Pest Megyi Hírlap, 1978. november (22. évfolyam, 258-282. szám)

1978-11-19 / 273. szám

Szövetkezeti fiatalok , parlamentje Javuló élet- és munkakörülmények A Vác és Vidéke Általános Fogyasztási és Értékesítő Szö­vetkezet immár harmadik if­júsági parlamentjén a váci Madách Imre Művelődési Központban, a 463 30 évnél fiatalabb dolgozó közül 238 volt jelen. Furák János elnök beszá­molt az ifjúságpolitikai hatá­rozatok és a korábbi intézke­dési tervben foglaltak végre­hajtásáról. XXII. ÉVFOLYAM, 273. SZÁM 1978. NOVEMBER 19., VASÁRNAP Fontosabb szerephez jut az üzemekben A szervezés — tartalékforrás A szövetkezet vezetői vára­kozással néztek a tanácskozás elé, érthetően, mert a dolgo­zók létszámának 48 százalékát kitevő fiatalok véleménye, ál­lásfoglalása nem közömbös a feladatok végrehajtásában. Az előző évek során jelen­tősen fejlődött a szövetkezet, javultak a munka- és életkö­rülmények. A szövetkezetben a fiatalok szakképzettségi ará­nya a legkedvezőbb. A 183 boltvezető, illetve helyettes közül 72, az osztályvezetők kö­zül kettő 30 éven aluli. Száz- nyolcvanhatan részesültek ju­talomban, közülük 30 elnyer­te a kiváló dolgozó címet. A fiatalok az idősekkel együtt részt vesznek a munka- verseny-mozgalomban. A 24 szocialista brigádból hat, a 13 szocialista címért küzdő mun­kabrigádból kettő ifjúsági kollektíva. A parlament részvevői elfo­gadták az 1979—1980-ra szóló, intézkedési tervet, mely sze­rint két év alatt 65 ezer fo­rintot használnak fel ifjúság- politikai célokra. P. R. Zenésztervek Törzsközönség a gyárból Stand of Man elnevezéssel, néhány hónappal ezelőtt je­lentkezett Vácott és környékén egy beategyüttes. Azóta klub­ra is talált a Hazai Fésűs­fonó váci gyárában. Stadler Géza énekel és gitározik, szó­lógitáron Fenyvesi Miklós, basszusgitáron Haklik László játszik, Kurdi László dobol, Medgyesi Ildikó és Jenei Er­zsébet énekel. Az együttes tagjai, akik egyéni hangvételű popzenét játszanak, jól tudják, hogy az elfogadott zenekarok társa­ságában nem lesz könnyű utat törniük, máról-holnapra egyé­ni hangzású, reájuk jellemző stílust teremteniük. Egyelőre azt szeretnék, ha klubjukban törzsközönségük alakulna, ha a gyár fiataljai szívesen hallgatnák zenéjü­ket. N. P. FOGADÓÓRA Wetsz György, a városi ta­nács elnöke kedden, november 21-én, délután 2-től a DCM- ben tart fogadóórát. Hét éve, 1971-ben párthatá­rozat, majd 1972-ben kor­mányrendelet jelent meg az üzem- és munkaszervezés kor­szerűsítésére. Az eltelt években Vácott is sokat fejlődött a szervező munka. Az ipari város min­den nagyobb vállalatánál vagy gyáregységében szervezési osz­tályok vagy csoportok alakul­tak. A szakemberek felsőok­tatási intézményeinkben és a minisztériumok továbbképző központjaiban bővítik ismere­teiket. Az éves termelési tervek­hez kapcsoltan — a dolgozók javaslatait is kikérve és fi­gyelembe véve — közép és rövid távú szer­vezési intézkedési tervek készülnek a város vállala­tainál, gyáregységeiben, konkrét feladatokat fogalmaz­va meg, határidőkkel, a fele­lősök és közreműködők meg­jelölésével. A feladatok végre­hajtását anyagilag is ösztön­zik. Teljesítésükről év közben és év végén a pártszervezet és a gazdasági vézetők előtt kell számot adni. A vállalatok éves tevékeny­ségének elbírálásakor a fel­ügyeleti szervek értékelik a szervező munkát is, gazdaság- politikánk helyben megnyil­vánuló eredményeiben a szer­vező munka szerepét, részará­nyát, hatékonyságát. Számos pozitívum illusztrál­ja a városban a fejlődést. Kedvezőek a változások a bel­ső irányítási rendszer korsze­rűsítésében, egy vállalaton be­lül az üzemrészek közötti összhang megteremtésében, az anyag-, energia-, költség- és munkanormák kidolgozásában, alkalmazásában. Az üzemekben vizsgálják a gépállásidőket, megszer­vezték az állásidő nyil­vántartását, helyenként több gépes kezelé­si rendszert alkalmaznak, csökkentve a létszámot, áttér­nek a gépi adatfeldolgozásra. Tudati vonatkozásban is be­szélhetünk eredményekről. Az előző 7 évben sok vitára, be­szélgetésre volt szükség, míg az üzem- és munkaszervezés fogalma, fontossága, hasznos­sága és az a tény, hogy van terület, ahol ráfordítás nélkül is alkalmazható, elfogadott lett. Ma már a középvezetők közül is mind többen ké­rik vagy alkalmazzák a szervezést. Sokan tudják azt is, hogy a szervezés tartalékforrás, ab­ban segít, hogy minden, ami­re a termelésben szükség van, * akkor, ott, kellő mennyiség­ben és minőségben álljon ren­delkezésre, hogy az anyag, a termelőberendezás, a dolgo­zók szakismerete és dolgozni akarása a legjobb eredményt adja. A szervezés ■ egyik területe a közvetlen munkahely, ahol az ésszerűsítő jellegű szervező tevékenység a legkisebb anya­gi ráfordítással is eredménye­ket hoz a termelékenységben. Alapja, kiindulópontja a rend, középpontja viszont a gaz­daságos termelés lehető­ségeinek keresése, a meg­levő állapot sokoldalú, részletes elemzésével, a különböző szervezési mód­szerek alkalmazásával. Pél­dául a Fortéban végzett ter- mákátfutásiidő-vizsgálat, a kétoldalú megfigyelés, a mun­kanapfelvételek módszereinek alkalmazásával, lehetővé vált a termelésnek térben és idő­ben való egyidejű, sokoldalú megfigyelése, a műszakon be­lül az események, azok fel­használt időarányainak elem­zése, a főidőnek, mint új érté­ket létrehozó időaránynak, vagy a gépek kapacitása ki­használásának vizsgálatai. Mindezekkel együtt sokat se­gítettek a dolgozók észrevéte­lei, javaslatai is. Így a reális helyzet ismeretében dolgozták ki és vezették be azt a számos szervezési változtatást, mely­nek eredménye végső soron a termelékenység -en valósul meg. A szervezésben sok a lehe­tőség, de még nem szervezünk olyan jól, ahogyan gazdasági fejlődésünk’ ütemének továb­bi fokozásában kellene. A szervezőknek egyértelmű, világos szervezési célokra van szükségük. Bátran kell alkal­Manapság a természet- és környezetvédelemről sokat beszélünk, annyit, hogy az az ember, aki még nem érzi a maga bőrén a fenyegető és nagyon valódi veszedelmet, talán már unja is. Pedig már hovatovább ott tartunk, — ha nem vigyázunk —, hogy a földi élet számára alkalmat­lanná tesszük annak egyetlen lehetséges területét, a bio­szférát. A tudatos, átgondolt környe­zet- és természetvédelmi pro­pagandának mind újabb és újabb módszereket kell tehát találnia ahhoz, hogy az em­berek megértsék: a közeli jövő dönti el, miként élnek majd, s talán azt is, hogy élnek-e még egyáltalán le- származottaink a Földön? Az értelemre ható informá­ciók — a törvények és ren­deletek is — elárasztják az országot. Könyvek, . cikkek, tanulmányok címének hosszú sorát idézhetném. Ám haté­konyságuk nem kielégítő. Vég­telenül nagy szükség van érzelemre ható információk­ra is, hogy minden ember a maga ügyének érezze ter­mészetes környezete maradé­kainak óvását. Ezért üdvö­zölhetjük különös örömmel Muray Róbert grafikusmű­vész és a Dunakanyar kulturá­lis és természetvédelmi szer­veinek egymásra találását. ★ Muray elkötelezett alkotó. Bár állat- és vadászfestőnek vallja magát, mindnyájunk szerencséjére nem ragadt meg a viszonylag szűk társadalmi réteg ízlését kiszolgáló szem­mazniuk a szervezési módsze­reket, a beváltakat pedig ter­jeszteni kell, tapasztalatcserék szervezésével is. A szervezők hatásköre a ja­vaslattételig terjed, de az el­fogadott javaslatok bevezeté­sében is közreműködnek. Segíteni kell munkájukat minden vezetőnek, akinek az érintett területen a szervezési javaslat meg­valósításában szerepe van. A társadalmi termelés haté­konyságát erőteljesen növelni a műszaki fejlődéssel össze­hangolt szervezettséggel lehet. Ehhez a szervezési tevékeny­ség fejlődésének ütemét kell gyorsítani. Erre hívja fel a fi­gyelmet a Minisztertanácsnak a vállalati szervező munka fejlesztéséről szóló, 1977-ben hozott határozata is, mely megszabja a vállalati szerve­zés és az irányító szervek fel­adatait is. Neszl Józsefné Morális centrum Szobon Január 1-től a járás északi részének kulturális centruma lesz a szobi József Attila Mű­velődési Ház: mint körzeti művelődési központhoz, Ipoly- damásdon és Márianosztrán kívül, Letkéstől Bernecebará- tiig hozzátartozik majd az Ipoly völgye valamennyi te­lepülésének művelődési háza és klubkönyvtára. Fő feladatául adták, hogy szakmai,’., módszertani segítsé­get nyújtson a községekben dolgozó népművelőknek, ösz- szehangolja, a területen a köz- művelődési munkát, egyeztes­se a műsorterveket. léleti és alkotómódnál. Töb­bet vállalt, mint szép álla­tok és hatások vadászjelene­tek megörökítését. S vala­hol éppen itt a határ a mű­vészet és a vadászfestészet között. Mert, ha egy kép (írás, szobor, mű) jó, igaz mondani­valót hordozó alkotás, akkor bármi — a vadászat is — le­het témája. Ám művészi ér­tékét semmiképpen sem az dönti el, hogy mit ábrázol. Muray képeinek van mon­danivalója méghozzá sajátos és korunkban nagyon idősze­rű: A körülöttünk élő termé­szet csodálatosan szép, szük­ségünk van rá, megvan a maga szerepe az ember életé­ben, és szegényebbek lesnünk, ha bármit is elpusztítunk be­lőle. ★ A múlt év novemberében Visegrádon, az idén májusban Vácott, a művelődési központ­ban rendezett kiállításán az Országos Természetvédelmi Hivatal és a Magyar Vadá­szok Országos Szövetsége ál­tal könyv alakban is megje- jelentetett Vadászható mada­raink eredetiéivel, a Kiemel­ten védett madarak sorozatból néhány akvarellel és hasonló témájú, nagyméretű plakátjai­val ismerkedhetett meg a lá­togató, de olajfestményei is sikert arattak. A vadászható madarak ta­xonómiai pontosságára, hite­lességére ügyelve, kiválóan jellemzi azt a néhány fajt, amelynek egyedeire még pus­kát foghatunk, anélkül, hogy a kipusztulás veszélye fenye­getné őket. Egyszerűbb a né­hány fajt megismertetni a va­Nyok tonna a magasban A Pest megyei Tanácsi Építőipari Vállalat építi Vácott, a Lenin úton, a Cement- és Mészművek csaknem 70 millió forintba kerülő, ötszintes székházát. A képen: a 12 méter tá­volságot áthidaló, 8 tonnás gerendát emelik a helyére. Barcza Zsolt felvétele Természetvédelem is Vadászfestőnek vallja magát Muray Róbert grafikái a Dunakanyarban Jubileumi köszöntő, ajándékok Három magyar alakulat katonái közösen rendezett ünnep­ségen köszöntötték a lenini Komszomol megalakulása 60. évfordulóját a hazánkban ideiglenesen állomásozó déli had­seregcsoport ifjú harcosaival. A gazdag programban koncert, több sportverseny, a Komszomol történetével kapcsolatos vetélkedő szerepelt. A forró hangulatú ifjúsági gyűlésen Szkoblikov hadnagy, a Komszomol-alapszervezet titkára kö­szönte meg a jókívánságokat és a katonák készítette ajándé­kokat. Lezsák József felvétele Levelező vetélkedő Ösztönzött az önművelésre Nagy sikert aratott a KPVDSZ Pest megyei kultu­rális napjainak levelezési ve­télkedője. A Pest megyei Ipar­cikk Kiskereskedelmi Vállalat kezdeményezte, azzal a céllal, hogy ösztönözze alkalmazottait az önművelésre. Postán küldték el a je­lentkezőknek a szellemi ve­télkedő nem könnyű kérdé­seit, két hetet adva a meg­fejtésükre. A résztvevők is írásban küldték el válaszai­kat. A vetélkedő során sokan ke­resték fel a könyvtárakat, olyanok is, akik azelőtt soha­sem jártak bennük, mások e vetélkedő kapcsán vetették meg családi könyvtáruk alap­jait. Vác és a járás kereskedői közül sok résztvevője volt a KPVDSZ levelező-vetélke­dőjének, s többen kaptak a helyes megfejtésért értékes könyveket. M. Gy. HÍREK 4- HÍREK 4- HÍREK 4- HÍREK 4- HÍREK — Szervezőtitkári értekezle­tet tartottak e héten az MSZMP Vác Városi Bizottsá­gának székházában: megvitat­ták az alapszervézeti kádér- munka feladatait és a beszá­moló taggyűlések előkészíté­sét. — Fehér éjszakák címmel tart színesdia-vetítéssel kísért dászokkal, mint a számtalan védettre kioktatni őket. A vadászhatóság népszerűsítése így jelent egyben természet- védelmet. A kiállítások osztatlan el­ismerést váltottak ki a láto­gatókból. Csak örvendünk annak, hogy Nagymaroson újabb tárlatot rendeznek Mu­ray munkáiból. ★ Éppen ezért illő, hogy meg­köszönjük minden természet - és . művészetbarát nevében a kiállítások szervezőinek, a természetvédelem helyi mun­kásainak, Szentendrey Gézá­nak, Brellos Tamásnak, Ho­moki-Nagy Istvánnak, Bakos Tibornak a jó ötletet. A visegrádi Mátyás király Műve­lődési Ház, a váci művelődé­si központ és a nagymarosi művelődési ház igazgatóinak pedig azt, hogy helyet adtak Muray természetvédelmi kiál­lításainak, mert mindnyájun­kat érintő, fontos ügyet szol­gáltak. Patay László útiélmény-beszámolót holnap, november 20-án, este hat óra­kor dr. Bartos Antalné, a mű­velődési központ 8-as termé­ben. — Megbecsültén. A Szocia­lista Hazáért kitüntetésben ré­szesültek november 23-án a Volán váchartyáni üzemének lesznek a vendégei, a KMP megalakulása 60. évfordulója alkalmából. — Népdal- és nótaest. Hol­nap, 20-án, Ősszel érik babám, a fekete szőlő címmel, a Ma­dách Imre Művelődési Köz­pont színháztermében ren­deznek népdal- és nótaestet, 19 órai kezdettel, Bojtor Imre, Boros Jolán, Urbán Kati, Sze­gedi Molnár Géza és Lelkes Péter közreműködésével. — A Hajós Alfréd Űttörő- házban november 22-én, dél­után három órakor, Horváth Mihály, az Őrsvezető című fo­lyóirat szerkesztője tart elő­adást az úttörőmunkáról és a járőrtevékenységről. — A munkásmozgalmi ve­télkedő döntője november 23- án zajlik le az Egyesült Izzó váci üzeme párt- és 1 KISZ- alapszervezetei között. A díj­kiosztást ünnepi műsor követi. — Keletről jöttünk. Kedden, november 21-én este fél hét­kor, a Madách Imre Művelő­dési Központ Folk' klubjában dr. Nyúl István és együttese tart népzenei bemutatót. Orvosi ügyelet Hétfőn dr. Áfra Tamás, kedden dr. Gulyás Zoltán, szerdán dr. Kiss Péter, csütör­tökön dr. Kovács Pál, pén­teken dr. Csömör Pál, szom­baton és vasárnap dr. Bea Má­tyás tart ügyeletes orvosi szol­gálatot Vácott, a régi kórház épületében (Március 15. tér 9.). Az éjszakai és ünnepi ügye­letet teljesítő orvosokat a 11—225-ös telefonszámon le­het hívni. A beosztás hétközben meg­változhat. RÉGÉSZETI ÁSATÁSHOZ Vácra munkásokat, 20 forintos óra­bérrel felvesz a Vak Bottyán Mú­zeum. A munka november 20-tól, előreláthatólag december közepéig tart, a munkaidő naponta 8—Ifi óráig. -Jelentkezni lehet a múzeum­ban (Vác, Múzeum u. 4.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom