Pest Megyi Hírlap, 1978. október (22. évfolyam, 232-257. szám)
1978-10-26 / 253. szám
Szélesedő akció iliradó A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XXII. ÉVFOLYAM, 253. SZÄM 1978. OKTOBER 26., CSÜTÖRTÖK A modem orvostudományi ól a technikai fejlődésig Asszonyok tanulását segítik Továbbképzés a munkahelyen és klubokban Több tejet a gyerekeknek Jubileumi megemlékezés Az idei múzeumi és műem_ léki hónap keretében október 30-án, hétfőn délután 6 órai kezdettel , az Arany János mű- vélődési központban tartják meg a rendezvénysorozat befejező eseményét. Ez alkalommal Fekete István, az Arany János múzeum muzeológusa tart előadást Hatvan esztendeje alakult meg a KMP címmel. A múzeumi hónap eddigi rendezvényeit is dicséretes érdeklődés kísérte. Találkozó Vácott Miként a városi ifjúsági klub havi programjában sze_ repel, a nagykőrösi fiatalok 27-én, pénteken Vácra látogatnak, az ottani ifjúsági klub tagjai látják őket vendégül. A találkozón minden bizonnyal jól érzik magukat majd a fiatalok, s elmondják egymásnak terveiket, beszélnek klubjuk életéről. A tűzoltóság tájékoztatója Zárt helyen legyen a gyufa, öngyújtó A városi tűzoltóság felhívja a lakosság figyelmét arra, hogy az olaj- és gáztüzelésű kályhákat a fűtési idény kezdetén tanácsos szakemberrel felülvizsgáltatni, és gondoskodni folyamatos karbantartásukról. Csak az engedélyezett típusú, kifogástalan műszaki állapotú tüzelő- és fűtő- berendezéseket szabad használni. A füst elvezetésére csak hézagmentesen összeillesztett, nem éghető anyagú füstcsövet alkalmazhatnak, melyet másfél méterenként fémbilincs- csel az épület szerkezetéhez kell rögzíteni. Arra is ügyelni kell, hogy a füstcsövek a kéménybe hézagmentesen csatlakozzanak. A kémények ellenőrzésére is gondolni kell, arra. hogy a kéményseprők 4 évenként elvégezzék a szükséges füstnyomáspróbákat. A szülők ügyeljenek rá, hogy gyermekeik ne játsszanak tűzzel, mondják el nekik, miért veszélyesek a lángok, s hogyan kell veszélytelenül használni a tűzgyújtó eszközöket. Tartsák zárt helyen a gyufát, öngyújtót, gázgyújtót, hogy kisgyermek semmiképpen sem juthasson hozzájuk, 6 különösen legyenek elővigyázatosak, ha rövid időre is, felügyelet nélkül kell hagyniuk gyermeküket a lakásban. I-T ány óra telt el a nagykőrö- si lomtalanítási akció megszervezésével? Aligha lehetne kiszámítani. A megyei tanács elnöke az általánosan jelentkező igények összegzése után, megfogalmazta az egész megyére vonatkozó utasítást. A városi tanács szakigazgatási szervei átvették az iratot, s legott elkezdték a tervezést, ami ugyan kissé elhúzódott, mert sehol sem volt szabad kapacitás a munkához. Tanácskoztak a népfrontaktivisták; hogyan lehetne segíteni a városi tanács műszaki osztályának. Töprengett a műszaki osztály. Végül megszületett a döntés: történjék bármi, ekkor meg ekkor lomtalanítás lesz. Egyelőre, kísérletképpen,, három utcában. A döntést újabb kérdések követték. Mennyi lom gyűlhet össze három utcában? Egy műszakot; számítva hány gépkocsira, rakodóra lesz szükség? Egyre? Kettőre? Háromra? A kérdésekre nem lehetett a tanácskozótermekben választ találni. Ennek ellenére a felhívás elkészült. Eljutott a tanácstagokhoz, lapunkban is hírt adtunk róla. A Városgazdálkodási Vállalat, noha jelenlegi