Pest Megyi Hírlap, 1978. szeptember (22. évfolyam, 206-231. szám)
1978-09-30 / 231. szám
6 Vnnt w XjHxnap 1978. SZEPTEMBER 30., SZOMBAT Már 5:2 Baguióban (Fülöp-szigetek) pénteken befejeződött a Karpov—Korcsnoj sakkvilágbajnoki döntő páros mérkőzés 27. játszmája: a 41. lépésben csütörtökön függőben maradt partiban a sötét bábokkal játszó Karpov borítékolt lépése az AFP francia hír- ügynökség közlése szerint t d3 volt. Amikor ezt Korcsnoj meglátta, további játék nélkül feladta a kilátástalan küzdelmet. A VB-döntőn így a világbajnok 5:2-es vezetésre tett szert és már csak egy pontra áll címe megvédésétől. A 28. játszmára szombaton kerül sor. Megyei rangadók: Kossuth KFSE— Budakalász—Solymár Olaj Kupa és Ceglédi Ősz NB kés műsor A labdarúgó NB I újabb fordulójában ma a Népstadionban két rangadót játszanak. Bevezetőként, 17.15-kora Vasas—Ü. Dózsa, majd 19 órakor a Ferencváros—MTK-VM találkozó lesz. A többi mai mérkőzés, valamennyi 15 órakor kezdődik: Bp. Vasas Izzó—Csepel (Újpest, Tábor utca). Dunaújvárosi Kohász—Bp. Honvéd, Videoton—Zalaegerszegi TE, Diósgyőri VTK—Székesfehérvári MÁV Előre, Tatabányai Bányász—Rába ETO, Békéscsaba—Pécsi MSC, Szombathelyi Haladás—Salgótarjáni TC. A hét végén két országos I. osztályú asztalitenisz-verseny lesz megyénkben. Százhalombattán, a hagyományos Olaj Kupa viadalon nők vetélkednek, a Ceglédi ősz versenyén pedig férfiak állnak asztalhoz. Az egyéni sportágak eseményeihez tartozik: bajnokavatás a birkózóknál. A labdarúgó NB II-ben megyei rangadó lesz. A Kossuth KFSE—Dunakeszi Vasutas mérkőzésen az ősszel kitűnően szereplő, második helyen álló hazai gárda az esélyes. A megyei bajnokság műsorából az első és a harmadik helyezett találkozója, a Dunai Kőolaj—Iklad összecsapás emelkedik ki. A papírforma a veretlen Kőolaj sikerét ígéri. A megyei férfi kézilabda-bajnokságban nagy érdeklődés előzi meg a Budakalászi Textiles—Solymár rangadót. A A KUPAFOLYTATÁSON FTC—Magdeburg, Bp. Honvéd-Temesvár Zürichben pénteken elkészítették a három nagy európai labdarúgótorna második fordulójának sorsolását. A magyar együttesek közül a KEK-ben szereplő Ferencváros ellenfele az FC Magdeburg, míg az UEFA Kupában a Honvéd az MTK-VM együttesével szemben továbbjutott Politehnica Timisoara ellen játszik. A sorsolás szerint mind a két magyar klub idegenben kezd, de az UEFA szabályzata értelmében ilyen esetben az alacsonyabb rangú kupában szereplőnek ki kell térnie. Valószínű tehát, hogy október 18-án a Ferencváros Magdeburgban játszik, a Bp. Honvéd pedig itthon fogadja a román együttest. Vereséggel kezdtek a fiatalok A megyei serdülő és ifjúsági labdarúgó-válogatottak tornáján Pest megye csapata kettős vereséggel rajtolt. A szentesi sportkombinát pályáin végig esőben játszottak a csapatok, s így a csúszós fű, meg a nehéz labda többször próbára tette a játékosokat. Serdülők: Csongrád megye—Pest megye 3:0 (3:0) Pest megye: Andrus — Tóth A.. Derecskéi, Kiss T., Sólyom, Kirsch (Vadász), Rocsják, Gön- tzöl (Herbály), Vastag, Bodor, Szabó. Megilletődötten kezdett csapatunk, a hazaiak felismerték a sebezhető pontokat, sorozatos támadások eredményeként már a 15. percben kialakult a 3:0-ás végeredmény. Később kiegyenlítetté vált a játék, és a cserejátékosok felhozták csapatunkat, de az eredmény már nem változott. Jó teljesítményt nyújtott: Rocsják és Vadász. A tizenegyesrúgások eredménye: 4:4. Ifjúságiak: Csongrád megye—Pest megye 4:2 (0:2) Pest megye: Fényes — Oláh (Kokavecz), Angyal, Pándor- falvi, Csernik, Jansik (R. Soós), Fiilöp, Vamyaczki (Krisztics), Kloczka, Gonda, Csima. Az első félidőben jó játékkal, kétgólos előnyre tett szert csapatunk, majd szünet után újabb gólhelyzet maradt ki. A csongrádi csapat egy 11-essel, majd védelmi hibából öt perc alatt kiegyenlített. Ez lendületet adott a hazaiaknak ahhoz, hogy fizikai és játékbeli fölényük, további gólokban mutatkozzon meg. Gólszerző: Gonda, Fülöp. Jó: Csernik, Csima, Pándorfal- vi. Az ifik 5:4-es eredményt értek el a 11-es rúgásban. B. F. AZ ÖREGFIÚKNÁL A váciak az élen Az őregfiúk labdarúgóbajnokságában a hetedik fordulót játszották. A Váci PENOMAH 4:1 arányban nyert a Volánbusz ellen, s ezzel az eredménnyel átvette a vezetést a kiemelt csoportban. A Pest megyei gólszerzők Ozsvári (3) és Halácsi. A Dunakeszi Konzerv— Műanyag SC mérkőzés elmaradt, (a fővárosiaknak nem volt igazolásuk), a Pénzügyőr —Párnáz találkozó pedig 4:0-ás állásnál félbeszakadt, mert 15 perccel a befejezés előtt levonultak a pomáziak. További eredmények: Gödöllői Vasas—ÉRDÉRT 1:2, Zuglói Porcelán—Budakalász 3:0, Dunakeszi Vasutas—22. sz. Volán 2:1, Vasas Láng—Gödi TK 2:1, TFSE—Diósd 0:2. A nyolcadik forduló mérkőzéseit október 2-án, hétfőn játsszák 15.30 órai kezdettel. A párosítás: ÉVIG—Váci PENOMAH, Ganz-MÁVAG— Dunakeszi Konzerv, Műanyag SC—Pomáz, Dunakeszi Vasutas—Gép- és Felvonó, Budakalász—Gödöllő, Göd—Postás, Lőrinci Fonó—Diósd. Nyitrai József listavezető Solymár nehéz feladat előtt áll az NB II-ből kiesett Textiles otthonában. Amelyik csapat nyer, annak megnövekedmek a bajnoki esélyei. SZOMBAT asztalitenisz. Országos verseny Pest megyében, az Olaj Kupa viadal (Százhalombatta, 8.30), Ceglédi ősz verseny (Cegléd, 9.30). KÉZILABDA. NB I. B Férfiak. Miskolci VM—Üttröszt Cegléd (16), Nagykanizsai Olajbányász—IM Vasas Iklad (16), Dunakeszi VSE —Komlói Bányász (16). NB II. Nők. Csepel Autó—Szekszárdi Szövetkezet (Szigetszent- miklós, 15). Megyei bajnokság. Férfiak. Budakalászi Textiles—Solymár (17), Dunai Kőolaj—Gödöllői SC (16), Nők. Nagykőrösi Kinizsi-Gödi TK (15.30). VASABNAP ASZTALITENISZ. A ceglédi és a szigetszentmiklósi verseny második napja (8.30). BIRKÓZÁS. Pest megye kötött- és szabadfogású egyéni bajnokság (Abony, 15). GYEPLABDA. NB L Epitő SE —Gödöllői SC (Népliget, Építők pálya 10.20). KÉZILABDA. NB I. Férfiak. Debreceni Dózsa—Szilasmeoti SK Csömör, 11). NB II. Nők. Szarvasi Főiskola —Váci Forte (9.30), Váci PENOMAH—Salgótarjáni TC (9.30). Férfiak. Üjklgyósi Tsz—Nagykőrösi Kinizsi (10.30), Váci Fonó—Beloiannisz SE (10.30). Megyei bajnokság. Férfiak. Nagymaros—Csepel Autó (10), Du- navairsány—Tököl (10), Verőcemaros—Abony (10), Váci Kötött—Gödöllői EAC (10). Nők. Dunakeszi—Nagykőrösi Toldi DSK (10.30), Solymár—Erdőkertes (9), Érdi KSK—IM Vasas Iklad (10), Ceglédi Vasutas—Dunai Kőolaj (10). KOSÁRLABDA. NB II. Férfiak. Salgótarjáni TC—Nagykőrösi Pedagógus (U), Gödöllői EAC—Esztergomi Vasas (Maglód! út, 10.45). LABDABÜGAS. NB H. Középcsoport. Kossuth KFSE—Dunakeszi VSE (Szentendre, 14), Budafok—Honvéd Bem SE (14), BKV Előre—Váci Híradás (Knopp Imre u. 14.). Megyei bajnokság. Az ifjúsági előmérkőzések 12, a felnőtt találkozók 14 órakor kezdődnek az elölállók otthonában. Albertirsa —EGSZOV MEDOSZ (Debre), Ceglédi VSE—Ceglédbercel (Angyal), Dömsöd—Pilisi KSK (Toldi), Sülysáp—Vácszentlászló (Scós), Karta- 11 MEDOSZ—Perbál (Szarka), Ke- repestarcsai SC—Gödöllői SC (Vasas), Budaörs—Gödi TK (Schönten), Dunai Kőolaj—IM Vasas Iklad (Boros), Nagykőrösi Kinizsi—Óbuda Tsz SE (Horváth B.). RÖPLABDA. NB n. Férfiak. Kossuth KFSE—Miskolci EAFC (Szentendre, 11). Nők. Dunavar- sány—Kalocsai SE (Dunaharaszti Piactér, 11.30). Sportszerűségi dij Az 1967. évben alapított Sportszerűségi díjat a kiemelkedően sportszerű magatartást tanúsító sportemberek (versenyzők, diáksportolók, sportvezetők, edzők, testnevelő tanárok, játékvezetők, társadalmi aktívák stb.) vagy sportkollektívák (sportegyesületek, diáksportkörök, szakosztályok, csapatok, együttesek stb.) erre irányuló javaslat alapján ez évben is elnyerhetik. A testnevelési és sportszervezetek a területileg Illetékes testnevélési és sporthivatalok, a magánszemélyek pedig közvetlenül vagy a sportsajtó útján tehetnek írásban indokolt javaslatot, amelyet az OTSH Sajtó és Tájékoztatási önálló Csoportjához (1054 Budapest, Rosenberg hp. u. 1. sz.) kell beküldeni. Az oktatási intézmények megindokolt javaslataikat a területileg illetékes művelődésügyi szakigazgatási szervhez küldhetik, amely azokat az Oktatási Minisztérium testnevelési es sport ónálló osztályához (1055 Budapest, Szalay u. 10—14. sz.) továbbítja. A beérkezett javaslatokat a társadalmi bizottság bírálja el, amely egyúttal dönt az adományozható díjak, plakettek és juta'mak számáról is. Az 1978. évi Sportszerűségi díjra a javaslatokat legkésőbb 1979. január 15-ig kell beérkezniök a fenti címekre. Az Országos Testnevelési és Sporthivatal Igazgatási és Tájékoztatási Főosztálya, Az Oktatási Minisztérium Testnevelési és Sport önálló Osztálya, A Magyar Cjságirók Országos Szövetségének elnöksége Csömörön Az első őszi győzelem A kézilabda férfi NB I-ben tegnap került sor az őszi harmadik fordulóra. Az első két találkozón nyeretlen Pest megyei gárda értékes győzelmet aratott. Szilasmenti SK—Vasas 28:19 (15:8) Csömör, 300 néző. V.: Kiss, Papp. Szilasmenti SK: Fábián F. — Trnka (1), Mihályi (3), Bá- tovszki (6), Tóth-Fekete (15), Fábián P., Paulinusz'l). Csere: Őri, Bagyánszki I. (2), Fabók, Varga, Babitz. Akárcsak a legutóbbi találkozón, most is kitűnt Tóth- Fekete eredményességével, csaoata góljainak több mint a felét egymaga szerezte. A oén- teki találkozó után hat ponttal állnak a táblázaton a Pest megyeiek. ★ A kézilabda NB II legutóbbi fordulójában a Pest megyei együttesek a következő eredményeket érték el. Nők: Kontakta—Váci PENOMAH 18:17, Pécsi Zsolnai— Csepel Autó 10:6, Váci Forte —Kecskeméti TE 13:9. Férfiak: Szentesi Kinizsi—Váci Fonó 19:12. ★ A férfi kézilabda MNK- ban, a legjobb 24 csapat közé jutásért: Dunakeszi VSE— Nagykőrösi Kinizsi 31:28. A hazaiak csak az utolsó negyedórában veszélyeztették az NB I B élmezőnyéhez tartozó dunakesziek győzelmét. A legeredményesebb játékosok Szalka (9), illetve Dér (10) voltak. Kosarashírek A kosárlabda férfi NB II- ben megfiatalított együttessel kezdte az őszi idényt a Nagykőrösi Pedagógus gárdája. Eddigi három találkozójuk során a mezőny első felében lévő ellenfelekkel játszottak, s bár fordulóról-fordulóra javult az együttes teljesítménye mindhárom találkozóján alulmaradt. Kiskunfélegyháza—Nagykőrösi Pedagógus 100:69 (46:35). Ld.: Józan (20) és Nagy A. (18) Miskolci EAFC—Nagykőrös'123:44 (57:24). Ld.: Ábrahám (13), Pécsi (11). Hódmezővásárhely—Nagykőrös 108:68 (58:31). Ld.: Át tahám (17), Józan (15). A Nagykőrösi Pedagógus színeit ezután csak a férfi csapat képviseli .íz NB II-ben. a női együttest ugyanis visz- szaléptették. Több játékos vidéken folytatja tanulmányait, megcsappant a játékosállomány. s a sportkör anyagi lehetőségei is gátolták a további szereplést. Asztalitenisz Perbál veretlenül vezet A hét végén kettős fordulót bonyolítottak le az asztalitenisz férfi NB II-ben; s a Perbál mindkét akadályt sikerrel vette. Dunaújváros i Kohász—Perből 9:16. Győztesek: Mészáros. Tóth (4—4). Séra, Rétfalvi (3 —3), Hagyák (2). VM-KÖZÉRT—Perbál 10:15. Győztesek: Mészáros (4). Gye- nes, Tóth, Séra (3—3), Rétfalvi (2). A bajnokságban még két forduló van hátra. A Pest megyei csapat veretlenül vezet, négy ponttal megelőzve a második helyezett Győri Elektromos csapatát. A férfi NB Ill-ban a Nagykőrösi Kinizsi tartja jó formáját, újabb győzelmet aratott a fővárosban. A Gyár- és Gépszerelő csapatát 11:5 arányban győzte le s ezzel visszavágott a tavaszi vereségért. Győztesek: Bíró. Varga és Erdei (3—3), valamint Pörge (2). A Váci Vasas Izzó NB III-as gárdája legutóbb két rangadó jellegű mérkőzést vívott, s mindkettőn alulmaradt. Salgótarjáni TC—Izzó 9:7. Győztesek: Lábai, Jeszenszki, Fleischinger (2—2), Pölcz (1). Ferencvárosi Vasutas—Izzó 12:4. Győztesek: Lábai M. (2), Králik, Jeszenszki (1—1). A Kiskunsági Állami Gazdaság pályázatot hirdet takarmánykeverő és -szárító üzem kerületében kerületi igazgatói, valamint termelés-üzemelés vezetői munkakörök ellátására. Mindkét funkció főiskolai vagy egyetemi és 5 év nagyüzemi gyakorlattal tölthető be. Fizetés a 14/1977-es MÉM rendelet B. kategóriája alapján történik. Jelentkezni lehet személyesen vagy írásban részletes Önéletrajzzal a gazdaság központjában: (Apaj, Fő tér 1. 2345) ________ A Tiszántúli Gázszolgáltató és Szerelő Vállalat Budaörsi Pé- bégáztöltő Üzemébe azonnali belépéssel alkalmaz női és férfi betanított munkásokat pébégáz palacktöltői munkakörbe. Jelentkezés az üzemvezetőnél Cím: Budaörs* M7-es autópályán levő benzinkút melletti pébégáztöltő üzemben. Keresünk felvételre férfi raktári kiadókat az angyalföldi, kispesti és kelenföldi raktárainkba. Jelentkezés személyesen vagy telefonon: Bp. X.. Bihari út 10/a. sz. alatti anyagosztályon vagy 472—601. 471—500/ 194-es telefonszámon. A Székesfehérvári Sütőipari Vállalat pályázatot hirdet 16 t/16 óra kapacitású, korszerűsítés alatt álló bicskei sütőüzeméhez üzemvezető ' helyettesi munkakör betöltésére. Pályázati feltételek: legalább középiskolai végzettség. lehetőleg szakmunkás alapképzettséggel együtt — és 5 éves művezetői vagy üzemvezetői gyakorlat. A pályázatot a vállalat központjába Székesfehérvár, Bástya u. 9. sz. 8000. a személyzeti vezetőnek kell megküldeni. Két egvetemista munkát vállal fővárosban vagy környékén. ..Mindent vállalok 120 597” jeligére a Felszabadulás téri hirdetőbe. A Beton- és Vasbetonipari Művek Szentendrei Gyára váci telepe Vác, Kis rét dűlő 1. azonnali belépéssel alkalmaz minőségellenőrzési csoportvezetőt a szakágnak megfelelő üzemmérnöki vagy technikusi képesítéssel és 3 éves szakmai gyakorlattal. Jelentkezés: a váci telepvezetőnél. Két család részére megosztható 3 szobás, komfortos, 141 nm területű ház + garázs, 640 négyszögöl jövedelmező gyümölcsössel eladó. Gödöllő, Rónai u. 21. Hajdú. __________ ZC írsz. Wartburg Lim., kék eladó. Vác, Lajos telep. Bimbó u. 15. du. 3-tóL__________ Ga rázs, ugyanott 850- es Fiat (áron alul) eladó. Vác. Lenin út, 81. Gödöllő—Máribesnyő, Peres u. 54. alatt háromszobás családi ház, beköltözhetően eladó. Patakiné._______________ 20 család méh betegség miatt eladó. Isa- szeg. Jegenye u. 21. Eladó XXII. kér. központjában saját tulajdonomban levő házam, azonnal beköltözhetően, olcsón. Érdeklődni: Gombos- né, Budakeszi. Erdő u. 5._________________ Na gykőrös, Encsi u. 20. számú fétl ház, ebédlő- és hálószobabútor eladó.__________ Pi lisen szoba, konyhás ház. 300 négyszögöles telken, beköltözhetően sürgősen eladó. Víz, villany van. Cím: pi- 118. Koltói A. u. 16. Eladó szoba, konyhás ház, 200 négyszögöl kerttel, azonnal beköltözhetően Monoron Bacsó Béla u. 22. szám alatt. Érdeklődni lehet helyben vagy Monor, Jósika u. 54. Monori-erdőn, Rózsa u. 20. alatt vasútállomáshoz közel, 2 szoba komfortos, kertes ház 150-es telken, garázs- zsal és konyhabútor eladó. Érdeklődni: va- i sárnaponként Monoron két család részére is alkalmas családi ház beköltözhetően eladó. Bővebbet : Monor, Hunyadi J. u. 1. Kálmán. Egy 380 voltos kör- fűrészgép és egy 9 hónapos bárány eladó. Monor. Liszt F. u. 2. Polski, lejárt forgalmival, olcsón eladó Monoron, József A. u. 55., vagy telefonon: Bp. 372—695. ___________ El adó IY-os Zaporo- zsec. Gödöllő. Stromfeld 1. fszt. 2. Eladó két darab vasbeton gerenda GM-64/ 62. Hévízgyörk gyógyszertár. Angol mély babakocsi eladó. Monor, Baross Gábor u. 5._______ Mo noron 639 négyzet- méteres telek eladó. Érdeklődni: Toldi u. 28. Paput Páléknál. Háromszobás OTP-S lakásomat eladom, vagy kecskemétire cserélem. Érdeklődni 17 óra után: Nagykőrös, Gát u. 2. IV. 46. Antik bútorok eladók. Telefon: Vác 11—983. Szőlöoltványok, lugasszőlők őszi szállításra beszerezhetők. Valiskó. Gyöngyös. Aranysas u. 3. Fiatal egy gyermekes házaspár szoba konyhás albérletet keres Monoron vagy környékén. Válaszokat Kiszel Attila névre Monor és Vidéke Szerkesztőségébe kérem. Egy darab 700-as szalagfűrész és egy betonkeverő eladó. Monor, Somogyi Béla u. 27.. (a malom mögött). Mindennemű építőanyag. tüzelő, fűtőolaj házhoz szállítva is kapható. Rákoscsaba. Péceli út 75. Kisiparosok, kiskereskedők könyvelését, adóvallomását, árvetéseit. SZTK bejelentéseit huszonöt éves gyakorlattal könyvszakértő Vállalja. Völgyi, Budapest. Török utca 14. 1023. MAGÁNAUTÓSOK! LADA POLSKI FIAT 125-OS SKODA S 100-AS TRABANT VOLKSWAGEN 1200-AS, 1300-AS ÉS 1302-ES WARTBURG 312-ES ÉS 353-AS gyártmányú gépkocsik szélvédőüveg-cseréje 10% -os árengedménnyel Amíg a késxlet tart. JAVSZER Budapest X., Kőbányai út 43/b. Telefon: 336—502.