Pest Megyi Hírlap, 1978. október (22. évfolyam, 232-257. szám)
1978-10-10 / 239. szám
8 K/miav 1978. OKTÓBER 10., KEDD 1978. október 10. Kedd. Gedeon napA Nap kél 5.55 — nyugszik 17.07 órakor. A Hold kél 13.53 — nyugszik 23.58 órakor. VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS Általában kevés felhő, eső nélkül. Reggel többfelé köd, néhány helyen ködszitálás. Gyenge, változó irányú szél. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet általában 19—24 fok között, a tartósan ködös helyeken kevéssel 15 fok fölött. Távolabbi kilátások péntek reggelig: általában kevés felhő, eső nélkül. A hajnali és a reggeli órákban köd. Legalacsonyabb hajnali hőmérséklet 6—10 fok között, legmagasabb nappali hőmérséklet 20—24 fok között. Jelentős mennyiségű (legalább 5 mm) csapadék az ország területének 20 százalékán várható. Mongol cirkusz vendégjátéka A Mongol Állami Cirkusz vendégszerepei októberben Budapesten, a Fővárosi Nagycirkusz meghívására. A városligeti porondon hétfőn este díszelőadásban mutatták be nagy sikerű műsorukat. Képünkön jelenet az előadásból. Éjszakára Horgászati tilalom a Ráckevei- Dunn-ágon Tilos az éjszakai horgászat október 19-től november 18-ig a Ráckevei-Duna-ágon és mellékvizein. A haltelepítések miatt'elrendelt tilalom délután 16 órától reggel 7 óráig tart. Az említett vizekre horgász napijegy december 31-ig nem váltható. PÉNTEKEN TEMETIK ERDÉLYI JÓZSEFET Erdélyi József költő temetése október 13-án, pénteken délután 3 órakor lesz a Farkasréti temetőben. — Kiadott műsorától eltérően, a magyar televízió október 12-én, csütörtökön 21.35 órakor részleteket sugároz a szovjet televízió „9- es stúdió” vitaműsorából, színes adásban. A műsorban vezető szovjet szakértők elemzik a Camp David-i amerikai—izraeli—egyiptomi csúcstalálkozó megállapodásait, valamint a közel-keleti helyzetet az azóta történtek fényében. Vitavezető Valen- tyin 'Zorin, a szovjet televízió külpolitikai kommentátora. — Pódium. A ceglédi Kossuth Művelődési Központban már szép hagyománya van az irodalmi bérletsorozatnak. Az idei, négy előadásból álló bérletet Pódium néven adták ki. Az első program szerdán este 7 órakor lesz: Szőlőkacsok címmel a népszerű művészházaspár, Almásl Éva és Balázsovits Lajos tartanak előadói estet. * 1 — A legjobb férfialakításért járó nagydíjat érdemelte ki Bencze Ferenc — Rényi Tamás K. O. című filmjének főszereplőjeként — a kairói nemzetközi filmfesztiválon, amelyen 40 ország filmgyártása képviseltette magát. A filmek versenyében egyébként a Főszereplő című NSZK-produkciónak ítélte a zsűri az Arany Nofretete díjat. — Pilisszántón bevezették az intézményes szemétszállítást. A községben az utóbbi években nagyon elszaporodtak az illegális szemétlerakóhelyek. A Pest megyei tanács a pilisvörösvári költségvetési üzemet jelölte ki a szemétszállítás megoldására, de az üzem ezt csak 1930-tól tudja vállalni. A pilisszántói tanács eddig magánfuvarost bízott meg a hetenként egyszeri szállítással. — Jubileumi hangverseny. A váci Vox Humana idén 40 éves. Eleinte kamarakórus volt, a jelenlegi nagy létszámú énekkar rendszeresen szerepel a rádióban, televízióban, a hangversenytermekben. Sokszor járták külföldön, többször kaptak kitüntetést. Műsorukon madrigálok, motetták éppúgy megtalálhatók, mint a mai zene jelentős alkotásai. Gazdag repertoárjukból szombaton este 7 órakor a váci művelődési központban jubileumi hangversenyen adnak ízelítőt. — Távlati fejlesztési koncepciót készített Pest megye kereskedelméről a Belkereskedelmi Kutató Intézet. A tanulmányt már átadták az érdekelteknek, s részvételükkel a végleges döntés előtt október közepén vitát rendeznek. — őszintén a családról. A szentendrei művelődési központban csütörtökön 18 órakor kez- dőcjik dr. Czeizel Endre előadás- sorozata Őszintén a családról címmel. A havonként egy előadásból álló sorozat kismamáknak, gyakorló feleségeknek Igyekszik átfogó tájékoztatást adni a családi élet pszichológiájáról, szociológiájáról, a gyermeknevelésről. — Vándorkiállítás. A Kulturális Minisztérium 27 műalkotást ajándékozott a Pest megyei Művelődési Központ és Könyvtárnak. Egyebek között Kocsis Imre, Luko- viczky Endre, valamint Szántó Piroska alkotásait. A művelődési központ az értékes gyűjteményt a megyében vándorkiállításon mutatja be. HRISZTO RADEVSZKI HETVENÖT ÉVVEL EZELŐTT, 1903. október 10-én született Hriszto Radevszki bolgár költő. Szegényparaszt szülők gyermekeként nagy •nehézségek árán tudott csak tanulni. Középiskolai tanulmányait Lovecs- ben végezte, majd beiratkozott a szófiai egyetemre. Első írásai 1921-ben jelentek meg; verseinek fő témája a társadalmi ellentét és az osztályharc. Legszebb verseit a feltörő érzés őszintesége, nemes tüze teszi értékessé, emlékezetessé. Radevszki költői munkássága az 1930-as években aktív publicisztikai tevékenységgel is párosult. A második Világháború után évekig a bolgár írószövetség vezetőjeként tevékenykedett, és főszerkesztője volt a Szeptembri című nagy hatású folyóiratnak. Válogatott verseinek kötete 1949-ben látott napvilágot. Tudományos könyvkiállííás Az akadémiai könyvkiadás 150. évfordulója alkalmából, az UNESCO támogatásával nemzetközi könyvkiállítást rendez az Akadémiai Kiadó és a Kultúra Külkereskedelmi Vállalat. A 25 ország 143 könyvkiadójának mintegy négyezer tudományos kiadványát bemutató kiállítást október 13-án, pénteken délelőtt 11 órakor nyitja meg a Budavári Palota C épületében dr. Köpeczi Béla, a Magyar Tudományos Akadémia főtitkár-helyettese és Moenis Taha-Hussein, az UNESCO főigazgatójának képviselője. Extra igények * szülői panaszok Az illetékesek válasza: az egységcsomag megfelelő Jogosak azok a panaszok, | a vékony, fűzött irka helyetl amelyekben a szülők a peda- több lapot tartalmazó spirá. gógusok különböző kívánság- losat kértek, kifogásolták a; listái ellen emeltek szót: hogy egységcsomagokban találhaU például jobb minőségű tollal, j vízfesték minőségét, és keve- füzettel. ceruzával egészítsék j sellték az egy darab ecsetet A rajztáblák és a rajzlapok sem nyerték el tetszésüket: ki az egységcsomagokat, gyermekük az iskolába csak nylon köpenyben járhat, a tornaórán' pedig csak világoskék nadrágot viselhet. E sokakat foglalkoztató kérdésről az illetékesek elmondták: Több általános iskolában válóban extra igényekkel lépnek fel a pedagógusok. Egyesek több füzetet, mások tr©sraMt a verseny Pest megye minden zeneiskolája benevezett A Kulturális Minisztérium, a_ Zala megyei Tanács műve- lődési osztálya, a Magyar Zeneművészek Szakszervezete, a zalaegerszegi városi tanács művelődési osztálya, a Magyar Úttörők Országos Szövetségének Zala megyei elnöksége támogatásával a zalaegerszegi Pálóczi Horváth Ádám zeneiskola október 26 és 29 között megrendezi az első Lubik Imre országos zeneiskolai trombitaversenyt. A nemrég elhunyt Lubik Imre kimagasló pedagógusegyéniiség, előadó- művész, a Magyar trombitaiskola társszerzője volt, munkássága iránti tiszteletet és elismerést kívánják kifejezni a rendező szervek a róla elnevezett versennyel. A Pest megyei válogatóversenyt szombaton nagy érdeklődés mellett tartották meg a még felavatatlan tápiógyörgyci művelődési házban. .A megye mind a tizenkét zeneiskolája nevezett növendéket az elődöntőbe, úgy, hogy összesen 34-en versenyeztek a továbbjutásért. Egy kötelező és egy szabadon választott zeneszámima! korcsoportonként léptek dobogóra a gyerekek, fokozatosan nehezebb és nehezebb műveket adva elő. A trombitamu- zsika 3-as (első korcsoport, 10 évesig), 8-as (második korcsoport, 12 évesig) és 6-os (harmadik korcsoport, 14 évesig) darabját játszották a gyerekek, őszinte átéléssel, de a versenylázíban néha kissé hamisan. Amíg azonban a kötelező, az országos zsűri által jóváhagyott anyaggal a kis trombitások többsége szinte hibátlanul, vagy nagyon kevés hibával megbirkózott, addig a szabadom választott zeneszámoknál már sokkal több fals hang, félrefújás, ütemté- resztés volt. Talán sikeresebb és a növendék számára is több elismerést hozó lett volna a néha több tételes, túl nehéz mű helyett egyszerűbb, jobban kidolgozott darabbal indulni. A versenyben harminchárom fiú mellett egyetlen kislány lépett dobogóra, méghozzá Tápi ágyörgyérői, és sok fiúval állta a versenyt ebben a férfias hangszerkategóriában. Mivel a Pest megyei zeneiskolák a Bartók Béla zeneművészeti szakközépiskola illetékességi területéhez tartoznak, a bíráló bizottság elnöke, Vá- czi Károly, a Bartók Béla zenéművészeti szakközépiskola igazgatója volt, a zsűri tagjai: Körber Tivadarné, a Kulturális Minisztérium főelőadója, Szűcs Zoltán és Perlaki József, a Bartók Béla zeneművészeti szakközépiskola tanárai. Az elődöntőből ítéletük alapján hat növendék jutott tovább: a verseny legfiatalabb résztvevője, a kilencéves érdi Vörös Tibor, a második korcsoportból Rétvári István Dunakesziről és Széplaki József Érdről, a harmadik korcsoportból Borsodi László és Gá- nyi István Széni end réről, valamint Somogyi Károly Gödöllőről. Nyolcán dicsérő oklevelet kaptak, közülük a váci Lachegyi Imre és a tápió- györgyei Kiss Zoltán, ha a Bartók . Béla zeneművészeti szakközépiskola illetékessége alá tartozó Fejér és Nógrád megyei versenyzők között nem lesz elég tehetséges trombitás, szintén indulhat a zalaegerszegi országos trombitaverse- nyen. Az összes többi résztvevő oklevelet és a Modem rézfúvós együttes nagylemezét kapta. Az elődöntő tanulsága: nagyon sok tehetséges kisgyerek van Pest megyében. Hajós Anna — Hatszáz hektár erdeje van a vasadi Kossuth Lajos Szakszövetkezetnek. Mostanában újabb tíz hektáron telepítettek fákat, elsősorban olyan területeket hasznosítottak, amelyeken a rossz talajban nem él meg kultúrnövény. — Magyar hajszárító. A vecsési Ferroelektrika Szövetkezet kézi hajszárító gépet gyárt. Évente százezret állítanak elő. A konstrukció bevált, már tizenkét éve gyártják. E gyenge minőségűnek ítélté azokat. A ceruzákat és a tol lakat sem tartották jónak. A számoláshoz, az íráshoz és a rajzhoz különböző puhaságé ceruzát igényeltek, s minden órára más-más minőségűi kértek. A toliakkal kapcsolatban több iskolában a márkát is megjelölték. Az iskolaköpenyeknél szintén túlzott igényekkel találkoztak, a pedagógusok előírták, vagy a színt, vagy a minőséget, s többen a fazont is meghatározták. Az iskolának nincsen joga ahhoz, hogy megszabja, milyen köpenyben járjanak a tanulók. A tornafelszereléseket illetően az oktatási intézmények törekvését — hogy az ő színeikben sportoljanak a diákok — meg lehet érteni akkor, ha jő előre, például a tanítás megkezdése előtt szülői értekezleten tolmácsolják kérésüket. Ha a nevelők mindent idejében, tudatnak, sok bosszúságtól kímélik meg a szülőket. Felhívták az érintettek figyelmét, hogy nincs joguk ez egységcsomagok kiegészítéséhez. A bennük található füzetek és a különböző taneszközök jók, így a nevelők semmifé'.e külön kíván-ággal nem állhatnak elő a szülőknél. Kisiklott a vonat Meiidéig vonszolta a szerelvényt a mozdony Hétfőn 0 óra 40 perckor Sülysáp és Mende állomások között egy tehervonat utolsó kocsijának bal oldali első csapja letörött, s a kocsi kisiklott. A mozdony Mende állomásig vontatta így a szerelvényt, ahol további két kocsi siklott ki. Súlyosan megrongálódott néhány váltó, s a kisiklott szeA pálya helyreállításáig a személyforgalmat autóbuszokon átszállással, valamint kerülő úton, vonattal bonyolítják le. A MÁV tájékoztatása szerint Mendén tegnap reggel 10 órakor sebességkorlátozás mellett, egy vágányon a forgalom mindkét irányban megindult. relvény mindkét vágányt el- A második vágány helyreállí- zárta. Személyi sérülés nem tása az esti órákra volt vártörtént. I ható. A fiiét vége fiiafiesetei Nem adott elsőbbséget. Domonyban, a főúton Kovács Gábor 25 éves dunakeszi elektTv, 21.35: Színházi album A részben megújult Színházi album köszönti a televízió- nézőket — számol be az esti műsorról Virág Katalin szerkesztő. — Elsősorban azokat a vidéki színházakat kerestük fel, amelyekből az elmúlt hónapokban sok színész és több rendező is elszerződött a fővárosi színháztársulatokhoz. Arra voltunk kíváncsiak, hogy miként dolgoznak az új évad megnyitásakor? így kerítettünk sort interjúnkra a kecskeméti Katona József Színház új igazgatójával, Beke Sándorral, majd a bemutatás előtt álló darabjuk (Sütő András: Káin és Abel) próbájáról jelentkezünk. Szolnokra is ellátogattunk, ahol az esti főpróbán Tolsztoj: Legenda a lóról című színdarabjából láthatunk részletet. Megszólaltatjuk Ke- rényi Imre rendező igazgatót is. Végezetül pedig a kaposvári műhelyt kerestük fel, ahol a „Szecsuáni jólétek” című Brecht-művet próbálják. A vidéki színházak életétől függetlenül beszámolunk még a budapesti nagykörúton létesített Játékszín bemutatójáról is. A rádió és a televízió műsora KOSSUTH RÁDIÓ 4j25—7.59: Jó reggelt! — Zenés műsor. 8.00: Hírek. Idő járás-jelentés. 8.05: Műsorismertetés. Kb. 8.20: A mai nap kulturális programjából. 8.27: Zenekari muzsika. 9.00: Katedra. 9.30: Régi híres énekesek műsorából. 10.00: Hírek. roműszerész motorkerékpárral nem adott elsőbbséget a védett úton haladó személykocsinak, amelyet Tóth Dömötör vezetett A motorkerékpár utasa, Kovács Gáborné 19 éves főiskolai hallgató súlyos, nem életveszélyes sérülést szenvedett Szerencsés baleset. A 2-es számú főúton Vácott Révai János 49 éves nagymarosi lakos személykocsija elé lépett Vogel Józsefné üzletvezető, s könnyű sérülést szenvedett. Hármas karambol. Gödön Rákóczi Péter 33 éves műszaki vezető személykocsival nem tartotta be a követési távolságot, s Francischy Pál budapesti erdőmérnök kocsijának ütközött, majd Kajda András személykocsijának csapódott. A gépkocsi utasa, dr. Rákóczi Andrásné súlyos, nem életveszélyes sérülést szenvedett. Ittas vezető. Tápiószelén, a Ceglédi út 16. szám előtt Ko- ziot Stanislav lengyel vendégmunkás ittasan vezette személyautóját, és az előtte haladó Oláh Józsefné személy- kocsijának ütközött, majd nekisodródott Prókay Béla személykocsijának. Oláh Imre utasai, Oláh Csaba hároméves és Bencze Beáta hétéves gyerekek könnyű sérülést szenvedtek. A rendőrség valamennyi ügyben tovább folytatja a vizsgálatot. > A Magyar Szocialista Munkáspárt Pest megyei Bizottsága és a Pest megyei Tanács lapja. Megjelenik — hétfő kivételével — naponta. — Főszerkesztő: dr. Lőkös Zoltán.— nrPT Iirpvn llini AD Főszerkesztő-helyettes: Sági Agnes. — Szerkesztőség: Budapest Vili., Somogyi B. u. 6. 1951. — Kiadja a Hírlapkiadó Vállalat. Budapest, Blaha Lujza tér 3. 1959. — A szerkesztőPfN M í. b 1 LI m IlLnr ség és a kiadóhivatal központi telefonja: 343—100 és 336—130. — Szerkesztőségi titkárság: 140—447. 1 I.U I m » ».» FIOKSZERKESZTOSÉGEINK: Ceglédi Hírlap, Cegléd, Kossuth tér 1. Pf.: 19. 2701. Telefon: H—400. - Gödöllő és Vidéke, Gödöllő, Szabadság tér 1. Pf.: 47. 2100. Tel.: 81—9S. ' Moncr és Vidéke, Monor, Kossuth u. 79. Pf.: 51. 2201 Telefon: 157. — Nagykőrösi Híradó, Nagykörös, Hősök (ere 7. 2750. Tel.: 398. — Váci Napló, Vác, Lenin u. 45 Pf • 32! >601. Tel.: 10—095. A lapot előállítja a Szikra Lapnyomda, Budapest-Xelelps vezető; Csöndes Zoltán vezérigazgató. — Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a hírlapkézbesttő postahivataloknál és a kézbesítőknél. - Előfizetési díj havonta 20 forint. Index: ?5 064 HU ISSN 0133—0659 l TELEVÍZIÓ 7.59: Tévétorna (ism.). 8.05: Iskolatévé. Magyar irodalom (ált. isk. 8. oszt.). A magyar ugaron. (Ady — I. rész.) 9.05: Történelem (ált. isk. 7. oszt.). A királyság megdöntése Franciaországban. 10.05: Szó-ra-ka-té-nusz. Magyar nyelv és irodalom (ált. isk. 2. oszt.). Bóbita, bóbita épít. 10.20: Pedagógus-továbbképzés. Magányos, szorongó gyerek. Neveléslélektan. 11.05: Élővilág (ált. isk. 7. oszt.). A forróőv termesztett növényei. 12.10: Fizika (ált. isk. 7. oszt.). A testek mozgása. 13.30: Iskolatévé. Magyar irodalom (ism.). 14.05: Történelem. 14.30: Magyar nyelv és irodalom. 14 50: Pedagógus-továbbképzés. 15.35: Élővilág. 16.05: Fizika. 16.33: Hírek. 16.40: Melyiket az ötezerből? Pályaválasztási műsor gyerekeknek. A textilnyomó (ism.). 16.55: Postafiók 250. Takács Mária műsora. 17.10: Csontváry Kosztka Tivadar: Mária kútja Ná- záretben. 17.30: Mindenki iskolája. 1. Irodalom. „ .. . úgy kell a boldogság, mint egy falat kenyér.” 18.05: 2. Biológia. Sejtek, szövetek, szervek. 18.35: Reklám. 18.40: Pe- durony gyermekei. A Horizont Szerkesztőség műsora. 19.09: Reklám. 19.10: Esti mese. 19.20: Idősebbek is elkezdhetik. Tévétorna. 19,30: Tv-híradő. 20 09: Donna Juanita hét kalandja. NDK filmsorozat. IV 3. rész. 21.35: Színházi album. 22.35: Tv-híradó, 3. 2. MŰSOR 20.00: Aranyborjú. Dokumentumfilm. 20.35: Zene a „B” Stúdióból. Zenés film. 21.10: Tv-híradó, 2. 21.30: Reklám. 21.35 Harmincéves az államosított magyar filmgyártás. 141 perc a befejezetlen mondatból. Magyar film. %(16 éven felülieknek !) lomból. 12.50: Barokk muzsika. 13.28: Barkácsolóknak. 13.33: Schumann négykezes zongoradarabjaiból. 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés. 14.00: Kettőtől hatig . . . Operaslágcrek. 14.35: Tánczenei koktél. 15.20: Könyvről könyvért. 15.30: Hírek. 15.33: Műsorismertetés. 15.37: örökzöld dallamok. 16.30: Hírek. 16.33: Csúcsforgalom. 18.00: Harminc perc rock. 18.30: Hírek. 18.33: Beszélni nehéz. 18.45: A magyar népdal hete. 19.10: Reklám. 19.15: Véleményem szerint. 19.26: Jó estét, gyerekek! 19.30: Csak fiataloknak! 20.30: Hírek. 29.33: Technikai szünet. 20.36: Mindenki könyvtára. 21.06: Technikai szünet. 11.09: Slágermúzeum. 21.57: Technikai szünet. 22.00: Cigánydalok, csárdások. 22.30: Hírek. 22.33: Tíz perc külpolitika. 22 43: Zenés játékokból. 23.36: Schubert: C-dúr vonósnégyes. 24.00: Hírek. Idő járás-jelentés. 0.10: Műsorzárás. 3. MŰSOR 14.00: Hírek. 14.03: Műsorismertetés. 14.05: Magyar zeneszerzők. 15.04: Magyar irodalmi arcképcsarnok. 15.24: Részletek Gershwin operájából. 16.00: Hírek. 16.03: Kamarazene. 17.10: Holnap közvetítjük . .. 17.30: Harminc perc alatt a Föld körül. 18.00: A világgazdaság hírei. 18.05: Mozart: Requiem. 19.00: Katedra. 19.30: Hírek. 19.33: Kapcsoljuk a Zeneakadémia nagytermét. Közben: kb. 20.25: Levelek a világirodalomból. Kb. 21.35: Operaegyüttesek. 22.09: Bemutatjuk új felvételünket. 22.36: A magyar népdal hete. 23.00: Hírek. Időjárásjelentés. 23.15: Műsorzárás. Időjárás-jelentés. 10.05: Zöngészde. 10.20: Életed a kezedben van. 10.05: A magyar népdal hete. 11.07: Michael Haydn: Szerenád. 11.40: A nagy kétszívű folyón. 12.00: Déli krónika. 12.20: Ki nyer ma? 12.30: Reklám. 12.35: Melódiakoktél. Közben: 13.10: Törvénykönyv. 14.13: Százszorszép Színház. 14.49: Éneklő ifjúság. 15.00: Hírek. Időjárásjelentés. 15.10: Magyarán szólva... 15.59: Hallgatóink figyelmébe! 16.00: Útközben. 16.05: Harsan a kürtszó! 16.38: Verbunkosok. 17.00: Hírek. Útközben. 17.07: Fiatalok, stúdiója. 17.32: Tenoráriák. 17.57: Mai könyv- ajánlatunk. 18,00: A Szabó család. 18'.27: Hallgatóink figyelmébe! 18 30: Esti magazin. 19.15: Bemutatjuk új lemezünket. 20.02: Technikai szünet. 20.05: Sport és gazdaság. 20.35: A magyar népdal hete. 21.05: Budapesti művészeti hetek. 22.09: Hírek. Időjárás-jelentés. 22.15: Sporthírek. 22.20: XX. századi kórusművek. 22 43: Meditáció. 22.53: Rameau: Pygmalion. 23.36: Madaras Gábor nótákat énekel. 24.00: Hírek. Időjárás-jelentés. 0.10: A Magyar Rádió és Televízió szimfonikus zenekarából alakult rézfúvós ötös Pézel-műveket játszik. 0.25: Himnusz. PETŐFI RÁDIÓ 4.25—7.59: Jó reggelt! — Zenés műsor. 8.00: Hírek. Időjárás-jelen- tés. 8.05: Dalok a magyar munkásmozgalom történetéből. 8.20: Tíz perc külpolitika. 8.30: Hírek. 8.33: Nóták. 9.20: Monológ. 9.25: Derűre is derű. 10.00—11.55: A zene hullámhosszán. 11.55: Látószög. 12.00: Mágnás Miska. 12.30: Hírek. 12.33: Arcképek a jugoszláv iroda-