kapacitásával éppen csak elláthatja rendszeres feladatait, úgyszólván fejest ugrott a lomtalanítási akcióba, s vállalta, hogy mindent elszállít, ami október 22-én a kapuk elé kerüL A Hazafias Népfront városi bizottsága mellett tevékenykedő nőbizottság, a TIT városi szervezet hatékony közreműködésével az idén is megszervezte a nők akadémiája előadássorozatot. Közüggyé vált Az első előadás után, mely az emberi környezet válságát elemezte, Csípő Balázstól, a HNF városi titkárától kérdeztük meg, milyen témák feldolgozása várható az idén a nők akadémiáján. A titkár elmondotta, szó esik majd az emberiség élelmiszer-ellátásáról, a modern orvostudomány és a technikai fejlődés kapcsolatáról, a szabad idő hasznos eltöltéséről, az otthon hangulatának megteremtéséről, természettudományos világképünk egyes kérdéseiről, az állampolgárok helyzetéről a szocialista társadalomban, a közélet és magánélet viszonyáról, a tanulás fontosságáról, a családtervezés és a népesedéspolitikai határozatokról s végezetül a városfejlesztésről is. Az előadók sorában többek között ott találjuk Kocsis Jánosnét, a városi tanács elnökét, Görbe Ferencet, a konzervgyár igazgatóját, dr. Novak Lászlót, az Arany János Múzeum igazgatóját, dr. Kulin Sándor orvost, a TIT városi szervezetének elnökét. A nők akadémiájának megszervezése, az előbbi korántsem teljes felsorolás bizonysága szerint is közüggyé vált városunkban. Első foglalkozás — Több éve szervezi & nőbizottság a nők akadémiáját, s valóban mindig nagy az érdeklődés iránta — mondotta elégedetten Farkas Sándorné, az MSZMP városi bizottságának nőreferense, amikor az előadássorozat jelentőségéről érdeklődtünk. — Az előadások elsősorban azokhoz az asszonyokhoz szólFelvirradt a nagy nap! Készen állt a gépkocsi, a szabad szombatjáról berendelt gépkocsivezető, és a három rakodó- munkás. Nem volt rajtpisztoly, de mégis az igazi nagy versenyeket megelőző érzelmekkel indultak útnak. Mikor végzünk? Győzzük-e a munkát? Nem kell-e vasárnap is dolgozni, ha netán túl sok lom akadna a három tormási utcában? Kell-e majd vitatkozni, hogy ez lom, ez meg szemét és most nem visszük el -.. A négy ember mindenesetre felkapaszkodott a Csepel teherautóra és útnak indult. Négyen négy ellen... Ugyanis, mint kiderült, a több mint száz lakásból csak négy előtt heverészett némi limlom. Azaz, a sok töprengés, a bátor nekirugaszkodás, négy dolgozó szabad szombatja, felhívás, szervezés mindmind felesleges volt! A lomtalanítási akció első szakasza teljes, kudarcba, érdektelenségbe fulladt. Aligha hihetjük, hogy az érintett lakásokban nincs elszállítani való feleslegessé vált kacat. Az is bizonyosra vehető, az érdekeltek tudtak a lomtalanítási akcióról. Az sem kétséges, hogy a megyei tanács elnökének utasításával valóságos, Nagykőrösön is felmért igényeket igyekezett kielégíteni. Hol lehetett a hiba? A HNF környezetvédelmi bizottságának tagjai és a városi tanács VB műszaki osznak, akik nem vehetnek részt munkahelyi továbbképzéseken, tanfolyamokon, TIT-elő- adásokon. Ilyenek a nyugdíjasok és a háziasszonyok, a gyes-en levő kismamák. Szerencsére ők sem csak a nők akadémiájára számíthatnak, hiszen nagyon gazdag programmal szolgál a nyugdíjasok klubja, mely egész évben várja tagjait. A gyes-en levő kismamák pedig a kismamaklubban tanulhatnak, művelődhetnek. Ez utóbbi klubot a tavalyi tapasztalatok fel- használásával most szervezzük. Első foglalkozására valószínűleg november utolsó szerdáján kerül sor. Meghívókat küldenek — Miként lehet a nők akadémiájának előadásaira közönséget toborozni? A hosszabbodó őszi estéken a kertbarátok klubja kéthetenként a művelődési központban rendszeresen megtartja összejövetelét. A héten már találkoztak. Ez alkalommal Csikói Pál elnök tartott tanulságos előadást a bogyós gyümölcsök termesztéséről. Egyebek között elrhondta, hogy a köszméte vagy régi nevén, a piros és fekete ribizli, a szamóca, a málna termesztését a kiskerteseknek fel kell karolni. Ez a tevékenység, főleg a szedés nagyon munka- igényes, és nem gépesíthető, ezért a nagyüzemi gazdaságok nemigen foglalkoznak vele. Viszont zártkerttulajdonosok családtagjaik segítségével meg tudják oldani'a szépen jövedelmező bogyós gyümölcsök termesztését. Szólt arról is az előadó, tályának szakemberei közösen választották ki a kísérleti területet, mondván, hogy a tormási városrész lakótelep is, kertváros is, vagyis jellemző terület, s az ott szerzett tapasztalatok általánosíthatóak. Valamennyien tévedtek ... A kísérlet ugyanis azt bizonyította, hogy Nagykőrösön csak addig van háztartási lom, amíg valakinek eszébe nem jut, hogy elvigye. Azután már nincsen, mert fárasztó a törött hokedlit, agyonnyúzott játékbabát, lyukas lavórt levinni a ház elé. S ha netán a ház urában buzog is a lomtalanítási kedv, s nem félnek a cipekedéstől sem, akkor is békésen nézik tovább a televíziót, mert eszükbe jut, hogy mit szólnának a szomszédok, ha kipakolnának! Szó ami szó. Nagykőrösön az is megtörténhet, hogy az egész város azon derül: Kovácsék, Kissék, Nagyeik mi mindent raktak ki az utcára! Holott éppen azon kellene ka- jánkodni, hogy Kovácsék, Kissék, Nagyék mennyi hasznavehetetlen limlomot őrizgetnek otthon!... \ Városgazdálkodási Válla- lat mindenesetre felkészült a további lomtalanítási akciókra, s minden szerdán végzi e munkát egy-két órán át. Csupán el kell dönteni, s ez már a városi tanács VB szakigazgatási szervének a feladata, hogy a gépkocsi mikor, hova menjen. Nem kétséges, hogy ez a döntés is megszületik. A városát ismerő nagykőrösi viszont joggal kérdezheti a kabarétréfáktól kölcsönvett szavakkal: Igen, de minek? Farkas Péter — Toborzásról tulajdonképpen szó sincs. A HNF nőbizottságának igen nagy a társadalmi bázisa. Erre támaszkodva a szervezés nagyon könnyű. A nőbizottság ettől függetlenül bevonta a szervezésbe az óvónőket, vöröskeresztes aktívákat, egészség- ügyi dolgozókat. Eljutnak természetesen a meghívók az üzemekbe, Hiszen ezek az előadások érdeklik a dolgozó nőket is. A TIT segítségével valóban a nők legszélesebb rétegeit érdeklő és érintő témák kiválasztására törekedett a nőbizottság. hogy a bogyós gyümölcsöket csak 20 százalékban termesztik a nagyüzemi gazdaságok, s 80 százalékban a kiskerte- sek adják a kereskedelemnek. A termés igen keresett, melyért mindig jó árakat fizetnek; Különösen kifizetődő a termesztés Nagykőrösön, ahol a konzervgyár minden meny. nyiséget felvásárol. Tekintetbe kell még venni, hogy a bogyós gyümölcsök nem kívánnak költséges talajelőkészítést, és 1—2 év múlva termőre fordulnak. Nincs olyan termény, mely azonos területen akkora termelési értéket nyújtana mint ezek a fajták. Az előadó saját gyakorlatából példákat sorolt fel, hogy kis területen hogyan lehet minél nagyobb terméseredményt elérni: négy méter sor és tőtávolságra nemes meggyfákat telepített, s a sorok közepébe piros ribizlit ültetett, a fák alá pedig szamócát. Az egyes bogyós gyümölcs- féleségek termesztésének gyakorlati módjait, az ajánlható fajtákat és a termesztéssel kapcsolatos növényvédelmi tennivalókat a következő összejöveteleken beszélik meg K. L. Moziműsor A nagy balhé. Amerikai bűnügyi film. Előadás kezdete: 4, 6 és 8 óra. A kocséri Petőfi moziban Egri csillagok I—II. Színes magyar történelmi kalandfilm. Az egészségügyi előadásokon az orvosok állandóan hangsúlyozzák, hogy mennyire fontos a gyermekek egészséges fejlődése szempontjából a rendszeres tejfogyaszitás. Ezt igyekszik elősegíteni az iskola- tej-akció, mely az iskolákban egészséges tízóraihoz juttatja azokat a gyermekeket is, akik otthon reggelire nem fogyasztottak tejet. A napokban az is- kolatej-akció nagykőrösi helyzetéről érdeklődtünk a Közép-magyarországi Tejipari Vállalat helyi üzemében, Aradi László igazgatótól. Nő a fogyasztás — Az iskolatej-akció fontosságát átérezve, igyekszünk azt városunkban is minél jobban bővíteni. Ezt a törekvésünket fokozódó mértékben segítik a helyi iskolák vezetői. Tavaly az Arany János, a Rákóczi és a Petőfi általános iskolákban volt tejárusítás, kétdecis műanyag poharakban. Az idén bekapcsolódott a Petőfi iskola Kopa-féle, valamint a Batthyány és a Szivárvány utcai iskola részlege is. — Tavaly tanév elején szeptember 1-től október 10- ig terjedő időszakban az iskolatej-akció keretében 13 ezer 560 pohár tejet adtunk el, mely 2 ezer 717 liternek felel meg. Az idén ugyanebben az időszakban kevesebb, 9 ezer 786 pohár tejet szállítottunk az iskolákba, 1957 liter meny- nyiségben. A diákok mégsem ittak kevesebb tejet, mert az A körösi kézilabdások az NB Il-es bajnokság záró fordulójában a Kinizsi-sporttelepen, a toldis nők saját pályájukon, a kinizsis lányok pedig idegenben mérkőztek a bajnoki pontokért. NB II. férfi Nk. Kinizsi—Váci Fonó 27— 24 (15—24), Nk.: Kismarci — Farsang (1), Fülep (4), Dér (9), Podhorszki (6), Vikar- tóozki (1), Bertalan (5); csere: Szabó — Mészáros, Vár_ konyi (1). A kezdés előtt a Kinizsi nevében Fleischmann János elbúcsúztatta a katonai behívót kapott körösi játékost, Dér Gábort. A hideg és erősen szeles időben a körösiek kezdtek aktívabban és hamar 2:0-ra, majd friss lendületes támadásokkal a 11. percben már 5:2-re vezettek a két Pest megyei csapat találkozóján. Pár • percig kapkodtak az ellenfél játékosai. Majd a helyiek többnyire látványos, az ellenfél csapatának tagjai pedig nagyon jól begyakorolt támadások révén érték el góljaikat. A Kinizsi az első félidőben lendületesebb, határozottabb volt és biztosan növelte előnyét. Szünet után 18:12-ig magabiztos volt a Kinizsi, később könnyelműsködött, kapkodott és többször hibázott a helyi csapat, amit a feljavult kollektív játékot mutatott váciak jól kihasználtak és a 19. percben 22—22-re egyenlítettek. A hajrában a körösiek feljavultak és a közepes színvonalú iskolatej-szállításba bekapcsolódott a kőröstetétleni Alföld tejüzem is, mely szeptember 1-től október 10-ig mintegy 15 ezer adag 2 és fél decis tasakos tejet hozott az iskolába, 3 ezer 750 liter mennyiségben. Tehát eszerint az idén mintegy 200 százalékkal növekedett a körösi iskolás gyermekek tejfogyasztása. A fogyasztás tovább fog növekedni, mert a fenti időszakban az iskolás gyermekek egy része a tsz-ekbem volt szüretelni. Az iskolatej mellett, tejüzemünk reggelenként kakaót is szállít az iskolákba, melyből a szóban forgó időszakban 6 ezer 718 pohárral fogyott el. Ez 1343 litert tesz ki. A múlt évben ugyanezen időben csak 5 ezer 170 pohár kakaó fogyott az iskolákban. Tehát a kakaófogyasztás is szépen növekedett. Az iskolatej-akció sikere, az iskolák vezetői mellett, a szülők megértését és áldozat- vállalását dicséri. A tanyavilágba is jut A tejüzemnek Bartha Sándor a kereskedelmi instruktora, aki az iskolatej-ellátás mellett állandóan ellenőrzi, hogy a lakosság részére is minden árusítóhelyre pontosan szállítsák a tejet és tejtermékeket. Arra is van gondja, hogy a tanyavilágba is éljusson a tej, melyet az ÁFÉSZ Csongrádi úti és állami gazdaságbeli boltjában is árusítanak. mérkőzésen biztosították győzelmüket Megyei felnőtt női Váci Forte II.—Nk. Kinizsi 25—5 (11—3). Nk.: Hajnal — Dömök (4), Vass M. (1), Dudás, Árnics, Patyi, Csiszár; csere: Józan. A körösi lányok kedvetlenül játszottak. Az NB II-esek tartalékjai biztosan nyertek. A Toldi-pályára kiírt Nk. Toldi DSK—Érdi KSE mérkőzés elmaradt, mert az ellenfél szerint 14.30-ra volt ki. írva a találkozó (erről a körösiek nem kaptak értesítést), a toldisok 14.50-kor voltak játékra készen, de az érdiek nem voltak hajlandók még barátságost sem játszani. Megyei női ifjúsági Nk. Toldi DSK ifi—Érdi KSE ifi 22—0 (8—0). Szeles, kimondottan hideg időben ' a körösiek sokkal jobbak voltak, de az első félidőben több helyzetet elügyetlenkedtek. Szünet után rákapcsoltak és jól játszottak. Góldobók: Somogyi (6), Németh és Sáfár Í5— 5), Szilágyi (3), Szabó (2) és Gyarmati (1). Váci Forte ifi—Nk. Gimnázium ifi 14—13 (8—7). A felnőtteknél sokkal színvonalasabb találkozón a gimnazisták legjobb játékukat nyújtották. Döntetlen lett volna a reális. Gólok: Faul és Nagy (4—4), Gudella (3), Asztalos (2). A kapus Derdák remekelt. S. Z. Sportműsor Atlétika Cegléd: diák tehetségkutató verseny. Kosárlabda Gimnáziumi pálya, 13.30: Nk.: Petőfi isk.—Nyársapáti isk, fiú, 14.30: Nk. Petőfi isk. —Nyársapáti leány úttörő bajnoki mérkőzés. Labdarúgás Kecskemét: ■ Bács-Kiskun megye—Pest megye ifjúsági válogatott mérkőzés. Köszönetét mondok mindazök- nak, akik szeretett férjem, apánk, nagyapánk, dédapánk temetésén megjelentek, sírjára koszorút virágot helyeztek, özv. Hegedűs Ba- lázsné És családja. Köszönetnyilvánítás. Hálás szívvel mondok köszönetét mindazoknak, akik szeretett testvérem, özv. Szűcs Istvánné temetésén részt vettek, sírjára koszorút, virágot helyeztek, fájdalmamon enyhíteni igyekeztek. Sáűcs Ferenc és családja. Nyáj — őszi napsütésben A Mészáros János Termelőszövetkezettől bérelt területen juhnyáját legelteti Sober József juhász. Varga Irén felvétele Jegyzet Hol a limlom? — Reméljük, teljes sikerrel, F. P. MUNKAIGÉNYES TERMESZTÉS Bogyós gyümölcsök a kiskertekben Kopa László SPORT— SPORT— SPORT — SPORT — SPORT Biztos bennmaradás az NB ll-ben