Pest Megyi Hírlap, 1978. október (22. évfolyam, 232-257. szám)

1978-10-24 / 251. szám

1978. OKTÓBER 24., KEDD TV-FIG YELŐ Őseink. Egy nagyon szép és nagyon okos szovjet-észt ri- portfilmben gyönyörködhetett az a néző, aki — engedve A magyarok elődeiről és a hon­foglalásról című sorozat múlt vasárnapi csábításának mostani pihenőnapunkon is odaült a készülék elé. A vízi­madarak népe elnevezést vi­seli ez az 1969-ben és 1970- ben forgatott képsor, amely páratlanul érdekes és értékes fölvételeken örökíti meg tá­voli — az Urát meg a Volga vidékén élő — nyelvroko­naink, a komik, a marik, a hantik életét. Az ősi mesterségek — a halászat, a vadászat, a rén­szarvastenyésztés — művelé­sét máig sem hagyták abba, sőt az eszközeik is olyanok, mint amilyenekkel a mi őseink járhatták az erdőket, a vizeket messze a honfogla­lás előtt. Táplálékukat most is lábakon álló tárolókban őr­zik — óvó, védő célzattal e tartóoszlopok mellé olykor odakerül egy kacsaláb —, öl­tözékük anyaga változatlanul a bőr meg a nyirfakéreg. A tallinni filmesek mindeze­ken túl az évezredes hitvilág jelenkori nyomait is rögzí­tették: a medveünnepet — a megölt vad kiengesztelésére rendezik meg ezt az elnyúj­tott sirámokkal kísért bűbájo- ,j lást —, meg a sámántáncot, i S hogy ennek a finnugor né­pek közös múltjába vissza­pillantó, onnan megannyi szokást és fogást elénk táró munkának a legnagyobb szen­zációját se hagyjuk említetle- nül, hadd szóljunk még a le­geslegutolsó kamasz asszony furcsán elropogtatott monológ­jára. Ezt a rokonnyelvet raj­ta kívül már senki nem tudja! Reneszánsz beat. Szintén délutáni — szombaton sugár­zott — csemege volt a furcsa című, Zene a pástétomból névvel megtisztelt összeállítás, amely a reneszánsz kori slá­gerek világába engedett bete­kintést. Slágerek az újjászületés XIV—XVI. századi világában? Már hogyne, hisz’ — hallhat­tuk Benkö Dánielnek, a re­mekül muzsikáló Bakfark Consort vezetőjének tudós magyarázatát — akkoriban ép­pen úgy voltak divatos tánc­dallamok, mint manapság. A ma már furcsának — visszafogottnak?, önismétlő­nek? — tetsző zenét nemcsak a nagy lantos, Bakfark Bá­lint nevét viselő művészcso port szólaltatta meg, hanem e negyven percben kiváló tánc- dalénekesünk, Kovács Kati is. Közreműködtetéséhez csak gratulálni lehet, mert mind a jó ötszáz esztendős kottafejek él etre-ke’. tőj eként remekelt, mind pedig a reá jellemző kamaszos jókedvvel fújta el kedvenc dalát a rock and rollerről. Ezt a mai slágert természetesen a muzsikái viccelődésre szívesen ráálló Benkő Dánielek kísérték lan ton, tekerön, meg csak ők tud­ják, hogy miféle nevezetű instrumentumokon... m Szokolay, Sallinen. a — jobbára dobozolt áruból ösz- szeállított — vasárnapi prog­ram szép befejezéseként [ ugyancsak egy zenés műsort láthattunk. Egy magyar — Szokolay Sándor — meg egy finn — Aulis Sallinen — zene­szerző nyilatkozott ebben éle­téről, munkájáról, no meg azokról az érzelmekről, ame­lyek mindkettőjüket a termé­szethez kötik. Egyikük is, má­sikuk is a szeretett tájból merít témát és erőt; egyikük is, másikuk is szülőföldjétől kap ihletet. Noha művésze­tükben nem azonos elveket követnek, mégis hasonlóvá te­szi őket ez a tiszteletre méltó és például szolgáló ragaszko­dás. Akácz László Kitüntetés a Mojszejev együttesnek Meghitt hangulatú ünnep­ség színhelye volt hétfőn Barátság Háza. Apró Antal, az MSZMP Politikai Bizottságá­nak tagja, a Magyar—Szovjet Baráti Társaság elnöke át­nyújtotta Igor Mojszejevnelc. a Szovjetunió Állami Akadé­miai Népi Táncegyüttese mű­vészeti vezetőjének az MSZBT aranykoszorús jelvényét. A vi­lághírű együttest az MSZBT aranykoszorús plakettjével tüntették ki. Az ünnepségen részt vett Roslia István kül­ügyminiszter-helyettes és Fé- liksz Bogdanov, a Szovjetunió magyarországi nagykövetsé­gének követtanácsosa. A szülőmegye tisztelgése Beremenden vasárnap dél­előtt felavatták a száz éve született Barta Lajos mell­szobrát, Záhorzik Nándor al­kotását. E művel a szülőme­gye tiszteleg az írónak, publi­cistának, a munkásmozgalom kiemelkedő személyiségének, aki 1878. október 20-án, a dél­baranyai Kis-Tapolcán látta meg a napvilágot. A kis köz­ség egyik szerény házának homlokzatán öt éve emléktáb la örökíti meg Barta Lajos születésének helyét, s azóta minden esztendőben a magyar sajtó napján, ellátogatnak ide a megye tájékoztatásának dol­gozói. Barta Lajos mellszob­rát néhány kilométerrel távo­labb, a fejlődő, iparosodó nagy­község róla elnevezett terén állították fel. Ajándék a Szovjet Kultúra és Tudomány Házának A Kulturális Kapcsolatok Intézete L eonyid Brezsnyev bronzból formált mellszobrá­val ajándékozta meg a Buda- pestea ötödik esztendeje tevé­kenykedő Szovjet Kultúra és Tudomány Házát. A Szovjet­unió Legfelsőbb Tanácsa elnö­kének, az SZKP Központi Bi­zottsága főtitkárának szobrát — amelyet a ház első emeleti galériáján állítottak fel — Marton László Munkácsy-dí- jas érdemes művész készítette el. A KKI ajándékát Meruk Vilmos, az intézet elnökhe­lyettese hétfőn meleg szavak kíséretében adta át Fjodor Oszkolkovnak, a ház igazgató­jának. . .. ■ Az ünnepségen megjelent Polinszky Károly oktatási mi­niszter, Molnár Ferenc kultu­rális államtitkár, Rátkai Fe­renc, az MSZMP Központi Bi­zottságának osztályvezető-he­lyettese és Vlagyimir Pavlov, a Szovjetunió magyarországi nagykövete és a nagykövetség számos vezető munkatársa. A valósághűség hagyományai A NAGY ISTVÁN CSOPORT KIÁLLÍTÁSA CEGLÉDEN Miklosovits László: Strindberg-illusztráció Bodócsi Béla: Gyömrői tél = A Dél-Pest megyei Nagy ist­E vái.- csoport hagyományos ószí E tárlata — mint arról vasárnap E beszámoltunk — ezúttal CegiS- § den, a Kossuth Művelődési E Központban várja látogatóit olc- S tóber 31-ig, naponta 10 és 18 = óra között. Közös eredmény A Nagy István csoport tag­jai egy időben állítanak ki Szentendrén, és Cegléden, a Pest ipegyei képzőművészek, pedagógus alkotók, továbbá sa­ját önálló tárlatukon, s ez fi­gyelmet keltő előrelépést je­lent. Huszonkilenc festő és grafikus örökítette meg ezúttal Nagykőrös, Abony, Vecsés, Visegrád. Gyömrö, Ocsa, Makád és Zebegény tájait, utcarész­leteit, műemlékeit — különbö­ző műfajokban, a rézkarctól az olaj képig. Kéri Mihály, Selmeci György, és Őrei József szürrealisztikus megközelítéssel találják meg távlataikat. A derékhad Nagy István szellemében halad a va­lósághűség hagyományain. Je­les alkotásokat küldött be Bá­nyász Béla, aki megfontolt fe­gyelmezettségével a csoport egyik mértéke. A másik Hei- ling György, aki elvonatkozta­tott eszközökkel keresi egyre jobb hatásfokkal egyéniségét. Az új irányok erőssége Baká- nyi Gyula és Z. Horváth Gab­riella. A kiállításon ezúttal a grafi­ka vállalta az előőrs szerepét. Kifogástalan Miklosovits László rendhagyó portréja és Strind­berg-: llusztrációja, s Nagy László Lázár rézkarcai is él­ményt jelentenek. Id. Rácz József bensősége és Bamóth Zoltán intellektuális elmélyült- sége is emeli a tárlat általá­nos értékrendjét, melyhez Padi József ákvarellei és Radóczy Mária egyre magabiztosabb hangvételű tűzzománcai is hozzájárulnak. A szorgalom folyamatossága Unyi István, Rónai Mátyás és Bodócsi Béla, felkelti a figyel­met Bakosi László, Lukács Jó­zsef és Király László több munkája. Közös eredmény ez, mért a monori, nagykátai, rác­kevei, dabasi és ceglédi járá­sok segítségével értékek szü­lettek a festők, grafikusok te­hetsége és munkája nyomán. Új cél előtt Nagy István a maga ember­ségével és kimagasló festői mi­Az új színház: Három felújítás Kísérletező színháznak alakult a Játékszín október elején. Tavasszal még javában tartott a műszaki berendezések, a színpad és a nézőtér tatarozása, ami­kor megszületett a döntés: a régi Ka­mara Varieté helyén alakuló színház­nak nem lesz állandó társulata, pályá­zat alapján mutatkozhat be — egy-egy hivatásos művészekből álló — alkalmi csoport, amely a színpadi kísérletezést vállalja. Nehezen elképzelhető, hogy ta­vasz óta — állandó társulathoz nem tartozó színészekből, kísérletező kedvű drámaírókból, rendezőkből — nem akadt életképes produkcióval pályázó együttes, de tény az, hogy ismét a megszokott arcokat, a szokványos stí­lust és legföljebb exhibicionista kísérle­teket látunk. A világ bonyolult! ? című panto­mimest bemutatója látszólag — és né­miképpen — ellentmond hiányérzetünk­nek. A rendszeresen színházba járóknak is csak egy töredéke fogadta be ezt a műfajt, s Magyarországon nincs is ön­álló pantomimszínház. Bár van némi hagyománya ennek a művészi kifejezés- módnak; lassan két évtizede, hogy fél­hivatásos kis csoportok foglalkoznak a pantomimmal. Igaz, hivatalos mecéná­suk nemigen volt, de ez összefügg azzal, hogy a produkciók művészi értékét is joggal lehet vitatni. Karsai Jánosnak és együttesének — Karsai Gizella, Laczkó Vladimir és Pál Ferenc — A világ bonyolult!? című ösz- szeállítása már jóval túl az ötszázadik előadáson került a Játékszínbe. Műso­ruk nagyobb részét már a jól ismert számaik alkotják. Stílusuk a francia— lengyel pantomimiskolára épül, és szé­pen komponált mozgásuk valóban kife­jező; asszociációk keltésével gondolat- ébresztő. Kár, hogy a csoport nem vál­lalkozott egészen új műsor bemutatásá­ra. Pedig ahhoz, hogy a közönség elfo­gadja és befogadja a pantomimot, ál­landóan új, friss és eszközeiben is vál­tozatos műsorokkal kellene csalogatni. Disznójáték címmel Czakó Gábor színpadi művét újították fel a Népszín­ház művészei. A három disznó hős: Kornwald, Yorkshire és Mangalicza úr nagyonis emberi tulajdonságokat mutat. Éppen ez — az abszurditás kifejező esz­közeit kereső — Czákó Gábor komédiá­jának egyik gyengesége; túlzottan is didaktikus és vulgarizáló. A disznók lázadása a természetes vég — mondhat­nánk —, a bölléri végzet ellen, bizony logikai bukfenchez vezet. Önként adódó konkretizálással: ezek a sertések, disznó­emberek sorstragédiáit példázzák, csak­hogy a disznó létének bizonyítéka, hogy megeszik. Iglódi István rendezte a darabot, s ő tervezett díszletet is az előadáshoz. Egészséges humora szerencsésen talál­kozott az írott szöveggel, és ötletei is mértéktartóak. Az előadás gyengesége nem a rendezésen múlott, és nem is a színészeken. A közreműködők: Bősze György. Tardi Balázs. Eszes Sándor, Bor Adrienne és Papadimitriu Athina, valamennyien jó teljesítményt nyújta­nak a szerepek adta lehetőségeken be­lül. Hamlet. Shakespeare remekét Kozák András és a Kaláka együttes adja elő az Egyetemi Színpad után, most a Játék­színben. Ez sem igazán jó bemutató. És nem valami shakespeare-i szentség- törés miatt elégedetlenkedünk, hanem mert az évszázadok nagyformátumú hő­se erőtlen, mert nem hordoz, nem ele­venít meg örök emberi konfliktusokat. Ráadásul ez a Hamlet-fel dolgozás esz­meileg sem teljes, nem áll össze; csak az egész darab ismeretében kaphat fo­gódzókat a néző. Kozák András vállalkozása ismét bi­zonyítja, hogy kevés a színészi tehet­séggel párosuló bátorság ennek a mű­nek az előadásához. Egyszerűen nem le­het nem tudomást venni bizonyos szín­pad diktálta követelményeket. A közön­ség elsősorban — és joggal — a nagy­monológokért hálás; Kozák kitűnően oldja meg azokat a jeleneteket, ame­lyekben a darab hagyományos előadása szerint is egyedül lenne a színpadon. Nagy töréseket okoz viszont minden olyan játék, amely helyszínváltozást, időmúlást, illetve fordulatot jelez. A Kaláka együttes egyébként jó zenéje nem ad elegendő támogatást ehhez a felmérhetetlenül nagy vállalkozáshoz. A Kozák-Hamlet valóban nagyon magá­nyos. A megvalósításhoz színpadi ötle­tekben sem kapott elegendő segítséget. Kőváry Katalin rendezte az előadást, amelyben jó dinamikájú jelenetek la­pos, üresjáratokkal váltakoznak. Rende- zőileg csupán három részlet megoldott: a produkció indítása, a szellemjelenet és a vívás. Leginkább azt hiányolhatjuk, hogy nem sikerült eldönteni az előadás műfaját, stílusát. Néha úgy érezzük: oratórikus játékot látunk, máskor pedig klasszikusan értelmezett monodrámát. Néhány szereplő szövegét elénekli ugyan a Kaláka együttes, de hogy miért pont ezekét, és miért nem másét, s miért pont ezeket a részleteket; az nem derül ki. Dramaturgiailag ezeknél sokkal fontosabb jelenetek viszont tel­jesen kimaradnak. Összességében azért mindhárom produkció elfogadható, bizonyos szem­pontokból még az érdekesség erejével is hatnak. Mégis az az érzésünk, mintha nem sikerült volna megvalósítani a Já­tékszín eredeti — és nagyon hasznos koncepcióját. Mintha a kipróbált elő­adásokkal biztosra akartak volna men­ni. Úgy tűnik; kockázatot vállalni — nemcsak a gazdasági életben — a mű­vészetben se nagyon merünk. így aztán a Játékszín első sorozata nem vert hul­lámokat ... Kriszt György I nőségével a csoport választott I példája. Helyes hát, hogy Mo- I noron hamarosan megvalósul a I Nagy István Galéria, hogy Cegléden létrehozzák a cso­port központját, hogy függet­len titkára lesz nemsokára. Jó, hogy művészek és művelődés- politika egyaránt sürgeti a művésztelepek, stúdió-műhe­lyek létrehozását, ahol vitat­kozni és főleg dolgozni lehet, örvendetes, hogy a Szentend­rén tevékenykedő Pest megyei Művelődési Központ meghívta bemutatkozásra a Nagy István csoportot, melynek továbbkép­zését több alkalommal a Ma­gyar Nemzeti Galéria cselek­vőén irányította Pogány Ö. Gábor főigazgató közreműkö­désével. Nyilvánvaló, hogy a Nagy István Galéria számba- veszi a törzstagok adományo­zott munkája mellett a Dél- Pest megyében élő művészek — Vecsési Sándor, Patay László, Bazsonyi Arany, ifj. Pál Mihály, Kampfl József és Kecskés Lajos munkásságát is egy mű végleges meghívásá­val. így válhat az új intéz­mény múzeummá, s mértékké, is. Szobrok nélkül Bár e kiállítás előkészítése alapos volt, a szobrászok ez­úttal mégis elmaradtak. Most először és nem egészen érthe­tően. Brindzik László, Szemök György szobrait, Kiss Ernő ér­meit joggal hiányoltuk, hiszen nélkülük szegényebb a tárlat összképe. Reméljük azonban, hogy ez átmeneti jelenség, hi­szen a Nagy István csoport értékben felzárkózhat Szent­Z. Horváth Gabriella: Osemlék endre, Vác és Zebegény ered­ményeihez, ha mindenki ké­pességeinek felsőfokán alkot, s számbaveszik a Dél-Pest me­gyében élő alkotókat, akik or­szágos és külföldi kiállításokon is bizonyítottak már. Losonci Miklós A Horizont három műsora HOLNAPTÓL, KEDDENKÉNT LÁTHATJÁK A NÉZŐK A Magyar Televízió Hori­zont szerkesztőségének három saját készítésű műsorát lát­hatják még az idén a nézők. Hogy megértsük egymást címmel holnap színes doku­mentumfilmet mutatnak be a bulgáriai Blagoevgrad megye és Fejér megye kapcsolatáról. Október 31-én Veszély II. címmel sugározzák azt a kör­nyezetvédelemről szóló filmet, amely a Német Demokratikus Köztársaságban, Cottbus me­gyében készült. Itt tárják fel az NDK barnaszén-készleté­nek legnagyobb részét. A bá­nyászat következményeként szinte teljesen eltűntek az er­dők, a szántók, valamint egyes települések. A film megszólal­tat olyan embereket, akik még ezen a tájon élnek, s azt is ér­zékelteti, hogy a bányatelep megszűnése után a táj ho­gyan változik át ismét — egyeztetett tervek alapján — erdővé, szántóvá, lakott terü­letté több munkaerő és gép, nagyobb költség felhasználása nélkül. A Vendégünk a tudósító cí­mű sorozat utolsó adását no­vember 14-én közvetítik. A forgatócsoport — Moszkva, Varsó, Prága, Szófia és Ha­vanna után — ezúttal Berlin­ben dolgozott. A tudósító töb­bek között ismerteti az NDK és az NSZK viszonyát a hel­sinki konferenciát követő idő­szakban.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom