tása, és más dolog a brigád fegyelmezetlensége. Ha a vál­lalat nem intézkedett, jogosul­ták lőttek volna a szabályos jogorvoslati lehetőségeket igénybe venni. Helyette azon­ban a munkafegyelmet és a szocialista munkaerkölcsöt A szerződésekről A Házi Jogtanácsadó legutóbbi számában Életünk — akár tudjuk, akár nem — csupa szerző­dés. Ha bevásárolunk, ha köl­csönt adunk, vagy kapunk, ha odaadjuk óránkat javítás­ra, ha megajándékozzuk sze­retteinket, az a jog nyelvén „szerződésnek minősül”; hi- 6zen (megint szakkifejezés­sel élve) jogviszonyt teremt. De vajon hányán ismerik ki magukat a mindnyájunkat érintő problémakör szabályai­ban, hányán tudják, hogyan kell okos és megtámadhatat- lan szerződést kötni? Ebből indul ki a Házi Jogtanácsadó szerkesztősége, amikor ép­pen az állampolgárok szerző­déseit választotta havi folyó­irata, októberi számának té­májául. A feldolgozás hiteles­ségét az garantálja, hogy az Igazságügyi Minisztérium köz­reműködésével készült. Mi is tulajdonképpen a szerződés? Melyek a legálta­lánosabb szabályai? Erről — vagyis az alapelvekről, alap­fogalmakról — szól a kiad- yány első fejezete. De ugyan­így külön, részletes fejezet foglalkozik az egyes szerző­désfajtákkal is. Mire jogosít, illetőleg kötelez bennünket, ha veszünk vagy eladunk va­lamit? Mit jelent és mi mó­don követelhetjük meg szer­ződő partnerünktől? Mikor és hogyan köthetünk érvényes kölcsönszerződést? S utoljára, de nem utolsósorban: milyen jogi előírások vonatkoznak az ajándékra? Minderről nem­csak tájékozódhatik az olvasó, hanem tanácsot is kap, ho­gyan védheti jogait, miként kerülheti el már a szerződés megkötésekor a helytelen megegyezésből keletkező konf­liktusokat, mi módon vértez­heti fel magát egy későbbi esetleges jogvitára. A terjedelmes függelékben jól alkalmazható szerződés- mintákat találunk. E részben közelebbről ingatlan-átruházá­si, gépkocsi-adásvételi, aján­dékozási, kölcsön-, valamint tartási és életjáradéki szerző­désre kapunk példákat. Csu­pán a neveket és címeket kell behelyettesítenünk! A számot a szokásos állan­dó rovatok (a jogszabálymu­tató, a jogsegélyszolgálat ro­vata, a beérkezett levelekre adott válaszok, stb.) egészítik ki. Ezek közül csupán a ta­nácsi ügyfélszolgálati irodák­ról, továbbá a sértett képvise­letéről szóló ismertetést emel­jük ki. S még egy: az októbe­ri szám közli a TV Jogi Ese­tek című műsorának szep­temberi anyagát. A Házi Jogtanácsadó új számát a Posta hírlapboltjai­ban és az újságárusoknál sze­rezheti meg az érdeklődő. tálán helyzetbe kerülne, és mivel nem egy ízben foglal­koztunk már lapunkban a rokkant dolgozók helyzetével, bizalommal teszi fel nekünk a kérdést, igaz-e az a tájékoz­tatás, amit ő kapott. Igaz is, meg nem is. Igaz azért, mert valóban van olyan rendelkezés, hogy a rokkant­sági nyugdíjra jogosultság megszűnik, ha a nyugdíjas már nem rokkant. Nem igaz azért, mert az előbbiekhez hozzátartozik az is, hogy ol­vasónk még jelenleg is rok­kant, csupán állapota javult annyira, hogy dolgozni tud. Ez pedig örvendetes. Éppen ezért a rokkantsági nyugdíjra jogosultság akkor szűnik meg, ha a nyugdíjas már nem rok­kant, vagy rendszeresen dol­gozik, és keresete 4 hónap óta lényegesen nem kevesebb an­nál a keresetnél, amelyet a megrokkanás előtti munkakö­rében rokkantság nélkül elér­hetne. Tehát az a rokkant, aki az öregségi nyugdíjkorhatár betöltése előtt teljesen meg­gyógyul és dolgozik, és kere­sete a korábbinál lényegesen nem kevesebb, akkor valóban megszűnik a rokkantsági nyugdíjra való jogosultság. Erkölcstelen lenne, nem rok­kantnak, teljes munkaképes­ségű személynek — azért, mert korábban leszázalékol­ták — most továbbra is adni a rokkantsági nyugdíját. Ez­által másokkal szemben mél­tánytalanul előnyösebb hely­zetbe kerülne, és sértené a szocialista munkaerkölcsöt és a bérezés szabályait is. Más a helyzet azonban olvasónknál. ő betöltötte a 60. életévét, az öregségi nyugdíjkorhatárt. Ezzel kapcsolatban a társada­lombiztosításról szóló jogsza­bály úgy rendelkezik, hogy az öregségi nyugdíjra jogosító életkor betöltése után, a rok­kantsági nyugdíjat az előbb idézettek szerint, hogy rend­szeresen dolgozik stb., meg­szüntetni nem lehet. Ez azt jelenti, hogy olvasónk aggálya alaptalan. Olvasónknak nincs oka a nyugtalanságra, mert nem vonhatják meg a rokkantsági nyugdíját, még akkor sem, ha II. rokkantsági fokozatba van besorolva. Bármennyit dolgoz­hat, mert a 840 órakeret túllé­pése esetén is a III. csoport szerint járó rokkantsági nyug­díj egyharmadát kell folyósí­tani. igi! Dr. M. J. A Legfelsőbb Bíróság döntései Baleseti járadék kiszámítása Súlyos baleset érte egy közlekedési vállalat sofőrjét: összeütközött egy teherautó­val és sérülései miatt egy évig betegállományban volt. Nem sokkal azután, hogy újra munkába állt, vezetés közben epilepsziás rohamot kapott, el­vesztette eszméletét és neki­ütközött egy oszlopnak. A bal- szerencsés ember ezúttal any- nyira megsérült, hogy végle­gesen munkaképtelenné vált. A kötelező gépjármű fele­lősségi biztosítás alapján az Állami Biztosító az első ka­rambolból származó kárt meg­térítette, a másodikért azon­ban megtagadta a kártérítést, azzal az indokolással, hogy a sofőrnek o korábbi baleset miatt szerzett sérülései nin­csenek összefüggésben a fel­lépett epilepsziával. Ezek után a rokkant- a biztosító ellen baleseti kár fizetéséért pert indított. Az elsőfokú bírósági tárgyaláson meghallgatott igaz­ságügyi orvosszakértő véle­ményében kifejtette, hogy a később fellépett epilepsziás roham az első karambolnál el­szenvedett sérülés következ­ménye. Ennek alapján a bíró­ság a biztosítót teljes kártérí­tés fizetésére kötelezte. A másodfokon jogerőre emelkedett ítélet ellen emelt törvényességi óvásra a Leg­felsőbb Bíróság a döntést ha­tályon kívül helyezte, és a másodfokú bíróságot új eljá­rásra, valamint új határozat hozatalára kötelezte. — A balesetet szenvedett személy keresetveszteségét (jö­vedelemkiesését) általában a balesetet megelőző egy évben elért rendszeres jövedelem havi átlaga alapján kell meg­határozni. Ha az említett idő alatt a keresetben tartós jel­legű változás állott be, csak az azutáni jövedelem átlagát lehet figyelembe venni. A ke­resetveszteség megállapításá­nál tekintettel kell lenni a jövőbeni változásra is, amely­nek meghatározott időpontban való bekövetkezésével már előre számolni lehet — hang­zik a határozat indokolása. — A rokkant arra hivatko­zott, hogy az első balesete bekövetkezése óta a vele egy munkakörben dolgozók jöve­delme emelkedett. A bíróság­nak tehát hivatalból is köte­lessége lett volna tisztázni: történt-e a vállalatnál bérren­dezés. Ennek megállapítására a volt munkaadóhoz kell for­dulni. Ez nem történt meg, ezért a jogerős ítéletnek a keresetveszteség összegszerű­ségére vonatkozó döntése meg­alapozatlan és törvénysértő. Egy értékes festmény kalandja Csereszerződést kötött egy vidéki asszony és egy nyugdí­jas férfi. E szerint az asszony értékes festmény ellenében különböző bútorokat és ház­tartási cikkeket kapott. Ké­sőbb a kép tulajdonosa a cse­rét megbánta, mert az ingósá­gokat elhasználtnak, hibásnak találta, ezért azokat a nyugdí­jashoz visszaküldte és a fest­ményt visszakövetelte. Az öregúr azonban erre nem volt hajlandó, és így per keletke­zett közöttük. A járásbírósági tárgyaláson az asszony arra hivatkozott, hogy a festmény 40 ezer fo­rintot ér, viszont amit kapott, az értéktelen, tehát o két szolgáltatás között nagy arány­talanság van. A nyugdíjas mindezt tagadta, és egyebek közt azzal érvelt, hogy az in­góságokat az asszony egy ide­ig használta. A bíróság íté­letében megállapította: a fe­lek között szabályszerű csere- szerződés jött létre, és az asszonynak nem volt alapos oka, hogy attól egyoldalúan elálljon. Erre az ítéletet a megyei bíróság helybenhagyta. A jogerős döntés ellen emelt törvényességi óvásra a Legfel­sőbb Bíróság mindkét alsófo­kú ítéletet hatályon kívül he­lyezte, és a járásbíróságot új eljárásra kötelezte. — Ha a szolgáltatás és az ellenszolgáltatás között anél­kül, hogy az egyik felet aján­dékozás szándéka vezetné, és a szerződés megkötésének idő­pontjában feltűnően nagy az értékkülönbség, a sérelmet szenvedő fél a szerződést meg­támadhatja — mondta ki a Legfelsőbb Bíróság. Az eljárt bíróságok tévesen figyelmen kívül hagyták, hogy az asz- szony a festmény és kapott; ingóságok értéke közötti lé-* nyeges értékkülönbségre hi­vatkozott, tehát a szerződésit megtámadta. A megállapodás tárgyát képező ingóságok ér­tékét a bíróságok nem vizs­gálták, ezért döntésük meg­alapozatlan. Az új eljárás so­rán a járásbíróságnak — szakértő meghallgatásával — tisztáznia kell az adott és ka­pott szolgáltatások értékét! Csak ezután lehet megalapo­zottan állást foglalni abban a kérdésben, hogy a festmény és az ingóságok értéke között valóban nagy értékarányta­lanság áll-e fenn, és ennek megfelelően a kereset mennyi­ben megalapozott. , Színlelt megállapodás Egy idős özvegyasszony fel­ajánlotta egy fiatal házaspár­nak, lakjanak nála és gon­doskodjanak róla. Ajánlatát elfogadták és a fiatalok az egyik szobába beköltöztek, egyben adásvételi szerződést kötöttek, amelyben az özvegy házát 80 ezer forintért megvá­sárolták. A szerződés szerint a vételárat kifizették, de az idős asszonynak haszonélvezeti jo­got biztosítottak. Alig telt el egy év, amikor az özvegy az adásvételi szer­ződés érvénytelenségének megállapításáért a házaspár ellen pert indított. Ebben ar­ra hivatkozott: a megállapo­dást abban a feltevésben ír­ta alá, hogy tartási szerződést köt, de a fiatalok nem gon­doskodtak róla. Egyébként is, az adásvételi ügylet színlelt Tíz nap rendeletéiből A munkásőrségről a 49/1978. MT. számú rendelet rendelke­zik, amely a Tanácsok Közlö­nye 48. számában jelent meg. Az érintésvédelmi rendsza­bály egyes rendelkezéseinek módosításáról kiadott 7/1973. (X. 25.) NIM. rendelkezést ugyanitt találják meg az ér­dekeltek. A vállalati jövedelem sza­bályozás rendszeréről szóló 28/1975. (XI. 15.) MT. számú rendelet módosítását az 51/1978. MT. számú rendelet tartalmaz­za. (Megjelent a Tanácsok Közlönye 49. számában.) A vállalati bérszabályozás és a vezető állású dolgozók anya. gi érdekeltségi rendszeréről szóló 29/1975. (XI. 15.) MT. számú rendelet módosítását tartalmazó 59/1978. MT. szá- j MüM. rendelet mú rendeletet ugyanebben a i ugyanitt. Tanácsok Közlönyében talál­hatják meg az érdekeltek, va­lamint az ezzel kapcsolatban kiadott 14/1978. Mü.M. számú rendeletet. A központilag biztosított, illetve engedélyezett bérfej­lesztés mértékével kapcsolat­ban ugyancsak a Tanácsok Közlönye 49. számából is­merhetik meg az érdekeltek a 15/1978. Mü.M. rendelkezést. Az üzemi tehergépjármű­vek V. ötéves tervidőszakra vonatkozó selejtezési irányel­veiről a 9/1978. (XI. 18.) KPM. rendelet rendelkezik. (Magyar Közlöny <10. száma.) A kukorica term észtéiben részt vevő mezőgazdasági dol­gozók anyagi ösztönzéséről a 14/1978. (XI. 18.) MÉM.— rendelkezik NÉZŐPONT KÉRDÉSÉ az egész. Az ügyvéd szó halla­tán, van, aki a jó svádájú, taktikus, érvelésre mindig kész szakemberre gondol, más pedig a reménykedő, a neki fontos ügyben kedvező dön­tést remélő ügyfélre. Mert a képhez mindkettő hozzátar­tozik. És hogy jogászokról szólva, az ügyvédeket emlí­tettem elsőként, az szinte természetes, hiszen az em­ber leginkább velük kerül kapcsolatba a hétköznapok­ban. Tőlük vár segítséget, tá­mogatást, segítségükkel remél megoldást vitás ügyekben. És mert az ember a saját ügyé­ben többnyire elfogult, az utóbb kézhez kapott döntés igencsak formálgatja benne a jogászokról kialakult képet. Sikeres képviselet esetén az ügyvédek, a jogászok jók, ér­tik a mesterségüket, ellen­kező esetben pedig akár egy kézlegyintéssel elintézhetők. Mindenképpen leszögezen­dő: manapság konjunktúrája van a jogász szakmának. Az egyetemek jogi karán tapasz­talható nagyarányú túljelent­kezésnek egyébként tárgyi alapja is van, mégpedig a társadalmi szükségletekben. Igen nagy jelentőségű ugyan­is, hogy például adott válla­lat, vagy más gazdasági egy­ség rendelkezik-e megbízha­tó, a munkájához jól értő jogtanácsossal. A gyakori pe­rele, jogviták miatt elsősor­ban. EGYÉRTELMŰEN KI­TETSZHET tehát ' lényeg: nem csupán az ügyvédek te­szik a jogászságot. Az ügyé­szek, a bírák és a jogtanácso­sok együtt alkotják a szóban forgó réteget: a jogi hivatás sorait. Róluk is, azt hiszem, a leg­Jogászok többet az mondja el, ha a po­zíciójukról, helyzetükről alko­tott saját véleményüket vesz- szük figyelembe. Vagyis az ügyvédek, jogtanácsosok, bí­rák és ügyészek pályaképéről szólunk. És itt két dolog ér­demel említést. Az egyik: a vélekedés igencsak különbözik attól (többnyire sötétebb), amit pályafutásuk legesleg­elején, egyetemi tanulmányaik idején vallottak. A másik pe­dig: megjegyzéseiket át meg átszövi az elégedetlenség. Többet, mást szeretnének csi­nálni, mint amit napjainkban tesznek. Főként természetesen azok, akikben megvan a len­dület, az ambíció — mindaz a tulajdonság, amely valóban hivatássá teheti a választott szakmát. EGY FIATAL, nemrégiben tanácsvezetővé kinevezett bíró elmondta: legfőbb vágya, hogy ideje legyen a perek alapos, minden kétséget kizáró elinté­zésére. Értette ezen, hogy ha például valamilyen tény el­döntéséhez szakértőre van szüksége, ne kelljen megelé­gednie a szakértő benyújtotta véleménnyel. önmagában, minden tárgyi tudás nélkül. Találhasson rá módot, hogy kérdezősködve, utánanézve a dolgoknak, neki magának is logikus legyen a szakember álláspontja. Vagyis: értse, aminek alapján dönt. Ítélkez­ni ugyanis — ő mondta így — annyit jelent, mint dön­teni. A döntéshez pedig, leg­alábbis jó esetben, nélkülöz­hetetlen valamennyi lehető­ség ismerete. Valamennyié, amelyeknek felkutatásához idő és energia szükséges. Az idézett bíró esetében az ener­gia megvan, csupán az idő hibádzik. Elsősorban a bírósá­gok minden elképzelhetőt fe­lülmúlóan magas ügyforgalma miatt. Az ellentmondás nyil­vánvaló: a bíró időre vágyik az alaposabb munkához, az ügyfél pedig bosszankodik, mert késik, egyre késik az íté­let a perében. A jelenség oka mindkét esetben azonos: a bí­rósági ügyforgalom mértéke. Vagy egy jogtanácsos esete. Aki nem tudja igazán élve­zettel végezni hivatásnak te­kintett munkáját, mert válla­lata nem az igazság, hanem a cég képviseletét várja el tőle. Ráadásul minden áron. És ha — szerinte is okkal — pert veszít, oda a tekintélye, ha úgy tetszik, a nimbusza — a rossz szakembernek tartják őt munkahelyén. AZ ELMONDOTTAKHOZ szinte kívánkozik a kérdés: miért éppen a jogászok gond­jai ezek? Hasonló jelensége- I lyen más megállapodást két sorolhatna fel az orvos, a közgazdász, vagy a pedagógus is — természetesen a pályá­jához fűződő sajátosságokkal. Valóban, általánosítható a je­lenség. A pályakép pozitív vagy inkább valós voltához mindenképpen hozzátartozik, hogy a vélekedőnek módja le­gyen kifutnia a pályáját. A jo­gászok esetében éppen úgy, mint más szakmák képviselői­nél. És éppen ezért a cím — jogászok —, ha úgy tetszik, módosítható ily módon: pél­dául a jogászok. Malonyai Péter volt, mert a házaspártól egy fillért sem kapott. A járásbírósági tárgyaláson a fiatalok kijelentették: a há­zat ajándékba kapták, hogy az idős asszony eltartásáról gon­doskodjanak. Ennek a kötele­zettségüknek eleget tettek. A bíróság a keresetet elutasítot­ta. Ezt azzal indokolta, hogy a szerződést a törvényben elő­írt rendelkezéseknek megfe­lelően kötötték, a volt tulaj­donos legfeljebb a vételár megfizetését követelheti. Amennyiben a megállapodás valóban ajándékozást leplez, az ajándék visszakövetelése címén pert indíthat. A jogerős ítélet ellen emeli törvényességi óvásra a Leg­felsőbb Bíróság a járásbíróság ítéletét hatályon kívül helyez­te, és új eljárásra, valamint határozat hozatalára kötelez­te. — A színlelt szerződés sem­mis — hangzik a döntés in­dokolása. Annak a kérdésnek elbírálásánál, hogy a szóban forgó szerződést miként kell minősíteni, nem elnevezése, hanem tartalma az irányadó, ezenkívül a felek tényleges szándékát és akaratát is vizs­gálni kell. Kétségtelen, a há­zaspár nem adásvételi szer­ződést kívánt kötni. Ez is indokolta volna annak alapos felderítését, hogy szándékuk tulajdonképpen mire irányult. A tárgyaláson személyesen! meghallgatott férfi azt adta elő, hogy az özvegy azért szor­galmazta a szerződés meg­kötését, mert rokonaival rossz viszonyban volt és kora, vala­mint egészségi állapota miatt gondozásra szorult. Az idős asszony viszont azt állította: a házaspárral tartási szerző­dést kívánt kötni. A járásbíró­ság nem tisztázta, hogy a há­zaspár — az ingatlan tulaj­donjogának átruházása ellené­ben — az özveggyel szemben milyen kötelezettséget vállalt. Enélkül pedig az sem állapít­ható meg, hogy a közöttük létrejött színlelt szerződés mi­lep­lez. — Mindezekből nyilvánvaló! a jogerős járásbírósági ítélet megalapozatlan, ezért hatá­lyon kívül kellett helyezni. Iránymutatóul a Legfelsőbb Bíróság rámutatott még arra: az új eljárás során elsősor­ban a felek részletes, szemé­lyes meghallgatása, szükség esetén pedig egyéb bizonyítási eljárás lefolytatása alapján kell állást foglalni abban a kérdésben, hogy a szerződés- kötéskor mi volt a felek tény­leges akarata. Azt is tisztázni kell, hogy szerződési kötele­zettségét ki, milyen mértékben teljesítette.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom