Pest Megyi Hírlap, 1978. november (22. évfolyam, 258-282. szám)

1978-11-16 / 270. szám

1978. NOVEMBER IS., SZERDA 5 Tudomány az ipar szolgálatában Az Állami Földtani Intézet hazánk elsőként, 1869-ben ala­pított tudományos kutató in­tézete. Fő feladata, hogy a bányászat, ipar részére nyers- anyaglelőhelycket kutasson fel, prognózis-térképet ké­szítsen, melyben pontosan körvonalazza az ország még feltárható nyersanyagkészle­tének területi elhelyezkedését. A kutatások során talált anya­gok összetételét a legkorsze­rűbb technikai eszközökkel vizsgálják a tudományos mun­katársak. Az intézet Európá­ban is jelentős, mintegy fél­millió darabos gyűjteménnyel rendelkezik. A fúrások, feltá­rások közben felszínre került kőzet-, ásvány- és őslénylele­teket a kutatók összehasonlító vizsgálatokra használják fel. Lehet jó ügyre mozdítani Amire a kiskunlacháziak rátaláltak Török Józsefné, a kiskunlac- házi Petőfi Tsz titkárnője készségesen fogad. Kínál hely- lyel, közben jövetelem okáról . kérdez. Azt még csak megma­gyarázom, de hogy kiket is keresek valójában, azzal már bajban vagyok. Ügy maradt csak meg bennem, a múitko- rában félfüllel hallgatva, a lacházi brigádok létezése, meg a történet, hogyan segítettek a lacháziak — a tolókocsit tár­sadalmi munkában megépítve — egy mozgásképtelen asz- szony gondján? — Tehát a „tolókocsisokat” keresi — segít ki Törökné. A titkárnő fordul egyet, s a párttitkárral jön vissza. Üt- közben már megbeszélhették a dolgot, mert Füstös Antal ke­zében ott a Trabant kulcsa, indulhatunk az üzembe. Munka és törődés A kiskunlacházl Elektromos és Festő Üzem valamikor nyúl- telep volt. „Ma is olyan, mint egy nyúlketrec” — mondja ké­sőbb egy asszony. Igazsága van, mert a hetvenes évek elején annyit alakítottak csak az épületen, amennyi az indu­láshoz kellett. Ügy látszik, nem sok kellett. Nem nagy műhely, de arra elég, hogy munkát adjon a község asz- szonyainak, s a férfiak kö­zül is itthon tartson néhányat. Ragályi Lajos üzemvezető­helyettessel és Molnár Kál­mán művezetővel ülünk be az irodába a beszélgetéshez Kiss Istvánná csoportvezetőre és Bessenyei János betanított munkásra esik a brigádtagok választása. A tolókocsi esete indított útnak, de tulajdonkép­pen a brigádok miatt jöttem Kiskunlacházára. Molnár Kál­mán is ide irányítja a szót: — Szép volt ez a tolókocsis ügy, de nem olyan nagy do­log, amit eddig is meg ne tet­tünk volna, de tennénk még bármikor. A nagyszerű az, hogy olyan emberek dolgoznak nálunk, akiket mindig lehet a jó ügyre mozdítani. — Tényleg lehet? — kérde­zem az asszonyokat. — Lehet. Hogy miért, ne kérdezze, magunk se nagyon gondolkodtunk ezen — mond­ja Kiss Istvánná. Talán, mert az ember mindig magára gon­dol: ez megtörténhetne velem is.., Nem kell nekünk panasz­kodni, meglátjuk mi egymáson a bajt. Akkor meg nincs olyan, aki ne kérdezné meg- mit segítsek? — Tud segíteni az egvik ember a másikon? — Emberen csak másik ember segíthet. — Nem is a munkával, ha­nem a törődéssel. A tolókocsis néni sem a kocsinak örült, ha­nem annak — mint mondta —, hogy visszaadtuk az emberek­be vetett hitét. Az asszonyok ma is elérzé- kenyülnek a dolgon. Molnár Kálmán nem hagy időt a könnyeknek, józanabbul vizs- gálgatja az esetet. — Elgondolkodtam sokszor, mi is lehet egy „szocialista brigád” társadalmi munkája? Mert nem elég kitűzni a cí­met, hangzatos kimutatásokat készíteni. Ügy gondoltam: az igazi feladat például éppen az ilyen segítség. Fölkutatni a falu, a környék nehéz sorsú embereit; tehetségünkből tel­hetőén segíteni. Ehhez persze az kellene, hogy a tanácsok fel­térképezzék a gondokat és el is juttassák a brigádokhoz. — Gondolja, hogy ötlete mindenütt visszhangra talál­na? — A többieket nem isme­rem, de a mieinkért kezeske­dem. Ismerkedjen meg ve­lük. A mások baja Az elektromos üzemben húsz asszonyfej hajol a táblák fö­lé, melyeken színes vezetékek, apró csavarok sorakoznak. Azt bütykölik. Jó szem kell ide, ügyes kéz. A rádióból a Sza­bó család szól, jöttünkre le­halkítják. — Olyan munka ez — mondja Kissné —, hogy közben meg lehet beszélni az asszonyi gondokat. — Mik ezek a gondok? — kérdezem az asszonyokat. — A család, a főzés, a kereset. — A kereset milyen? — Meglehetős. Két és fél ezer megvan, soknak há­rom fölött is. — Liber Jó- zseíné és Temesvári Sándor- né viszi a szót, a többieknek egyszerre sürgős a munka, ketten beszélnek nevükben is. — Szó kerül itt mindenről: a tévéről, a moziról. A ma­gunk módján még politizálga- tunk is. Néha vitatkozunk, de a végén csak kiegyezünk. — Beszélgettek a tolókocsis asszonyról is? — Sokszor. JŐ tudni, hogy örömet szereztünk, de azon is elgondolkodtunk: miért kel­lett innen, Lacházáról Kecske­mét mellé a segítség? Nem mintha nem szívesen segítet­tünk volna, de arrafelé nin­csenek szocialista brigádok? A kérdés Keményen hang­zik, elvi-atkoztunk erről az irodában ülve jómagunk is. Az asszonyok megélénkülnek, látszik, átrágták már né­hányszor a colgot. — Az a baj — mondja egyikük —, hogy még keveset gondolnak az emberek a mások bajával. — Maguk gondoltak ... Le­intenek, nem olyan nagy do­log ez. A munkára terelik a szót, Ruszkovics Pálné régi sérelmét mondhatja, mert hangja éles: — Azt írná meg, hogy be­mennénk a faluba. Miért kell nekünk kilométereket kerekez­ni ahhoz, hogy dolgozhassunk? Mondom az óhajt Molnár Kálmánnak. Tud róla, s a tervről is: megvan az üzem helye a községben. Levelek a tanyára A festőket pihenőidőben ta­láljuk. Ez napjában többször is jár nekik, az ólom miatt. Köpenyük pecsétes, köröm­ágyukban összefutottak a szí­nek. Velük folytatjuk a be­szélgetést a segítségről. Schi- nágli István a házát említi: azt építette a brigád. Tóth Imréné a kukoricát, amit kö­zösen hordtak fel a padlásra. Kálvin Gyuláné meg az éle­tét. — Alapító tagok voltunk az urammal a téeszben, s ma­radtunk a legnehezebb idők­ben is. A fiatalok ezt nem ér­tik, nem is baj, más világ ez már. Itt arra is van lehetőség, hogy odafigyeljünk a mások gondjára. Molnár Kálmán szeme rám lobog. Büszkeség van benne: na, ugye, megmondtam? Osz­tozom örömében, lelkesedésem­ben — utóbb jut csak eszem­be — elfelejtem megkérdezni a „tolókocsis asszony” nevét. Dehát nem is fontos, hogy én tudom-e. A lényeg, hogy még sokáig megtalálják az utat a levelek a lacházi brigádok és a kecs­keméti tanya között. Major Árvácska Kétmilliós társadalmi munka Kisiparosok a közösségért Kisiparos, maszek. Valljuk be, sokunkban nem egyértel­műen pozitív reagálást válta­nak ki e szavak. Milliomosok, csak a pénzzel törődnek, nem érdekli őket semmi más, még­is mindig sírnak — halljuk gyakran és gondoljuk néha. Kisiparosokkal találkoztam Tárnokon, akik segítették fel­építeni az If júsági Házat. Ben­ne táncterem, házasságkötő­terem, KISZ-, MHSZ-iroda, rex, pinpong, klubszobák. Me­leg, barátságos, otthonos hely. A tanácsnak 900 ezer forintja volt e célra. Az épület értéke 4 millió. A különbözetet társadalmi munka adta. A hárommillióból egyet 6—700 ember lelkesedé­se. Azoké a tárnokiaké, akik talicskáztak, ástak, cipeked- tek; segédmunkát végeztek. Gyerekek és felnőttek, szom­baton, vasárnap, hétköznap munkaidő, iskola után. Azok a tárnokiak, akiktől most elnézést kell kérnem. Nél­külük nem lett volna kész rekordidő, fél év alatt a négy­száz négyzetméteres, gyönyörű épület. Ám most azokról aka­rok szólni, akik a maradék kétmilliót adták, megdolgoz­ták. A szakipari munkákat végző helybeli kisiparosokról. Sokan kételkedtek A tanács műszaki főelőadó­ja, az Ifjúsági Ház tervezője, anyagbeszerzője, építésveze­tője, mindenese, Molnár Jó­zsef: — Amikor belevágtunk, so­kan kételkedtek a sikerben. — Miért? — Egy ekkora beruházás, társadalmi munkában, gene­rálkivitelező nélkül? KISZ- vezetőségi tag vagyok, tudom, nagyon kellett ez a hely. Sem­mi nincs a községben kocs­mákon kívül. Nekiláttunk, pontosan előkészítve mindent — Hogyan? — Bonyolult, hosszú. A lé­nyege: szocialista szerződést kötöttünk például a kisiparo­sokkal, segítsenek. Ahogy ki­alakult a terv, pontos üteme­zés alapján hívtuk őket, vé­gezzék el a sorra kerülő mun­kát. — Ki, mit csinált? Dér Antal, ács: — Nem vagyok tárnoki, Pestről járok ide 17 éve. Meg­láttam a tervet, szóltam Erdei Balázsnak, Takács Jánosnak, beszállunk. Nem nyolcóráz- tunk. Reggel hatkor neki, az­tán estig ment a meló. Az egész tetőt megcsináltuk. Gőgös Ernő, kőműves: — Mindenki tudta, mire kell a munkája. A régi kultúr- házban nem fértek el a fiata­lok, így én sem, volt konflik­tusunk néha az idősebbekkel. Másfél hét alatt felhúztam a belső válaszfalakat. Szabó György rég nyugdíjas, az óvo­daépítésnél is segített, ő hord­ta az anyagot. Talán az uno­kájára gondolt, az idejár majd, biztos. Szőke László, szobafestő: Ott voltak mindenütt — Nekem vegyes brigád se­gített. Sebők Sándor bátyám, idős, lelkes nyugdíjas, vezet­te az iskolásokat, ott voltak mindenütt. Meszeltem és fi­gyeltem. Néztem, mennyit dol­goznak a vezetők. A tanács­elnök, Rozsnyai Mihály, nem­csak szervezett rengeteget, hanem dolgozott bizony, ren­desen. Fodor elvtársról, a Munkavédelem Budakalászon Hangot nyel majd a fal Dobhártyaszaggató a csatto­gás-kattogás a szövődében, a Lenfonó és Szövőipari Vállalat budakalászi gyárában. Csak remélem, hogy a szövőnő hall­ja a hangomat, amikor ordít­va kérdezem: Miért nem hasz­nálja a zajvédő vattadugót? — Nem szoktam meg, nem szaretem... Ügy érzem, mint­ha felfújódna, bedugulna az egész fejem... De nem sze­retnék sokáig itt dolgozni, így talán megúszom a süketséget — feleli Rudas Lászlóné, és igent bólint, amikor azt kér­dem, megírhatom-e a nevét is. — Engem nem zavar a zaj, még aludni is tudok mellette, hat év alatt hozzászokik az ember — mondja, vagy in­kább kiáltja Dobler Zoltánná — s még hozzáteszi: nem kö­telező használni a vattát... Akad ellenvélemény is. — Jobb így, mert a vatta kiszűri a zajt — véli Hevér Gézáné, s a haját félreemelve mutatja: ő kíméli a füleit Zajveszélyből — ártalom Dr. Szólta Ferenc üzemor­vos: — Az a baj, hogy nem kötelező, csupán ajánlott az egyéni védőeszközök haszná­lata. A dolgozó pedig ott ke­res munkát ahol nem „kötele­zik”. Talán, ha általános érvé­nyű lenne... Vagy, ha egy- egy brigád minden tagja el­kezdené ... — Most az a helyzet, hogv aki halláskárosodást szenved — jelenleg heten vannak itt a gyárban —, annak havi 3—500 forint kártérítést fizet a társa­dalombiztosító. Pedig ma már a munkásnőkön múlik, hogy megelőzzék a bajt. Van persze egy-két kivétel, akinél való­ban egyensúlyzavarokat okoz a vatta, de alig néhánvan akadnak. A szövődéi dolgozók többsége pedig rájuk hivat­kozva nem védi magát a zaj­tól Bizony, nem a gyáron mú­lik a siker. Az orvos szavait megerősíti Bánhalmi István, a munkavé­delmi csoport vezetője: — Itt Budakalászon 1300-an dolgoznak, s a háromnegyedük nő. A gyár munkavédelmi sa­játossága a zajveszély. Hogy ez valóban ártalommá válik-e, azokon áll, akik nem használ­ják a Bilso'n-vattát. Erről azt kell tudni, hogy 30 decibellel csökkenti a zaj erősségét. A megengedett zaj- szint nyolcvan decibeL A gyár átlagos zajszintje ennél 10-zel több, s a legzajosabb munka­helyen is csak 108 decibel. Így a vatta elvben elegendő len­ne. Csakhogy dolgozóinknak alig egyharmada használja rendszeresen... Vatta a kendő alatt — A zajelhárítás költségei csupán tavaly 200 ezer forin­tot tettek ki. Három különféle füldugó is használatos, de a leghatásosabb a már említett Bilson-vatta. Nemrégiben kezdtünk közös kísérletet a SZOT tudományos kutatóin­tézetével. Olyan fejkendőről van szó, amelybe a fülek ma­gasságában hangszigetelő vat­tát tettünk. Drágább és kevés­bé hatásos, mint a füldugók, hiszen 30 helyett csak 20 deci­bellel csökkenti a zajszintet. De a dolgozók szívesebben használják, így azokon a mun­kahelyeken, ahol elegendő a hatása, bizonyára népszerűbb lesz. — Két év múlva zárul egy másik kísérletsorozat. Három textilipari vállalat és a Tex­tilipari Kutatóintézet közösen próbálja ki a hangelnyelő fala­kat, hangtörő- és -elnyelő tes­teket. A jövő esztendő elején a gyár legzajosabb termében 3 millió forintos költséggel sze­relik fel ezeket. Az eredményt ma még nem ismerjük... — Már évek óta alkalma­zunk más módszereket a zaj­csökkentésre. Például a gépe­ket olyan fa- és gumibetétes alapokra szereljük, amelyek a betonnál kevésbé rezonáinak, s mérséklik a gépzajt. — Tavaly audiométert és csendszobát vásároltunk, ezek a hallásvizsgálatokhoz szük­ségesek. Sajnos, nem talál­tunk helyet a gyárban, így a berendezés a csillaghegyi szö­vőgyárba került. De jövőre egy új hallásvizsgáló pépet ka­punk, amely alig bőröndnyi méretű, és nem. kell hozzá csendszoba. Így megkezdhet­jük a halláskárosodás! szűrő- vizsgálatot is. Nem a gyárat hibáztatják Az üzemorvos, a munkavé­delmi felelős még sok min­denről beszéli Arról, hogy zajtérkép is készült a szövő­gyárban, hogy havonta tarta­nak biztonságtechnikai szem­lékel hogy a szakszervezeti munkavédelmi felelősök rend­szeresen beszámolnak a dol­gozók munkavédelemmel kap­csolatos tapasztalatairól, ké­réseiről És arról is, hogy itt nemcsak elméleti és gyakorla­ti munkavédelmi oktatást kapnak az újonnan belépők, s az ismeretek felfrissítésére a régiek, de még a gyár vezetői is rendszeresen vizsgáznak a b i ztonságtec h nika kérdései ­bői Elmondták. hogyan gon­dozzák, vizsgálják azokat, aki­ket munkahelyi ártalom fe­nyeget, s hogy más munka­körbe került már jó néhány dolgozó egészségének védelme érdekében. Szóltak arról is, hogy míg 1976-ban 855, tavaly 868, idén az első félévben csu­pán 118 nap esett ki a terme­lésből a munkahelyi balesetek mi att. De azt is megemlítették, hogy 1980-tól a bíróság — ed­digi munkavédelmi megelőző tevékenvségüket elismerve — úgy bírália el a károsodá'i iigveket, hogy 5 évnél rövl- debb imírikav'szonv esetén nem. a gyárat hibáztatják majd. V. G. P. párttitkárról nem is beszélve. Ő az iskolaigazgató. Mikor aludt? Fogalmam sincs. Varga Lajos, festő-mázoló: — Bengyel Lajos kollégám­mal — ő is hasonszőrű, mint én, fiatal — megcsináltuk az egész mázolást. (Molnár Jó­zsef szúrja közbe, ne szerény­kedj Lajos, kezdetben csak a felét vállaltátok, azután rá­jöttetek az ízére.) Gyurkovics Ferenc és Mé­száros László az összes vil­lanyszerelési munkát elvé­gezték: — Jöttünk, amikor kellett. Gyakran, hiszen a villanysze­relés az alapoknál kezdődik és a csillárok felszerelésénél ér véget. Szabó László lakatos, de itt a bádogosmunkát csinálta: — Nem tagadom, volt egy; kis suskus is a dologban. — Nocsak! — Ne adómachinációra gon­doljon. Az amúgysem a ta­nács ügye. Arról volt szó, ha ezt az épületet ilyenformán megcsináljuk, látják majd odafönt is, van itt jószándék. Ha látják, segítenek ók is. — Mivel? — Iskola kell Tárnoknak, nagyon. Legtöbbünk szülő, gondoltunk, a gyerekért dol­gozunk. Az avatóünnepségen aztán meg is mondták: meg­lesz a nyolctantermes, talán nem is sokára. Ahogy magun­kat, főleg ezután a munka után ismerem, megcsináljuk mi azt 12 tantermesre. Később kamatozik Lintner Tibor, melegburkol ló, bólogat: — Akkor ráadásul köny­nyebb dolgunk lesz, generál- kivitelezőhöz kell csatlakoz­nunk, nem saját szervezéssel vesződni. ,, Varga Sándor egymaga üve­gezett, de még az üveget is gyakran ő szállította kocsiján. Fehérvárról Hegedűs Pál, bu­dapesti, fiatal ember, de már három gyerek apja, a nagy táncterem vakolását vállalta, azután még rátett, jócskán. Horváth Józsefet sem fűzi közvetlen érdek a tárnoki If­júsági Házhoz, Pesten lakik ő is: — Az épület eszmei értéke később kamatozik, akkor, amikor az itt művelődő, kul­turálódó fiatalok is szülők lesznek. Gyerekeiket már úgy fogják nevelni, hogy tanultak, szórakoztak egy nagyszerű és célszerű helyen. És még vala­mi, még ha nem is mindenki ad nekem igazat. Azt hiszem, szívesebben végzünk olyan társadalmi munkát,' ahol azonnal látjuk két kezünk munkáját. Mint most. Hazafelé utasom is akad. Várhelyi Miklós Budán, a To­páz étteremben konyhafőnök, a tárnoki KISZ-vezetőség tagja, felesége ott tanítónő: — Sok minden előjött most. Sok szép, nem is hittem vol­na, mennyi van az emberek­ben. Nagy a felelősségünk. , — Ezt hogy érti? — Nekünk, fiataloknak ké­szült a ház. Közülünk való. Lepsényi Katalin lesz a veze­tője is, most harmadéves nép­művelés szakos. Szóval, vala­hogy viszonoznunk kell azt a segítséget, amit kaptunk. Jó programokkal, tanulással, mű­velődéssel. Hogy például bát­ran állhassak Rozsnyainé, a tanácselnök felesége elé. — Miért, fél tőle? — Nem, ugyan. Csak ami­kor az avatóünnepség volt, mondta, most talán gyakrab­ban láthatja majd a férjét. Fodor elvtárs, a párttitkár pedig... November 7-re a nagyközség kapta meg A bu­dai járás fejlődéséért emlék­plakettet. Az érem felét én ennek a két embernek ad­nám. A. Gy.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom