Pest Megyi Hírlap, 1978. november (22. évfolyam, 258-282. szám)

1978-11-21 / 274. szám

1978. NOVEMBER 21., KEDD 5 Az MSZMP KB ülése i Természetesen nekünk is Vannak gondjaink. Ezek sem egyszerűek. A megélhetés ma már egyre kevésbé gond. Sok­kal inkább az életmód és a tu­dat, a mindennapi munka és a szabad idő, elv társaink sorsa mellett az emberiség sorsa. > Mi már szocializmust épí­tünk, de még nem mindig tu­dunk élni a szocializmus adta lehetőségekkel. Igazságos társa­dalomban élünk, de még sok a tennivalónk, hogy az egyes embert, a közösséget, a közér­deket se érhesse igazságtalan­ság Rövidebb lett a munka­idő, de nagy gondunk lett „ho­gyan dolgozunk”, a megnöve­kedett szabad időben „hogyan élünk”. Valóságos vágyunk lett a tudatosan megszerkesztett jövő, de feladatunkká vált a mindennapi munka gondos megszervezése. A szocialista demokratizmus életünket meg­határozó közeg, de még sókat •kell tennünk, hogy a szocia­lista emberi viszonyok az élet minden területén érvényesül­jenek. Mi nemcsak egyszerűen •háború nélküli békét akarunk, •hanem a teljes leszerelést, a •békés egymás mellett élést. 1 Megváltozott életünk, hazai •és nemzetközi köriilménveink, •de a hat évtizedes harcból le­vonható tanulság ma is igaz: a •haza, a néró és a haladás ügvé- tnek töretlen szolgálata, a pro­letár internacionalizmus szi­lárd elve, az eszmei hűség, az elvi tisztaság, a mindezeken •alapuló cselekvő, mindig el*-° tekintő, kommunistához méltó emberi magatartás. Örökségünk tehát ma már •nemcsak a járt út és annak is­merete, hanem a járni tudás képessége. Ez segít abban, bogy tisztáin lássuk, hol a he­lyünk a világban, kik a szö­vetségeseink és ellenségeink, •miért és mi ellen harcolunk? •Ez ad erőt ahhoz is, hogy elő- •revigyük a szocialista közösség •fejlődésének ügyét, hogy se­gítsük azoknak harcát, akik ma még csak eszmélnek, re­ménykednek, vagy küzdenek •az emberiség legszebb álmá­nak teljesítéséért. De ez segít abban is, hogy szocialista ha­zánk boldogulása és az embe­riség békéje érdekében — ideológiai pozíciónkat nem fel­adva — együttműködjünk mindazokkal, akikkel itt élünk ezen a földgolyón. A párt 60 éves múltjának történelmi tanulsága az is, s ez egyben mai életünk iga­zolt gyakorlata — hogy az if­júságnak mindig szüksége volt a pártra, a párt is mindig szá­míthatott az ifjúságra. Az if­júság csak a párt vezetésével viheti tovább elődei harcát és valósíthatja meg az emberiség legnemesebb célját. A kommu­nisták első nemzedéke egy országban vívta meg harcát és győzött. Az őket követők küzdelme nyomán a kommu­nizmus eszméje már földrésze­ket fogott át. A mi feladatunk, hogy mindennapi munkánk ré­vén ennek az eszmének a vi­lág minden országában meg­sokszorozódjon az ereje. A mi generációnk hozzáértő örököse és tudatos folytatója akar lenni az ügynek; ezért az elődök példájának erejével, a jövőbe vetett hittel vállalja a rá háruló feladatokat. A szo­cializmus mai gyakorlatát eredményeivel és gondjaival együtt magunkénak valljuk, és tudjuk, hogy hazánk, társadal­munk a béke és a haladás nagy kérdéseiben, tudásunk, akaratunk legjavára van szük­ség ahhoz, hogy felismerjük és másokkal is felismertessük: ma már nem elég az ügy mellett kimondott „igen”, hanem az igenlést alkotó munkánkkal, közéleti érzékenységünkkel, szocialista emberi magatartá­sunkkal is bizonyítanunk kell. Felelősség ez a jelenért és a jövőért, de felelősség abban az értelemben is, hogy az utá­nunk jövők majd úgy gondol­hassanak ránk, mint mi, a párt egykori és tapasztalt har­cosaira, akik annyi türelem­mel, szeretettel segítettek és segítenek bennünket, akiknek példájából, gazdag életéből, kommunista emberségéből, erőt meríteni nemcsak jogunk, ha­nem kötelességünk is. Ezután az elnöklő Németh Károly zárszava következett. Az ülés elnökének zárszava — Hat évtized történelmi tapasztalata tanúskodik róla, hogy pártunk azért válhatott a nemzet hivatott vezetőjévé, mert megalakulásától kezdve a munkásosztály, a nép. a haza ügyének önzetlen szolgálata vezérli. Ez erejének, politikai és erkölcsi hitelének forrása. Nagy a felelősségünk azért, hogy a gazdag történelmi út tapasztalatait hasznosítva, megőrizzük és továbbfejlesszük pártunk politikájának olyan jellemző vonásait, mint a mar­xizmus—leninizmus alkotó al­kalmazása, a hűség a prole­tár internacionalizmus eszmé­jéhez, szilárd szövetség, sokol­dalú együttműködés, megbont­hatatlan barátság a világ első szocialista országával, a Szov­jetunióval, a nép ügyének odaadó szolgálata, a mélységes bizalom a tömegek teremtő erejében, a szocialista nemze­ti egység szüntelen erősítése. A párt vezetésével népünk nagyszerű eredményeket ért el, hazánk, a szocialista or­szágok közösségének megbe­csült tagja a szocializmusért és a békéért folyó küzdelem él­vonalában halad. Ünnepi ülé­sünkön köszönetét mondunk ezért a munkásoknak, pa­rasztoknak és értelmiségiek­nek, pártunk valamennyi tag­jának, minden honfitársunk­nak, történelmi jelentőségű vívmányaink megalkotóinak. A párt megalakulásának 60. évfordulóján a kommunisták tiszta lelkiismerettel állhatnak a nép elé, mert hat évtized ta­núsítja, hogy a párt betölti történelmi hivatását, eredmé­nyesen vezeti és szervezi a dolgozó nép harcát a szocia­lista Magyarországért. Jó érzéssel állapíthatjuk meg, hogy a Magyar Szocialis­ta Munkáspárt Központi Bi­zottsága a marxista—leninista elvek alapján, a lenini nor­máknak megfelelően irányítja a pártot. Mi, marxisták jól tudjuk, hogy a történelem iga­zi formálója a nép. De azt is tudjuk, hogy a történelem alakulásában milyen fontos szerepük van a nép érdekét felismerő, azért cselekedni kész és képes személyiségek­nek is. Ma, amikor pártunk hat év­tizedes küzdelméről megemlé­kezünk — az alkalom megen­gedi és a történelmi hűség megkívánja —, hogy tisztelet­tel, szeretettel és mély baráti érzésekkel szólunk pártunknak arról a tagjáról, akinek egész tudatos élete összefonódik a kommunista mozgalommal, aki a legnehezebb időkben har­costársaival együtt vállalta a vezetés felelősségének terhét, és aki 22 éve áll pártunk Köz­ponti Bizottságának élén, s mindig a kollektívával, a nép­pel együtt él, érez és gondol­kodik. Ezért kérem, engedjék meg, hogy most, szokásunktól eltérően, de Központi Bizottsá­gunk, párttagságunk és népünk őszinte érzéseivel egyezően ki­mondjuk: sokat, nagyon sokat jelent pártunknak, népünknek, ennek a viharos történelmű országnak, szeretett hazánk­nak, Kádár János elvtárs. Szívből kívánjuk, hogy még hosszú ideig dolgozzék Köz­ponti Bizottságunk élén jó erőben és egészségben. Kedves elvtársak! Ünnepi ülésünkön a Köz­ti Bizottság nevében azt ké­rem pártunk minden tagjától, honfitársainktól, hogy továbbra is jó egyetértésben dolgozzunk együtt népünk és szocialista hazánk, a Magyar Népköztár­saság javára. Az MSZMP Központi Bi­zottságának ünnepi ülése az Internacionálé eléneklésével fejeződött be.­A szovjet fővárosba utazott párt- és kormányküldöttségünk Kádár Jánosnak, a Magyar Szocialista Munkáspárt Köz­ponti Bizottsága első titkárá­nak vezetésével hétfőn ma­gyar párt- és kormányküldött­ség utazott Moszkvába a Var­sói Szerződés tagállamai po­litikai tanácskozó testületének ülésére. A küldöttség tagja Lázár György, a Politikai Bi­zottság tagja, miniszterelnök, Gyenes András, a Központi Bizottság titkára és Púja Fri­gyes, a Központi Bizottság tagja, külügyminiszter. A párt- és kormányküldött­ség búcsúztatására a Keleti pályaudvaron megjelent Aczél György, a Minisztertanács el­nökhelyettese, Németh Károly és Övári Miklós, a Központi Bizottság titkárai, a Politikai Bizottság tagjai, Borbély Sán­dor, Győri Imre, Havasi Fe­renc és Korom Mihály, a Köz­ponti Bizottság titkárai, Ben- kei András belügyminiszter, 1 Czinege Lajos hadseregtábor­nok, honvédelmi miniszter és Pullai Árpád közlekedés- és I Lázár György és Kádár János az indulás perceiben postaügyi miniszter, a Köz- [ nisztériumi államtitkár. Je- ponti Bizottság tagjai, Be- j len volt Vlagyimir Pavlov, a recz János, a KB osztályveze- Szovjetunió magyarországi tője és Rácz Pál külügymi- I nagykövete. Befejeződött a Magyarországi Délszlávok Demokratikus Szövetségének kongresszusa Az ifjúság a leszerelésért Vasárnap a déli órákban a Demokratikus Ifjúsági Világ- szövetség székházában közös közlemény elfogadásával vé­get ért a DÍVSZ és a Nem­zetközi Szocialista Ifjúsági Szövetség (IUSY) európai tag- szervezeteinek kétnapos le­szerelési szemináriuma. A résztvevők több mint harminc kommunista, szocialista és szociáldemokrata ifjúsági szervezet küldöttei nyílt és őszinte légkörben vitatták meg az Európai Biztonsági és Együttműködési Konferencia óta elért eredményeket, a folyamatban lévő leszerelési tárgyalások helyzetét és táv­latait, az ENSZ rendkívüli le­szerelési ülésszakának ered­ményeit, A közös közlemény hangsú­lyozza az ifjúság nagy felelős­ségét a leszerelés előmozdítá­sában, valamint a DÍVSZ és a IUSY elkötelezettségét, hogy további közös erőfeszí­tésekkel és kezdeményezések­kel szolgálják az általános és teljes leszerelés ügyét, hogy a politikai enyhülést katonai enyhülés is kövesse. A két nemzetközi szervezet konkrét javaslatokat dolgozott ki együttműködésük továbbfej­lesztésére a leszerelés kérdé­sében és más területeken. A szeminárium befejeztével Jacek Paliszewski, a DÍVSZ ■E urópa-b izottxá'gá nak vezető­je és Alejandro Montesino, a ■IUSY elnöke rövid nyilatkoza­Jóváhagyták az alapszabályt és megválasztották a tisztségviselőket A Magyarországi Délszlá­vok Demokratikus Szövetségé­nek VIII. kongresszusa vasár­nap folytatta munkáját az MSZMP Pest megyei bízott- ágának oktatási igazgatóságán. A kongresszuson nagyra ér­tékelik a szövetség kiadói te­vékenységét, amelynek ered­ményeként az utóbbi időben megjelent a délszláv népraj­zi sorozat első két kötete, s rövidesen napvilágot lát a harmadik kötet is. Többen is elmondták: örül­nek annak, hogy a Magyar Rádió ez év júliusától bőví­tette délszláv adását, de hoz­záfűzték: az országos adó har­madik műsorába iktatott heti 30 perces délszláv műsort a kedvezőtlen vételi viszonyők és az URH-s készülékek hiá­nya miatt kevesen hallgathat­ják, ezért szeretnék, ha azt a Petőfi- vagy a Kossuth-adón sugároznák. Hasonló okokból kérték, hogy a tv pécsi körze­ti stúdiójának délszláv mű­sorát lehetőleg az 1-es csa­tornán közvetítsék. A nyugati határ mentén élő horvát és szlovén lakosság kívánságát tolmácsolta az a javaslat, hogy a rádió győri stúdiója is su­gározzon horvát, szlovén mű­sort. Szóvá tették, hogy a szövetség Narodne Novine cí­mű lapja többnapos késéssel érkezik az előfizetőkhöz. Pest megyei felszólalás Tüskés Lász- lóné technikus, a szentendrei Dalmát Bará­ti Kör vezető­je — a felszó­lalások .sorában — a kör üd­vözletét tolmá­csolta a kong­resszus résztve­vőinek. Felidéz­te a szentend­rei dalmátok múltját, akik a nagy délszláv vándorlások idején, a XVII. században érkeztek a város­ba, s itt kézművesekként, iparosokként éltek, szőlő- és gyümölcstermesztéssel is fog­lalkoztak. A mai dalmátok közösségét a hagyományokhoz, a régi ünnepekhez ragaszkodás jel­lemzi — mondta Tüskés Lászlóné. — Rendszeresen megrendezik például az Iván- napi búcsút. A három éve alakult baráti kör számára a megyei művelődési központ ad helyiséget, itt havonta egyszer például az irodalmi horvát Vasúton, közúton Szombat—vasárnap szállítás nyelv tanulásával foglalkoz­nak. Munkájukat szeretnék még színvonalasabbá tenni, s ehhez kérik a helyi szervek és a délszláv szövetség segít­ségét — fejezte be hozzászó­lását a Dalmát Baráti- Kör vezetője. "" ' """ " ***** A kongresszus elfogadta a beszámolót és a határozati ja­vaslatot, s egyetértett az alap- szabály módosítására tett ja­vaslatokkal, majd megválasz­totta az országos választmány 66 tagját és a tisztségviselőket. Az új elnök Rusz Márk, a főtitkár ismét Mándics Mi­hály, a titkár ismét Gyúrok György lett. A kongresszus az elnök zárszavával fejeződött be. tot adott a sajtó képviselői­nek. — Ez a második szeminári­um, amelyet a DÍVSZ és a ■IUSY közösen rendezett, fon­tos állomás abban a harcban, amelyet földrészünk ifjúsága a leszerelésért folytat — hang­súlyozta Jacetk Paliszewstki — a leszerelésért vívott harc a DÍVSZ tevékenységének kö­zéppontjában áll, amint azt az idén fehruáirban megtartott X. ‘közgyűlésünk és a havannai •VIT-en kifejtett tevékenysé­günk is bizonyította. • Az IUSY és a DÍVSZ, mint a két legjelentősebb nemzetközi •ifjúsági szervezet, fokozott fe­lelősséget visel az ifjúság le­szerelési harcában — mutatott •rá Alejandro Montesino, az •IUSY elnöke. — Tudatában •vagyunk ennek a felelősség­nek, évről évre szélesítjük •együttműködésünket, mivel két •nemzetközi szervezetünk a de­mokratikus ifjúsági mozgalom •más irányzatait is megnyerhe­ti a leszerelés ügyének, Jugoszláv nemzetgyűlési képviselők Budapesten ról húsz, Bicskéről pedig hu­szonnégy kocsival szállítottunk cukorrépát. A Hatvani Cukor­gyárba szombaton 88, vasárnap pedig 89, a szolnokiba szomba­ton 87, vasárnap 102, az ácsi­ba szombaton 10, vasárnap 47, az ercsibe szombaton 15, va­sárnap 56, a selypibe szomba­ton 24, vasárnap pedig 76 va­gon cukorrépát fuvaroztunk. Így szombaton 2642 berakott és 3138 kirakott kocsink üze­melt. Vasárnap pedig 1773 volt a berakott, és 3195 a ki­rakott kocsik száma. — Szombaton — mondta Bognár Pál, a Volán 1. számú Vállalatának menetirányítási osztályvezetője — 2284, vasár­nap pedig 503 kocsink mozgott. Ugyanakkor szombaton 42, va­sárnap pedig 17 rakodógépünk is üzemelt, amikkel a pálya­udvarokon elsősorban a vasúti kocsik kirakását akartuk meggyorsítani. A hétvégi munkánkat a be­takarítás határozta meg. A legnagyobb forgalmat a váci, a nagykőrösi, a ceglédi telep­helyeinken, illetve ezek térsé­gében bonyolítottuk le. B. Gy. Dragoszlav Markovicsnak, a Jugoszláv Szocialista Szövet­ségi Köztársaság nemzetgyű­lése elnökének, a Jugoszláv Kommunisták Szövetsége Központi Bizottsága tagjának vezetésével — az országgyű­lés meghívására — hétfőn, ötnapos hivatalos látogatásra Budapestre érkezett a jugo­szláv nemzetgyűlés küldöttsé­ge. A vendégeket a Keleti pá­lyaudvaron Apró Antal, az országgyűlés elnöke, az MSZMP Politikai Bizottságá­nak tagja és törvényhozásunk több más tisztségviselője kö­szöntötte. Jelen volt dr. Vito- mir Gasparovics, a Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztár­saság budapesti nagykövete. A küldöttségek — a meg­kezdődött tárgyalásokon — kölcsönösen tájékoztatták egy­mást országaik politikai, gaz­dasági helyzetéről, a szocia­lista építőmunka sikereiről, valamint az időszerű felada­tokról. Megvitatták a tör­vényhozói testületek munká­jának tapasztalatait és ele­mezték a szocialista demokra­tizmus erősítésében elért eredményeket. KOZELET Bíró József külkereskedelmi miniszter, a bizottság magyar tagozatának elnöke, líbiai part­nere, Abu Bakr Ali el Serif kereskedelmi titkár meghívá­sára, a magyar—líbiai gazda­sági együttműködési vegyes bizottság V. ülésszakára hét­főn Tripoliba utazott. Romany Pál mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter hét­főn küldöttség élén Moszkvába utazott, G. Zolotuhinnak, a Szovjetunió felvásárlási mi­niszterének meghívására. Tár. gyalásaik során értékelik a két minisztérium kapcsolatait, valamint az együttműködés és áruforgalmazás fejlesztésének lehetőségeit. Romány Pál részt vesz a KGST mezőgazdasági állandó bizottsága 49. ülésé­nek munkájában, s találkozik A. Iskovval, a Szovjetunió hal­gazdasági miniszterével, hogy aláírja a műszaki-tudományos együttműködési megállapodást. Teodog Palimakának, a Kör­ponti Bizottság tagjának, a K3 osztályvezetőjének vezetésével a Magyar Szocialista Munkás­párt Központi Bizottságának meghívására hétfőn hazánkba érkezett a Lengyel Egyesült Munkáspárt Központi Bizott­ságának pártmunkás-küldöttsé­ge. Az olasz parlamenti küldött­ség, amelyet dr. Carlo Russo, az olasz képviselőház külügyi bizottságának és az Interpar­lamentáris Unió olasz csoport­jának elnöke vezet, szomba­ton Szentendrére látogatott. A hazánkban járt küldött­ség vasárnap elutazott Buda­pestről. A hét végén a vasúton és a közúton a hideg és az egyre kellemetlenebb időjárás elle­nére is tovább tartott az őszi nagy forgalom. — A hét végén — tájékozta­tott Fülöp Lajos, a MÁV Bu­dapesti Igazgatóságának for­galmi osztályvezetője és Ben- ke József mérnök-tanácsos, az igazgatóság csoportvezetője — sikerült kielégíteni a folyamatosan üzemelő vál­lalatok igényeit. Délegyházáról szombaton és vasárnap is 50 kocsi kavicsot, Vácról szombaton 40, vasárnap pedig 15 kocsi cementet és meszet, Pilisvörösvárról szom­baton 30, vasárnap pedig 6 kocsi kőport és dolomitot szál­lítottunk. A csapadékmentes időt kihasználva a földeken is dolgoztak. így szombaton a gödöllői tangazdaságból négy, a Monori Állami Gazdaságból két, a Ceglédi Állami Gazda­ságból pedig nyolc kocsival al­mát és burgonyát indítottunk útnak. A legjelentősebbek a cukorrépa betakarításával kap­csolatos szállítások voltak. A hét végén Dobásról hat, Döm- södről kilenc, Kiskunlacliázá-

Next

/
Oldalképek
Tartalom